Új Szó, 1993. augusztus (46. évfolyam, 177-202. szám)

1993-08-14 / 188. szám, szombat

5 PUBLICISZTIKA ÚJ szól 1993. AUGUSZTUS 13. APRÓBETŰS TÖRTÉNELEM 3. MEGTÖRT A JÉG A csehszlovákiai magyar sajtóban a • nyíltabb, vagy ha úgy tetszik, a bátrabb hangot az akkor 27 ezer példányszámban megjelenő Új Ifjúság ütötte meg. Összedugta a fejét négy fiatal: Szőke József, a lap főszerkesztője, Szabó Rezső, a Csemadok KB vezető titkár, Dobos László, az Irodalmi Szemle főszerkesztője, Strasser György, a lap főszerkesztőhelyettese. Az ifjúsági hetilap február 27-én megjelent számában kerekasztal-beszélgetést rendeztek „Februárról és önmagunkról" címmel. A bevezetőben olvashatjuk: „Aggasztó a hallgatásunk". Valóban így volt, pedig a prágai tavasz kezdetét jelentő januári események óta már közel két hónap eltelt. Az első kerekasztal-beszélgetést a következő számban követte a második, most már a közelgő választásokról és a nemzetiségi kérdésről „Hogyan tovább?" címmel. De csak három szereplővel, Strasser György már nem vett részt benne. Később a Hét főszerkesztője lett. Itt már a résztvevők merész problémákat vetettek fel, ostorozva a magyar közélet szinte teljes tétlenségét akkor, amikor az országban jövőt formáló események zajlottak. Dobos László - bizonyára a cseh és a szlovák sajtó példáján is felbuzdulva - felettébb érzékeny pontot érintett: ,,A mi életünkben is tarthatatlan az a politikai gyakorlat, amelyben egyesek tiszta hitű párttagokként, mindig csak vádlókként, sérthetetlen tekintélyekként lépnek fel. A múltbeli érdemek, a magas rangú párttisztség nem lehet igazolója dogmatizmusnak... és konzervatív nézeteknek. " Ezt a megfogalmazást Dénes Ferenc még véletlenül se érthette félre, de most is a múltban bevált módszerrel próbált védekezni arra való hivatkozással, hogy őt a párt állította a posztjára, s ha őt támadni merészelik, akkor a pártot támadják. Dobos utalásából Lörincz Gyula is levonhatta a kellő következtetést, amit a későbbiek folyamán - a maga módján - meg is tett... A januári őrségváltás a párt legmagasabb tisztségében korántsem tekinthető valamiféle epizódnak. Nem alkalmatlan személy leváltása, hanem a szocialista rendszeren belül olyan kísérlet volt a tét, amely az addig szigorúan másolt szovjet modellel való szakítást jelentette volna. A párt központi bizottsága késedelem nélkül már a januári ülésen határozatba foglalta az új irányvonalat rögzítő akcióprogram kidolgozását. Az akcióprogram tervezete gyorsan elkészült. A nemzetiségi kérdés ebben elég általános megfogalmazásban szerepel: „Az egység, az öszszefogás és a nemzeti önállóság érdekében az összes nemzetiség számára ki kell dolgozni egy statútumot, amely meghatározza az egyes nemzetiségek helyzetét..." Általánossága mellett azonban nyitva hagyta az ajtót az átfogóbb rendezésre. A tervezetet Lörincz Gyula, a központi bizottság elnökségi tagja is megkapta. Felkérték őt, hogy észrevételeit terjessze az ideológiai bizottság elé. Erről az Új Szó március 27-i számában közölt interjújában így nyilatkozik: „Több magyar elvtárs bevonásával, megvitatva az akcióprogram tervezetének javaslatát, arra a meggyőződésre jutottunk, hogy a nemzetiségekre vonatkozó rész nem elég konkrét... ezért szükségesnek tartottam kiegészítő javaslatot tenni. Levelemet, illetve javaslatomat később fontosnak tartottam megvitatni a Csemadok Központi Bizottságával is, hogy a vita alapján még részletesebben kidolgozott konkrét javaslatot tegyünk a nemzetiségi és elsősorban is a magyar kérdés rendezésére, megoldására." Lörincz a nemzetiségi kérdésben vállalt szerepét ez alkalommal a nyilvánosság előtt népszerűsíti, ami szokatlan nála, hisz mindig a kulisszák mögötti diplomácia híve volt. Közben közelgett a Csemadok nevezetes ülésének időpontja, ám addig még történt valami. Az Új Ifjúságban közölt kerekasztal-beszélgetés és a Csemadok március 12-én lezajlott nagy jelentőségű ülése