Új Szó, 1993. július (46. évfolyam, 151-176. szám)

1993-07-20 / 166. szám, kedd

PUBLICISZTIKA - . „m nm nm ALTERNATÍV ISKOLA Egészen csinos kis kötetet lehetne összeállítani azokból az írásaimból, amelyek a szlovákiai magyar oktatásüggyel kapcsolatban születtek azokban az időkben, amikor ezekről a kérdésekről szólni a nyilvánosság előtt más kockázatot jelentett mint manapság. Mindent csupán azért bocsátom előre, hogy jelezzem, lényegesen több tapasztalatra és terepismeretre tettem szert e téren, mint a jelenlegi szlovák oktatás főemberei. Nekik ugyanis - úgy látszik amikor az alternatív iskolák létesítése mellett kardoskodnak, fogalmuk sincs arról a szomorú tényről, hogy 1945 óta Dél-Szlovákiában folyamatosan működtek és működnek az általuk oly időszerűnek és kívánatosnak tűnő alternatív iskolák. Sőt, volt négy — öt esztendő 1945 és 1950 között, amikor nem volt számunkra semmi más, csak egynyelvű alternáció. Gyermekkori élményeim - tegyem hozzá: minden közül a leghátborzongatóbbak - ebben az iskolatípusban értek. Ugyanis a háborút követő években a szlovákiai magyar gyermekek oly magas fokú altemációban részesültek, hogy anyanyelvükön megszólalniuk sem volt szabad. A megszólalást - az anyanyelvit — a II, Csehszlovák Köztársaság demokratikus törvényei tiltották. De ugye a mai Szlovákiában ennek a Csehszlovákiának a történelmi terhéről ma és itt a magunkfajtának szólni sem ildomos. Amiként a teljes jogfosztottság és a beneši dekrétumok jótékony hatásáról sem, amelyek — tapasztalhatjuk naponta - ugyanúgy szentek és sérthetetlenek, amiként teszem azt Andrej Hlinka, ugyanúgy, amiként azok a mai rendszert megelőző totalitarista Köztársaságban is tabunak számítottak. Tudom, tudjuk: másként ez nem lehetséges, mert hisz ezek azok az alapok, amelyek ma is meghatározzák Szlovákia jogrendjét, annak alapjait. Ha teszem azt, érvénytelenítenék a kassai kormányprogramot, a beneši - meg egyéb — dekrétumokat, szinte minden érvényben levő jogszabályt és törvényt új alapokra kellene helyezni. Ez ugye ma és itt megoldhatatlan. Visszatérve az iskolákhoz: tehát volt 1945 és 1950 között oly alternáció, amikor nem volt alternáció! Akkor minden háborús bűnös magyar kölök - amilyen jómagam is voltam — szlovák nyelven volt köteles tanulni. Már ha tanulásnak nevezhető az az állapot, amikor csak maga a tanító érti azt, amit tanít, de a tanulók nem. Erről az elmebeteg, elembertelenedett rendszerről, barbár tudatpusztításról évekkel ezelőtt írtam egy novellát; a címe: Isziná, iduká. Melegen ajánlom az iskolaalternációt szorgalmazó szlovák oktatásügyi szakemberek figyelmébe. Igaz, csak magyarul olvasható, ámde ez esetben — ha szükség volna rá - alterálni is lehetne... De, hogy el ne kanyarodjak mondandóm irányától, folytatom, mégpedig az egyszerű kronológiai folytonosság szerint. Tisztelettel közlöm a miniszteri szakértőkkel, hogy 1945 és 1948 között létezett egy bizonyos reszlovakizációs folyamat is tájainkon. (Mellesleg mostanság erről a förtelmes történelmi kényszerről sem ildomos beszélni; legalábbis nem szlovák nyelven, mert úgy a szlovákság jobbik fele is értesülne róla.) Tudvalevő, hogy a reszlovakizált magyar családoknak még az ötvenes évek végén is kötelezően szlovák iskolába kellett íratniok gyermekeiket?! Még ezt az időszakot