Új Szó, 1993. május (46. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-05 / 103. szám, szerda

1993. MÁJUS 5. mÚJSZÓi SPORT PLUSZ BBBBOBBBBBHSBI 10 SPORTVILÁG 93 • RAYMOND GOETHALS, az Olympique Marseille vezető edzője a France-Footballnak adott exkluzív interjújában többek között azt mondta: „Bemard Tapie-nak már semmije sincs. Az Adidas sem az övé, nem dicsekedhet miniszteri ti­tulussal, csupán egy sportklub elnö­ke. Úgy tesz, mintha ő lenne a siker kovácsa, s ő ülne a kispadon, pe­dig..." Amikor ezt az OM elnöke elol­vasta, azonnal magához hívatta a trénert. Egyórás tanácskozást köve­tően mindketten azt nyilatkozták: csak tréfáról volt szó. Ennek ellené­re a klub bepereli az ismert hetila­pot. fi) ÚGY VÉLIK a 2000. évi nyári olimpiai játékok megrendezésére Pe­kinggel együtt jó eséllyel pályázó Sydney városának vezetői, hogy kor­rekt versenyben dől majd el a rende­zésért folyó versenyfutás. Ezzel az ausztrálok cáfolják azt a korábbi felté­telezést, miszerint a szavazásra jogo­sult 91 NOB-tagot a kínaiak ajándé­kokkal és kiváltságokkal megvásárol­ták. • „BÚCSÚZOM A SPARTÁTÖL..." - nyilatkozta a prágai labdarúgócsa­pat egyik erőssége, Michal Bílek. „Júniusban lejár a szerződésem, s máshol próbálok szerencsét. Akkor is megyek, ha nem sikerül külföldre igazolnom". A Lidové Noviny szerint Bílek összeveszett a Sparta vezetői­vel, akik nem teljesítették anyagi kö­veteléseit. A prágai napilap úgy tud­ja, a válogatott futballista több nyu­gat-európai klubbal is tárgyal. • GARRI KASZPAROV, a sakk­sport orosz világbajnoka Helsinkiből tért vissza Moszkvába. A finn főváros­ban feleségét, Mariját látogatta meg, aki kisleánynak adott életet. Kaszpa­rov a Seremetyevói repülőtéren cso­magja átvétele után elcsodálkozhatott, mert azt illetéktelen kezek felnyitották. A világbajnok édesanyja úgy nyilatko­zott, főként ruhaneműk tűntek el a bő­röndből. Az orosz rendőrség javában nyomoz a tolvaj után. • A NÉMET HOKISOK „csak" az ötödik helyen végeztek a müncheni és a dortmundi világbajnokságon, ám felettébb elégedettek lehetnek, hiszen fejenként 40 000 márkát vág­hattak zsebre. A világbajnoki címért 60 000 járt volna... Ludék Bukač ed­ző a SAT 1 Sportmagazin c. műsorá­ban kijelentette: „Ha higgadtabbak vagyunk az oroszok elleni play off­negyeddöntő mérkőzésen, beleszól­hattunk volna az érmekért folyó harcba. Ismét bebizonyosodott: jó úton halad a csapatépítés". • „MÉG KI SEM KÖTÖTTEM, má­ris elementáris vágyat éreztem, hogy újra átkeljek az óceánon." Ki más mondhatta volna e mondatot, mint Fa Nándor, aki március 31-én érkezett Les Sables kikötőjébe, miután 128 nap alatt körbevitorlázta a Földet a Vendée Globe-verseny keretében. El­ső élménybeszámolóján elmondta, elégedett az ötödik helyezésével (négy francia előzte meg), de úgy gondolta, ennél rövidebb idő alatt te­szi majd meg a távot, azonban az idő­járási viszonyok nem is egyszer meg­lepték őt. Fa Nándor részt szeretne venni az 1996-os Vendée Globe-via­dalon is, s legyőzni a négy franciát... • A NEMZETKÖZI Amatőr Ökölví­vó Szövetség (AIBA) hozzájárult, hogy kilenc jugoszláviai versenyző és két edző részt vegyen a május 7. és 15. között Tamperében megren­dezésre kerülő világbajnokságon. A szerbiai sportolók egyéni induló­ként, „Független ország" néven lép­hetnek szorítóba a sportág Barcelo­na utáni legnagyobb eseményén. Az előzetes nevezések szerint a finn városban 65 ország közel 400 bok­szolója küzd az érmekért. Teljes csapattal - vagyis 12 versenyzővel - Oroszország, Kuba, az Egyesült Államok és Finnország indul. • AUGUSTO CESAR LENDOIRO, a spanyol Deportivo La Coruna fut­ballklubjának