Új Szó, 1993. szeptember (46. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-04 / 206. szám, szombat

RIPORT .ÚJSZÓM 1993. SZEPTEMBER 4. A DSZM (ISMÉT) RENDSZERESÍTI NAGYGYŰLÉSÉIT FÉNYÉT VESZTETT GYÜLEKEZET A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom - több hónapos szünet után - felújította hagyományos, minden hónap első szerdáján sorra kerülő pozsonyi nagygyűléseit. A szeptemberit a szlovák alkotmány elfogadásának első évfordulója alkalmából hívták össze. Közlekedési dugó miatt kissé késve érkeztem a színhelyre, ám nagy meglepeté­semre, nemcsakhogy bejutottam a terembe, hanem még válogathat­tam is, hogy hová üljek. Csaknem teljes létszámban a kormány A belügyi, a külügyi, a védel­mi és a pénzügyi tárcán kívül az összes minisztérium feje a pó­diumon ült. A fő hely természe­tesen Vladimír Mečiart illette meg. Ám mielőtt szóhoz jutott volna, a belügyminisztérium központi zenekara eljátszotta a himnuszt, s a vágsellyei mati­cások kenyérrel és sóval kínál­ták az est főszereplőit. - Az alkotmány a stabilitás eszköze... - kezdte beszédét a pártelnök-kormányfő, akit ki­sebb-nagyobb időközökben tapssal szakítottak félbe hallga­tói. A taps intenzitásából lemér­hető: továbbra is ő a kedvenc. Néhány szót szólt az alkotmány­ról, amely szerinte jó, s világvi­szonylatban is elismerik, majd Szlovákia nemzetközi megítélé­sére tért ki. - ... az önálló ország létrejötte természetesen bizo­nyos hullámzást váltott ki a szomszédoknál s a határokon belül is - mondta, s először Csehországot, majd Magyaror­szágot említette meg. - Magyar­országnak keresnie kell, hogy milyen viszonyt alakít ki új, de független szomszédjával, ame­lyet nem Felvidéknek hívnak... - Szavai általános tetszést vál­tottak ki a teremben. Miután a viharos taps elcsitult, a magyar kisebbségről tett említést, amelynek politikai képviselői - szavai szerint - negatív fény­ben akarják bemutatni Szlová­kiát, hisztériát és félelemérzetet keltenek. - Tévednek, akik nem­létező fenyegetések ellen tüntet­nek - mondta a komáromi tünte­tés margójára. Majd a szlovákiai gazdaságról, a külkereskedelem sikereiről és a szlovák koronáról szólt. - Nem tervezünk újabb devalvációt - nyugtatta meg kö­zönségét a szónok. Kinek ki a kedvence? A kormányfő után Roman Hofbauer közlekedési és távköz­lési miniszter kezébe került a mikrofon. Róla az egyik jelen­lévő azt állította: ő a kedvenc minisztere. - A közlekedést és a távközlést általában nem szo­kás dicsérni, hiszen a vonatok késnek, a telefonok pedig nem működnek - szellemeskedett Hofbauer. Szomszédom, a cseh hírügynökség tudósítója megje­gyezte: biztosan a Republikában és a Literárny týždenníkben kö­zölt cikkeiért imádja őt. Vagy a kérdező netán a miniszter ro­kona lenne? Dušan Slobodník kultuszmi­niszter panaszkodott, hogy a kormánynak nincs hatalma a televízió és a rádió felett, az újságírók nem objektívak - a kormány és Szlovákia ellen hangolják a lakosságot. A mi­niszter arra szólította fel az em­bereket, hogy gyakoroljanak nyomást a közszolgálati intéz­mény vezetőire. Taps tört ki, amikor kijelentette: Szerencsé­re, az olyanok, mint Ivan Hoff­man, elköltöztek az országból. Közös téma: a magyarok... A magyar kérdést igazából Augustín Marián Húska, a parla­ment alelnöke vetette föl: - Fá­jón érintett a magyar képvise­lőknek az Európa Tanácshoz címzett