Új Szó, 1993. szeptember (46. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-14 / 214. szám, kedd

LAPOZGATÓ .ÚJSZÓ. MEG BUKARESTBEN IS JOBB VOLT... EGY HOLLANDUS POZSONYI MEGPRÓBÁLTATÁSAI Robert van Voren holland szovjetológus, a Genfi Pszichiátriai Kezdeményezés főtitkára több mint egy hónappal ezelőtt érkezett Szlovákia fővárosába, hogy Pozsonyban segítsen megszervezni a pszichiáterek első nemzetközi találkozóját, melynek fő témája a pszichiátria politikai célokra történő felhasználása, a pszichiátriával való visszaélés. A konferenciára a világ minden tájáról érkeztek pszichiáterek, jogászok és gyógykezeltek. Előkészítésével kapcsolatban Voren úr nem éppen hízelgő ajánlólevelet állított ki Szlovákiáról a SME szerkesztőségének. Az írás a.lap szeptember elsejei számában jelent meg. „Azért esett Pozsonyra a választásunk, mert Szlovákiának sikerüli magát aránylag nyugati országnak feltüntetnie, és így nem számítottunk semmilyen különösebb problémára. Ma azonban már igencsak bánjuk, hogy épp ezt a várost választottuk. Némely dolog teljességgel elképesztett. A telefonvonalak például olyan állapotban vannak, hogy valamennyi munkatársunk sürgős pszichiátriai kezelésre szorulna. A posta olcsó, ám tapasztalataim szerint nem működik. Olyan borítékaim vannak, amelyek egész Európában, Oroszországban, Ukrajnában, az Egyesült Államokban, sőt még Afrikában is használhatók. Szlovákiában azonban nem. A postán kapott válasz: Szlovákiában minden változóban van, itt most minden mds. Hát valóban minden más. És mindenki mást mond. Küldözgetnek ablaktól ablakig, minisztériumból minisztériumba. De a szlovák külképviseletek sem különbek. Kijevben a szlovák konzul még azt sem tudta, hogy az ukránok vízum nélkül utazhatnak Szlovákiába, igaz azt sem, milyen iratokra lenne szükségük a szlovák határ átlépésekor. Kijevi munkatársunk régóta nem találkozott ilyen szovjetizdlt emberpéldánnyal. A pozsonyi hivatalok rendeleteikkel hülyét csinálnak az emberekből, és lehetetlenné teszik, hogy Nyugatról bárki is itt élhessen (dolgozhasson, létezhessen). De nem csak a hivatalok. Azok azért ilyenek, mert az emberek hagyták, hogy ilyenek legyenek. Itt senki semmi ellen nem tiltakozik, csak megvonja a vállát. Ez van, ezt kell szeretni. Ha a szemetesek hajnali háromkor olyan zajt csapnak, hogy az egész környék felriad álmából, senki sem emel panaszt. Nos, Hollandiában megköveznék őket. Ez csupán néhány kiragadott példa, mégis jól érzékelteti az annyi éven át szovjetizált lakosság többségének lelkületét, azt, hogy itt új embert teremtettek - a homo sovieticust. S az mindenütt jelen van. Úgy tűnik, az önök városát a kafkaizmus uralja. Nekünk, Nyugatról érkezetteknek nincs itt maradásunk, bármennyire sajnáljuk is. Ez volt az első és utolsó pozsonyi konferencia. Legközelebb alighanem Kijevbe megyünk, vagy vissza Bukarestbe, ahol a konferenciát minden nehézség nélkül megszervezhettük. Emberek, ébredjenek föl, amíg nem késő..." FEL A FEJJEL?! EVA KRISTÍNOVÁ ÍRÁSA A REPUBLIKÁBA

N A híres-hírhedt EVA KRISTlNOVÁ újabb „gyöngyszemmel" lepte meg a Republika olvasótáborát. A kormánylap szeptember 4-i számában pontokba összefoglalva büszkén kihirdeti, amit a szlovák állam elvár az itt élő magyaroktól, természetesen úgy, ahogy ez a fejlett nyugati demokráciákban megszokott. Az első pontban - emlékeztetve az augusztus végi komáromi tiltakozó nagygyűlésre - úgy vélekedik, hogy a tankötelezettség ideje alatt minden itteni állampolgárnak tökéletesen el kell sajátítania az állam integráló nyelvét. „ Csupán ez szavatolja az összes állampolgárnak, hogy azonos reménye legyen az érvényesülésre" - teszi hozzá. A második pontban Eva Kristínová kimondja, azaz leírja: „Minden modern civilizált állam teljes természetességgel várja el, hogy polgárai lojálisak legyenek vele szemben. (...) Ezért a Szlovák Köztársaság minden lakójának a zászlója a mi szlovák lobogónk, himnusza a Szlovák Köztársaság himnusza, címere a mi szlovák címerünk, integráló nyelve pedig a szlovák. Mindenütt a világban érvényes, hogy ha valaki nem képes pszichikailag vagy másképp elviselni és magáévá tenni ezt, a demokrácia érdekében nem kényszerítheti a