elnöke kijelentette: „Együttesünk nem lehet bajnok, mert a Real és a Barcelona politikai tőkét akar kovácsolni a jó helyezésből." A FIFA máris vizsgálatot indított, s ha Lendoiro hazudott, 10 millió peseta büntetést kell fizetnie. (zsi) A magyar labdarúgó-váloga­tott két utóbbi veresége után ismét országos a keser­gés a játék színvonala, nemzet­közi tekintélyének újabb csök­kenése miatt. Mint ilyenkor len­ni szokott, elérkezett a „kivég­zés" ideje. Széltében-hosszá­ban a legnépszerűbb sportág egyre kilátástalanabb helyzeté­ről beszélnek. Ebben a témá­ban dr. JAKABHÁZY LÁSZLÓ­VAL beszélgetett a Nemzeti Sport szerkesztője. QUO VADIS, MAGYAR FUTBALL? „KÉS ÉS MŰTÉT SZÜKSÉGES..." - Úgy gondoltam, elérkezett az idő, meg kell szólalni - mondta. - Olyan kérdések vetődnek fel, amelyekkel kapcsolatban nekem is, mint testneve­lési főiskolai tanárnak, edzéselmélet­sportpszichológiai szakembernek véle­ményt kell mondani. Feljogosít erre az is, hogy aktívan részt vettem különbö­ző sportági csapatok fizikai felkészíté­sében. Olyanokéban, amelyek példát mutattak. Három évet dolgoztam erőnléti edzőként Dalnoki Jenő mellett, s akkoriban a Ferencváros labdarúgó­csapata bajnokságot nyert. Rendelke­zem tapasztalatokkal labdarúgásban is. • Miért nem hallatta eddig a hang­ját? - Például azért, mert nem kérdez­tek. Döntőbb, hogy szerény megálla­pításaimmal segíteni szeretnék. Itt az utolsó óra! Most már ki kell mondani olyanokat, amiket az érdekeltek nyil­ván nem fogadnak szívesen. Itt az ideje a határozott cselekvésre hívás­nak, mert a fejlemények szerint a labdarúgótábor nem lép. A hajót pedig nem engedhetjük elsüllyedni. A történ­tek után egyértelmű, hogy a magyar labdarúgás olyan beteg, hogy már az intenzív osztályra került. Gyógyszer már nem segít, kés és műtét szüksé­ges. A beteg túléléséhez a sürgős és drasztikus beavatkozás elkerülhetetlen. • A milliók által szeretett „nagy be­teg" ily fokú leromlásában kik a bűnö­söké - Most nem a bűnösök megneve­zése a lényeg, hanem a gyors, hatha­tós segítség. Bántó szándék nélkül ki­jelenthetem, hogy gyökeresen változ­tatni akaró vezetésre van szükség. A szövetségben, a ligában, a klubok ve­zetésében egyaránt! Köztudott, hogy az egyre mélyebbre kerülő magyar labdarúgásban még mindig nagy pén­zek forognak. Edzők, játékosok súlyos ezreket vesznek fel - semmiért! Ki kell mondani, hogy a nemzetközi szín­vonalhoz viszonyítva a mi legmaga­sabb szintű bajnokságunk, a válogatot­tunk nívója minősíthetetlen. Szégyell­tem magam, amikor Hoeness a ma­gyar-görög után azt mondta, tragédia. • Említette a nagy pénzeket. Be­szélne erről bővebben? - Láttam a Nemzeti Sport összesí­tését arról, mekkora egy NB l-es csa­pat költségvetése. Ebből kiderül, hogy az NB I bajnoki idényben több mint egymilliárd forintot emészt fel. Ilyen hatalmas összeg ezért a bajnokságért elképesztően sok. Hallani arról, hogy hazai élvonalunkban havi négyszáze­zer forintos játékosjövedelmek is lé­teznek. Kispadon ülők kétszáz-kétszáz­ötvenezerhez jutnak. Híve vagyok, hogy gazdagon fizessék meg a sport legjobbjait. Nem az említett összege­ket sokallom, hanem azt kérdezem, milyen teljesítményért adnak ennyit. Ezekért az összegekért keményen kellene követelni! Semmiképpen sem célravezető összekoldulni egymilliárdot és bedobni egy nagy, feneketlen ko­sárba. • Mit kellene tenni? - Az a bajnokság, amely annyit ér, mint amilyet hétről hétre látunk, s az a válogatott, amely ebből a közegből kitermelődik, amatőr feltételek mellett is működhetne. Az évek mutatják, hogy a követelés és az ellenőrzés nél­kül, az ablakon kidobott milliók nem