levele, amelyben azzal vádolnak bennünket: nem telje­sítjük az ET-nek tett ígéretein­ket. Az ET hathónapos határidőt szabott. Eddig csak kettő telt el, de a magyarok máris elégedetle­nek. Céljuk nyilvánvaló — fokoz­ni a követeléseket, és ismét pa­rancsolni, utasítgatni ebben a térségben. Katarína Tóthová, az igaz­ságügyi tárca első embere egy kérdésre válaszolva kijelentette: - Duray Miklós egyetlen hiteles bizonyítékkal sem támasztotta alá, hogy Jozef Cíger Hronský a háborús bűnösök listáján volt. Nyilvánvaló, hogy piszkos ha­zugságról, az egész szlovák nemzet sértegetéséről van szó. Kívánatos lenne, hogy az ügyész­ség eljárást indítványozzon, s a bíróság büntetőjogi eljárás­ban mondja ki azt, amit kell, a rágalmazás bűntettét. Mert a szlovák nemzet képviselőinek rágalmazása a mi rágalmazásunk is. - örülnék, ha a kormány dip­lomáciai úton meggyőzné az Európa Tanácsot - olvasta han­gosan az első neki címzett kö­zönségkérdést Roman Kováčmi­niszterelnök-helyettes —, hogy amit a szlovákiai magyar politi­kai erők követelnek, az a szlová­kok saját területükön történő asszimilálásához, s később pedig konfliktusokhoz vezetne. Az ET-ben is el kellene ismerni: szu­verén ország csak annyi jogot juttathat a kisebbségeknek, hogy azok később ne veszélyeztessék az ország szuverenitását. S egyáltalán, miért diktálja az ET, hogy melyik ország mit fo­gadjon el? Az ET dokumentumaiban az áll - hangzott a válasz -, hogy a kisebbségi jogok nem veszé­lyeztethetik a területek szuvere­nitását. Biztosíthatom önöket, hogy ezt szigorúan betartjuk. Beszélnünk kell majd az ET-be delegált képviselőinkkel, hogy legyenek kezdeményezőek a ki­sebbségi jogokat illetően. Mert eddig valóban passzívan fogad­tuk a rágalmakat. Ezen csak úgy lehet radikálisan változtatni, hogy javasolni fogjuk az ET­tagországoknak: fogadjanak el ők is olyan kisebbségi jogokat, amilyenek a szlovákiai kisebbsé­geket megilletik. Kérdés: Miért védekezünk olyan passzívan a magyar desta­bilizációs kísérletek ellen? Nem lehetne hatékonyabb tevé­kenységet kifejteni a történelmi tények feltárása terén, és offen­zívába lendülni? Válasz: - Úgy vélem, hogy bizonyos értelemben ilyen poli­tikát folytatunk. Tudják, hogy megegyeztünk az EBEÉ raportő­reivel: szakértőik hasonlítsák össze a kisebbségek helyzetét Szlovákiában és Magyarorszá­gon. A kormányfő helyettese meg van győződve arról, hogy Szlovákia jó minősítést kap majd. Ezt követően Roman Ko­váč az új területi felosztással kapcsolatban egyebek között ki­jelentette: Somorjától Ágcser­nőig terjedő megye Komárom fővárossal sohasem lesz. Szavai derültséget és ovációt váltottak ki. A szemlélőnek az est során többször támadt az a benyomá­sa: a nagyrészt nyugdíjasokból álló közönség mindent megtap­sol, ami elhangzik. Nincs magya­rázat Oľga Keltošová szociális miniszter közönségsikerére, aki a nyugdíjasokat is érintő restrik­tív szociális törvénytervezeteket vázolta fel. Vagy arra a tapsra, amely egy hallgatói kérdés, vagy inkább javaslat után tört ki: meg kellene regulázni a szociális kur­tításokat ellenző szakszervezeti vezetőket. Szlovákia nem lesz Felvidék Formában volt Gabo Zelenay műsorvezető is. Az egyik kérde­zőnek azt válaszolta: a DSZM nem kíván megmérkőzni Du­rayékkal a focipályán, mert ha netán valaki megrúgná őt, nyomban megírná Strasbourgba: verik őket. Szóhoz jutott fia, Roman Zelenay is, aki szinte szóról szóra megismételte a dél­előtti sajtótájékoztatón mondot­takat: Duray és Bugár nem kép­viselik a szlovákiai magyarokat, hanem csak önmagukat... Min­denki egyenlő a törvény előtt, de mindenkinek tudatosítania kell, hogy a Szlovák Köztársaság állampolgára, s egyformán vo­natkoznak rá az ország törvé­nyei és alkotmánya. Aki ezt nem respektálja, számoljon azzal: az állam úgy viszonyul majd hozzá, mint ahogyan másutt is viszo­nyulnak az alkotmánysértők­höz. Szlovákia egyszerűen nem lesz Felvidék... Közel két és fél óráig tartott a pozsonyi nagygyűlés. Útközben hazafelé azon morfondíroztunk, miként közreadni a látottakat, hallottakat. Az egyik kollégának az volt a véleménye, nem kell vele foglalkozni, mert a negatív reklám is reklám. A másik pedig azt tartotta, idézni kell politikusainkat. Ebben maradtunk. No meg, hogy a gyűlésen készült magnófelvételt - biztos ami biztos - megőrizzük. GÁGYOR ALÍZ / A Anyát és Ádámot nem találta otthon. Nem is érdekelte, merre vannak. Gon­dolkodni akart. Most a kezemben van minden. Nem. Talán mégsem. Biztos lehetek-e benne, hogy Ádámot elfogad­ja? Pali valótlanságot állított, én pedig valóságot hallgattam el. De miért szól­tam volna Ádámról, amíg házasságról nem esett szó? Most sem esett szó, az igaz, de minden sejtemmel érzem, tu­dom, nem barátnőnek akar. Nem egy szép, szenvedélyes viszonynak. Ismer annyira, hogy azt úgyis visszautasíta­nám. De visszautasítanám-e? Nem vol­tam-e gyönge akkor este ott a Koszorú­ban, mikor először adódott alkalom az ölelésre? Nem, semmi sincs a kezemben, vagy csak annyira, amennyire az övében is. Mégis azt hiszem, mindketten ugyan­azt akarjuk. Ha még tovább ülök mel­lette, érzem a kisugárzását, elpárolog minden harag, minden sértődöttség, el­felejtem a szívfájdalmat, amit okozott, s még talán azt is bevallom neki, hogy akármi volt, egy pillanatig sem szűntem meg szeretni. De szeret ő is, szeret, szeret... Az öröm elhatalmasodott rajta, a bizo­nyosság boldoggá tette és félretolta min­den kétségét. Este hosszú beszélgetése volt anyjá­val. Most mondta el neki őszintén és részletesen, mi is történt a Balatonon három hét alatt. - Anyukám, mondd, mit gondolsz te minderről? - kérte anyját, mikor a hosz­szú vallomást befejezte. Síposné nem szólt mindjárt. Arca a történet hallgatása közben kipirult, egész lényével részt vett az események­ben. Maga elé nézett, kicsit elgondolko­dott, aztán a lányára emelte tekintetét. - Ez volt a legbolondosabb, legzűrö­sebb, legtündéribb szerelmi história, amit hallottam... És hiszem, hogy min­den jól végződik. Szívesen megismer­kednék mielőbb azzal a fiúval. - Addig nem, anyukám, amíg Ádám dolga nincs rendben. - Ez a gyerek - nézett a szomszéd szoba felé, ahol Ádám aludt nem azért, mert én vagyok a nagyanyja, de olyan aranyos pofa! Nem kétlem, hogy meghódítja azt a féltékeny bolondot. - Bár úgy lenne, anyukám! - Te lány, te lány, annyi bajod, balsze­rencséd volt az utóbbi időben, hogy most már igazán ki kell sütnie a napnak. # * * Egy hét sem telt belé, Pali megjelent az intézet kapujának közelében. Mikor Dóra Alinával kilépett az épületből, Ali­nának akadt meg a szeme rajta. Azonnal felismerte a helyzetet. - Nem rád vár ez a férfi, Dóra? - Gondolom, igen. Akkor megyek is, viszlát. - Szia - felelte Alina, és látta, amint azok megfeledkezve