Új Szó, 1993. november (46. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-30 / 279. szám, kedd

11 SPORT ÚJ SZÓ. 1993. NOVEMBER 30. AZ I. LABDARÚGÓLIGA A SZÁMOK TÜKRÉBEN Szombaton a 16. forduló mérkőzéseivel befejeződött az. I. labdarúgóliga őszi felvonása. Szezon közben két együttesnél történt edzöcsere. A nyitrai kispadon Stanislav Jarábekot Stanislav Dominka, a besztercebányaiaknál pedig Ján Bodnárt Anton Jánoš váltotta fel. Utcahosszal vezet a Slovan, hétpontos előnye tudatában tavasszal nyugodtan futballozhat. Az „első félidőben" 261 gól szüle­tett, ami 2,718-as átlagnak felel meg. Egy éve még a közös bajnokságban 2,95-ös volt az átlag. ĽUBOMÍR LUHOVÝ, az Inter csatára 12 talá­lattal vezeti a mesterlövészek listáját a dunaszercfahelyi csapatkapitány, Pavol Diňa előtt (tízszer talált háló­ba). Tavaly ilyenkor Kuka állt az élen, 11 alkalommal volt eredmé­nyes. Mivel Luhový Japánban foly­tatja pályafutását, aligha szerzi meg a gólkirályi címet. A legtöbb gól az 5. és a 15. fordulóban esett, szám szerint 23, a legkevesebb a 16.-ban, mindössze tíz. Az egyes csapatok gólszerzői - SLOVAN (37 gólt ért el): Nigro 8, Timko, Tittel 7-7, Kin­der, Gostič 3-3, Zeman, Pecko 2-2, Chvíla, Maixner, Tomaschek, Kriš­tofík, Klinovský l-l. INTER (38): Luhový 12, Sluka 6, Obšitník 5, Vašík, Sztojka 4-4, Solár 3, Prokop 2, Rupee, Rehák l-l. DAC (31): Diňa 10, Radványi 8, Fieber 4, Ürge 3, Zsákovics 2, Pinte, Demirev 1-1, Schulcz (Inter) és Bordáš (Lokomotí­va) öngólt vétett a sárga-kékek ellen. FC KOŠICE (18): Daňko, Pobegajev 5-5, Ďurica 4, Simon 2, Lipinszkij 1. Pauk (Nitra) saját hálójába lőtt. ŽI­LINA (20): Zuziak 7, Sefčík 5, I. Janči, Kulla 2-2, J. Janči, Vojvoda, Vítek, Leitner 1-1. B. BYSTRICA (20): Faktor 6, Medveď, Hrnčár3-3, Tóth, Labant 2-2, Mir. Bažík, Seme­ník, Petráni, Fízel' 1-1. PREŠOV (19): Rusnák 6, Kočiš, Petruš 3-3, Gallagberov, Čmiľanský, Zvara 2-2, Matta 1. HUMENNÉ (16): Kavka 3, Soták, Labun, Valkučák, Lies­kovský, Košiar 2-2, Bábin, Hajduč­ko, Kopáč 1-1. TRNAVA (13): Ma­latinský, Klago 3-3, Bališ 2, Kirsner, Haša, Frťala, Ovad, Švec 1-1. LO­KOMOTÍVA (15): Jantek, Tóth 3-3, Lesniak, Šimčo 2—2, Popovec, Matu­laj, Urban, Sabol, Štecák 1-1. NIT­RA (18): Vrábel 4, Kolár 3, Sovič, Lednický, Antalovič 2-2, Blaho, Kostoláni, Mášik, Chovrebov, Pauk 1-1. PRIEVIDZA (16): Blaháč 4, Šúšoľ, Balon, Plevka 2-2, Áč, Slaný, Siekel, Slobodník, Kraus, Halaška 1-1. Huszonegy labdarúgót állítottak ki a játékvezetők (tavaly 31-et). öt játékos kapott piros lapot az FC Košice együtteséből, négyen a Loko­motívából, hárman pedig a Prešov­ból. Blahušiak (FC Košice), Bordáš (Lokomotíva), Čmilanský (Prešov) két ízben volt kénytelen idő előtt zuhanyozni menni. Sárga lapos fi­gyelmeztetés is volt, bőven, ponto­san 345 Blahušiak (FC Košice), Fak­tor (B. Bystrica) és Slaný (Prievidza) vezeti a bűnösök listáját, ők hat alkalommal részesültek ilyen