Új Szó, 1993. október (46. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-19 / 244. szám, kedd

LAPOZGATÓ iá/szó1993. OKTÓBER 19. VALÓSÁGHŰ SZLOVÁKIA-KÉP GYORSTANFOLYAM KÜLFÖLDIEKNEK Szlovákiában nemrég tíz újságíró járt az Egyesült Államokból, Ausztriából és Németországból. Programjuk „fénypontja" a Vladimír Mečiar kormányfővel a Bôrik Szállóban megejtett találkozó volt. Jelen voltak szlovák tollforgatók is, ők azonban kérdéseket nem tehettek fel. De legalább részt vehettek egy gyorstanfolyamon, amelyet a leghivatottabb személy tartott a valósághű Szlovákia-kép kialakításáról. (...) Magyarok és a kiscbbségistandard-fülüttiség A szlovákiai magyar kisebbség helyzetével kapcsolatos kérdésekre adott válaszában a kormányfő mosolyogva közölte, hogy ha egész Európára a kért kisebbségi jogok azonos sablonját helyezné rá, akkor ezt Szlovákia túlszárnyalná. Mečiar szerint az Európa Tanács ajánlásait abban az esetben sem lehet kötelezettségnek tekinteni, ha teljesítésükre kötelezi magát a parlament. Mini mondta, ez viszont semmit sem változtat azon a tényen, hogy Szlovákia az első ország, amely teljesíti az ET-ajánlásokat. A kisebbségiek nevének anyakönyvezése kapcsán megjegyezte, hogy Szlovákia e tekintetben a legliberálisabb állam, és „mindenki úgy írja be a nevét, ahogyan akarja". A parlament által elfogadott névtörvény a kormányfő szerint ezt lehetővé teszi, a szlovákoknak viszont azt, hogy az idegen eredetű neveket szlovák nyelvű formájukban használhassák. „Látják, mindennek ellenére a magyarok még mindig elégedetlenek " - csodálkozott a miniszterelnök. A külföldi újságírók - akiket a további kérdezéstől a szlovák törvényhozás tökéletessége sem tartott vissza - azonban mégis érdeklődtek a kétnyelvű helységnévtáblákról, az oktatásról, a kisebbségi pártokkal való párbeszédről, a Magyarországhoz fűződő feszült viszonyról. A kormányfő a közvetlen válaszok helyett inkább kitekintett a világba. A külföldi zsurnaliszták számára 20 perces átfogó elemzést tartott az európai kisebbségi problémákról. Természetesen érintette Magyarországot is, s ekkor egy szónoki fordulattal kitért a szlovák kormány és a magyar kisebbség közötti dialógussal kapcsolatos kérdésre is. „Többet tanácskoznak Antallal, mint velem" - jelentette ki. A kisebbségi problémakört a következő szavakkal zárta, optimizmust öntve a magyarok intrikáitól elkedvetlenedett hallgatóságba: „Toleranciájuknak köszönhetően a szlovákok a kisebbségekkel való együttélés eszményi modelljét alakíthatják ki." A DSZM és az antikommunizmus Vladimír Mečiar a legvitatottabb belpolitikai probléma kapcsán megállapította, hogy a választások, legyenek azok idő előttiek vagy a tervezett időben megtartandóak, az ő mozgalma javára sülnének el. „Időelőtti választások azonban csak akkor lesznek, ha nekünk megfelel" - tette hozzá. A továbbiakban a közép-európai posztkommunista pártok választási győzelmének a veszélyére hívta fel a figyelmet: „Megnyerték a választásokat Lengyelországban, azt gondolják, hogy megnyerik Magyarországon és nálunk, Szlovákiában is. De amíg lesz DSZM, addig a DBP Szlovákiában semmilyen választást nem nyer meg." * * • (...) A Csehországhoz fűződő viszony kapcsán megjegyezte: azon kívül, hogy Prága 8 milliárd svájci frankkal tartozik Pozsonynak, a kapcsolatok kiválóak. Ami Mečiar és az újságírók viszonyát illeti, a miniszterelnök erről azt mondta, hogy ő jól megvan velük, de azt hiszik róla, hogy nem szereti őket. KAROL WOLF Domino efekt, 