Új Szó, 1993. augusztus (46. évfolyam, 177-202. szám)

1993-08-10 / 184. szám, kedd

1993. AUGUSZTUS 10. ÚJSZÓ OLVASÓINK OLDALA 8 TISZTELT SZERKESZTŐSÉG! ... A tévének sok előnye van, olykor elfeledteti az emberrel a mindennapi problémákat. Ám vannak olyan programok is, amelyek nem hatnak jól a lelki nyugalomra, például a krimik és a sci-fik. Semmi fontosat nem mondanak a nézőknek, elvonják a figyelmüket, álmatlanságot, nyugtalanságot okoznak. A mi kis társadalmunkban is számos érdekes téma akadna, amelyekből válogatni lehetne, s amelyek bemutatásával bővíteni lehetne az emberek ismereteit, hasznos időtöltést nyújtva. SMRTNlKOVÁ GABRIELLA Galánta ...Az Új Szó augusztus 4-i számában megjelent írásban említett polgármesternek csak gratulálni tudok ahhoz, hogy megvette a községnévtábla elhelyezéséhez szükséges talpalatnyi földet. Megragadom az alkalmat,

s egy ötlettel szeretnék szolgálni a többi polgármesternekminden faluba vagy városba vezető úton van egy szélső ház. Ezek általában be is vannak kerítve. Miért ne lehetne ezekre a kerítésekre vagy akár a házak falára táblákat helyezni, hiszen a saját házára, kerítésére mindenki olyan táblát tesz ki, amilyent akar.Akár olyan formában is, hogy : Szeretettel üdvözöljük -banlEzek ellen senkinek sem lehetne kifogása. MÁRIA B. VALÉRIA Pozsony TÖBB MEGÉRTÉST ...A magyarországi kárpótlási jegyek elvásárlásával a baj ott kezdődik, hogy amíg a magyar vámosok a jogszabályokat ismerik, addig a mi országunk vámosai egyszerűen nem kaptak információt sem a vonatkozó magyarországi törvényről, amely kimondja, hogy nincs szükség devizahatósági hozzájárulásra vagy előzetes engedélyre. Az élet gyakorlaü oldaláról nézve nekünk, volt elhurcoltaknak, hadifoglyoknak arra lenne szükségünk, hogy ha már a mi országunk vezetői nem adtak nekünk kárpótlást (engemet például azzal az indokkal utasítottak el, hogy nem a volt Csehszlovákia területéről hurcoltak el...), legalább ne akadályozzák Magyarország segítőkészségét a bürokrata vámszabályokkal. Higgyék el, a mi évfolyamunk és a nálunk idősebbek nagy része nem fekteti be a kárpótlási jegyeit, hanem a sző szoros értelmében elvásárolja. ONDRÓ ERNŐ Párkány JÁTSSZUNK-E A TŰZZEL? JOGUNK VAN AZ ISKOLÁKRA Az alternatív oktatásról több mint egy éve vitatkozunk. Az Új Szó Ľudovít Fliegellel készített inteijújának elolvasása után lehangolt és csalódott vagyok. Csalódottságomat elsősorban az okozza, hogy az oktatási minisztérium a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségével folytatott hosszú vita, valamint az idevágó újságcikkek és tiltakozások után még mindig nem döbbent rá, hogy milyen célt szolgál a tervezet, vagy ha igen, akkor nem akarja, nem meri kimondani, hogy az alternatív oktatás gondolata játék a tűzzel. Ezt a megállapítást persze alá kell támasztani, de bevallom, hogy nem vagyok hajlandó, és lealacsonyítónak tartom az alternatív oktatás helytelenségét annak a primitív és cinikus vádaskodásnak a kivédésével kezdeni, miszerint az alternatív oktatás Szlovákiában minden nemzetiségnek megfelel, csupán nekünk magyaroknak nem jó. Inkább felteszem a kérdést, valójában ki játszik a tűzzel? Netán a szlovákiai magyarság azzal, hogy az iskolái, a kultúrája és egyáltalán