Új Szó, 1993. június (46. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-30 / 150. szám, szerda
7 KALEIDOSZKÓP TURCZEL LAJOS VISSZAEMLÉKEZÉSE ARANY A. LÁSZLÓRA NAGY TUDÓS LEHETETT VOLNA Arany A. ÍAszlá neve, sajnos, mind a mai napig kevéssé ismert a szlovákiai magyar közvélemény előtt. Pedig mint nyelvészt úttörő jelentőségű néprajzi kutatásai, nyelvészeti tanulmányai emelik kisebbségi tudományos életünk legnagyobbjai közé. Mint embert viszont erkölcsi magatartása, a szlovákiai magyarságot sújtó legnehezebb időkben tanúsított bátor helytállása teszi érdemessé mindannyiunk tiszteletére. Pályáját a szlovák állam idejčn kezdte. A pozsonyi egyetem elvégzése után a szlovák nyelvi tanszéken kapott asszisztensi állást, ahol a Václav Vážny professzor vezette, szlovák nyelvjárási atlasz összeállításán dolgozó csoportba került, s itt egy 30 fős magyar csoport vezetésével bízták meg. A vezetésével végzett nyelvjárásgyűjtő munka alapján egyedülálló mű született: A koloni nyelvjárás fonológiai rendszere címmel. A könyvet 1944-ben adlák ki, s bár csak kevés példányszámban jelent meg, mégis nagy figyelmet keltett. Szintén jelentős a Szlovákiai magyarság néprajza című munkája, mely a szlovák állam határain belül maradt magyarság számáról, településeik elhelyezkedéséről ad képet. E két könyvön kívül számos nyelvészeti cikke jelent meg, melyek alapján már egyetemistaként, s később egyetemi asszisztensként nagy reményekre jogosító nyelvésznek tartották kollégái. Sajnos, az ígéretesen induló pálya tragikusan derékba tört. 1945 után mint magyart elküldték az egyetemről. Ez bántotta őt, de még jobban bántották az 1946-ban bekövetkezett, a felvidéki magyarságot sújtó atrocitások. Nem véletlenül lett annak a mozgalomnak a lelke, amely a jogfosztott magyarság érdekeinek védelmét tűzte zászlajára. A mozgalom, amely a Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség nevet kapta, Rozsnyóról indult el. A szövetség magját a Pozsonyban és Budapesten tanuló egyetemisták képezték, akik Arany A. László köré szerveződtek. 1946-tól fokozatosan mintegy 36 fiatal magyar értelmiségi kapcsolódott hozzájuk. Voltak köztük katolikus papok, evangélikus, református lelkészek, tanárok Pozsonytól Nagykaposig. Összegyűjtötték a magyarságot ért sérelmeket azzal a céllal, hogy eljuttassák külföldre, elsősorban Magyarországra. A szervezetet 1949 januárjában végül is leleplezték, és az összes tagot letartóztatták. A perre 1949. december 31-én került sor. Arany A. László, mint fővádlott, a legsúlyosabb büntetést kapta, nyolc évet. Büntetését Szlovákia különböző fegyházaiban töltötte, az utolsó időszakot pedig a jáchymovi uránbányában. 1955-ben szabadult. Tudományos tevékenységét azonban nem folytathatta, végzettségének, tudásának megfelelő állást nem kaphatott. Ráadásul a börtönben, az uránbányában eltöltött évek is alaposan aláásták az egészségét. Az ott szerzett kór 1967-ben vilte a halálba. Élete utolsó éveiben bensőséges kapcsolatba került Turczel Ijajos irodalomtörténészünkkel, a Komenský Egyetem magyar tanszékének akkori vezetőjével. Barátságukról, Arany emberi és tudósi értékeiről beszélgettünk el a tanár úrral. - Azzal kezdeném, hogy 1945 előtt nem tudtam róla, pedig egyetemi hallgatóként már számos cikket írt. Belelendülése a komoly nyelvészeti kutatásokba a szlovák állam idejére esik; akkor én Budapesten voltam joghallgató. Noha a szlovák államban történteket ott is figyelemmel kísértük, a tudományos élet olyan területe, mint a nyelvészet, engem személy szerint nem nagyon érdekelt. Arany nevét 1946-ban halottam először, és akkor egész véletlenül személyesen is megismerhettem. Zmeták Ernő festőművészt, budapesti kollégiumi társamat látogattam meg Pozsonyban, aki séta közben megemlítette, hogy a kiadóban, amelynek könyveit illusztrálja, lektorként dolgozik Arany László, a'nyelvész. Mivel éppen a Mély úton jártunk, betértünk a kiadó ott levő hivatalába, ahol találkoztunk Arannyal. Beszámolt a kiadó tevékenységéről. A kiadó tulajdonosa Jozef Orlovský nyelvész volt, korábban Arany egyetemi évfolyamtársa. Miután Aranyt 1945-ben, mint magyar nemzetiségűt, kitették az egyetemről, ő alkalmazta lektorként a kiadójáb an. E futólagos találko zás után sokáig nem báTIötfárh felŕHčT de a neve bennem maradt. - Tudott-e arról az akcióról, amely Arany kezdeményezésére 1946-ban folyt Szlovákiában? - Nem tudtam, ahogy az ellenük indított perről sem. Nagy titokban tarthatták, mert nem emlékszem, hogy az újságok írtak volna róla. A tragikus esetről az ötvenes évek végén szereztem tudomást Pozsonyban. Nagyon jó ismeretségbe kerültem Balogh Dénes Árpáddal, aki a per során a csoport egyik részének volt a védőügyvédje, ő úgy mesélte, a per az akkori politikai helyzetet követte. Nem sokkal az ítélethozatal előtt még reménykedtek, de két hét múlva megzúdult a tárgyalás, és szigorú ítéletek születtek. Aranyt nyolc évre ítélték. Azérl ilyen sokra, mert ő a bíróság előtt is fölényesen viselkedett és a kihallgatásokon is nagyon élesen megmondta a véleményét. - Mikor és milyen körülmények között találkozott újra Arany A. Lászlóval? - A hatvanas évek elején tudtam meg, hogy már kiszabadult és a Hydrostavnál dolgozik. A véletlen segített, hogy újra találkozhassam vele. Szükségem volt egy kárpitosra, és valaki Arany Bélát ajánlotta. Ismerősnek lűnt a neve, s mikor fölkerestem, kiderült, cserkészként irogatott a Mi ÍMpunkba. Mikor megtudtam, hogy ő Arany testvérbátyja, megkértem, segítsen, hogy találkozhassam az öccsével. Nemigen bíztatott, mivel azt mondta, Arany a régi kapcsolatait is megszakította, s nem áll szóba egykori barátaival sem. Én úgy gondoltam, mégis teszek egy kísérletet. Akkoriban már elkezdtem dolgozni a Két kor mezsgyéjén című könyvemen. Felkértem Arany Bélát, adja át öccsének az Irodalmi Szemle néhány számát, melyekben részleteket közöltek tanulmányomból. Mivel Arany lakását elkobozták, a vidéki munkából hazatérve a hétvégeket bátyjánál töltötte. Írásaim felkeltették az érdeklődéséi, így újra találkoztunk. Ismeretségünkből egy különös barátság lett. Arany velem szemben is tartózkodóan viselkedett. A múltjáról, az elszenvedett megpróbáltatásokról nem akart beszélni, de egy-két epizódot azért elmesélt. Például azt, hogy Ilaván Esterházy Jánossal is találkozott, akivel ő, mint a szlovákiai magyar közéletben tevékeny szerepet vállaló ember, korábban közeli kapcsolatban állt. Ismeretségünk kezdetétől azon voltam, hogy segítsek rajta. Arra gondoltam, meg kellene indítani a rehabilitációját, és jó lenne valami szellemi munkát találni számára. Először Szőke Józsefnél, az Új Ifjúság akkori főszerkesztőjénél próbálkoztam, aki fölajánlotta, olvasószerkesztőként alkalmazza Aranyt tisztes honoráriumért. Én ennek nagyon megörültem, hiszen tudtam, olyan állást úgy sem szerezhetek, ami az ő műveltségének, képzettségének megfelel. Mégis borzasztóan meglepett, ahogy az ajánlatot fogadta. Magát Michelangelóhoz hasonlította, aki Az ember tragédiája falanszter jelenetében széklábakat kényszerül faragni. Megrendített ez a tartás, az a jogos önérzet, ami benne volt. Újra próbálkoztam. Mint a magyar tanszék vezetője, a bölcsészkar dékánjához, Simon Ondrušhoz fordultam. Ismerte Aranyt, és az Orlovskýval közösen írt szlovák nyelvtanát, melyet nagyszerű grammatikána k larU>U. ó Bttm tudott ..I1IJL.11 MII!" érte. fin arra kértem, tegye lehetővé, hogy Arany a katedrán dolgozhasson, tudományos munkát végezhessen. Ö ebbe beleegyezett, csak azt mondta, előbb meg kell kérdeznie az igazságügyi megbízotti hivatalt, mivel Arany még nincs rehabilitálva. Pár nap múlva közölte velem, hogy a hivatal elutasította a kérést, Arany alkalmazását a tanszéken nem tartotta „célszerűnek". Ezek után ajánlottam Aranynak, hogy indítsuk meg a rehabilitálási eljárást. A kérvényt ügyvéd mostohaöccse dolgozta ki, de mivel attól félt, hogy nem jut el a főügyészhez, vállaltam, hogy megpróbálom kerülőúton eljuttatni. Felkerestem Lőrincz Gyulát, a Csemadok akkori elnökét, aki meg is ígérte, hogy továbbítja a kérvényt. Ám közben én összekülönböztem Lőrincczel, s nem tudtam meg, mi lett a kérvény sorsa. Arany akkor már súlyos beteg volt. Nem tudta, hogy rákja van, továbbra is bizakodott, hogy rendbejönnek a dolgok, és még dolgozgatott is. 1964-től már szülővárosában, Rozsnyón élt, ahol előbb mostohaapja, majd annak halála után rokonai ápolták. Többször felkerestem őt, s mindig nagy örömmel fogadott. „Professzor úrnak" szólított, bár én kértem, hogy ne tegye. Halála előtt írt levelében mintegy nekem adta át a stafétát. - Szlovákiai magyar viszonylatban mint tudóst, hová rangsorolná? A korabeli szlovákiai magyar tudományos életnek vitathatatlanul a legjelentősebb nyelvésze volt. Sokoldalú tevékenységet folytatott, foglalkozott néprajzzal, nyelvjáráskutatással, népköltészeti gyűjtéssel, nyelvészettel, bilingvizmussal. Ha 1945 után úgy alakult volna az élete, ahogy korábban indult, ő szlovakistaként és magyar nyelvészként is vetekedhetett volna kollégáival. Megérdemelne egy kis monográfiát, mely feldolgozná nemcsak a munkásságát, hanem az életét is. Mert kisebbségi szempontból egy hősi élet volt az övé. S. FORGON SZILVIA 1993. JÚNIUS 30. Kis NYELVŐR VÁLYÚHARC Kisebbségi helyzetben természetesjelenség, hogy a többségi nyelv hatására egyes szavaknak kibővül a jelentésük. Például mi, szlovákiai magyarok nem egy szót a magyarországiaktól eltérő jelentésben is használunk; ezek egyike a vályú szó. Az értelmező kéziszótár az alábbi jelentéseit tünteti fel: 1. Hosszában homoriian kivájt fatörzs, ill. deszkából, cementből készült hasonló tárgy háziállatok itatására, etetésére (bizalmas, tréfás értelemben: étkezés; 2. csatornaszerű bevágás, vájat. A szlovákiai magyar sajtó viszont egy sajátos jelentésében használja: jól jövedelmező állás, funkció, pozíció. A vályú főnév ebben a jelentésben a rendszerváltás idején, 1989ben tűnt fel a szlovák koryto magyar megfelelőjeként. A koryto szó a kezdetben a jövedelmező pozícióban, állásban van jelentésű byť pri koryte, ill. byť pri (plnom) válove kifejezésekben fordult elő, de csakhamar „önállósult", amit az jelez, hogy más szavakkal is alkothat szókapcsolatot. A koryto, illetve a vályú újabban szintén gyakran szerepel a sajtóban, úgy tűnik tehát, hogy az említett átvitt jelentése állondósul. Erre utalnak az alábbi idézetek is: „Nyílt ülök az, hogy a mozgalmat ma már csak a funkciőoszlogatás tartja össze. Kevésbé finoman kifejezv e a i Mjinmi. I ll^i Ili n Il ii t I IIUIU.mu .l ii . „Úgy tűnik azonban, halalmi ambícióit immár felismerte Mečiar is, s ezért a vályútól való kényszerű távozás jutott neki osztályrészül". Ám nemcsak vályú szavunknak bővült a jelentése, a szlovákiai magyar politikai szótár is gazdagabb lett egy elemmel: a szlovák boj o koryta mintájára létrejött a vályúharc összetett szó: „A közhivatalokban újra itt a vályúliarc, lépten-nyomon ármánykodás folyik a privilegizált posztokért..." Éz a mondat egy szlovák politikus nyilatkozatából származik, tehát fordítás, de idézhettem volna egyik magyar napilapunk belpolitikai kommentáljából is. Mint példamondatunkból is kitűnik, a hazai politikai szóhasználatban a vályúharc a jól fizetett állásokért, a hatalmi helyzetért folytatott küzdelmet jelenti, ezt pedig a magyarban sokféleképpen líi tudjuk fejezni, legegyszerűbben a sajtónyelvben használatos pozícióharc szóval, de kereshetünk más, expresszívebb kifejezést is. SZABÓMIHÁLY GIZELLA PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Csemadok Nyitrai Területi Választmánya pályázatot hirdet a területi választmány titkári tisztségének betöltésére. Feltételek: - magyar nemzetiség, - a Csemadok tevékenységének ismerete - szervezői képességek. A pályázatnak tartalmaznia kell: - a pályázó életrajzi adatait, - eddigi kulturális tevékenységét, - a Csemadok programjával kapcsolatos elképzeléseit a nyitravidéki magyarság specifikus helyzetének figyelembe vételével az adott gazdasági körülmények között. A pályázat'beküldésének határideje 1993. július 31. Érdeklődni és pályázni az alábbi címen lehet: Fehér Sándor, Csemadok TV Pri synagóge 2 949 01 Nitra -Arra gondoltam, meg kellene indítani a rehabilitációját, és jó lenne valami szellemi munkát találni számára. (Méry Gáborfelvétele)
