Új Szó, 1993. október (46. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-21 / 246. szám, csütörtök

KISEBBSÉG ÉS IRODALOM CZINE MIHÁLY KÖNYVÉRŐL Az ismert irodalomtörténész, kritikus, egyetemi tanár, Czine Mihály kötete a kisebbségi irodalmak mindegyikével foglalkozik. Erénye, hogy az egyes irodalmak keresztmetszetét olyan kiváló tanulmányokban adja, mint a „Harmadvirágzás„ - a'csehszlovákiai magyar irodalomról; a Vajdasági ég alatt - a volt jugoszláviairól; Mulasztások és kutatási nehézségek címmel - a kárpátaljairól; és A romániai magyar irodalom a két világháború között címmel - a romániairól. Czine kiváló ismerője ezeknek az irodalmaknak, érthető tehát, hogy imponáló magabiztossággal, végtelen szeretettel és emberi tisztességgel szól az egyes művekről és képviselőikről. Ezek a tanulmányok alkotják gerincét a kötetnek. Talán a nyugati irodalom szerepeltetése tekinthető „jelképesnek", minthogy Cs. Szabó lAszló az egyetlen, aki ezt a „régiót" képviseli. Ő is egy alkalmi (síremlékavató) beszéd formájában. Bizonyára gazdagíthatta volna a csehszlovákiai magyar írókról, irodalomról alkotott ismereteinket, ha - a kiadó figyelmessége, felkérése alapján - a tudós professzor besorolta volna azokat az írásait is, melyeket 1980 után írl a „harmadvirágzás" íróinak alkotásairól. Értékeiket tekintve ezek is odasorolhatók lettek volna a Dobos I^dszló köszöntéséhez (Felkötött szablyával). Ezekkel talán a „bakatörténelem" is teljesebbé válhatott volna. A „Harmadvirágzás" című tanulmánya olyan időszakban íródott, amikor még „arcpirítóan" kevesel tudtak a határokon túl a csehszlovákiai magyar irodalomról. Idehaza pedig (a hetvenes évek elején) a konszolidáció szedte áldozatait, s köztük jócskán voltak olyan írók is, akik magatartásukkal, a kisebbségi szellemiséget építő törekvéseikkel nemcsak megbecsülést szereztek, hanem művekkel is beírták nevüket az irodalomba. Czine Mihály prófétikus hittel hirdeti a kisebbségi irodalom jövőjét, s nemcsak a múlttal köti össze a jelent, hanem a magyar irodalom megújulásában a tehetségeket éppúgy észreveszi, mint azt a „derékhadai", mely nélkül irodalmi élet nem létezik. Megindítóan szép írása a hatvanéves Fábry Zoltánt köszöntő Emberség és hűség című. Az „itt állok, másként nem tehetek" lutheri igazságát vallja Fábry Zoltánról, az ő eposzokba illő életfejezeteiről. A legteljesebb portrét azonban Győry Dézsőről írta, A vox humana költője címmel. Úgy tekinl a költészetére, mint egy népcsoport „történelmi alapokmányára", mely „lobogója lehet a népek testvériségéért küzdőknek. A vox humana hívőinek". A lobogók azóta változhattak, s a kisebbségi irodalmak értékei felejtődhetnek, ahogy változott Győry Dezső értékelése is (főleg a „szocialista hagyomány és világnézet" dolgában), az a szemlélet azonban, melyet Czine képvisel az új arcú ember keresésében, lényegét tekintve változatlan. Az emberi eszmék hűségéről ír a Kisebbségben és igazságban című, Szalatnai Rezsőről szóló emlékezésben. Nemcsak humanizmusát és antifasizmusát emeli ki a kiváló közírónak és esszéírónak, hanem azt a felismerését is, hogy szellemileg és erkölcsileg talpon kell maradnia a kisebbségnek, a kis nemzetnek, ha élni akar. A nemzeti tudat vészes torzulásai idején, a deheroizáló törekvésekkel szemben ő is arra figyelmeztetett: „Bűntudat helyett immár alkotó tudatot kell árasztani a nemzetre." Rövid emlékező írásában (A Sarlósok öröksége) úgy ír a gombaszögi őrtüzeket vigyázó sarlósokról, mint a kisebbségi jogvédelem, etikai társadalmi tudat képviselőiről, akiknek útja a harmincas évek közepén ugyan megoszlott, hitükben és