figyel­meztetésben. Huszonnégy 1 l-est ítéltek a fekete mezesek. Természe­tesen legtöbbször a vendégek ká­rára ... Az idén 310 272 néző látogatott ki a meccsekre (több esetben ingye­nes volt a belépő), ami 3232-es át­lagnak felel meg. Hol van már a ta­valyi hó, amikor 5301 szurkoló ju­tott egy találkozóra... Ezúttal is a Slovan összecsapásaira váltottak jegyet a legtöbben, legkevesebben a Lokomotíva hazai mérkőzéseire voltak kíváncsiak. A lista: Slovan 61 831 (átlag 7729), FC Košice 35 354 (4419), Prievidza 34 724 (4340), Humenné 33 247 (4155), Ži­lina 28 869 (3608), Trnava 25 751 (3218), DAC 25 137 (3142), Prešov 24 451 (3056), Nitra 19 963 (2495), B. Bystrica 16 972 (2121), Inter 16 306 (2038), Lokomotíva 8249 (1031). Csak emlékeztetőül a tavalyi állagnézőszám: Slovan 12 714, Pre­šov 4814, DAC 4666, Nitra 3020, Inter 2751, Trnava 2711 összesen a 96 találkozón 51 hazai győzelem, 22 döntetlen és 23 ven­dégsiker született, a gólarány 168:93. A pontok aránya 124:68. A két kapott gól közti időtartam alapján a nagyszombati Miroslav König vezeti a kapusok listáját, 344 percig nem kapott gólt. A további sorrend: Juračka (B. Bystrica 329, HýlI (Žilina) 324, Šanta (Humenné) 323, Olejár (FC Košice), 292, Mag­dolen (Prievidza) 278, Vencel (Slo­van) 260. OTTHON: 1. Slovan 8 8 0 0 24:5 16 2. DAC 8 6 2 0 20:6 14 3. Inter 8 6 0 2 23:9 12 4. Humenné 8 4 4 0 11:5 12 5. Prešov 8 4 3 1 15:8 11 6. FC Košice 8 4 3 1 13:7 11 7. B. Bystrica 8 4 1 3 12:7 9 8 Prievidza 8 3 2 3 11:9 8 9. Žilina 8 3 2 3 12:10 8 10. Lokomotíva 8 3 2 3 10:10 8 11. Trnava 8 3. 2 3 7:7 8 12. Nitra 8 3 1 4 10:10 8 IDEGENBEN: 1. Slovan 8 5 2 1 13:9 12 2.Inter 8 4 1 3 15:13 9 3. Žilina 8 2 3 3 8:9 7 4. DAC 8 2 2 4 11:12 6 5. Trnava 8 1 4 3 6:12 6 6. B. Bystrica 8 2 2 4 8:17 6 7. FC Košice 8 2 1 5 5:13 5 8. Nitra 8 2 0 6 8:11 4 9. Prešov 8 1 2 5 4:15 4 10. Lokomotíva 8 1 2 5 5:23 -1 11. Prievidza 8 1 1 6 5:18 3 12. Humenné 8 0 2 6 5:15 2 Legközelebb 1994. március 6­á n Ľubomír Luhový, az őszi idény gól­királya. Szombaton utoljára láttuk ilyen szerelésben, januártól Ja­pánban folytatja. (Eugen Vojtíšek felvétele) a 17. forduló mérkőzéseivel folyta­tódik a pontvadászat. A párosítás: Trnava — Lokomotíva, Slovan - Nit­ra, Žilina - Humenné, FC Košice — B. Bystrica, Prešov — Inter, Prievi­dza - DAC. összeállította: SZABÓ ZOLTÁN NŐI KÉZILABDA-VB MOST JÖN A JAVA Szünnap voll tegnap a norvégiai női kézilabda-világbajnokságon. Mától már kél hattagú elődöntő csoportban folytatódik a viadal. Szépnek ígérkezik a cseh-szlovák csapat hattyúdala, hisz pontvesz­teség nélkül nyerte csoportját. Ugyanezzel csak a házigazda Norvé­gia és Dánia büszkélkedhet. František Bakó együttese kétpon­tos előnnyel kezdi legnagyobb riváli­sai ellen, a C cso­portban ugyanis a svédek, a néme­tek és a romá­nok körbeverték egymást. A közös csapat mestere így latja védencei esélyeit: „Nehe­zebb meccsek várnak ránk, mint