Új Szó, 1993. július (46. évfolyam, 151-176. szám)

1993-07-20 / 166. szám, kedd

OKTATÁS ift/SZÓi 1993. JÚLIUS 20. PEDAGÓGIAI SZOLGÁLTATÁS ÉS SZAKMAI KÖZPONT A JÖVŐ SZÁZAD OKTATÁSI TERVEZETE ELÉ A közelmúltban az oktatásügyi minisztérium nemzetiségi művelődéssel foglalkozó főosztályán járt a Szlovákiai Pedagógusok Szövetségének néhány vezetője. A talákozóra abból az alkalomból került sor, hogy a minisztérium és a közvélemény, vagy úgy is mondhatjuk, a főosztály és a" közvélemény között eléggé feszült viszony alakult ki, mégpedig a a nemzetiségi iskolákon bevezetés előtt álló alternatív oktatás kapcsán. A feszültség nyilván csökkenthető lett volna, amennyiben a tárca időben és tárgyszerűen informálja az érintetteket, az érintettek pedig meghallgatásra találnak még azelőtt, hogy a tervezett dokumentumok a kormány elé kerülnek. A két fél, vagyis a nemzetiségi főosztály, valamint a pedagógusszövetség közben fölvette a párbeszéd fonalát, majd megállapodott abban, hogy rendszeresítik találkozóikat. A terv szerint minden hónapban sort kerítenek rá, s a személyes párbeszédben méltányosan előadják kételyeiket, érveiket, vagy éppen álláspontjaikat. Az első ilyen jellegű beszélgetésre a közelmúltban került sor. A tárgyaláson részt vett Fodor Attila ügyvezető is, a pedagógusszövetség részéről vele beszélgettünk az első részeredményekről. — Csakugyan részeredményről számolhatok máris be, ugyanis a kemény, három óránál is tovább tartó beszélgetés végére néhány fontos dologban sikerült Fliegel úrnak, a főosztály vezetőjének jóindulatú hajlandóságát fölkelteni. Az iránt konkrétan, amiről mi már egyszer tárgyaltunk vele Komáromban, nevezetesen, hogy szeretnénk néhány magyar pedagógiai központot létrehozni. Tarthatatlannak minősítjük ugyanis azí a helyzetet, amelybe a magyar oktatásügy került, ugyanis nincs megfelelő képviselete pedagógusainknak. — MUyen képviseletre gondoltak, alighanem a végső soron szakszervezeti jellegű pedagógusszövetségtől jóval hivatalosabb, vagy mondjuk így, tárcaközelibb központokra, igaz? — Nem vagyunk, nem lehetünk megelégedve a magyar képviseletekkel egyik járásban sem. Gondoljunk csak bele, a dunaszerdahelyit kivéve, ahol magyar a járási tanügyi igazgató és az egyik módszertani szakmunkatárs, egyik magyarok lakta járásban sincsen semmilyen szinten olyan magyar szakember, aki akár tudományosan, szakmai, módszertani szempontból, akár a felügyeletet tekintve, akár egyéb pedagógiai szolgáltatás dolgában hozzáértéssel és kellő érzékenységgel tudna szakmai tanácsadást, illetve felügyeletet nyújtani. A minisztérium eleinte attól tartott, hogy ezzel valamiféle leszakadást kívánunk előkészíteni, de megmagyaráztuk, hogy ezek a szervek nem lennének függetlenek a minisztériumtól. — Mi tekinthető végül konkrét eredménynek a kérdésben? — Elértük tehát, hogy két főosztályvezető tárgyalópartnerünk is megértette, valóban nem jó állapot ez a jelenleg fennálló. Ezek után a mostani tárgyalások eredményeképpen megállapodtunk abban, hogy mi kidolgozzuk az erre vonatkozó tervezetet, részletesen, hol legyenek ezek a központok, hogyan műkődjenek, hány szakemberrel és milyen hatáskörrel. Mi legalább négyet kérünk, Nyugat-Szlovákiában