Új Szó, 1993. november (46. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-29 / 278. szám, hétfő

1993. NOVEMBER 29. . ÚJSZÓ. HAZAI KÖRKÉP LAPSZÉLEN MEČIAR ÚTJAI... Mozgalmas időszaka volt az elmúlt hét s különösen a hétvége a szlovák politikának. Többen, enyhe naivitással, egyenesen azt várták, hogy azon nézetkülönbségek eredményeként, melyek az utóbbi időben az uralkodó mozgalomban is felütötték fejüket, ezt a hetet falán már egy új miniszterelnökkel, vagy legalábbis a régi nélkül kezdi az önálló Szlovákia. Nem így történt. De azért történt valami: Vladimír Mečiar ismét tett néhány lépést azokon az utakon, amelyeken korábban elindult, s ha bármelyiknek végére ér, az nem jelenti a szlovákiai demokrácia virágkorának kezdetét... A miniszterelnök előtt, ha abszolút hatalmát teljesen ki akarja építeni (s ebben nincs okunk kételkedni), három út áll. Meg egy negyedik, 3e erről még írni is félve merek. Az első három ugyanis - enyhe túlzással - még alkotmányosnak mondható. Mindenesetre: Vladimír Mečiar immár mindegyik úton tett néhány (vagy jó néhány) lépést. Az első alternatíva a DSZM kompromisszumok nélküli egységesítése, s a mozgalmon belül abszolút személyes hatalmának maradéktalan visszaállítása, miközben intenzíven bomlasztani kell a riválisként számba jöhető pártokat, mozgalmakat és egyéb érdekcsoportosulásokat. Elsősorban ez történt a hétvégén, mindenekelőtt a szombati nagykürtösi találkozón, ahol tanáros szigorral szólította ki, pontosabban hívta tetemre a renitenskedőket, és ugyanez ügyben járta végig másnap Kelet-Szlovákiát is. Ide kell sorolnunk az SZNP szombati tanácskozását is, amely fölött, ott lebeg a bomlás szelleme. Sőt! Ide tartozik az a tény is, hogy a mozgalom jeles alapítói közül a mozgalomban már senkinek nincs számottevő befolyása az egy miniszterelnökön kívül, sőt néhányan már egyáltalán nincsenek is a DSZM soraiban. A mozgalom egységesítése és a személyes hatalom visszaállítása azonban a más irányú (de azonos végcélú) sikeres menetelésekhez is elengedhetetlenül szükséges. A második lehetőség ugyanis a rendkívüli választások kiírása. Ha sikerül megegyezni a DBP-vel a választási küszöb fölemeléséről, akkor reálisan csak két szubjektumnak, a DSZMnek és DBP-nek van parlamentbe kerülési esélye. A többit már hozzá lehet gondolni. Bár addig még sok minden történhet! A harmadik út az elnöki rendszer bevezetése. Hogy a miniszterelnök ez irányban sem maradt tétlen, erről tanúskodik az, ami nemrégiben közte és a köztársasági elnök között történt. Mert hogy Vladimír Mečiar kit szánt az „elnöki rendszer" élére, ahhoz nem férhet kétség. Mint jeleztük, van egy negyedik alternatíva is. Nem kizárt, hogy a miniszterelnök éppen ezt vázolta fel Kassán Milan Cičnek, az Alkotmánybíróság elnökének. Miután a dolog Čič úrnak „nem nyerte meg a tetszését", a miniszterelnök kijelentette: elképzelhető, hogy a jövőben az Alkotmánybíróság sokkal kisebb költségvetéssel működik majd. Épp csak olyannal, hogy ne szűnjön meg. És az ötödik lehetőség? Sajnos, ez egyre inkább már csak az álmok kategóriájába sorolandó. Pedig ez lenne Szlovákia számára az egyedüli járható út. KLINKO RÓBERT DIÓHÉJ MANAGEMENT fejlesztési kisfőnökökkel folytatott hervasztó beszélgetéseket, minimális érdeklődést tapasztalva, hiába sorolta érveit. Árukínálat és árajánlat kelletik, kapta a lakonikus feleletet