40. szám EURÓPA MOSTOHA PEREMÉN Csehek és szlovákok együtt gubbasztottak a vasfüggöny keleti oldalán. Most viszont a szlovákok a német menedékjogtörvény papírfüggönyének keleti oldalán találják magukat, míg a csehek a nyugati oldalára kerültek. Ilyen következményeket nem láttak előre akkor, amikor január elsején felszámolták a csehek és szlovákok államközösségét, és nemzetközi határrá vált a két ország láthatatlan választóvonala. A cseh-szlovák határt azóta a Nyugatot és Keletet elválasztó vonallá tette Németország keleti szomszédainak - főként Csehországnak és Lengyelországnak - azon szándéka, hogy megszűrjék a Balkánról és a Szovjetunióból Németország felé tartó gazdasági emigránsokat még a német határ elérése előtt. Ez kedvező a Cseh Köztársaság számára, amely ékként foglal helyet Ausztria és Németország között. Barokk és reneszánsz műemlékekkel ékeskedő városai mágnesként vonzzák a nyugati turistákat, valamint a befektetőket, akik szívesen telepítik át üzleteiket a cseh határon túlra, ahol jóval alacsonyabbak a munkabérek. Szlovákia és miniszterelnöke, Vladimír Mečiar számára viszont roppant kellemetlen ez a fejlemény, mivel nem számítottak ilyen mérvű kizárásra. A „bársonyos válás" után Mečiar hónapokig ellenezte a közös határ megerősítését előirányzó cseh javaslatokat, mivel Szlovákia ennek folytán a volt kommunista országok második kategóriájába került volna át. A közép-európai államok budapesti csúcskonferenciáján mégis beleegyezett a szlovák vezető, hogy a cseh-szlovák határt közös járőrök biztosítsák, jelöljék ki egyértelműen a határ vonalát, és korlátozzák a külföldiek előtt megnyitott határátkelőhelyek számát, mindennek a feltételeként pedig azt kívánta, hogy a csehek és a szlovákok továbbra is átléphessék a határt a személyi igazolványuk felmutatásával, minden egyéb útlevélformalitást mellőzve. A megállapodás biztosítja ugyan, hogy a közös határ fizikailag ne korlátozza a cseh és szlovák állampolgárok mozgását, pszichológiai síkon viszont annál nagyobb a jelentősége. Megjelöli ugyanis, hogy a Cseh Köztársaság hol érintkezik Kelet-Európával, Szlovákiát pedig olyan színben tünteti fel, mintha csupán „féregnyúlványa" lenne Nyugat-Európának. Már az. önálló államiság első néhány hónapjában kiviláglott, hogy gazdasági, geopolitikai és előre nem látott tényezők (mint a német menedékjogtörvény) felgyorsítják a két ország ellentétes irányú fejlődését. A „bársonyos válás" előtt azt sérelmezték a szlovák nacionalisták, hogy 70 évi együttélés után Szlovákia nemigen jutott annál többre, mint hogy alkatrészeket és nyersacélhoz hasonló ipari termékeket állítson elő, s mindezeket főként a Cseh Köztársaságnak adja el. Úgy vélték, a függetlenség eredményeként többet tudnak majd külföldön értékesíteni termékeikből. Reményeik nem váltak valóra. A válás óta 40 százalékkal esett vissza a két köztársaság kétoldalú kereskedelme, a nyugat-európai gazdasági visszaesés folytán pedig mindkét ország számára nehezebbé vált a nyugati piacokra való behatolás, de itt is Szlovákia húzta a rövidebbet. Csehország Szlovákiába irányuló kivitele visszaesett, de nőtt az egyéb piacokra irányuló cseh kivitel. A nyugati piacokkal közvetlenül mindössze kurta határszakaszon érintkező Szlovákia nem elég rugalmas ahhoz, hogy új piacokat keressen a csehekénél szűkösebb termékválasztéka számára. A nemzetközi pénzintézetek több mint 100 millió dollárt helyeztek kilátásba a szlovák privatizálás és infrastruktúra-fejlesztő