Új Szó, 1993. június (46. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-08 / 131. szám, kedd

KULTURA 1993. JUNIUS 8. JANA KLUSÁKOVÁ — FEDOR GAL EGY LELEGZETRE Némiképp jellemző a szlovákiai viszonyokra, hogy fedor Gál 1992-ben csehül megjelent interjúkötete (melyben a szociológus, a szlovákiai - akkor még cseh­szlovákiai - rendszerváltás egyik kulcsfigurája, a Nyilvá­nosság az Erőszak Ellen vezetője nyilatkozik Jana Klusá­ková újságírónak) nem szlovák, hanem magyar fordítás­ban jelent meg a közelmúltban. Pedig ha valakinek, elsősorban a szlovák olvasónak-közvéleménynek lenne égetően szüksége erre az önvizsgálatot sugalló könyvecs­kére, amely, az ellopott forradalomról szól. Igaz, az is jellemző itthoni állapotainkra, hogy Fedor Gál tavaly óta Prágában él, s egyelőre nem is kívánkozik vissza Szlová­kiába. „Ha ez az állam kettészakad, a hozzám hasonlók közül sokan úgy érzik majd, hogy elveszítették hazáju­kat", vallja Gál, aki ugyan nem árul el eget rengető titkokat a szlovákiai rendszer-visszaváltás geneziséről, annyi azonban kiderül a kérdésekre adott válaszaiból, s ebből a szomorú könyvből, hogy az 1992-es választá­sokkal Szlovákiában nem a NyEE (illetve utódpártja, a PDÚ) szenvedett vereséget, hanem az alakulgató demokrácia. Hogyan történhetett ez, keresi az olvasó a választ, hogyan lehettek ilyen hiszékenyek ezek az emberek, hogy besúgókat, régi jó elvtársakat engedtek soraik közé, hogyan hagyhatták, hogy a kommunista­nacionalista egységfront maga alá gyűrje őket, s velük együtt a hiszékeny társadalmat? Talán az volt a hiba, hogy -nem igazán akarták a Hatalmat. Pontosabban: nem a Hatalmat akarták, s ez megbosszulta magát. Mit is mond Fedor Gál, a szocioló­gus? „Ha Mečiar több mint egy évig marad hatalmon, nem érdemeljük meg a demokráciát." Nos, az egy év letelni látszik... Az Egy lélegzetre valóban egyszuszra olvasható el, s a politika „boszorkánykonyhájába" enged bepillantást, olyan történésekről lebbenti fel a fátylat, amelyek más arculatot mutattak a külszínen, és másként történtek a valóságban. A Nap Kiadó által megjelentetett kötet, amelyet Tóth Mihály fordított magyarra, valószínűleg sok olvasót clszomorít, de el is gondolkodtat: valóban ennyire éret­len és hiszékeny lehet ez az ország, valóban ennyire beléivódott-e a tömegbe a kommunizmus eszméje? S va­jon mennyi türelemre lesz még szükség, hogy elkezdőd­jék a valódi rendszerváltás? S kik fogják újrakezdeni? (kövesdi) Egyáltalán hogyan jött létre a HZDS? Úgy történt, hogy egy éjjel ülést tartott a VPN Tanácsa. Ezen a viharos tanácskozáson javaslatot terjesztettem elő, hogy a szlovák parlamentben a VPN képviselői klubja kezde­ményezze Mečiar, Húska és Kňažko leváltását a szlovák kor­mányból. Jószerével még be sem fejeztem az előterjesztést, a plénum egy része felállt, és elhagyta a helyiséget. Körülbelül egy óra múlva egyikük vissza­tért, és közölte: éppen megala­kult a HZDS. Másnap közzétet­ték első nyilatkozatukat. Azok írták alá, akik korábban kényte­lenek voltak feladni hatalmi funkciójukat. Továbbá azok, akiknek lusztrációs problémáik voltak. De olyanok is, akik bűn­ügyekbe keveredtek. Csupa olyan ember, aki nem a VPN-nel kérült konfliktusba, hanem ön­magával. Vagy a törvénnyel! Azonban nem szeretném ezt ki­terjeszteni a HZDS helyi aktivis­táira is, mert lehetséges, hogy ők egészen más emberek. Min­denekelőtt azonban azt szeret­ném mondani, hogy az olyan emberek, mint amilyen például Kamii Procházka, Mária Filková, Jano Budaj, Juraj Mihálik és még sokan mások a szó szoros értelmében gyűlölettel viseltet­nek irántam és a többiek iránt, akik ott maradtunk a VPN-ben. Azt terjesztik rólunk, hogy