mindenütt. Küldjék faxon, majd mi visszafaxolunk. Ez a módi. Nincs tíz perc idejük az elkövetkező ötven évben? Nincs. Esetleg megbeszélni? Minek. Az eredményt mondd, kértem ismerősöm. Mondjam, vagy mutassam?, háborgott. Válaszra sem méltatták őket. Még csak arra sem, hogy köszönjük, nem kérünk belőle, vagy megfontoljuk, vagy menjetek a fenébe. És te ezen csodálkozol?, kérdeztem. Már hogy a fenébe ne! Ilyen kínálatot kihagyni! Fele áron, azonnal, jó minőségben, amikor az országnak nincs pénze? Hogy lehet ilyet válasz nélkül hagyni? Ugyan, kérlek, mondtam volna, de láttam, reménytelen eset a fickó. Ez még mindig szocialistául gondolkodik, azt hiszi, ami jó az országnak, több száz vagy ezer dolgozónak, az jó a managementnek is. Hol él ez az ember? Ehelyett faképnél hagytam, hadd rágódjon magában, üzleti etikán és hasonló hiábavalóságokon. I logy Onassis nem lesz belőle, az biztos. (kövi) lsmerősöm meséli a minap felháborodva, hogyan járt. Vagy én vagyok hülye, mondta, vagy alapvetően nem értek valamit, arról nem is beszélve, hogy az üzleti szellem legcsekélyebb erzekével sem bírok, vagy ez az ország nem tudja, mit akar. Mert azzal már a csecsemők is tisztában vannak, hogy a tőke és a vállalkozás nem megy oda, ahol kaotikus előírások és rendeletek teszik lehetetlenné a helyzetét, ahol osztódással szaporodnak az akadályok, ahol tisztázatlan a helyzet. De hogy az se kelljen, ami jó is, olcsó is, szükséges is? Kiderült, nyugati cég megkérte, keresne kapcsolatot hazai üzemeknél olyan fejlesztésre, amely pimaszul olcsó, ráadásul csúcstechnológia (amelyben ugye, nem bővelkedünk) és garantáltan biztonságos. A koma „bedobta" magát, körbetelefonálta a fél országot, az ágazatban szóba jöhető valamennyi üzemet. Igazgatót, természetesen, sehol sem talált, a nagyfőnökök újabban (vagy továbbra is) nem dolgoznak. Halaszthatatlan kiküldetéseket abszolválnak távoli, egzotikus országokban, mormotára vadásznak, saját érdekeltségüket hajkurásszák, természetesen cégköltségen. Helyettesekkel, A SZLOVÁKIAI MAGYARSAG SZOLGALATABAN (Folytatás az 1. oldalról) Miklós úgy vélte, amíg csak egy napilap van, az nem lehet a szó szűk értelmében független, Duka Zólyomi Árpad szerint pedig közelebb kellene állnunk a mindennapi politikai életbe épülő magyar koalícióhoz. Olyan nézet is elhangzott, hogy a deklarált függetlenség a legkényelmesebb álláspont, miközben az Új Szó és az egyes újságírók a valóságban nem tesznek ennek eleget. Abban viszont a találkozó valamennyi résztvevője egyetértett: hogy a mai helyzetben fokozott felelősség hárul a sajtóra és lapunknak nincs fontosabb feladata, mint az szlovákiai magyarság szolgálata. -esiITTHON TÖRTÉNT -1 NAP ALATT NYOMOZÁS MEČIARÉKNÁL. Ami most a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalomban történik, az az egykori pártállam végső fázisának gyakorlatát juttatja az ember eszébe. Mindent kádercserével próbálnak megoldani anélkül, hogy a leglényegesebb területeken bármit is változtatnának az eredeti elképzeléseken. Csak tetézi a miniszterelnök gondját, hogy a demokrácia látszatát is fenn kell tartania, így kénytelen volt lenyelni a „békát": kénytelen volt tudomásul venni, hogy néhányán a képviselői közül - a titkos szavazás lehetőségével élve - elbitangoltak az egészségügyi miniszter sorsáról való szavazásnál. Várható volt, hogy ezt pártelnöki