Új Szó, 1993. július (46. évfolyam, 151-176. szám)

1993-07-07 / 155. szám, szerda

1993. JÚLIUS 7. , ÚJ szól HAZAI KÖRKÉP HOFBAUER ÚR ÜGYBUZGALMA Két hete' annak, hogy Roman Hofbauer közlekedési miniszter határozottan kijelentette: ő sohasem adott utasítást a kétnyelvű táblák eltávolítására, ő csak azt szorgalmazta, hogy a falvak megjelölése összhangban legyen a törvénnyel. Mit is tett a magyarok iránti rokonszenvéről ismert miniszterünk? A tárca hivatalos tájékoztatásaként saját aláírásával egy anyagot adott át> tegnap a szlovák parlament képviselőinek. Már a címe is sokatmondó: A közlekedési, távközlési és közmunkaügyi minisztérium néhány problémája Szlovákia nemzetiségileg vegyes területein. A szöveg rövid. Lényege: az említett területeken olyan gondok merülnek fel, amelyek veszélyeztetik a közlekedés és szállítás folyamatosságát és biztonságát. Melyek ezek a problémák? Először is az, hogy a községek, városok elejét és végét a Szlovákiában érvényes törvényekkel, az Európa Közösség standardjával ellentétes módon jelölik meg. A másik jelenség pedig szerinte a közlekedési dolgozók — főleg a vasutasok - életét és egészségét is veszélyezteti. Nevezetesen az, hogy írásban és szóban nem bírják a szlovák ilyelvet. Hofbauer űr az anyaghoz „bizonyítékot" is csatolt: két színes felvételt, amelyen a Királyhelmec határában elhelyezett tábla látható, a város címerébe komponált magyar nyelvű felirattal. Csupán egymondatos megállapítás áll a szöveg végén: a tárcának mihamarább meg kell oldania a megnevezett problémákat. Ám hogy miként, arra nem tér ki. Nem nehéz elképzelni, hogy Hofbauer űr szíve szerint milyen megoldást javasolna. És hogy léteznek ET-ajánlások? Úgy látszik, ezeket is mindenki saját szája íze szerint értelmezi. —rA SZOCDEMEK PARLAMENTI BIZOTTSÁGOT SZERETNÉNEK FÉNYT DERÍTENI DUBČEK BALESETÉNEK KÖRÜLMÉNYEIRE A Szlovákiai Szociáldemokrata Párt (SZSZDP) elnöksége parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezi, hogy az vizsgálja ki Alexander Dubček tragikus kimenetelű gépkocsibalesetének körülményeit. Jaroslav Volf, a párt első alelnöke a sajtónak adott nyilatkozatában felsorolt néhány, a mai napig tisztázatlan paradoxont. Az alelnök furcsállja, hogy nem hallgatták ki Dubčeket, amikor a baleset utáni első hetekben még képes lett volna beszélni. Miért nem hallgatták ki azokat a barátait, akik a kórházban személyesen vagy telefonon beszélfek vele? Miért nem kerültek a nyomozó kezébe a Dubček aktatáskájában lévő iratok? A bíróságon miért nem mutattak be a baleset színhelyén készült fényképeket? Az SZSZDP elnöksége azért szorgalmazza parlamenti bizottság létrehozását. Az SZSZDP már a České Budéjovice-i területi bíróság ítélete ellen is fellebbezett, de azt a bíróság elutasította, mivel a pártnak ilyen jogosultsága nem volt. Jaroslav Volf elmondta, a bizottság létrehozása nem az egyetlen mód a baleset körülményeinek tisztázására, hanem törvénysértés vádjával a Cseh Köztársaság legfőbb ügyészségéhez is fordulhatnak, és élnek is ezzel a lehetőséggel. MINTHA GOMBASZOG... Méry Gábor felvételei A utóbbi időben tájainkon egyre gyakrabban üti fel fejét a mintha. A mai szlovák vezetők, akik a választások előtt Szlovákia önállósága mellett kardoskodtak, a máglyákkal és egyéb tüzes dolgokkal ünnepeltetett szuverenitás megvalósulása után azt igyekeznek elhitetni az ország lakosságával, hogy még mindig közös államban élnénk. Hogy nincs szükség igazi határokra, hogy működik a vámunió, hogy folytatódik a vagyonjegyes privatizáció stb. Mintha mi sem történt volna. És Szlovákia lakossága ezt szívesen elhiszi, mert úgy szeretne élni, mintha még mindig a föderációban, pontosabban inkább mintha kapitalizmusban élne. Dolgozni viszont úgy, mintha minden maradt volna a