társadalmat, hogy beteges idegenkedéséhez idomuljon." Talán a harmadik pont a „legérdekesebb" az egész írásban. Kristínová asszony szerint a kisebbségeknek szavatolják a jogot nyelvük, kultúrájuk és szokásaik ápolására, ez magánügyük, elidegeníthetetlen emberi és polgárjoguk. ,JiZért minden fejlett nyugati demokráciában, amelyre a magyar vezetők olyan nagy örömmel és gyakran hivatkoznak, mindezt saját zsebből fedezik. Ugyanezt a lehetőséget kell biztosítani a mi szlovákiai magyarjainknak is, hogy végre tisztelni tudják mindazt, amit az emberi és polgári jogok garantálnak számukra. És mi a helyzet a kultúra házjutáján a vegyesen lakott területeken? Máig érvényes beidegződött gyakorlat, hogy a művelődési központokat támogatja az állam, ezt azonban csak kivételes esetben osztják el igazságosan a szlovákok és a magyarok között." Eva Kristínová a negyedik pontban kijelenti, hogy még nem ratifikálták, azaz nem hagyták jóvá az Európa Tanács azon ajánlásait, amelyekre Duray és társai minduntalan hivatkoznak, sőt ezek csak ajánlások, nem pedig felvételi feltételek. „És mi a helyzet a helységnevekkel?" - teszi fel a költői kérdést a szerző. Válaszában úgy vélekedik, hogy a szlovákiai magyar politikusok a történelmi elnevezések kapcsán csak azt az időszakot veszik figyelembe, amikor a térségben magyarizálás folyt. „Egyáltalán nem azt. hogy a helységnevek korábbi, szlovák időkből származnak' - teszi hozzá. Fércmunkája végén azt úja, hogy az ET-ajánlások az egy dolog, az pedig, hogy Szlovákia miképp dönt, a másik. „Korábban mindig mások döntöttek helyettünk: magyarok, aztán Prága, a nyugati hatalmak, őket követte Moszkva, majd ismét Prága. Ma végre szuverén állam vagyunk. Ezért fel a fejjel! Ha már az ETajánlásokat ratifikálnák is, ahogyan ezt még nem tették meg, ha már utasítássá is válnának, még mindig megkérhetnénk a kegyes Európa Tanácsot, legyen olyan kedves, *s ezt a bizonyára nagyon érdekes kísérletet először próbálja ki az Európai Közösség valamelyik fejlett államában, hogy láthassuk a gyakorlatban és összehasonlíthassuk a mi eljárásunkkal Már hallom Duka, Bugár, Csáky és Duray urat, illetve a többit, ahogyan egymást túlharsogva hangoztatják: Finnországban így van, Dél-Tirolban pedig amúgy." KÉTNYELVŰSÉG EGY ÁTOK PRÁGAI VISSZHANGJA A Lidové noviny augusztus 27-i számában lesújtó véleményt mond a Matica slovenská hetilapja, a Slovenské národné noviny augusztus 15-i számában megjelent, Duray Miklóst, az Együttélés elnökét s minden leszármazottját elátkozó gyalázkodó hirdetésről. A lap közli a förmedvény eredeti szövegét is. A prágai napilap figyelmeztet arra, hogy a privigyei Ondrej Hubač átkait tartalmazó hirdetés nem azok közé a névtelen levelek közé tartozik, amilyeneket a különféle szlovákiai kisebbségek tagjai kapnak, miután bekapcsolódtak a közéletbe. - Szlovákiában azonban sokan gondolják, hogy Ondrej Hubač nem fasiszta, csupán szereti nemzetét, s védelmezi a magyar revizionizmussal szemben. Ez viszont furcsa módja a nemzetszeretetnek. S csupán az érem egyik oldala, a másik oldalon van a gyűlölet. Ám a nemzet védelme s a nemzet szeretete kényszeríti a szerbeket a horvátok legyilkolására és viszont. Az európai államok azt hangoztatják, hogy az újfasiszta csoportocskák a választások során sose juthatnak esélyhez. Lehet, hogy optikai csalódásról van szó. Ezt bizonyítja a boszniai halottak száma is - olvasható a prágai lapban. A Lidové noviny szerzője (il) - a továbbiakban kifejti: vannak (szlovákiai magyarok és szlovákiai szlovákok is), akik kinevetik Ondrej Hubačot. Igazuk van. Minden nácifióka nevetséges, mindaddig, amíg kicsi és egyedül van. Ám nagyanyáink és nagyapáink közül bizonyára még sokan emlékeznek arra, miként mosolyogták meg a nürnbergi pincékben és gyűléseken hőzöngő Hitlert. De amikor a vagonokba kellett beszállniuk, s amikor rájöttek, hogy unokáik a IV. B-ből mindjárt a Ciklon Bbe jutottak, megszűntek nevetni. Aki ismeri az összefüggéseket, nem mosolyog Ondrej Hubač hirdetésén, nem mondja, hogy „ez nálunk nem történhet meg ", s nem hivatkozik polgártársaink politikai józanságára. Mert tudja, hogy a csalódott és elveszett egzisztenciák, a semmihez sem