zörgedelem követi. Pontosan senki sem tudja, hogy főnöki utasításra mondott-e le a DSZM parlamenti klubjának vezetése, vagy a politikusokban mocorogni kezdett az önérzet. Ismerve Mečiart, indokoltan feltételezhető, hogy energiájának jelentős részét most annak vizslatására fordítja, hogy megállapítsa, kik voltak az árulók, és esetleg nem a legközelebbi munkatársak között kell-e keresnie azt az embert, akinek vezetésével esetleg mečiartalanítani készülnek a mozgalmat. Az egyedüli uralomra törekvőknek mindig is sajátjuk volt a gyanakvás, a potenciális ellenfelek kigolyózására való hajlam. Úgy tűnik, most Roman Kováč a célpont; alulról jövő kezdeményezéssel indítottak támadást ellene, azzal vádolván a miniszterelnök-helyettest, hogy a megürült egészségügyi miniszteri bársonyszéket át akarja játszani a Szlovák Nemzeti Párt kezére. Ebben, mi tagadás, nincs sok logika, ez azonban a legkevésbé sem aggasztja a „nyomozókat". Mint ahogy az sem aggasztja őket, hogy romokban hever a gazdaság és a szociális szféra. A gazdasági egyensúly megteremtésére való törekvés helyett, a kormányzó mozgalomban most a funkciók újrafelosztásával való politikai egyensúlyteremtést tekintik fő feladatnak. Volt már ilyen ebben az országban, tudjuk, hogyan végződött. SZLOVÁK NOSZTALGIA. Mindennél többet elárul az ország lakosságának lelkiállapotáról - és a még az első születésnapja előtt álló államhoz fűződő viszonyáról - az a közvéleménykutatási adat, amely szerint a lakosság 60 százaléka úgy véli, hogy ha ma tartanának népszavazást Csehszlovákia kettészakításáról, a válasz határozott „nem" lenne. Ha ehhez még azokat is hozzászámítjuk, akik csak közvetlenül a feltételezett voksolás pillanatában döntenének, akkor nem nehéz megállapítani, hogy mélységes nosztalgia munkálkodik a Tátra és Duna közötti térségben élők lelkében a közös állam iránt. Éppen egy esztendeje, hogy a prágai parlament elfogadta a szövetségi állam megszűnéséről szóló törvényt. A nagy paradoxok közé tartozik, hogy annak a Csehországnak a lakossága, amelynek többsége egy éve még zömében ellenezte a kettészakadást, ma kevésbé nosztalgiázik. Az emberek többsége azonosulni tud az újonnan létrejött állammal, gazdaság- és szociálpolitikájával, az uralkodó politikai irányzatokkal. Ami ma Szlovákiában történik, azt viszont így is nevezhetjük: a nagy kiábrándulás. Valószínű, hogy ezt tudatosítva ódzkodik oly nagy mértékben a DSZM legfelsőbb vezetése az új választások kiírásától. Á politikailag könnyen manipulálható szlovákok közül egyre többen felteszik a kérdést: Nem lehetne visszacsinálni? Mind a föderalista, mind a szeparatizmusra hajló politikusok mind pedig a politikai előrejelzők határozott „nem"-mel válaszolnak erre a kérdésre. Tény, hogy a csehszlovák állam visszaállításának ma nem nagyobb az esélye, mint 1939ben, az első kettészakadáskor volt... TÓTH MIHÁLY MEGSZÁMLÁLTATTAK A KORMÁNY NAPJAI? (Munkatársunktól) Ján Čarnogurský szerint a szlovákiai politikai életben, s azon belül is a kormánymozgalmakban előforduló ellentétek és konfliktusjelenségek csak mellékzöngék. A fő gond olyan reális tervezet kidolgozása, amelynek a megvalósításával Szlovákia kijuthatna a mai áldatlan gazdasági és szociális helyzetből. A Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke szombat délután ezzel a megállapítással kezdte a mozgalom országos tanácsának