között Ctibor Štítnický szlovák írónak, az Ember tragédiája fordítójának lakásán találkozó jött létre Gustáv Husák és a magyar nemzetiséget képviselő meghívottak között. A találkára Lörincz Gyulát, Dobos Lászlót és Szőke Józsefet hívták meg. A tanácskozás részleteiről a részt vevő Szőke Józseftől az esemény után csak jóval később értesültem. Husák ekkor már háttérből - a párt háta mögött is - szervezte a szlovák frontot. Politikai elképzeléseiből egy új elrendezés esetére a magyarokat se hagyta ki. A találkára Lörincz nem ment el, amit Husák talán túlságosan nem is hiányolt, hisz később, 1968 szeptemberében a Csemadok közgyűlésén (ahol én tolmácsoltam neki) vendégként mondott bevezetőjében kijelentette: Örülök, hogy itt is új, fiatal arcokat látok. A találkozón Gustáv Husák igyekezett megmagyarázni, miből eredt a háború utáni magyarellenessége. A felelősséget elsősorban Sztálinra hárította. Nem bocsátkozom találgatásokba, hogy Lörincz miért nem ment el a találkozóra. Talán az osztott szerep nem tetszett neki, vagy éppen a párt háta mögött nem akart cselekedni. Mindenképp feltételezem, hogy a kezdeményezést ezután se akarta kiengedni a kezéből. A Csemadok márciusi közgyűlésén Lörincz Gyula úgyszintén beszámolt a decemberi és a januári plénum kulisszák mögötti eseményeiről, talán a hatás kedvéért is leszögezve, hogy „tilos dolgot cselekszik", mivel párthatározat rögzíti: az ülésről szóló hivatalos közleményen kívül több szó ne essék, mert minden más lényegtelen (!). Leszögezte: „Ezt a módszert a múltból örököltük, félünk őszintén, becsületesen tájékoztatni a lakosságot a történtekről, közben senki se hiszi el, amit a sajtó szűkszavúan közölt." Az ülésen ismertette az akcióprogrammal kapcsolatos nemzetiségi kérdésre vonatkozó, az ideológiai bizottságnak küldött levelében foglalt észrevételeit a következő indoklással: „Szeretném, ha a Csemadok Közpotni Bizottsága megismerné és magáévá tenné ezt a levelet, mert sokszor úgy néz ki, ebben a kérdésben egyedül exponálom magamat, pedig jó néhány elvtársunk is ott ül a központi szervekben... Mindig egyedül állok ki és magamra hagynak, akár a párt XIII. kongreszszusa után is..." Máig is fontolgatom, hogy ez a megállapítás panaszként, a felelősség megosztása, a segítség igénylése vagy pedig személye jelentőségének kiemeléseként hangzott-e el. Nem is lényeges. A Csemadok Központi Bizottsága Lörincz levelét kiegészítésekkel jóváhagyta. Az Új Szóban március tizenötödikén, a magyar nemzeti ünnepen látott napvilágot. A kákán is csomót keresők ebben is szándékot véltek felfedezni. Pedig a magyarázat felettébb prózai. Az ülésen hoszszabb vita alakult ki a közlés időpontjáról. A hetilapok ugyanis azon a héten már nem érték el a lapzártát, mert a javaslatot még ki kellett egészíteni az észrevételekkel. Az Új Sző bővített száma akkor pénteken jelent meg, s mi még közölhettük az anyagot. A központi bizottság ülése után odamentem Lörincz Gyulához, aki még az elnökségi asztalnál ült a pártközpont sajtóosztályának képviselőjével. Lörincz a közléssel kapcsolatos vitába nem avatkozott be, ezért rákérdeztem, egyetért-e az anyag közlésével. A sajtóosztály képviselője helyeslően bólogatott, Lörincz mosolyogva megvonta a vállát, mintha a dolog nem is rá tartozna. Egy szót se szólt. Dénes Ferenc még bejárt a szerkesztőségbe, de a lap készítésébe már nem nagyon szólt bele. A pártközpontban tudomására hozták leváltását. A felszólalások alapján kiegészített Csemadok-javaslatra Lörincz Gyula saját lakásán adta áldását. Épp influenza miatt kényszerült szabadságra. A szöveg végső változatát itt vettem át tőle. így lett a Lörincz kezdeményezte javaslatból Csemadok-javaslat, amelynek végső szövegével és közzétételével már nem értett egyet. A Csemadok állásfoglalásának közzététele után valóságos lavina indult meg nemzetiségi frontunkon. Szerkesztőségünket személyesen és levélben valósággal elárasztották