Új Szó, 1993. október (46. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-02 / 230. szám, szombat
7 SPORT 1993. OKTÓBER 1. VÉGET ÉRT A XI. EURÓPAI SPORTKONFERENCIA FOLYTATÁS: BÉCSBEN ÉS POZSONYBAN (Munkatársunktól) Pozsonyban tegnap véget ért a XI. Európai Sportkonferencia. Közvetlenül a befejezés után sajtóértekezleten méltatták eredményeit. Ilyen nagy érdeklődés még egyszer sem mutatkozott a fórum iránt: a Vigadóban 37 ország 210 képviselője tanácskozott. Ľudovít Komádéi, a végrehajtó bizottság elnöke szerint a rekordrészvétel azt bizonyítja, hogy a korábbinál több jelenlevő felismerte a sport integráló szerepét, a kölcsönös tájékozódás lehetőségeit. Megfogalmazódott: az európai sportszövetségek egymástól függetlenül fejtik ki tevékenységüket, ezért a Konferencia szorosabb együttműködésre hívja őket, hogy lehessen közös fórumuk, és csúcsszerv hangolja össze munkájukat. Ugyanakkor a páratlan nagyságrendű részvétel az Európai Sportkonferencia életképességét is jelzi. A felmerült kérdőjelek ellenére a többség a folytatás mellett döntött. Kilencvenhétben Hollandia, két évvel később Málta és Észtország szeretné megrendezni a fórumot. Pozsony Bécsnek és Budapestnek adta át a váltóbotot. Két év múlva az említett két város lesz házigazdája a tanácskozásnak. Mint Michael Sulzbacher, a konferencia új főtitkára megjegyezte, legközelebb „A sport békét hoz" jelszó jegyében találkoznak. A következő négy esztendőben Ausztriában lesz az állandó titkárság, mivel a szervezetnek nincs anyagi bázisa, csak szellemi potenciálja, s a tanácskozások anyagi fedezetét a rendező országok hozzájárulásából és a részvételi díjból teremtik elő. Arról nem esett szó, nálunk mennyibe került a sportkonferencia, ám a rendezők szerint a különböző szervezetek közti kapcsolatfelvételhez, Szlovákia és Pozsony bemutatásáhozjócskán hozzájárult. (j. mészáros) VISSZAVÁGÓK AZ EURÓPAI KÉZILABDAKUPÁKBAN MÁR OVTUSSAL Visszavágóihoz érkezett az európai kézilabdakupák I. fordulója. Ma és holnap eldől, mely csapatok folytathatják a legjobb 16 között. Valamennyi szlovák és magyar együttes még versenyben van. Kemény dió lesz a női bajnok vágsellyeieknek a bécsi kilencgólos hátrány ledolgozása. František Bakó edző is realista: „Ha megismételnénk szerdai eperjesi teljesítményünket, megnehezíthetjük a Kolar-társaság dolgát. Szeretnénk győzelemmel búcsúzni, játszhat már Ovtus, s ha a szünetig hat góllal sikerülne vezetnünk, megpróbálnánk a lehetetlent." Vasárnap este az izraeli Petah Tikvában játssza KEK-visszavágóját a nyárasdi Co-lmpex. Tegnap Bécsből repült a csapat Tel Avivba, s vendéglátójuk múlt heti csallóközi produkciója alapján idegenben is megerőltetés nélkül kellene nyernie. Mi a helyzet a visszavágók előtt? BEK - nők: Brühl St. Gallen - VasasDreher 15:33, Duslo Sala - Wat Fünthaus Wien 17:26; férfiak: Fotex Veszprém - Sztrovolu Nicosia 33:17, 37:18 tj. Fotex, Prešov - USAM Nimes 16:22. KEK - Nők: Hapoel Petah Tikva - Co-lmpex 8:44, a Spekctrum - FTC erőnyerő; férfiak: Trnava - Baia Mare 18:20, Pick - Szeged - Brovari Kijev 17:29. EHF Kupa - nők: Baku - Prešov 23:25, Debreceni VSC - Vitis Kaunas (ma és holnap játszák); férfiak: ŠKP Bratislava - Haka Emmen 23:21, Elektromos - DV Belenenses 29:18. City Kupa - nők: a Szegedi ESK és a Danubius Bratislava erőnyerő: Moldosin Vaslui - Topoľčany 23:28, a Győri ETO szintén erőnyerő. (jmk) •EBI Míg a hivatalos világbajnoki döntőben Karpov és Timman gondolkodási ideje 40 lépés 2 és fél óra alatt, addig Londonban, az ezer nézőt befogadó Savoy Színházban Kaszparovnak és Shortnak a 40 lépést két óra alatt kell megtennie. Ez pedig hátrányt jelent a szinte állandóan időzavarral küzdő angol sakkozó számára. Kaszparov óriási fölénye ezen a nem hivatalos páros mérkőzésen nem nagyon tetszik a szervezőknek, mert csökkenti a találkozó vonzerejét. Short valóban a vártnál gyöngébben játszik, olyannyira, hogy első számú szekundánsa, a cseh származású Kaválek nagymester is faképnél hagyta, és visszautazott az Egyesült Államokba. Kaszparov erélyesen használja ki ellenfelének hibáit, mint például a mérkőzés 7. játszmájában: SPANYOL MEGNYITÁS Világos: Kaszparov - Sötét: Short I. e4 e 5 2. Hf3 Hc6 3. Fb4 a6 4. Fa4 Hf6 5. 0-0 Fe7 6. Bel b5 8. 8.a4 (ezzel a lépéssel elkerüli az ún. Marshall-védelem - 8,c3 d5 - bonyodalmait, amelyekben az angol élsakkozók - Nunn, Adams és Short - különösen otthonosak) 8... Fb7 (az első játszmában Short 8...b4-el folytatta és 9.d3 d6 10. a5 Fe6 11. Hbd2 Bb8 12. Fc4 Fc8 után kielégítően állt) 9. d3 d6 10. Hbd2 Hd7 II. c3 Hc5 12. axb5 axb5 13. Bxa8 Fxa8 14. Fc2 Ff6 15. b4 He6 16. Hfl Fb7 (szeretné a passzív futót a c8-h3 diagonálisra vinni) 17. He3 g6 18. Fb3 Fg7 19. h4! Fc8 20. h5 Kh8 (jobb volt 20...Hf4) 21. Hd5 g5 (21... He7?? 22. h 6) 22. He3 Hf4 23. g3! Hxh5 (ezzel a sötét egyetlen aktív tisztje játékon kívülre kerül, meg kellett próbálni a kockázatos Hh3+ 24. Kg2 g4-et) 24. Hf5 Fxf5 25. exf5 Vd7 (25... h6-ra 26. Kg2 és Bhl) 26. Fxg5 h6 (26...Vxf5 27. Fd5!) 27. Hh4! Hf6 28. Fxf6 Fxf6 29. Vh5 Kh7 (29... Kg7 sem jobb 30. Be4! miatt) 30. Hg2! He7 31. He3 Hg8 (a király elleni rohamot más lépésekkel sem lehet feltartóztatni) 32. d4 exd4 (más lépésre 33. Hg4 következik) 33. cxd4 Fxd4 34. Hg4 Kg7 (34... Fg7 35. f6 Hxf6 36. Fc2+ és Hxf6, ill. 35... Fxf6 36. Fc2+ Kg7 37. He3 és Hf5+ nyer) 35. Hxh6! Ff6 (35... Hxh6 36. Vg5+) 36. Fxf7! és sötét feladta. 1843. sz. fejtörő G. Latzel (1930) Ill Illllllll Illllllll ^iiiiii ill 1 i llll M III í HI ' "1! lllrrrrnTll •#1111111 m I Illllllll B IBII 1 A Illllllll G Illllllll 11 mx Világos indul és 2 lépésben mattot ad Ellenőrző jelzés: Világos: Kgl, Vb4, Be2 és FI, He3 és g4, Fal, gy: c2 és g3 (9 báb). Sötét: Ke4, Vd4, Bd5, Ha5 és g8, Fhl gy: e5 és g6 (8 báb). A megfejtések az Új Szó szerkesztőségének címére küldendők „Sakk" megjelöléssel. A helyes megfejtést beküldők között - minden feladvány után - két 200 koronás pénzdíjat sorsolunk ki! A megfejtés beküldésének határideje - az 1841 és az 1842. sz. fejtörőkkel együtt - október 18. Az 1835, 1836, és 1837. sz. fejtörők megfejtését ill. a nyertesek nevét az október 9-i rovatban fogjuk közölni! DELMÁR GÁBOR AZ I. LABDARÚGÓLIGA 8. FORDULÓJA ELŐTT SIMON NÉLKÜL Ma négy, holnap két találkozóval folytatódik a pontvadászat. Az éllovas Slovan Besztercebányára látogat, Dunaszerdahelyen a negyedik helyen álló kassaiak vendégeskednek. Ladislav Škorpil edző már nem számíthat Simon Gyulára, ak ! a keddi, Salzburg elleni kupameccs után elbúcsúzott társaitól, s az FC Košice együtteséhez távozott. Pénteken délelőtt tartott edzést a DAC. A régóta sérüléssel bajlódó Mikušon, Mintálon és Siagón kívül hiányzott Simon is... Kalmár László a sárga-kékek másodedzője: „Nagyon készülünk a meccsre, van miért visszavágnunk, hiszen a Szlovák Kupa döntőjében mi húztuk a rövidebbet. Célunk a két pont megszerzése." Ján Zachar szakvezető védencei a múlt héten nagy meglepetésre legyőzték az addig százszázalékos Intert. A Csallóközben egy döntetlennel kiegyeznének... A valószínű összeállítások - DAC: Schmucker - Kašpar, Tomáš, Zsákovics, Végh - Pinté, Súkenník, Serbin Fieber - Diňa, Radványi. FC KOŠICE: Olejár - Babinčák, Blahušiak, Furda, Vágner - Durica, Daúko, Prúčny, Belák - Pobegajev, Sovič. Kapusgondokkal küzd a Trnava, ugyanis visszatért Nyitrára a vendégjátékos König. Gyengén szerepel az FC Nitra, ennek ellenére váratlan, hogy a klub elnöke, Stefan Šapár és menedzsere, Štefan Bafalík szeptember 30-án lemondott. A 8. forduló műsora - szombat, 14.30: Lokomotíva - Nitra (Ihring), Humenné - Trnava (Hrivnák), Inter - Žilina (Benedik); 16.30 Prievidza - Prešov (Jakubec). Vasárnap, 14.30: B. Bystrica - Slovan (Stre•dák), DAC - FC Košice (Gádoši). 1. Slovan 7 6 10 16:5 13 2. Inter 7 6 0 1 22:8 12 3. DAC 7 4 12 16:7 9 4. FC Košice 7 3 2 2 9:11 8 5. Žilina 7 2 3 2 10:9 7 6. Prievidza 7 3 1 3 9:12 7 7. Prešov 7 2 2 3 9:11 6 8. Trnava 7 2 2 3 8:10 6 9. Humenné 7 1 3 3 9:11 5 10. Nitra 7 2 0 5 5:8 4 11. Lokomotíva 7 1 2 4 4:16 4 12. B. Bystrica 7 115 5:14 3 (szabó) KUPASORSOLÁS Genfben tegnap délben kisorsolták az európai labdarúgó-kupatornák 2. fordulójának párosítását. BEK: Porto — Feyenoord, Monaco - Steaua, Levszki Szófia - Bremen, FC Koppenhága - Milan, Sparta Praha - Anderlecht, Manchester United - Galatasaray, Poznan - Spartak Moszkva, Barcelona - Austria Wien. KEK: Ajax - Besiktas, Parma - Haifa, Innsbruck - Real Madrid, Torino - Aberdeen, Benfica - CSZKA Szófia, Arsenal - St. Liége, Paris SG - Craiova, Panathinaikosz - Leverkusen. UEFA Kupa: Inter Milano - A. Limassol, Olimpiakosz — Tenerife, Frankfurt — Dnyepropetrovszk, Salzburg - Antwerp, Juventus - Kongsvinger, K. Lahti - Bröndby, La Coruna - Aston Villa, Dortmund — Maribor, Atletico Madrid - Kréta, Bayern - Norwich, Boavista - Lazio, Bordeaux - Servette, Celtic - Sp. Lisboa, Trabzonspor - Cagliari, MTK - Mechelen, Valencia - Karlsruhe. A mérkőzéseket október 20.-án és november 3.