az identitástudat megőrzése érdekében egy tiltakozó aláírásgyűjtésre merészkedett? Nem, a kazalgyújtás nem áll szándékunkban s aki ilyen híreket terjeszt, aki úgy akaija beállítani a dolgokat, az téves úton jár, öncélúan spekulál. Mert a probléma gyökerét nem is az alternatív iskolák erőltetése jelenti, a gyufa már a kisebbségi sorsba jutásunk első pillanatában odakerült az asztalra. S a gyufa azóta ott van, és nekünk, szlovákoknak és magyaroknak egyaránt az a fő feladatunk, hogy megakadályozzuk: ez a gyufa lángra ne lobbanjon. Ezt kellene megérteni végre s szerintem ez nem is nehéz feladat, csupán egy kis jószándék, emberiesség kellene hozzá, de ehelyett még mindig akadnak olyan erők, akik szándékosan, vagy saját elfogult gondolkodásuk és hatalmi pozíciójuk következményeként menetrendszerűen piszkálódnak, és mesterségesen forró légkört teremtenek. A legutóbbi provokáció az alternatív iskolák ürügyén ért bennünket. Az ügyeskedők ismét gondoskodtak arról, nehogy jól érezzük magunkat s nyugalmunk legyen, nehogy kialakuljon lelkünkben a boldogító érzés, hogy szülőföldünk egyúttal a hazánk. Évtizedek óta meggátolnak bennünket ennek az érzésnek a kialakulásában. Az alternatív oktatás programjával oly sunyi módon, gátlástalanul huzakodtak elő, mintha mi sem történt volna, mintha a szocializmus időszakában ez a kísérlet nem bukott volna meg, mintha nem lett volna miből levonni a tapasztalatot. Igaz, egy dologban azért csiszolódtak: rájöttek, hogy erőszakosan, direkt módszerrel nem lehet kikényszeríteni. Ezért a törvényjavaslat rafináltan, nagylelkűséget színlelve, arra biztat bennünket, hogy éljünk a nyelvtanulás eme korszakalkotó lehetőségével. Köszönjük, de van már némi tapasztalatunk és rájöttünk, hogy ez az óriási lehetőség nem más mint a vicclapok oldalán található fekete humor, ahol a hóhér próbálja megyőzni az áldozatát, hogy nyugodtan dugja fejét a hurokba, ne tanúsítson ellenállást, hisz az akasztás az egy remek dolog, humánus, emberbarát találmány. Szóval, valaki játszik a tűzzel, s a kérdés ezek után csak az lehet, vajon ki van veszélyhelyzetben, ki szorul segítségre, a hóhér, avagy az, akit majd felakasztanak? Az alternatív oktatás apropóján fontosnak tartom azt is elmondani, hogy a szlovákiai magyarság az iskolái megmentésével kapcsolatban átjutott a pszichikai holtponton: kollektíván meg mert nyüvánulni, véleményt mondani! S ez a bátor cselekedet nem kicsiség, hisz tudjuk, hogy a múltban szinte meggondolandó magatartás volt, ha valaki magyarnak vallotta magát, a szónak igazi értelmében. Ébredjünk tudatára annak, hogy adottságainkkal, az istenadta tehetségünkkel, az adott geopolitikai viszonyok között nekünk is jogunk van az iskolákra, az anyanyelven történő művelődésre, és arra is, hogy ezáltal felemelkedjünk. És meijük ezt végre hangosan is kimondani, és gyávaságunkkal, közömbösségünkkel ne tápláljuk tovább azt a folyamatot, amely az elmúlt évtizedek során szétroncsolta a szlovákiai magyarság nemzeti tudatát. JÓKAI LAJOS Nemesócsa MEGÉRKEZNEK-E VONATAINK EUROPABA? A helyszín, gondolom Szlovákia bármely részén is lehet, de mégis konkrét leszek: Párkány vasútállomásáról van szó. Bár kis állomás, de határátkelőhely, így különböző nemzetiségű