Kassán rendezett ülése szünetében tartott sajtótájékoztatót. Megjegyezte: bárhogyan végződnek a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom és a Szlovák Nemzeti Párt országos vezetőségeinek hétvégi tanácskozásai, azok mégis sikertelenek lesznek, ha a fő problémára nem találnak az egész ország szempontjából is elfogadható megoldást. A tanács a szombati ülésen az ország jövő évi költségvetési tervének előkészületeivel is foglalkozott, és kifogásolta, hogy a kormány ezt a fontos dokumentumot még nem tárta a parlament elé. - Az újságokban megjelent információkból és a parlamenti képviselőinkhez eddig eljutott alapanyagokból nekünk úgy tűnik, hogy az ország költségvetési terve nem lesz reális. Több mint valószínű tehát, hogy a KDM a parlamentben nem fogja támogatni az elfogadását - jelentette ki Ján Čarnogurský. Az ÚJ SZÓ kérdésére Mikuláš Dzurinda alelnök körvonalazta a válságból kivezethető programot. A KDM fontosnak tartja a privatizáció meggyorsítását, a versenypályázatról szóló törvény módosítását és a csődtörvény életbelépését, az ország árukivitelét serkentő állami támogatás bevezetését, a szabad tőkepiac fejlesztését, és nem utolsósorban a kis- és középvállalkozók segítését. Egy további kérdésre válaszolva Ján Čarnogurský elmondta: a KDM nem lesz a jelenlegi kormány elleni esetleges bizalmatlansági szavazás kezdeményezője, ám szerintük ezt törvényszerűen megteszi a napjainkban egyre rosszabbodó gazdasági és szociális helyzet. (gazdag) HOLNAPTÓL: MÁR CSAK A TÍZFILLÉRES ÉS AZ ÖTSZÁZAS Kedden, november 30-án lejár az egykori szövetségi pénzérmék és felülbélyegzett bankjegyek közül a 20 filléres, a 2, illetve 5 koronás érme, valamint a 20 és 100 koronás bankjegy érvényessége. December l-jétől már csak a régi 10 filléres érme (december 31-ig) és a felülbélyegzett 500 koronás bankjegy (1994. január 10-ig) marad érvényes „szövetségi" fizetőeszköz Szlovákiában. PEDAGÓGUSAINK IS ÉLJENEK JOGAIKKAL! AZ ÖNÁLLÓSÁG FELELŐSSÉGGEL JÁR Az államhatalom mindig és mindenütt a tulajdonának tartja az oktatásügyet, s jól tudja, miért. De nem biztos, hogy mindenütt úgy kívánja felkarolni, hogy ezzel a barátságosnak álcázott mozdulattal megnyomorítja a felkaroltat. És ez nálunk, sajnos, nemcsak kisebbségi vonalon érvényes. Mert ugyan minek minősíthető az ország tanügyi igazgatóságait a közigazgatási szervek fennhatósága alá kényszeríteni akaró, „horizontális integrációnak" becézett tervezet, ha nem bekerítő hadműveletnek, amely kevéske maradék önállóságától is megfosztaná az oktatásügyet? A felszólalók többször hangsúlyozták: a védekező magatartás nem segít; hiába szeretnénk beilleszkedni az állam oktatásügyi koncepció kereteibe, ha azok olyan szűkre merete/ettek, hogy számunkra nem biztosítanak teret. A. nemzetiségi és etnikai kultúrák kara körül folyó idegőrlő huzavona, a városi egyetemek működését gátolni igyekvő gáncsoskodások mind azt bizonyítják, hogy a részünkről kompromisszumnak tekinthető félmegoldások sem vezetnek semmire. Mintegy ezt bizonyította Jaroslav Paška oktatási miniszter is, aki elfogadta a szövetség meghívását és részt vett a közgyűlésen. Az oktatási tárca üdítően európai megjelenésű, rendkívül kulturált, halk szavú vezetője ugyanazt az álláspontot képviselte, mint az „alternatív" oktatás kevésbé európai jellegű, agresszívebb hangvételű bajnokai: nem a