Új Szó, 1993. július (46. évfolyam, 151-176. szám)

1993-07-27 / 172. szám, kedd

1993. JULIUS 27. ifrszói OLVASÓINK OLDALA TISZTELT SZERKESZTŐSÉG! ... Ondrej Pavlík nagyszombati levelére reagálva, amelyben azt úja, hogy édesapjának Kanadában el kellett sajátítania az angol nyelvet, hogy dolgozni tudjon, csupán ennyit: mi a szülőföldünkön élünk, ez az otthonunk. Természetes kötelességünk megőrizni nyelvünket és sajátosságainkat. Ugyanakkor tiszteletben kívánjuk tartani a velünk együtt itt élő népek nyelvét is. GARAJ D. PÁL Rozsnyó ...Kertészkedő barátom a minap elpanaszolta, hogy kertjéből valaki mindent elvitt, ami kedvére való volt. Egy másik ismerősöm elmondta, ahányszor kimegy a kertjébe, mindig hiányzik valami. Úgy jámak a tolvajok a kertjébe, mint valamikor a közösbe. Különösen a hét végén és akkor vannak hivaüan vendégei, amikor esik. Nos, valamikor a közösből, most a magánkertből. Akkor is, most is büntetlenül. Valaki csak felelős ebben az országban azért, hogy a polgárok vagyonát senki se dézsmálhassa meg! Meddig kell vámunk, hogy lépjenek az illetékesek? IVÁN SÁNDOR Kassa MÉG EGYSZER A PIÓCÁKRÓL A Szádudvarnok vízellátásáról közölt cikkükből megtudhatták az olvasók, hogy ez a járás egyik leggazdagabb községe. Kevésbé ismeretes azonban, hogy a vagyon nem hullott egyik napról a másikra a szádudvamoki önkormányzat ölébe. Nagyon sok munka, utánajárás kellett ehhez, amiben nem kis érdemei vannak a község egyes lakói által bírált polgármesternek. Mi késztetett e levél megírására? Szükségesnek tartom elmondani: nem értek mindenben egyet a megkérdezett helyi lakosokkal. Mint volt szádudvarnoki lakos, ismerem a problémát, tudom, nem egy-két éves gondról van szó, ezért nem értem, miért a mostani polgármesterre hárítanak minden felelősséget. Amikor annak idején a község vezetői „eladták" a bővizű forrást Kassának, miért nem volt ellenvetésük a lakosoknak? Azt is figyelembe kell venni, hogy a májusi aszály miatt szinte mindenütt csökkentek a vízkészletek. Ismeretes az is, hogy egy vízvezeték-hálózat kicserélése nem egyszerű művelet. Mindezt azért mondom el, mert szinte semmi pozitívum sem hangzott el a polgármesterről. Tagadhatatlan, hogy az elmúlt 2025 évben nem történt annyi felújítás a községben, mint most, az utolsó három évben. Ebből sok minden a polgármester fáradozásának eredménye. Sajnos egyesek, akik a múlt rendszerben vezető állásban voltak, nehezen tudnak megbékülni mostani helyzetükkel, s talán ezért nem viselik el, ha a mai vezetőség nem reagál villámgyorsan minden követelményükre. A cikkhez visszatérve még annyit: meg kell cáfolnom azt az udvarnoki lakost, aki szerint a polgármesternek szintén „piócája" van a vízvezetéken. VISZLAY ÁGNES Rozsnyó REMÉNYÜNK SZERTEFOSZLOTT AZ-OVAPROBLEMAJA Nagyon jóleső érzéssel vettük tudomásul az úgynevezett névhasználaü törvény megszületését. Ez az első olyan törvénye a szlovák parlamentnek, amely kedvező a kisebbségek számára. Örömünkbe azonban igen hamar üröm is vegyült, mivel miniszterelnökünk nem volt hajlandó aláírni az elfogadott jogszabályt. A Ľudovít Štúr Nyelvtudományi Intézet igazgatója kérésének eleget téve döntött így a szlovák kormány. Az igazgató