Új Szó, 1993. szeptember (46. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-21 / 220. szám, kedd

1993. SZEPTEMBER 21. ÚJ szól PUBLICISZTIKA ^ 4 TÖRTÉNELMÜK VAN A HELYSÉGNEVEKNEK IS A TÁBLAHÁBORÚ ÉS KÖRNYÉKE Hallgatom a Rádióújságot s megdermedek, ahogy azt hallom, Milan Čič a kiváló államjogász, az Alkotmánybíróság elnöke azt írja a táblarombolás spiritusz rektorának, Rowan Hofbauemek, hogy a törvény csak a hivatalos névhasználatot engedélyezi, s az Európa Tanács ajánlása e-tárgyban nem lehet kötelező érvényű. Félelmetes, hogy a kiváló államjogásznak nem jut az eszébe, hogy évtizedekkel ezelőtt, 1945-1948-ban súlyosan megsértették az emberi és kisebbségi jogokat, ezért mi sem volna természetesebb, mint a deformációt eltávolítani, igazságot szolgáltatni annak a népcsoportnak, melyet jogtalanul elítéltek, megaláztak. A több évtizedes vesszőfutás után a demokratikus jogállam felé igyekvő Szlovákia politikai vezetése ma - sajnálatosan - jócskán ott folytatja, ahol elődei abbahagyták. Nem ártana tudni helységnév-ügyben is, hogy mindez nyelvtörténelem, néptörténelem, ezért nem lehet róla lemondani, mert a helységneveknek is történelmük van. Minden hódító vagy megszálló hatalom igyekezett a területén úgy berendezkedni, hogy érdekeit a közigazgatásban, a politikai hatalomban, gazdasági életben (és így a helységek elnevezésében is!) érényesítse. Ez esetben is azonban a „hódítás" kultúráján volt a hangsúly. Egyes hódító hatalmak igyekeztek a körülményekhez igazodni, s nem létrával és kalapáccsal csináltak történelmet, hanem úgy települtek rá a megszállt területre, hogy átvették annak közigazgatási rendszerét, szokásait, elnevezéseit. Ez történt a magyar honfoglalókkal is. Bizonysága ennek nemcsak a megyerendszer kialakítása, hanem a szlávoktól, avaroktól átvett elnevezések (dűlő-, határ- és helységnevek) megtartása is. Olyan szavak bizonyítják ezt, mint a Balaton, Visegrád, Korompa, stb. A szlovák és magyar nyelvészek a megmondhatói, hány ősi szláv szó őrződött meg a magyar helységnevekben! A drasztikusabb megoldás ezzel szemben az, amikor a hódítók a saját képükre próbálják átalakítani a történelmet, tagadva annak folytonosságát. A Formosa és a Malvin-szigetek példája utal erre, s egyértelmű folytatása ennek az a gyakorlat, melyet a csehszlovák nacionalista politikai gyakorlat teremtett a második világháború befejezése után. DélSzlovákia úgy vált szabad prédává, hogy nemcsak őslakosságától akartak erőszakos úton megszabadulni, hanem a történelmétől is. Ennek nyomait viselik a mai helységnevek is, melyek a politikai hatalom számára évtizedek óta visszatérő gondot jelentenek Szlovákiában. Néhány szót a történelemről. A szlovákiai helységnevek - függetlenül attól, hogy északon vagy délen találhatók - a történelmi együttélés során alakultak ki. Előzményei között német vagy latin elnevezéseket találunk, s ezekből alakultak ki a szlovák vagy magyar változatok. Csehszlovákia az 1920-as trianoni békeszerződésben vállalt kötelezettségeinek megfelelően a rugalmasabb, a kulturáltabb megoldást választotta: az évszázadok során kialakított helységnévhasználat gyakorlatát vette át. így történhetett meg, hogy azok a helységek, melyeknek alakja a szlovák/cseh hangtannal ellenkeztek, lényegében fonetikai átírás formájában éltek tovább (pl. Bős-Bes, Kürt-Kert, Köbölkút-Kebelkút, Párkány-Parkaň stb.). Lényegében az a gyakorlat érvényesült, melyet a 19. század második felében a magyar politikai hatalom is érvényesített. A történelmi Magyarország átvette, magyarosította a helységneveket anélkül, hogy erőszakkal megváltoztatta volna. így alakult ki a Turčanský svätý Martin (Túrócszentmárton), Liptovský svätý Mikuláš (Liptószentmiklós), Skalica (Szakolca), Zvolen (Zólyom) stb. magyar megfelelője. Az együttélés során kialakult természetes folyamatok tiszteletben tartásáról van szó, hisz a nyelvészek a megmondhatói, hogy a Žilina-Zsolna, a Glogov -Galgóc, Štrba-Csorba