Új Szó, 1993. augusztus (46. évfolyam, 177-202. szám)

1993-08-07 / 182. szám, szombat

KULTÚRA •A/szói 1993. AUGUSZTUS 7. ARANY UTCACSKA LOSONCON Az elmúlt években, évtizedekben láthattuk, hogyan pusztítják el meggondolatlan, nemegyszer ideologizált koncepciók nyomán Losonc legszebb épületeit, utcáit. Az utoljára könyvtárnak használt kávéház gyönyörű épületét, a gácsi út melletti laktanya szép bejáratát ma már csak egy parkoló, illetve kerítés szomorú látványa idézi a városukat szerető lakosoknak. Hogy a zsinagóga, a.Vigadó lehangoló állapotát már ne is említsem. Nemrégiben az Arany utcácska átadása olyan esemény lett a városban, melyhez hasonlót csak a múlt században jegyezhettek a losonci krónikák. Köszönhető ez a Dobroczky György vezette AVANT cégnek, amely alvállalkozóival együtt munkával bizonyította, hogy sokat támadott városmegújító tervei nem pusztába kiáltott szólamok, hanem gyakorlatban kivitelezhető elképzelések. Az építkezésről Papanecz Józsefet és Lukács Zoltánt, az AVANT munkatársait kérdeztem. - A komplexum három részből áll. A Masaryk utca 11 szám alatti főépület a Spool Rt., a volt városi lakásszövetkezet tulajdona. Emeleti részében felújítottuk a lakásokat, padlásrészét is lakhatóvá tettük. Az utcácska másik végét a Bég bástya záija, amelyben egy, 1300 l/nap kapacitású házi sörfőzde kapott helyet - a berendezést a Kaltenberger Beer cég miskolci részlege szállította, leányvállalatunk, az ENKO építette. A vendégek számára a bástya tetején alakítottunk ki „kerthelyiséget", alsó részében szociális létesítmények kaptak helyet. Érdekességként megemlíthetjük, hogy a bástya magassága tizenöt méter. Magában az utcácskában az eredeti terveket és elképzeléseket valósítottuk meg. Kereskedelmi központ és sétálóutca. Az üzlethelyiségek, épületek szerződéses alapon a vállalkozók, kereskedők tulajdonában vannak, alapfeltétel volt megvásárlásuk. Nem kis összegekről van szó, ennek megfelelően a belső tervek kialakítása során is a legnagyobb figyelembe vettük igényeiket. Illatszerbolt (zólyomi vállalkozó), virágüzlet (Flóra Fruct, Demecs-Csíkány), könyv- és hanglemezbolt (Tizenharmadik Phoenix), gyógyszertár, textilüzlet, ékszerbolt, utazási iroda, svéd és admirál étterem, pizzéria - hogy csak néhányat említsünk a kínálatból. A sétálóterület, a belső terek kialakításában a város egykori hangulatát igyekeztünk a mába hozni. A kis szökőkút, a Szentendréről hozott kandeláberek, a kövezet, a formák együttese alapján bátran állíthatjuk, sikerrel. Az építkezést tavaly október végén kezdtük el, ez annyit jelent, hogy az az eredeti épületek lebontásával együtt mintegy nyolc hónapot vett igénybe. A bástya alapjait március végén raktuk le... A bástyáráról nézve.... (A szerző felvétele) Az építkezésbe közel hatvan kisebb-nagyobb céget és vállalkozót kapcsoltunk be. Dobroczky György, az AVANT igazgatója az építkezés koncepciójáról: - Már nem vagyunk kezdők. Jónéhány kivitelezett munkával a hátunk mögött nyugodtan mondhatom, saját kialakított stílusunk van. Ez az ún. „organikus architektúrán", azaz az anyag, tér, szín kölcsönös együtthatásán, összefüggésein, azok harmonikus egységén alapszik. Az Arany utcácska egyike azoknak a belső tereknek, ahol ezt a szándékot a nálunk eddig megszokottnál nagyobb mértékben valósítottuk meg - a harmónia és az egység érzetét