Új Szó, 1993. május (46. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-14 / 110. szám, péntek

5 PUBLICISZTIKA 1993. MÁJUS 14. A BÚCSÚIG ELKÉSZÜL TATAROZZÁK A SZEPSI RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOMOT Szépül a Bódva parti városka központja - tatarozzák a legértékesebb helyi műemléknek számító római katolikus templomot. Rátér a külső felújítás e XIV. században épült és azóta többször megrongálódott, majd rendbeszedett egyházi objektumra. Eddig sem hanyagolták el templomukat a városka lakói, ám a mostanihoz hasonló méretű renoválásra már régen került sor. Talán 1935-ben, majd pedig a második világháború nyomainak eltávolításakor. A helyi egyháztanács az utóbbi években sokszor foglalkozott a gótikus templom külső felújításának gondolatával. Két-három évvel ezelőtt azonban csupán a plébánia korszerűsítésére futotta a pénzükből. Tavaly kicserélték a templom tönkrement tetőszerkezetét, s ez újabb impulzust adott a még komolyabb munka vállalásához. Amint az egyháztanács három tagjával, Simko Istvánnal, Schuller Istvánnal és Vaskó Gézával, valamint Szmolnicky Béla plébánossal folytatott minapi beszélgetésünk során kiderült: a tervezett tatarozási munkákat több kivitelező cég is csak akkor vállalta volna, ha a beruházás költségvetési terve legalább 1,5 millió koronával számol. Mivel a beruházó egyházközségnek ennél jóval szerényebbek az anyagi lehetőségei, tovább keresték az együttműködésre hajlandó, ám szakmai szempontból is megfelelő építkezési vállalatot. Végül a rozsnyói GESTAV magáncéggel kötöttek szerződést, amely a 720 ezer koronás költségvetési keretet is elfogadta. Egy tucatnyi emberével ez év április végén szokatlan iramban munkához is látott. Az északi fallal kezdte. Leverte a megrongálódott vakolatot, majd új védőréteggel vonta be az ósdi falat, s a festést is ügyesen elvégezte. Két hét alatt a feladat mintegy hatvan százalékát teljesítette. Ottjártunkkor a déli falnál emelték "az állványt. Mire ezek a sorok nyomtatásban is megjelennek, több mint valószínű, hogy a toronyfalak legmagasabb részeit az alvállalkozóként bekapcsolódó hegymászók pingálják. A kivitelezők ügyességének köszönhetően úgy látszik, a munkálatokat irányító egyháztanács terve valóra válik: egy hónap alatt - tehát a szepsi búcsúig - befejeződik a restaurálás. Igaz, az nem kis mértékben az anyagbeszerzésből és a segédmunkákból részt vállaló szepsiek érdeme is lesz. S természetesen mindenkié, aki munkájával, vagy pénzadományával hozzájárul a nagy műhöz. Apropó, adakozás. Az egyházközség állítólag 180 ezer koronával rendelkezett a tatarozás megkezdésekor, ám a város vállalkozói, üzemei, intézményei, felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül, néhány nap alatt a kétszeresére emelték a kezdeti pénztőkét. S a gyűjtés még nem fejeződött be... Természetesen, a helyi templom tatarozását a műemlékvédők is figyelemmel kisérik, mert ilyenkor a régi vakolat alól évszázados titkok is előbukkanhatnak. Krcho János és Kládek Gábor kassai műemlékvédők például felfigyeltek arra, hogy a templom ablakai eredetileg mintegy másfél méterrel magasabbak voltak. Hogy ki és mikor falazta be az ablakok alsó részét, az egyelőre rejtély. Szerintük jó lenne a csúcsíves ablakokat az eredeti formájukba visszaállítani, ök elkészítik a fényképdokumentumokat és a műszakiszakmai leírást, a többi a beruházó és a műemlékvédelmi szervek közös dolga lenne... Persze, ez egy további feladat. GAZDAG JÓZSEF Az északi faltól a délihez kerül a kőművesállvány (A szerző felvételei) Krcko János mérnök az egyik alsó vakolatrétegen festékmaradványokat is felfedezett „KÖZE VAN MÉG AZ ÉLETHEZ" A TAVASZI SZÉI MARGÓJÁRA Emberjogi szervezetek A tizenkettedik Tavaszi szél vizel áraszt országos népdal- és népzenei versenyt a közelmúltban rendezték meg a Szlovák Rádió hangversenytermében. Hogy mi volt előtte, hogyan zajlottak az előkészületek, mik voltak a kritériumok, milyen volt a járási fordulók színvonala, nem tudom, mert ezekre az eseményekre nem hívtak meg a rendezők. Amint azt Papp Sándor, a gálaműsor rendezője a műsorfüzet bevezetőjében írja, a népdalverseny huszonhárom éves történetében először sikerült a gálát a rádió stúdiójában megrendezni és annak egy részét élőben közvetíteni a helyszínről. Köszönet és elismerés a rendezőknek és szervezőknek, munkájukért, köszönet, hogy nem hagyták kialudni azt a tüzet, amely a népzenei hagyományunkat ma is élteti. A verseny résztvevőitől ós az olvasóktól elnézést kérek azért, hogy írásomban nem sorolom fel a szereplőket. Azt a sok-sok szép élményt nyújtó előadást, amelyben része volt a közönségnek, mind nagyra értékelhetjük, de engem elsősorban a negatív jelenségek nyugtalanítanak, és ezekről, úgy érzem, feltétlenül beszélni kell. A műsorfüzetből, a gála résztvevőinek felsorolásából kitűnik, hogy nem minden járás képviseltette magát a versenyben. A hiányzó két járásban (Léva és Terebes) egyetlen szám sem ütötte meg a kívánt színvonalat, vagy ezekben a járásokban nem ápolják népzenei hagyományunkat? És hol maradtak a táncházmozgalom zenei együttesei? Merthogy a somorjai Csalló zenekarán, valamint a „magaérlelt formájú" citeraegyütteseken kívül más hangszeres együttest nem hallottunk a gálán. Ennek kétféle magyarázata lehet. Vagy azért nem vettek részt a versenyen, mert műsoraikon csak a táncok kísérete szerepel, így önálló zenekari betétszámaik nincsenek, vagy nem is jelentkeztek a versenybe, hisz van egy országos táncháztalálkozó is, ahol kimuzsikálhatják magukat. Akár így volt, akár úgy, mindenesetre egy színfolttal szegényebb volt a gálaműsor. »Csak tiszta forrásból" - mondjuk, írjuk, mindahányszor népdalról, népzenéről esik szó..., kezdi tudósítását S. Forgon Szilvia az Új Szó április 19-i számában a Tavaszi szél vizet áraszt... gálaműsoráról. Nos, hogy is állunk ezzel a tiszta forrással, és főleg azzal, amit belőle merítünk? Népzenei hagyományunk egészséges továbbélésének érdekében: a hagyomány megszállottjai ezt a jelmondatot (ma szlogennek neveznénk) Bartók Béla Cantata profánájából kölcsönözték. Évtizedeken keresztül sokat fáradoztunk azért - és merem állítani, nem hiába -, hogy rávezessük mindazokat, akik művelték ezt a hagyományt, és azokat is, akik hallgatóként voltak befogadói, az igazi, a tiszta és nemes népzenei értékekre. Nem mind arany, ami fénylik, mondja a közmondás, és ez vonatkozik a népzenére is. Válogatni kell a javából. A kérdés az, hogy ki válogasson és miből. Huszonöt évvel ezelőtt a Csemadok-központ által meghirdetett verseny csupán népdal- és nótaénekesek versenye volt, ahol az énekes és annak produkciója állt a középpontban. A műsorválasztás nem volt kritérium. A vártnál nagyobb érdeklődés kísérte a próbálkozást, és a siker sem maradt el. Két évvel később, amikor rájöttünk, milyen lehetőségek rejlenek egy népdalközpontú mozgalomban, ahol már nemcsak szólóének, hanem a közös éneklés, valamint a népi hangszeres zene is teret kaphat, Gyurcsó István keresett, ós talált nevet a nyiladozó mozgalomnak. Egy moldvai csángó népdal kezdősora, a Tavaszi szél vizet áraszt... látszott a legmegfelelőbbnek, egyrészt azért, mert úgy véltük, hogy a tavasz, amely vizet fakaszt, egyúttal a mi népdaléneklésünk zsenge szárét is virágba szökkenti. Másrészt azért, mert ahonnan ez a népdal származik, ott a csángó magyarok is hasonló kisebbségi sorban élnek, mint mi. Akkor még nem sejtettük, hogy a verseny és a velejáró kritériumok és szabályok milyen rejtett buktatókkal járnak, hogy a szereplők között olyanok is lesznek, akiket a népdalgyűtő munkánk során fedeztünk fel, és ha mi sem beszéljük őket rá, maguktól sosem jelentkeznek a népdalversenybe, hisz ők nem a verseny kedvéért jöttek el énekelni, hanem azért, hogy bemutassák azt a hagyományanyagot, amelyet a népdalgyűtő az ő saját népdalkincsükből gondosan kiválogatott, és amelyet olyan eredeti előadásmódban szólaltattak meg, amilyenben azt évszázadokon keresztül ősei megőrizték. A népdalgyűjtéssel párhuzamosan a Csemadok népzenei szakelőadója kjjárt a hagyományápoló népdalkörök próbáira, a helyszínen adott szakmai tanácsokat a népdalkörök vezetőinek és tagjainak. A szólisták is leggyakrabban a népdalkörök tagjaiból kerültek ki. A Tavaszi szél... az évek során, mivel a szervezői nem tudtak új utakat találni, egyre inkább csak formális rendezvénnyé vált. A járási fordulókban sok esetben olyan bírálóbizottság válogatott, mely tagjainak nem volt közelebbi kapcsolatuk a népdalénekléssel. A szakmai értékelés és különböző utasításokon kívül semminemű segítséget sem kaptak, és, azt hiszem, ma sem kapnak a népdalénekesek. Melyek azok a legszembetűnőbb hibák, melyekkel a népdalhagyományunk színpadi előadása során leggyakrabban találkozunk. Az első a népdalcsokrok összeállításánál a véletlenszerű válogatás, amelynek „eredménye": semmitmondó, szürke csokor. A szép dalcsokrok megalkotását - Kodály Zoltán szavával élve: szinte zeneszerzői feladatnak tekinthetjük. Jobban kellene ügyelni arra, hogy a dalok zenei szempontból jól kövessék egymást, hogy a dalcsokor formás zenemű legyen. De figyelhetünk a szövegre is. Ha lehet, tárgyában, cselekményében is összeillő dalokat kössünk egy csokorba. Romlott népdalokat vagy kopott változatokat nem szabadna terjeszteni. Sajnos, ilyet is hallottunk a gálaműsorban. Népdalaink egyik jellemző sajátossága az alkalmazkodó ritmus, melyet szintén sok esetben nem vesznek figyelembe a népdalkörök. A citeraegyüttesek műsorában gyakran megfigyelhető - főleg azoknál az együtteseknél, melyek a betanuláskor nem az énekelt változatot vették mintának - a merev ritmika, amely néha felismerhetetlenné teszi a dallamot. Mindezek a jelenségek a betanulási stádiumban még könnyen kiküszöbölhetők. Később, ha már beidegződtek a hibák, nehezebb tőlük megszabadulni. Népzenei hagyományunk a mi zenei anyanyelvünk. Életét és tisztaságát megőrizni mindnyájunk feladata. Nagyon üdvös lenne, ha a népdalverseny helyett a színpadi produkción túl, a népdalkörök munkájának központjába maga a népdal kerülne. Ha a szerzők a népdalkörök és hangszeres együttesek vezetőit az eredeti, tiszta népzenei hagyományunk megőrzésére vezetnék rá, és annak művészi továbbfejlesztésére. „A néphagyomány nem töltötte be rendeltetétését azzal, hogy a nép zeneéletét ellátta. Köze van még az élethez, mindnyájunk mai életéhez. .. Most a müveit rétegen a sor, hogy felkarolja, megőrizze, hogy élete cselekvő része legyen." Kodály Zoltán több mint ötven évvel ezelőtt írta le ezeket a mondatokat, de szavai ma is érvényesek, sőt szélesebb távlatot nyitók, mint valaha. A mai társadalmi és kulturális feltételek között a valamikor hagyományteremtő és hagyományőrző népréteg is egyre inkább „művelt réteggé" válik, önmaga múltjának és értékeinek tudatos felfedezőjévé, megőrzőjévé és újjáteremtőjévé. ÁG TIBOR A SZLOVÁKIAI HELSINKI BIZOTTSÁG A Nemzetközi Helsinki Bizottság jogvédő szervezet, azt azonban már kevesebben tudják, hogy országunkban is létezik ehhez hasonló, a Szlovákiai Helsinki Bizottság. Ennek elnökétől, Július Strinkától kérdeztük, mikor és milyen céllal alakult a szlovákiai szervezet. - A Szlovákiai Helsinki Bizottság 1990ben alakult, és fő küldetése az emberi és szabadságjogok betartásának figyelemmel kísérése a helsinki folyamatnak, az 1975-ben tartott Együttműködési és Biztonsági Értekezlet Záróokmányának, és egyéb dokumentumoknak, pl. az ENSZ chartájának és az Emberi Jogok Chartájának a szempontjából. Ezenkívül a törvényalkotás terén is vannak bizonyos kezdeményezéseink: együttműködünk az emberi és szabadságjogokat érintő törvények elfogadtatásában és azok összehangolásában a nemzetközi jogszabályokkal. Többek között a mai érdemünk a Szovjetunióba jogtalanul elhurcoltak vagy a lakásukból erőszakkal kilakoltattak kárpótlásáról szóló törvények elfogadtatása. Feladataink közé tartozik az emberi jogok betartásának ellenőrzése a hadseregben, ami főleg a kiskatonáknak az idősebbek általi megalázását érinti. Kezdeményezésünkre a hadseregben létrejött egy, a nyilvánossággal való együttműködést szolgáló bizottság, amely a hadseregen belül kíséri figyelemmel az emberi jogok betartását. - Mekkora szervezet a Szlovákiai Helsinki Bizottság? - Közgyűléseinken 50-60 ember vesz részt, de ez nem jelent meghatározott taglétszámot. Sorainkat úgy próbáljuk bővíteni, hogy regionális helsinki bizottságokat hozunk létre. Közép-Szlovákiában már működik ilyen, és Kelet-Szlovákiában is szervezzük a továbbit. - Magánszemélyek is fordulhatnak önökhöz panasszal vagy kérelemmel? - Természetesen, levélben vagy személyesen jelentkezhetnek címünkön: 814 02 Bratislava, Žabotova 2, vagy a 491 859-es telefonszámon. Sok levelet kapunk például raboktól. Sokszor vettünk részt bírósági tárgyalásokon, és annak ellenére, hogy beavatkozni nincs lehetőségünk, meggyőződésem, hogy jelenlétünk sok esetben hozzájárult az objektív ítélet meghozatalához. - Milyen a viszonyuk a szlovákiai magyar kisebbségekhez? - Én a kisebbségi problémára úgy nézek, mint az egyetemes emberi jogok részére. Ebben a kérdésben egész sor probléma vár megoldásra, és ebben mi is részt kívánunk vállalni, mert a kisebbségi jog az egyik legalapvetőbb emberi jog. Májusban egy szemináriumot szervezünk ennek a kérdésnek a megvitatására. A rendezvényre nem politikai, hanem a problémával foglalkozó szakmai képviselőket hívunk meg, köztük a magyar kisebbség könyvelőit. Célunk, hogy tisztázzuk, mi értendő európai standardon az emberi jogok szempontjából, és hogy külföldi példából is okuljunk, akár pozitív példából, mint-a svéd kisebbség helyzete Finnországban, akár negatívból, mint a volt Jugoszlávia esete. Attól nem félek, hogy nálunk a jugoszláviaihoz hasonlóan elfajuljon a nemzetiségi konfliktus, ennél mind a magyar, mind a szlovák nemzet magasabb szinten van. Ez persze nem jelenti azt, hogy kevésbé tragikus formában Szlovákiában nem nyilvánulhatna meg a nemzetiségi ellentét. Ezt azonban megelőző intézkedésekkel kell kivédenünk, és ebben segíthet a mi szervezetünk. Például az említett szemináriumhoz hasonló rendezvényekkel, de kezdeményezni kívánjuk a kisebbségek pártjaival és egyéb szervezeteivel való együttműködést is. -Milyen az együttműködés az önök szervezete és a többi szlovákiai jogvédő szervezet között? - Az igazat megvallva, nincs közöttünk szoros együttműködés, de ennek egyedül az az oka, hogy a munkánk jellege teljesen eltérő.. Míg mi konkrét ügyekben próbálunk közbenjárni az államigazgatási vagy más illetékes szerveknél, a többi szervezet inkább népszerűsítő munkát folytat, például békemeneteket, nagygyűléseket szervez. Együttműködésünk egymás szellemi támogatásában nyilvánul meg. GAÁL LÁSZLÓ