értők és tehetségtelenek számára mit jelent a tömeghisztéria, a felkorbácsolt szenvedély, a bűnösök keresése, a pénz és a hatalom iránti vágy. (sm) A Pravda szeptember 6-i számában megjelent kommentárjában STEFAN HRČKA a szlovákiai magyar politikai erők vezetői által az Európa Tanácshoz intézett, nagy vLsszhangot kiváltó levélről ír. Bevezetőjében rámutat: a magyar politikusok megorroltak a kétnyelvű helységnévtáblák használatával összefüggő problémákra, azaz a történelmi nevek betiltására. „El kell ismerni, hogy ügyesen felhasználták a közlekedési minisztérium politikai szempontból rövidlátó utasítását, illetve a marcelházai táblaeltávolítás körüli botrányt - mutat rá a szerző, majd így folytatja: - Másrészt viszont meg kell említeni, hogy a szlovákiai falrak és városok többségének esetében a történelem folyamán több elnevezés is született." Stefan Ilrčka egyúttal felteszi a kérdést, vajon a történelmi név az illető község első régi neve-e, vagy pedig az utolsó, amely a jelenlegit megelőzte. „logikus az volna, ha történelmi elnevezésnek tekintenénk azokat a neveket, amelyeket az illető község a történelem folyamán valamikor is viselt." Kommentárja végén a szerző feltesz még egy kérdést, mégpedig a következőt: „Vajon a kétnyelvű helységnévtáblák mögött nem bújik-e meg törekvés a kétnevűségre, illetve a Nagy-Magyarország vagy a Horthy-féle magyar királyság idején használt hivatalos elnevezések visszaállításá1993. SZEPTEMBER 14. VÁCLAV HAVEL NYILVÁNOS VAGYONBEVALLÁSA Közép- és Kelet-Európa posztkommunista országaiban egy új jelenség ütötte fel fejét: az embereket érdekelni kezdi, hogy a politikusok hogyan jutottak vagyonukhoz. A nyugati demokráciákban a politikusok ilyen elszámoltatása megszokott dolog, tájainkon pedig mostanság különféle afférok nyomán pattannak ki egyes nagymenő politikusok vagyonüzelmei. Csehszországban például a privatizáció során derült fény néhány közéleti tényező ilyen irányú mesterkedésere. A napokban Václav Havel államfő azzal lepte meg a cseh közvéleményt, hogy a Mladá fronta Dnes nagy példányszámú napilapban meglepő nyíltsággal szólt vagyonáról és jövedelmeiről. Az olvasó így megtudhatta, hogy Havel elnök és fivére a kárpótlási törvény alapján visszakapta a szüleitől elvett vagyont, például a Prága szívében emelkedő híres Lucernát, illetve a barrandovi vendéglátó-ipari komplexumot. Ehhez a vagyonhoz tartozik még Havel kelet-csehországi nyaralója Hrádečekban, s az a villa is, amelyet nemrég vásárolt potom 40 millió koronáért a prágai vár közelében. Fivérével, Ivan Havelial együtt tulajdonosa annak a barrandovi villának is, amely jelenleg az argentin nagykövetség rezidenciája. A Havel fivérekéi a nagyapjuktól örökölt telkek és értékes műgyűjtemények. Ez a vagyon cseh földön azonban távolról sem tartozik a legnagyobbak közé. Kezelésére a Havel házaspár saját korlátolt felelősségű társaságot alapított. Václav Havel államfői fizetésének kisebbik hányadát fordítja saját személyes céljaira. Felfogása szerint jövedelme jelentősebb része esetében - amely a valóságban az adófizető polgároktól ered - indokolt, hogy közcélokra, különféle humanitárius és kulturális célokra, alapítványok támogatására fordítsa. Nemrég Havel elnök Görögországban kapott egy 100 ezer dollárral járó díjat, ezt az összeget például a prágai vár fejlesztésére szánja. Nagyapja műkincsgyÉíjteményét, ha a fivérével való megegyezés alapján az ő tulajdonába kerillne, valószínű, hogy az államnak ajándékozná - nyilatkozta. Hozzá méltó eredetiséggel és őszinteséggel válaszolt Havel a kérdésre, hogy a tulajdonát képező nagy gazdagság nem szokatlan-e számára. - Életemben sokszor voltam szegény, de gazdag is. A szegénység nem keserített el, de a gazdagság sem kábított el Mindezt sportszerűen vettem. Az nem szégyen, ha az embernek tisztességesen megszerzett pénze, vagyona van, s az sem, ha kevés a pénze. Kivéve ha ez lustaság következtében van így, s nélkülözést okoz a családnak. Az én helyzetemben különösen az tűnik kellemesnek, hogy pénz tekintetében nem függök politikai tisztségemtől. S. M. A közölt cikkek nem feltétlenül tükrözik az Új Szó véleményét. Az oldalt összeállította: MADI GÉZA