szocializmus megszokott kerékvágásában. Ehhez a sok-sok „minthához" a szlovákiai magyarság szervezete is hozzátette a magáét. A Csemadok és vezetése még ma is úgy próbál viselkedni és úgy próbálja feltüntetni magát, mintha még mindig Csemadok lenne. Holott közben már a nevét is megváltoztatta. Ámítás vagy önámítás? A változtatásra való hajlandóságnak vagy a kiútkeresés tehetségének hiánya? Struccpolitika vagy részleteiben is alaposan átgondolt tömegmanipuláció? Tény: az emberi életnek szüksége van a mindennapi kenyér biztonságára, az állandóság nyugalmára, arra a tudatra, hogy a kedd után mindig szerda jön és nem hétfő. S az is tény, hogy a szocializmus ezt a biztonságot és állandóságot megadta. Ehhez mindössze „csak" egy apró megalkuvásra volt szükség: le kellett mondani a gondolat szabadságáról, a szellem táplálásáról és kultiválásáról. És az emberek többsége ezt közvetlen kényszer hatása nélkül is megtette. Közben pedig valósnak hitte vagy képmutatóan elfogadta azokat a „szelepeket", melyeken a megbéklyózott szellem fölös energiáit próbálták lecsapolni. Ezek közé a „nagy cirkuszok" közé tartozott Gombaszög is. Ahol az akkor még csehszlovákiai magyar monumentálisan élt „kulturális életet", és ha szerencséje volt, még közösségének lélekszámát is szaporíthatta. Ez a lehetőség azonban nemcsak nekünk adatott meg. Megkapta az ukrán, a lengyel, a cseh, a szlovák, de még a román is. És szemet húnytunk afölött - vagy jobb esetben tehetetlenül szemléltük -, miként rúgják szét szellemi őrtüzeinket, málasztják templomainkat, rombolják iskoláinkat. Miként maradnak falvaink, közösségeink útmutató szó, lelki támasz nélkül. Szemet húnytunk, mert így volt kényelmesebb. Most kell rádöbbennünk, milyen nagymérvű lelki leépülés lett mindennek a következménye, melyet csak fokozott „civlizációnk " néhány „vívmánya": az elektronikus tömegkommunikációtól a futószalagig. A közhiedelemmel ellentétben, melyet masszív propaganda is táplált és táplál, a szocializmust - vagyis az orosz impériumot - nem ellenzéke és forradalmai döntötték meg, hanem magától omlott össze. Elérkezett egy olyan stádium, amikor egyszerűen, saját fejlődési törvényszerűségeiből adódóan oszlásnak kellett induljon. Amikor fenntartóinak, kiagyalóinak és haszonélvezőinek a túlélés módozatain kellett gondolkodniuk. Ez azonban már egy másik téma. Mindenesetre enyhült a hatalmi nyomás és megkaptuk a lehetőséget, hogy lelkünk kibontakoztatásának útjára lépjünk. De a lehetőséggel nem igazán éltünk. Kényelemszeretetből, félelemből vagy valódi tehetetlenség okán? Mentségünkre hozhatjuk fel, hogy a gazdasági romlás és a nagyhatalmi újraelosztás számos feszültséget és háborúkat is hozott. Félve nézünk a jövőbe, a bizonytalanba, inkább úgy teszünk, mintha a biztonságos múlt állandósága továbbra is velünk élne. Mintha Gombaszög még mindig Gombaszög volna. Mintha a Csemadok még mindig Csemadok volna. Pedig ha nem költözik belénk a „Kelj fel és járj" hite és akarata, lelki leépülésünk folyamatát nem tudjuk visszafordítani. Sőt, mindennapi kenyerünket is elveszthetjük. Ha továbbra is hatalmak és hivatalok ajtajain kilincselünk munka és kenyér után, ha Csemadoktól, párttól vagy Vezértől várjuk az útmutatást és a megoldást, ha nem építjük fel saját szellemi bástyáinkat, akkor továbbra is csak arctalan és manipulálható tömeg leszünk. Csorda, melyet legeltetni és lelegeltetni hajthatnak, böfögésre és öklelésre biztathatnak. Milyen szép dolog Gombaszögön összeütni a bokánkat, kurjantani egy cifrát! Úgymond megtartani a magyarságunkat. Krétával vonalat húzni a falra, jelezvén, kultúrszomjunkat újabb adag művelődéssel oltottuk. Mint ahogy vonalat húzunk egy-egy kényelmes esti tévézés után is, amikor párnára rakott lábbal szívjuk magunkba