Új Szó, 1993. augusztus (46. évfolyam, 177-202. szám)

1993-08-27 / 199. szám, péntek

RIPORT ,ÚJ SZÓ* KÉT VÁLLALAT VITÁJA MIATT MAJDNEM SZOMJAZTAK KOMÁROMBAN NEMAKAROM VÍZVEZETÉK A január elsején háromról hét koronára felemelt víz- és csatornadíj komoly költségnövekedést jelentett háztartásaink számára, de - éppúgy, mint a szin­tén emelkedő villany-, gáz- és telefonszámlát - általában ezt is szorgalmasan fizetjük. Ennek ellenére Komáromban két és fél ezer volt állami, ma városi lakást a helyi vízművek kedden majdnem lekapcsolt a hálózatról, mégpedig azért, mert az ugyancsak helyi lakáskezelő vállalattal nem tudott megegye­zésre jutni. A vita tárgyát tulajdonképpen a városi hálózat közel egyötödét kitevő, majd huszonöt kilométeres vízvezeték-hálózat képezi. Ez a hetes lakótelep építése idején - azóta tárgytalanná vált műszaki okok miatt - a lakáskezelő vállalat kezelésébe került, ez viszont szerette volna valami­képpen visszanyerni a fenntartására fordított költségeit. Divattá vált a nemfizetés - Az utóbbi időszakban általános­sá vált a víz- és csatornadíj fizetésé­nek megtagadása - állapítja meg el­keseredetten Jarábek József, a Nyu­gat-Szlovákiai Víz- és Csatornamű­vek (ZVAK) komáromi üzemének igazgatója. - Mindezt az is tetézi, hogy az adósaink még tárgyalni sem hajlandók erről. Májusban 31 adó­sunkat figyelmeztettem, hogy kikap­csoljuk a vizet, ha nem fizetnek. Még csak nem is reagáltak! Augusztusra az össztartozás elérte a 13 millió koronát. Legnagyobb adósaink kö­zött tartjuk számon a lakásgazdálko­dási vállalatot, a hajógyárat, az Ag­rokomot, de szövetkezetek, vállala­tok, magánvállalkozók is akadnak köztük. Ezért augusztus negyedikén 71 határozatot írtam alá, de akkor is csak ketten válaszoltak. Egyikük a kórház volt, amely közölte, hogy a vízért, villanyért, gázért stb. járó 4,7 millió koronás tartozásának ki­egyenlítéséért a társadalombiztosítá­si intézethez fordult. Mivel tapasztalataik már hónapok óta egyre rosszabbak, az igazgató ezúttal végre is hajtotta, amit ígért, és a hét folyamán a kórház, a vas­útállomás és végül is a lakások kivé­telével meg is kezdték az adósok kiiktatását a vízvezeték-hálózatból. A lakásgazdálkodási vállalatot il­letően Jarábek József elmondta, hogy az már több mint egy éve folyamatosan tartozik nekik. Városi vállalatról lévén szó, tavaly június­ban még egy képviselő-testületi ha­tározat is született az ügyben, de akkor sem fizették be a teljes össze­get, és azóta is folyamatosan tartoz­nak. Mindennek tetejében a hetes lakótelepi vízvezeték sorsa körüli vita miatt az idei évre még a gazda­sági szerződést sem sikerült megköt­niük. Pénz volt, csak visszatartották Kinczer István, a lakáskezelő vál­lalat igazgatója szintén készségesen elmagyarázta álláspontjukat. Szá­mukra az annak idején nyakukon maradt vízvezetékhálózat karban­tartása komoly gondot okoz, hiszen évente általában másfél millió koro­nát kénytelenek erre fordítani. Mivel azonban a vízdíj maximált és ezt a lakóktól beszedve át kell utalniuk a vízműveknek, az előbb említett összeget nem tudják költségként el­számolni. Ezért idén háromféle meg­oldási javaslatot dolgoztak ki. Az első szerint a vízművek visszatéríte­né a karbantartási költségeket, a má­sodik szerint a vízdíjat csökkentené megfelelő arányban, a C változat szerint pedig átvenné a hálózat ke­zelését. Az ügyben folytatott levelezés ta­núsága szerint a ZVAK pozsonyi igazgatósága mindhárom javaslatot elutasította (illetve állítólag szóban hajlottak a C variáns megtárgyalásá­ra, de az ügyben április hatodikára összehívott tanácskozáson a vízmű­vek képviselője nem jelent meg). Kinczer István elmondása szerint ek­kor döntöttek úgy, hogy az ügy napirenden tartása, illetve a döntés kikényszerítése céljából a lakóktól beszedett pénzt nem utalják tovább teljes egészében, hanem másfél-há­rom milliót folyamatosan visszatar­tanak. Eközben azért mást is tettek, jú­lius elsején például Pásztor István polgármestert kérték meg arra, hogy hívjon össze egy tárgyalást az ügy­ben, amit ő meg is ígért. Miután azonban erre két hétig hiába vártak, kérésüket írásban ismételték meg. A városi hivatal vezetője ekkor úgy válaszolt, hogy a polgármester sza­badsága miatt csak augusztus első felében lehet szó az akcióról. Ennek ellenére a városháza augusztusban sem hívott össze tárgyalást, a múlt héten viszont értesítést kaptak, hogy tartozásuk miatt a vízművek igazga­tója a hozzájuk tartozó lakások ki­kapcsolására készül. Az első kompromisszum Jarábek József döntése nagy port kavart fel. A városban készültek a lakók (sőt a rendőrség is). A hír egészen a belügyminisztériumig ju­tott, ahol az államtitkár magához kérette Dezider Sokaiot, a ZVAK igazgatóját (Pozsonyban állítólag már úgy tudták, hogy a vízművek az egész várost meg akarja fosztani a víztől). Az ügy kiéleződése után lépett a városháza is. Szénássy Árpád al­polgármester is tanácskozást hívott össze - augusztus 30-ára. Ezt végül is Jarábek József kérésére előre hoz­ták augusztus 24-ére. Kedden tehát az illetékesek közt sor került a rég várt tárgyalásra. Illetve kettőre, mert délelőtt a válságstábként mű­ködő járási védelmi tanács is állást foglalt: sürgette a vízellátás biztosí­tását. Délután pedig Kinczer István és Dezider Sokač találkozott (a probléma komolysága ellenére ezen a város részéről egyetlen fő vezető sem jelent meg). Minden valószínű­ség szerint az események hatására, de ekkor a főszereplők nem egészen fél óra alatt meg is egyeztek, mégpe­dig egyszerre több dologban is. En­nek értelmében a lakásgazdálkodási vállalat másnap kétmillió koronát átutal tartozásából, illetve a követ­kező hétfőig kidolgozza a maradék kifizetésének pontos menetrendjét. Ezzel párhuzamosan javaslatot tesz arra, hogy a vitatott vezetéket adják át a vízműveknek. Mindezért cseré­be a másik fél kidolgozza pontos igényeit az átadandó vezetékháló­zattal kapcsolatban. Végezetül hét­főig a hiányzó gazdasági szerződés tervezetét is kidolgozzák. Megoldás jövő héten? Úgy néz ki tehát, hogy a komáro­mi lakosság feje fölül elhárult a ve­szély. Mindenképpen érdekes lesz viszont a városházán hétfőn tartan­dó újabb tárgyalás is. Az előbb emlí­tetteken kívül, amelyeknek köszön­hetően várhatóan lezárul az áldatlan vita, az érdekeltek még egy dolgot tisztáznak. Jarábek József ugyanis nem teljesen biztos abban, hogy a la­kásgazdálkodási vállalat mindenütt helyesen számlázza a vízdíjat a la­kóknak. A mérési lehetőségek mai helyzete szerint ennek kiderítése meglehetősen bonyolult folyamat, de annak a néhány tömbnek a ta­pasztalatai, amelyekben már az egyes lakások is rendelkeznek víz­órával, ezt látszanak alátámasztani. Ilyen például az az Augusztus 29. utcai tömb, amelynek 12 lakása közül egy híján valamennyiben van vízóra. Ezekben a vízfogyasztás átlagban havonta személyenként nem egé­szen négy köbméterre jött ki, ugyan­ebben a tömbben viszont a lakáske­zelő vállalat személyenként és ha­1993. AUGUSZTUS 27. vonta 55 koronás előleget számláz. Jarábek József szerint valószínűtlen, hogy a tömbházban élők ilyen mennyiségű vizet használnának el. Kinczer István viszont ezzel kapcso­latban arra hivatkozik, hogy ők min­den lakásban a tavalyi fogyasztás alapján állapították meg az átalányt. Jövő hétfőn remélhetőleg megoldás születik ebben az ügyben is; mindkét igazgató ellenvetés nélkül hajlandó összehasonlítani adatait: Jarábek Jó­zsef a két éve vezetett számítógépes nyilvántartásából az egyes tömbök­be (illetve vízórákhoz) adott meny­nyiséget, Kinczer István pedig a la­kóktól ezért beszedett összegeket. A privatizáció a kiút? Mivel a polgármester jelenleg is szabadságon van, a városházán he­lyettesével, Szénássy Árpáddal ta­lálkoztunk. Ö azonnal leszögezte, hogy a két vállalat vitája nem mehet a polgárok rovására. A képviselő­testület tavaly is ezért döntött úgy, hogy a lakásgazdálkodási vállalat - lehetőségeihez mérten - egyenlítse ki a tartozását. Azóta az ügy nem éleződött ki, ezért azután a képvise­lőtestület sem foglalkozott vele. Elis­meri viszont azt is, hogy az augusz­tus elejére ígért tárgyalás Csintalan Miklós hivatalvezető hibája miatt maradt el. A város képviseletében neki kellett volna elmennie a keddi tárgyalásra is, ő viszont ehelyett beosztottját küldte el. Amint ő, illet­ve a képviselőtestület tudomást szer­zett az ügyről, azonnal léptek, és ennek eredménye a hétfőre terve­zett tárgyalás. A távlati megoldást az alpolgár­mester egyértelműen a privatizáció­ban látja. A komáromi vízműveket ugyanis 1902-ben a város alapította, és ez talán a jövőben is járható út lehetne. Komáromban ugyanis a ku­tak a Duna-szigeten vannak, ezért az önköltségek valószínűleg kedvezően alakulnának. Kinczer István pedig azt szeretné elérni, hogy a vízdíjat - hasonlóan a posta, a gázművek és az áramszolgáltató vállalat gyakorla­tához - maga a vízművek szedje be. TUBA LAJOS ORDÓDY KATALIN <DÓ$J?l • - Mit vár tőlem? - Kérem, nagyon, nagyon kérem - ri­mánkodott Dóra -, árulja el az igazgató úrnak, kitől hallotta az egészet. - Arról nem lehet szó. Szavamat ad­tam rá, hogy nem árulom el az illető nevét. - És ha elvesztem az állásomat? Nem könnyű dolog most elhelyezkedni. - Sajnos, akkor sem tehetem. - El tudná viselni a lelkiismerete, hogy a kisfiammal együtt az anyám rokkant­nyugdíjából éljünk? - Egyet tehetek. Hogy is hívják magát? - Sípos Dóra. - Azt megtehetem, hogy szólok az uramnak, nem magától tudom, amit tu­dok. Rendben lesz így? - Azt hiszem igen. És előre is kö­szönöm. - De várjon csak, kisasszony. A maga érdekei már rendben lennének. Hogy én se járjak rosszul, egy viszontszívességre kérem. - Mindent, ami módomban áll - ígérte készségesen Dóra. - Mivel az uram magát gyanúsítja az­zal, hogy híre ment a dolognak, kell tudnia a nevét annak a... Szóval annak, akivel a férjem hetyeg. Az informátorom ugyanis ezt nem volt hajlandó elárulni. Vigyázz, intette Dórát egy belső hang. Ha te megnevezed Mártát, már vétesz az igazgatónak tett ígéret ellen. Nagyon nem szívesen, de nincs más választása, hazudnia kell. - Én is csak úgy hallottam, de semmi konkrétumot nem tudok. - Nem hiszem. Mindenki mindent tud, de mindenki védi azt a nőt. Miért? A fér­jem hatalmától, bosszújától félnek? Ki­mondani is kínos, nagyon egyértelmű helyzetben kapták őket rajta valamelyik hivatalos helyiségben. Közönségesebb dolgot el sem követhetett volna. A szépasszony arcán két rózsa nyílt, árulkodva az indulatról, melyet ez a kö­rülmény keltett benne. Dóra majdnem elárulta, mennyire meglepődött. Ki tudhatja még rajta kí­vül, hogy milyen intim helyzetben látta Mártát és az igazgatót? Anyján kívül erről senkinek sem beszélt. Vagy más is rajtakapta volna őket? Akkor az igazga­tó nem csupán őt gyanúsítaná. Nem tudja, mit gondoljon. Akárhogy van is, neki ki kell másznia a slamasztikából. Hatinánénak el kell hinnie, hogy nem ismeri férje barátnőjének a nevét. - Higgye el, asszonyom, nem tudom, kiről van szó. Már több mint három hete nem is voltam itthon, szabadságomat töltöttem a Balatonnál. A napokban ér­keztem meg, nem jutott el hozzám a szó­beszéd. Ezek alatt a szavak alatt Hatináné tekintete szúrósan tapadt Dórára. - A Balatonnál? A Kereskedelmi Mi­nisztérium bérelte szobában kapott elhe­lyezést? - Igen - mondta Dóra még gyanútla­nul, bár az asszony tekintetéből már rosszat sejtett. - Erről is hallottam. Most már ne is próbálja tagadni, hogy ismeri azt a nőt, hiszen maga volt az, aki rajtakapta őket! Erre nem számított. Hazugságon ér­ték. Ezt aligha lehet kivasalni. Ö segítsé­get kért, de félrevezeti azt, akitől kéri. Honnan tudhat ez a nő mindent? Ha ezt sikerülne földerítenie! Ezzel tisztázni tudná magát, s már nem érdekli semmi más csak ez. Nem használ a taktikázás, nem használ itt semmi, csak az őszinte­ség, de az sem biztos. - Nem akartam beszélni róla, mert kötött az ígéretem. Köt most is. De hiszen ön mindent tud, kivéve a kérdéses nő azonosságát. Nagyon kérem, árulja el, ki beszélt erről önnek. Ez előttem a legnagyobb rejtély, hiszen csak hárman tudtunk róla. Az igazgató úr, az illető kolléganő és én, aki mindeddig néma voltam. - Mondja, maga tényleg azt hiszi, hogy olyan nagy árulást követ el, ha tudomásomra hozza ki az a kis... dög? Hiszen a hallgatása ellenére .minden egyebet tudok, maga mondta. -Így van. Dóra megingott. Kinek használok, ha tovább játszom a néma leventét? Ma­gamnak ártok, ha nem sikerül a diri előtt tisztázni magam. - Lenne egy ajánlatom — mondta üzle­ties hangon. Az asszony fölhúzta a szemöldökét és várakozóan nézett rá. - Cseréljük ki a neveket. Én kiadom a kolléganőm nevét, cserébe az ön infor­mátorának nevéért. Hatináné nem válaszolt mindjárt, az­tán megenyhülten elmosolyodott. - Erre mondják ugye, hogy „öntsünk tiszta vizet a nyílt kártyák közé?" Dóra arcán is megjelent valami, ami messziről hasonlított a mosolyhoz. Hát akkor? Ki vele! - Gavenda Márta. - Nem ismerem, de majd megnézem magamnak. - És szabad tudnom nekem is a szá­momra oly fontos nevet? -Ja? Axman Lili. Ismeri talán? - Nem. Sosem hallottam ezt a nevet, s nem is vágyom rá, hogy a tulajdonosá­val megismerkedjem. Axman Lili, nem fogom elfelejteni. - Nem tart attól, hogy a két név kiszolgáltatásával esetleg újabb bonyo­dalmak indulnak el? - Ha tisztázom magam, márpedig ezek után tisztázom, semmitől sem félek. A legjobb metódus, „tiszta vizet önteni a nyílt kártyák közé." És megjelent a szája szögletében az, amit már mosolynak lehetett nevezni. -Én megiszom egy konyakot. Nem tart velem? -Azt hiszem, nekem sem fog ártani. Egymásra emelték a poharakat. Ezt dacszövetségnek is nevezhetném, gon­dolta Dóra. Több mondanivalójuk nem volt egymás számára. Udvarias, barátsá­gos kézfogással váltak el. (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents