Új Szó, 1993. november (46. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-16 / 267. szám, kedd

1993. NOVEMBER 16. ÚJ szól MOZAIK 4 KISISKOLA A PERIFÉRIÁN (Folytatás az 1. oldalról) ideje van már hátra a nyugdíjig. Medvesalja egyik falujából, Hidegkútról ingázik Vilkére. Naponta majdnem négy órát utazik. Ennek ellenére vállalja a fáradságot: -Két osztályban, két-két évfolyamot tanítunk. Harminchat tanulónk van .összesen. Magam a másodikosokat és a negyedikesekét tanítom. Idén kilenc elsősünk van, másodikba nyolcan járnak, a harmadikosaink tizenketten vannak, a negyedik évfolyamban heten tanulnak. Illés Jolán kolléganőmmel ketten tanítónőként dolgozunk, Homolya Erzsébet és Mihály Angéla pedig nevelők a napköziben. Mivel nekem igazgatóként csökkentett Óraszámom van, Homolya Erzsébet tanít is. Bizonyos tekintetben a mi közösségünk igyekszik lépést tartani a korszerű módszerekkel. Idén a második évfolyamot és a negyediket azért kaptam meg, mert tavaly az elsősöket és a harmadikosokat tanítottam. Kolléganőm fordítva. Ennek alapján úgy érzem, hogy a többéves tapasztalataimmal szemben idén sokkal köny.nyebb volt az indulás. Az elsősökből lett másodikosok már ismernek, s a negyedikeseimet is tanítottam. Ugyanezt tapasztalja kolléganőm is. Jó esetben mindig két-két évfolyamot tanítunk, a negyedikig bezáróan. Ez a módszer nagyban segíti munkánkat, hiszen a gyerekek teljesítőképességének változásait pontosan követhetjük, és rugalmasan alkalmazkodhatunk mindegyikük adottságaihoz. Számunkra ezért van jelentősége minden olyan módszernek, amit anyagi ráfordítás nélkül tudunk bevezetni. Bármennyire is tetszett a Tolnai-módszer bemutatása Losoncon, nekünk nincs anyagi támogatónk, aki vállalná a tankönyvek, a munkafüzetek és segédeszközök beszerzését. Egy-két szülő talán még megvásárolta volna ezeket, de a kilenc elsős szüleinek többsége nem BANKNYITAS - JÓTÉKONYSÁGI AKCIÓVAL (Munkatársunktól) Galántán tegnap nyitották meg a Szlovák Mezőgazdasági Bank újabb kirendeltségét, amely az egyre terjeszkedő pénzintézet fokozatosan épülő hálózatának immár 22. részlege. A 15 bankfiók és a hozzájuk tartozó 7 kirendeltség révén megvalósulni látszik a bank vezetésének azon üzletpolitikai elképzelése, hogy az ügyfelekhez - elsősorban kis- és középvállalkozókhoz - a lehető legközelebb próbáljanak meg eljutni. A Szlovák Mezőgazdasági Bank dunaszerdahelyi fiókjának hatáskörébe tartozó kirendeltség a galántai Jednota-épületben kapott helyet. Hét munkatársa Egri Árpád vezetésével a banki szolgáltatások teljes körét kínálja ügyfeleinek. A megnyitón részt vett Pósa Lajos, a Szlovák Mezőgazdasági Bank vezérigazgatója, aki a kirendeltség megnyitása kapcsán nemes gesztusként 100 ezer koronás adományt nyújtott át a galántai kórház vezetőinek, amelyet sebészeti eszközök vásárlására fordítanak majd. tsz

