Új Szó, 1993. július (46. évfolyam, 151-176. szám)

1993-07-26 / 171. szám, hétfő

3 PUBLICISZTIKA ÚJ szói 1993. JÚLIUS 26. CSEREHÁTI JEGYZETEK 1. Délelőtt érkeztünk meg - vagy jobb, ha azt írom: jöttünk ki Kassáról Buzitára, s ha valami nagyon-nagyon komoly ok nem kényszerít, szeptemberig itt is maradunk. m Ami az első pillanatban látható, érzékelhető: növekvőben minden. A búzáskörte magasban verdeső ágain sárga-pirosra változott az idei gyümölcs; az elrakni való uborka oly dús, hogy félek közötte járni, s már ehetőre nőttek a paprikák is. De legszebb a paradicsom. Mázsányi gyümölcs alatt roskadoznak a szárak, s itt-ott már egy-egy bogyó is színbefordult. A múlt hét elején Pozsonyban voltam, végigutaztam a Csallóközt - ott már kínálják az idei dinnyét. Az enyém - bár dús és reményteljes - talán a jövő hónap végére ad fogyasztható termést. Ennyi volna a különbség - a távolságon kívül - a földben, az éghajlati másságban? Valószínű, hisz ez a föld itt kötött anyag, nem dinnyének való; neki a meleg, fekete homok, az igazi termőágya. Vagyis már azt is sikernek mondhatnám, hogy egyáltalán megkötött, s talán termése is beérik. 2. Kellene egy íróasztal is ide a buzitai házba, mert így a térdemen tartva a papírost, valahogy nem ízlik az írás. Holott volt idő, amikor - albérleteim egyikében — még valamirevaló asztalom sem volt, s ekkor mégis ízlett így, térdrefektetett papiroson a munka. A rám rakódó évtizedek ennyire elkényelmesítettek volna? Gyanakszom magamra, mert időnként gondolatban oda jutok, hogy már nem is szeretek írni. Persze, az ilyen gondolatokat azon nyomban elhessentem magamtól. Mert azért nem egészen így áll a dolog. Az azonban tény, hogy egy kicsit belefáradtam az írásba. Pontosabban: belefáradtam az újságírásba. Mert más egyébre azért még időnként késztetést érzek magamban. Leginkább a versek hiányoznak, amit akár természetesnek is vehetnék, hiszen bennük anyagiasul létünk; a vers: végső menedék. Ebből fakadó kérdés: akkor hát mégis, miért nem írok?! Ezzel szemben - néhány éve tapasztalom már - sokkal nagyobb kedvvel ültetek fát, szőlőt; nevelek palántákat, gondozom a fákat - az egész kertet, udvart. A fizikai munka nem fáraszt, hanem nyugalmat ád. Valahogy másként válik értelmessé ez a cselekvés. Mintha több évtizedes hiányt, kihagyást pótolva, láthatóvá válna a gondolat, s nyomában a szó szoros értelmében - növekvő valóság és érték. 3. Tegnap (vagy tegnapelőtt?) - hogy egybemosódnak itt a napok! - vadászni mentem a felsőlánci erdő alá. Jár ott - tavasz óta tudom - egy őzbak, azt szerettem volna - nem meglőni, csak jobban szemügyre venni, hogy milyen. Ahogy lassan ballagtam felfelé a térdig-se-érő idei árpában, egyszerre szinte földbe gyökerezett a lábam: a domb másik lankáján arattak. Úgy, ahogy apámmal egykor én is, még a negyvenes és az ötvenes évek fordulóján: kaszával, sarlóval. A kaszásnak még az inge is olyan fehér volt, mint apámé egykor. Az ünnepi-fehér a mindenkori tiszteletadást jelezte az Élet előtt. A búza, a kenyér - így tehát az aratás maga is — élettartalmú jelentés hordozója volt mindig. Ma is az lehetne, ha nem veszett volna ki tudatunkból ennek a lényege is - együtt sok más egyébbel. Ahogy ott álltam térdig az érett árpában, csak néztem a mostani — itteni — aratást. A kaszás mozdulatait, a kaszát lendítő karokat, a kissé előrehajló felsőtestet, a lépések semmivel össze nem téveszthető ritmusát - az előrehaladást - a kasza suhintása nyomán ledőlő búzarendet, s a markoló ölelő mozdulatait; mintha negyven évvel ezelőtti valóságunk támadt volna fel előttem ebben a másik időben: ugyanúgy és ugyanott. És még valami más is, most már ez idei, hétköznapi kérdések. Az újra földhöz jutó parasztságunk kénytelen-kelletlen ugyanott kell hogy folytassa - kezdje újra? - a létezéshez szükséges alapok megteremtését, ahol azt a történelmi és ideológiai kényszer egykor megszakította?! Kaszával, kapával tehenek vontatta taligásekével. Mert, ha lassan is, de szaporodni látom az új paraszti birtokocskákat, a frissen kihasított táblákat, de a - mezsgyéket is. A mindenkori mezsgyék mindenkori átkával —terhével egyetemben. A mai gond tehát, hogy győzi-e újra - és hányadszor már a történelemben? - viselni az ezzel járó terheket a mi népünk, parasztságunk? Milyen holnapot jelent az ezredforduló előtt, ha a saját birtokán a szlovákiai magyar paraszt az atomkor és a számítástechnika diadalmámorában múzeumi szerszámokkal arat? Ha csak ez jut neki! Vagy részaratósors, ha nincs, ha nem lesz földje! Mert — látható már ez is - a formálódó honi kapitalizmus nem csupán a lehetséges jómódot vetíti elénk, de a lehetséges nyomort - a cselédsorsot is... 4. Esik; nem esik: zuhog. Az ereszcsatornában énekel a lezúduló víz. Ami égi áldásnak rnájusban-júniusban láttuk volna igazi hasznát, mostanra érkezett meg - aratás közepére. Valahogy mintha minden távolodna a térben - önmagától. Vagy tőlem? Hulló barack a fájától, ágától a körte? Ugyan mit élhet meg a hulló gyümölcs, amíg az ágról a földre leér? Csak a zuhanást? Van-e a növénynek tudása arról, ami velük és általuk történik - a továbbélés génekbe táplált tényén túl?! Sejtik-e saját szépségüket? Sejti-e szépségét a tulipán, a rózsa a május közepén virágba boruló akác? S az illatok! A diófalevél keserűzöld lobogása, a sárgabarack telt illata, vagy — mondjuk - a paradicsom, a kapor? Nem beszélve a liliomok bódító-szédítő - sokak szerint: halálos - illatáról... Lehetséges, hogy ez az egész növényi univerzum csak azáltal káprázatosan szép, illatos és hasznos is egyben, mert mi emberek ilyennek tudjuk? Lehetséges, hogy a mi tudásunk nélkül így nem is létezne ez a mindenség?! GÁL SÁNDOR PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Csemadok Komáromi Területi Választmánya pályázatot hirdet a területi választmány titkári tisztségének betöltésére. Feltételek: - Csemadok-tagság - a Csemadok tevékenységének ismerete - gyakorlat a kulturális tevékenység területén - szervezőképesség A pályázatnak tartalmaznia kell: - a pályázó életrajzi adatait - eddigi kulturális tevékenységét - a Csemadok programjával kapcsolatos elképzeléseit a komáromi járásban Fizetési feltételek: a kulturális tárca és a Csemadok érvényes előírásai szerint. A pályázat beküldésének határideje: 1993. augusztus 25. # * • Érdeklődni és pályázni az alábbi címen lehet: Bajnok István Csemadok TV Kossuth tér 3. 945 01 Komárno Telefon: (0819)41-57. spol. s. r. o. Radvanská 2, 811 01 Bratislava tel 07/313 674, 312 184, 313 339 fax. 07/311 804 ajánlata teljesen felszerelt: - vendéglői konyhák - gasztronómiai és hűtőberendezések - alumínium ajtók, ablakok és homlokzatok minőség - tervezés - szerelés - szerviz VK-838 ORDÓDY KATALIN <ĽÓ%?L - Ne ironizálj, ezt komolyan mondtam. Tudod-e, hogy napközben is többször eszembe jutsz, a legváratlanabb pillanatokban. Látod - tette hozzá kis szünet után -, milyen vallomásra vetemedtem. Ez azt jelenti, hogy megmozgattál bennem valamit. Hogy érzelem is lehet a dologban. Nemcsak a sima, napsütötte bőröd, az édes mosolyod, de az a plusz is megvan benned, amitől az ember a nyugalmát is elvesztené, ha idejében nem térne észre. - És te, természetesen, nem akarod a nyugalmadat elveszteni... - Hát nem. És megmondom, miért. A nyugtalanság szenvedés is egyben, és elveszi az ember erejét. Nekem pedig szükségem van az erőmre, hogy a kis birodalmamat, amit teremtettem, jobban kiépítsem, biztonságossá tegyem. Már az is nagy luxus, hogy odahagytam az egész vállalatot, csak telefonon, faxon tájékozódom, irányítok. Őszintén szólva azért itt is dolgozom, ápolom a klubban a kapcsolataimat. - Ha nem titok, igazán elárulhatnád, hogy mivel foglalkozol. - Ó, hát még nem mondtam? Építész vagyok. Tervező. Jó fantáziával, stílusérzékkel megáldva. Magam egyelőre még bérlakásban lakom. Igaz, jó helyen, a Pasaréten, de úgy reprezentálni, ahogy kellene, egyelőre nem tudok. - És hogy élsz? A magánéletedre gondolok. - A családi állapotom elvált. Azonban nem élek egyedül, anyám velem lakik... Te, Dóra, fontos neked az a mozi? - Nekem? Te akartál... - Ne üljünk be inkább ebbe a cukrászdába? Beszélgethetnénk egy kicsit. Jó veled beszélgetni. Megnyugtat. Évek óta csak az anyámnak tudom elmondani, ami foglalkoztat, de neki sem mindent. A 'bajaimmal, a kétségeimmel, a gondjaimmal nem terhelem. A cukrászdában nem találtak túl kényelmes székeket. Az asztalok is picik és billegősek. Nem arra rendezték be a helyiséget, hogy a vendégek elterpeszkedve órákig üldögéljenek, hanem, hogy fogyasszanak és mielőbb adják át a helyüket másoknak. Dóra nem vette tudomásul a szék keménységét, figyelemmel és megértő jóindulattal hallgatta Borkát. - Bárkivel beszélek is, mindig alkalmazkodom az illetőhöz, hogy lehetőleg azt mondjam neki, amit hallani akar. Ügyelek rá, hogy a viselkedésem rokonszenves legyen, szóval annyi arcom van, ahány emberrel beszélek. Néha már nem is tudom, milyen vagyok igazán... Veled - és kezét rátette Dóra kezére -, veled nagyon jól tudok dumálni. Bár ez veszélyes is lehet. - Ugyan, Borka, elszalad ez a vakáció, aztán többé sose látjuk egymást. De éppen ezért, most én is teszek egy vallomást. Ott a bárban, akkor éjjel, olyasmit éreztem, amiről nem is tudtam addig. Az a tánc, az a fülledt atmoszféra... Amikor minden mindegy, amikor az ember elveszíti önmagát. Talán, ha nem tartasz a karjaidban, összecsuklom. Amit akkor éreztem, könnyen összetéveszthető volt a szerelemmel, de csak vágy volt, hirtelen hatalmába kerítő, őszinte vágy. Alaposan felkavart, de te már előzőleg, akkor éjszaka, mikor Edus úgy beesett hozzám, és azután is, hogy a bárból hazajöttünk, roppant kijózanító hangot ütöttél meg. A férfi arcába nézett, örült, hogy mindezt elmondta neki, és várta, mit fog felelni. - Nézd, egy férfi mindig próbálkozik. S ha meggondolom, csöppet sem bánom, hogy nem volt sikerem. A siker ugyan élvezet, de egyben csalódás is lett volna. - És ha úgy reagálok, hogy szóba sem állok veled többé? - Nem tudom... Talán nem is lett volna baj. Nem lett volna semmi problémám. - így talán van? - Talán van. Különben nem hívtalak volna moziba, nem kerestem voina az alkalmat, hogy együtt legyünk. Dóra kortyolt egyet a konyakból, s fanyarul azt mondta: - Furcsa ember vagy te, Borka. - Éppen ezért ne beszéljünk rólam. Most rajtad a sor. - Hát jó. Őszinte leszek. Tudod, hogyan kerültem ide? - Majd elmondod... - Véletlenül rosszkor nyitottam be a szobába, ahol az igazgatóm intenzíven foglalkozott az egyik alkalmazottal. Gondoltam, következménye lesz a dolognak, csak nem tudtam, milyen. Az öreg nagyon rendesen oldotta meg. Ezzel a balatoni nyaralással vásárolta meg a hallgatásomat. Nem tudhatta, hogy amúgy is néma lettem volna, mint a hal. A férfi jóízűen nevetett. - Ki hitte volna, hogy ennek köszönhetem az ismeretségünket! Hálás vagyok a diridnek, kívánom neki, hogy érezze magát nagyon jól a kicsikével. - Ja, és még valami. A családi állapotomat tekintve... Valamikor úgy mondták, hogy leányanya. Van egy édes, hároméves kisfiam. Fölhajtotta a maradék konyakot. A férfit meglepte a vallomás, szeretett volna valamit mondani, valamit, amivel biztosítja a lányt, hogy ez semmit nem von le az ő szemében abból a jó véleményből, amely Dóráról kialakult benne. De félt, hogy nem találja a kellő szavakat és otromba lesz. Gyöngéden megsimogatta Dóra kezét és csak annyit mondott: - Azt hiszem, most nagyon jó barátok lettünk! (Folytatjuk)