programok finanszírozása céljából, a külföldi magánbefektetők szerepvállalása azonban elenyésző. A válás előtt Szlovákia mindössze 10 százalékát kapta a Csehszlovákiába beáramló beruházási tökének, a válás óta jóformán nem is került sor újabb szlovákiai befektetésekre. A szlovák ipari minisztériumban már a szlovák fél által megkötött legnagyobb üzletet is kétes értékűnek tekintik - a Volkswagen konszern 35 millió márkát fog beruházni egy pozsonyi összeszerelő üzembe. Az illetékesek úgy látják, ez a befektetés egyedül azt a célt szolgálja, hogy a németek távol tartsák a General Motors konszernt meg a többi esetleges nyugati befektetőt azon piactól, amelyről úgy vélik, hogy a VW befolyási övezetéhez fog tartozni, hiszen a VW ellenőrző részesedést szerzett a cseh Skoda cégből. Szembeszökő a különbség Szlovákia és Csehország gazdasági fejlődése között. A Csehországban áprilisban életbe léptetett csődtörvény eddig még nem eredményezte ugyan a veszteséges állami vállalatok lemorzsolódását, jócskán előrehaladt viszont a tömeges privatizálás második szakaszának előkészítése. A második fordulóban a közműveket és olyan vállalatokat adják magánkézbe, mint például az egykor a cseh ipar ékköveinek tekintett sörgyárak. Prágát elözönlik a turisták, a tőkeimport a válást megelőző három évben összességében egymilliárd dollárra emelkedett, s a külföldi befektetések némi kihagyás után ismét lendületei vesznek. Csehország legjelentősebb iparvállalatai közül kettő is együttműködési megállapodást kötött vezető német konszernekkel, arra készülve fel, hogy a volt Szovjetunióban ismét kereslet lesz a cseh villamosok és egyéb gépipari termékek iránt. Az AHG Westinghouse konszern a prágai ČKD-vel létrehozta a jánnűgyártó AEG-ČKD Transport Systems céget, amely villamosokat fog gyártani a nyugati és keleti piacokra. A pilzeni Škoda Művek a Siemens konszernnel társult gőzturbinák gyártása céljából. A Škoda Művek nemrégen hozott létre konzorciumot 12 másik cseh vállalattal együtt, hogy folytassa a fegyvergyártást a hazai piacra és külföldi megrendelők számára. A fegyvergyártás beindítása mutatja, hogy Csehország mennyire eltávolodott az 1989 novemberi „bársonyos forradalom" vezetőinek romantikus-liberális hitvallásától. A kommunisták örökébe lépő csehszlovák kormány első lépései közé tartozott a hagyományosan kiemelkedő csehszlovák fegyvergyártás feladása. (A hadiüzemek zöme Szlovákiában működött, s ez a döntés fontos tényező volt a két köztársaság válásának előidézésében.) Most Václav Havel ábrándja a gondviselő forradalomról elenyészik a cseh nemzet meggazdagodási vágya miatt. A két ország sorsának alakulását legvilágosabban az tükrözi, hogy milyen szerencsével járt az 1992 júniusi választásokon győzött két államférfi. Václav Klaus, aki a piaci reform programjával vezette diadalra a Polgári Demokrata Pártban tömörülő híveit, újabban még kifejezettebben támogatja a külföldi befektetéseket, a privatizálást és a nyitott piacot. Mivel leplezetlen megvetéssel tekint azokra, akik képtelenek levetkőzni a maguk álmarxista attitűdjét, inkább tisztelet, mint szeretet övezi. A felmérések mégis arról tanúskodnak, hogy népszerűbb, mint valaha, szociáldemokrata ellenfelei pedig elismerik: vajmi kevés esélyük van arra, hogy kibuktassák a hatalomból az 1995-ös választásokon. Mečiar viszont, aki voltaképpen sosem ígérte a függetlenséget, hanem csak elhitette a választókkal, hogy a nemzeti büszkeségre és prosperitásra voksolnak, ha