Új Szó, 1993. április (46. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-01 / 76. szám, csütörtök

1993. ÁPRILIS 1. FOGYASZTÓI FIGYELŐ Ä VÁSÁRLÓÉ ászé „ Nyugdíjasként nehezen tudom megérteni, milyen törvények vannak náiunk, Szlovákiában. Azelőtt pontosan tudtam, mi, mennyibe kerül. A pár koronámat be tudtam osztani, hogy mindenre jusson. Ez sajnos, már megszűnt. A falunkban is több bolt van, és mindegyikben más árak. Azt sem dönthetem el, hogy majd oda járok vásárolni, ahol a legolcsóbb a portéka, mert néha naponta, vagy esetenként hetente változnak az árak. És az az érdekes, hogy mindig felfelé mennek, minden egyre drágább, pedig sehol sem olvasom, hogy áremelés történt. Még nagyobb baj, hogy még utána sem tudok számolni, nem csapnak-e be, mert az árak sincsenek kitéve. Az eladó annyit számol, annyit kér az áruért, amennyit akar, vagy pontosabban annyit, amennyit nem szégyell, és sajnos, ők nem szégyenlősek. Szlovákiában mindenki kényekedve szerint árulhat? Az állami kereskedők azon kívül, hogy megkapják a fizetésüket, a drágításból származó különbözetet is zsebre teszik. Az is érdekelne, hogy a magánboltosok mi szerint fizetik az adójukat: az alacsonyabb, vagy a naponta, hetente módosított magasabb ár szerint? Azt bizonyára megértik, hogy a nevemet meg a lakóhelyemet nem írom meg, ugyanis nekem ezentúl is itt kell élnem, és kénytelen vagyok helyben vásárolni.! Az az idő, amikor központilag határozták meg, hogy egy kiló kristálycukor 7.30-ba, a só 1.50be, egy negyedkiló vaj pedig 10 koronába kerül, már rég elmúlt. Az alakulgató piacgazdaságunkban az árliberalizáció érvényesül, tehát valóban annyiért adják a kereskedők a kínált termékeiket, amenynyiért akarják, pontosabban, amennyiért megveszik tőlük. Nagyon nehéz azt a tanácsot adni, hogy a túl magas árakat ne fizesse meg a fogyasztó, tehát ne vásároljon az ilyen áruból, ugyanis valamit végül is venni (mert enni) kell. A konkurenciának tulajdonképpen le kellene törnie a piacon az árakat. Sajnos, ennek csak nagyon ritkán lehetünk tanúi. Inkább az a gyakorlat, hogy a látszólag egymással szemben álló kereskedők — a maszekok és az államiak — csendesen megegyeznek az árakban. Azt viszont a szabadáras rendszerben is jogosan bírálják a fogyasztók, hogy az árcédulák nagyon sok boltban a hiánycikkek közé tartoznak. Pedig ezt a luxust egyetlen kereskedő sem engedheti meg magának. Ha az ellenőrző szervek rajtakapják az ilyesmin, bizony nem ússzák meg büntetés nélkül. Az adózással kapcsolatos felvetéséhez csak annyit, reméljük, az adóhivatalnokok majd számonkérik a pontos számviteli nyilvántartást, és annak alapján állapítják meg, helyesen fizette-e a magánvállalkozó az adóját. Az oidaft összeállította: DEÁK TERÉZ JÓL NÉZZÜK MEG A FELVÍGOTTAKAT A SZAKEMBEREK ÉS A FOGYASZTÓK VÉLEMÉNYE MEGEGYEZIK Az élelmiszer-ipari termékek közül a hentesáru a legkeresettebbek közé tartozik. Különböző csoportokba sorolhatjuk, attól függően, milyen technológiával készítik, milyen alapanyagokat és ízesítőket használnak fel, illetve hogyan csomagolják és konzerválják őket. Az úgynevezett apró hentesáruhoz — amelyet nagyrészt melegen fogyasztunk — tartozik a virsli, a kolbász. A puha szalámit hidegen tálaljuk és rövid ideig a hűtőszekrényben tarthatjuk, a tartós szaláminak, kolbásznak viszont az az előnye, hogy nem kell azonnal elfogyasztanunk, tehát raktározhatjuk. Ezeken kívül speciális húskészítményeket is vásárolhatunk: különböző tekercseket, disznósajtot, hurkát, májast. A választék valóban bőséges. Az említett termékeket nagyrészt a húsipari vállalatok adják a piacra, amelyek még mindig tartják monopolhelyzetüket. Igaz, a magánvállalkozók közül néhányan készítenek hentesárut, de kínálatuk nagyon szerény. Amint már említettük, viszonylag sok fogy az említett áruból, és ezért nem véletlen, hogy a Szlovák Kereskedelmi Felügyelőség munkatársai kíváncsiak voltak, milyen minőségű termékek kerülnek a pultokra, illetve a fogyasztókhoz. A pozsonyi boltokban a hosszabb fogyaszthatósági idejű hentesáruból vásároltak, ós ezeket tesztelték. S hogy melyik fajtákat ellenőrizték? A kassai, valamint a tartós turistaszalámit, amelyek a Poszonyí Húsipari Vállalat račai üzemében készültek, a szeredi húsgyár Čingovská és Inovecká nevű szalámiját, a pozsonyi Košická utcai üzem Pribina szalámiját, valamint a Bratislavská klobása néven forgalmazott terméket ós a szenei Másospol gombaszegi kolbászát. A felsorolt hentesárut 70—150 korona közti árakon kínálták a boltokban. Az árkülönbözetek abból adódnak, hogy eltérő technológiákkal készítik, más-más minőségű alapanyagot használnak. Az ellenőrök egyik csoportja fogyasztói szemmel értékelte a hétféle hentsárut: mennyire tetszetős a kivitelük, a kidolgozásuk, a színük, az összetételük, valamint illatukat és ízüket is figyelembe vették. A bizottság másik fele szakszerű ellenőrzést végzett: az érvényes normákat vetették össze a gyártmányok minőségével. A vegyi összetételnél a víz-, a zsiradék- és a sótartalomra összpontosították figyelmüket, az idegen anyagok közül a nitrátokra ügyeltek, de a fehérjetartalom megállapítását sem hagyták ki. Meglepő, hogy az első három felsorolt termék esetében a laikus és a 'szakmai megítélés lényegében egyforma volt: mindkét fél túlságosan zsírosnak tartotta ezeket. Valamivel jobb helyezést értek el a nem hőkezelt gyártmányok, bár ezek sem vizsgáztak mind jelesre. A vegyi összetétel értékelésénél nem volt könnyű dolguk az ellenőröknek, ugyanis a műszaki norma néhány termékkel kapcsolatban nem írja elő a kötelező Víz-, illetve zsírtartalmat. Ez lehetővé teszi a gyártónak, hogy ne szárítsa ki kellőképpen a terméket. Erre aztán a kereskedő, de főként a fogyasztó fizet rá. Az alapos elemzések után a szakemberek a következőképpen értékelték a húsipari vállalatok vizsgált termékeit: a kassai szalámit az átlagos kategóriába sorolták, a turista és a Čingovská szalámit nem tartották megfelelőnek, a további négyet viszont nagyon jó jelzővel illették. Mi, fogyasztók ugyan nem tudjuk vásárlásaink során vizsgáztatni a hentesárut, de az, hogy a minőségileg kifogásolt három termék nem csupán a laboratóriumban mutatkozott be a gyönge oldaláról, hanem már a felületesebb, laikus szemlón sem állta meg a helyét, utal tennivalónkra. Mielőtt felvágottat vennénk, alaposan nézzük meg, hogyan néz ki, ugyanis ez is hűen tükrözi minőségót. TAKARÉKOSKODJUNK A MELEG VÍZZEL A melegvíz-fogyasztást elsősorban azok tudják szabályozni, akik nem központi forrásból kapják, hanem otthon, saját maguk állítják elő. A fürdéshez, zuhanyozáshoz, kézmosáshoz és egyebekhez szükséges meleg víz ellátásához a háztartásban felhasznált energiamennyiség 30 százaléka szükséges. Ez viszonylag nagy mennyiség ahhoz, hogy elgondolkodjunk, miként takarékoskodhatnánk. Ha fürdéskor a kádat teleengedjük vízzel, ezzel háromszor annyi energiát használunk fel, mintha 6 percig zuhanyoznánk, és még nem is számítottuk a víz értékét, valamint a