kifogásolja a névtörvényt, amely szerinte ellenkezik a szlovák nyelv törvényszerűségeivel. Konkrétan az -ová képző elhagyásának lehetőségét helyteleníti a nők esetében. Könnyű hajnali páraként foszlott szét a lelkünk mélyén felcsillanó remény, hogy végre talán megtörik a jég, és kéréseink ezek után nem ütköznek a merev elutasítás falába a szlovák politika részéről. Igaz, tudatosítottuk azt, hogy az Európa Tanács feltételei közül a legkisebb jelentőségűről van szó, melynek nem tulajdoníthatunk túlzott fontosságot. Ennek ellenére a parlament határozata egyfajta bizakodást ébresztett bennünk: hátha egy pozitív változás előszeleként értékelhetjük az elfogadott törvényt. Hamarosan jött azonban a kijózanító hidegzuhany. Úgy tűnik, a törvényhozás az Európa Tanács nyomására hajlandó bizonyos látszatengedmények megtételére, bizonyítani igyekezvén a külföld felé „kisebbségbarát" politikáját. Mivel azonban a nemzetiségünk részéről napirenden tartott problémák legkisebbike esetében sem hajlandó a szlovák politikai vezetés változtatások nélkül törvényerőre emelni javaslatunkat, nem valószínű, hogy alapvető kérdések esetében lényegi változásokat sikerül kieszközölnünk. Dušan Slobodník kulturális miniszter a nyelvtörvénnyel kapcsolatban kijelentette: „jazyk je zákon nad zákonom" (a nyelv törvény a törvény fölött). Mármint a szlovák nyelv. No lám, milyen fontosnak találja anyanyelve törvényszerűségeit a többségi nemzet egy tagja saját hazájában, ahol nem fenyegeti a nyelvvesztés veszélye nemzetét. Csak éppen a kisebbségeket fosztaná meg névhasználatuk sajátosságaitól. Talán kevésbé fontos számunkra nyelvünk jellegzetességeinek megőrzése, mint a többségi nemzetnek? Nem hinném! Esetünkben reális veszély a nyelvvesztés, ebből kifolyólag nekünk legalább akkora jelentőséget kell tulajdonítanunk nyelvünk állapotának. Nem vall az emberi jogok maradéktalan tiszteletben tartására, amennyiben hatalmi szóval kényszerítik a kisebbséget egy számára idegen névhasználat elfogadására, állítólag egy másik nyelv törvényszerűségeinek védelme érdekében. Meglehetősen anühumánus szemlélet ez. A fejlett demokráciákban nagy tapintattal kezelik ezt a kérdést, szabad kezet hagyva ebben a szülőknek. Az emberjogi normák, egyezmények szerint a névválasztás, névhasználat a család belső Ugye. Durva beavatkozásnak számít az ember személyes szabadságába, ha rendeletekkel, törvényekkel tiltják meg különböző etnikumoknak a rájuk jellemző, hagyományos névhasználatot. Mi sem természetesebb annál, ha a magyar nő neve teszem azt Illés Etelka, a szlovák hölgyet pedig példának okáért Eva Stiavnickának nevezzük. Ez a dolgok legtermészetesebb rendje. Ezt örököltük őseinktől, ez szívódott tudatunkba, csak így vagyunk mi igazán önmagunk. Bármilyen megkérdőjelezése ezen jogunknak sérti önérzetünket, emberi méltóságunkat. Nem tegnap érkezett bevándorlókként kerültünk erre a területre, őshonosok vagyunk mi itt, joggal igényeljük, hogy ősi lakhelyeinken megillessen minket a hagyományainknak megfelelő névválasztás, névhasználat és -írásmód joga. De e ténytől függetlenül is, az Európa Tanács határozatai alapján ez minden kisebbség elidegeníthetetlen joga. Ebben az esetben egy