Új Szó, 1993. augusztus (46. évfolyam, 177-202. szám)

1993-08-27 / 199. szám, péntek

RIPORT ,ÚJ SZÓ* KÉT VÁLLALAT VITÁJA MIATT MAJDNEM SZOMJAZTAK KOMÁROMBAN NEMAKAROM VÍZVEZETÉK A január elsején háromról hét koronára felemelt víz- és csatornadíj komoly költségnövekedést jelentett háztartásaink számára, de - éppúgy, mint a szintén emelkedő villany-, gáz- és telefonszámlát - általában ezt is szorgalmasan fizetjük. Ennek ellenére Komáromban két és fél ezer volt állami, ma városi lakást a helyi vízművek kedden majdnem lekapcsolt a hálózatról, mégpedig azért, mert az ugyancsak helyi lakáskezelő vállalattal nem tudott megegyezésre jutni. A vita tárgyát tulajdonképpen a városi hálózat közel egyötödét kitevő, majd huszonöt kilométeres vízvezeték-hálózat képezi. Ez a hetes lakótelep építése idején - azóta tárgytalanná vált műszaki okok miatt - a lakáskezelő vállalat kezelésébe került, ez viszont szerette volna valamiképpen visszanyerni a fenntartására fordított költségeit. Divattá vált a nemfizetés - Az utóbbi időszakban általánossá vált a víz- és csatornadíj fizetésének megtagadása - állapítja meg elkeseredetten Jarábek József, a Nyugat-Szlovákiai Víz- és Csatornaművek (ZVAK) komáromi üzemének igazgatója. - Mindezt az is tetézi, hogy az adósaink még tárgyalni sem hajlandók erről. Májusban 31 adósunkat figyelmeztettem, hogy kikapcsoljuk a vizet, ha nem fizetnek. Még csak nem is reagáltak! Augusztusra az össztartozás elérte a 13 millió koronát. Legnagyobb adósaink között tartjuk számon a lakásgazdálkodási vállalatot, a hajógyárat, az Agrokomot, de szövetkezetek, vállalatok, magánvállalkozók is akadnak köztük. Ezért augusztus negyedikén 71 határozatot írtam alá, de akkor is csak ketten válaszoltak. Egyikük a kórház volt, amely közölte, hogy a vízért, villanyért, gázért stb. járó 4,7 millió koronás tartozásának kiegyenlítéséért a társadalombiztosítási intézethez fordult. Mivel tapasztalataik már hónapok óta egyre rosszabbak, az igazgató ezúttal végre is hajtotta, amit ígért, és a hét folyamán a kórház, a vasútállomás és végül is a lakások kivételével meg is kezdték az adósok kiiktatását a vízvezeték-hálózatból. A lakásgazdálkodási vállalatot illetően Jarábek József elmondta, hogy az már több mint egy éve folyamatosan tartozik nekik. Városi vállalatról lévén szó, tavaly júniusban még egy képviselő-testületi határozat is született az ügyben, de akkor sem fizették be a teljes összeget, és azóta is folyamatosan tartoznak. Mindennek tetejében a hetes lakótelepi vízvezeték sorsa körüli vita miatt az idei évre még a gazdasági szerződést sem sikerült megkötniük. Pénz volt, csak visszatartották Kinczer István, a lakáskezelő vállalat igazgatója szintén készségesen elmagyarázta álláspontjukat. Számukra az annak idején nyakukon maradt vízvezetékhálózat karbantartása komoly gondot okoz, hiszen évente általában másfél millió koronát kénytelenek erre fordítani. Mivel azonban a vízdíj maximált és ezt a lakóktól beszedve át kell utalniuk a vízműveknek, az előbb említett összeget nem tudják költségként elszámolni. Ezért idén háromféle megoldási javaslatot dolgoztak ki. Az első szerint a vízművek visszatérítené a karbantartási költségeket, a második szerint a vízdíjat csökkentené megfelelő arányban, a C változat szerint pedig átvenné a hálózat kezelését. Az ügyben folytatott levelezés tanúsága szerint a ZVAK pozsonyi igazgatósága