stb. helynevekből hogyan alakultak ki a másnyelvű fogalompárok. Masaryk demokráciája tehát a kisebbségek esetében nemcsak e nemzetközi szerződésekben megszabott normáknak próbál megfelelni, hanem az uralkodó polikai kultúra kialakításában is az európai modellt követte. Nem a cárit, a bizáncit vagy a poroszt. A példa Svájc volt, ahol 1211 óta a kantonrendszer sem változott, s az együttélő nemzeti kisebbségek által kialakított államalakulatból azóta sem kíván egyik népcsoport sem kiválni és csatlakozni az anyanemzethez. Ha Csehszlovákiából nem lett Svájc, annak nemcsak Masaryk következetlensége az oka, hanem az a Beneš, aki a nemzetiségi politikában a rossz szellemet jelentette. Ezért a „bűnös" politikáért is fizetett Csehszlovákia 1938-ban. Az 1945 után újraszerveződött Csehszlovákiában Beneštôl Gottwaldig, Fierlingerig és Husákig bezárólag (a polgári pártok képviselőit is beszámítva!) mindenki a nemzeti állam illúziójára épített. A „most vagy soha" elméletével veselkedtek neki a kisebbségeknek, hisz a korabeli Európa nagyhatalmi politikája (és Sztálin generalisszimusz védnöksége) erre lehetőséget adott. A kultúráról és a humánumról senki sem beszélt. Az a baloldal, mely a két világháború között felvállalta a nemzetiségiek védelmét, egyik napról a másikra farkasává vált a kisebbségeknek. Még a korábban toleránsabbnak látszó Vlado dementis is azt a szekeret tolta, mely Csehországban három és fél millió német kitelepítésében, Szlovákiában pedig a magyar „elem" megszüntetésében látta Csehszlovákia boldog jövőjét. Ez a politika szelekció nélkül kollektív bűnökkel sújtotta a németeket és magyarokat, s a kassai kormányprogram hírhedt nyolcadik fejezetét túllicitálva elmarasztalt mindenkit, aki 1930-ban, a népszámláláskor, kisebbségi németnek/magyarnak vallotta magát. A helységnevek kérdése egyébként a nácivazullus szlovák állam időszakában is elvetődött. 1941-ben bizottságot hoztak létre a helységek átnevezésére. (A 16. századtól használatos német eredetű Mariatal ekkor lett Marianka.) Később a németek (Karmasin pártvezér és Ludina német nagykövet) is helyet követeltek maguknak a bizottságban. Igényt támasztottak arra, hogy azokban a helységekben, ahol német kisebbség él, a szlovák elnevezés mellett a németet is használják. Az első köztársaság idején ez csak azokra vonatkozott, ahol a lakosság száma elérte a húsz százalékot. (Dél-Szlovákiában, a harmincas évek közepétől, ötven százalékot követeltek meg a hatóságok!) A németek 1941-ben a tíz százalékos „küszöböt" javasolták. Követelték olyan városok kétnyelvű elnevezését is, mint Bártfa (Bartfeld), Besztercebánya (Neusohl), Lőcse (Leutschau), Zsolna (Sillein), Rózsahegy (Rosenberg), Nagyszombat (Tyrnau). A szlovák belügyminisztérium a tízszázalékos határt elfogadta, az említett városok kétnyelvű elnevezését azonban visszautasította. (A magyar elnevezés is felvetődött, mivel azonban Magyarországon hasonló elveket nem követtek, reciprocitás elve alapján eltekintettek ettől a kérdéstől.) A belügyminisztérium 1943. ápilis 21-én adta ki azt a rendeletet, melyben a helységnévváltozást szabályozta. 1945 után abban a tévhitben éltek a csehszlovákiai politikusok, hogy a történelem erőszakos átalakításának az ideje elérkezett. A szlovák kormányszervek úgy döntöttek, felújítják a helységek és városok elnevezésére létrehozott állami bizottság munkáját, mégpedig az 1920-as, 266-os törvény 2. paragrafusa alapján. Az átkereszteléssel - ahogy erről Branislav Varsik: O čom mlčia archívy (Amiről a levéltárak hallgatnak...) című kötetében beszámol - Ján Stanislav nyelvészprofesszort és Branislav Varsik történészt bízták meg. Stanislav professzor a korábban elcsatolt területek helységnévváltozásaival foglalkozott, a többit Varsik professzor „oldotta" meg. A bizottság zárójelentését 1947. december 9én hagyta jóvá az Állandó Bizottság. Ezt adták át a belügyminisztériumnak, illetve a Megbízottak