számunkra kedvező döntés semmivel sem károsítja más nemzetiségű polgártársainkat, ellenben valóban egyenlő lehetőséget biztosít mindnyájunknak az emberi jogok egyik kis területén. Ilyen irányú változások nélkül nem képzelhető el egy működőképes, a kisebbségek iránt toleráns, demokratikus rendszer. EGYÜD LÁSZLÓ Feled A SZLOVÁK ISKOLAKBAN IS BEVEZETIK A MAGYAR NYELVET? Sajnos, a Játsszunk-e a tűzzel? című cikk (ÚJ SZÓ, július 15.) elolvasása után sem vagyok képes jóhiszeműen viszonyulni az úgynevezett alternatív iskolák bevezetéséhez. Ha bezárnak egy magyar iskolát vagy magyar iskola helyett szlovákot nyitnak, az mégiscsak felver egy kis port. Ha azonban egy alternatív iskolában fokozatosan 100 százalékra emelik az államnyelvű oktatást, az már nem minőségi változás, és senki sem veszi észre. Hasonló a helyzet az összevont (magyar-szlovák) iskolák esetében, ahol nagyon jól lehet manipulálni a párhuzamos osztályok engedélyezésével. Tudjuk, a magyar gyermekek egyharmada nem tanul anyanyelvén. Kíváncsi vagyok, hogy például a nemzetiségileg vegyes területeken a szülők kérelmére bevezethető lesz-e a magyar gyermekek részére a szlovák iskolákban is egyes tantárgyak magyar nyelven való tanítása? Vagy pedig csak egyirányú folyamat megindításáról van szó, vagyis szlovák oktatásról a magyar iskolákban? Ezt is meg kellett volna kérdezni Ľudovít Fiiegeitől, mert ez a jóhiszeműség egyik alapfeltétele. Ellenkező esetben csak amolyan trójai falovacskázásról lehet beszélni. Családomban nagyon rossz tapasztalatokat szereztünk a nem anyanyelvű oktatással kapcsolatban. Ezért senkinek sem ajánlom. KELECSÉNYI IMRE Pozsony PUSZTA VELETLENEK? Olvasva a napsajtót érdekes dolgokat véltem felfedezni. Csökkent azon cikkek száma, amelyek így, vagy úgy támadták a szlovákiai magyarok politikai képviselőit, legyenek azok bármely párt tagjai, vagy szimpatizánsai. Az ok nem világos, hiszen a névtörvény visszakerült a parlamentbe, a magyar koalíció benyújtotta kisebbségi alkotmánytörvény-tervezetét. Ugyanakkor más aggasztó jelenséget tapasztalok, éspedig: Magyarország célirányos lejáratását a szlovák polgárok előtt. Csak úgy véletlenül nap mind nap jelennek meg a szlovák napilapokban olyan cikkek, amelyek rossz fényben akarják feltüntetni a Magyar Köztársaságot. Lássuk például a Národná obroda július 20., 22. és 23. számait! „A Rákóczi Szövetség megalapozott fenntartásai" alcímmel és „Szlovákia ET-tagsága ellen" főcímmel indul a kampány, közvetlenül mellette „A budapesti kormány felelőssége" címmel folytatódik, majd a 12. oldalon cseh és szlovák napilapokból válogatott a szerkesztőség ugyanebben a témában, ugyanilyen eredménnyel. Majd a július 22-ei számban a 4. oldalon Magyarország rekordnagyságú deficitjéről esik, csak úgy véletlenül szó. Az 5. oldalon két terjedelmes cikk is ugyanebben a lejáratisi stílusban folytatja („Szlovákia nem megbízható partner", „Előkészületek az azutáni napra?"). A 12. oldalon megszólaltatják Šimko képviselő urat (KDM) és elmondatják vele, hogy a beneši dekrétumokat nem lehet eltörölni. A 4. oldalon ismét két „külföldi" cikk prágai lapokból. A 7. oldalon Peter GreguS cikke „A beneši dekrétumok moszkvai rendezőiről". Az