az alapcsoportban. Az erős hár­masból legalább egyet szerel­nénk térdre kényszeríteni. Játé­FELLOBBANT... World , Űminj)ionslii[) Birger Ruud kétszeres norvég síugró olimpiai bajnok (1932, 1936) lobbantotta fel Konsberg­ben az olimpiai lángot, amelyet az 1994. február 12-én kezdődő lillehammeri téli olimpiára visz­nek. Addig bejárja egész Norvé­giát. Ez azonban még nem a hi­vatalos olimpiai láng... kosaim a mutatottnál többre ké­pesek, erőnléti tartalékaik van­nak, néhányan még szóhoz sem jutottak." Adósak maradtunk a zárófor­duló néhány eredményével A csoport: Norvégia - Len­gyelország 23:16 (12:8), Ma­gyarország - Spanyolország 22:13 (9:9). Legeredményeseb­bek: Németh 7, Erdős, Kökény 5-5, ill. Montes 6. B: Dél-Korea Litvánia 26:24 (17:11), Orosz­ország - Dánia 21:24 (10:12) C: Románia - Németország 24:21 (11:9), Svédország - Angola 26:19 (14:8). Mindegyik csoporl utolsó he­lyezettje (Spanyolország, Litva­nia, Angola, Kina) a bennmara­dásért harcol, a többiek a két elődöntőben folytatják, maguk­kal viszik az egymás elleni mér­kőzések eredményét. 1. csoport: 1. Norvégia 2 2 0 0 41:31 4 2. Dánia 2 2 0 0 54:36 4 3. Oroszország 2 1 0 1 49:49 2 4. Magyarország 2 0 1 1 40:43 1 5. Lengyelország 2 0 1 1 41:48 1 6. Dél-Korea 2 0 0 2 50:57 0 A magyarok ellenfelei - novem­ber 30., 18:30: Oroszország; decem­ber 1., 20.00: Dánia december 3., 19.00: Dél-Korea. 2. csoport. 1. Cseh-Szlovákia 2 2 0 0 39:33 4 2. Ausztria 2 1 0 1 40:27 2 3. Svédország 2 1 0 1 35:34 2 4. Románia 2 10 141:412 5. Németország 2 1 0 1 38:39 2 6. USA 2 0 0 2 31:50 0 Közös együttesünk legközelebbi találkozói - november 30.: Német­ország; december 1.: Románia de­cember 3: Svédország. Mindegyik meccs 20 órakor kezdődik. -TÖBBSZÖR KET ELLENFELE IS VOLT AZ ELEKTROSVITNEK ­r HELYI SZPONZOROKRA VARVA Hálátlan dolog az edzősködés. Külö­nösképpen a labdarúgásban. Ezzel talán azok is egyetértenek, akik csak a lelátókról látták a kispadot. Az érsekújvári Elektrosvit labdarúgó­csapata egykori erősségének, Štefan llauliknak a közelmúltban edzőként nem sok babér termett a szigeti sta­dionban. Erről azonban nem ő lehet. Pedig jó eredményeket ért el a kék­fehérek tartalékegyüttesével, majd Szímőn és Bánkeszin is első lett a helyi gárdával. Mindig akkor hív­ták az újváriak A-csapatához, ami­kor nagy baj voll. Évekkel ezelőtt a kerületi bajnokságból feljutott az SZNL. U-be, de pár nap múlva elbú­csúztak tőle, s teljesen vadidegen ült az Elektrosvit kispadjára. Egymás után jöttek a trénerek, a várva várt eredmények azonban nem. Sőt, ta­vasszal szétesőfélben volt a csapat. Áprilisban újra bizalmat szavaztak llauliknak. Védencei hét mérkőzé­sen egyszer sem kaptak ki, 12 pontot szereztek. Hajszálon múlott a II. li­gába jutás... - Pozsonyban, a Slovan B elleni találkozó 87. percében még mi vol­tunk a továbbjutók, ám a hajrában egyenlítettek a házigazdák. Nagyon megviselte a fiúkat