Testületének, melynek elnöke Gustáv Husák volt. Az eredendően nacionalista és történelemhamisító aktus jellegzetességeihez tartozott, hogy minden áron új neveket akartak produkálni, elfeledtetni Dél-Szlovákia magyar jellegét. A galántai Hasvár nevű településből csak azért nem lett Hostivar, mert Anton Švehla agrárpárti miniszterelnöknek itt volt birtoka s az ügyre maga Husák is rákérdezett. A bizottság végül is a Kostolná pri Dunaji nevet fogadta el. Hasvár a 18. században képződött a magyar Egyházfa (eredetileg: -falva) mintájára. Párkányból Štúrovo lett, Nagymegyerből Čalovo, Gútából Kolárovo. Ez utóbbi - a helyesírási vétség miatt - nem a költőnek állított emléket, hanem a „bognár" szakma képviselőinek. A „keresztapák" azt a gyakorlatot követték, ahol hiányzik a szlováknak minősíthető helynéveredet, ott más szláv országokból kölcsönöznek neveket. Pozsonyeperjesből úgy lett Jahodná, hogy Stanislav professzor a szerb városka mintája alapján (Jagodina) eredetileg Jahodinát javasolt. ítt kezdődött a történelemhamisítás, a helységnév-törvénytelenség, melynek a mai napig szenvedő részesei vagyunk. Az ősi névhez való ragaszkodás egyébként természetes, hisz ez a történelem nem magyar, német, szlovák vagy cseh, hanem elsősorban európai. Maguk a szlovák helységek is ragaszkodnak az ösiséghez, miért kellene ezt a jogot a magyarlakta területeken elvitatni... Évszázadok, sőt évezredek történelme feszül, lélegzik egy-egy település, mezsgye-elnevezésben, vízrajzi, helyrajzi, földrajzi meghatározásában. Még a távoli népek városainak, földrajzi vonatkozásainak is megvan a kialakult és sajátos német, magyar, cseh vagy szlovák megfelelője. Ezek használata (Bécs, Velence, Lisszabon, Bejrút stb.) a nyelvkultúra része, melynek semmi köze a hatalmi-politikai változásokhoz, ordaseszmékhez, vagy történelemhamisító törekvésekhez. A meghatározók egyedül az illető/használt nyelv törvényei lehetnek. A helységnevek mai használatát is a türelmetlenség, az elfogultság, az egyoldalúság és kizárólagosság béklyózza. Márpedig a történelem az élet tanítómestere. A hamis történettudat azonban veszedelmes tanításokhoz, öncsalásokhoz vezethet. A cseh/szlovák történelem is tele van ilyen csapdákkal. Van, vagy volna ebből mit tanulnia a mai szlovák politikai és közéletnek is. FÓNOD ZOLTÁN BETEGSÉGMEGELŐZÉS A KIS LÉPÉSEK TAKTIKÁJA PÁSZTOR LÁSZLÓ CSICSÓI ORVOS KANADAI TAPASZTALATAI Szlovákiában a lakosság egészségügyi állapota romlik, emelkedik nem csupán a rákos, hanem a szív- és érrendszeri megbetegedésben szenvedők, illetve az agyi katasztrófák (agyvérzés) száma - verik félre a harangokat az orvosok. A megbetegedettek akkor riadoznak, amikor már bekövetkezik a baj, akkor jut eszükbe (talán) orvosuk figyelmeztetése, hogy a megelőzés elengedhetetlen velejárója az életstílus-változás. - Orvos kollégáim jól tudják, ha azt akaijuk, hogy kevesebb legyen a beteg, a megelőzésre kell összpontosítanunk. A fejlett országokban erre már évekkel ezelőtt rádöbbentek, s kidolgoztak egy használható, átültethető modellt, melynek segítségével elérték, hogy az USA-ban és Kanadában 40 százalékkal csökkent a szív- és érrendszeri, 50 százalékkal pedig az agyvérzéses betegek száma. A CINDI program keretében rendezett tanfolyamon - kéthetes kanadai nyári iskolában - a kelet-európai orvosokat oktatták a nem fertőző betegségek megelőzésének módszertanáról - emlékezett nyári halifaxi tartózkodására dr. Pásztor László, csicsói körzeti orvos, az Orvosi Továbbképző Intézet külső tanársegédje. - A kanadai előadók úgy vezették fel a témát, hogy a kezdet kezdetén figyelmeztettek, nem szabad nagy és gyors eredményekkel számolni. Á step by step - lépésről lépésre - ill. a kis lépések taktikájára kell berendezkednünk, miközben utaltak arra is, hogy a helyzet javulását nem lehet kizárólag az egészségügytől várni. Az elmélet tulajdonképpen ismert volt és nagyon egyszerű, hiszen a rizikófaktorok koncepciójából