Új Szó, 1993. július (46. évfolyam, 151-176. szám)

1993-07-28 / 173. szám, szerda

5 MOZAIK ÚJ SZÓi 1993. JÚLIUS 30. „JÁTSSZUNK-E A TŰZZEL?" AVAGY: NÉHÁNY TOVÁBBI KÉRDÉS ALTERNATÍV-ÜGYEK KAPCSÁN Azt hittem, hogy a közeljövőben már nem kell foglalkoznom a kétnyelvű oktatás kérdésével, de tévedtem. Sorra látnak napvilágot olyan újságcikkek, melyekben veszélyes pontatlanságok, finom csúsztatások szerepelnek. „A nemzetiségileg vegyesen lakott területek iskolái és oktatási intézményei létrehozásának és működtetésének alapelvei"-vel kapcsolatban. A legutolsó az Új Szó július 15-i számában jelent meg ,,Játsszunk-e a tűzzel?" címmel. Félreértés ne essék, nem az újságíró kérdéseivel van problémám, hanem a válaszokkal. Brogyányi Judit első kérdésére adott válaszában Fiegel úr azt fejtegeti, nem érti, miért váltott ki akkora ellenkezést a magyar pedagógusok és politikusok körében az a javaslat, mely szerint a módosított „Alapelvek..." lehetővé teszik, hogy az alap- és középiskolákban némely társadalom- vagy természettudományi tantárgyat szlovák nyelven tanítsanak. Arra hivatkozik, hogy az érvényben lévő alapelvek szerint kétféle iskolatípus alapítható: egyrészt olyan, amelyben a szlovák nyelven kívül a teljes tanítás magyar nyelven történik, másrészt olyan, amely tanítja a nemzetiség nyelvét, egyébként az oktatás szlovákul folyik. A mostani javaslat csak egy harmadik lehetőséget jelent a szülők számára. Nos, Fliegel úr valószínűleg elfelejtette, hogy szóban erre már válaszoltunk a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének Komáromban megtartott gyúlésén. Megismétlem: véleményünk szerint az a szülő, aki szlovák oktatási nyelvű iskolába akarta járatni gyermekét, eddig is megtehette, hiszen a hivatalos statisztikai adatok bizonyítják, hogy erre van lehetőség. Egyébként az iskolaköteles magyar gyermekek 22,99 %-a a múlt iskolaévben is szlovák oktatási nyelvű iskolába járt. Aki magyar oktatási nyelvű iskolába íratta gyermekét, az is megfontoltan tette, tudatosítva, hogy mindenki anyanyelvén sajátíthatja el legtökéletesebben a tudományokat. A pedagógus-szakember felelőssége abban is rejlik, hogy rámutasson a látszatjóakarat veszélyeire, mivel a szlovákul matematikát, fizikát, kémiát, földrajzot stb. tanuló gyermek sem e tudományokat, sem az államnyelvet nem sajátítja el. Idegen nyelvet - márpedig tetszik, nem tetszik, egy magyar gyermek számára a szlovák az —, elsősorban hatékony módszerekkel, megfelelő technikai eszközök igénybevételével lehet megtanulni. Mindezek mellett figyelembe kell venni azokat a negatív lélektani hatásokat is, melyek a kétnyelvű oktatást kísérik. Végül ki kell mondani a szlovákiai magyarság történelmi tapasztalatát is erről a kérdésről. Amióta magyar iskoláink léteznek, nem első alkalommal kísérli meg a mindenkori hatalom a teljes anyanyelvű oktatást kétnyelvűvé változtatni, ami az első lépés megszüntetésük irányába. A többi nemzeti kisebbség igényei természetesen mások. A nemlétező német oktatási nyelvű iskolák esetében valóban pozitív változás, ha néhány tantárgyat szlovák helyett német nyelven tanítanak majd. Arról azonban szemérmesen hallgat Fliegel úr, hogy az ukrán iskolákban már lejátszódott az a folyamat, melynek k

övetkeztében mára megszűnt a teljes ukrán nyelvű oktatási rendszer. Működik ugyan Szlovákiában 13 önálló és 2 közös igazgatású szlovák-ukrán iskola, de ezek kétnyelvűek. Az alapiskola 1-4. évfolyamaiban anyanyelven csak zenei és képzőművészeti nevelést, honismeretet és környezetismeretet tanítanak, az 5-8. évfolyamaiban a zenei és képzőművészeti nevelést, valamint a honismeretet. Két nyelven oktatják a történelmet és földrajzot, a többi tantárgyat szlovák nyelven. (