eredményezhettek semmi javulást. Az összegeket inkább a jövő játékosainak felnevelésére kellene fordítani. Abból a befektetésből még lehet valami, s mostani nagy kifizetésekből az van, amit látunk. A hetvenes évekből állan­dó kesergést hallani: távolodik tőlünk a nemzetközi élvonal. Ma nagyon bol­dogok lennénk, ha ott tartanánk, ahol a hetvenes években. Ebből aztán az is következik, ha nem jön az említett nagy műtét, akkor a következő évek­ben még mélyebbre zuhanunk. Aki most sem akar lépni, ellensége a ma­gyar labdarúgásnak. • Említette, hogy a cél érdekében nem lesz kíméletes. Várjuk a kímélet­len szavakat. Tehát? - Itt a görögök elleni mérkőzés Szembetűnő volt a világ élvonalába korántsem tartozó, velünk azonban össze sem hasonlítható görögök erő­beni fölénye. A sok mindent eldöntő mérkőzésen válogatottjaink alig futot­tak. Már hallom a szöveget: ez nem futóbajnokság. Kérdem erre, akkor hol van a hajdan megcsodált' magyar technika? Mert, ugye, az sincs! Külön­ben a technikai kivételezés sem lehet­séges megfelelő erő nélkül. A modern futball ma már másodpercenkénti üt­közet. Az erőtleneket, a negyedórás csapatokat az erőben is felkészültek egyszerűen lesöprik a pályáról. • Erőnléti edző volt a Ferencváros­nál, eredményes jégkorongedzőnek is­meri el mindenki, részt vett a Hege­dűs Csaba-féle birkózó sikerválogatott fizikai felkészítésében is. Milyen kü­lönbséget lát a labdarúgók és más sportágbeliek között? - A labdarúgók - nálunk - más vi­lágban élnek. Felkészülésükben egé­szen más minden. Amit Egerszegi, Darnyi, a női kajaknégyes, az öttusá­zó, a birkózó fizikailag elvégez, szinte elképzelhetetlen a labdarúgó számára. Miért?!... Igaz, az említettek ott van­nak a mai szupersport világának élvo­nalában, a labdarúgók pedig ott, hogy hazai pályán világbajnoki selejtezőt veszítenek el Izland és Görögország ellen. Más eredmény nem is lehet! Új­ra előjön a költői kérdés: akkor mire költik a nagy pénzeket, mit jutalmaz­nak a nagy fizetések?! • Nem könnyű rendet teremteni. Az MLSZ nem szólhat bele a klubok életébe, a liga is önálló úton jár. Ki ír­hat elő bármit is bárkinek? - Hát kérem, ez vicc! Az említettek talán nem ugyanazon sportágban te­vékenykednek? Ne vitázzanak egy­mással a hatalomról, hanem nézze­nek egymás szemébe! Mondják ki, akarják-e, hogy legyen magyar labda­rúgás! Ez az egymásra mutogatás semmire sem vezet. Nem vetődik fel, hogy a szüntelen leromlásban kinek­kinek megvan a vétke. A hangzatos megnyilvánulásokkal a most látható semmit nem lehet megmagyarázni. A válogatott és a klubok nemzetközi eredményei ordítanak arról, hogy nem történik semmi. Nehéz lenne elhitetni bárkivel is, hogy mindazok, akiket illet, jól végzik a dolgukat. Szeretném bár­kitől is hallani, hogy ennél többet nem lehet tenni és minden nagyon jó... • Szó volt már összegekről. Emlí­tette, hogy a mostani szintre amatőr körülmények között is el lehetett volna jutni. Hová kellene inkább a pénz? - A jövőnkre! A holnap labdarúgói­ra, az iskolás fiatalokra. Vetni kellene, hogy majdan arathassunk is. Meg kel­lene valósítani a doktor Mezey György által meghirdetett utánpótlás­képzést. Legyenek utánpótlás-nevelő központok, s ezekben azonos mód­szerek szerint képezzék a gyerekeket. A mostani képzés csőd! Ha nem nyer meg a labdarúgás fiatalokat a jövője számára, akkor a saját sírját ássa meg. Tehát a több pénzt az iskolai és egyesületi labdarúgó-utánpótlás szisz­tematikus és türelmes fejlesztésére kellene fordítani. • Például mit csinálnak az iskolák­ban? - Tudjuk, másfélmillió magyar fiatal fizikai felkészültsége nagyon sok kí­vánnivalót hagy maga után. Focizni