a világról, elin­dulnak. - Nem baj, Dóra, hogy nem tartottam be az egy hetet, tíz napot, ahogy kíván­tad? - kérdezte Pali. - Örülök, hogy itt vagy, de meg kellett emésztenem a dolgokat, tisztáznom kel­lett magamban a történteket. -És mire jutottál? Dóra elnevette magát. - Tudod, mit mondott anyuka, mikor töviről-hegyire elbeszéltem neki min­dent? Azt mondta, hogy bolondosabb, tündéribb történetet még nem hallott. - Ezt mondta? - Pali is nevetett. — Aranyos asszony lehet a mamád, szíve­sen megismerkednék vele. — Pontosan ezt mondta ő is. - Hová menjünk most? — Járjunk egyet. Sétáljunk le a Duna­partra. Nézzük a vizet. Gyerekkorom óta vonzódom a vízhez, akár csak nézni is szívesen nézem. A Garam mellett töltöttem fiatalságom legszebb nyarait. Várj csak, eszembe jutott egy vers, vala­mi régi újságban olvastam, már nem tudom, ki írta, de megtanultam kívülről. Valamire talán még emlékszem belőle... „Szelíd, lankás garami táj, te vagy tanúja, miképp ért száz lázadás közt a kis pulya — ki voltam — emberré. Magaménak vallak! Ide kötnek erős, mélységes hatalmak: ebből a földből nőttem, itt van otthonom e föld népének lelke a lelkemmel rokon." — A következő sorok nem jutnak eszem­be, de tudom, hogy így végződik: „...szelíd garami táj, fogadd el e verset, késő vallomását hozzád­-szerelmemnek." - Szép. Él még valakid azon a tájon? — Sajnos, már nem. Nem is jártam ott azóta, amióta nagymamám meghalt. Anyuka szokott lejárni mindenszen­tekkor. (Folytatjuk) ORDÓDY KATALIN Az est során megszólalt Vi­liam Soboňa egészségügyi mi­niszter, akinek felrótták, nem eléggé szigorú az orvosokkal szemben. Peter Baco földműve­lési miniszter a bősi erőművet dicsérgetve egyetértését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy álla­mi kitüntetés vagy rend illetné meg Július Bindert és a mű többi építőjét. Terítékre került a Fil­kus-ügy is. Visszahívását maga a pártelnök magyarázta meg: - Rudolf Filkus akart német, illetve bécsi nagykövet lenni, ám miután elfoglalta állomáshelyét, kormányellenes kampányba kezdett. Természetesen Vladimír Me­čiart illette meg a zárszó is. A sok kérdés közül, amely előtte tornyosult, kiválasztotta a kö­vetkezőt: - Mi van azzal a 100 ezer munkahellyel, melyet két évvel ezelőtt oroszországi láto­gatása után ígért? Válasz: Ez 1991-ben volt, ma pedig 93-at írunk. Az akkori és a mostani helyzetet nem lehet összehason­lítani... Ma már más mechaniz­musra kell alapozni a kapcsolat­felvételt. Nem feledkezett meg az akkori és legutóbbi oroszor­szági útját fokozott figyelemmel kísérő újságírókról és ellenzé­kiekről, akik rámutattak egy-két dologra. - Oroszország fontos kereskedelmi partner lehet - mondta, majd cáfolta, hogy kormánya defenzívában lenne. Kitért a csehekkel és Antall Jó­zseffel tartott korábbi találkozó­jára is. - Semmilyen közvetlen háborús veszély nem fenyeget - nyugtatgatta kérdezőit. — Szlo­vákia megteremtette mindazt, ami garantálja az ország védel­mét. A fegyveres megoldás kere­sése őrültség lenne. Európa új elrendezésre készül, együttmű­ködéses alapon, mi ugyanezt ja­vasoljuk a magyar félnek. El­mondtam Antall Józsefnek, hogy együttműködésünk alapja az új államközi szerződés lesz, amelyben mindkét fél kijelenti, nincsenek területi igényei a má­sikkal szemben. Nekünk nincse­nek, de területünkből nem enge­dünk...

Next

/
Thumbnails
Contents