kialakítva. Ebben az esetben ez még a történelmi háttérrel, a múlt és a jelen elemeinek összhangjával is bővült. Igényes feladat volt visszahozni a mába azt a szellemet és történelmet, mely ezt a várost egykor jellemezte. A bástya, a különböző építészeti elemek, a felújított szökökút, a timpanonok, a márkizok, a kandeláberek mindmind jellegzetességei voltak az egykori Losoncnak. Ebben a szellemben valóban egy nagy építészeti egységet sikerült létrehoznunk, beleértve az épületek belső kiképzését is. A város iránti elkötelezettségünknek, úgy érzem, eleget tettünk. Végső soron, persze, ezt a lakosoknak és az ideérkező látogatóknak kell megítélniük. Az Arany utcácska történelmi utca. Megnyitójában Miroslava Čermáková, a város polgármestere is utalt arca, hogy az eredeti terület egy bizonyos Steiner tulajdonában volt. Tőle Rakkotyai György gyáros vásárolta meg s ajándékozta a városnak azzal a feltétellel, hogy azon a város fürdőt, valamint a lakosságot szolgáló létesítményt épít. Körülbelül száz év után látszik teljesülni a kérés... Annál is inkább, mert az AVANT és a város újabb közös vállalkozása (GARDEN) a húsz éve készülő uszodai épületnek és környékének kiépítését tűzte ki célul. A budapesti EXPO '96-ra kacsingatva, kiállítási terület lesz belőle - természetesen uszodával. Ha valaki kedvet kap az Arany utcácska meglátogatására, annak figyelmébe ajánlom a külsőleg már csaknem teljesen megújult Vigadó épületét is. Falán teljes színeiben pompázik a város s hét neves család címere. Az AVANT dolgozóinak pedig külön kérését tolmácsolom akkor, amikor köszönetet mondok a hazai és a magyarországi vállalkozóknak, Krúdy Gábornak, a Területi Műemlékvédelmi Hivatal igazgatójának, Hermel Ödön mérnöknek. Olyan létesítményhez juttatták Losoncot, melyre méltán lehet büszke. PUNTIGÁN JÓZSEF A KEGYELEM HÍRNÖKE DR. CSIHA KÁLMÁN ERDÉLYI REFORMÁTUS PÜSPÖK SZLOVÁKIAI LÁTOGATÁSÁRÓL Az Ungi Református Keresztény Egyházmegye Deregnyői Tanulmányi Központjának a meghívására 1993 június 19-20-án Kelet-Szlovákiába látogatott dr. Csiha Kálmán, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. A Szlovákiai Magyar Református Lelkészegyesület és a Kassai Katechetikai Szeminárium szervezésben előadást tartott Kassán a Katechetikai Szeminárium tanévének záróistentiszteletén, majd Szepsiben dr. Mikó Jenővel, a Szlovákiai Református Keresztény Egyház püspökével együtt istentiszteleti közösségek keretén belül tartottak tájékoztatást egyházuk életéről és szolgálatáról. Vasárnap, június 20-án istentiszteletet tartottak Iskén és Deregnyőn, majd a lelkészek, presbiterek és pedagógusok találkozóján hallhattuk, milyen nagy anyagi áldozatvállalással építik újjá az erdélyi református testvérek belső egyházi életük szervezeti kereteit, valamint iskolahálózatukat, beleértve a felsőfokú tanító- és lelkészképzést is. Vallják, hogy az állami iskolák kiszolgáltatott helyzetén keresztül maga a nemzeti megmaradás válik veszélyeztetetté! Az erdélyi reformátusság kiépülő intézményrendszere a nemzetek közötti feszültség oldásának szolgálatában is teljesíteni kívánja Krisztustól nyert elhivatását, minden nép számára az élő Isten kegyelmének hírnökeként kíván szolgálni. Évszázadokkal korábban Erdély és a Felvidék szoros szálakkal kapcsolódott egymáshoz, de igazán összekötni csak Krisztus tud bennünket, mert általa nemcsak múltunk és jelenünk, de áldott jövőnk is van. Jelenlétének biztos jele, hogy találkozhatunk és közösen szolgálhatjuk öt! Dr. Mikó Jenő püspök úr beszámolója szintén az egyházi iskolahálózat kiépítésének szükségességével foglalkozott, kiemelve az önálló teológiai oktatás felelősségteljes megteremtésének szükségességét. „Fel kell készülnünk az államtól való teljes függetlenségre, de hogy ez megtörténhessen, szükséges, hogy az állam visszaadja egyházi javainkat. A Főtiszteletű Püspök úr már első találkozásunk alkalmával, 1991-ben is mély benyomást tett rám, amikor egyszerű szavakkal úgy mutatta be egyházkerületét, mintha mind a 600 000 reábízott lelket személyesen ismerné. Akkor még nem ismertem életútját. Nem tudtam, hogy fel nem jelentésért 10 év szigorított börtönbüntetésre ítélték az ötvenes években. Akkor még nem olvashattam csodálatos életírását és börtönverseit, amely Fény a rácsokon címmel jelent meg. E kötetben hiába keresnénk haragot fogvatartói iránt; de nem találunk benne szemrehányást, vádaskodást és önsajnáltatást sem, miként a kötet írója is közvetlen egyszerűséggel fogad minden hozzá közeledőt. Egész egyéniségéből árad a megértő szeretet, a sokat próbált ember bölcsessége, aki kitartását és megmaradását nem önmaga emberi nagyságának tulajdonítja, hanem annak köszöni meg, aki őt e szolgálatra elhívta. Ezért tud az elszenvedett igazságtalanság ellenére a krisztusi együttérzés szavaival szólni felebarátairól. Sokat zaklatott korunkban csodálatos lehetőség ilyen emberrel találkozni. Szlovákiában, ahol bizalmatlanul méregetik egymást szlovákok és magyarok, ahol a nemzeti kisebbségünk keretein belül is oly könnyen bélyegeznek meg hitüket és anyanyelvüket megtartó, egyházukat és népüket minden időben híven szolgáló embereket. Olyanokat, akik a rájuk bízott közösséget áldozatkészen szolgálták és szolgálják. Legfőbb ideje megtanulnunk, hogy: Ne bántsd a magyart! Te sem, aki magadat szintén magyarnak vallod! E találkozás alkalmával még valamit megtanulhattunk, valamit, ami kiszabadít minket napi küzdelmeink bűvköréből: Ne bánts egy népet sem! Légy a krisztusi kegyelem követe, bátran vallva: „Jóval győzd meg a rosszat!,, Ha nem így cselekszel, elveszíted emberi méltóságodat és semmivel sem vagy különb annál, aki téged oktalanul bánt! Más-más államban élve is közös küldetésünk van - felelősséggel tartozunk a reánk bízott hívekért, népünkért és a körölöttünk élő emeberekért. E felelősségünk nem emberektől van, hanem Istentől kapott jándékunk, mely elől nem futhatunk el akkor sem, ha eltiporni, elűzni vagy elpusztítani akarna is a Gonosz hatalom. Ma tanulhatunk egymástól, mint ahogy azt tette dr. Csiha Kálmán püspök is hitveséhez írt megrázó börtönversében: „Mikor néha a szívedig ér a Vérző bánat, bársony esteken Mesélsz-e még a kislányunknak néha, Hogy édesapja egyszer megjelen! Mondjad neki: boldog vagyok s gazdag, És le se légy soha nyugtalan; Hiszen tudod: Ki Istennel jár, annak A pokolban is békessége van." CSOMA LÁSZLÓ TÓPARTI TÁRSASÁG Az irodalom belső ügyei csak annyiban érdekesek az olvasó számára, amennyiben azok lenyomata megtapasztalható a művön; s mivel a mű jobbára nem tudja kivonni magát a belső ügyek hatása alól, okkal mondhatjuk, hogy a belső ügyek, részben legalábbis, az olvasó számára a megértést segítik. A