polgárok fodulnak itt meg. Hogy hol vannak éppen, azt nemcsak a S úrovo (így hiányosan) felirat jelzi. Ha netán meghallják az egynyelvű hangosbeszélőt, máris tudják, hogy ez csak Szlovákia lehet, s annak is a vége: erre ráébresztik a vámosok. A látvány is erre utal - Csehszlovákia egykori legnagyobb pályaudvarát lassan ellepi a gyom, vasutasok, vagonok szülte sehol. Egy-egy szerelvény vesztegel csupán, utasokra várva. De egyre kevesebb az utas. Az állomás emlékezetem szerint az elmúlt negyven év alatt szinte semmit sem változott, kivéve az aluljáró megépítését. A vagonokban semmi jele a rendszeres takarításnak. Előfordul, hogy a Párkány és Érsekújvár között közlekedő vonaton a villany sem ég, a jegykezelő villanylámpával járva kezeli az utasok jegyét. Télen-nyáron gyakori, hogy a vonatok akár harminc percet is késnek. Igaz, rendkívüli esetek is előfordulnak. A minap Éresekújvár felé utazva, Udvard után megállt a vonat. Gondoltuk, a javítások miatt, de az ablakon kinézve azt láttuk, hogy néhány ember a vágány melletti terepet szemléli, majd vasúti rendőrök a pályudvar felé futnak. Rosszat sejtettünk. Húsz perc is eltelt, míg megtudtuk, hogy az egyik utasnak kiesett a kabátja, s vele az iratai, azt keresik olyan szorgalmasan. Fél óra múlva sem lett meg, s ennyi késéssel érkeztünk Érsekújvárba. Ilyesmik is történnek a Szlovák Államvasutak szerelvényein. Megszokhattuk ezt már, legyinthetnénk. Csakhogy az utóbbi évben több mint kétszáz százalékkal emelkedett a viteldíj, s az önállósult Szlovákia uücélja Európa. Vajon vonatainkkal és szolgáltatásainkkal elérünk-e oda ? DÁNIEL ERZSÉBET Párkány MOST PEDIG ALTERNATÍV ISKOLÁT FOGUNK JÁTSZANI Az iskolai oktató-nevelő munka nagyon fontos állomásai a negyedévi, félévi, háromnegyed évi, éwégi konferenciák. A tantestület részletesen elemzi az eltelt időszak eredményeit, feltáija az előfordult hibákat, nehogy azok megismétlődjenek. Huszonkilenc éves tanítói pályafutásom alatt, mint szlovák szakos pedagógus, így szoktam ezt meg. Joggal hittem és vártam, hogy mivel a rendszerváltással lezárult egy korszak a társadalmunkban, így az oktatásügyben is, azok a szakemberek, akik majd kezükbe veszik az iskolaügy irányítását, meglépik ezt a lépést. Feltáiják, részletesen elemzik és közzéteszik a rendszerváltás előtti oktatáspolitika eredményeit, hiányosságait, hogy tiszta lappal fogjanak hozzá az iskolallgy meggyógyításához. Mert az már megállapítást nyert, hogy a szlovákiai magyar iskolaügy beteg. De hogy mitől beteg, ki, vagy mi tette beteggé az egész társadalommal együtt, arról rejtelmesen hallgatni illik. Egycsapásra feledésbe merültek az olyan szavak, mint ideológia, politika, iskolázás, pedagógus elvtársak, kommunista párt. Mintha soha semmilyen tartalmuk nem lett volna. Inkább új játékra szólítják a gyanútlanokat. Velem már játszottak egy lényegében ugyanilyen, csak megnevezésében eltérő játékot: „kiemelt tantárgy" volt a neve. Ez azt jelentette, hogy a magyar iskolákban a szlovák nyelv a párt- és állami szervek által kiemelten figyelt, ellenőrzött tantárgy volt. Vagyis engem diszkrimináltak, ami szerintem a pedagógiában bűnténynek számít. Ahogy ezt a valóságban realizálták, abból rájöttem, hogy a „kiemelt