és a szakvezető­kel ez a balszerencsés meccs. Sokáig úgy nézet! ki, be se nevezünk a 111. ligába, később a másik újvári együt­tessel, az NFC-vel akartak „összehá­zasítani". Az Elektrosvit illetékesei megtartották a csapatot, tovább lá­inogatták, nem kis összegei áldoztak rá. Rosszul rajtoltunk, sokan már leírtak, azonban nem adtuk fel. Ide­genben több ízben is kél ellenfelünk voll. A Zlaté Moravce, a Partizánske és a Bánovce otthonában jogtalan 1 l-esekkel kaptunk ki. Ógyallán a hazai szurkolók is megmosolyog­ták a komolytalan bírót. Az igazság­talan pontvesztések ellenére olt va­gyunk az élmezőnyben. Ha a vissza­vágó sorozatban kijön a lépésünk - különben, jó a sorsolásunk —, meg­lephetjük a nagy favorit Hurbanovo együttesét - mondta Štefan Haulik. Érsekújvárott már évek óta nem játszott ennyi sajátnevelésű futballis­ta, mint most. A csapat gerince (Le­dzényi, Németh, Döme, Kriss M., Hrabovszki) az Elektrosvit ificsapa­tában rúgta a labdát. Csupán Juhász, Halasi, Csonkay, Vavrovič és Hrnčár nem újvári. A szakvezetés vissza szeretné hívni azokat a labdarúgó­kat, akik a Nyitra-parti városban kezdtek. Czuczor, Jurík (Šaľa), vala­mint Petráni (Besztercebányán kato­náskodik) iránt érdeklődnek. Ila az említettek igent mondanak es szpon­zort is találnak, akkor visszatérhet­nek kezdeti sikereik színhelyére, a szigeti stadionba, ahol merőben más a helyzet, mint a nyolcvanas években volt. Jelenleg a szponzorokkal van a legnagyobb baj. Szinte hihetetlen, hogy a negyvenezres városban ne lenne egy-két magánvállalkozó, aki segítené a III. ligás gárdát. I'edig Érsekújvárott sokan szeretik a focit. Vagy az is lehet, a futballrajongók beleuntak a kulisszák mögötti, értel­metlen hatalmi harcba. A két együt­tes közti ellentét is csak olaj voll a tűzre. Most, úgy túnik, változott a helyzet, s ezt Štefan Haulik is meg­erősítette. Szerinte, igen korrekt és baráti a kapcsolat az Elektrosvit és az NFC labdarúgó-szakosztálya között. Amikor volt pénz a szigeti sta­dionban, akkor csapat nem volt. Most, amikor nagy nehezen össze­jött a sajátnevelésű játékosokból álló tizenegy, pénz nincs. Holott - végre - érsekújvári edző irányítja a Nyitra­partiakat. Valamennyien azt remé­lik, a kialakult új helyzet megmoz­gatja a segítőkész szponzorok szívét. ZSIGÁRDI LÁSZLÓ TIPPVERSENY MUSIC SHOP Várnbéiy tér 55 Dunaszerdahely Lel.: 0709/211 66 Sok olvasónk bízott a Slovan győzelmében, de csak nyolcan találták el az I. ligás labdarúgó­mérkőzés végeredményéi és fél­idejét: Trnava - Slovan 0:1 (0:1). Sorsolással a rimaszombati JA­KAB GYÖRGY nyerle az 500 koronát. (sr) MEGINT OSZTRÁK Váratlan osztrák győztese lett az alpesi sí Világ Kupa újabb versenyé­nek: Park Cityben a férfi műlesiklás nyitószámában a 28 éves Thomas Stangassinger diadalmaskodott. Mö­götte a szlovén Kosir és a norvég Jagge végzett. Az első futam után még a győztes honfitársa, a 32-es rajtszámmal induló