szlovákiai magyar irodalomnak ilyen belső ügye az a tény, hogy két folyóirattal rendelkezik, noha s lehet, hogy ezzel nem mindenki ért egyel irodalmi életünk egy van. Amikor a Kalligram című irodalmi-művészeti folyóirat egy évvel ezelőtt elindult, megpróbáltuk indulásánál megragadni azokat a szempontokat, amelyek a hosszú hagyományra visszatekintő Irodalmi Szemlétől elhatárolták, illetve amelyek a vele hasonló jegyek fölmutatását eredményezhetik. A szándék világos volt: kísérlet a hagyományosból való kilépésre, megragadni a közép-európai szellemi térség jelenségeit s betagozódni a tágabb kontinens irodalmi s művészeti áramlatainak fuvallataiba. Az a paradoxon viszont, amely éppen a mi irodalmunk belső ügye - hogy tudniillik ugyanaz az irodalmi gárda teremti meg mind a két lap sajátosságait -, láthatóan egy év elmúltával is fennáll, bár már mutatkoznak a kettéválásra hajlás bizonyos jegyei is. A vita megindult, nyíltan is, meg nem is, generációs lövészdrkokból meg nem is, realizmus és posztmodern között meg nem is; talán táborok szerveződnek, talán kél parton sorakoznak föl a hívek, de a kígyó a farkába harap: inkább úgy látszik, egy tó partján kiáltozunk egymásra. Valami azért biztosan elválaszt, vitázót és vitázót, s ez a történelmi élmény, a szabadság megkóstolása. Grendel Imjos, a Kalligram főszerkesztője a szabadságban éppen a kockázatot látja szépnek, s ezzel megmagyarázza a kalligram-hajósok legalapvetőbb élményét, a kockázatot. Ma már szabad, lehet végre kockáztatni, s ez az élmény átszűrődve a mindenkori tehetségen - irodalmat teremthet. De a tóparti vitázok másik csoportja kénytelen volt úgy irodalmat teremteni, hogy nem kockáztathatott. Más volt a tét, más volt a lét. Más szerepet kapott, feladatot, kötelességei éppúgy voltak, mint tehetségei. S ahogy nem minden szabad kockázat azonnal a tehetség kútfője, éppúgy nem mérték a kötelesség, a szolgálat, a történelmi élmény mellé azonos súlyarányban a tehetséget sem. Ami az egész tóparti társaságban közös, az a tehetség hiánya vagy megléte. A tehetség akkor is az marad, ha az értékőrző, konzervatívabb hangszerelésben szól az olvasóhoz, s akkor is, ha meghökkentő szövegtársításban mutatja magát. így a szlovákiai magyar irodalom tehetségeit méltán merem egyetlen helyre besorolni, oszthatatlan irodalmi életünkbe. A tehetség sohasem idegen, legföljebb más. Úgy érzem tehát, ugyanabból a forrásból táplálkozik irodalmunk, tehetsége a térség kultúrájának különféle szeletében mutatkozik, különféle élmény-terheltségekkel kendőzve nemcsak a közép-európaiság mind kínzóbb változásait, hanem azt a szörnyű tényt is, hogy csak nő, csak nő a világ abszurditása, s mint Esterházy Péter mondta, nem a kozmikus, a Beckett-féle, hanem „ez a mindennapi, kicsi, a hétfők és keddek abszurditása". Irodalmunk belső ügyei e tóparti társaság hétfői és keddi közérzetei. Politikai szorongások, művészi szertelenségek, nyelvi fajtalankoddsok között születik mindaz, aminek nevet adni, felcéduldzni ráérünk. Sokkal fontosabb, hogy a vajúdásnál tapintat, türelem és tolerancia segítsen. S ha netán mindennek éppen az ellenkezője igaz, akkor sincsen baj: sem a Szemle, sem pedig a Kalligram nem engedheti meg, hogy a tehetség belefulladjon a magzatvízbe. Abból, ha egy irodalmat többen kényeztetnek, már sok jó is született. (brogyányi)