Új Szó, 1993. november (46. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-16 / 267. szám, kedd

5 KALEIDOSZKÓP ÚJ szól 1993. NOVEMBER 16. FRICSKA MACSKA-EGÉR HARC AVAGY: Ki és miért akadályozza a Nemzeti Biztosító működését? A Nemzeti Biztosító képviselő­testülete a biztosítottakat, a munkaadókat és az állam kép­viselőit tömöríti^ s a világ fejlett országaiban egy ilyen intézmény nagyon fontos szerepet tölt be. Szlovákiában ez is másképp mű­ködik. Pontosabban, nem műkö­dik. Ugyanis a testület nem és nem tud összejönni. Hol ezért, hol másért. Múlt szerdán már­már úgy látszott, három sikerte­len próbálkozás után negyed­szerre összeül a testület, s végre jóváhagyja a működéséhez nél­külözhetetlen alapokmányokat. Nem ült össze. Hogy miért? Azért, mert a forgatókönyv ilyen volt. Az állam képviselői­nek nem tetszenek a biztosító mindhárom alapja igazgatójának a nyilatkozatai, miszerint önál­lósulniuk kell ahhoz, hogy fel­adatkörüket maradéktalanul tel­jesíteni tudják. Az állami költ­ségvetéstől függetlenül! S ez az, ami nem tetszik. Ezért, míg a parlament nem hagyja jóvá a költségvetést, nem ülhet össze a testület! Ugyanis amint jóvá­hagyja, az állam működésképte­lennek mondhatja az alapokmá­nyok nélküli Nemzeti Biztosítót, s leválthatja vezetőit. S kik ven­nék át a magas posztokat? Olya­nok, akik beleegyeznének abba, sőt még támogatnák is, hogy a biztosítóba befolyt anyagiak továbbra is az állami költségve­tést gazdagítsák. Ezért immár negyedszer, no­ha az állam részéről eleinte jelen volt mind az egészségügyi, mind a munka- és szociális ügyi mi­niszter, meg kellett akadályozni a tanácskozás megvalósítását. Oľga Keltošová és dr. Viliam Soboňa távozásukat azzal ma­gyarázták, hogy részt kell venni­ük a parlamenti bizottságok ta­nácskozásain. A bökkenő csu­pán az, hogy az egészségügyi minisztert erre a kötelességére a miniszter asszony figyelmez­tette! Ilyen előzmények után felme­rül a kérdés, vajon a november 28-ára tervezett újabb ülés meg­tartását mi (és ki) gátolja meg? A miért kérdésre a válasz vilá­gos. (péterfi) INKÁBB OTTHON EGYÜNK, IGYUNK? A VENDÉGLÁTÓIPAR ROSSZUL VIZSGÁZOTT LAKÚ - HÁZ - ÜGY P. L.: Állami garzonlakásom van. Ezt szerettem volna kiadni. Meg is kötöttem a szerződést egy magánvállalattal, amely a lakótelepen ebben a lakásban nyitna irodát. Ezután elmentem a lakáshivatalba, kértem a hozzájárulást az albérlethez. Azt válaszolták, ilyen esetben nem adnak hozzájárulást, mert a lakást lakás céljára kell felhasz­nálni, s nem arra, hogy abban vállalkozzanak. Sok olyan esetről van tudomásom, amikor a lakásokban irodát rendeztek be. Ez törvényes volt? Az Új Szóban már olvastam, hogy ilyen esetekben bírósághoz lehet fordulni, hogy az a saját döntésével pótolja a szükséges hozzájárulást. Hol kezdjem el ennek intézését? A Polgári Törvénykönyv 719. §­ának második bekezdése szerint ha a bérlő komoly indok miatt huzamosabb ideig nem használ­hatja lakását és a bérbeadó (azaz a tulajdonos) komoly indok nél­kül tagadja meg hozzájárulását ahhoz, hogy a bérlő a lakását vagy lakásának egy részét albér­letbe kiadja, a bíróság a saját döntésével pótolhatja a bérbe­adó hozzájárulását. A levelében említett esetben — nézetünk szerint - a bérbeadó­nak komoly indoka van a hozzá­járulás megtagadására. Általá­nos indokként szolgálhat egy olyan magyarázat is, hogy egy ilyen ínséges lakáshelyzetben a lakásokat valóban lakásra kell felhasználni. Ezt az általános in­doklást konkrét törvényes for­mába öntötte a Szlovák Nemzeti Tanács 192. évi 189. számú tör­vénye, amely a 9. §-ában meg­állapítja, hogy az állami vagy községi tulajdonban levő lakást más célokra csak a bérbeadó hozzájárulásával és a község en­gedélye alapján lehet ideiglene­sen felhasználni. A törvény egy­ben leszögezi azt is, hogy a la­kást vagy annak egy részét más célokra ideiglenesen csak a bérlő és háztartásának tagjai használ­hatják ideiglenesen (az ön által ismert esetekben nyilván a bérlő vagy háztartásának tagjai hasz­nálják lakásukat irodaként is). A fenti rendelkezésből