Vogelreiter állt az élen, a folytatásban azonban bu­kott, és kiesett. Ugyanilyen sorsra jutott a hírességek közül Tómba és Giraldelli is. Honfitársai elsőségei után Stangassinger tehát újabb győ­zelmet szerzett az osztrákoknak a VK-sorozat nyitányán. f IPPELflKNiK A NIKÉ-ben a következő mérkőzé- * sekre tippelhetünk... KEDD, november 30. • Jégkorong NHL: 1. Quebec Bos ton 2,2 4,8 - 2,1; 2. NY Islanders Washington 2,0 - 4,8 - 2,2; 3. New Jersey - NY Rangers 2,1 - 4,8 - 2,1; 4. Calgary - Dallas 1,8 - 4,8 - 2,4; 5. Los Angeles - Winnipeg 1,8 4,8 2,4. • Szlovák jégkorongli­ga: 6. Trenčín - Zvolen 1,3 - 5,0 5,0; 7. Lipt. Mikuláš - Sp. N. Ves 1.8 - 4,8 - 2,4; 8. Poprad Prešov 1.9 - 4,8 - 2,3; 9. Martin - Nitra 2,0 4,8 - 2,2; 10. Košice - Slovan 1,5 4,8 - 3,4 • Cseh hokiliga: 11. Pardubice Litvínov 1,8 - 4,8 - 2,4; 12. Plzeň C. Budéjovice 2,1 4,8 2,1; 13. Kladno Vítkovice 1,6 - 4,8 2,9; 14. Sparta - Zlín 1,7 4,8 - 2,6; 15. Jihlava - Olomouc 2,0 - 4,8 - 2,2; 16. Hradec - J. Hradec 1,7 - 4,8 - 2,6. • Cseh futballbajnokság: 29. Bohemians - Brno 2,2 - 2,8 - 3,0. SZERDA, december 1. • Labdarúgó Bajnokok Ligája: 40. Milan - Porto 1,5 - 3,0 - 5,5. • Olasz Labdarúgó Kupa: 41. Anco­na - Avellino 1,6 - 2,8 - 5,0; 42. Fiorentina - Venezia 1,6 - 2,8 - 5,0; 43. Parma - Brescia 1,2 - 4,0 - 10,0; 44. Sampdoria - Roma 1,6 — 2,8 5,0; 45. Foggia - Cesena 1,7 - 2,6 4,4. • Magyar labdarúgó NB I: 64. BVSC - Újpest 2,6 - 2,7 - 2,7; 65. Ferencváros Debrecen 1,6 - 3,0 -4,5. SPORTFOGADÁS A ŠPORTKA 48. játékhete I. HÚ­ZÁSÁNAK nyereményei: I. díj: nincs nyertes, II. díj: 1 nyertes á 381 754 korona, III. díj: 34 nyer­tes á 16 887 korona, IV. díj: 2017 nyertes á 489 korona, V. díj: 43 416 nyertes á 30 korona. Az e hétre átvitt Jackpot-nyeremény: 1 094 289 korona. II. HÚZÁS: I. dij: nincs nyertes, II. díj: 1 nyertes 381 790 korona, III. dij: 68 nyertes a 8458 korona, IV. díj: 3149 nyertes a 304 korona, V. díj: 53 219 nyertes a 25 korona. Az e hétre átvitt Jack­pot-nyeremény: 4 757 545 korona. A LEHETŐSÉG nyereményei a kö­vetkezők: I. díj: 1 nyerles á 2 175 890 korona, II. díj: 2 nyertes á 100 000 korona, III. dij: 24 nyertes á 10 000 korona, IV. díj: 212 nyertes á 1000 korona, V. díj: 2223 nyerles á 100 korona. A SÁZKA nyereményei így oszla­nak meg: I. díj: 16 nyertes á 32 555 korona, II. díj: 257 nyertes á 249 korona, III. díj: 1822 nyertes á 47 korona. A GÓLARÁNY nyereményei: I. díj: nincs nyertes, II. díj: 6 nyertes á 1396 korona. Az e hétre átvitt Jackpot-nyeremény 136 368 ko­rona. • ARNOŠT HLOŽEKOT választot­ták a Szlovák Labdarúgó Edzők Uniója Elnökségének élére. A tréne­rek tegnapi tanácskozásukon döntöt­tek a 11 tagú csúcsszerv elnöki posztjának betöltéséről. • ÚJABB mérkőzéseket játszottak az észak-amerikai profi jégkorongli­gában: New York Islanders - Detroit 1:4, St. Louis — Winnipeg 3:4, New York Rangers - Washington 3:1.

Next

/
Thumbnails
Contents