Új Szó, 1993. május (46. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-31 / 124. szám, hétfő

PUBLICISZTIKA tÚJSZÓM 1993. MÁJUS 31. KIS SZIGET A NAGY TENGERBEN Kassán sétálva egy szlovák kollégámmal találkoztam. Kérdi, mi járatban vagyok. Sorolom. Félig viccelődve, félig gúnyolódva mondja. - Elmész biztos Bődre is, mert most keresitek a gyökereket, még a hajszálgyökereket is, csakhogy bizonyítsátok, elszlovákositunk, elnyomunk benneteket. Bőd egy icuripicuri magyar sziget egy nagy szlovák tengerben, valaha valóban magyarok lakták, de mára már mindenki szlovák. - Eszembe se jutott, hogy oda elmenjek, de ha mondod, megnézem magamnak azt a falut. ... és kösz a tippet... Magyarböd harmincegynéhány kilométerre van Kassától. Kissé dimbes-dombosak, de rendezettek az utcái, szép a főtere, közepén áll a református templom. A tikkasztó melegben alig vonszolják a lábukat az iskolából haza igyekvő gyerekek, néhány asszony a bolt előtt álldogál, beszélget. Begördül a busz, bekebelezi utasait és a menetrend szerint indul tovább. A községházát keresem, meg is találom nyomban. Az itt székelő bank és takarékpénztár nyitva van, az előtérben egy kisaszszony a lepel mögött kávét főz. A polgármester irodája zárva. Ma szabadságol, de a titkárnője csak ebédelni ment, hamarosan visszatér. Valóban. Nagyon készséges, telefonál a főnökének, az megígéri, hogy bejön, közben beszélgetünk. - Nehéz itt az élet, a szövetkezetet, gondolom, hamarosan felszámolják, nincs miből fizetni az embereket. Legtöbben Kassára jártak dolgozni, de sorra felmondanak nekik, egyre szaporodnak a munkanélküliek... Van néhány üzlet, magánkézen is, egészségügyi központ, benzinkút, mezőgazdasági szolgáltatások nagyüzeme, pékség, állatorvos, szóval minden, ami egy faluban szükséges. Csak a pénz fogytán. Meg a jókedv... Itt ez a szép esketőterem, mennyibe került! Most nem használjuk, már nem módi, mindenki a templomba megy, a polgári esküvő nem kötelező. Harminc évig vezettem az anyakönyvet, most mindenes vagyok. Ismerem a falu apraja-nagyját. - Valóban magyarok lakják a falut? - kérdezem. - Azok is. A statisztika szerint 58 magyar van a faluban, 1007 szlovák, 5 cseh, 2 ukrán és vagy 160 cigány, de ők szlovákoknak vallják magukat. Én sokat értek magyarul, de nem beszélem a nyelvet. Befut a polgármester. Panaszkodik a nagy melegre és szívbántalmaira. Azért vett ki szabadságot, hogy elmehessen Kassára az orvoshoz. Az kevés jóval biztatta. Čepló Imrichnek hívják, szűkszavú, gyakran ki-kimegy a csaphoz, mondja, szomjas, magas a vérnyomása és fáj a feje. De elmondja azt is, hogy az öt elemit magyar iskolában végezte, magyarok a szülei, mi mégis szlovákul beszélgetünk, egyrészt ez számára könnyebb, másrészt az ott ülő titkárnője iránti udvariasságból. Mivel nem akartam kínos helyzetbe hozni, nem kérdeztem meg, milyen a nemzetisége, azt viszont igen, miként cifrázták ilyenné a nevét. (fele magyar, fele... szlovák). - A keresztlevelemben Cséplő szerepel - mondja szlovákul - de Ceplő a személyi igazolványomban. Nálunk az emberek jól megvannak egymással, senki sem firtatja, ki magyar, ki szlovák. Szinte valamennyien beszélnek magyarul, bár szlovákoknak vallják magukat. Igaz, a fiatalok, a gyerekek már nem tudnak magyarul, hiszen szlovák iskolába járnak, illetve már 1965-től oda jártak. Akkor számolták fel a magyar iskolát. De senki sem tiltakozott, nyilván senkinek sem hiányzott.. Elindulok a faluba. A házak előtt többnyire öregemberek ácsorognak. Magyarul szólítom meg őket, magyarul válaszolnak. - Itt mindenki - legalábbis az öregek - tud magyarul - mondja Vaszil a birtokok, mindenkit földönfutóvá tettek. Egyre több lett itt a szlovák, tudom, rendes, dolgos emberek de nekünk kellett megtanulnunk a nyelvüket, igaz, az ô országukban