író becsületére legyen mondva, elismeri, hogy szlovák segítséggel 70 000 szlovákot telepítettek át Magyarországról tehát maguk a szlovákok is jócskán besegítettek a magyarországi szlovák kisebbség likvidálásába. Ennyit a tényekből. A negatívumok mellett semmi pozitívumot sem találtam Magyarországról. Talán megkezdődött a „bubus" tudatos megteremtése? Most már csak az a kérdés, hogy ezzel a nagyon veszélyes folyamattal kinek, mi a célja? Egy biztos: - nem a békés egymás mellett élés! AGÁRDY GÁBOR, Szene MIT VARHAT AZ ITT ÉLŐ MAGYAR? Szerintem nem sok jót. Vegyük soijába a minket érintő legutóbbi politikai eseményeket. A magyar keresztnevek és vezetéknevek írása - a törvényt elfogadta a parlament, de a Mečiarkormánynak és Slobodník úrnak nem felel meg. Pedig felcsillant egy szikrányi remény, hogy helyzetünk jobbra fordul, mert a képviselő urak is így látják jónak, de ami jó a parlamentnek, miért lenne jó a kormánynak is? A híres Beneí-dekrétumok - nekik „köszönhetően,,, noha őseink Ipolyság környékén laktak, én Tábor városában láttam meg a napvilágot. Szüleimet, akik nem írták alá a reszlovakizációt, államelleneseknek minősítették, és „összkomfortos" marhavagonokban az ismeretlen Csehországba hurcolták. Ezt életem végéig nem felejtem el, elég belenéznem a személyi igazolványomba, ahol ez áll: Születési helye: Tábor. A mai politikai vezetéstől alig várható, hogy legalább annyit mondjon: Tisztelt magyar polgártársak, bocsánat. Michal Kováč ukrajnai és Vladimír Mečiar romániai látogatása alapján nem következtethetünk arra, hogy a Szlovákiában élő magyarokra fényes jövő vár. Ami a magyar parlamenti képviselők munkáját illeti, ki kell jelentenem, hogy ők - Bugár Béla, Csáky Pál, Rózsa Ernő és a többiek - igen is a mi képviselőink, a mi jogainkért harcolnak, akárhogy is félre akarják ezt egyes politikusok magyarázni. BENYOVSZKY LÁSZLÓ Léva MEGMENTETTÉK AZ ÉLETEMET Komáromban és Szentpéteren jártam, a szovjetunióbeli elhurcolásommal kapcsolatos ügyeket intéztem. Június 25-én a délutáni órákban vissza kellett érnem Érsekújvárba, az ottani vasútállomáson hagytam a csomagmegőrzőben poggyászomat. Csomagomban volt az inzulinom, amit este kellett beadnom magamnak. Felszálltam a Komárom-Naszvad-Érsekújvár vonalon közlekedő buszra. A naszvadi sofőr azonban kitett engem Naszvadon, mondván, nem megy tovább, mert én vagyok az egyedüli utas. Furcsa tanácsot adott: menjek tovább stoppal. Hetvenéves, sokat szenvedett, beteg ember vagyok. Egy óráig próbáltam megállítani az autókat. Senki sem szánt meg. Nagyon rosszul lettem, egy gyerek megmutatta, hol lakik az orvos, de ő szabályosan kidobott. Egy fiatalasszony megsajnált, felajánlotta, hogy ő majd stoppol nekem. Két perc sem telt bele, és egy autó megállt mellettünk. Fiatal szlovák nő vezette a kocsit, készségesen elvitt az állomásépület bejáratáig. A fiatal magyar és szlovák nő megmentette az életemet. Nevüket, címüket nem tudom. Szeretném a hálámat így is kifejezni. HÓK ISTVÁN Kassa A nézetek sokrétűsége érdekében olyan leveleket is közlünk, amelyeknek tartalmával szerkesztőségünk nem éri teljes mértékben egyet. Köszönjük olvasóink bizalmát, és várjuk további leveleiket.