Új Szó, 1993. május (46. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-13 / 109. szám, csütörtök

VENDEGOLDAL i«M 1993. MÁJUS 13. Heti Ifi. Cukrová 14,813 39 Bratislava, Tel.: 36 49 03. Az oldal felelős szerkesztője: D. KOVÁCS JÓZSEF Nyelvi szerkesztő J. CSÖLLEY ZSUZSANNA Grafikai elrendezés: SZABÓ ÉVA Gépírónő: RABAY IVETA Nyomdai előkészítés: MICROGRAMMA, HARASZTI GYULA. KEDVES hIFI NÉLKÜLI OLVASOK! Közhírré tétetik, hogy ez a hifitlen állapot hamarosan megváltozik. Nagyon valószínű, hogy még e hónapban a standokra kerül a 32 oldalas Heti Ifi. A több mint kéthónapos kényszerszünet után új kiadóhoz kerül a lapunk, egy olyan vállalathoz, amelynek megvan az anyagi háttere ahhoz, hogy a hlfl megjelenhessék. Búcsúzunk hát e helyen az Új Szó olvasóitól abban a reményben, hogy kedvet kaptak lapunk forgatásához. Megköszönjük türelmüket és figyelmüket, ha hetente egyszer érdemesnek találták ezt az egy oldalt Is átböngészni. S köszönjük az Új Szó szerkesztőségének az önzetlen segítséget. Tehát a vendégeskedésnek vége, S ez jó — ha nem is minden. A régi szlogennel kezdjük újra: A hifi legyen mindenkivel! Mint rendesen! D. Kovács József Mondom a magamét Hát persze hogy tavasz van. Nehezen indult, de végül mégiscsak klvigyorodott. Márciusi hófúvás, áprilisi fagy — simán letudtuk. Amikor ugyanis már nagyon az idegeinkre mászott a tél. akkor a miniszterelnök úgy döntött, elrendeli a kikeletet. Egy vasárnap este bejelentette a tévében, hogy ezentúl tavasz lesz. S lón. Mint akkor mondta volt: csicseregjenek már végre a madarak, a szerelmesek sétáljanak a parkokban. a nyugdíjasok meg üldögéljenek a tavaszi napfényben a padokon. Hogy azóta ml a helyzet? A kormány teljesítette az ígéretét: a madarak csicseregnek, a szerelmesek sétálnak a parkokban, a nyugdíjasok meg üldögélnek a tavaszi verőfényben a padokon. Mindezt, bezzeg, az a pimasz ellenzék nem veszi észre, meg az ellenzéki újságok sem, amelyek minduntalan hamis képet festenek az önálló Szlovákiáról. Pedig milyen egyszerűi Az ország lakosságának már idegeire ment a tél. erre a bölcs kormány bölcs elnöke fáradságot nem ismerve, döntést hozott a tavasz kezdetéről. Ezt bejelentette a televízióban, s azonnal elkezdtek a madarak csicseregni, a nemjóját. A szerelmesek meg sétálgatnak a parkokban, ami dupla haszon, mert abból nem lesz gyerek, séta közben, ugye, meglehetősen nehéz összehozni, ámbár nem lehetetlen. Na de addig sem kell azon törni a szerelmes agyakat, hogy hol fog az a gyerek lakni. Ha a sétálgatás ellenére mégiscsak a világra kéredzkedne, semmi gond, mindent megold majd a bölcs kormány még bölcsebb családügyi miniszterasszonya. Elég havonta egy-két igazolás, s máris csőstül jön a száznegyven korona. A nyugdíjasok is vidáman ücsöröghetnek. Naná, hisz havonta ötven koronával többet kapnak!... Igazán megéri. A kormány ilyen sikere láttán persze hogy megkukult az ellenzék. Ezt még a Klinton Vili sem csinálhatta volna jobban. És akkor a nagyszájú ellenzék még nem tudja azt, amit én tudok. Ódzkodva teszem, de kiszivárogtatom. Nehezen jutottam hozzá a füleshez, na de a sok ellenzéki újságíró ne mondja azt. hogy szőrösszívű