a társadalmi megújulást váró szándékaikban azonban továbbra is kovászai akartak lenni a kisebbségi magyar sorsnak. Arról, hogy az 1931-es csatlakozásuk a kommunista párthoz mennyire volt szerencsés, megoszlanak a vélemények, abban viszont jobbára egységesek a polgári szárny képviselői is, hogy ezek a gondolkodó fiatalok a kelet-közép-európai népek békéjét, együttélését keresték. A mozgalom kiemelkedő egyéniségeinek (Balogh Edgár, Szalatnai Rezső, Jócsik Lajos, Horváth Ferenc, Peéry Rezső stb.) a baloldalisága a harmincas években általános jelenség volt. A társadalom újjászületésének az igéit ők nem a szovjet valóságból tanulták (bár ezt is idézték!), hanem Ady, Móricz és Szabó Dezső volt számukra a kútfő. Egy igazságos emberi társadalomért folytatott embertelen harcban ők elsősorban a szenvedő, a megalázott embert látták, azt az anakronizmust, mely a korabeli Magyarországot jellemezte, vagy a korabeli Csehszlovákiát, ahol - más keretek között - a kettős elnyomás funkciói, kultiváltabb módon, de ugyancsak érvényesültek. Nem volna szabad megfeledkezni arról, hogy a szocialista eszmeiség a századfordulótól kezdődően - világviszonylatban - egy létező eszmei mozgalom része volt az irodalomban. Még a nyolcvanas évek ellenzéki mozgalmai is (Kelet-Közép-Európában) a szocializmus megreformálásáról, egy „jobb szocializmusról" beszéltek. (Nyugat-Európa munkás- és szocialista pártjai - az olasz, francia, spanyol, német stb. is egészen más felfogást vallottak a társadalmi reformokról, mint a „reális szocializmus" képviselői.) Az elmúlt korszak értékelésében tehát ez a fogalom kikerülhetetlen, mellőzhetetlen. Nyilvánvaló viszont, hogy az eddigi Sarló-értékeléseket is egy tágabb, összefüggéseiben sokrétűbb szemléletnek kell felváltania. Mindenképpen azokról a sarlósokról lesz azonban szó, akik - Czine Mihály szóhasználatával „a lehetetlenre is vállalkoznak, hogy a lehetséges megvalósuljon". A kötet terjedelemben legnagyobb fejezetét a romániai magyar irodalom alkotja. A romániai magyar irodalom a két világháború között című fejezet indító tanulmánya részletesebb, áltekintőbb, mini a többi. Nemcsak a születés körülményei dokumenlálódnak az egyes fejezetekben, hanem az Erdélyi Helikon útja, az íróközösségek kialakulása, a transsylvanizmus eszméje, valamint az egyes műnemek képviselőinek felsoraKozása is rendkívül tömören megfogalmazódik. Négy6 évnyi cezúra címmel az 1940 és 1945 közötti évek történéseit öleli fel a szerző, kiemelten említve, hogy „a horthyzmus ideológiáját a jelentősebb írók közül talán csak Nyírő József fogadta el teljesen, és sodródott az Erdélyi Párt képviselőjekéntjobbra". Az írók legtöbbje a magyar-román megbékélést vallotta egy olyan időszakban, amikor a pálfordulások különösen kedveztek a szélsőségeseknek. A vajdasági irodalomról a két világháború között egy rövid tanulmány (Vajdasági ég alatt) ad rövid áttekintést. Az alkotók közül egyedül Herceg János munkásságát méltatja a szerző. Lényegesen részletezőbb a kárpátaljai irodalomról szóló rész (Mulasztások és kutatási nehézségek), melynek újszerűsége elsősorban abban van, hogy a kárpátaljai irodalomról összefüggő irodalomtörténeti vázlat az elmúll években nemigen jelent meg. Hasznos, tartalmas kötet a Kisebbség és irodalom. Ha a kortárs írók műveire nagyobb gondot fordít a szerző és a kiadó, tartalmasabb lehetett volna a kötet, az emlékezéseket, köszöntőket és búcsúztatókat kiegészíthették volna Czine Mihály magvas kritikai írásai, melyek a folyóiratok hasábjain váiják, hogy a kisebbségi olvasó szembesülhessen velük. Pedig most kiváló alkalom lett volna