indul ki. S ez a magas koleszterinszint, a mozgáshiány, a dohányzás és a magas vérnyomás. Éppen ezért, már az alapellátásban széles rétegekre orientált eljárásokra van szükség. Beszélgetőtársam lelkesedéssel számolt be a nyári iskolában tanultakról. Például arról, hogy egyedül a körzeti orvos - bár elengedhetetlen a bizalmas beteg-orvos kapcsolat - nem menne sokra. Ezért szövetségesekre van szüksége: a beteg családjára, a vöröskeresztre, a helyi önkormányzatra, az egyházra, az államigazgatás szerveire, de a médiákra is. - Arra van szükség, hogy a közegészségügyiek munkatöltete - az ellenőrző-büntető szerep - megváltozzék, s egészségügyi tanácsadókká lépjenek elő: a dohányzás, az élelmezés, a testi aktivitás irányítóivá. Persze, a hosszú folyamat előtt a lakosoknak kell dönteniük arról, egészségesek akarnak-e lenni vagy sem, és ennek érdekében hajlandók-e tenni is valamit. Rávezetni a máshoz szokott embereket a pozitív válaszadásra nem lesz egyszerű, hiszen kezdetben a módszer helyességéről az egészségügyi dolgozókat is meg kell győzni. Dr. Pásztor László beszámolt arról, hogy az Egészségtámogató Nemzeti program részeként működő CINDI elnevezésű program Komáromban már beindult. Első lépésként 400 komáromi lakos sokrétű kérdőivet kapott, s 80 százalékuk válaszolt is a feltett kérdésekre. A közeljövőben a körzeti orvosok megvizsgálják őket, s elvégzik az alapvető biokémiai kivizsgálásokat. A screening költségeit a CINDI állja. - Eredetileg azt képzeltük, hogy minden járás egészségügyi tanácsadója kapna egy Reflotron műszert (ára 70 ezer schilling), amely 20 perc alatt kiértékelné a vércukor- és a koleszterin-szintet. Ez, anyagiak miatt, nem jött össze, marad a hagyományos eljárás, amely idő és munkaigényes. A kanadai előadók felvérteztek a szkepszis ellen is, a közeljövőben pedig a tanfolyam résztvevői átadják a Halifaxban tanultakat kollégáinknak. Amikor a hallottak nyomán arról érdeklődtem, vajon újdonságként hatott-e az előadások témája, dr. Pásztor jót derült kérdésemen, majd nem tagadta, a többi résztvevővel (csehekkel, magyarokkal, lengyelekkel, litvánokkal) ugyanezt a kérdést tették fel. S mit állapítottak meg? Azt., hogy tulajdonképpen mindenről tudtak, mégis, ennyire szakszerűen, így összefoglalva a megelőzés tematikáját - lépésről lépésre - még nem adott elő a hazaiaknak senki. Ugyanis az előadók modell-helyzetekből indultak ki, amivel életszagúvá váltak a talán száraz témák is. - Kiderült, hogy bár célzott programról nem beszéltünk, a magunk módján sokan belefogtunk olyan tevékenységbe, melyre Halifaxban is felhívták a figyelmünket. S hogy jobban megértsem miről van szó, magyarázni kezdte. - Az egészségnevelést mindig feladatomnak tartottam. Több mint öt éve rendszeresen előadok az iskolában. A hetedikeseknek a dohányzás, az alkohol és a kábítószer veszélyeiről, a nyolcadikosoknak - három fordulóból álló előadássorozat keretében a családtervezési tudnivalókról, illetve a nemi betegségek és az AIDS elleni védekezésről. A rendelőben pedig havonta egyszer ún. vérnyomás-napot tartok. Ilyenkor nemcsak a csicsói, hanem a körzetembe tartozó kolozsnémai és füssi betegeimet is vizsgálom. Míg várakoznak, kicserélik - betegségüket illetően - tapasztalataikat. Nem csupán a gyógyszerek hatásáról, hanem arról is, ki hogyan fogadja meg tanácsaimat. S mert nem nehéz hozzájutni a hazainál sokkal bővebb magyarországi irodalomhoz, sokrétűbbé válhat pl. a diétás tanácsadás is. Megváltoztatni az emberek étkezési szokásait, rávenni őket az aktív testmozgásra, s általában életmódjuk megváltoztatására, nem megy máról holnapra. A kanadai hetek arra is jók voltak, hogy tudatosítottam, nem lehetek türelmetlen. Amerikában, Kanadában de másutt is, sok év kellett az emberek meggyőzésére. Ezért is bízom abban, hogy néhány év elteltével megerősödik az emberek egészségtudata, s természetessé válik, hogy többet törődünk majd életünk minőségével. PÉTERFI SZONYA