vagyok. Mert tudom, amit tudok. Egy kormányhoz közelálló haverom megsúgta nekem, hogy már készül az új kormányhatározat, amelyet majd június végén egy vasárnap este fog bejelenteni a kormányfő. Majd akkor esik le a sok rosszmájú álla. Majd akkor dobja be a törülközőt az egyre több ellenzéki honatya! Fogadni merek, hogy egy rakás kádéhás íziben átlép a házédéeszbe. Majd ha jön a Mečiar a fúróval. Június végén. Amikor Szlovákia lakosságának legnagyobb döbbenetére bejelenti, hogy mostantól pedig nyár lesz. POLÁK LÁSZLÓ JO VICC... A nők új adója 20-30 között: elADÓ 30-40 között: kiADÓ 40-50 között: hervADÓ 50-60 között: fonnyADÓ A férfiak új adója 20-30 között: duzzADÓ 30-40 között: zsIbbADÓ 40-50 között: tikkADÓ 50-60 között: lankADÓ Zs. Nagy Lajos i Nagy balgaság Dosztojevszkij után száztíz évvel leírni valakinek az álmát, nevetséges igyekezet, megoldhatatlan feladat, fölösleges fecsegés, alattomos hazudozás, mert álmait a legtöbb ember már a felébredés pillanatában eltelejti, csak a hangulatára emlékszik, abból igyekszik rekonstruálni botrányos ós sokszor borzalmas álomképeit, s legtöbbször sikertelenül. Ha e sorok írója most mégis megkísérli leírni Szilveszter egyik érdekes és vidám álmát, azért teszi, mert Dosztojevszkij mester már nem él, de ha élne is, nem jönne el Szlovákiába, nem menne (öl a szlovák parlamentbe, de ha eljönne és fölmenne is, akkor sem imá le Szilveszter álmát, mert őt nem érdekelték és nem érdekelnék a vidám álmok.. Tehát Szilveszter, aki most éppen demokrata és munkanélküli, azt álmodta, hogy újságíró volt, s akkreditálták őt a parlament egyik ülésére, ahol a képviselők arról tárgyaltak, mekkora legyen a havi fizetésük. Harminc- vagy csak húszezer korona, továbbá hogy adjanak-e a nyugdíjasoknak havonta két vajas zsemlyét, vagy ne adjanak nekik, csak egyet. De nem ez töltötte el Szilveszter szívót és lelkét vidámsággal, hanem az, hogy a folyosón találkozott az egyik magyar nemzetiségű képviselővel, aki lelkendezve üdvözölte őt és gyönyörű szlováksággal elújságolta neki, hogy immár a magyarok teljesen egyenlöek lesznek a szlovákokkal, mert ha Szilveszter még nem tudná, a magyar képviselők fizetése /akár húsz-, akár harminc-, akár ötvenezer lesz is végül/ teljesen megegyezik majd a szlovák képviselők fizetésével, ós hogy ezt a nagyvonalúságot valamiképpen meg kell hálálni, és ő javasolni fogja a parlamentnek, hozzanak egy olyan törvényt, amely lehetővé teszi, hogy az itteni magyar nemzetiségű állampolgárok tökéletesen elsajátíthassák a szép és zengő szlovák nyelvet, Hviezdoslav, Kukučín és Vladimír Mečiar nyelvét, és hogy azt a magyar nemzetiségű állampolgárt, aki erre nem hajlandó, deportálhassák a Cseh Köztársaság nyugati határvidékére, esetleg a Gulag-szigetvilágba. Ezután a magyar nemzetiségű képviselő kezet fogott Szilveszterrel, mentegetőzött, ne haragudjon, de siet, a parlament délutáni ülésén már nem vesz részt, mert meg akar fürödni a bősi erőmű víztározójának állítólag reumát ós szívbetegségeket gyógyító ezüstös vizében. Szilveszter mosolyogva nézett a határozott léptű magyar nemzetiségű képviselő után, ahogy alakja elmerül az utcáról befelé gomolygó