minden gyerek szeret, ha adottak a feltételek. így ez a másfélmillió is ed­ződne, és a tehetségesekből a labda­rúgás is profitálna. Az iskolai testne­velésben ott kell lenni a labdajátékok­nak. Ki ne fogadná örömmel az isko­lások körében a futballdélutánokat? Melyik tanár vagy labdarúgó ne foglal­kozna velük szívesen - ha megfize­tik? A gyerekek hat és tizenkét éves kor között vannak a mozgástanulás vi­rágkorában. Ezek az évek rendre ki­maradtak. Később ezek az esztendők bepótolhatatlanok. A mai felnőtt labda­rúgókkal már technikai és fizikai téren sem lehet behozni a rendkívüli lema­radást. Tanuljunk a jó külföldi példák­ból. Egykor a világ tanult tőlünk, most megfordult a helyzet. Rendelkezésre állnak híres oktatófilmek, szakköny­vek. Ismerünk az utánpótláskérdésben kiemelkedő szakembereket. Szívesen jönnének okítani. Mehetnének alkotni akaró embereink külföldre is. Aztán itt vannak azok a legendás labdarúgóink, akik futballvarázslattal bűvölték el a világot. Puskásról, Hidegkútiról, Bu­zánszkyról, Cziborról, Grosicsról isko­lákat, stadionokat illene elnevezni. Megérdemelnék, s ha a gyerekek kö­zelkerülhetnének hozzájuk, bizonyára követni akarnák a példájukat is. A fel­nőttek képzése - sajnos, ki kell mon­dani - amatőr szinten megy. Itt az ideje, hogy a jövő reménységeivel profi módon foglalkozzanak. Elvégre a jó értelemben vett, sikeres profi fut­ballt szeretnénk. Olyat, amely nem kesergést, hanem örömet hoz, s amelyben mindenki annyit keres, amennyit kiérdemelt. • Mit tenne még az elmondottak­hoz? - Odajutottunk, hogy innen már nincs tovább. Megállapításaimat, taná­csaimat - kérem - ne fogadják rossz szívvel! Lássa be mindeki, hogy a po­kolban vagyunk, égünk, sok sebből vérzünk. Ebből a helyzetből ki kell jut­ni. A felemelkedéshez akarat, hit, sok­sok munka szükséges. Fogjanak, fog­junk össze! Zárszóként szeretném idézni azt a mondatot, amelyet a világ egyik legcsodálatosabb jégkorongcsa­pata, a Calgary Flames öltözőjének falára írtak: Ez pedig: „A siker (suc­cess) egyetlen helyen előzi meg a munkát (work) - éspedig az angol ABC-ben." Fogadják meg, ez elenged­hetetlen a túléléshez. (B. J.) TÁVOL A DOBOGÓTÓL, EGYÜTT A TÖBBIEKKEL ARCÉLEK A KOMÁRNO-KOMÁROM UTCA! FUTÓVERSENYRŐL Hétszázharminchatan váltották ki a rajtszámos mezüket. Tinédzser lányok és fiúk, atlétikai sikerekről álmodozó élvonalbeli versenyzők, teljesítményük zenitjén túl járó kocogok, nyugdíjukból versenyző fanatikusok. Ellenfélként álltak a rajtvonal mögé, ám többségüknek igazi vetélytársuk mégiscsak a táv és az idő volt. Eszükbe sem jutott a dobogóra kerülés. így is büszkék telje­sítményükre. Élményeiket a XIX. Komárno-Komárom utcai futóverseny céljá­ban rögzítettem. „HOSSZÚTÁVON A LEGJOBB HELYEZÉSEM' Kissé meglepődtem, mikor az ered­ménylistán a 14. helyen egy udvardi futó nevét láttam. Hogyan sikerült oda beékelődnie? Valóban olyan jó atléták teremnek ebben a nagyközségben? Hajdú Béla aztán gyorsan lerántotta magáról a leplet: - Érsekújvári vagyok, de udvardi színekben versenyzem. Az ottani triat­loncsapatban. Nálunk nem karolt fel bennünket senki, hát elmentem falura. Fanatikusok közé kerültem. Két esz­tendeje tartok Bernáth Ferivel és tár­saival. És jól érzem magam köztük. Tizenegyszer próbálta ki a határvo­nalat átszelő tíz kilométert. - Ilyen elől még egyszer sem vé­geztem. Hosszútávon a legjobb he­lyezésem. Azelőtt atletizáltam, de csak nyolcszáz és ezer méteren. Ez jóval több volt. Csupán futópróbának szántam a triatlonidény előtt. Hogy van-e különleges• varázsa ennek a versenynek? Perszehogy. Kicsit erő­sebben dobogott a szívem, mikor a