l rendelkezik ilyen anyagi lehetőségekkel. A mostanság jelentkező egyre nagyobb anyagi terheket a szülők még vállalni tudják, de különlegesen megterhelő kiadásokra kevesüknek futná. A FALU ISKOLÁJA Mivel köztudomású az oktatásügy költségvetési hiánya, s a többszörös elosztás mindeddig érvényes gyakorlatában a kisiskolák számára is kevesebb pénz jut, egyre nagyobb feladatot jelent az önkormányzatoknak, hogy segítsék az iskolákat. Különösen így van ez az alsó tagozatos kisiskolák esetében, amelyek egyre nagyobb támogatásra szorulnak. Vilkén aligha lesznek gondok, hiszen a magyar iskola igazgatója szerint a szülők és az önkormányzat összefogásából eddig is mindent meg tudtak oldani. Zirják Klára polgármester sokoldalúan támogatja az iskolát. Az ő érdeme is, hogy az országszerte tapasztalható gondok a vilkei magyar, illetve szlovák tanítási nyelvű kisiskolákat nem sújtják. Hozzájárul ehhez, az is, hogy ott a magyarok és szlovákok békében élnek egymással. Bár a falu katolikus többségének lelki gondozását ellátó fiatal atya szlovák nemzetiségű, a magyar gyerekek hitoktatása is megoldott, hiszen a helyzetéből kiindulva elsajátította a magyar nyelvet. A magyar iskola igazgatónője szerint ez a legkevésbé befolyásolja a magyar szülőket az iskolaválasztásban. Az utóbbi években emelkedő tendenciát mutat a magyar iskola létszáma. Huszonnyolc fő után már negyvennégy is volt, s az utóbbi két évben a harminchatos létszám állandósult. Ez a két osztály hosszabb távon reális esélyt ad a magyar iskolának. MIRE VAN SZÜKSÉGE EGY KISISKOLÁNAK? Könnyen megadható a válasz, ha az ember nem veszi tekintetbe mindazt a változást, amit az iskolán kívüli élet és — természetesen - a családok a gyerekek számára nyújtanak. A tizenöt évesnél idősebb épület még állja az idők próbáját, de a segédeszközök ennyi idő alatt elhasználódnak. Ezek megújítására mostanság már nincs anyagi fedezet. A vilkei iskolához hasonlók tucatjaiba nem jut el semmilyen költségvetésen kívüli támogatás. Ezek a gyermek- és pedagógusközösségek nem kapnak ajándékkönyvtárat, nem töltik fel a pedagóguskönyvtárat sem. Amikor azonban mégis azt halljuk, hogy ebben az iskolában az egy kategóriával alacsonyabb szintre sorolták, mint a Nyitrán végzett alsó tagozatos tanítókét. Pedig ugyanazt a pedagógusi munkát végezzük, és az eredményeinkre is büszkék lehetünk. Ennek ellenére a mi sorsunkat nem vállalta fel senki, sem szakszervezetiem a sajtó, sem a magyar pedagógusszövetség. Mintha mindenki arra várna: majd csak elmegyünk nyugdíjba. Arra azonban senki sem gondol, mi lesz a magyar gyerekekkel, ha tömegesen szinte egyszerre vonulunk nyugdíjba. Tudjuk, hogy mind többen készülnek pedagóguspályára, de a bennünket körülvevő érdektelenség a fiatalok számára aligha lesz vonzó. Illés Jolán, a vilkei iskola máigények elé menve, külön olvasótermük van a gyerekeknek, ahol naponta tartózkodhatnak, mégis megérint a tisztes pedagógusi szándék. Olyan szándék, amit segíteni, támogatni kellene. Mag Katalin véleménye a kisiskolák pedagógusainak és gyerekeinek a magára hagyottságát bizonyítja: - Mi, akik régebben vagyunk a pályán, nagyon érezzük a több évtizedes magára maradottságot. Nem volt jó az ideologikus törődés és befolyásolás, de a mostani közöny sem segít többet. Ehhez tartozik még az a sajnálatos tény, hogy a bérünket sodik tanítója sem derűlátóbb ilyen tekintetben: — Sokáig nem tanítottam első osztályosokat, így az idei tanév sok tekintetben újból felfedezését hozza a gyerekek lelkivilágának és a saját, már elfeledettnek hitt énemnek, közöttük a legkézenfekvőbb módon ismerhetem meg a családok életét, a lelki késztetéseiket, és önmagam számára is tükrök ők. Nem ma kezdtem a pályát, éppen ezért lemérhetem a változásokat is. Ezek egyáltalán nem jó irányban zajlanak. Rengeteg lett a kapkodó, ideges gyerek, a sietség fölébe kerekedik az elmélyültségnek. Mindezt otthonról hozzák, ahol már szinte kivételnek számítanak a csendes, meghitt együttlétek, a mesélés, a közös játék. Egyre több a passzív szókinccsel iskolába lépő kisgyerek. Sokszor csak a tévé az egyetlen nevelési eszköz. A mai falusi szülők többsége is magára hagyja gyerekét, mert igazából az élete kényszeríti erre. Megfigyelhető, hogy az ilyen gyerekek igen nehezen képesek önálló módon mondatokat szerkeszteni, s gondolataikat is nehezebben fogalmazzák meg. Nem akarok jósolni, de a mindennapokban is ilyen felnőttek válnak belőlük. Szinte csak az iskolára redukálódik az aktív beszélgetés, ami kevés, mert elsősorban az ismeretszerzésre irányul. Rajtunk áll, hogy mennyit tudunk ebből az érzelmi nevelésben is hozzátenni. HIVATÁSSZERETETTEL Mag Katalin és Illés Jolán nemzedéke nemcsak az ideológiai megszorításokat, de az ennek ürügyén sokszor elkezdett oktatási reformokat is elszenvedték. Több ezer társukkal együtt, hiszen a pedagógus pedagógus marad, ha politikai rendszerek jönnek-mennek is. Egy falusi kisiskolában sohasem volt és lesz annyira erőteljes bármely társadalmi változás, mint egy nagyobb pedagógusközösségben. Elsődleges és szinte minden egyéb fölött álló a hivatásszeretet. Nélküle nem lehetett volna elviselni az immár tizedik oktatási reformot. Érdekes kutatási feladat lenne, ha feltárnák ezeknek a testet és lelket nyomorító kísérletezéseknek gyermekre és tanítóra gyakorolt hatását. Mindketten egyetértenek abban, hogy a bezárt tanteremajtó mögött a felelősség csak az övék. Minden ott dől el. Nem a politikában, és nem az értelmetlen tanügyi reformok során. Erre ma újra adott a lehetőség, még akkor is, ha sok pedagógus panaszkodik, mert nem ismerte fel: a tanítás szabadsága mindenekelőtt. DUSZA ISTVÁN AHOGY ÉN LÁTOM BALLADA A MAGYAR EGYSEGROL Már úgyszólván a szlovákiai magyar politikai folklór részévé vált egy epizód, pedig csak nemrég, 1992 tavaszán esett meg. Apró eltérésekkel, de a lényeget megőrizve száll szájról szájra a történet. Mint egy népballada. Arról szól, hogy miért csak tizennégy magyar képviselő ül Szlovákia parlamentjében, noha akár tizenheten is lehetnének. A sztori, mint általában a balladákban szokás, eléggé egyszerű. Követválasztás közeledvén koalíciós eszmecserére ültek össze nyolcan-tízen a három magyar pártok vezérei és alvezérei közül. Hogy megtárgyalják az egységes fellépést, lévén hogy a végekről olyan hírek szivárogtak be a pártközpontokba, amelyek szerint a nép igencsak igényli az összefogást. A pásztorok, a traktorosok, a falusi iskolamesterek, a különbnél különb mesterségeket művelő legények és honleányok rövid kalkuláció után rájöttek, hogy a 600 ezer kevesebb a négy és fél milliónál. Szépen meg is egyezett a nyolc-tíz magyar, már-már tollba is mondták a szerződést, amikor a jelenlevők egyike engedelmet kért, és bejelentette, hogy halaszthatatlanul telefonálnia kell. Kis idő múlva pergamenszínű orcával tért viszsza, és a jelenlevők nagy megrökönyödésére állítólag bejelentetette: Miklós azt üzeni, hogy nem oda Buda! Eddig a félkész ballada. Amely azonban tovább íródik, csak még nem lehet tudni, milyen lesz a következő versszaka. Most ne firtassuk, Miklós milyen meggondolásból mondott ,,nem"-et Béla, Gyula és László, meg jelen levő alvezéreik már majdnem kész egyezményére. Azt se vizsgáljuk, a telefonon felhívott Miklós közben hova telefonált eligazításért, és hogy egyáltalán telefonált-e. Nem érdemes most már ezen morfondírozni. Részint azért nem, mert úgysem árulná el, részint pedig mert ami megtörtént, azt már úgysem lehet visszacsinálni. Azon se tűnődjünk, hatékonyan politizáltak-e magyaijaink a törvényhozásban, és hogy tudtak-e szövetségeseket találni. Már arra sem érdemes szót vesztegetni, hogy tavaly nyáron miért durvult el módfelett a kisebbségi kampány. Nincs értelme annak sem, hogy másfél év elteltével azon keseregjünk, hány magyar könyvet lehetett volna ajándékozni a magyar falvaknak abból a tömérdek pénzből, amely agitációs plakátra, benzinre, újságalapításra, szállodára elgurult. Ne számolgassuk azokat a megválaszolhatatlan kérdéseket, amelyek arra irányultak, hogy miért nem jött létre a magyar választási egység. Ne tűnődjünk azon, hogy a Szlovák Nemzeti Pártnak vagy a Mečiar-mozgalomnak melyik habzószájú képviselője ül a parlamentben csak azért, mert a magyar koalícióból kirekesztett Magyar Polgári Pártra leadott 80 ezer szavazatot a választási törvény értelmében többnyire a győzedelmes mozgalomra és (most már) koalíciós partnerére testálták. Azon sem érdemes most már töprengeni, hogy mekkora pszichológus az a pártelnök, aki hajlandó lett volna Lászlót befogadni a koalícióba, de csak a teljes önfeladás és pártja porig alázkodása árán. Lehet, hogy belátható időn belül, de két és fél év múlva mindenképpen ismét választások lesznek. Ne a múltba tekintsünk, hanem a magyar egységről szóló „balladát" fogalmazgatva inkább vegyük számba a tényeket. Az első számú tény az, hogy a szlovákiai magyar igényli az egységes fellépést. Tud számolni, tisztában van vele, hogy milyen erős pozíciói vannak ebben az országban a radikális szlovák nemzeti politizálásnak. Azzal is tisztában van, hogy a 14, teljes koalíció esetén az ennél is több képviselő szövetségeskeresés nélkül, csak a húrt feszítve nem tud eredményt elérni. A választó most már nem elégszik meg azzal, hogy képviselőjét bejuttatja a parlamentbe. Igényli, hogy éljen a taktika és a stratégia nyújtotta lehetőségekkel, hogy szövetségeseket keressen. A magyar egységről szóló „ballada" alakítása közben nem lehet más dolga az újságírónak, mint hogy tájékozottságához mérten tudósítson arról is, hogy azok, akik az annyira áhított közös fellépésről döntenek, miként igyekeznek, tudnak, főképp pedig akarnak szót érteni. Az egység létrehozása nem elméleti kérdés: A fejlett igazságérzettel megáldott dél-szlovákiai magyar kevés szóból is ért. Ha az újságíró igazsághűen közli vele a tényeket, meg tudja különböztetni, hogy ki az, aki csak beszél az egységről, és ki az, aki hajlandó is a közös fellépésre. Három-négy emberen múlik, sőt, az is lehet, hogy csak egyetlenegyen, hogy milyen lesz a szlovákiai magyar egységről szóló ballada következő strófája. TÓTH MIHÁLY Illusztrációs fotó: Méry Gábor