tantárgy" s hasonlóan az „alternatív iskola" játéknak a lényege egy mesterségesen létrehozott és táplált probléma - a szlovák nyelv tudása. Mindent elkövettem, hogy jól helytálljak a játékban. Azonban egész pályafutásom alatt éreztem, hogy környezetemben, ahol sikeresen tudják bizonyítani még azt is, hogy a tej fekete, én védelemre szorulok. Mert annak ellenére, hogy munkámmal a népek barátságát szolgáltam, aktivitásom miatt képesek engem saját nemzetiségem ellenségévé tenni. A szlovák nyelv tudásáról vagy nem tudásáról mindkét nemzetbeli vezetőgárda megalkotta a saját elméletét. Bársonyszékükben trónolva szemrebbenés nélkül figyelték a becsvágyó és sikeiTe éhes játékos küzdelmét, résen állva azonnal keresztbe tenni neki. Egyetértek Gaál Lászlóval, aki az Új Szóban nemrég ezt irta: - Nos, szomorú, hogy mi csak egymás között morgolódunk: így nyelvtörvény, úgy alternatív iskolarendszer, amúgy kétnyelvű feliratok. Sőt! Petíciókat, aláírásokat gyűjtünk, s mikor az államfő közénk jön, hallgatunk! Nem volt ez másképp a múltban sem. Egyetlen magát pedagógiai szakembernek nevezeti ideológus sem ültakozott pl. PiSút oktatásügyi miniszter azon kijelentése ellen, hogy minden alapiskolát elvégző szlovákiai magyar gyereknek jól kell tudnia szlovákul. Rajtaütésszerű ellenőrzésekkel, a tények tudatos elferdítésével igyekeztek megfélemlíteni, s bizonyára nem csak engem, pártonkívüli, egyszerű tanítót. Eszébe nem jutott senkinek érvelni: maga az alapiskola elnevezés arra utal, hogy az alapokat kell oktatni. Miért éppen a szlovák szakostól várják el, hogy csodatevő géniusz legyen, aki a gyenge előmenetelű tanulóból is kitűnőt nevel? Megmutatni, hogyan kell azt csinálni, arra senki nem volt hajlandó. Hát így csaptak be, így szedtek rá engem egy játék kapcsán. Alamizsnáért kimagasló teljesítményt elvárva, állandóan kipellengérezve, Embernek kellett maradnom, jókedvűen, optimistán, mindig játékra készen gyerekekkel dolgozni. A büntetlenül hagyott bűn újabb bűntény elkövetésére ösztönöz. Az alternatív iskola melegágyának gondozóit fogják-e megbüntetni, elbocsátani, vagy hozzálátnak egy újabb pedagógia elleni merénylethez? Vajon van-e remény az iskolaügy gyógyulására, ha azok szorgoskodnak a betegágynál, akik azt megbetegítették? Az emberi ostobaság, irigység és gonoszság feneketlen kútjában sikerül-e legalább időszakonként felszínen maradnunk? KECSKÉS OTTÓNÉ Besenyő o * " *< - . - i\k ' * Már az uborkaszezon sem olyan, mint régen... Miroslav Kernel, Lldové noviny karikatúrája HOVA TUNT A MACESZ? Ma már tele vannak üzleteink külföldi áruval. Sok magánpékség is létesUlt, ezek is bő kínálatot nyújtanak. Környékünkön ennek ellenére az utóbbi időben sehol sem árusítanak maceszt. Valamikor a nyitrai malomipari vállalat gyártotta, sokan vásárolták, sőt még az orvosok is ajánlották a gyomorbajosoknak. Jó lenne, ha valamelyik pékség felfigyelne erre a hiánycikkre és bevezetné gyártását Biztos vagyok benne, hogy előnyös ár mclletl kapós áru lenne, hamar elfogyna. HOSTINA IRÉN Komárom A nézetek sokrétűsége érdekében olyan leveleket is közlünk, amelyeknek tartalmával szerkesztőségünk nem ért teljes mértékben egyet. Köszönjük olvasóink Iti/.almát, és várjuk további leveleiket.