erre. Czine erénye, hogy kiváló tárgyismerettel rendelkezik, szakszerűen, stiláris eleganciával fogalmaz. Árnyalatos nyelve csak néha téved patetikus túlzásokba. Emlékezőtehetsége és mesélőkedve is kiváló. A magyar horizontot láttatja írásaiban, de a világirodalom példái is előtte lebegnek. Néhány megállapításával vitatkozni is lehetne, a legfontosabb azonban, hogy Czinének értő szeme és szíve van ahhoz, amiről ír. FÓNOD ZOLTÁN JÖVŐRE: KÖNYVESHÁZ DUNASZERDAHELYEN A dunaszerdahelyi főutcáról heteken belül eltűnik a Bihari-szállóval szembeni ház, és helyén egy olyan központ épül, amely remélhetőleg fontos szerepet fog játszani a szlovákiai magyar könyvterjesztésben. A történet tulajdonképpen még 1979-ben kezdődött, amikor a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete sikeres bemutatót szervezett Dunaszerdahelyen. Ilyen jellegű akciókra egészen 1987-ig került sor, és ezek során közeli barátság alakult ki Zöld Ferenc, az egyesület igazgatója, illetve Molnár József, a helyi művelődési ház vezetője között. E kapcsolatnak köszönhetően szinte természetes volt, hogy miután Molnár József és a szintén helybeli Bognár család 1990-ben megalapította a Bog-Molnár könyterjesztő vállalatot, elsőként az Akadémiai Kiadóval vették fel a közveüen kapcsolatot, amelynek élére időközben Zöld Ferencet nevezték ki. Az együttműködés azóta több komoly kiadóval is kialakult, de első partnerükhöz továbbra is hűek maradtak, olyannyira, hogy nemrég egy vegyesvállalatot is alapítottak. Ehhez a Kalligram könyvkiadó is csatlakozott, így született meg idén tavasszal a Dom kníh AKADÉMIA - könyvesház kft. Az új hazai kulturális vállalkozásról akkor hallhattunk először, amikor - hagyományteremtő céllal és a hasonló magyarországi rendezvényhez kötődve - megrendezte a szlovákiai magyar könyvnapokat. A kezdeményezési sikeresnek ítélik, noha csak erkölcsi hasznuk volt belőle. Szándékuk szerint a rendezvénysorozatra, lehetőleg kibővíteti szervezői körrel, jövőre is sor kerül, sől idővel nem elképzelhetetlen más országok kisebbségi magyar kiadóinak bevonása sem. A kft. központját a dunaszerdahelyi könyvesház képezi majd, amelyet jövő ősszel szeretnének átadni. Az elképzelés megvalósítását segíti a város vezetőségének és képviselőtestületének hozzáállása is, hiszen így vált lehetővé a városközpontban fekvő telek megvásárlása. Az ezen felépítendő házat a kétszeres Ybl-díjas győri Bodrássi Attila tervezte, figyelembe véve a környező polgárházak jellemző stílusjegyeit. A könyvesház egyben egy országos teijesztőlánc központja is lesz, amely első tagját a rimaszombati múzeum épületében nyitják meg november 4-én. Minderre ünnepélyes keretek közt kerül sor, amelyen egyebek mellett bemutatják a Kalligram könyvkiadó karácsonyi újdonságait: három mesekönyvet és a Csallóközi Kiskönyvtár két újabb kötetét. A könyvterjesztés napjainkban nem tartozik a könnyű tevékenységek közé, hiszen itt csapódik le az elsők között a lakosság vásárlóerejének csökkenése. A Könyvesház mindezt még azzal is „tetézi", hogy Magyarországról elsősorban igényes, értékes műveket igyekszik behozni. Molnár József szerint ugyanis a magyarországi könyvek ma már számunkra olyan drágák, hogy mindenki nagyon meggondolja, mire is ad ki ennyi pénzt. Ezért ők a kínálatból - legyen az mesekönyv vagy akár lexikon- olyanokat igyekeznek kiválasztani, amelyek hosszabb távon is értéket jelentenek, illetve alapműnek számítanak az. általános műveltség megszerzése során. Ezenkívül figyelemmel kísérik más országok magyar kiadóinak tevékenységét is, aminek első jeleként az utóbbi hetekben a hazai kínálatban