Informácia o stave školstva v národnostne zmiešaných oblastiach a o rozvoji a príprave učiteľov v Slovenskej republike; 199/93) Ezt a „fejlődést" utasítjuk tehát vissza! Többször hangoztatták a minisztérium illetékes szakemberei, hogy hamarább kezdtünk el tiltakozni a tervezet ellen, mint azt ismerhettük volna. Nos, engedjék meg, hogy emlékeztessek egy hivatalos dokumentumra, melyet az oktatási minisztérium adott ki 1991 novemberében: Opatrenia na zlepšenie jazykovej pripravenosti žiakov škôl národnostne zmiešaného územia". Ebben már megfogalmazták — akkor még csak tervként - az egyes tantárgyak szlovák nyelven való oktatásának lehetőségét. A kísérleti megvalósítás időpontjaként az 1993-94es iskolaévet jelölték meg. (Véletlen egybeesés?) Nem ildomos önmagamat idéznem, de még a múlt év végén tiltakoztam, először az Új Szóban, majd a Szabad Újságban is, az Időszerű események (Aktuality) egyik filmriportja ellen, melyben magyar gyermekeket faggattak arról, hogy miért járnak magyar iskolába. Ebben üdvözölték Kučera miniszter úrnak a kétnyelvű iskolák létrehozására tett javaslatát. Egyértelmű tehát, hogy ippni

u régen ismertük a tervezet lényegét, s tudtuk, mi ellen tiltakozunk. A cikk további részében ilyen állítást olvashatunk: Annak ellenére, hogy a politikusok és némely pedagógusszövetségi képviselők ellenzik, az iskolákon lezajlott beszélgetések során a szülők és pedagógusok részéről is jól fogadták az alternatív oktatás bevezetését." Pius úr ennél tovább megy (