kabi­netpolitikát folytatunk, hogy el­árultuk az eredeti VPN-t, hogy hiányzik belőlünk a nemzeti ér­zés, hogy becsvágyók vagyunk, hogy likvidátorai vagyunk a szlo­vák nemzet legjobb fiainak stb. Amikor eltűnődtem róla, hogy miből táplálkozik bennük ez a tö­mény gyűlölet, csak egyetlen magyarázatot találtam: nem ké­pesek tudomásul venni a tényt, hogy életük egy bizonyos szaka­szában kudarcot vallottak. Azt sem tartják véteknek, hogy együttműködési szerződést írtak alá a titkosrendőrséggel. Az ő normáik szerint mi vagyunk vétkesek. Ha nem tévedek, a lé­lekbúvárok így jellemzik az ilyen magatartást: a kudarc racionali­zálása. Persze, lehet, hogy más a helyzet. Lehet, hogy naiv va­gyok, tájékozatlan, és tévedek. Ennek ellenére nem akarom el­hinni, hogy csak ostobaságból és rosszindulatból terjesztenek rólam álhíreket. Például azt, hogy luxusvillám van Pozsony­ban, Prágában pedig egy másik luxusvillát építtetek. Hogy verem a feleségemet. Hogy iszom, mint a kefekötő. Hogy az egykori Pionírházból számítógépet lop­tam, és egyet a VPN-ből is eltu­lajdonítottam. Hogy az amnesz­tia után megvesztegetési pénze­ket fogadtam el bebörtönzöttek­től. Hogy a KGB ügynöke vol­tam, és más idegen hatalmak­nak is dolgoztam. Valóban a széles szlovákiai nyilvánosság lett volna az, amelytől hónapo­kon keresztül tömegével kaptam a fenyegető és gyalázkodó leve­leket? Kérdem én: valóban any­nyi ember vágyik megtudni az én nem nyilvános telefonszámo­mat, csak azért, hogy közöljék velem: büdös zsidó vagyok, és hogy rövidesen ellátják a bajo­mat? És Milan Kňažko? Régóta ismerj? Tiszteltem őt, amíg színész volt. 1989 novemberében pedig csodáltam, mert kiváló műsorve­zetője volt a pozsonyi demonst­rációknak. Teljes erőbedobással dolgozott, és jó barátnak mutat­kozott. Manapság már megve­tően emlegeti a VPN Koordiná­ciós Központját, és gúnyolódva emlegeti a mozgalmat, amely­nek talpraállításánál ő is ott volt. Lehet, hogy lelke legmélyén mindig is meggyőződéses na­cionalista volt, lehet, az idézte elő benne a törést, hogy leváltot­ták a szlovák külkapcsolatok mi­niszterének posztjáról. Amikor a köztársasági elnök tanácsadó­ja lett, nagyon fontosnak tartot­tuk, hogy a Várban ne érezze magát feleslegesnek. Ugyanis tudtuk, hogy túlteng benne az önérzet, így ahol csak tudtunk, segítségére voltunk. Amikor ál­lami küldöttségünk Izraelbe láto­gatott, szorgalmaztuk, hogy Mi­lan Kňažko beszédet mondhas­son az izraeli parlamentben. A küldöttség repülőgépének indulása előtt néhány órával fel­hívott bennünket, és közölte: a Tel Aviv-i parlamenti felszóla­lása a hivatalos program része lett, és már szüksége lenne a beszéd szövegére. Pozsony­ban egyetlen olyan embert is­mertünk, aki olyan rövid idő alatt képes volt egy brilliáns, az izrae­li parlamenthez intézendő ünne­pi szónoklat megírására. Ez az ember Juraj Špitzer volt, a Kul­túrny život egykori főszerkesztő­je, a toll igazi mestere, akiről tudtuk, hogy valamikor egy, zsi­dókból és keresztényekből álló partizáncsapat parancsnoka volt. Špitzer nekiült, és két óra alatt megírt egy remek beszé­det. Kňažko színészi tehetségé­vel élve és megfelelő meggyőző erővel fel is olvasta az izraeli parlamentben. Jobban megtap­solták, mint Václav Havelt. Nagy pillanat volt ez Milan Kňažko életében. Néhány hónap múlva találkoztam Egon Lánskýval, aki akkoriban a Szabad Európa tu­dósítója volt, és a hivatalos kül­döttség tagjaként szintén ott volt Tel Avivban. Lánsky elmondta, hogy Kňažko a remekbe szabott beszéd után nyilatkozott a sajtó­nak, és Lánsky legnagyobb meglepetésére, kimondottan na­cionalista szellemben. ÚJ KÖNYV BUDAPESTRŐL - RÓLUNK FÓNOD ZOLTÁN CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR IRODALOMTÖRTÉNETE Fónod Zoltán A csehszlovákiai magyar irodalom 1918-1945 Akadémiai Kiadó, Budapest Nem fordul elő gyakran, hogy szlovákiai magyar szerző jelenjen meg a budapesti Akadémia Kiadó­nál. Ezúttal arról számolhatunk be, hogy a közelmúltban látott napvilá­got Fónod Zoltán irodalomtörté­nész, publicista, egyetemi docens összefoglaló munkája a csehszlo­vákiai magyar irodalomról, még­pedig az 1918-tól 1945-ig tartó sza­kaszáról. Elkészült tehát hazai ma­gyar irodalmi törekvéseink és ered­ményeink mintegy hatvan évének áttekintése, hiszen a Fónod Zoltán könyvében taglalt időszakot Göröm­bei András magyarországi irodalom­történész egyik korábbi müve viszi tovább, a háború befejeztétől egé­szen 1980-ig. Az Üzenet, mint egyik magyaror­szági méltatója mondja, hiteles ké­pet nyújt ,,a Csehszlovák Köztársa­ság gazdasági és társadalmi viszo­nyairól, az ezek között élő kisebbsé­gi mozgalmakról, a magyar kulturális élet jelenségeiről". Fónod irodalom­történetének értékelője azt is ki­emeli, hogy a szerző sikeresen igye­kezett magát távol tartani a téma feldolgozásánál nem ritkán ólálkodó lokálpatrióta értelmezés csábításá­tól. Fónod tisztában van az értékek­kel, „de bevallja a sikertelen kísérle­teket is, néven nevezve a dilettán­sokat". Most irodalmárainkon a sor, hogy értékeljék az értékelést; remélhető­leg bízni lehet abban, véleményt nyilvánítanak arról, hogyan látják ök az összegző munka eredményeit ar­ról a közegről, amelyben ők maguk, íróink és kritikusaink felnőttek, (bit) Az elmúlt héten Torontó köze­lebb került Kassához. Ez minde­nekelőtt Kosaras Vilmos igyekeze­tének köszönhető, aki lehetetlent nem ismerve, elhozta társulatát, a Torontói Magyar Színházat a Her­nád-parti városba. A kiváló ameri­kai iró, Arthur Miller Pillantás a hídról című drámáját mutatták be, mely az emigránsok helyzeté­vel oly módon foglalkozik, hogy a tragikumba forduló színpadi tör­ténések közepette alapvető em­beri morális kérdésekkel szembe­sülünk. Kosaras Vilmossal, a szinház művészeti vezetőjével közvetlenül a kassai vendégsze­replésük előtt beszélgettünk. • A határokon túli magyar színházak kisvárdai fesztiváljára érkeztek. Ebből az alkalomból szervezték meg a több mint három­évtizedes múltra visszatekintő Torontói Magyar Színház első eu­rópai turnéját. Mit jelent ez az önök számára? - Hogy itt lehetünk, ez nagy cso­da! Legszebb álmainkban sem mer­tünk volna arra gondolni, hogy egy­szer erre sor kerül. Jó itthon lenni! Zalaegerszegen már két bemutatót tartottunk, Budapesten egyet, és most rendkívüli öröm számunkra, hogy itt lehetünk Kassán. Innen Kis­várdára megyünk még, aztán Nagy­váradra, Szatmárnémetibe és Ko­lozsvárra. Kis túlzással azt is mond­hatom: mi már egyesítettük Európát, most már a politikusokon lenne a sor. MAGYAR SZÍNHÁZ TORONTÓBAN NÉGYSZEMKÖZT A TÁRSULAT MŰVÉSZETI VEZETŐJÉVEL • Milyen feltételek között dol­gozik Kanadában egy magyar színház? - Színházunk szerkezeti felépíté­séből eredően mi sokkal nehezebb körülmények között működünk, mint az itteni színházak. Nálunk minden színésznek polgári foglalkozása van, a színjátszást „másodállás­ban" végzik, és ebből olykor előre nem látható kellemetlen helyzetek adódnak. Igy volt ez a mostani eset­ben is. Az egyik kulcsfontosságú szerepet márciusban visszaadta egyik színészem, mert, mint ker­tészmérnök, két olyan kert tervezé­sére kapott megrendelést, melyek neki 60-60 ezer dolláros üzletet je­lentenek. Helyette a szerep eljátszá­sára végül is a zalaegerszegi szín­házból hívtam meg vendégszerep­lésre egy színészt. Két héttel a pre­mier előtt aztán egy másik főszerep­lőm is kénytelen volt