őrá szavaznak, egyre inkább úgy fest, mint az az ember, aki elnyert egy díjat, de nem tudja, mit kezdjen vele. Az exkommunista politikus képtelen járható utat mutatni az országnak. Egyre lejjebb csúszik a népszerűségi listán, s hajdani támogatói bizonytalan jövő elé néznek Európa mostoha peremén. ANTHONY ROBINSON, Financial Times, IX. 6. (MTI-sz. 40. sz.) A közölt cikkek nem feltétlenül tükrözik az Új Szó véleményét. Az oldalt összeállította: MADI GÉZA SZLOVÁK SIKER MÉLYPONTON Politikusaink csak csodálkoznak, amikor a szlovák gazdaságpolitika címére külföldön elhangzó dicséretek után Itthon visszautasítással, sőt - ahogyan a legutóbbi közvélemény-kutatások eredményei mutatják egyre fokozódó érdektelenséggel találkoznak. Csakhogy már állítólag Napóleon is azt mondta, arra az államférfira, akit külföldön dicsérnek, otthon nem várnak babérok. De miért? Hiszen a szlovákiai gazdaságról készített kormányelemzés „vitathatatlanul jelentfis pozitív dinamikát és stabilizációs irányvételt mutat több területen". A hónapközi infláció mértéke is egy százal& alatt van, s ez közel s távol a legalacsonyabb a posztkommunista országokat számítva (legalábbis a nyári hónapoktól). A bruttó hazai termék az első negyedévvel összehasonlítva a másodikban hirtelen 9,8 százalékkal ugrott meg... Csakhogy a két negyedévet számítva a bruttó nemzeti termék 6,4 százalékkal volt kevesebb, mint a múlt év hasonló időszakában. Azt mondják, az irány a fontos, nem pedig a mostani állapot. Szlovákia külföldi partnereire jó hatással van a pénzügyminiszter biztosítása, hogy az évi infláció mértéke semmilyen esetben sem növekszik. Másrészt viszont a kormányfő újságírók előtt kijelenti, hogy a jövő évi költségvetés kidolgozása során a bruttó hazai terra& legfeljebb 4,6 százalékos csökkenésével számolnak. Azaz további termelés-visszaeséssel. De egy egyszerű ember statisztikai adatok nélkül is kl tudja számítani, hogy ha 19 százalékkal nőtt a munkatermelékenység, viszont közben visszaesett a termelés, ez csak a reálbérek rovására, esetleg a munkanélküliek táborának a bővítésével lehetséges... Nos, tehát a siker. Hiszen minél kisebb az infláció, annál kevésbé értéktelenedik cl a külföldi befektetők tőkéje. De csak akkor, ha ez a tőke többet fog adni, mint amennyit a folyósítás feltételei elvesznek... LUBO RABA Y, Pravda, X. 13. CSEHORSZÁG JOBB HELYZETBEN Noha a föderáció kettéválása óta csak alig valamivel telt el egy röpke fél évnél hosszabb idő, már most szembetűnőek a két ország gazdasági teljesítőképessége közötti különbségek. A Cseh Köztársaságban az első hat hónap alatt a bruttó hazai termék csak mintegy fél százalékkal esett vissza, Szlovákiában viszont 6,2 százalékkal. Mindezt elsősorban az ipari és az építőipari termelés csökkenése idézte elő: az előbbi aránya Csehországban 4,7 (Szlovákiában azonban 15,2), az utóbbié 6,1 (21,8) százalék volt. Az állami költségvetést eredeüleg minkét köztársaságban kiegyensúlyozottnak tervezték. Június végén a cseh államkasszában 5,6 milliárdos felesleg volt, ezzel szemben a szlovák költségvetésben 14,8 milliárd korona hiány alakult ki; ez az összeg az egész évi bruttó hazai termék több mint 4 százaléka. A csehországi munkanélküliségi arány csak 2,6 százalék volt, Szlovákiában viszont 12,48 százalék. (...) Eltérően Prágától - amelynek sikerült megőriznie a stabil koronaárfolyamot - Pozsony július elsejével 10 százalékkal leértékelta a szlovákiai fizetőeszközt M. KORECKÝ, Český deník, X. 12.