határvonalhoz közeledtem. De ez in­kább a hidra vezető kapaszkodó mű­ve. Számomra már a rajt előtti per­cek örömtelivé váltak, újra találkoz­tam ismerős vetélytársaimmal. Velük csak itt jövök össze, évente egyszer. Mintha egy család lennénk, amelynek tagjai erre a versenyre mindenhon­nan megérkeznek. Hogy együtt fut­hassunk. CSAK EGYSZER HAGYTA KI Díszes vázát szorongat a kezében. Kérdezem tőle, mivel érdemelte ki. - Én voltam a legjobb komáromi, mármint a szlovákiaiak közül - vágja rá kapásból Miloš Priškin, aki igazi amatőrnek tartja magát. Autószerelő­ként ledolgozza a nyolc és fél órát, csak utána kezdi az edzést. Szívügye a komáromi futóverseny, mindössze egyszer hagyta ki, akkor is katona volt. Köze! harmincéves fejjel eddig tizen­négyszer állt rajthoz, és most nyolc­vanharmadikként ért célba. Máshol már el sem indul, kivéve a triatlonokat. Saját klubot alapított, hogy versenysze­rűen űzhesse az úszás, kerékpározás és futás váltogatott erőpróbáját. - Egy ideig kacérkodtam a mara­tonnal. De abbahagytam, mert szí­vemhez nőtt a triatlon. Nyolcvanhat­tól... Ha egyik nap elegem van a fu­tásból, a másikon kerékpározom, s a következőn már megint kívánom a futást. Maratoni versenyzőként ugyan­ilyen erőkifejtéssel, ám mégis csak egy számban indulhatnék, így azon­ban változatosabb a felkészülés. Éppen a komáromi verseny hintette el benne a futás iránti szeretet mag­vát. Már iskolás korában kijárt az eredményhirdetésekre, látni akarta a sztárokat, s mindig az volt a vágya, egyszer ő is köztük lehessen. Sokat köszönhet Bangha Dezsőnek, aki be­nevezte első versenyére, bátorította, lelkesítette. Pályán sohasem indult, csak utcai versenyeken. Akkor is kedvtelésből. - Tavaly 16. lettem Szlovákia triat­lonbajnokságán. Ugyanitt 37 perc alatt teljesítettem a távot, most két perccél rövidebb ideig tartott. Ez jó előjel az idény kezdetén. Idén szeretnék a Szlovák Kupában a tizenöt közé kerül­ni, s ezzel első kategóriájú versenyző­vé válhatnék. Tavaly egy defekten múlott, hogy nem sikerült... HOGYAN LÁTTA A 201.? Többen gyalog térünk vissza a szlo­vákiai Komáromba. Útközben Gergely Bálint, szenei versenyzővel csevegek. Negyvennyolc évesen 201. lett a négy­száznál több fős férfi mezőnyben. - Ide mindenki azért jön, hogy fus­son. Nem az a fontos, hányadik he­lyen végez. Tervet azért készít ma­gának. En ma 42 perc alatt akartam megtenni a távot. Negyven is elég volt rá, de szerintem ez kevesebb volt tíz kilométernél. Eddig - egy ki­vétellel - mindig a kétszázba kerül­tem, sőt már az első százban is vé­geztem. Nekem igazán jó eredmé­nyek... Nem véletlenül indult már tizenegy­szer. Szeret Komáromba járni. Megis­merik egymást, barátságok szövőd­nek. - Éppen ebben látom a verseny je­lentőségét. Még több ilyen kellene. Örülök, hogy a közelgő Hainburg-Po­zsony maratoni is a szlovák-osztrák határon keresztül vezet. Belekóstolt a triatlonba is. Két éve azonban abbahagyta, mert gondjai tá­madtak az úszással. Hat-hét verse­nyen rajtolt, s a szlovákiai bajnoksá­gon kétszer az első hetvenben vég­zett. Ebben a korban nagyszerű helyt­állás! - Hogy meddig akarok futni? Ameddig tudok, élek, válaszoltam a minap egyik ismerősömnek. Azelőtt gyakrabban találkoztunk a lapokban sportfotóival. Abbahagyta netán a fényképezést? - Pillanatnyilag háttérbe szorul, mert sikerült videokamerát szerez­nem, s hetente a szenei SZNL l-es futballcsapat bajnoki mérkőzéseit rög­zítem. Ha mégsem jutnának fel az él­vonalba, lehetséges, újra többet fény­képeznék. De a sportszeretetem ezu­tán is megmaradna. J. MÉSZÁROS KÁROLY

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents