Új Szó, 1993. július (46. évfolyam, 151-176. szám)

1993-07-17 / 164. szám, szombat

MOZAIK . ÚJ SZÓ, 1993. JULIUS 17. FÉNY DERÜLT A BÚCSI GYILKOSSÁGRA A HULLÁMSÍR KIADTA TITKÁT Az a július 4-re eső vasárnapi szolgálat olyannak ígérkezett, mint a többi. Gyurkovics András bácsi lakos beült gépkocsijába és pár perc múlva már a mocsi határban fekvő szivattyútelepen volt. Leellenőrizte a gépek működését,, a vízállást, s miután mindent rendben talált, cigarettára gyújtott, s a közeli Dunához sétált. Nem sokáig élvezhette a romantikus vízpart fáinak hűsítő árnyékát. Azon a helyen, ahol a csövek a vízbe merülnek valami furcsa, sötét árnyékot vett észre a folyóban. A vaskonstrukcióba kapaszkodva a víz fölé hajolt, hogy még jobban szemügyre vehesse a furcsa, függőlegesen himbálódzó tárgyat. A cipzáros zsákféle biztosan vadevezősök kenujából pottyant a vízbe — gondolta a gépész, s mivel nem volt a közelben hosszabb rúd, mellyel kihalászhatta volna a zsákot, levetkőzött és beúszott érte. - Amikor megmarkoltam a zsák nyakát, mindjárt láttam, éreztem, jóval nagyobb a szokásos vízhatlan sporttasakoknál, melyből nekem is van otthon. A rejtélyes csomag gyanúsan nehéz volt. Alig bírtam a partra húzni. Fogalmam sem volt róla, mit találtam, de valami rossz előérzetem támadt. Aztán azon a helyen, ahol felszakadt a fekete műanyag, úgy láttam, mintha egy férfinadrág darabja kandikálna ki. Azonnal a karvai határrendőrség állomáshelyére siettem, s jelentettem az esetet. Ők riasztották a bűnügyi rendőrséget, s természetesen orvosról is gondoskodtak. Nem kellett nagy szakértelem annak megállapításához, hogy brutális gyilkosság történt. A zsákba rejtett tetem nyakán nadrágszíj volt összehúzva, s fején egy jókora seb tátongott. A nyomozók elsőrendű feladata ilyenkor az áldozat kilétének megállapítása. Annak zsebében nem találtak semmiféle igazolványt vagy olyan tárgyat, amelyből használható információt meríthettek volna. Ezért a központi számítógéptől kértek feleletet, vajon az utóbbi napokban érkezett-e a Dunaszerdahelyi vagy a Komáromi járásban olyan jellegű bejelentés, hogy valakinek nyoma veszett. A monitoron megjelent adatok után hamarosan nyilvánvalóvá vált; az áldozat valószínűleg a néhány napja eltűnt 79 esztendős ógyallai Durenka bácsi. A feltételezés hamarosan beigazolódott. - Édesapám egyedül, egy rozoga családi házban élt - meséli a szomorú történet előzményeit az áldozat lánya, Márta asszony. Idős kora ellenére jó erőnlétben volt, általában biciklin közlekedett. Én rendszeresen látogattam, vasárnaponként mindig vittem neki meleg ételt. Utoljára június 27-én voltam nála, lányom pedig két nappal később, kedden, 29-én. Aztán a szomszédok szóltak, gyanús nekik, hogy nem látják aput se kijönni, se bemenni a házba. Ő nem volt kimaradós típus, este tízre mindig otthon volt. Amikor láttam, hogy csukva van az ajtaja, és ő nem reagál a kopogásra, férjem jelentette eltűnését a városi rendőrségen. Egyik emberük eljött velünk és kinyitotta az ajtót. A lakásból semmi sem hiányzott. Minden a helyén volt. Nem tudtuk mire vélni a dolgot, de valószínűnek tartottuk, hogy apuval valami történt. Ő ugyanis elég gyakran adott kölcsön nagyobb összegeket. Persze, kamatra. Hiába figyelmeztettük, ez rosszul végződhet, nem hallgatott ránk. Sejtésünk, sajnos, beigazolódott. Az azonosításnál a komáromi rendőrség videofelvételein — noha apám jó három napig a vízben volt - egyértelműen felismertem. Arcáról ruhájáról, tetoválásáról. Szörnyű látvány volt, életem végéig nem felejtem el. - Sok pénze volt édesapjának? - Elég sok. Hogy pontosan mennyi, azt nem tudom, mert ő állandóan gyarapította tőkéjét. Főleg a már említett kamatokkal. Ráadásul nagyon szerényen, szinte kenyéren és vízen élt. Esténként még a villanyt se igen gyújtotta fel, a sötétben üldögélt, hogy kisebb legyen a számlája. Annyi szent, nagyon szerette a pénzt. Olykor nézte a tévét, de a legnagyobb hobbija a naplóvezetés volt. Jómagam is beleolvashattam az egyik ilyen füzetecske sűrűn teleírt lapjaiba. Láttam, hogy az öregúr precízen feljegyezte a nap eseményeit. Az időjárástól kezdve a kiadások-bevételek rovatig, valamint azt is, hol volt, mit csinált, kivel találkozott. A legutóbb írt noteszében - mely természetesen a rendőrségre került - a kölcsönkérők listáján egy helyi vállalkozó Sz. G. is szerepelt - nem is kis összeggel. A temetkezési vállalat vezetője februárban 200 ezer koronát kért tőle. A rendőrség valószínűnek tartotta, hogy a gyilkos(ok) neve a füzetecskében szerepel. Persze, nem ez volt az egyetlen nyom, amin elindulhattak. Tudták, hogy az olyan zsákokat, melyekben a meggyilkolt férfit a hullámsírba dobták, kórházakban, temetkezési vállalatoknál halottszállításra használják. Az Sz. G.-nél tartott házkutatás során pontosan olyan típusú „hullazsákokat" találtak, mint amilyenbe az idős férfit gyömöszölték. A gyanúsított ismerősénél K. E.-nél végzett házkutatás is eredményesnek bizonyult. Noha az illető munkanélküli, az udvarán egy újonnan vásárolt autó állt. A szomszédok tanúvallomásaiból kiderült, hogy szerdán, azaz június 30-án az öregúr a két említett férfi társaságában Sz. G. Volkswagenjén távozott. ORDÓDY KATALIN - Hazakísérem a hölgyeket - mondta Csuthy. - Ki merre lakik? Mindketten a Koszorúban lakunk, szerencsére nincs is túl messze, mert valahogy akadoznak a lábaim - nevetett Méhesné. - De ez igazán kellemes este volt, Pali, főleg magának köszönhetően. - Kedvesebb társaságra nem is találhattam volna, Toncsika - viszonozta Csuthy. - Tulajdonképpen egy a Balaton fölött röpülő szalmakalapnak köszönhetem magukat. - Ugyan, Pali - vágta rá Dóra -, csak nem akarja azt mondani, hogy ha meg akar ismerkedni valakivel, szalmakalapra van szüksége! - Igaza van, Dóra. Ha valakivel nagyon meg akarok ismerkedni, akkor teszek róla. A beszélgetést, amely sokat ígérően indult, nem folytatták. Ott álltak a Koszorú kapuja előtt. Csuthy becsöngetett. Álmos arcú, kócos nőszemély nyitott ajtót. - Jó éjszakát, viszontlátásra, kezüket csókolom - búcsúztak röviden, aztán a két nő ott állt az éjszakai tompa világítású hallban. - Holnap majd kielemezzük az egészet - mondta Méhesné. - Dórácska, ez a Pali csíp téged. - Ez amolyan nyári csípés - bagatellizálta a megjegyzést Dóra -, akár a szúnyogé. Kicsit viszket, aztán elmúlik. Dóra magára zárta szobájának ajtaját, ledobálta a ruháit, s ment zuhanyozni. Fejében az este jelenetei kavarogtak. Jó, tetszik Palinak. Neki is rokonszenves a fiú. Egyedül van, valószínűleg kalandot keres. Éppen én akadtam az útjába. S ez nem is baj. De azért résen kell lennem, nem lenne jó szerelembe bonyolódni. A szerelem fáj. Ki tudja, kiféle, miféle, honnan jött... De mi a fenét töröm ezen a fejemet? Az is lehet, hogy nem találkozunk többé. No nem, ezt nem gondoltad komolyan, mondta magának, hiszen, ha itt lakik a környéken, akárhol összefuthatunk. Magára kapta a hálóinget és kilépett az erkélyre, hogy a rácsra terítse száradni a fürdőlepedőt. Egy pillantást vetett a szomszéd erkélyre, ahová nem vetődött fény. Borka vagy még nincs otthon, vagy már alszik. Akkor szép álmokat neki. Előre élvezte, hogy veti magát az ágyba, mikor kívülről zajt hallott, s kopogtattak az ajtaján. Ez micsoda? Talán nem is neki szól, hanem a szomszédnak, futott át a fején. De nem. Most már világos, hogy nála kopognak. Dobogó szívvel osont az ajtóhoz. Kop-kop-kop, ismétlődött türelmetlenül, de tompán, mintha az illető nem szeretné, hogy más is meghallja. - Ki az? - kérdezte fojtott hangon. - Én vagyok. Kérlek, engedj be. Most rémült meg csak igazán. Azt hitte, Toncsika akar valamit, talán fejfájás elleni tablettát vagy olvasnivalót, vagy ki tudja, mit, de ez nem az ő hangja. Ez férfihang. - Ki az az én? Senkit nem engedek be, éjszaka van. - Azt én is tudom, de nagyon kérlek, nyisd már ki, én vagyok, Edus... - Edus? Az ég szerelmére, mit akarsz? - Majd megmondom, csak nyisd már ki. - Valami bajod történt? - Igen, igen, kérlek engedj be! Mit lehetett tenni. Dóra kinyitotta az ajtót. Edus esett be rajta. A szobában nem égett a villany, csak a kerti lámpa adott valami földöntúli kékes fényt. Dóra azonban így is azonnal érzékelte, hogy Edus siralmas állapotban van. A villanyt felkapcsolva rémülten látta, hogy a fiú arca csupa vér, vértől maszatos a trikója, a keze is. A mosdóhoz vonszolta, vattával megmosta a sebeit, majd kölnivízzel fertőtlenítette, míg végre látni lehetett a sérüléseket. A bal füle fölött volt egy csúnya zúzott seb, amihez a haj miatt nehéz volt hozzáférni, de az már nem vérzett. A bal vállán és a jobb kezén vágások voltak, amilyet az éles kés ejt. A vállán a trikója is át volt vágva. Dóra lerángatta róla és a szemétkosárba dobta. Edus a kezelés alatt sziszegett, de láthatólag megnyugodott. A farmere is véres lett. Dóra fölszólítására azt is levetette, s mialatt Dóra igyekezett kidörzsölni a vérfoltokat, leült a fotelbe. - Ki vele, mi történt - mordult rá Dóra. - Diszkó után két haverrel elsétáltunk a kikötőbe, hogy megnézzük Deák vitorlását, amit a rongálás után tegnap hozatott rendbe. Ha már úgyis járunk egyet, megnézhetnénk, nem próbálkoznak-e megint. - Rajtakaptatok valakit? - Azt nem, de az egyik őr megkérdezte, mit keresünk ott? Talán valamelyik vitorlás a miénk? Mondtam, hogy egy barátomnak itt van a hajója, amit megrongáltak, és szúrópróbát tartunk, nem készül-e megint valami suttyomban. Tán éppen ti sántikáltok abban, mondta az őr durván, és el akart kergetni minket. A két haverom elég sok önbizalmat szívott be ahhoz, hogy kikérjék maguknak a gyanúsítást és a fizikai erőszakot. Ugyanis egyiküket, aki a közelében volt, vállon ragadta és elpenderítette. Hát így kezdődött. Až őr füttyjelére egy kollégája is ott-termett. Én nem hordok magammal se bicskát, se boxert. Rendes hoppáré volt, de végül is sikerült elfutnunk. - Elég kriminális állapotban. De miért jöttél hozzám? - Próbáltam bejutni a mi szobánkba, gondoltam csöndben eltüntetem a csata nyomait a fürdőszobában, lefekszem, aztán anyának reggel mindent megmagyarázok. Csakhogy anya a kulcsot belülről a zárban hagyta. Föl kellett volna keltenem, s ha így meglát... ezt nem mertem kockáztatni. - Értem, de most hogyan tovább? Mégiscsak föl kell kelteni. Itt nem alhatsz. (Folytatjuk) A nyomozók a rekonstrukció során csaknem percre feltérképezték a gyanúsítottak elmúlt napokban végzett mozgását, tevékenységét. Hol, kivel, mikor, merre jártak. A bizonyítékok súlya alatt a két férfi bevallotta tettét, s a részleteket is elmesélték. Sz. G.-t, aki két héttel korábban családjával Spanyolországban nyaralt nem nagyon aggasztotta a 200 ezer koronás kölcsön illetve a vele járó kamat visszafizetése. Ellenkezőleg. Tudta, hogy az idős férfinak még van elég pénze, azt is meg akarta szerezni. De oly módon, hogy a visszaadással már ne legyen gondja. Gálád tervébe ismerősét, K. E.-t is beavatta, akivel megegyezett, megölik az öreget, és megfelezik az újonnan kölcsönkért 150 ezer koronát. Szerdán délutánra találkát beszéltek meg áldozatukkal, akik az üzletben kapható, úgynevezett villamos paralizátorral akartak ártalmatlanná tenni. Ez az önvédelmi fegyver azonban csütörtököt mondott, így más módszerhez kellett folyamodniuk. Az autóban hátul ülő K. E. fojtogatni kezdte, az idős férfit, ő azonban korát meghazudtoló ellenállást tanúsított. Védekezett és segítségért kiabált, így a volán mögött ülő Sz. G. is segített cinkosának. De alighogy lefékezett, áldozatuk kiugrott az autóból és menekülni próbált. Nem volt sok esélye a jóval fiatalabb ellenfeleivel szemben. Azok utolérték, fejbeverték és biztos, ami biztos alapon nadrágszíját is a nyakára hurkolták. Az élettelen testet a martosi temető közelében elrejtették, majd az éj leple alatt visszajöttek és zsákba tették. Azt, mielőtt a vízbe dobták volna, még kövekkel is megterhelték. Amikor a tetem eltűnt a folyóban, biztosak voltak benne, hogy a Duna mindörökre magába zárta szörnyű titkukat. Durenka bácsi már a föld mélyén nyugszik. Az a vállalat gondoskodott a temetéséről, melynek tulajdonosa a másvilágra küldte. - Én képtelen voltam az irodájukba menni és személyesen intézkedni, hiszen a temetkezési vállalatot most a feleség vezeti. Erre az egyik ismerősömet kértem meg, — mondja a feketébe öltözött Márta asszony, A helyszínen járva betértem a temetkezési vállalat irodájába is. A gyanúsított feleségével akartam beszélni, de csak egy fiatal hölgyet találtam az íróasztalnál. Ö nem akart nyilatkozni, csak annyit mondott, nem hiszi, hogy Sz. G. a tettes. - De hiszen a rendőrségen úgy informáltak, hogy beismerő vallomást tett - érveltem. - Akkor sem, az igazság majd kiderül a bíróságon. - Igen, és ezt nemcsak a hozzátartozók remélik, de az egész környék igazságszerető népe, akiket joggal háborított fel a különös kegyetlenséggel elkövetett bűntény. ORDÓDY VILMOS '.•mmnt- » » * A sűrűn teleírt notesz A szerző felvétele