mindhárom javaslatot elutasította (illetve állítólag szóban hajlottak a C variáns megtárgyalására, de az ügyben április hatodikára összehívott tanácskozáson a vízművek képviselője nem jelent meg). Kinczer István elmondása szerint ekkor döntöttek úgy, hogy az ügy napirenden tartása, illetve a döntés kikényszerítése céljából a lakóktól beszedett pénzt nem utalják tovább teljes egészében, hanem másfél-három milliót folyamatosan visszatartanak. Eközben azért mást is tettek, július elsején például Pásztor István polgármestert kérték meg arra, hogy hívjon össze egy tárgyalást az ügyben, amit ő meg is ígért. Miután azonban erre két hétig hiába vártak, kérésüket írásban ismételték meg. A városi hivatal vezetője ekkor úgy válaszolt, hogy a polgármester szabadsága miatt csak augusztus első felében lehet szó az akcióról. Ennek ellenére a városháza augusztusban sem hívott össze tárgyalást, a múlt héten viszont értesítést kaptak, hogy tartozásuk miatt a vízművek igazgatója a hozzájuk tartozó lakások kikapcsolására készül. Az első kompromisszum Jarábek József döntése nagy port kavart fel. A városban készültek a lakók (sőt a rendőrség is). A hír egészen a belügyminisztériumig jutott, ahol az államtitkár magához kérette Dezider Sokaiot, a ZVAK igazgatóját (Pozsonyban állítólag már úgy tudták, hogy a vízművek az egész várost meg akarja fosztani a víztől). Az ügy kiéleződése után lépett a városháza is. Szénássy Árpád alpolgármester is tanácskozást hívott össze - augusztus 30-ára. Ezt végül is Jarábek József kérésére előre hozták augusztus 24-ére. Kedden tehát az illetékesek közt sor került a rég várt tárgyalásra. Illetve kettőre, mert délelőtt a válságstábként működő járási védelmi tanács is állást foglalt: sürgette a vízellátás biztosítását. Délután pedig Kinczer István és Dezider Sokač találkozott (a probléma komolysága ellenére ezen a város részéről egyetlen fő vezető sem jelent meg). Minden valószínűség szerint az események hatására, de ekkor a főszereplők nem egészen fél óra alatt meg is egyeztek, mégpedig egyszerre több dologban is. Ennek értelmében a lakásgazdálkodási vállalat másnap kétmillió koronát átutal tartozásából, illetve a következő hétfőig kidolgozza a maradék kifizetésének pontos menetrendjét. Ezzel párhuzamosan javaslatot tesz arra, hogy a vitatott vezetéket adják át a vízműveknek. Mindezért cserébe a másik fél kidolgozza pontos igényeit az átadandó vezetékhálózattal kapcsolatban. Végezetül hétfőig a hiányzó gazdasági szerződés tervezetét is kidolgozzák. Megoldás jövő héten? Úgy néz ki tehát, hogy a komáromi lakosság feje fölül elhárult a veszély. Mindenképpen érdekes lesz viszont a városházán hétfőn tartandó újabb tárgyalás is. Az előbb említetteken kívül, amelyeknek köszönhetően várhatóan lezárul az áldatlan vita, az érdekeltek még egy dolgot tisztáznak. Jarábek József ugyanis nem teljesen biztos abban, hogy a lakásgazdálkodási vállalat mindenütt helyesen számlázza a vízdíjat a lakóknak. A mérési lehetőségek mai helyzete szerint ennek kiderítése meglehetősen bonyolult folyamat, de annak a néhány tömbnek a tapasztalatai, amelyekben már az egyes lakások is rendelkeznek vízórával, ezt látszanak alátámasztani. Ilyen például az az Augusztus 29. utcai tömb, amelynek 12 lakása közül egy híján valamennyiben van vízóra. Ezekben a vízfogyasztás átlagban havonta személyenként nem egészen négy köbméterre jött ki, ugyanebben a tömbben viszont a lakáskezelő vállalat személyenként és ha1993. AUGUSZTUS 27. vonta 55 koronás előleget számláz. Jarábek József szerint valószínűtlen, hogy a tömbházban élők ilyen mennyiségű vizet használnának el. Kinczer István viszont ezzel kapcsolatban arra hivatkozik, hogy ők minden lakásban a tavalyi fogyasztás alapján állapították meg az átalányt. Jövő hétfőn remélhetőleg megoldás születik ebben az ügyben is; mindkét igazgató ellenvetés nélkül hajlandó összehasonlítani adatait: Jarábek József a két éve vezetett számítógépes nyilvántartásából az egyes tömbökbe (illetve vízórákhoz) adott menynyiséget, Kinczer István pedig a lakóktól ezért beszedett összegeket. A privatizáció a kiút? Mivel a polgármester jelenleg is szabadságon van, a városházán helyettesével, Szénássy Árpáddal találkoztunk. Ö azonnal leszögezte, hogy a két vállalat vitája nem mehet a polgárok rovására. A képviselőtestület tavaly is ezért döntött úgy, hogy a lakásgazdálkodási vállalat - lehetőségeihez mérten - egyenlítse ki a tartozását. Azóta az ügy nem éleződött ki, ezért azután a képviselőtestület sem foglalkozott vele. Elismeri viszont azt is, hogy az augusztus elejére ígért tárgyalás Csintalan Miklós hivatalvezető hibája miatt maradt el. A város képviseletében neki kellett volna elmennie a keddi tárgyalásra is, ő viszont ehelyett beosztottját küldte el. Amint ő, illetve a képviselőtestület tudomást szerzett az ügyről, azonnal léptek, és ennek eredménye a hétfőre tervezett tárgyalás. A távlati megoldást az alpolgármester egyértelműen a privatizációban látja. A komáromi vízműveket ugyanis 1902-ben a város alapította, és ez talán a jövőben is járható út lehetne. Komáromban ugyanis a kutak a Duna-szigeten vannak, ezért az önköltségek valószínűleg kedvezően alakulnának. Kinczer István pedig azt szeretné elérni, hogy a vízdíjat - hasonlóan a posta, a gázművek és az áramszolgáltató vállalat gyakorlatához - maga a vízművek szedje be. TUBA LAJOS ORDÓDY KATALIN <DÓ$J?l • - Mit vár tőlem? - Kérem, nagyon, nagyon kérem - rimánkodott Dóra -, árulja el az igazgató úrnak, kitől hallotta az egészet. - Arról nem lehet szó. Szavamat adtam rá, hogy nem árulom el az illető nevét. - És ha elvesztem az állásomat? Nem könnyű dolog most elhelyezkedni. - Sajnos, akkor sem tehetem. - El tudná viselni a lelkiismerete, hogy a kisfiammal együtt az anyám rokkantnyugdíjából éljünk? - Egyet tehetek. Hogy is hívják magát? - Sípos Dóra. - Azt megtehetem, hogy szólok az uramnak, nem magától tudom, amit tudok. Rendben lesz így? - Azt hiszem igen. És előre is köszönöm. - De várjon csak, kisasszony. A maga érdekei már rendben lennének. Hogy én se járjak rosszul, egy viszontszívességre kérem. - Mindent, ami módomban áll - ígérte készségesen Dóra. - Mivel az uram magát gyanúsítja azzal, hogy híre ment a dolognak, kell tudnia a nevét annak a... Szóval annak, akivel a férjem hetyeg. Az informátorom ugyanis ezt nem volt hajlandó elárulni. Vigyázz, intette Dórát egy belső hang. Ha te megnevezed Mártát, már vétesz az igazgatónak tett ígéret ellen. Nagyon nem szívesen, de nincs más választása, hazudnia kell. - Én is csak úgy hallottam, de semmi konkrétumot nem tudok. - Nem hiszem. Mindenki mindent tud, de mindenki védi azt a nőt. Miért? A férjem hatalmától, bosszújától félnek? Kimondani is kínos, nagyon egyértelmű helyzetben kapták őket rajta valamelyik hivatalos helyiségben. Közönségesebb dolgot el sem követhetett volna. A szépasszony arcán két rózsa nyílt, árulkodva az indulatról, melyet ez a körülmény keltett benne. Dóra majdnem elárulta, mennyire meglepődött. Ki tudhatja még rajta kívül, hogy milyen intim helyzetben látta Mártát és az igazgatót? Anyján kívül erről senkinek sem beszélt. Vagy más is rajtakapta volna őket? Akkor az igazgató nem csupán őt gyanúsítaná. Nem tudja, mit gondoljon. Akárhogy van is, neki ki kell másznia a slamasztikából. Hatinánénak el kell hinnie, hogy nem ismeri férje barátnőjének a nevét. - Higgye el, asszonyom, nem tudom, kiről van szó. Már több mint három hete nem is voltam itthon, szabadságomat töltöttem a Balatonnál. A napokban érkeztem meg, nem jutott el hozzám a szóbeszéd. Ezek alatt a szavak alatt Hatináné tekintete szúrósan tapadt Dórára. - A Balatonnál? A Kereskedelmi Minisztérium bérelte szobában kapott elhelyezést? - Igen - mondta Dóra még gyanútlanul, bár az asszony tekintetéből már rosszat sejtett. - Erről is hallottam. Most már ne is próbálja tagadni, hogy ismeri azt a nőt, hiszen maga volt az, aki rajtakapta őket! Erre nem számított. Hazugságon érték. Ezt aligha lehet kivasalni. Ö segítséget kért, de félrevezeti azt, akitől kéri. Honnan tudhat ez a nő mindent? Ha ezt sikerülne földerítenie! Ezzel tisztázni tudná magát, s már nem érdekli semmi más csak ez. Nem használ a taktikázás, nem használ itt semmi, csak az őszinteség, de az sem biztos. - Nem akartam beszélni róla, mert kötött az ígéretem. Köt most is. De hiszen ön mindent tud, kivéve a kérdéses nő azonosságát. Nagyon kérem, árulja el, ki beszélt erről önnek. Ez előttem a legnagyobb rejtély, hiszen csak hárman tudtunk róla. Az igazgató úr, az illető kolléganő és én, aki mindeddig néma voltam. - Mondja, maga tényleg azt hiszi, hogy olyan nagy árulást követ el, ha tudomásomra hozza ki az a kis... dög? Hiszen a hallgatása ellenére .minden egyebet tudok, maga mondta. -Így van. Dóra megingott. Kinek használok, ha tovább játszom a néma leventét? Magamnak ártok, ha nem sikerül a diri előtt tisztázni magam. - Lenne egy ajánlatom — mondta üzleties hangon. Az asszony fölhúzta a szemöldökét és várakozóan nézett rá. - Cseréljük ki a neveket. Én kiadom a kolléganőm nevét, cserébe az ön informátorának nevéért. Hatináné nem válaszolt mindjárt, aztán megenyhülten elmosolyodott. - Erre mondják ugye, hogy „öntsünk tiszta vizet a nyílt kártyák közé?" Dóra arcán is megjelent valami, ami messziről hasonlított a mosolyhoz. Hát akkor? Ki vele! - Gavenda Márta. - Nem ismerem, de majd megnézem magamnak. - És szabad tudnom nekem is a számomra oly fontos nevet? -Ja? Axman Lili. Ismeri talán? - Nem. Sosem hallottam ezt a nevet, s nem is vágyom rá, hogy a tulajdonosával megismerkedjem. Axman Lili, nem fogom elfelejteni. - Nem tart attól, hogy a két név kiszolgáltatásával esetleg újabb bonyodalmak indulnak el? - Ha tisztázom magam, márpedig ezek után tisztázom, semmitől sem félek. A legjobb metódus, „tiszta vizet önteni a nyílt kártyák közé." És megjelent a szája szögletében az, amit már mosolynak lehetett nevezni. -Én megiszom egy konyakot. Nem tart velem? -Azt hiszem, nekem sem fog ártani. Egymásra emelték a poharakat. Ezt dacszövetségnek is nevezhetném, gondolta Dóra. Több mondanivalójuk nem volt egymás számára. Udvarias, barátságos kézfogással váltak el. (Folytatjuk)