is - részben — totális alternációnak nevezhetnénk, hiszen több ezer magyar gyermek számára nem adott választási lehetőséget a törvény. Ezzel párhuzamosan - itt már a szülői butaság és a félelem is közrejátszott — a nem-reszlovakizált magyar gyermekeinek egy jelentős hányada is szlovák tanítási nyelvű iskolába került. Nyilván erről sincs a magas minisztériumban tevékenykedő hivatalnokoknak ismeretük. Pedig még statisztikai kimutatások is maradtak ránk ebből a korból. Az eddigiekből, úgy hiszem kiviláglik, s egyértelműen, hogy a Dél-Szlovákiában alkalmazott (cseh)szlovák iskolapolitikát nem ma találták ki. Volt - már az I. Köztársaság idején is — s van folyamatosan ilyen elmélet és - sajnos - gyakorlat. A hatvanas években megkezdett és a hetvenes években felgyorsított oktatásügyi átszervezések is ezt az elméletet és gyakorlatot követték. Ennek következményeiről az Ahol élünk című szociográfiámban bővebben írtam. A kistelepülések elsorvasztása, a kisiskolák megszüntetése zömmel mindenhol azzal járt együtt, hogy a megszüntetett magyar kisiskolából a gyermekek szlovák tanítási nyelvű kisiskolába kerültek. Mondhatnám, ez is alternáció, ha módszerében nem volna raszszista. De mert az, nemzedékeket fosztott meg az anyanyelven való művelődés semmivel sem pótolható csodájától. És ezzel még nem jutottunk el az alternatív igyekezet végére. Az integrációval párhuzamosan, most már tervszerűen, hozzáláttak a szlovákiai magyar pedagógusképzés elsorvasztásához is. Erre akkor döbbentem rá, amikor 1988 89-ben végigjártam a teljes szlovákiai magyar régiót, s a magyar iskolák akkori állapotáról felmérést készítettem. (Az akkori tapasztalataimat a Hét 1989 első felében közölte.) Nos, már a rendszerváltás előtt is sok mindent leírhattam — s akkor meg is jelenhettek ezek a tények és adatok — utam tapasztalatai nyomán. Többek között akkor látott napvilágot először, hogy az ezredfordulóra mintegy 1000-1200 magyar pedagógus éri el a nyugdíjkorhatárt, s hogy nincs — nem lesz - aki a helyükre álljon. Egyvalamiről azonban csak jelzésszerűen tehettem abban az időben említést, történetesen arról, hogy a szlovákiai magyar gyermekek több mint 40 százaléka nem az anyanyelvén tanul. Hogy e szám mögött a valóságban mi rejlik, arról a jelzett időben szólni sem volt ajánlatos. Most hát elmondom — ha csak nagyon röviden is —, hogy mit is fed ez a szám ma dél-szlovákiai vonatkozásban. Nem többet és nem kevesebbet, mint azt az egyszerű tényt, hogy van több tucat olyan szlovák tanítási nyelvű iskola a magyarok lakta térségben, amelyekből ha kivennék a magyar nemzetiségű gyermekeket, az iskolát - tanulók hiányában — be kéne zárni. Tudok nem egy olyan településről, amelynek szlovák tanítási nyelvű iskolájában több a magyar nemzetiségű tanuló, mint a hasonló szervezettségű magyar iskolában! A vegyes — szlovák -magyar állományú - szlovák iskolák száma pedig százas nagyságrendű. Mindezt tudva, milyen új, alternatív iskolatípust lehetne még kitalálni és működtetni a szlovákiai magyarság feldarabolásának sikeresebb előbbrevitele érdekében ebben a csodás demokratikusan nacionalista-szocialista -tisoista-husákista terheltségű Szlovák Köztársaságban?! GAL SÁNDOR Mi vár rá? Ha „kinő" a homokozóból (Gyökeres György felvétele) 1993. JÚLIUS 20. Jó UTAT