rózsaszín ködben. Szilveszter ezután boldogan bolyongott a ködben, nézte az aranyozott keretbe foglalt történelmi tablókat, az egyiken éppen Szvatopluk király veszi át a fehér lovat egy huncut tekintetű magyartól. Súlyos kéz nehezedett a vállára. — Oh, Isten hozta, riporter úr! De jó, hogy itt van, épp azt akartam valakitől megkérdezni, hogy ki föstötte ezt a gyönyörű képet. Maga művelt ember, bizonyára tudja... — Sajnos, nem tudom — fordult Szilveszter a kérdező felé, akit felismerni vélt rekedt hangjáról, szép, noha kissé szlovák akcentusú magyar beszédéről. Valóban ő volt, a Miniszterelnök. Szilveszter régen találkozott vele a valóságban, akkor még az egyik járási ökölvívócsapatban bokszolt. — De kár, jaj, de kári Szeretném megkérni a festőt, hogy javítsa kí a képet, és Szvatopluk helyére engem fössön föl. Jól megfizetem nekije, még ha szorult helyzetben vagyok is, mert hisz a fizetésem jóval kisebb, mint a köztársasági elnöké. De jó lenne átfösteni ezt a képet, hiszen Szvatopluk mégsem lehetett ilyen girties öregember, mint aminő ezen a képen, legalább olyan izmos volt, mint én. — Miért nem tetszik érdeklődni valamelyik magyar nemzetiségű képviselő úrnál? — Ugyan! Nem vagyok velük beszélő viszonyban. Nem mintha nem szeretném őket, épp ellenkezőleg... De ne haragudjon, nagyon műveletlenek. — Miből tetszik gondolni? — Miből, miből? Egyszerűen nem értem, miért lovagolnak állandóan holmi autonómián, miért nem akarnak teljesen egyenjogúak lenni velünk. Miért nem kiáltják ki például a Dél-szlovákiai Magyar Köztársaságot? Vagy mondjuk hercegséget, mint Liechtenstein? Hiszen annak mindössze 21 000 lakója van. Hol van ez a szám a mi kedves magyarjaink létszámához képest?! Sehol. Meg aztán azért is épp ez a hercegség jut eszembe, mert maguknak is van, ugye, egy nagyhercegük, az az aranyos Habsburg Ottó, aki majdnem olyan jól beszól magyarul, mint én, csak egy kicsit raccsol... Hiába no, nagyon műveletlenek ezek a maguk képviselőik, nem ismerik sem a földrajzot, sem a történelmet, sem a jelenlegi világhelyzetet... Honnan ismernék hát a festőket? Ezzel a hajdani bokszoló, a jelenlegi Miniszterelnök dühösen faképnél hagyta Szilvesztert. De ő nem sértődött meg, mert rájött, hogy annak izmos mellében nemes szív dobog. Boldogan, mosolyogva ébredt. Igy diáklány, aki "kíMffőldMSr fi|il Társaságban mindig nagy a pofája. Magyaráz, szónokol, indokol, kezét tördelve lázasan gesztikulál, győzködi az ember fiát, hogy mennyire hülye, ha az életében nincs szerepe az irodalomnak, a művészetnek és fóleg a filozófiának! "Ezek nélkül nincs teljes ember!" — mondja, és a hallgató rögtön kíváncsi kezd lenni, hogy kivel is hozta ót össze sors, kl ez a lány, aki nála jóval idősebbeknek ad tanácsot, vitázik, bölcselkedik, olykor nem Is rosszul. A neve Farkas Tímea. Kora tizenöt év. Állampolgársága szlovák. Nemzetisége magyar. Dunaszerdahelyen született, Győrött jár középiskolába. — Figyelj, Tímea, miféle klvételke vagy, miféle burzsuj családból származol, hogy külföldön, Győrött végzed a középiskolai tanulmányaidat? — Az alapiskolából hatan mehettek Magyarországra. Kitűnő tanuló voltam, s nekem minden vágyam az volt, hogy Budapesten a Vörösmarty Gimnáziumba járjak... Dráma-irodalom szakra... Belemelegedve, csak mondaná... — Állj! Az mi, hogy dráma-irodalom? Már a gimnáziumban is van szakosítás? — Persze... Csak aztán jött egy törés, és vége lett. Egyéb okok miatt nem mehettem oda... Ettől teljesen kikészültem, meri vágyaim egyike az volt, hogy Magyarországon tanulhassak. — Magyarországon tanulni, ez anynyira fontos? Talán státus? — Egyáltalán nem státus. Én meg akarom kapni az általános műveltséget, amit nálunk a gimnáziumok nem tudnak nyújtani... — Hoppá! ...Honnan veszed ezt a marhaságot, édes bogaram? — cukkolom egy kicsit. — Nem vagyok a bogarad... — hárítja vissza önérzetesen — ... Egyébként rengeteget beszélgetek az itteniekkel és a Magyarországiakkal is. Az a benyomásom, hogy mi kétszer alacsonyabb szinten tanulunk, mint ők... Már nyolcadikban elhúznak tőlünk, és ez nekem imponál... Ezért vagyok Győrött. — Felvételiztél? — Igen... De ne gondolj most az ilyen keretesdire, mert minket is olyan mércével mértek, mint a többi, "otthoni" diákot... És megcsináltam... Most vagyok elsős — mondja komolyan, némi büszkeséggel a hangjában. — Hogy elhúznak tőlünk... Te ezt érzed? Komolyan gondolod? — Teljesen mások ott a követelmények. Nem akarok általánosítani, de amit én kaptam az alapiskolámtól, az egyenlő a nullával. Eleinte nem éreztem semmi különbséget, csak mikor elkezdtük ŕni a felmérőket, hogy tudják, mit hoztunk magunkkal... És jöttek az egyesek... Matek, fizika, kémia... Mintha semmit sem tudtam volna, holott kitűnő voltam itt... Csak magyarból ós történelemből tudtam velük lépést tartani, de azt is csak azért, mert elég régen foglalkozom mindkét tantárggyal. Szóval megalázó helyzet... — Ha már a megalázó helyzetet említed, éreztetik-e veled, hogy idegen, hogy külföldi vagy? — Én érzem másnak magam. Például bent ülök az órán, és ők pedáloznak... Nyalnak... Törekednek. És ón csak lesek. Ebből eleve kiszálltam. — Most ml van, fekete bárány vagy? —... A magatartásom is négyes, habár ez náluk nem nagy eset. Vagyunk jó néhányan... Állítólag túl nagy a szám, ós pimasz is vagyok! Ráadásul még hülye is vagyok matekból... Ezt nagyon szigorúan veszik, habár félévi bizonyítvány Magyarországon nem létezik. Még van egy kis időm, hogy magamhoz térjek... — Ott laksz Győrött? — Kollégiumban. Hétvégén, persze, Dunaszerdahelyen vagyok... De valami rettenetes ott... Olyan, mint a börtön. — Váltsunk témáL Hogy vélekednek a fiatalok rólunk? — Hülyén. Naivak. Röhejes. Azt hiszik, hogy mi a kőkorszakban élünk... Számukra mi vagyunk a csehek. Ennyi. -A fiúk? — Undorítóak. Őrület. Nagyképűek, beképzeltek és majmoskodnak. — Szórakozni hová jártok? — A normálisabb a Depresszióba járt, mert az már becsukott, de jó a Trófea is... — kuncog magában. — Itt kiszolgálják őket? — Persze... Megy az alkohol orrbaszájba... Ez nagy divat. Talán ebben egyformák vagyunk. Szórakozni, azt csak is fiatalul lehet... Nincs olyan, hogy határ, akárhogy is.,, — Te, Timi! Vége. -O.K. Győry Attila Somogyi Tibor felvétele Ez az oldal a PAPP-MIX vállalat anyagi hozzájárulásával készült. Cím: P.O. BOX 72. 817 72 Bratislava 15