élünk. A parkosított főutca egyik padján két öregember üldögél. BeszélgetIstván bácsi, ki szép háza előtt álldogál, arrafelé néz, ahol egy hónappal ezelőtt összeesett a felesége és harmadnapjára temették. Nem akarja elhinni, hogy ilyesmi is megtörténhetik. Az egyik lánya Kassán van, a másik a Tátrában, még szerencse, hogy a harmadik a faluban él, az hoz naponta meleg ételt. Háza tőszomszédságában van a református parókia. A 33 éves Meggyesi László tiszteletes urat mindenki ismeri. Bár Királyhelmecről jött ide, beilleszkedett, megszerettette magát, magyar és szlovák istentiszteletet tart. Szlovák asszony a felesége, bőrgyógyász Kassán és a három és fél éves Stefánia kislányuk is szlovák óvodába jár, csak szlovákul beszél. A tiszteletes úr mégis szívesebben beszél és prédikál magyarul, azt tanulta, azt szokta, „Magyar istentiszteletre többen járnak, mint a szlovákra - mondja - de azok már öregek, a fiatalokkal csak szlovákul tudok beszélni." Bodnár Ferenchez indulok, ő a kurátor, a szövetkezet volt agronómusa, a mindentudó és a krónikát vezető, 74 évesen is szálegyenes, a históriát magában hordó ember. Az udvaron, virágok közt üldögél, kikiköszön az arra haladóknak. Mindenkit ismer és évszázadokra viszszamenőleg tudja a falu és környéke alakulásának mikéntjét. - Valaha Magyarbőd Bodnárék és Balláék faluja volt, a magyar nagyparasztoké. Bérmunkásokként jöttek ide a szlovákok. Zselléreskedtek. A felszabadulás után odalettek nek. Magyarul szólok hozzájuk, magyarul válaszolnak. - Én Cséplő Imre vagyok, 73 éves, a bíró (vagyis a polgármester) apja. De nehogy mekcsennyel irja a nevem! A hivatalokban megmicsodálták a becsületes nevünket, így lett a fiam Ceplő. A barátom - mutat rá a vele egyidős Bődi Istvánra. - Együtt jártunk iskolába, egy helyen voltunk katonák, most meg egy padon ücsörgünk és idézzük a múltat, politizálunk. Ez már egy más Magyarbód, nem olyan, mint amilyenre fiatal korunkból emlékszünk. Hogy kevesen vallják magukat magyaroknak? Ez a mi hibánk is, a nagyszülőké, a szülőké. Itt még mindig fél a nép és az utolsó népszámláskor is inkább szlovákoknak vallották magukat, nehogy elveszítsék az állásukat. Hát, szomorú... De mi már ezen nem változtathatunk. Sok baj érte ezt a népet és a törtetők mindig megtalálták a módját, hogyan lehet a létrán felkapaszkodni, hogyan lehet az elesettbe belerúgni. Bőd igazán takaros falu. Látszik, dolgos emberek lakják. Most készülődnek a templom újáépítése kétszázadik évfordulójának megünneplésére. Magyarok, szlovákok - együtt. Magyarbőd valóban egy kis sziget a nagy szlovák tengerben, bár sokan beszélnek magyarul, mégis csaknem az egész falu szlováknak vallja magát. Lehet, hogy tíz év múlva, amikorra már kihalnak az öregek, a magyarok emlékét már csak a krónikák fogják őrizni? OZORAI KATALIN DISZKRIMINÁCIÓ NYUGATI MÓDRA Talán még soha nem beszéltek annyit Európában a kisebbségek helyzetéről, mint az utóbbi időben. Ám lépten-nyomon tapasztaljuk, milyen különbözőségek is vannak az egyes államok hozzáállásában. Míg Kelet-Közép-Európa némely országaiban a nemzetállam megteremtésének igyekezete határozza meg a többségi nemzetnek a kisebbségekhez való viszonyulását, addig Nyugat-Európában egyre erősebbek a törekvések a pozitív diszkrimináció bevezetésére. A múlt év novemberében az Európa Tanács 26 tagországa közül 11 aláírta a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját, miáltal kötelezték magukat arra, hogy országuk területén támogatják a kisebbségi nyelvek bevezetését az iskolai oktatásba és közéletbe. - Úgy vélem, fel kell adnunk a közös európai kultúra sok éven át hirdetett eszméjét - mondja Ferdinando Albanese, a charta egyik megfogalmazója. - Az emberek belátják, hogy a különbözőség a mi gazdagságunk, s ha nem is vagyunk egyformák, még lehetnek közös céljaink, törekvéseink. Az Európa Tanácsnak a környezetvédelem és a regionális önkormányzatok kérdésére specializálódott bizottságának vezetője hangsúlyozza, mennyire fontos, hogy a kormányok belássák: a regionális és kisebbségi nyelvek, kultúrák nem veszélyeztetik az adott ország egységét, sőt, ellenkezőleg: gazdagítják a közös örökséget, ezért minden lehetséges módon támogatni kell a fennmaradásukat. Egész Nyugat-Európában megfigyelhető egyfajta törekvés, mely a kisebbségi nyelvek újraélesztésére, az egyes régiók hagyományainak megőrzésére irányul. - Az emberek konzervatívabbak lettek, egyre többet foglalkoznak a természettel, a környezetükkel, érdeklődéssel fordulnak a régiójukra jellemző nyelv és kultúra felé - állítja Albanese úr. S ami szerinte még örvendetesebb, a kormányok is egyre inkább belátják a regionális kultúrák támogatásának fontosságát. Példa erre az Európai Közösség hozzáállása is. A Nyugat-európai Nyelvintézet, melyet az EK 1982-ben hozott létre, évi 42 millió dollárt fordít a különböző regionális nyelvek vizsgálatát elősegítő programokra. Ez év januárjában a francia kormány elrendelte a kisebbségi jellegű régiók iskoláiban a kétnyelvű oktatás bevezetését és egy tíz éwel korábbi rendeletből kiindulva utasította a helyi önkormányzatokat, hogy alakítsanak testületeket a regionális kultúra (könyvkiadás, színház, zene, film) támogatására. Abban az országban, amely a történelem során is kitűnt szomszédai közül a kisebbségek kultúrájával szembeni türelmetlenségével, a kormánypolitika ilyen pálfordulása több mint figyelemreméltó. Franciaországban ugyanis négy évszázadon át azon igyekeztek, hogy a Párizs környékén beszélt nyelv (ez az, amit ma franciaként ismerünk) használata az egész országban elterjedjen, miközben a más régiók nyelveit elmaradottnak kiáltották ki. Franciaország területén eredetileg nyolc eltérő nyelv és több mint egy tucat dialektus létezett. A nagy francia forradalom után az állam ezeket a nyelveket az egyenlőség nevében elnyomta és 1886-ban az összeset száműzték az iskolákból. Mára a regionális nyelvek többsége csaknem eltűnt. A nyelvészek attól tartanak, hogy már késő megmenteni a korzikai, a breton, a baszk vagy a provanszál nyelvet. Hiszen a Bretagne-ban élö 2,8 millió lakos közül már csak vagy 50 ezren használják a napi érintkezés során a bretont, s közülük is csupán 50 százalék tud írni is ezen a nyelven. Ugyanakkor aggódnak a nyelvészek az Elzászban beszélt német, a Dunkerque környéki flamand és a déli katalán nyelvek fennmaradásért. Jellemző példa a provanszál nyelv helyzete. A 15 millió lakosú régióban - Franciaország déli csücskében - ma már csupán 3 millióan tudnak occitánul (az occitán egyike a hat provanszáli dialektusnak, a népnyelvi latinból alakult ki, mint a többi román nyelv, de ma is ez áll a legközelebb az eredeti latinhoz. Már XI. század előtti kéziratokban találkozhatunk vele, a középkorban pedig a trubadúrok révén egész Európában ismertté vált az ezen a nyelven született költészet). E nyelv néhány ismerője 10 éwel ezelőtt létrehozott egy szövetséget, mely feladatául tűzte ki a veszélyeztetett nyelv és kultúra megmentését. A szövetség ma 17 kétnyelvű magániskolát működtet a régióban. Példájuk nyomán a kétnyelvű oktatás nemsokára beindul majd Korzika, s hasonlóképpen a többi régió állami iskoláiban is. A francia egység megteremtésén fáradozók, mint XIV. Lajos, Napóleon vagy De Gaulle, bizonyára meghökkenve tapasztalnák, hogy a dél-franciaországi iskolákban ma provanszál nyelven folyik az oktatás, hogy a Pireneusok csúcsán az állami rádióban baszk nyelvű gyermekprogramokat sugároznak, hogy Bretagne-ban breton nyelvű szótár összeállításán dolgoznak. - Az európai kormányoknak kötelességük a regionális kultúra támogatása, mert fennáll az a veszély, hogy elfelejtődnek, s Európa ,,amerikanizálódása" akadálytalanul fog tovább folytatódni - állítja Ferdinando Albanese. - A valódi pluralista demokrácia a regionális önkormányzatokra épül és garantálja a kulturális és nyelvi identitás megőrzését minden állampolgár számára. Azoknak pedig, akik azt állítják, hogy a gyerekek anyanyelven való oktatása fölösleges idő- és pénzpazarlás, azt üzenem: aki két különböző nyelvet elég korán megtanul, annak, nem lesz problémája a harmadik vagy a negyedik nyelv elsajátításával, igy lesz egyre változatosabb, egyre tartalmasabb az életünk Európában. S. FORGON SZILVIA r .: .::: ~ n liŕéfl P O-BRi VIN N spol. s. r. o. Radvanská 2, 811 01 Bratislava tel. 07/313 674, 312 184, 313 339 fax 07/311 804 I ajánlata teljesen felszerelt: - vendéglői konyhák - gasztronómiai és : hútôberendezések I - aluminium ajtók, ablakok és homlokzatok minőség - tervezés - szerelés | - szerviz VK-328 J NYÁRI TÁBOR A VÖRÖSKERESZTTEL A dunaszerdahelyi Vöröskereszt tevékenysége nem ismeretlen olvasóink előtt. A vöröskeresztesek számtalanszor bebizonyították, komolyan veszik küldetésüket és segítenek a rászorulóknak. Amikor szükség volt arra, hogy gyűjtsenek a Romániában nélkülözőknek, vagy az örmény földrengés károsultjainak, majd később a jugoszláv háború miatt földönfutókká vált menekülteknek, megszervezték a segély módját. Idén a nyári hónapokban a járásban élőket - a leggyengébbeket - kívánják segíteni. A beteg gyermekeket. A gondoskodás mikéntjéről Berényi Valéria számolt be. - A nyári szünetben üdülési lehetőséget kínálunk a kicsiknek. Július 4-én a gerincferdüléses gyermekek Máriafürdőre utaznak, ahol egyhetes, fürdéssel egybekötött rehabilitáción vesznek részt. Július 19-étől, illetve 26-ától Balatonszárszón üdültetjük a légzőszervi megbetegedésben szenvedőket. Tudjuk, a nyaralás költségei nem alacsonyak (1750-1950 korona), de sajnos, anyagilag nem állunk úgy, hogy hozzájárulhassunk a kiadások fedezéséhez. Tudni kell azt is, hogy a mintegy 120 járásbeli gyermek üdültetését a segítőkész kaposvári, illetve a győri vöröskereszt-szervezetnek köszönhetjük. A dunaszerdaheli vöröskeresztesek büszkék arra, hogy megszervezték a szellemi fogyatékos gyermekek üdültetésének módját. Nagy héwel fogtak bele az előkészületi munkákba, mert azt hitték, a sérült gyermekek szülei örülni fognak annak, hogy gyermekük kimozdul megszokott környezetéből, miközben ők is pihenhetnek. A szülők bejelentették igényüket, ám amikor meghallották, hogy a nyaralás 1430 koronába kerül, sokan nem vállal(hat)ták a kiadást. - Újragondoltunk mindent, sorra vettük azokat, akik anyagi támogatást adhatnának. Segített a járási hivatal, így a végösszeget 650 koronára faragtuk le. De így is csak 13an jelentkeztek, pedig Eperjesen 40 gyermek üdültetésére van lehetőség. A táborvezető tisztjét a nagymagyari kisegítő iskola igazgatónője vállalta. A sport, a játék, az úszás mellett pszichiáter és rehabilitációs nővérek felügyelete mellett zene-, illetve pszichoterápiás kezeléseken vennének részt a gyerekek. A dunaszerdahelyi Vöröskereszt dolgozóinak örömteli készülődésébe egy kis üröm is vegyül. Nemrég ugyanis meglátogatták az apácaszakállasi szociális intézetet, ahol három sérült testvért találtak. Megtudták, hogy a gyermekeknek nagyon jót tenne a nyaralás, hiszen ez idáig a szülők alkoholizálása miatt nem juthattak a szociális intézet falain túlra. Az intézet viszont nem képes állni az üdülési költségeket. Ezért kérik mindazokat, akik tehetik - vállalkozókat és magánszemélyeket egyaránt -, segítsenek a három hátrányos helyzetű gyermek üdültetési költségeinek fedezésében! PÉTERFI SZONYA - Amikor még agronómus voltam... 1965-ben (balról az első Bodnár Ferenc).