kettőt, Keleten és Közép-Szlovákiában pedig egyet-egyet. Ezt a tervezetünket augusztus közepén terjesztenénk be a minisztérium illetékes főosztályára, Fliegel úr pedig megígérte, hogy szeptember elejére összehív egy kerekasztalt, amelyiken a pedagógiai kutatóintézetből, a módszertani központokból és különféle egyéb szakterületekről vennének részt hozzáértők, akik megvitatnák esetleg és véglegesítenék a tervezetet. — Önök kizárólag szakemberekkel dolgoznának ebben a témakörben? — Ebben igen. Hanem lesz még egy feladatunk és ennek a kidolgozásába már sokkal tágabb körből kell bevonni az illetékeseket. Arról az átfogó tervezetről van szó, amely a kisebbségi oktatásügy hosszabb távú koncepcióját hivatott rögzíteni, akár tíz-húsz évre előre. Ennek a tervezetnek a kidolgozdsát a minisztérium kezdeményezte, azzal a megjegyzéssel, hogy természetesen majd mi is véleményezhetjük és megtehetjük a hozzászólásainkat. Ezt az alapállást azonban mi nem találtuk jónak, hiszen hasonló esetekben sokszor fizettünk rá arra, hogy már meglévő rossz koncepciókat próbáltunk számunkra elfogadhatóan úgy-ahogy rendbehozni. A megállapodás most viszont úgy szól, hogy szeptemberben tiszta lappal leülünk, a pedagógusszövetség és a minisztériumi főosztály, és együtt állapodunk meg a dokumentum elvi részleteiben, helyben tisztázva, vitában letisztítva, egyértelműsítve, mindkét részről összehangolva. Ezt a koncepciót az év végéig kéne véglegesíteni. Mi ennek az előkészítésébe már most belefogunk, hogy szeptemberben tudjuk tételesen elmondani, mit akarunk. És ez a munka már túlnő a pedagógusszövetség keretein, ide bele kell folynia a Csemadoknak, az összes magyar politikai pártnak. Szándékunk szerint így kialakulna egy olyan anyag, amely fekete-fehéren megfogalmazná, mit akarunk, hogyan képzeljük, micsodák a mi konkrét érdekeink. Persze csak akkor érne valamit ez az anyag, ha minden párt konszenzusra jutna a kérdésekben. Az eredmény tehát egy pontos és részletes, kimerítő oktatáspolitikai koncepció lenne. — Visszatértek-e még az alternatív oktatás kérdésére ezen a legutóbbi minisztériumi találkozón? — Természetesen, noha ebben a témában nem tudtunk közös nevezőre jutni. A helyzet most a módosított alapelvekkel az, hogy az Učitelské noviny 27-es száma közli és nyilvános vitára bocsátja a dokumentumot. Fliegel úr megígérte, ha majd összegyűlnek a véleményezési anyagok, akkor szeptemberben újra összeül a minisztérium vezető testülete, megtárgyalja őket, majd onnan a kormány nemzetiségi tanácsa elé továbbítja, s csak azután folytathatja a jóváhagyási prcocedúra útját. Mi viszont addig gyűjtjük még a tiltakozó aláírásokat. (brogyányi) Ml IS AZ A CELNYELV? A Szabad Üjság idei 108. számában elolvastam Dolník Erzsébnet Kibújt a szög a zsákból? című írását, mellyel kapcsolatos észrevételemiet szeretném az alábbiakban közölni. Rokonszenves a cikk írójának anyanyelvféltése a magyar tanítási nyelvű iskolákban, s véleménye szerint az anyanyelvoktatást ezekben az iskolákban a legújabb „nyelvújításnak" köszönhetően az „újabban" célnyelvnek nevezett szlovák nyelvvel akarják - bizonyos körök - helyettesíteni. Mivel az írás súlyos fogalomzavarról árulkodik, szeretném helyükre tenni a dolgokat. Mielőtt ezt megtenném, megjegyzem, hogy a jelenlegi körülmélnyek között teljesen érthető a szerző aggodalma, hiszen kisebbségi magyar oktatásllgyUnk egén az ún. alternatív iskolák fenyegető viharfelhői tornyosulnak. Ezúttal azonban a „célnyelv" megnevezés egyáltalán nem erre utal, s ha ezt Dolník Erzsébet így értelmezte, ez talán azzal magyarázható, hogy - mint nem idegen nyelvszakos pedagógus nem ismeri az idegen nyelvoktatás módszertanának terminológiáját, szakkifejezéseit. Miért is ismerné, amikor - sajnos - nem egy alkalommal tapasztaltam, hogy az idegen nyelvek korszerű oktatásának módszertanát maguk az idegen nyelvtanárok sem ismerik. Sietve megnyugtatom tehát a cikkírót, hogy addig nagyobb baj nincs, amíg a szlovák nyelvet iskoláinkban mint célnyelvet kell tanítanunk. Sokkal bozonyultabb lenne a helyzet - amit viszont elképzelni sem tudok és akarok -, ha a magyar tanítási nyelvű iskolákban a szlovák nyelvet mint bázisnyelvet, azaz mint anyanyelvet kellene tanítani. Az idegen nyelvoktatás korszerű módszertana ugyanis kétféle nyelvről tesz említést, melyekkel az idegen nyelvek oktatásában dolgozunk kell: az egyik a bázisnyelv, vagyis a tanulók anyanyelve, amely úgy járulhat hozzá a tanult nyelv (idegen nyelv, esetünkben a szlovák nyelv) elsajátításához, hogy gyakran támaszkodhatunk az anyanyelv és a célnyelv nyelvi és frazeológiai jelenségeinek azonosságaira vagy különbözőségeire - a két nyelv összehasonlítása által. A bázisnyelv (anyanyelv) ismeretének szükségessége, mint módszertani követelmény tehát napnál világosabban kizárja annak az elképzelésnek, szándéknak indokoltságát, hogy a magyar tanítási nyelvű iskolákban a diákok anyanyelvét, a magyar nyelvet nem ismerő szlovák anyanyelvű tanárok oktassák a szlovák nyelvet. Az elmondottakból talán kitűnik, hogy diákjaink az iskolában több célnyelvet is tanulnak, hiszen aki a szlovák nyelven kívUl pl. angolul és oroszul is tanul, az egyszerre három célnyelv megismerése és elsajátítása felé van a legjobb úton. Dolník Erzsébet írása ösztönzést adott számomra ahhoz is, hogy elgondolkodjam: vajon miért oly hézagosak nem egy idegen nyelvtanár módszertani ismeretei, s lényegében miért van ekkora „zűrzavar" az idegen nyelvek oktatása módszertanának területén. Mondok egy példát. Nemrég az Učiteľské noviny hasábjain egy egyetemi tanársegéd az idegen nyelvek tanulásáról, tanításáról írt cikket. Ha efféle írás 100 évvel ezelőtt jelent volna meg, senki sem kifogásolhatott volna semmit. Akkoriban iskoláinkban a nyelvek közti 1 elsősorban a latin és a német nyelvet oktatták az akkortájt általánosan ismert ún. klasszikus nyelvoktatási módszer szerint, melyben a hangsúlyt a nyelvről szóló elméleti ismeretekre, nyelvtani szabályok oktatására, különféle nyelvi (alaktani, mondattani stb.) elemzésekre, s nem a nyelv aktív elsajátítására helyezték, mely az adott nyelven való társalgást tette volna lehetővé legalább elfogadható szinten. Jelenleg a világ fejlett államaiban az iskolai nyelvoktatásban az új, korszerű, az ún. kommunikációs-elméletre éptllő módszertan dominál, mely - igen helyesen társalgásközpontúvá alakította át a nyelvoktatást, hangsúlyozva a nyelv kommunikatív funkciójának elsődlegességét, ami nem jelent mást, mint azt, hogy a nyelvet mint a kölcsönös megértés, a nyelvi kommunikáció eszközét értelmezi. Nagy volt tehát az elképedésem, amikor az említett cikkben erről az új módszerről egyetlen szót sem olvashattam. A cikk szerzője az idegen nyelvtanulás kulcsfontosságú mozzanatának a nyelvtani szabályok tanítását (!) tartotta. Ám egy másik, elgondolkoztató tévedésre is ráakadtam az említett egyetemi oktató írásában. Kijelentette ugyanis, hogy a szlovák nyelvet mint idegen nyelvet csak napjainkban (!) kezdik tanítani, s nem is ismeretesek a szlovák nyelv idegen nyelvként történő oktatása módszertanának alapelvei. Mivel több mint harminc éve foglalkozom ezzel a problémakörrel, természetesen kénytelen voltam az említett cikkre reagálni, nem csupán az elavult idegen nyelvoktatási módszerrel, annak ismeretével kapcsolatban, hanem azzal a téves megállapítással kapcsolatban is, mely szerint nálunk a szlovák nyelv, mint idegen nyelv oktatásának nincsenek hagyományai, nincs precedense. Hát közel öt évtizede a magyar (és ukrán) tanítási nyelvű iskolákban talán anyanyelvként és nem idegen nyelvként oktatjuk a szlovák nyelvet? Véget kellene már vetni a közvélemény félrevezetésének, el kellene hallgattatni (szlovák részről) azokat a botcsinálta módszertani „szakembereket", akik minden valós alapot nélkülöző módon szajkózzák, hogy „a szlovák nyelv a magyar tanítási nyelvű iskolákban nem idegen nyelv". S e közel öt évtizednyi tapasztalatok alapján, és természetesen a fentebb említett kommunikáció-elméletre támaszkodva, el kellene készíteni legalább a leglényegesebb korszerű módszertani alapelveket taglaló módszertani kézikönyvet a szlovák nyelvet mint idegen nyelvet oktató magyar pedagógusok számára. Ezáltal a szlovák nyelv oktatása szeretném remélni - sokkal korszerűbbé és eredményesebbé válna. Addig is legalább valamiféle módszertani folyóirat kiadását kellene lehetővé tenni, melyben a többi tantárgy metodikájával egylltt az idegen nyelvek korszerű oktatásával kapcsolatos hasznos írásokat kellene közzétenni a problematika avatott szakembereinek (vannak-e ilyenek?) tollából. S nem utolsósorban az eddiginél lényegesen komolyabban kellene venni az idegen nyelvek oktatásának módszertanát a nyelvtanárokat képző egyetemeinken is, s ajánlatos lenne ebbe az oktatásba az elméleti szakembereken kívlll bevonni a gazdag nyelvoktatási és módszertani tapasztalatokkal és jó oktatási eredményekkel rendelkező gyakorló pedagógusokat is. SÁGI TÓTH TIBOR KÖZGAZDÁSZKÉPZÉS A nyolcvankilences államfordulat eufóriájában a nemzeti kisebbségek úgy érezték, hogy ezután az ő jogigényük is meghallgatásra és elfogadásra talál. Sajnos, az idő múlásával egyre jobban azt tapasztalhatták, hogy nem a megértés és a megbékélés időszaka következett el. Más egyéb mellett bebizonyosodott az is, hogy a szlovák kormány nem képes (nem is akarja) a magyar felső fokú képzést megoldani. Ebben a helyzetben a nemzeti kisebbség számára nem maradt más lehetőség, mint az, hogy önsegélyes alapon rendezze azt, amit az állam nem támogat. A komáromi példa szerint lényegében így jött létre a Királyhelmeci Városi Egyetem is, melynek indításáról és céljairól dr. Gyimesi Györgyöt, az Együttélés Poliükai Mozgalom Területi Választmányának elnökét, az egyetemalapítás gondolatának elindítóját kérdeztük. - Milyen megfontolásokból és milyen céllal alakították meg a városi egyetemet? - Alapvető célunk az volt, hogy a felső fokú tanulási lehetőséget teremtsünk a magyar középiskolákban érettségiző diákjainknak. Az egyetemalapításnál a realitásokból indultunk ki. Tény, hogy a bodrogközi és az ung-vidéki két magyar gimnáziumból az évek folyamán több tanuló a szlovák, illetve cseh főiskolákra, egyetemekre is bekerült, tanulmányaikat eredményesen befejezték, csakhogy közülük nagyon sokan ott is maradtak Pozsonyban és a többi egyetemi városban. Nekünk viszont itthon is égető szükségünk van a szakemberekre, a képzett értelmiségre. - Könnyen ment? - Nem mondanám. Először a hozzánk legközelebb álló miskolci egyetemhez fordultunk azzal a kéréssel, hogy vállalnák-e a Királyhelmeci Városi Egyetemen a közgazdászképzés beindítását. A kezdeü nagyon kedvező reagálás ellenére, sajnos, megállapodásra mégsem került sor. Már-már úgy nézett ki, hogy kezdeményezésünk megfeneklik, de aztán a budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen megfelelő partnerekre találtunk, és minden megoldódott. Tóth Ferenc dékánhelyettes és városunk polgármestere, Pásztor István a múlt hónapban már alá is Irta az egyezményt. - Mi történik e megállapodás értelmében? - Leglényegesebb, hogy októberben Királyhelmecen, nappali tagozaton elkezdőklik a közgazdászmémök-képzés. Itt, a városunkban tartjuk a felvételi vizsgákat is, augusztus 10-15 között. - Miből kell felvételizniük az érdeklődőknek? - Magyar nyelvből, történelemből és matematikából. - Hány tanuló felvételére van lehetőségük? - Az első osztályt 30-35 hallgatóval indítjuk. - Milyen épületben nyitják meg az egyetemet? - A református népiskola épületét az egyház az egyetem rendelkezésére bocsátotta. - Lesz diákotthonuk is? - A perbenyiki mezőgazdasági iskola vezetésével oldjuk meg ezt a kérdést, ugyanis az ő diákotthonukban van annyi szabad hely, amennyire nekünk szükségünk van. - Kik alkotják a városi egyetem tanári karát? - A tanerőket a budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem adja, az oktatás és a vizsgáztatás is az ő feladatuk, mi az oktatás műszaki és anyagi feltételeit teremtjük meg. Egyetemünk hallgatói egyúttal a budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem hallgatóivá is válnak, magyar diákigazolványt kapnak, és mindazokkal a kedvezményekkel élhetnek, ami ezzel jár. Szeretném megjegyezni, hogy Ilarna István képviselőnk, a pozsonyi Közgazdasági Egyetem docense megígérte, gondoskodik arról, hogy városi egyetemünkön a budapesti kollégák által végzett oktatás összhangba kerüljön az itteni követelményrendszerrel. - Csak a bodrogköziek jelentkezését várják a Királyhelmeci Városi Egyetemre? - Nem kívánjuk leszűkíteni a kört, a felvidék más régióiból is várjuk a tanulni kívánó fiatalokat. - Végül még egy kérdést: Az érdeklődők hol kaphatnak bővebb tájékoztatást a tanulmányi tudnivalókról? - Egyelőre a királyhelmeci polgármesteri hivatalban, ami a 212-38 vagy a 220 24-es telefonszámon is elérhető. Királyhelmec körzeti hívószáma 0949. SZÁSZAK GYÖRGY