Új Szó, 1993. augusztus (46. évfolyam, 177-202. szám)

1993-08-25 / 197. szám, szerda

2053 KALEIDOSZKÓP MÚJSZÓI FÓTHY JÁNOS AZ OKTATÁSÜGY AKTUÁLIS KÉRDÉSEIRŐL AZ INTERPELLÁCIÓTÓL A TÁRGYALÁSIG Küszöbön az iskolaév, az iskolaügy területén pedig a sok a megoldatlan probléma. Még több a rendezetlen kérdés a kisebbségi oktatásüggyel kapcsolatban. Ezekről a gondokról beszélgettünk Fóthy Jánossal, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom képviselőjével, aki a szlovák parlament oktatásügyi, kulturális és tudományos bizottságának a tagja. -Képviselő úr, ön több esetben is interpellált a parlamentben a kisebbségi oktatásügy különböző gondjaira reagálva. A közvéleményt érdekli, milyen válaszokat kapott az illetékesektől a felvetett problémákra. - Iskoláink felett Damoklész kardjaként függ az alternatív oktatás bevezetése, a pedagógusképzésben pedig nincs megoldva az anyanyelvi oktatás minden iskolatípusra. Ami az interpellációkat illeti, az első az alternatív iskolák ügyében hangzott el, amikor is többek között hangsúlyoztam, hogy nincs szükség alternatív iskolákra, mert a magyar szülők számára már létezik alternatíva. Minden szülő választhat, milyen iskolába íratja gyermekét. Az akkori miniszter, Kučera úr válaszában meglepetést színlelve azt mondta, hogy én futurológus vagyok, mert ilyen tervezet nem létezik. Majd egy ügyes fordulattal arról kezdett beszélni, hogy ezek az iskolatípusok Magyarországon milyen jól beváltak. Mivel a szóbeli választ nem fogadtam el, írásban volt kénytelen válaszolni, s abban azt fejtegette, hogy ezt az iskolatípust csak a szülők kérésére vezetik majd be. Egyébként is, a nyelvtörvény 4. paragrafusának értelmében az állam feladata olyan feltételeket teremteni, hogy az állampolgárok elsajátíthassák a szlovák nyelvet. Tudvalevő, hogy a nemzetiségi tanács az alternatív iskolákról szóló tervezetet elutasította. Azóta felhívásoktól és tiltakozásoktól hangos a hazai magyar sajtó. Politikai mozgalmaink is elítélték és a magyar szülők több ezer petíciós lapot írtak alá tiltakozásul a tervezet ellen, melynek célja - s ezt a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége fogalmazta meg a legtömörebben - a magyar kisebbségi iskolarendszer felszámolása. - A tanügyi igazgatóságok a mai napig nem kaptak erre vonatkozó direkt utasítást. - Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az idei tanévre még bizonyos tanterveket, sem pedig az óraterveket nem kapták meg. Sok függ attól, ki lesz az új oktatásügyi miniszter. Az új államtitkár, Tárcák úr átszervezi a minisztériumot, és becsületére legyen mondva, felkérte a magyar koalíciót az együttműködésre. A közeljövőben találkozunk vele. Ha az alternatív iskolák tervezetét újból „felmelegítik", akkor ez, szerintem, főleg a magyarságtudatukban meggyengült szülők számára lehet mézesmadzag, azoknak, akik nincsenek tisztában vele, hogy a nyelv nem csupán eszköz az ismeretek megszerzéséhez. A többség azonban résen van, tudja, mire megy ki a játék. Erkölcsi ereje és identitástudata olyan szintű, hogy nem esik bele az ilyen kelepcébe. Természetesen mi is mindent megteszünk, választási programunkhoz hűen, annak érdekében, hogy a már kiépített magyar iskolarendszert ne lehessen szétverni. - A másik nagy probléma a magyar pedagógusképzés. Ezen a téren mi a helyzet? - Amikor tudomásomra jutott, hogy a Nyitrai Pedagógiai Főiskolán késleltetik a Nemzetiségi és Etnikai Kultúrák Karának megalakulásához szükséges feltételek megteremtését, és az 1990-ben hozott kormányrendeletet, amely szabályozza a nemzetiségi pedagógusképzés megemelt finanszírozását - interpellációt nyújtottam be az oktatásügyi minisztériumba. - Mi volt a válasz? - A válasz csak később érkezett, előtte Dolník Erzsébet és Dobos László társaságában meglátogattuk Liba rektor urat Nyitrán, aki bemutatta az alapítandó kar tervezetét. Eszerint csupán az alapiskolák 1-4 évfolyamára képeznének magyar nyelven pedagógusokat. Az 5-12 évfolyamokra a képzés szlovák nyelven folyna, azzal a kompromiszszummal, hogy ott, ahol lehetőség van rá, a magyart is lehetne használni. Mi elmondtuk, hogy ezzel nem értünk egyet, s ezt írásban is az akadémiai szenátus tudomására hoztuk. - Mi volt a válasz? - Egyelőre nem kaptunk választ. -És az interpellációra az oktatásügyi minisztériumból? -Arra igen. Ebben a minisztérium nagy általánosságban ismerteti a nemzetiségi kultúrák karának létrehozását, azt azonban a válaszban elhallgatják, milyen nyelven folyik majd a képzés. Tehát ha előtte nem jártunk volna Nyitrán, az ember azt hihetné, minden rendben van. A levél végén még hangsúlyozzák - Liba rektor úrra hivatkozva -, hogy az interpellációban kifejtett bizalmatlanság a nyitrai főiskola vezetőivel szemben teljesen indokolatlan, és ennek propagálása bizalmatlanságot okozhat a nemzetiségek között. Tehát megfélemlítéssel is próbálkoznak újfent. - Mi a helyzet most? - Tudomásom szerint a nyitrai magyar tanárok sorait próbálják megbontani. Ami a nemzetiségi kart illeti, nem történt semmi előrelépés, vihar előtti csend van. A magyar koalíció ragaszkodik a nemzetiségi kar februárban elfogadott tervezetének megvalósításához, amely kimondja az anyanyelven folyó pedagógusképzés szükségességét minden iskolatípusra. Ez a magyar oktatási nyelvű iskolahálózat fennmaradásának előfeltétele. Az ügy tehát a szakmai kérdéseken túl már politikai kérdés is. - Mivel érvelnek önök? -Azzal, hogy a velünk ismertetett tervezet ellentétben áll a szlovák alkotmány biztosította kisebbségi jogokkal, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének 1201-es számú ajánlásával, az EBEÉ Nemzeti és Etnikai Kisebbségek jogai című dokumentumával és legfőképpen a szlovákiai magyarok érdekeivel. - Ön szerint hogyan lehet megoldani a kisebbségi iskolaügy problémáit? - Be kell vezetni az oktatásügyi és kulturális autonómiát, melynek megteremtéséhez jogi alapul szolgál az ET már említett 1201-es számú ajánlása. - Sokan pánikba esnek, ha hallják, önök autonómiát követelnek. -A hatalom reagálása félemlíti meg az embereket. Mivel az önrendelkezés minimumát sem hajlandók megadni, mindennemű kérelmünkre vádaskodás, csúsztatás vagy fenyegetés a válasz: szeparatisták vagyunk, el akarunk szakadni stb. Ennek az autonómiának az a lényege, hogy mi irányíthassuk és tervezhessük saját dolgainkat az oktatásügy és a kultúra területén. Ennek feltétele, hogy különítsék el a kultúrára és az iskolaügyre szánt pénzcsomagból a 600 ezer magyarra eső részt. Mi majd megszervezzük és irányítjuk kulturális tevékenységünket, isko1993. AUGUSZTUS 26. Iáinkat és a pedagógusképzést. Nem szabad bedőlni annak a hamis érvelésnek sem, amely azt hangoztatja, hogy a szlovákok és magyarok között nincs probléma, csak a kisebbségi politikusok a kútmérgezők. Tudatosítani kell, hogy van egy polgári dimenzió, ahol békében élnek szlovákok és magyarok, és ez jó. A másik pedig a politikai dimenzió, ott viszont az érdekekért folyik a küzdelem. Ezért minket nem lehet elmarasztalni, mert erre a küzdelemre a választóinktól kaptuk a mandátumot. - Képviselő úr, milyen sikerről számolhat be az elmúlt időszakra visszanézve? -A parlamentben tesszük a dolgunkat, hallatjuk a szavunkat, sajnos, a kisebbséget érintő kérdésekben majdnem mindig leszavaznak. Igazi sikerélményem az, hogy szeptember elsejével két magyar kisiskola kezdi meg működését, s ezek létrehozásában képviselőként én is bábáskodtam. Külön öröm számomra, hogy két olyan faluról van szó, ahol már több mint tizenöt éve nincs anyanyelvi oktatás, holott a lakosság nagyobb része magyar nemzetiségű. En az ilyen falvakat agonizáló falvaknak nevezem, most megvillant a reménysugár a „haldoklás" megállítására. Magyarbélről van szó, ahol állami, és Nagycsalomjáról, ahol egyházi kisiskola nyitja meg kapuit szeptember elsején. - Végezetül mit üzen a választóinak? - Ne higgyenek a hatalom fondorlatos ármánykodásának, mert a cél világos. Éket akarnak verni a választók és a képviselők közé. Régi bevált recept: oszd meg és uralkodj. Létünk, jövőnk, megmaradásunk tőlünk magunktól függ. Az idő nekünk dolgozik, hiszen a kisebbségi kérdés már nemcsak belügy, és a demokratikusan gondolkodó szlovákok is tisztában vannak azzal, hogy a piacgazdaság bevezetését és egy hatszázezres népcsoport erőszakos asszimilációját nem lehet egy füst alatt megoldani. BROGYÁNYI JUDIT ORDÓDY KATALIN Nem számított rosszul. A csinos kis szuvenírek nagy izgalmat keltettek, mindenki örömmel bontogatta a csomagokat. Asztalához ült, szétnézett, milyen régi és új elintéznivalók várnak rá. Mire dél lett, nyakig ült a munkában. Az asztalán már csak a badacsonyi bor maradt, gazda nélkül. Az ebédszünet után telefonált a titkárságra. - Az igazgató úrnak lenne számomra öt perce? - Ó, már megérkezett! — hallotta Herminát. - Váljon egy pillanatig. — Kisvártatva jelentette, hogy az igazgató úr várja. Fogta az üveget, s ment. A titkárságon Hermina szokott gépies mosolyával fogadta. - Nahát, ez kedves, köszönöm - s megszemlélés céljából közelebb emelte szeméhez azt a kis dobozkát, melynek átlátszó teteje mögött sötét bársonyon mutatós kitűző hevert. Az igazgató az íróasztalnál ült. Dórának első látásra úgy tűnt, hogy nyomott hangulatban van. De ez nem tartozik rá. - Köszönöm az emlékezetes szabadságot, és hogy igazgató úrnak is jusson belőle egy parányi, fogadja szívesen tőlem ezt a csekélységet. Kedvesen és illő tisztelettel tette le a tarka szalagokkal díszített fiaskót az asztalra. Semmi kedélyes mosoly, semmi formális érdeklődés, hogy hogyan érezte magát, helyette komoly tekintet s némi zavar az arcon. - Nem lett volna szabad, igazán nem. Nem szeretem az ilyesmit... S egyszerre haragos pillantást vetett Dórára. - Különösen nem attól, aki olyan csalódást okozott nekem, mint maga. Aki nemrég kijelentette, szívből utálja s megveti a pletykákat! Vagy nem emlékszik, hogy ezt mondta? Dórában elhűlt a vér. - De igen, jól emlékszem. És tartom is magam hozzá. - Akkor nem mondaná meg, honnan jutott a feleségem fülébe a... - nyelt egyet - hogy én itt összeszűröm a levet valamelyik fiatal alkalmazottammal. Nem magyarázná meg? Dóra szédelgett. -Ez rettenetes! Igazán sajnálom, de tőlem nem hallhatott senki semmit, mert még álmomban sem beszéltem senkinek. - És ezt hogy higgyem el magának? Talán nem tart annyira ostobának, hogy ezt várja el tőlem? Megbízhatatlan embereket aligha tudok használni. Tessék, beszéljen. Mivel magyarázza ezt a szituációt? - Nem tudom - dadogta. - Fogalmam sincs... De egyet biztosan tudok, nem én voltam, aki egy szót is szólt bárkinek. Nem kínálták hellyel, mégis leült, mert érezte, lába roskadozik a vád alatt. Ezt nem hagyja annyiban! - Igazgató úr, mindenre van magyarázat. Erre is. Egészen biztos vagyok benne! Csak meg kell keresni, meg kell találni. - Elképzelni sem tudom, ki beszélt, ha nem maga. Nemcsak kellemetlen, de egyben nagyon megalázó számomra ez a história. Nem tudom, nem nevet-e a hátam mögött kárörvendve máris az egész intézet. Ültek egymással szemben, az igazgató gutaütés-vörös, Dóra lárva-fehér arccal és egymásra meredtek. Mit mondhattak volna még? Végül Dóra fölállt. - Igazgató úr, nagyon kérem, higgyen nekem. Ezt annyi meggyőző erővel mondta, hogy az igazgató egy pillanatra szinte el is hitte, valami gonosz dzsinn űzött vele csúnya játékot. Lassan vánszorgott a folyosón az irodája felé. Szokott arckifejezését próbálta felölteni, ne vegye észre senki, milyen szörnyű kutyaszorítóba került. Temperamentumosán nyitotta ki az ajtót, a székéhez perdülve leült. Háttal a többieknek. Kihúzta íróasztalának egy lenti fiókját, s fölé hajolva buzgón kotorászni kezdett benne. - Miért nem beszélsz? Meg volt hatva a diri? - Ugyan mit mondhatnék? Odaadtam az üveget, megköszönte és kész. - Ez tartott ilyen sokáig? - Alinka nem nyugodott bele a lakonikus válaszba. - Ennyi idő alatt az egész üveget kiihattátok. Nézz csak rám! Ne bújj bele a fiókba, nézz csak rám - erőszakoskodott nevetve, megragadta Dóra vállát és egyenes tartásba kényszerítette. - Mondom, hogy ittak! - fordult diadalmasan a kollégák felé. - Nézzétek csak, hogy csillog a szeme! Béla és Laci motyogtak valamit, egyi-. kük sem csinált központi problémát az ügyből. Dóra kirántotta magát Alinka szorításából. -Ugyan, Ala, ne hülyéskedj! Van fogalmad, mennyi elmaradást kell pótolnom? Még csak a statisztikai adatokat sem kerested ki, míg távol voltam. Szeretett volna dolgozni, beletemetkezni a munkába, de konfúzus lelkiállapota képtelenné tette, hogy huzamosabb ideig odafigyeljen. Amint lehetett, szedte a sátorfáját, menekült haza. Síposné elképedve hallgatta a hisztérikusan, kapkodva előadott történetet. Ő, aki mindig talált kiutat, most teljesen tanácstalan volt. Dóra ártatlanul keveredett komoly bonyodalmakba. Ezt nem lehet annyiban hagyni. Már úgy nézett ki, hogy a dolog jóra fordul, kapott egy váratlan nyaralást, s ezzel pont is kerülhetett volna a történet végére. És íme, most kiderül, hogy még koránt sincs vége, és Dóra nagyon ráfizethet. - Alszunk rá egyet! Majd csak eszünkbe jut valami - próbált reményt önteni a lányába, holott maga is csaknem kilátástalannak találta a helyzetet. Reggel Dóra legszívesebben föl sem kelt volna az ágyból. Irtózattal gondolt rá, hogy bemenjen az intézetbe. Ki tudja, milyen újabb megpróbáltatás vár rá. Ádám reggeli csacsogását, amit mindig élvezett, most eleresztette a füle mellett. Ádám dühbe gurult. - Menj vissza, ha nem törődsz velem! - és meglökte anyját, aki a ruhájára löttyintette a kávét. Dórának amúgy is épp elege volt, jókorát rásózott Ádám kezére. A gyereknek a meglepetéstől nagyra nyílt a szeme, aztán torka szakadtából bőgni kezdett. (Folytatjuk)