meg­állapítható, hogy ha például ön alapítana magánvállalatot, a gar­zonlakásában ideiglenesen be­rendezhetne irodát. Ha ezt oly módon tenné meg, hogy „azzal a lakás jelenlegi felhasználási módját nem akadályozná" (vagy­is a garzonlakásban továbbra is lakni lehetne), a község enge­délyére sem lenne szüksége. Egészen más a helyzet viszont akkor, ha a lakásban egy más vállalat rendezkedne be, nyitna irodát. Ilyen helyzetben feltehe­tőleg a bíróság sem tartaná ma­gát illetékesnek arra, hogy a sa­ját döntésével pótolja a hiányzó hozzájárulást. Dr. P. D. B écs, Ungargasse. Ilyen hosszú utca nincs is, éle­tem leghosszabb utcája - mondogatom magamban, ahogy pokoli fejfájástól gyö­törve vánszorgok a patinás és kevésbé patinás házak kö­zött. A fájdalom megtette a magáét, már nem tudok örülni Bécsnek. Az imént, hátravetett fejjel egy barokk templom kupolafreskóját né­zegetve, olyan szédülés fo­gott el, hogy úgy éreztem, rám szakad a mennyezet, freskóstul, kupolástul. In­kább nem kísérletezem tovább, nem nézelődöm, nem vagyok kíváncsi semmi­re, csak megyek vakon, ol­dalra billentett fejjel, mint egy öreg, beteg bányató. Egy pohár víz kellene, egyetlen VÍZCSAP pohárka, hogy bevehessem az orvosságot, attól elmúlna ez a szörnyű rosszullét. A tabletta nagy, víz nélkül biztosan megakadna a torko­mon. De honnan szerezzek vizet? Pénzem már nincs, azt pedig, hogy bemenjek egy kávéházba, és külföldi volto­mat nyomban eláruló akcen­tusommal ingyen, Isten nevé­ben egy pohár vizet kérjek, megalázónak tartom. A vo­nat indulásáig még csaknem három órám van, uramisten, mit fogok addig csinálni? Va­lószínűleg majd szépen összenyaklok valahol. Talán épp itt, ez előtt a nagy, szür­ke ház előtt. A falán, jó ma­gasan, egy tábla. Hogy elol­vashassam, hátra kéne hajta­nom a fejemet, és akkor me­gint szédülni kezdenék. Nem, nem olvasom el. De mintha Beethoven nevét láttam vol­na rajta. Igen! Beethoven eb­ben a házban fejezte be a IX. szimfóniát. Ezt meg kell néz­ni, ha másképp nem megy, akár négykézláb is. Látnom kell, mit látott Beethoven, amikor komponálás közben kitekintett az ablakon. Szegény beteg, süket Bee­thoven! Hát ezt látta?! Szűk kis udvar, hosszában-szélté­ben alig pár lépésnyi, és olyan sivár, hogy sivárabbat már elképzelni sem lehet. Az egyik sarokban satnya fácska kókadozik. Nem lehetett kü­lönb az a régi fa sem, amelyik Beethoven idejében állhatott itt; a minden oldalról föléje tornyosuló háztömbök attól is elvették az éltető napot. Az épület udvar felőli része ugyanolyan vigasztalanul ri­deg, mint az utcai traktusa. Nem csoda, hogy szegény Beethoven annyit zsémbelt, zsörtölődött, itt aztán nem láthatott semmi szívderítőt. Ki tudja, ide is magával hoz­ta-e bosszúságának egyik fő forrását, a házvezetőnőjét, akit testvéréhez írt levelében átkozott disznónak titulált? A földszinti folyosón meg­dobban a szívem az örömtől: egy ferencjóska korabeli víz­csapot veszek észre a falon. Működik is, mint Bécsben minden. Beethoven már nem ihatott belőle, de XX. századi tisztelőjének nagyon jó szol­gálatot tesz. Kilépve az utcá­ra önkéntelenül az égre pil­lantok. Az Ungar utcai ház felett hatalmas, szürke felhők úsznak, az egyik olyan, mint egy lobogó sörényű férfialak. A szembejövők biztosan bo­londnak néznek, amikor felé­je intek, és hangosan azt mondom: „Danke, Herr Bee­thoven!'^.^ KATA L, N Az idei turistaidény aligha nevezhető sikeresnek, a vártnál keveseb­ben keresték fel az üdülőközpontokat. Ezért a vendéglősöknek igazán lett volna idejük arra, hogy foglalkozzanak a hozzájuk betérőkkel, hogy körültekintően szolgálják ki őket. így volt ez, vagy a Szlovákiai Kereskedelmi Felügyelőség munkatársai mást tapasztal­tak? Erről beszélgettünk Danuša Krkošovával, a központi igazgató­ság munkatársával. - Sajnos, a viszonylag nyugodt légkört nagyon kevés kereskedő használta ki arra, hogy a vendé­gek elégedettségével már a kö­vetkező idény sikerességének alapjait megteremtse. Sokuknak eszükbe sem jutott, hogy az idén elégedetlen vendéget a jövő nyáron hiába várják vissza. • Hihetetlenül hangzik ez a megállapítás, hiszen a vendég­látóiparí vállalatok túlnyomó részét privatizálták, tehát ma­gánkézbe kerültek... - Ez a fordulat nem jelentett javulást, sőt. Munkatársaink ép­pen a magánvállalkozóknál ta­lálták a legtöbb fogyatékosságot. • Melyek voltak a leggyako­ribbak? - Kezdhetem a legalapvetőb­bekkel. Voltak, akik vállalkozói engedély nélkül „vendéglősköd­tek", s akadtak, akiknek más tevékenységre adtak iparlevelet a hivatalok. Többeknek nem volt meg a kötelező orvosi iga­zolása az egység üzemeltetésé­hez. Az olyan - számukra mellé­kesnek, de a törvény szerint fon­tosnak vélt - apróságokra, mint a felelős vezetők nevének, a nyitvatartási időnek, a cég cí­mének feltüntetése, kevesen ügyeltek. Az előírások figyelem­bevétele nélkül állították össze az étlapokat, nem vezették az árak nyilvántartását, a higiéniai követelmények megtartásáról már nem is szólva. • Pedig a laikusoknak úgy tű­nik: egyre több a vendéget von­zó presszó, büfé, kávéház. - A látszat néha csal. Sajnos, eléggé igénytelen fogyasztók va­gyunk, mert egyébként nem tűr­nénk el, hogy az ellenőrök által felkeresett vendéglők több mint felében nem tesznek eleget a mi­nőségi követelményeknek. A jobb helyeken természetes, hogy az asztalon szalvéta legyen (nem két vagy több részre vá­gott), s a berendezésnek (szé­kek, asztalok) egységesnek kell lennie. Követelmény az előírá­soknak megfelelő evőeszközök (nem a legócskább alumínium­készlet) és a tiszta abrosz. • Milyen a helyzet a szállo­dákban? - Azokban sem jobb, alig ta­Ordódy Vilmos illusztrációs felvételei lálni olyat, amelyben a normák­nak minden megfelelne. Ugyan melyik tulajdonosnak jut eszébe, hogy a konnektorok mellett fel­tüntesse, milyen az áram feszült­sége, hogy a fekvőhely közelé­ben olvasólámpának kell lennie, hogy a szekrényből nem hiá­nyozhatnak a vállfák, a cipő- és a ruhatisztító kellékek. • Mit tapasztaltak a kony­hákban? — Ha röviden akarnám jelle­mezni: ínycsiklandozó állapoto­kat nemigen. Ennek oka: a vál­lalkozók, a tulajdonosok nem ragaszkodnak ahhoz, hogy szak­emberek készítsék az ételeket. A legtöbben úgy gondolják, elég ha a szakács valahogyan megfő­zi az ebédet, vacsorát, és ha a vendég kifogások nélkül elfo­gyasztja, elégedettek. A labora­tóriumunkban vizsgált 472 ételminta közül 165 minőségét kifogásolták szakembereink. Nagyban rom­lott a konyhák és az ott dolgo­zók személyi hi­giéniája. Akkor is nyugodtan fő­zőkanalat vesz­nek a kezükbe, ha nincs egész­ségügyi igazolványuk. Munka­társaink az öltözetüket is kifogá­solták, és a dohányzási tilalomra meg a lakkozott körmökre is figyelmeztették a meglátogatot­takat. • Mindezek után már csak azt a kérdést tehetem fel: hová jutott vendéglátóiparunk, meg­állítható-e a színvonal további csökkenése? - Valamennyiünknek tenni kell ennek érdekében. A vendé­gek legyenek igényesebbek! A pénzükért — nem kevésért - követeljék meg a színvonalas kiszolgálást. Persze, az illetéke­seknek is jobban oda kell figyel­niük. Az iparlevél kiadása túlsá­gosan nagyvonalú. Minden aka­dály nélkül olyanok is kapnak engedélyt, akiknek nincs szak­képzettségük, és ha a hivatal azt követeli, hogy szakember le­gyen a felelős vezető, ezt is elintézik. Tehát, ide jutottunk. S a kiüt? Mi szigoríthatjuk az ellenőrzést — bár sem anyagi, sem személyi feltételeink nincse­nek az ellenőrzések számának bővítéséhez. Mondanom sem kell, mi a rajtakapottakkal szem­ben törvényes lehetőségeink ke­retein belül járunk el. A helyszí­neken közel egymillió korona bírságot fizettek a törvények, előírások megszegői. De ez nem hozta meg a várt javulást. A kö­zelmúltban a parlament jóvá­hagyta a fogyasztói érdekvédel­mi rendszerről szóló törvényt, amely meghatározza az egyes szervek kötelességeit, tenniva­lóit. Ennek a jogszabálynak a következetes megvalósításával előbbre léphetünk. Remélem, a vendéglátóiparban vállalkozók is megváltoztatják szemléletü­ket, és egyre nagyobb tisztelettel veszik majd körül vendégeiket. DEÁK TERÉZ

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents