Új Szó, 1993. augusztus (46. évfolyam, 177-202. szám)

1993-08-20 / 193. szám, péntek

5 PUBLICISZTIKA ÚJ SZÓ. 1993. AUGUSZTUS 20. BIZTOS FEDÉL ALATT Manapság bizony nem sok önkormányzat dicsekedhet azzal, hogy elég pénze van (ha van egyáltalán ilyen). Épp ezért érdemel elismerést, ha egy-egy városi vagy községi hivatal kevéske vagyonából olyan célokra is tud adni, amelyekből semmi haszna nincs, de annál több kiadással járnak. Például egy szociális intézmény üzemeltetésére... A nem kevés pénzből felújított épületben a rászorulók biztos otthonra találnak P

ozsonypüspöki elöljáróit sokat foglalkoztatta a kérdés, hogyan lehetne a városrész hajléktalan, nehéz szociális helyzetben levő lakóin segíteni. Végül úgy határoztak, létesítenek egy átmeneti szociális szállást. - Adva volt egy tizenkét lakásos tömbház, amelyet állapota miatt már korábban kivontunk a lakásalapból - idézi fel az ötlet megszületésének körülményeit Nagy Vilmos, Pozsonypüspöki polgármestere. - A felújításhoz azonban nem volt elég pénzünk. Ezért összefogtunk a vereknyei körzeti hivatallal és közös erővel rendbe tettük az épületet. Természetesen közösen is használjuk. A rászorulók maximum egy évre kaphatnak itt szállást, addig megoldást kell találniuk helyzetükre. Természetesen ha erre önhibájukon kívül nem nyílik lehetőségük és ezt igazolni tudják, tovább is maradhatnak. A szociális intézmény július 16-án nyílt meg. A két-három ágyas szobákban 50 személy elhelyezésére van lehetőség. Minden emeleten van egy közös konyha, kultúrhelyiség és szociális helyiségek. A mozgássérültek számára külön lakrészt alakítottak ki a földszinten, szélesebb ajtókkal, megfelelő feljáróval. Az alagsorban kapott helyet a mosoda és a szárító. Egy hónappal a megnyitás után már minden hely foglalt. - Laknak itt kisgyerekes családok, leányanyák, egyedülálló férfiak egyaránt. Sok köztük a munkanélküli - jellemzi a ház lakóit Miroslav Vicéni gondnok. - De mindannyian rendes, tisztességes emberek. Olyanok, akik önhibájukon kívül maradtak fedél nélkül és átmenetileg itt húzzák meg magukat. - Nem is veszünk fel akárkit. Megrögzött csavargók itt nem kaphatnak szállást - mondja határozottan a polgármester. — Viszont azok, akik egyik napról a másikra az utcára kerültek, bátran felkereshetnek bennünket. A rászorulók a pozsonypüspöki^ illetve vereknyei városháza lakásosztályán érdeklődhetnek. Feltéve, ha helybeliek. Más városrészből érkezők ne is próbálkozzanak. Vidékiek meg pláne. - Lenne pedig jelentkező a környékről is - mondja Nagy Vilmos. A minap is egy szerencsétlen gombai fiatalember kért családjával együtt elszállásolást. Bármennyire sajnáltam, el kellett utasítanom. Nincs már szabad hely, de máskülönben is az a véleményem, minden község oldja meg a maga hajléktalan lakóinak problémáját. A lakók a szállásért 1500 korona körüli összeget fizetnek havonta. Sok vagy kevés? Ahogy vesszük. Pozsonyban egy albérleti szobáért manapság ennek dupláját is elkérik. Szociális intézményről lévén szó azonban, mégis borsosnak tetszik ez az ár. Pláne, ha azt vesszük, sok lakója munkanélküli segélyből vagy nyugdíjból tengeti életét. Mint például Hergovičék. A férj munkanélküli, a feleség gyermekgondozási szabadságon van kétéves kislányukkal. Ők mindöszsze két hónapra költöztek ide, amíg korábbi lakhelyüket, az Inco cég munkásszállóját tatarozzák. Sokallják az 1600 koronát a kis szobáért, de nincs más választásuk. Ennél olcsóbb szállást kisgyerekkel még átmenetileg sem találtak volna a városban. Ha csak valamelyik híd alatt nem... Egy másik fiatalasszony nemcsak a lakbért kifogásolta, több hiányosságról is beszámolt. Például arról, hogy még mindig nem üzemképes a mosoda és a szárító, így a fürdőszobában levő egyetlen mosdóban mosnak mindannyian. Azt is megemlíti, hogy bizony nem minden lakó ügyel a közös helyiségek tisztaságára és a konyhában sem hagyhatnak semmit (legyen az főzőedény vagy élelem), mert lába kel. De leginkább azt nehezményezte, hogy a portás az ajtót este tízkor bezárja, s reggel hatig nem is nyitja ki. - Ezt a személyi szabadság korlátozásának tartom — jelenti ki dohogva. - Valóban, este tízkor bezárjuk a külső ajtót, de így akarjuk megelőzni, hogy hívatlan vendégek juthassanak be az épületbe fejti ki az okokat a gondnok. A hívatlan vendégeket a kulcsra zárt ajtónál azonban bizonyára jobban távol tartja az épülettől az, hogy a másik bejáratban a városi rendőrség rezidenciája található. Meg is egyeztek, ha bármi probléma adódna, segítenek. Ezidáig erre nem volt szükség. De ki is keresné a bajt magának a lakók közül? Talán egy kisgyermekes családapa? Vagy a gyerekét egyedül nevelő fiatal anyuka? Esetleg a súlyosan beteg idős bácsi? Örülnek, hogy ott lehetnek. Mert még ha nem is a legolcsóbb ez a szállás, de legalább emberi körülmények között, biztos fedél alatt hajthatják álomra fejüket. A mai körülmények között már ez is több a semminél. S. FORGON SZILVIA Kicsi ez a szoba hármunknak, de nincs más választásunk - mondja Zuzana Hergovičová Prikler László felvételei ORDÓDY KATALIN <DÓ%?L Az idősebb Méhes a lágy tojást kanalazta, Borka észrevehette őt, mert egy pillanatra megállt kezében a csésze, amit szájához emelt. Edus háttal ült neki. Az üvegajtó tüllfüggönyén át elég jól ki lehetett venni a békésen reggeliző társaságot. Alkalmas pillanat, hogy beszökjön Toncsihoz. - Elbúcsúzni jöttem - jelentette be. A beteg a reggeli újságokban lapozott. — Egész nap nem lesz több alkalom, aligha talállak egyedül. Este nem ülök ki veletek a teraszra. Ne, Toncsika, ne is akarj rábeszélni. Rád és Edusra szívesen gondolok majd vissza, sok kellemes, érdekes percet éltünk meg együtt. - Hiányozni fogsz este, de nem erőszakoskodom. Te tudod jobban, mit kell csinálnod... Emlékszel arra az éjszakára, mikor Edus véresen beesett hozzád? - És az a cudar jó halászlé az Onozónénál? - Meg azok az andalító esték a Tavirózsában? Akár egy ékszerdobozból a csecsebecséket, úgy szedték elő az elmúlt napok közös emlékeit. - Amire pedig nem érdemes visszagondolni, azt elfeledjük! Toncsi a nyomaték kedvéért még a mutatóujját is felemelte, mert látta Dóra arcán, hogy fájó emlékek is felmerültek benne. - Mikor indultok? - Úgy döntöttünk, reggeli után. Miskolc elég messze van, legyen időnk kicsomagolni, megpihenni is. - A kertből integetek majd utánatok. Mikor kilépett a folyosóra, csaknem beleütközött Borkába. - Dóra, te bujkálsz előlünk! - Előlünk? Előled — vágta keményen Borka arcába. - Tudom, tudom, nem egészen tiszta a lelkiismeretem... De mondd, a tiéd az? Dóra legyintett. — Huszonnégy óra múlva nem lesz probléma kitérnünk egymás útjából. - Neheztelésre legalább annyi okom van, mint neked. Ne játsszd a haragszomrádot. Hova szaladsz? — kiáltott Dóra után, aki hirtelenében faképnél hagyta. - Magad is tudod, hogy igazságtalan vagy! Borka arca elvörösödött az indulattól. Ez a nő kutyába se veszi. Nem futhat utána, nem szimatolhat, akár egy rendőrkutya. Hiába is keresné, hiába is találna rá, ez a felfújt kis hólyag egyszerűen nem áll szóba vele. De miért fontos ez neki? A fene enné meg, átnézhetne rajta, mintha levegő lenne. A szobájába ment, szatyrába rakta a könnyűbúvár-felszerelést és leballagott a tóhoz. Hátha rálel a sellőre és az orra előtt bukkan fel a vízből. Ez nem jó, ezzel csak jobban elvadítaná. El is ment a kedve a búvárkodástól, a hajójára vitte a zsákot, ledobta a padra, melléje ült, némán bámult maga elé. Mindentől, de mindentől elment a kedve. Dóra a fasorban egy padra telepedett, s elhatározta, megszámolja maradék garasait. A szobájában az útlevelében van még 3000 forintja, itt pedig, kotorászott a pénztárcájában, egy, kettő, itt egy ötszázas, pontosa 830 forintja van. Egy ezrest meg kell hagynia az útra, a többit eldorbézolja. Legelőször is Onozónénál tesz egy öngyilkossági kísérletet, bepakol egy adag halászlét. Estig marad a Balaton. Vacsora előtt végigpásztázza az üzletsort, és elszórja a pénzét. Nem nagy feladat. Sem Alinának, sem Lacinak és Bélának nem vett még semmit. - Guten Tag - hallotta. Felnézett, két új asztaltársnője állt előtte. Becsukta az erszényét, várta, mit óhajt tőle a két lány. - Kennen Sie ein gutes und billiges Restaurant? Ahá. Azt várják, hogy ajánljak valamilyen megfelelő vendéglőt. - Nicht Pizza? Nicht Hamburger? kérdezte mosolyogva. - Restaurant teuer — tette hozzá, de a lányok a vendéglőhöz ragaszkodtak. No, ha az kell nektek, hát gyerünk! Komm, komm — intett a fejével, hogy menjenek csak utána. A beszéd érthető volt, elindultak. - Musik — magyarázta még, s két karjával olyan mozdulatot tett, mintha hegedülne. A lányok nevettek, bólogattak. - Zigeunermusik, fein, sehr fein — tetszett nekik a dolog. - Jó, hogy nem angolok vagy hottentották vagytok — magyarázta nekik mosolyogva -, így még legalább szót értünk valahogy. Kapóra jött a két német lány. Az utóbbi napokban csaknem állandóan egyedül volt. Alighogy elütötte a delet, ott álltak előttük a tányérok, s benne a gőzölgő, sűrű, piros, étvágygerjesztően illatozó halászlé. - Mahlzeit, guten Appetit — mondták a lányok, és belemerítették kanalukat az ételbe. Dóra kajánul leste a hatást, bár az első néhány falat után az ő szeme sem maradt szárazon. A lányok köhögtek, fújták a szájuk szélét, „Wasser, Wasser", kiábálták, de nevettek, nevettek, tömték magukba az omlós fehér kenyeret, és nagyon jó viccnek tartották az egészet. - Nicht Wasser, Wein! — figyelmeztette őket. - Halászléhez az illik! Víz is, bor is került az asztalukra, és odasodródott két fiú is. Hely volt még az asztalnál, s a lányoknak semmi kifogásuk sem volt, hogy hozzájuk üljenek. (Folytatjuk) WgSSjMm