-án játsszák. • EGY MÉRKŐZÉST játszottak a magyar labdarúgó NB I-ben. Szombathely - Vasas 3:2 (2:1). A 8. forduló további műsora - szombat, 14.00: Sopron - Békéscsaba; 17.00: Csepel - Pécs; 18.00: Videoton - Siófok, Újpest - Rába ETO. Vasárnap, 13.30: Debrecen - Kispest; 14.00: BVSC - MTK. Hétfő, 19.30: FTC - Vác. + A SZLOVÁKIAI magyar újságírók labdarúgócsapata ma délután fejezi be a szabadtéri idényt: 15 órakor Vágán lép pályára a helyi öregfiúk ellen. Nagyon készülnek a tollforgatók (egyesek és kettesek háromnapos szabadságot vettek ki), mert nem akarnak úgy járni, mint a szlovákiai és a magyar együttesek az európai kupatornák első fordulójának visszavágóin. • TEGNAP A JÉGKORONG extraliga 9. fordulójában: Martin - Zvolen 1:3, Košice - Poprad 4:1, Slovan - Liptovský Mikuláš 2:1, Nitra - Trenčín 2:3, Prešov — Sp. N. Ves 3:3. Az állás: 1. Trenčín 14, 2. Košice 12, 3. L. Mikuláš 11 ponttal. A NIKÉ-ben a következő vasárnapi labdarúgó-mérkőzésekre tippelhetünk... • Cseh bajnokság: 182. Žižkov - Olomouc 2,2 - 2,8 - 3,0, 183. Vítkovice - Brno 2,0 - 2,8 - 3,4; 184. Slavia - Cheb 1,3 - 3,5 - 8,5; 185. Liberec - Drnovice 2,5 — 2,8 - 2,7; 186. Plzeň - Sparta 4,0 - 2,8 - 1,7; 187. Č. Budéjovice - Ostrava 2.1 - 2,7 - 3,4; 188. Zlín - Bohemians 2,2 - 2,8 - 3,0. • Olasz liga: 190. Atalanta - Sampdoria 2,5 - 2,5 - 3,0; 191. Genoa - Reggiana 1,6 - 2,7 - 5,0; 192. Juventus - Torino 2.2 - 2,4 - 3,5; 193. Milan - Lazio 1,5 - 2,8 - 6,0; 194. Napoli - Inter 2,8 - 2,5 - 2,7; 195. Parma - Foggia 1,5 - 2,8 - 6,0; 196. Piacenza - Cagliari 2,7 - 2,5 - 2,8; 197. Roma - Cremonese 1,6 - 2,6 - 5,2; 198. Udinese - Lecce 1,6 - 2,6 - 5,2. DEREK LESZ DEREK? (Munkatársunktól) Holnap délelőtt 10 órakor Kassán 21 ország közel ötszáz futója vág neki a nemzetközi békemaraton 42 195 méter hosszú távjának. Hogy a Hernád-parti város utcáin zöld csíkkal jelölt körpálya kétszeri megtétele után ki kapja a győztesnek járó babérkoszorút, azt nehéz megjósolni. Egyes szakemberek szerint várható, hogy derekasan fog küzdeni a jelenleg Amerikában élő új-zélandi Derek Froude. A 34 éves atléta maga is azt nyilatkozta, hogy győzni akar Kassán. Az idei párizsi maratonfutáson 2:14:30 órás teljesítménnyel az ötödik helyen végzett. Kenyából a benevezett Ómae helyett Steven Musia indul. Állítólag jó formában van, egyéni csúcsa 2:15:16. (g-f) ELNÉPTELENEDIK A MARSEILLE Marseille-ben mindenki eladó. Az UEFA-nak a tavalyi BEK-győztest sújtó újabb döntése - miszerint a korrupcióval vádolt Olympique sem az Interkontinentális, sem a Szuper Kupában nem indulhat - megoldhatatlan anyagi válságba sodorta a csapat tulajdonos-elnökét Bernard Tapie-t. A több százmillió frankra becsült veszteséget a jelek szerint csak négy-öt játékos eladásával lehet enyhíteni. Tapie elsősorban külföldi sztárjaitól szabadulna, akiknek havi fizetése az eget súrolja. Egyes hírek szerint Rudi Völler gázsija 500-800 ezer frank, s az ő távozása - legalábbis anyagilag - nagy könnyebbséget jelentene a Marseille-nek. Már-már megoldódni látszott Paolo Futre átigazolása a Real Madridba, de a portugál csatár korábbi csapata, az Atletico Madrid olyan fájdalomdíjat kér, amit Tapie képtelen kifizetni. Az OM megválna az Olaszországból visszatért Sztojkovicstól is, de a szerb középpályás ára nem olyan magas, hogy ez megoldaná a helyzetet. Hasonló cipőben jár a portugál Rui Barros is: bárkinek eladó, de a mostanában csak a tartalékban szereplő játékos ázsiója alacsony. A horvát Boksics ügye rendezettnek látszik, a következő szezonban a Lazióban futballozik. Egyes hírek szerint azonban az ő átigazolásáért az OM már megkapta a 80 millió frankot. Alighanem kalapács alá kerülnek a csapat francia sztárjai is. A legtöbbet Basile Boli ér, de kérdés hajlandó-e valaki megfizetni az árát... (S.A.) FUTBALLMENETREND II. LIGA Október 2. szombat, 14.30: Gabčíkovo - Levice (Jv.: Tujvel), Bardejov - Šaľa (Zvolánek). Október 3., vasárnap, 10.30: Petržalka - Vráble (Holzer) ; 14.30: Stropkov - ŠKP (Chmelík), Jelšava - FC Košice B (Vlček), Trebišov - Slovan B (Cuninka), Ružomberok — Dubnica (Trúchly), Púchov - Senec (Kmec). 1. Bardejov 7 5 11 16:3 11 2. Gabčíkovo 7 4 12 13:11 9 3. Senec 7 4 0 3 8:5 8 4. Stropkov 7 4 0 3 12:9 8 5. Trebišov 7 3 2 2 4:2 8 6. Levice 7 2 3 2 11:8 7 7. Vráble 7 2 3 2 9:7 7 8. ŠKP 7 3 13 10:9 7 9. Ružomberok 7 2 3 2 11:13 7 10. Šafa 7 3 1 3 5:10 7 11. Púchov 7 3 1 3 6:14 7 12. Petržalka 7 3 0 4 8:7 6 13. Jelšava 7 2 2 3 7:10 6 14. Dubnica 7 1 3 3 6:10 5 15. Slovan B 7 2 1 4 7:13 5 16. FC Košice B 7 1 2 4 7:10 4 III. LIGA NYUGATI CSOPORT. Október 2. Szombat, 14.30: Bánovce - Senica, Rapid - TTS Trenčín. Október 3. vasárnap. 10.30: ODu Trenčín - Topoľčany; 14.30: Sereď - Hurbanovo, ES N. Zámky - Inter B, Myjava - Jur, Zl. Moravce - Devín, Štúrovo - Partizánske. 1. ODU Trenčín 7 5 2 0 13:4 12 2. Bánovce 7 5 1 1 12:6 11 3. Hurbanovo 7 4 2 1 8:3 10 4. Zl. Moravce 7 4 1 2 13:6 9 5-6. Štúrovo 7 3 2 2 12:6 8 N. Zámky 7 3 2 2 12:6 8 7. Myjava 7 4 0 3 11:9 H 8. Senica 7 3 2 2 9:8 S 9. Partizánske 7 3 1 3 10:9 7 10. Devín 7 2 2 3 4:7 6 11.Inter B 7 2 1 4 3:7 5 12. Sereď 7 2 1 4 9:13 5 13. Topoľčany 7 2 1 4 2:11 5 14. TTS Trenčín 7 2 0 5 7:12 4 15. Jur 7 1 2 4 3:11 4 16. Rapid 7 0 2 5 7:11 2 KELETI CSOPORT. Október 2. szombat. 14.30: Sp. N. Ves - Martin, Poprad - Svidník, Handlová - Michalovce, Kys. N. Mesto - Družstevná. Október 3. vasárnap, 14.30: Vranov - Nováky, Bytča - Bard. N. Ves, Budkovce - Pov. Bystrica, Rim. Sobota - Lubeník. 1. Svidník 7 5 11 14:7 11 2. Budkovce 7 4 2 1 12:5 10 3. Bard. N. Ves 7 4 12 15:7 9 4. Bytča 7 4 12 13:8 9 5. Michalovce 7 4 12 12:8 9 6. Handlová 7 3 3 1 11:8 9 7. Nováky 7 4 12 14:13 9 8. Sp. N. Ves 7 3 13 13:12 7 9. Rim. Sobota 7 2 3 2 6:6 7 10. Lubeník 7 2 2 3 10:10 6 11. Družstevná 7 1 4 2 8:10 6 12. K. N. Mesto 7 1 4 2 6:11 6 13. Vranov 7 2 14 16:14 5 14. Poprad 7 1 3 3 6:7 5 15. Martin 7 2 0 5 11:16 4 16. Pov. Bystrica 7 0 0 7 2:27 0 A magyar Lottó 40. heti nyerőszámai: 15, 34, 50, 78, 84. Tippverseny kii NEVITEL RÁDIÓTELEFONOK 0709/270 17 Slovan-lnter : l : ) Név.. Pontos cím I. labdarúgóliga-mérkőzés. Kedd estig kéljük postázni a szelvényt!