magyar iskolák felszámolásának szándékáról, csakis és kizárólag a tanulási lehetőségek kínálatának bővítéséről van szó. A magyar pedagógus-utánpótlás nevelését elszabotáló Nyitrai Pedagógiai Főiskola pedig - ugyancsak Paška miniszter úr szerint - autonómiájának sérthetetlensége folytán nem kötelezhető a minisztérium részéről semmire, ügyeibe nem szólhatnak bele. Az alapállás, a szándék tehát változatlan; csak annyi a különbség, hogy ez a rokonszenves arcú, higgadt lij miniszter nem fog zárakat cserélni a nagyszombati vagy más egyetemen, főiskolán. Nem mondanék igazat, ha azt állítanám, ez a miniszteri állásfoglalás volt az utolsó csepp a pohárban, amely arra késztette a közgyűlést, hogy határozatba foglalja egy önálló magyar egyetem létrehozásának es az oktatási önigazgatás maradéktalan érvényesítésének igényét. Minden eddigi tapasztalatunk azt a meggyőződést érlelte bennünk, hogy más járható út számunkra nem létezik, s a parlamentben megvitatásra váró, az oktatásüggyel csak látszólag semmiféle összefüggésben nem álló törvénytervezetek (többek között Szlovákia új területi felosztása) is ezt bizonyítja. Ami megnyugtató: a négy magyar politikai szubjektum ebben a kérdésben tökéletesen egyetért, és a parlament elé viszi az önálló magyar egyetem es az oktatási önigazgatás ügyét. Ezt fejtették ki a közgyűlésen részt vett képviselők, akik egybehangzóan állították: a magyar oktatásügy nem válhat pártharcok eszközévé. Ez az új cél remélhetőleg felrázza letargiájukból a pedagógusokat, akik, mint a közgyűlésen kiderült, nem mindig képesek élni jogaikkal es az adott lehetőségekkel. Néhány példa: míg a pozsonyi, Lazaret utcai iskola pedagógusai, menesztett igazgatójuk mellett kiállva, sztrájkba léptek és naphosszat kilincseltek a legmagasabb fórumokon; az ugyancsak sztrájkoló rimaszombati magyar kollégáik még egy levelet sem küldtek sehová. Az eredmény: a Lazaret utcai igazgatót tavaly viszszahelyezték posztjára, a limaszombati tanítók nem értek el semmit. Évek óta betöltetlenül maradnak a külföldi továbbképző tanfolyamokra felkínált helyek, mivel csak kevesen tartanak rájuk igényt. A pedagógusok még az érdekükben munkálkodó szövetség tagdíját sem fizetik be rendszeresen, így a szövetség lelke, az ügyvitelt végző iroda naponta filléres problémákkal küzd. Az időben szétküldött alapszabály-tervezetre mindössze két járásból érkezett módosító javaslat, így feltételezhető volt. hogy a szövegével mindenki egyetért. Pénteken mégis éjfélig vitatkoztak az egybegyűltek az alapszabály végleges szövegén, s az elhangzott észrevételek nem mindig érintették a lényeget. A pesszimizmussal vádolt pedagógusok egyszer mégis - ha enyhén szólva túlzottan is - optimistáknak bizonyultak: a határozatok megfogalmazásánál egyesek szükségtelennek tartották kiállni amellett, hogy a Nyitrai Pedagógiai Főiskolán folyjon végre teljes szintű magyar pedagógusképzés, mondván; az önálló egyetemet igénylő passzus ezt fölöslegessé leszi. Rendkívül fontos feladat vár arra a közgyűlésen létrehozott hat szakmai bizottságra, amely az oktatási önigazgatás megvalósításához szükséges programot hivatott kidolgozni. Ez a program dönti el végső soron, érettek vagyunk-e az olyannyira áhított önállóságra. Az önállóság hatványozott felelősséggel jár, de minden áldozatot megér, mert fennmaradásunkról, jövőnkről van szó. VOJTEK KATALIN