visszalépni. Divattervező, és három olyan nagy bemutatója lesz Las Vegasban, illet­ve Atlantic Cityben, amit nem mu­laszthat el. • ön - mint a színház rendező­je is egy személyben - nem kap ilyenkor infarktust? - Eddig még nem kaptam A hely­zetet mindig meg lehet oldani. Eb­ben az esetben is szerencsém volt, mert a szóban forgó szerepre meg­nyertem a New Yorkban élő Dukász Annát, aki közel negyvenévnyi aktív színházi élet után jött ki Erdélyből az Egyesült Államokba. • Hadd szóljunk önről is lega­lább néhány szót. A színiakadé­mia elvégzése után a győri Kisfa­ludy Színháznál kezdte pályáját, majd 1965-től Budapesten a Ka­mara Varietében folytatta, később pedig a Magyar Televízió rende­zőasszisztense lett, ahonnan egy osztályvezető önkényeskedései miatt távoznia kellett. Viszont nemcsak a tévétől ment el, az országot is elhagyta. Akkor, 1973­ban bízott azért abban, hogy vala­ha még a világot jelentő deszkák­ra lép? - Akkor még az is kérdéses volt: lesz-e lehetőségem egyáltalán meg­szólalni magyarul A legnagyobb tra­umát ez okozta! Arra még gondolni sem mertem volna, hogy szinpadkö­zelbe kerülök. Szerencsére, a gond­viselés nem hagyott el Megtaláltam Kertész Sándor magyar színházát, melynek tagja lettem, és 1987 óta vezetője. • Hány darab bemutatására képesek egy évadban? Egyáltalán beszélhetünk-e az önök esetében évadról? - Hogyne. A gyakorlat az, hogy általában két darabot mutatunk be tavasszal, ugyanennyit ősszel. An­nak idején, amikor Kertész Sándor megalakította a színházat, a helyze­te egy kicsit könnyebb volt, mert ötvenhat után Torontóba vagy har­mincezer magyar emigráns érkezett, közöttük nagyon híres színművé­szek is. Közülük, sajnos, többen már meghaltak és bizony voltak olyan időszakok is, amikor gond volt az utánpótlás biztosítása. A társulatunknak most már három olyan fiatal tagja is van, akik Kana­dában születtek, elvégezték a színi­akadémiát, és nemcsak angol nyel­vű színházakban játszanak, hanem nálunk is, mert szépen beszélnek magyarul • Hol, milyen körülmények kö­zött készülnek az előadásokra? - A szlovákiai kultúrházrendszer­hez hasonló Torontóban is van, community center néven. Ebben a próbatermet teljesen ingyen kap­juk. A város rendelkezésünkre bo­csátott továbbá egy díszletmühelyt, ebben az épületben van a raktárunk is. • És hol tartják az előadá­sokat? - Színháztermünk nincs, az elő­adásokra termet bérelünk. Választék bőven van. A bemutatásra kerülő darabtól is függ, hogy milyen termet választunk. Mikor a Csárdáskirálynő volt műsoron, 1200-1400 férőhelyes termet választottunk, mikor a Hyppolit, a lakáj, akkor kisebbet. • Kapnak valamilyen állami tá­mogatást? - A helyzet az, hogy létezett ed­dig a Nemzetiségi Színházak Szö­vetsége, melynek az élén két cseh származású egyén állt, akik egyszer csak eltűntek - állítólag itt vannak Prágában, - és velük együtt eltűnt a szövetség pénze is. Ebből termé­szetesen nagy botrány lett, olyany­nyira, hogy a minisztérium a Nemze­tiségi Színházak Szövetségét fel is számolta. Korábban ezen a szövet­ségen keresztül olykor mi is kaptunk némi támogatást. A lényeg persze az, hogy eddig is a saját erőnkre támaszkodtunk, és a jövőben is önellátóknak kell lennünk • Befejezésképpen már csak egy kérdés: milyen színházi álmai vannak? - Én még nagyon sokáig szeret­nék színházat csinálni, de a legfon­tosabb az, hogy legyen kinek To­rontóban egyelőre jó közönségünk van, és megható, hogy itthon is milyen szeretettel fogadnak bennün­ket. Remélem, hogy vendégszerep­lökként a jövőben a kassai Thália Szinház művészei közül is együtt tudok majd dolgozni néhányukkal Torontóban SZASZÁK GYÖRGY RÉSZLET

Next

/
Thumbnails
Contents