Ešte raz o národnostnom školstve"; Republika 1993. VII. 14.), s így vélekedik: „Az oktatási minisztériumnak a szlovák nyelv oktatásának e módon történő javítására vonatkozó objektív és önzetlen törekvését nem szakemberek, tanítók támadták, hanem a kisebbségi politikai pártok és a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége tagjai. Épp a magyar pedagógusok képviselői használtak helyenként kimondottan sértő kifejezéseket a szlovákiai oktatásüggyel kapcsolatban." Nem értem. Kik hát a szakemberek, ha nem a magyar pedagógusok? S hogyan fogadhatták „jól" a tervezetet a pedagógusok és a szülők, ha tiltakozások ezrei érkeztek már az SZMPSZ és a Csemadok címére? Arra a kérdésre, hogy melyik a legérzékenyebb pontja a dokumentumnak, ezt a választ olvashatjuk: „Ugyancsak nagy elégedetlenséget szült a középiskolákról szóló rendelkezések közül az a tétel, hogy a kommunikáción alapuló szakmák szaktantárgyait kizárólag szlovákul kell oktatni. Ez a gyakorlat azonban már most is, évek óta érvényben van, csak éppen a dokumentum előző változata nem rögzítette. Tehát: a pincérek, felszolgálónők és hasonlók esetében a szaktárgyakat szlovákul kell tanítani. Az egészségügyi nővérek esetére például már nem vonatkozik, ott csak a szakterminológia szlovák elsajátítása kötelező." A novellizált alapelvekben azonban ez olvasható: „V školách (triedach) s vyučovacím jazykom národností, ktorí pripravujú žiakov na komunikatívne profesie, odborná príprava sa realizuje výlučne v jazyku slovenskom." Tehát nem csak elméleti tantárgyakról van szó, hanem szakmai gyakorlatról is. A magyar óvónők, nevelők, szakmai (pedagógiai) gyakorlata szlovák óvodákban, napközi otthonokban történik majd? Az egészségügyi nővérekre vonatkozó kivételt pedig sem az eddig érvényes, sem a novellizált dokumentum nem tartalmazza. Érdekes megfigyelni, miként esnek az urak saját kelepcéjükbe. Egyrészt mást sem hallunk, mint azt, hogy sem a magyar iskolába járó tanulók (M. Pius: „Pravdivo o národnostnom školstve"), sem a magyar pedagógusok (az oktatási minisztérium által májusban rendezett tanácskozáson hangzott el) nem tudnak jól szlovákul, másrészt viszont most így érvel a nemzetiségi osztály vezetője: „...minden magyar iskolában tanító pedagógus, aki Szlovákiában tanult, bírja a szlovák nyelvet" - tehát nincs oka megtagadni a tantárgyak államnyelven történő tanítását. Akkor most tudunk, vagy nem tudunk szlovákul? Végül egy apróságnak tűnő, de jellemző adalék. Mind Pius űr, mind Fliegel űr azt állítja, hogy érveinknek politikai színezetük van, konkrét, szakmai szempontból indokolt ellenérvek eddig még nem hangzottak el. Pius úr szerint a kulturális és oktatásügyi önigazgatásra irányuló törekvésünk az oktatásügy dezintegrációját, nacionalizálódását vonná maga után. Emlékeztetőül: a sajtóban, rádióban, értekezleteken szakmai érvek alapján elutasította már a tervezetet egy sor magyar pedagógus, pszichológus, tudós, politikus és a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, mely igenis képviseli a magyar pedagógusokat és szülőket is. Nem akarunk mást, csak azt, amihez alkotmányos jogunk van, s amit azok a nemzetközi dokumentumok is tartalmaznak, melyek tiszteletben tartására Szlovákia elkötelezte magát - teljes anyanyelvű oktatást gyermekeink számára. Dolník Erzsébet ORDÓDY KATALIN <DO%?l -Titokzatosan hangzik, amit mond. Alig várom a titok leleplezését. -Ha annyira kíváncsi, talán képtelen leszek ellenállni, és hamar sort kerítek rá. Nézze csak, meg is érkeztünk. - Hű — ijedezett Dóra -, ebben a tömegben, hogy találok rá Toncsira? - Nagyon fontos, hogy megtalálja? - Igen, igen, megbeszéltük, hogy együtt nézzük a versenyt, s drukkolunk Borkának. Nem tudom, említettem-e, ő a negyedik az asztalunknál. - Borka? Milyen név ez? Boriska lehetne, de gyanítom, mégis inkább férfi. - Gábor. Gáborka — Borka. - Aha... Kérdezhetek valamit? - Csak rajta. - Udvarol magának? - Gondolja, hogy magán kívül senki más szeme nem akadhat meg rajtam? - Azt igazán nem - tiltakozott Csuthy —, a legkevésbé sem hinnék ilyet. De amíg nem volt róla tudomásom... most egy nehéz követ rakott a szívemre. Dóra az utolsó szavakat talán nem is hallotta, mert közben fölfedezte Toncsit. - Nini, ott áll Toncsika, jöjjön, csípjük el, mielőtt még eltűnik a szemünk elől. Megragadta Csuthy kezét, és húztavonta őt a tömegen keresztül, ami nem volt egyszerű. - Toncsika, itt vagyok. - Attól tartottam, nem is találjuk meg egymást. És a kedves Csuthy Pali! Őt hol szedted föl? - Inkább ő szedett föl engem. Mondd, jutna még hely nekünk is a padokon? Nézd, ott feljebb a dombon. Siessünk. Szerencsésen leültek. Lent a vízen már készülődtek a versenyzők, a szellő dagasztotta a vitorlákat. Az opálos zöld vízen olyanok voltak, mint szárnyukat bontogató pillangók. A tömegben fagyialtosok, italárusok jártak, hangosan kínálva portékájukat. Sok idegen beszéd hallatszott, a külföldieket is vonzotta a látványosság. Végre elhangzott a rajt, s a vitorlások elindultak. Érdekes látvány volt, ki, hogyan manőverezik. Dóra találgatta, melyik lehet Borka. Toncsi akkor diadalmas mosollyal elővette táskájából a távcsövet. - Milyen jó, hogy elhoztam. Ez ám nem színházi látcső. Tisztességes közelbe hozza a tárgyakat. Várj - tolta el könyökével Dóra kezét, amely már nyúlt a távcső után. — Előbb megkeresem, eztán sorban nézhetitek ti is. Rövid nézelődés után fölkiáltott. — Ott van! Balról a hetedik. Jól el lehet olvasni az oldalán a Mistrált. Dóra, majd Csuthy is megkeresték Borka hajóját. Csuthy nem a vitorlásra volt annyira kíváncsi, mint inkább a férfira, aki irányította. Be kellett ismernie, jó felépítésű teste van, barnára pácolt bőre, a haja fekete, akár Dórának, és bár az arcvonásait nem lehetett tisztán kivenni, jóképűnek látszott. Hogy fordulnál a vízbe, kívánta neki szelíd jóindulattal. Toncsika nagyon tudott izgulni. Dóra élvezte, amint temperamentumosán hanggal, gesztusokkal ad kifejezést a váltakozó helyzet felett érzett kedélyállapotának. A verseny véget ért anélkül, hogy laikus létükre meg tudták volna állapítani, milyen eredménnyel. A lehetőségeket latolgatva egymás között leballagtak az eredményhirdető táblához. Szemük végigfutott a neveken. Az időtartam nem nagyon érdekelte őket, csak hogy ki, hányadiknak ért célba. Nagy örömrivalgásba törtek ki, mikor látták, hogy Borka nyolcadik lett. Csuthy kezdte magát némileg fölöslegesnek érezni. - Mit beszéltél meg Borkával? — kérdezte Dóra Toncsitól. - Hogy várjunk rá a kocsi mellett, amit a kikötő parkolójában hagytunk. Indulhatunk is. Csuthy látta, hogy Dóra társaságára ezen a napon aligha számíthat. El is búcsúzott volna, de elhatározta, hogy lekíséri a hölgyeket a kocsiig, és megvárja Borkát. Szerette volna közelebbről megnézni. Mintegy negyedórai várakozás után, egy csapat nő és férfi kíséretében közeledett Borka. Amint megpillantotta őket a kocsija mellett, vidám nevetgélések, kézfogások közben búcsút vett a társaságtól és megindult feléjük. Széles mosollyal fogadta a'gratulációkat, s miközben Csuthyval bemutatták őket egymásnak, éles, vizsgálódó pillantással mérte végig a fiatalembert, aztán figyelmét a hölgyeknek szentelte. - Vigyelek haza benneteket, vagy itt Tihanyban akarjátok tölteni az időt, s valamelyik hajóval vagy busszal mentek vissza? - A vitorlásokon kívül is annyi itt a látnivaló. Én inkább maradnék -mondta Dóra. _ , . ,, (Folytatjuk)