javaslatokkal. Ennek hatására indítottuk új rovatunkat Rendezzük közös dolgainkat! címmel. Közben Dénes Ferenc főszerkesztőt a pártközpont felszólította, hogy visszahívásáig maradjon távol a szerkesztőségtől, mivel levelekben, összejöveteleken többen kifogásolták, hogy még mindig a lap élén áll. A főszerkesztőt visszahívták, az újat még nem nevezték ki, és hivatalosan senkit nem bíztak meg a lap irányításával. A felelősség hirtelen ránk szakadt. A szerkesztőbizottságban döntöttünk elvi kérdésekben. A pártbizottság is aktivizálódott. Mitagadás, számos kérdés megítélésében akkor a szerkesztőbizottságnál is illetékesebbnek tekintette magát. Nemzetiségi kérdésben ismét megszólalt Fábry Zoltán, jelentkezett Janics Kálmán, Gyönyör József, Szabó Rezső. A korábban szigorúan kordában tartott kisebbségi sajtó nyílt hangvitele meglepte a szlovák köröket. Az 1945 utáni hivatalos magyarüldöző politika még ekkor is magas poszton levő képviselői valósággal megrökönyödtek egy számukra csaknem halottaiból feltámadt, annyiszor elmarasztalt kisebbség jogait követelő határozottságán. Megmozdult a belső front is. A múlttal való szembenézés őszinte szándékával (de esetenként csak annak leple alatt) gyakran sérelmezetteként vagy csak mások bátrabb kiállása hiányának vádjával léptek fel nemzetiségünket ilyen vagy olyan területen szintén képviselő személyek ellen. Őszinte szándékunkat tanúsítja, hogy a személyeskedő támadásoknak nem adtunk helyet, amiért nemegyszer gyávasággal is vádoltak bennünket. A visszhangok közül külön kiemelném a magyar papok szervezett jelentkezését. Máig őrzöm Kátai Imre dercsikai plébános, Koller Gyula somorjai plébános, Mészáros Gyula felbári plébános, Simon Rezső bősi plébános, Zsilinszky Kázmér bakai plébános közös levelét, továbbá Borsos Mihály kőhídgyarmati plébános, valamint Vörös Béla kamocsai református lelkész leveleit. Kifogásolják, hogy a demokratizálás folyamatában sok mindenről szó esik, csak épp a vallásszabadságról nem. A magyar papságról külön is szólnunk keli. Ők voltak azok, akik az üldöztetés, a némaságra ítéltség éveiben, amikor a magyar nyelvet kitiltották az élet minden területéről, ők a templomokban a hatalommal szembeszegülve magyarul hirdették Isten igéjét. Nem egy pap került börtönbe hitéért, de magyarságáért is. Ez is, az is főbenjáró bűnnek számított. Nem túlzok, ha nemzetiségünk és hitünk mártírjainak nevezem őket, akiknek az utódok legalább köszönettel tartoznak. ZSILKA LÁSZLÓ Következik: Az utódió előd ORDÓDY KATALIN /f Dóra elhallgatta Borka szerepét. Végeredményben ez az elhangzott szó volt a lényeg. Beletelt egy kis idő, míg Toncsi szóhoz jutott. - Pedig milyen becsületes képe volt... Ma már csak akkor bízhat meg az ember egy férfiban, ha előzőleg lenyomoztatja a múltját. Szegény Dórám, te arra számítottál, hogy otthon folytatódik a barátság. Talán a jövendőbelidet láttad benne, és most ez a nagy csalódás... Sosem kérdezted tőle, hogy nőtlen-e, vagy nős? - Ilyesmit nem kérdez az ember. Ne gondolja, hogy a nyakába akarom varrni magam. Neki kellett volna erről beszélnie, amikor összemelegedtünk. - Bolond lett volna. Ahogy ismerlek, s ahogy bizonyára ő is ismert téged, a vallomással vége lett volna a szerelmes bolyongásoknak, csókoknak. De... - egy pillanatig habozott, hogy szóljon-e - te megmondtad neki, hogy van egy kisfiad? - Nem - döbbent rá mulasztására Dóra, majd kis gondolkodás után hozzátette: - Az mégis más. Ádám nem akadálya, hogy szeressük egymást, és a házasságnak sem állna feltétlenül útjában. - Jogilag nem, az igaz, de hátha a szerető férfinak mégsem lenne mindegy. Erre nem gondoltál? - Nem állt szándékomban eltitkolni előtte, csak éppen még nem találtam alkalmasnak az időt. - Értem. Veled érzek. Igyekezz magad túltenni ezen a csalódáson. Mit tanácsolhatnék? Kutyaharapást szőrivel, ahogy mondják. Itt ez a Borka! A vak is látja, hogy tetszel neki, csak a kisujjadat