megjelent a romániai [Criterion kiadó 37 ütulusa. Az erdélyi magyar könyvkiadásnak ugyanis megvan az az előnye, hogy egyelőre nem koinmercionalizálódott, így olyan klasszikus művekel is megjelentet, amelyek a magyarországi piacról egyre inkább kiszorulnak. Nem elhanyagolható ennek anyagi vonzata sem, amely ugyan rosszabb papírminőséggel és kevésbé vonzó külalakkal párosul, de a felével, kétharmadával kisebb ár sokak számára segítséget jelenthet. Mindezek mellett természetesen a Könyvesház elsőrendű feladatának a hazai kiadók állal megjelentetett művek teijesztését tekinti. Ezek száma és minősége ugyanis örvendetesen szaporodik, de a terjesztési nehézségek miatt sokszor nem jutnak el az olvasókhoz. Ebben a tekintetben új szín lesz a hazai könyvpiacon a vállalkozás által tervezett könyvküldő szolgálat is. -tlDÉL-SZLOVÁKIAI FAFARAGÓMŰVÉSZET KIÁLLÍTÁS A GALÁNTAI HONISMERETI MÚZEUMBAN A komáromi Duna Menti Múzeum Magyar Nemzetiségi Osztálya három éve alakult meg. Feladata, hogy pótolja a szlovákiai magyarság központi múzeumát, kapcsolatot teremtsen a magyarlakta tájak vidéki múzeumai között. Tevékenysége eddig elsősorban a népi kultúra kutatásában volt eredményes, amiről az utóbbi két év folyamán szervezett tudományos tanácskozások, előadások, kutatási munkák tanúskodnak. Az intézmény az idén a múzeumi világnap alkalmából a tárlatlátogató közönségnek egy néprajzi kiállítással mutatkozott be, melyet dr. Liszka József &llított össze. A kiállítást augusztus végéig a komáromi Duna Menti Múzeumban láthatták az érdeklődők, november végéig pedig a galántai Honismereti Múzeumban tekinthetik meg. A jövő évben majd bejáija Dél-Szlovákia különböző múzeumait, Dunaszerdahelytől egészen Királyhelmecig. A kiállítás témája a dél-szlovákiai tájak fafaragóművészete, amely Szlovákia valamennyi magyarlakta, a Csallóköztől a Bodrogközig húzódó régióját érinti. A téma vezérfonalát Kútvölgyi Mihály budapesti fotóművész Magos a rutafa című nagysikerű fotóalbumából származó válogatás adja, amely az említett tájegységek fából készült, népi fafaragással díszítetett építményeit, munkaeszközeit, sírjeleit stb. mutatja be. A felvételek nemcsak művészi ihletésükkel, hanem dokumentációs értékükkel is kitűnnek. A kiállítás másik része hasonló jellegű műtárgyakból áll, amelyek a dunaszerdahelyi, a galántai, az érsekújvári, a komáromi, a rimaszombati és a rozsnyói múzeumok gyűjteményéből kerültek elő. A fényképeket és a műtárgyakat a szerző elsősorban funkciójuk szerint csoportosította. Kisebb témakörök kialakításával a látogató szeme elé varázsolja a paraszti társadalom mindennapi használati eszközeinek jellegzetes forma- és motívumvilágát. Külön csoportot alkotnak a díszesen kifaragott konyhaeszközök, a mángorlók és mosófák, a rokkák és a guzsalyok, a népi bútorzat egyes darabjai (székek) és a pásztorvilág népművészeti remekei: a síp, a pásztorbotok, az ostornyelek és a szebbnél szebb ivó- és merítőcsanakok. A formák, a díszítések archaikus világot idéznek fel. Az egyszerű geometrikus vonalak, a reneszánsz díszítőelemeket utánzó minták, a díszes barokk vonalakra emlékeztető növényi elemek harmonikusan elrendezett kompozíciói mind felfedezhetők ezeken a tárgyakon. Reméljük, hogy a komáromi Duna Menü Múzeum Magyar Nemzetiségi Osztályának e kiállításával kezdetét veszi egy olyan sikeres kiállítássorozat, amely a szlovákiai magyarság népi kultúráját átfogóan, megalapozott kutatásokra támaszkodva mutatja be, nemcsak a néprajz, hanem a történelem és a művészettörténet részterületein is. DANTER IZABELLA Konyhaeszközök Pásztorbotok (Németh Tibor felvételei)