Új Szó, 1993. június (46. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-21 / 142. szám, hétfő
3 PUBLICISZTIKA 1993. JÚNIUS 21. NEM HAGYOM ANNYIBAN! Bősön él Takács Zsuzsanna, az életverte asszony. Elkeseredetten, betegen, soványan, ugyanakkor bátran, hősiesen, szívósan - segítségre várva. Sajnos, mi segíteni nem tudunk, ezt megmondtuk neki is, mi csak a sorsát tudjuk ecsetelni, a történtekről beszélhetünk abban a reményben, hogy írásunkat olvasva megmozdul néhány ember lelkiismerete. A takaros „kockaház", ahogy a Csallóközben nevezik a hatvanas években egy fazon szerint épített családi házakat, egy kis utcácskában, a belterületen áll. Udvara rendezett, kiskertjében pompáznak a virágok, hátul, a kerítésen túl van a gazdasági udvar, mögötte a kert. A bejárati ajtón kopogunk. Semmi. Ismét kopogunk, majd megragadjuk a kilincset - az ajtót nem zárták kulcsra. Szemünk elé tárul a sok szobanövénnyel díszített előtér, onnan belátni a konyhába. A heverőn egy kisfiú könyvet lapozgat. - Szervusz, otthon van a mamád? Csak egy pillanatra emeli fel tekintetét, nem válaszol, tovább „olvas". A kérdést megismétlem, egyáltalán nem reagál. Azt gondoltam, süketnéma. Míg lélekben sajnálgatom, előkerül a talpig feketébe öltözött Takács Zsuzsanna. - A tyúkokat etettem, egy keveset gyomláltam... Bár kora reggel van, a négy szoba tiszta, az ágyak bevetve, a por letörölve. Rendszeretők lakják a házat - állapítom meg. Mi gyötri levélírónkat, Takács Zsuzsannát? Már tíz éve özvegy, egyedül nevelte fel három gyermekét. Apjuk halálakor Judit 18, Laci 10, Tamáska meg csak ötéves volt. A ház félkész állapotban állt, sok adóssággal. Testvérei segítettek, így fejezte be a „fészket", így nevelte föl, taníttatta ki a csemetéit. Juditot férjhez is adta Földes Zolihoz a szomszéd utcában lakó legényhez, akit lánya imádott, de párja alig vett számításba, hiszen már az esküvő napján kilopódzott másnak udvarolni. Nem is lett jó vége. Még a kisfiú - aki a konyhában látogatásunkkor olvasott - születése előtt elváltak. Judit és Ádámka Zsuzsánál maradt, Zoltán meg elment Németországba dolgozni. Néha hazalátogatott, a szüleinél lakott, járta a diszkókat, a presszókat, szórta a pénzt, szóval - nagylábon élt. Kisfiára ügyet sem vetett, viszont Judittal találkozgatott. - A lányom olyan szerelmes volt, hogy szinte pattant Zoli szavára. Az bármikor megszólította, bárhova hívta, azonnal csinosította magát, elment vele. Abban reménykedett, hogy helyrerázódnak a dolgok, hogy ő boldog lesz, és Ádámkának visszatér az apukája. Ez lett a veszte. Végül az történt, hogy 1992. augusztus 28-án a volt férj, Zoltán találkát kért a volt feleségtől, Judittól, mondván: elmehetnének közösen meglátogatni barátaikat. Judit könnyen ráállt, fürdött, megmosta a haját, vasalt, szépítkezett. A négyéves kisfia, Ádamka hiába kérlelte: Anyuci, ne menj, maradj velem!" Édesanyja azzal nyugtatgatta: ,,Hamarosan visszajövök, te addig játssz a nagymamával." Ez volt az utolsó beszélgetésük. A ház előtt megállt Zoltán új Peugeot 405-ös gépkocsija, Judit kilibegett, még visszanézett, integetett kisfiának és édesanyjának - aztán soha többet nem tért haza... Ki tudja, hol, merre járt a házaspár. Illetve, azt pontosan fel lehet mérni, tudni lehet. De azt nem, mi játszódott le köztük közben, míg járták a különböző falvakban élő barátaikat. Tény, hogy nyilván hazafelé igyekezve, Várkony és Mad között 20.30 órakor balesetet szenvedtek. És itt kuszálódnak össze a szálak... A gépkocsi négy útmenti fát sértett, majd felborult, kigyulladt. Judit szénné égett benne, ám Zoltánnak tulajdonképpen semmi baja sem történt. És ez bolygatta fel leginkább a közvéleményt, ez nem hagyja nyugodni édesanyját,Takács Zsuzsannát! Megannyi kérdés gyötri lelkét, de a bősieket is, amelyekre választ szeretne, szeretnének kapni. Például: - hogyan lehetett a helyszínen elsőként Zoltán sógora, a rendőr, amikor szolgálatban sem volt? - miként menekült meg Zoltán sérülések nélkül egy olyan égő gépkocsiból, melyben volt felesége bennégett? - a volt férj miért ment be egy néhány kilométerre levő preszszóba segítséget kérni, ahelyett, hogy mentette volna Juditot (igaz, a törvény szerint nem köteles, ha ez saját életét veszélyezteti), - hol lehetett Judit, amikor egy arra haladó motoros bevilágítva a kocsiba, azt üresen látta? - miért szállíttatták el a gépkocsi roncsait és a szénné égett holttestet még azelőtt, hogy szakértők látták volna, hozzátartozóit értesítették volna a történtekről? - miért nem hallgattak ki egyetlen szemtanút sem, csupán a volt férjet? - miért nem hajlandó a nyomozó az anyával beszélni? - hogy létezik az, hogy Judit feje jobb oldalon sérült, holott a jegyzőkönyv szerint ő vezetett, ugyanakkor, bár volt járművezetői engedélye, nem sofőrködött, mivel nem volt gyakorlata Takács Zsuzsa eltökélten keresi igazát és kimondottan félt az autóvezetéstől? Vagy ötven kérdést tettek fel az érintettek, a velük érzők. Sajnos, választ egyetlen kérdésre se kaptak. Nem, mert az ügyet úgy zárták le, hogy baleset történt, okozója Judit. Takács Zsuzsanna a legfelsőbb bíróságnál fellebbezett - kevés sikerrel, mivel az ügyet visszaküldték Dunaszerdahelyre, ahonnan csak azt tudta meg: baleset volt, Zoltánt nincs miért vádolni. Judit temetésén, kit édesanyja hatvan centiméteresre égve kapott vissza a koporsóban, ott volt az egész falu. Csupán a volt férje, annak rokonsága hiányzott... A tragikus esemény csaknem egy éve történt. Rövid idő ez arra, hogy egy anya belenyugodhasson gyermeke elvesztésébe, főleg akkor, amikor annak halála tisztázatlan, de még csak remény sincs rá, hogy azt valaki is tisztázni akarná. Mert tény, hogy túl sok a homályos folt... - A lányomat már nem tudom visszakapni. Ebbe bele kell nyugodnom. Viszont jogom van ahhoz, hogy megtudjam, miként hall meg. Csak a tényeket akarom tudni. Én nem támadok sem a volt vömre, sem annak szüleire, rokonaira. Ami legalább enynyire fáj, hogy el akarják venni tőlem az ötéves Ádámkát. Születése után ide hozta a lányom, együtt neveltük, az apja rá se nézett. Amióta Juditot eltemettük, én viselem a gondját. Most meg azzal jön az apja, hogy magának követeli, majd az ő szülei nevelik, vagy kiviszi magával Németországba. Az egész falu tudja, hogy unokám csakis velem van, én viselem gondját. Hát létezik olyan törvény, mely elvehetné tőlem? Félek, nagyon félek, hogy végül vesztes leszek. Engem a maffiák nem érdekelnek, én csak az igazamat, az igazságot keresem - panaszolta Takács Zsuzsanna. Tény, hogy lánya halálát a hatóság úgy minősítette, mint véletlen balesetet. Tény, hogy Zoltán követeli a fiát. Tény, hogy a sokat próbált asszony tehetetlen mindazokkal szemben, akik megkerülve a törvényeket ellene fordulnak. Mert minden jóérzésű ember érzi, tudja: Takács Zsuzsa csak azért harcol, amihez joga van - az unokájáért, akit tulajdonképpen ő nevelt. Sok időt töltöttünk a „kockaházban". Előkerültek a családi fényképek, Ádámka is bátor lett, szavalt, énekelt, amikor elérkezett az ideje, ebédet követelt a „mamától", és jöttek a szomszédok is: „Hogy vagy Zsuzsám, nincs valamire szükséged?" Valamennyien a múltat idézték, valamennyien még ma is fel voltak háborodva a történteken, Zoltán magaviseletén. Hazafelé betértünk a községházára is. - Hogy ítélik meg Földes Judit halálát? Hogyan Takács Zsuzsa követelését, hogy a bíróság neki ítélje unokáját? - kérdeztük. -Judit halála nem volt véletlen. Zsuzsa, csakis Zsuzsa nevelheti Ádámkát, hiszen ő gondoskodott róla születése óta - mondotta Both Jenő mérnök, a hivatal vezetője s megannyi kolléganője. De ezt mondták a találomra megszólított falubeliek is. Sajnos, nem mi vagyunk az igazságtevők. Mert akkor bizony tüzetesebben felgöngyölítenénk a baleset körülményeit, nem zárnánk le olyan gyorsan, kételyeket hagyva. És minden bizonnyal egyértelműen döntenénk Ádámról is. - Nem hagyom annyiban mondta Takács Zsuzsa. Az igazát keresi és mi nagyon reméljük, hogy meg is találja. Hogy hitele legyen a törvénynek és az igazságszolgáltatásnak, mert különben, ugye, mindenki azt tehet, amit akar. És ez egy jogállamban elfogadhatatlan! OZORAI KATALIN Méry Gábor felvételei Ádámka maminak szólítja a nagyit ...ennyi maradt Juditból... spol. s. r. o. Radvanská 2, 811 01 Bratislava tel 07/313 674, 312 184, 313 339 fax. 07/311 804 ajánlata teljesen felszerelt: - vendéglői konyhák - gasztronómiai és hűtőberendezések - alumínium ajtók, ablakok és homlokzatok minőség - tervezés - szerelés - szerviz VK-838 JÓ UTAT NÉMETORSZÁG Bár a turisták többsége - főleg az északi országokból érkezők - a nyári szabadságuk úticéljához tartva csak átutazik Németországon, sokan azt vallják, itt is nagyon tartalmasan és érdekesen el lehet tölteni a vakációt, hisz kontinensünk egyik legnagyobb országa mindennel rendelkezik, ami vonzza a turistákat: van tengere, magas hegyei, patinás fürdővárosok várják a vastagabb pénztárcával rendelkezőket. UTAZÁS: Csehszlovákia szétválását követően Németország már nem szomszédunk, tehát csak egy harmadik ország - Ausztria vagy Csehország - érintésével tudjuk elérni. A vasúti és a légi közlekedés drága, így feltehetően a legtöbben személygépkocsival vagy autóbuszszal utaznak majd. Az NSZK Nyugat-Európa azon országai közé tartozik, ahol az autópálya-használatért nem kell fizetni, és ráadásul még sebességkorlátozás sincs (ennek elsősorban a nagy, erős motorú autók tulajdonosai örülnek). Az ajánlott maximális sebesség 130 km/óra, ám túllépését nem büntetik. A vezetés fokozott óvatosságot igényel, főleg előzéskor kell körültekintőnek lenni, hisz előfordulhat, hogy a bal sávban 200-240 km-es gyorsasággal is „repesztenek" a hazai autósok. A benzin literje 1,30 és 1,50 márka között mozog, tehát átszámítva drágább, mint nálunk (1 DEM = 18,30 korona). Ajánlatos idehaza baleset- és vagyonbiztosítást kötni, mivel a kórházi kezelés naponta 1000 márkába is kerülhet. A gépkocsivezetők meg ne feledjék, a német rendőrök nagyon szigorúak, főleg a tilos parkolást büntetik kíméletlenül, a bírság és a szabálytalanul parkoló autó elvontatásáért fizetendő összeg 300 márkát is kitehet. SZÁLLÁS: Mint általában tőlünk nyugatra mindehol, Németországban is a legolcsóbb szállást az ifjúsági szállodák (Jugendherberge) kínálják. Itt már személyenként 10 márkáért is lehet ágyat kapni egy éjszakára. Igaz, a szálloda elnevezés túlzás, ám az ifjúsági szálláshely tiszta; és ne lepődjünk meg, ha egy-egy szobában 8-10-en is leszünk. Feltétlenül megéri idehaza a CKM irodájában elintézni a nemzetközi igazolványt. Ezt a 26 évesnél idősebbeknek is kiállítják („senior" megjelöléssel); tehát ugyanúgy élhetnek előnyeivel, mint a fiatalok. A panziókban az éjszakai szállás ára 50 márkánál kezdődik, igaz ebben már a reggeli is benne foglaltatik. ÉTKEZÉS: Egy átlagos német étteremben 15-20 márkáért lehet ebédelni, az olasz, kínai és más ázsiai éttermekben ennél olcsóbban is. Egy korsó világos sör kb. 4 márkába kerül, a leghíresebb müncheni sörözőben (Hofbräubaus) a „mass" (liter) csaknem 9 márkáért kapható. Az élelmiszert a legolcsóbban a nagy önkiszolgálókban lehet beszerezni. Az áruházi büfékben is viszonylag olcsón jóllakhatunk: egy nagy szendvics 4., a sör 3 márkába kerül. FONTOS TUDNI: A szlovák nagykövetség címe: Ferdinandstrassc 27, 5300 Bonn, Tel.: 9197202. Vészhelyzetben a 110-es telefonszámot tárcsázzuk, ezen az orvosi segítség és a rendőrség is elérhető, (tics)