a tömény manipulációt, és a „művelődéslével" teli kriglikből szemközt öntjük lelkünk igazi valóját. Közben pedig legyintünk a üres templomokra, iskola nélküli falvainkra. Mintha Gombaszög mindent megoldana... KLINKO RÓBERT BECSAPTÁK KASANICKÝT? APROPÓ Nemrég tudósítottunk arról, hogy Jozef Vojtech Kasanický szlovák származású amerikai milliomos, aki annak idején az SZK köztársasági elnöki posztjára is pályázott, sajtóértekezleten közölte: be fogja perelni a szlovák kormányt, amiért 50 millió dollárral károsította meg őt, az amerikai beruházót. Kasanický be is váltotta fenyegetését: július 15-én tíz oldalas vádiratot nyújtott át az SZK legfőbb ügyészének. A vádiratnak 93 oldalas melléklete is van (az egész vádirat a per folyamán 300 oldalra bővül majd), amelyben a felperes kéri Vladimír Mečiar, Anna Nagyová, Ivan Lexa, Michal Kováč, Ivan Čarnogurský, Hvezdoň Kočtúch és más személyek, valamint a dubnicai és a vágbesztercei nehézgépgyár, a pozsonyi és a nagyszombati autógyár, az érsekújvári Elektrosvit és a slušovicei Dak Mova törvényellenes cselekedeteinek a kivizsgálását és a nevezettek megbüntetését. A vád: a hatalommal való visszaélés és csalás, amivel Szlovákia gazdaságát károsították, és a szerződések be nem tartásával az amerikai vállalkozónak 50 millió dolláros kárt okoztak. Kasanický kijelentette: „Az üggyel már három amerikai és két itteni ügyvéd foglalkozik. Én ugyanis nem innét, hanem az Amerikai Egyesült Államokból, nemzetközi bíróságokon fogok keresetet benyújtani. Mert hatalmas csalást követtek el egy amerikai vállalkozó, minden idők legnagyobb szlovákiai beruházója ellen. És ez az ember én vagyok." A múltkori sajtóértekezleten J. V. Kasanický bevallotta, szívesebben üdülne menyasszonyával a Fülöp-szigeteken, minthogy itt pereskedjen a szlovák kormánnyal. Az ifjú hölgyet látva ez a (egyetlen) kijelentése teljesen hihető. Kopik és változik az évszázados magyar asszonynévhasználat, aggodalmaskodik Ordódy Katalin, merthogy a magyar asszonynevek végéről mind többen lespórolják a „né" végződést, pontosabban a házasságra utaló toldást. Nos, kétségtelenül hagyományaink közé tartozik, hogy az asszony felveszi a férje családnevét. De nem ez az egyetlen és kizárólagos hagyományunk. Szilágyi Erzsébet vagy Zrínyi Ilona nevét nemigen láttam Hunyadi Jánosné vagy I. Rákóczi Ferencné alakban. S ezek nem egyedi példák. A „Magyar jogi népszokások" című könyvből azt is megtudhatjuk, hogy „a nép körében sok helyen az asszonyt leánynevén szólították, főleg ha a férj alacsonyabb sorból került ki vagy más községből -né VAGY -ová származott", sőt „okiratokon és végrendeletekben is sokszor látjuk, hogy a feleség leánynéven szerepel". Kálmán Béla a „Nevek világa" című könyvében megállapítja, hogy a XVI. században a következő típusú asszonynevek alakultak ki: 1. Török Pálné Anna asszony 2. Török Pálné 3. Törökné Pándi Anna 4. Pándi Anna 5. Török Pálné Pándi Anna. A mai magyarországi jogi szabályozás ezekből a hagyományokból kiindulva szintén öt megoldást tesz lehetővé azzal, hogy az elsőként említett, túlságosan is régies megoldás helyett a „Török Anna" név használatát engedélyezi, vagyis azt, hogy a férj családi nevéhez a feleség a saját utónevét hozzákapcsolja. Persze, az egész névhasználati vita valahol nagyon gyakorlatiatlan, hiszen a jelenleg még hatályban levő 1950 évi 55. számú törvény a vezetéknév és az utónév használatáról mindenkit arra kötelez, hogy az anyakönyvben szereplő nevét használja. És hiába készül új törvény a vezetéknevek és utónevek használatáról, nem valószínű, hogy ezeknek a gazdag hagyományoknak alkalmazását engedélyezné. Sőt még az sem, hogy a szlovákiai magyar asszonynévhasználat megszabadulhatna az örökös „ová"-zástól. Sajnos. FEKETE MARIAN