kellene kinyújtanod. Ahhoz viszont több benne a büszkeség, mint hogy olyan szekér után fusson, amely nem veszi fel. Aligha tette boldoggá, mikor Csuthy megjelent a láthatáron, de tiszteletben tartotta a választásodat. Úgy viselkedett azután is, olyan figyelmesen és gavallér módon, mint azelőtt. Igazán mindene megvan hozzá, hogy a nőknek tessék. Dórának nem volt ereje Toncsival vitába szállni. Magyarázza el, milyen is Borka igazi arca? - Toncsika, elmondtam neked a szomorú históriát, és máris jobban érzem magam egy kicsit. De egyelőre nincs olyan férfi, akinek a társaságát kívánnám. Még a Borkáét se! Meg is kérlek, ne hagyj vele egyedül, ha éppen úgy alakulna a helyzet. Annak is örülök, hogy a ma délelőtti vitorlázás elmaradt, legalább most nyugodtan beszélhettem veled. Igyekezett eltűnni, mielőtt még Borka visszajön. A legjobb menedék a Balaton volt. A víz, a messzi víz, ahová még a zaj sem követi, ez volt a legbiztonságosabb. Csak maradna szép az idő, csak ne lenne igaza a meteorológusoknak. Ha hűvös lesz, átmehetek a másik partra, okoskodott, idegenek között mintha egyedül lenne az ember. Ha pedig esne, önkéntes szobafogságra ítélem magam. A néhány hátralevő napot csak kibírom valahogy. Úgy érezte, sikerült elég erőt gyűjtenie a társas vacsora elviseléséhez. A derű álarcát öltve lépett be a terembe. Toncsi ragyogott. - Távirat jött az uramtól. Holnap délután érkezik, és még két napig velünk maradhat. Örülök, mert azt hittem, hogy csak az utolsó nap jelenik meg, s máris pakolhatunk. Meglátjátok, milyen helyes ürge. De most mondd el, Borka, mi volt a rendőrségen. Nagyon izgultunk ám miattad! - Örülök, hogy túl vagyok rajta. Nincs érdemleges mesélnivalóm. Faggattak, nyaggattak, ötször is el kellett mondanom, mi volt az én szerepem a bűntényben. Azt remélték, majd ellentmondásba keveredem és többet tudnak meg az ügyről. Hiába remélték, s mivel magamtól jelentkeztem mint jóhiszemű vevő, és a miniatűrt is visszaszolgáltattam, elengedtek. De a fejem alaposan belefájdult. Ha búcsúvacsorát csapunk, semmi esetre sem a Tavirózsában. - Azt majd Méhesre bízzuk — mondta Toncsika. - Mondd, Borka, a ma délelőtti elmaradt vitorlázást Edus hozzáértő irányítása alatt nem tehetjük át holnapra? ígéretes program volt. Út az ismeretlenbe, ami, ki tudja, hol végződik, talán a Balaton fenekén... - Köszönöm a bizalmat, mama! - méltatlankodott Edus. - Holnap délelőtt nem érek rá, telefont várok a vállalatomtól. Fontos tárgyalások eredményét kell tudatniuk velem. De délután ... - Az imént mondtam, az uram érkezik. Azt akarom, hogy itt találjon minket, rendben, egészségesen. Különben mindjárt izgulni kezdene. Ismerem őt, rögtön rémeket lát. - Akkor nincs mit tenni, nekem délelőtt telefonközelben kell lennem, te meg Edussal délután a papa fogadására készültök. Csak Dóra van olyan irigylésre méltó helyzetben, hogy tetszése szerint élvezze a napot. És este? Ma este mit csinálunk? - Én, ha nincs jobb, römizek, Edust, mint minden este, várja a fiatalkorú bűnözők bandája, Dóra pedig... Neked mi a terved, Dóra? - Dórát elröpíteném Keszthelyre. Operettfesztivál lesz, nagyon jó színészekkel. - Kedves tőled, de most rá se bírok nézni a színészekre. Deák elértette a célzást, és finoman elmosolyodott. - A hallban van egy plakát, csupa balatoni műsorral. Válaszd ki, amihez leginkább kedved van. Kár lenne a szobában tölteni a mesésen szép nyári éjszakát. - Igen, igen - helyeselt Toncsika -, menjetek csak el valahová. - Neked fogok kibicelni, feltéve, ha nem lesz túl sok szúnyog a teraszon. - Hát, kosarat kaptam - mondta tréfásan megjátszott sértődöttséggel Borka. - Most vagy golyót röpítek a fejembe, vagy elmegyek a klubba és a sárga földig leiszom magam. - Vigyázz, holnap légy használható állapotban, ha jön az a fontos telefon! - intette Toncsi. - Én mindig használható állapotban vagyok, de mit tegyek, ha erre senki sem kíváncsi. (Folytatjuk)