TÖRÖKORSZÁG Az idegenforgalmi szakemberek szerint Törökország néhány éven belül a turisták paradicsoma lesz. Nem csupán Isztambul és az Égei-tenger partja vonzza majd a látogatókat, mint eddig, hanem elsősorban a török Riviéra üdülőközpontjai. A német és az osztrák utazási irodák nálunk is árusítják a Földközi-tenger keleti térségében levő szebbnél szebb török üdülővárosokba szervezett utakat. Akik már jártak arrafelé, csak a legnagyobb elégedettség hangján nyilatkoztak: pazar szállodák, romantikus tengerpart, kristálytiszta tenger jellemzi a török Riviérát. UTAZÁS: A nagy távolság miatt csak a repülőt ajánlhatják, annál is inkább, mert a szerbiai viszonyok miatt bonyolulttá és kockázatossá vált az autóbusszal való utazás. Akik mégis autóval indulnak útnak, többnyire az Égei-tenger partján levő üdülőközpontokba tartanak, meszszebb, a török Riviérára már nem nagyon merészkednek. A gépkocsivezetőknek nem árt tudni, hogy kötelező a zöld kártya, és az országba való belépéskor nyomtatványt kell kitölteni, melyben feltüntetik a karosszéria és a motor számát is. Természetesen a vízumkényszer (a vízum ára 10 dollár) mindenkire vonatkozik. A vízumot a határon, megvárásra is megadják. Az infláció eléggé magas, egy dollárért jelenleg kb. 10 ezer török lírát adnak. A benzin literje 0,7-0,9 dollárba kerül. SZÁLLÁS: Törökország - turistaszemmel nézve - az olcsó országok közé tartozik. Bungalókban - kempingekben 10 dollárért is kapunk szállást. Háromcsillagos szállodában, kétágyas szobában kb. 30—40 dollárért lehet megszállni. ÉTKEZÉS: Az ellátással - főleg a nagyobb helyeken és az üdülőközpontokban - nincsenek gondok, az alapélelmiszerek választéka meglehetősen széles. Az éttermi árak is elfogadhatóak, tiszta, olcsó helyen már 3 dollárért is ebédelhetünk. FONTOS TUDNI! Az orvosi segítség a 007-es a rendőrség a 005-ös telefonszámon hívható. A szlovák nagykövetség címe: Ataturk Bulvári, 245, Kavaklidere, 06692 Ankara, tel.: 4265897. (tics) ORDÓDY KATALIN Fontos, hogy a dolog jól végződött - rakta föl szájára a reggelizéstől lekopott rúzst Méhesné. — Tehát vacsora után együtt indulunk emlékeztette Deák a társaságot. — Együtt — bólintott Méhesné —, de hová? — Legyen ez meglepetés - titokzatoskodott Deák, de igazából még ő sem döntötte el, hová viszi őket. - Tegnap az idei első pókernyereségre tettem szert. A babona szerint ezt valami kellemes haszontalanságra kell költenem, különben lőttek a további kártyaszerencsémnek. Dóra reggeli után úszni ment, hogy kimossa idegeiből az éjszakai izgalmakat, a délelőttöt nyugágyban szundikálva töltötte a kert árnyas fái alatt Méhesnével. Edus a közelben egy sereg képeslappal fölszerelve olvasgatott. Szükségből tette. Egy fiúkból, lányokból álló bandával kellett volna találkoznia, biciklitúrát vettek tervbe, de sérült kezével nem tudta tartani a kormányt. A vacsoránál Deák elégedetten jártatta szemét a két nőn. - A monte-carlói kaszinókban is megnéznének benneteket - bólintott elismerően. A Koszorú garázsából kihozta a kocsiját. Asztaltársainak eddig nem is volt tudomása a kocsi létezéséről. Beültek, és fölfokozott várakozással néztek az este elé. Edust nagyon érdekelték az autók, ősszel készült megszerezni a jogosítványt, hogy néha kölcsönvehesse apja Zsiguliját. Nézve a BMW műszerfalát, figyelte, hogy a mellette ülő Borka milyen természetes, tulajdonosi mozdulatokkal kezeli a kocsit, s megpróbált vele szakszerű beszélgetést folytatni. Hátul a két nő is élvezte a helyzetet. Halkan beszélgettek. - Te Dóra, tulajdonképpen azt sem tudjuk, ki ez a Borka. Pénzes hapsinak látszik. Amúgy jól ki lehet vele jönni, de mégis... Engem érdekelne, kicsoda, micsoda. - Hát, finoman éppen lehet kérdezősködni, de ilyen nyári ismeretségnél ez nem nagyon fontos. - Látod, ebben nincs igazad. Mert lehetne maffiózó is, aki komoly bajba sodorhatna minket, de lehetne komoly ismeretség is a számodra. Megfigyeltem, hogy nincs jegygyűrűje. Dóra barátságosan Toncsi karjára csapott. - Hogy miken nem jár az eszed! Miért? Neked nem fordult meg a fejedben ilyesmi? A helyedben minden lány gondolt volna rá. Dórának Ádámka jutott az eszébe. Heves vágy fogta el utána. Hallgatott. - Igaz, te sem meséltél magadról valami sokat... Csak én vagyok az, aki mindjárt kipakol. Tudod, hogy miskolciak vagyunk, hogy többször jártunk itt, hogy az uram hol és milyen beosztásban dolgozik, hogy hivatalos külföldi útja miatt nincs velünk, de a vakációnk végén eljön, hogy hazavigyen bennünket. Tudod, hogy Edus most érettségizett... - Igen, Toncsika, te nagyon nyíltszívű vagy. Nincs semmi titkolnivalóm, de én nem beszélek magamról olyan könnyen. Az ember minek mondana el magáról mindent első látásra, hiszen nem tudni, miképpen alakul egy ilyen véletlen ismeretség. De megkedveltelek, és hogy ne gondold, bizalmatlan vagyok hozzád... Mit is mondjak... Hogy hol dolgozom, azt tudod. A Kereskedelmi Minisztérium Piackutatási Intézetének vagyok a referense. Nem éppen szürke munka, de erről beszélni nem érdekes. A magánéletem ... Volt egy komoly szerelmem. Nem romantikus lángolás, az ismerkedésünk is banális volt. Az osztályunkon volt főnök. Az egész olyan természetesen, magától alakult ki... Mindketten biztosak voltunk benne, hogy ez egész életre szóló vonzalom. Az esküvőnket terveztük, mikor fatális dolog történt. Egy kis sérülésből kifolyólag Péter tetanuszban meghalt. Csakhogy akkor már terhes voltam. Van egy hároméves kisfiam, Ádám. - Ó, ó... - Toncsi hirtelen többet nem tudott mondani. Egy darabig hallgattak, aztán megkérdezte: - És azóta senki? Dóra megrázta a fejét. - Úgy képzelem, nem változtatok az életemen. Ez nem elhatározás, de eddig valahogy fel sem vetődött. - Csinos nő vagy. A sima, fekete hajaddal és a szép ívű fekete szemöldököddel egy kicsit egzotikus is. - Odahaza eddig nem vettem észre, hogy különösebben csinosnak tartanának. Megütöm az átlagot. -Talán azért érzed így, mert a mindennapi környezet, a naponkénti találkozás ugyanazokkal az emberekkel, eltompítja a látást. Mindenki beleolvad a szürkeségbe. Dóra vállat vont. - Lehet, hogy van benne valami. - Majd élénkebben hozzátette: - De most nagyon jólesik ez a kis változatosság. Még a tegnapi ijedség, a cirkusz is. Méhesné közbevágott: - Azért az elmaradhatott volna! A sötétben nem lehetett látni, hogy elpirult. Vajon Dóra nem vette rossz néven tőle, vagy talán észre sem vette, hogy néhány pillanatra milyen csúnya gyanú merült föl benne? Elsuhantak a kisebb-nagyobb fürdőhelyek, települések mellett. Mindenütt zajlott még az élet. Dóra meseszerűnek érezte az utazást. (Folytatjuk)