Új Szó, 1993. június (46. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-24 / 145. szám, csütörtök

5 LAPOZGATÓ ÚJ szól 1993. JÚNIUS 24. MÉG EGYSZER A SZLOVÁK ÁLLAMFŐ SZÁZ NAPJÁRÓL TETT A SZO IS A köztársasági elnök úrral tartott találkozó előtt, a Forum Szálló tanácstermébe való belépéskor minden tollforgató választhatott az államfő első száz napjáról szóló dokumentum szlovák vagy más, világnyelven készült változatai között. Az anyag 5. oldalán nagyon érdekes ifnormációk találhatók egy nagyon kényes ügyről, éspedig arról, ki csinált Michal Kováéból elnök urat. Itt az olvasható, hogy „még a kormányon levő mozgalomból, a DSZM-böl sem szavazott rá mindenki. Azokon kívül, akik tartózkodtak, néhányan ellene is szavaztak. A DPB java része az ö oldalára állt. Az SZNP képviselőinek a többsége szintén rá adta szavazatát. A KDM és a magyar politikai pártok soraiból ugyancsak jutott neki néhány voks". Engedtessék meg, hogy megkérdezzem, honnan tudják ezt ilyen pontosan az elnöki iroda sajtó- és belpolitikai osztályának a munkatársai (ők állították össze a dokumentumot), mikor az elnökválasztás titkos volt? Es ha már ismernek adatokat, akkor ezt a nem hivatalos információt felhasználhatják a hivatalos adatok közlése során? Egyik kollégánk külföldön mindig örömmel újságolja, hogy kis, de azért szegény országból érkezett. A külföldi tollforgatók erről az államról azt gondolhatják, hogy noha kis ország, de azért velejéig demokratikus: itt ugyanis hivatalosan nyilvánosságra hozzák, hogy ki miképp voksolt egy tiktos szavazás során. Természetesen, ez egy semmitmondó, kis epizód, de lehet, hogy kivehető belőle, miért volt az elnök úr az első száz nap alatt politkusként, a magatartás és a tettek embereként sikeresebb, mint szónokként. E tekintetben nem csupán arról van szó, hogy szakadéknyi különbségek vannak egyes megnyilatkozásainak a stílusában, hanem valami fontosabbról is. Nehéz elkendőzni azt a benyomást, hogy egyegy felszólalásával mindig eleget tett az adott hallgatóság elvárásainak, legyen az bár a DSZM közgyűlése, a DBP kongresszusa, a hadsereg tábornoki karával tartott találkozó vagy a Szlovák Értelmiségi Kongreszszus. Például békeszerető hadseregünk generálisai előtt kijelentette, hogy a Szlovák Köztársaság nemcsak hogy senkit nem veszélyeztet, hanem még közvetlen veszélyeztetettséget sem érez. Viszont a szlovák értelmiség harcosabb hangvételű része előtt az eperjesi találkozón úgy vélekedett: vannak ragadozók, amelyek a meggyengült, belsőleg felosztott nemzet torkának akarnak ugrani, s végleg bebizonyítani neki, hogy sohasem volt, nincs és sohasem lesz joga saját államra. És ez különbség, amely csak nehezen magyarázható dikciómódusulással... Úgy tűnik, a szlovák államfőnek száz nap teljes mértékben elegendő volt arra, hogy megmutassa saját politikai identitását, önálló véleménynyilvánítási és távolságtartási képességét, de még nem volt ideje arra, hogy megbízható embert ültessen a fő speakwriteri tisztségbe. Azaz olyan férfit vagy nőt, egyszerűen olyan személyt, aki olyan beszédet tud írni neki, amilyent ő maga is képes volna papírra vetni, ha volna rá ideje, s nem kellene más kötelességeket teljesítenie. Hiszen az előrehaladott demokrácia jelenlegi időszakában mindenképpen szükség van egy beszédéíró szakemberre. A politikus identitását ugyanis nemcsak a tettek, hanem a szavak is alakítják, és az államfő esetében - tett a szó is. MARIÁN LEŠKO, Pravda, VI. 12. KÖSZÖNÖM, LEŠKO ÚR... (TETT A SZÓ IS — 1993. 6. 12.) SZAKÉRTŐK A KONSZENZUSRÓL Noha továbbra is hangzanak el nyilatkozatok a mostani sokkterápia kétségbe vonásáról, vitathatatlan, hogy gazdaságunknak az 1990. évi kiindulási pontra való visszatérése vagy egy radikális korrekció nehézségeket, káoszt idézne elő, amely nemcsak a már amúgy is eléggé bonyolult gazdasági helyzetre, hanem az állandóan rosszabbodó lakossági életfeltételekre is kedvezőtlen hatással volna. (...) Noha a politikai erők között megfigyelhető bizonyos differenciálódás, a? alapvető irányvétel és a gazdasági reform folytatásáról alkotott vélemények tekintetében beszélhetünk nemzeti konszenzusról, jóllehet a reform keretében egyre több csődre, de egyúttal a privatizálás felfutására is számíthatunk. Hangsúlyozni kell azonban, hogy még senki előtt sem világos, hogyan lehet felélénkíteni a gazdaságot, végrehajtani a szerkezeti változtatásokat. Bizonyára naiv dolog azt gondolni, hogy a problémák megoldására a receptek teljesen egyformák lesznek. Vitathatatlanul természetes dolognak kell lennie, hogy a reform folytatása során nem szabad elkerülni annak az útnak az elemzését, amelyet már megtettünk. E tekintetben hazai forrásokból többé-kevésbé hiányos értékelések állnak a rendelkezésünkre. Lehet, hogy később átfogóak is születnek, s ezért addig sem szabad háttérbe szorítani a külföldi forrásokat. Az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának a szakértői által kidolgozott jelentés valószínűleg az első dokumentum, amely mélyrehatóan elemzi az egykori keleti blokk országaiban folyó gazdasági reform eddigi lefolyását. Az európai gazdasági helyzetről írt tanulmány szerzői rendkívül nagy jelentőséget tulajdonítanak a politikai konszenzusnak... Egyúttal emlékeztetnek arra, hogy e tekintetben a sokkterápiás gyógymód erőltetése miatt az országokban szinte semmi sem történt, s a konszenzus híveit azért bírálják, mert jobban nyugtalanítja őket a régi tervutasításos rendszerhez való visszatérés lehetősége, mint az a kockázat, hogy elveszítik a piacgazdaságra való áttéréshez szükséges lakossági támogatást. Továbbá hangsúlyozzák, hogy ezt talán nem sikerül elérni, ha a folyamatot nem támogatják a polgárok, akik valóban megértik, mi is áll a reform mögött. Ezért a térség kormányainak javasolják, dolgozzanak ki magyarázó programokat, amelyekből az emberek megtudhatnák, mi vár rájuk s ennek alapján tegyenek kísérletet egy kormányzati-lakossági konszenzus elérésére. És az bizonyos, hogy egy ilyen konszenzus nem lehetséges egy, a politikai pártok és mozgalmak között ezt megelőzően megállapodás nélkül. A szakértői által készített néhány további elemzésből pedig kikövetkeztethető, hogy mit kellene tartalmaznia az említett programnak. Az EGB-szakértők felhívják a figyelmet: a sokkterápia-modell közvetve azt ígéri, hogy a direktív gazdaságról a piaci viszonyokra való áttérés elérhető egy ugrással, de ez olyan elvárásokat követel meg, amelyeket nem lehet teljesíteni. E szemszögből nézve a dolgokat, a szakértők szerint nem meglepő, hogy a kormányok többsége által tett első reformlépések .között szerepelt az árak és a kereskedelem liberalizálása, mivel ez valósítható meg a legegyszerűbben és leggyorsabban. Azt is kiemelik, hogy a reform jóval részletesebb, világosabb stratégiát követel meg, mint amilyen jelenleg a kelet-európai kormányzatok többségének a rendelkezésére áll. A sokkterápia híveitől eltérően - akik általában azt állít ják, hogy ez a modell az egyedüli alternatíva — a jelentés szerzői leszögezik, hogy többféle modell létezik, amelyeket az adott ország sajátos körülményeihez igazíthatnak. Ugyancsak síkraszállnak a szakaszos reformlépések összehangolása mellett. És még sorolhatnánk az ajánlásokat. (...) LADISLAV ELF, Hospodárske noviny, VI. 16. A közéit cikkek nem feltétlenül tükrözik az Új Szó véleményét. Marián Leško kolléga valóban korrekt kolléga. Az 1993. június 12-én Tett a szó is címmel megjelent cikkében újságírásból professzori mintaleckét adott nekem. Felnyitotta a Szlovák Köztársaság elnökének a szemét is, megláttatta vele, hogy milyen ember ül a fő speakwriteri funkcióban. Csodálatra méltó, ahogy az elnöki iroda sajtóosztályának 22 oldalas anyagából és a négyoldalas államfői beszédből miképp tudott kiszelektálni mindössze tíz sort. Még csodálatra méltóbb, ahogyan ezt a kiragadott szövegrészt bravúrosan, szisztematikusan és logikusan egybe tudta kapcsolni és kioktató cikket tudott írni a nagypolitika hibáiról és próbaköveiről. Leško kolléga tankönyvbe illően okított ki engem, és mindössze tíz sorral meggyőzött arról, hogy az újságírásban csak amatőr vagyok. Ez számomra ugyanolyan személyes tanulság, mint amilyent az 1968 utáni társadalmi válság idején megéltem. Kellett ez nekem, amikor az elnök száz napjáról szóló jelentésbe becsempésztem azt, ami noha a nemzeti tanácsban titkoknak számított, de már 90 nappal korábban a verebek is csiripeltek (a parlament tetején) - és amiről a sajtó is írt. Nem kellett volna leírnom, hogy a Michal Kováéra leadott 106 szavazat között különböző politikai pártok és mozgalmak képviselőinek a voksai is voltak. Állami hivatalnokként nem kellett volna átvennem az újságokból azt az információt, miszerint a Szlovák Köztársaság elnökére nem szavaztak néhányan saját politikai szubjektumának honatyái közül sem. Ez tilos talán egy demokratikus államban? Vagy ez antidemokratikus megnyilvánulásnak, tettnek tűnik, amilyet nem szabad soha többé publikálni? Erről bársonyosan el kellene gondolkodnom... Már az osztályfőnökünk is figyelmeztetett bennünket arra a rossz szokásra, hogy nem szabad a padtárs irkájából másolni. Marián Leško tanító ötössel jutalmazott, amiért a sajtóból másoltam (vagy lehallgattam a verebeket?). Joggal. Hiszen nemrég még nem lehetett titkokat nyilvánosságra hozni. Erre az újságírást oktatók is jól emlékeznek. Megérdemeltem az ötöst azért is, amiért hibákat vétettem az államfői beszédek esetében is. Van talán valami szörnyű abban, ha a Szlovák Köztársaság elnöke több mint száz cikkében, interjújában és felszólalásában eltérően értékeli ugyanazt a problémát? Vagy Leško úr úgy véli, hogy mindennek változtatás nélkül kell mennie, pontosan úgy, ahogyan a Duna vize folyt az elmúlt negyven évben. Az ő esetében azonban valahol máshol kell keresni a hibát. Ő csupán két kiragadott mondat alapján érvel, mégpedig két különböző szöveget említve, amelyek más helyen és más időben hangzottak el. A szerző írását mankóra támasztja: „Ez egy semmitmondó, kis epizód", amelyből hirtelen egy egész más következtetésre jut: „lehet, hogy kivehető belőle, miért volt az elnök úr az első száz nap alatt politikusként, a magatartás és a tettek embereként sikeresebb, mint szónokként". Örülök, hogy Leško kolléga szklerózisom miatt közli velem, hogy bal kezemnél mindig egy korrekt, precíz tanító áll, aki minden alkalommal emlékeztet bárminemű lehetséges epizódra az államfő — speakwriter viszonyban. JOZEF SITKO, az államfői iroda sajtóosztályának vezetője Ennek tudatában meglepetésként hat, hogy ez a kérdés nem szerepel a 20. ülés programján sem, noha a kereszt- és vezetéknevekről szóló törvény kormányjavaslata igen. Várható, hogy a magyar képviselők kérni fogják besorolását a napirendi pontok közé, mivel - tekintettel arra, hogy az előző tanácskozáson nem vitatták meg - beletartozik a programba. Tehát a nemzeti tanácsnak rendkívül érzékenyen kell reagálnia a magyar nemzetiségű tagjai részéről várható követelésekre. Már csak azért is, mert magyarországi testvéreik lobbyja ismét sikeresen működik. FRANTIŠEK MELIŠ, Práca, VI. 21 TÜKRÖM, TÜKRÖM... NEM VAGYUNK ROSSZABBAK, DE JOBBAK SEM MÁSOKTÓL A Szlovák Értelmiség Kongresszusának eperjesi összejövetele óta már eltelt néhány nap, de az esemény utóhangjai máig sem csitultak el. Nem akarok véleményt mondani arról, mi tartja össze ennek az elit klubnak a tagságát, az ilyesmi jobbára közös érdeklődés vagy lelki rokonság kérdése. Az utóbbi pedig adott esetben nagyon is markáns, bár (elvétve) egy-egy disszonáns hangot vagy hangocskát is hallani lehetett. Nem vitatom e fórum létjogosultságát. Kétségbe vonom viszont, hogy joga volna az ország valamenynyi értelmiségijének a nevében nyilatkozni, elvégre az intelligencia nem csupán műveltség és megszerzett titulusok, hanem elsősorban tárgyilagos látásmód és állásfoglalás kérdése... A melldöngetés ugyanis nem lehet annak értékmérője, ki a jobb vagy nagyobb szlovák. A demokráciában semmiféle csoport sem korlátozhatja az egyén vagy valamely más csoport tevékenységét, még a nemzet szent eszméje nevében sem. Mert innen már csak egy lépés választ el az etnikai és egyéb tisztogatásoktól, ezért megdöbbentő, hogy a kongresszus olyan tagjai is ekként nyilvánultak meg, akik már átéltek ehhez hasonlót. A nemzeti kizárólagosság, főként itt, Közép-Európában, ahol két évezred alatt a népvándorlás megannyi hulláma és háborúk sora söpört végig, mindannyiszor pusztulást vont maga után. Igaz, volt mindennek egy kedvező hatása is - a lakosság keveredése arra kényszerítette a különböző etnikumokat, hogy keressék a békés együttműködés módját. Hol jobban, hol rosszabbul ment a dolog. Amikor rosszabbul, mindig politikai manipuláció volt az oka, az emberek egymásnak uszítása. Hogy napjainkban hova vezethet az ilyesmi, azt a balkáni események példázzák. A szenvedélyek elszabadulásához sokszor elég egy jelentéktelen incidens is, amelyet könnyű megrendezni. És már ég is a ház, a lángok megfékezéséhez temérdek tűzoltó kell, és nem tudni, nem válik-e az egész épület a lángok martalékává, a gyújtogatókkal együtt. Semmiféle törvénnyel sem lehet megmenteni egy államot, ha polgárai nem azonosulnak vele... A megtorlás, amint az a parancsuralmi rendszerekben bebizonyosodott, a lakosságot passzív rezisztenciára kárhoztatja. Nekünk viszont inkább fel kellene ráznunk az embereket mély álmukból, fel kellene szabadítanunk alkotó kedvüket. És nemcsak a nemzeti elzárkózás vagy kizárólagosság jegyében, hanem regionális, európai keretek közt, világméretben. Jelszavakkal és nemzetféltéssel ugyanis nem jutunk messzebb s szomszéd szérűjénél, ami manapság nem a legkecsegtetőbb perspektíva. Ezért nem segítenek rajtunk azok a többé-kevésbé nyílt kísérletek, amelyek szlovákságunk védelmét célozzák az állítólag szlovákellenes tömegtájékoztatás bírálatai ellenében. Ez túlságosan emlékeztet a kommunista- vagy Amerika-ellenes tevékenység ürügyén folytatott boszorkányüldözésre. Fájlaljuk, hogy a világban nem alakult ki kedvező kép Szlovákiáról, illetve, hogy ez a kép túlságosan ellentmondásos, és boldog-boldogtalant hibáztatunk érte. De nem várhatjuk, hogy egyedül a mesebeli varázstükör válaszoljon a kérdésre: „Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, van-e szebb nemzet a vidéken?" A válaszadásból nekünk is ki kell vennünk a részünket, még ha, megvallom, nem minden kívülálló nézte és nézi is ezt jó szemmel. Nem vagyunk semmivel sem roszszabbak, de semmivel jobbak más nemzeteknél. így - tárgyilagosan - igyekezzünk hát szemlélni magunkat, hogy valós (s ezáltal igaz) tanúbizonyságot adjunk magunkról a tények teljességében és ellentmondásosságában. Ezen semmiféle nagy szavak, semmilyen hatalmi intézkedések nem változtathatnak. Talán inkább rontanak. IVAN HORSKÝ, Národná obroda, VI. 8. A

z oldalt összeállította: MADI GÉZA A szerkesztő megjegyzése: Szeretném aláhúzni, nem volt célom „felnyitni az államfő szemét" a tekintetben, hogy felfigyeljen rá, milyen ember ül a fő speakwriter székeben. Éppen ellenkezőleg, a cikkben azt szerettem volna leírni, hogy ilyen embere nincs. Feltételezésem szerint a sajtóosztály vezetőjére temérdek kötelesség hárul, annyi, hogy már nem lehet a vállára rakni az elnöki beszédek előkészítésének súlyos gondját. Tekintet nélkül erre a félreértésre, meggyőződésem, hogy Sitko úr osztályvezetőként felelősségtudattal teljesíti kötelességeit, s ezért sajnálom, hogy a cikket a személye és állása elleni támadásnak minősítette. Azt is sajnalom, hogy megjegyzéseimet helytelennek tartja, de ami tényleges tartalmukat illeti, nem látok okot arra, hogy valamiben is módosítsam őket: a hivatalos információk között nem szabad szerepeltetni adatokat a titkos szavazásról, annak ellenere sem, hogy ezt a verebek is csiripelik a parlament tetején. Márt csak azért sem, hogy megmaradjon a csiripelés és a hivatalos információ tartalma közötti különbség. És azon a tényen, hogy az elnök úr két megnyilatkozásban egymástól eltérően ítélt ineg egy olyan fontos dolgot, hogy vajon veszélyezteti-e valaki Szlovákiát vagy nem, mit sem változtat az, hogy más helyen és más időben hangzottak el. M. L., Pravda, VI. 16. Parlamenti küldöttségünk áprilisi magyarországi látogatása során az ottani államfő, valamint a parlament elnöke és a kormányfő is biztosította Ivan Gašparovičot és a többi képviselőt, hogy déli szomszédunk nem akadályozza meg Szlovákia belépését az Európa Tanácsba. Múlt péntek óta mindez azonban magyar részről áprilisi tréfának tűnik, mivel Budapestről Pozsony megbízhatatlanságára vonatkozóan figyelmeztetés érkezett e szervezet főnökségének az asztalára. Állítólag nem lehet hinni a kisebbségi jogok ügyében tett ígéreteinek, s így azoknak, akik Szlovákia felvételéről döntenek majd, írásos garanciákat kellene kérniük alkotmányos szerveitől. A magyar fél lépésének komolyságára már Vladimír Mečiar is felhívta a figyelmet, aki minderről svájci látogatásakor szerzett tudomást. Rendkívül veszélyesnek minősítette, amely azt okozhatja, hogy Szlovákiát nem veszik fel az Európa Tanácsba. A felvételre június 29-én, kedden délután Strasbourgban kellett volna sort keríteni, ám második kísérletünk is - az első májusban volt úgy tűnik, veszélybe került. Csak most láthatjuk - a parlament 19. ülésén - az utolsó napirendi pont képviselői szabotálásának a következményét. A napirenden a magyar koalíció által beterjesztett határozati javaslat elfogadása szerepelt volna.