szennyvízelvezetéssel összefüggő költségeket. De azért ezt a figyelmeztetést ne értelmezzük úgy, hogy a testi higiéniát korlátozni kell! Erről szó sincs, csak az ésszerű takarékosságra ügyeljünk. Érdemes megvásárolni a korszerű zuhanyozót, annak ellenére, hogy az új típusú zuhanyozófejek nem olcsók, de általuk a meleg víz 30 százaléka megspórolható. S hogy mennyi pénzünk csöpöghet el a vízcsapon? Ha percenként 10 csepp meleg víz távozik feleslegesen a csapból, akkor havonta mintegy 170 liter meleg vizet pazarlunk, és ez egy év alatt több mint 2000 liternyire gyűlik össze. Ha egymillió háztartásban ilyen nemtörődöm módon viszonyulnak a csöpögő csapokhoz, akkor ez azt jelenti, hogy 20 MW villamos áramot teljesen feleslegesen „dobunk ki". Ha a család úgy dönt, hogy új melegvízforrást szerez be, vagy az éppen felépült házat akarja korszerűen felszerelni, először azt kell megállapítani, mennyi meleg vízre lesz szükségük. Az elfogyasztott víz mennyisége ugyan változó, de általában személyenként napi 40—150 liter 45 fokos vizet használunk el. Ebből kb. 60 százalékot fürdéskor, 25 százalékot a konyhában ós 15 százalékot pedig a mosakodások során fogyasztjuk. Hogy mennyi energiára van szükségünk a meleg víz előállításához, az lényegében két tényezőtől függ: milyen mennyiségű vizet melegítünk és milyen hőfokú vizet kívánunk nyerni. Mindkét szempontot vegyük figyelembe, amikor a meleg víz előállításához szükséges berendezést megvásároljuk. De a szereléskor ne feledkezzünk meg a csővezetékek megfelelő szigeteléséről sem, ez ugyanis nem kis megtakarítást eremdényezhet. Általában az az alapszabály, hogy a kétszemélyes háztartásokban az átfolyós melegítő a legrentábilisabb, a két-négyszemélyes otthonokban a bojlerok használata ajánlatos, ha pedig több mint négy személy veszi igénybe a meleg vizet, ideális a napkollektorok „szolgáltatását" hasznosítani. Nem érdemes nagyon forró vizet használni, mert ez is pazarlást jelent. A legújabb felmérések szerint a háztartásokban a legmegfelelőbb a legfeljebb 60 fokos vfz, mégpedig takarékossági szempontból és a vfz minősége miatt is. Ehhez a követelményhez már alkalmazkodnak a modern termékek gyártói is és egyre több olyan műszert adnak a piacra, amelyek 55—60 fokra hevítik fel a vizet. Azt talán felesleges hansúlyozni, milyen pazarlást jelent, ha a vizet 80 fokra felmelegítik, aztán a fogyasztó kénytelen hideggel keverni, hűteni, hogy használható legyen. — Be kellene szereznünk egy korszerűbb árazócédulát, amire ráfér még néhány nulla. Lehoczki István rajza ' j • i' •?

% \ TL™ uy,:^-'-: Mim MK . >. . 'šmm , / « ' - i iiMiiili Hogy már vége a szép időknek? Pedig óra, aranygyűrű bőven van a raktárainkban. Ezt az árut egyszerű, könnyű volt szállítani és keresni is viszonylag pl lehetett vele. Vevő meg mindig akadt. Nem is értem, hogy mi kifogásuk van a szlovák rendőröknek, miért nem tetszik nekik, hogy színesebbé, gazdagabbá tesszük a piaci választékot. Sírnak ők még utánunk, ha a feleségüknek ajándékként nem lesz hol és mit vásárolniuk. Meg nekünk se jó, hogy kitiltottak a börzékről, remélem, rövidesen találunk egy új, biztoságos helyet, ahol zavartalanul kereskedhetünk, s akkor majd eladom a zsebemben levő ékszereket is... Méry Gábor felvétele Ml MENNYIBE KERÜL? A Szlovák Statisztikai Hivatal adatai szerint így alakultak a fogyasztói árak decembertől, illetve az alábbi minimális és maximális árakkal találkozhatunk a boltokban. A táblázatból az is kitűnik, mely árak a leggyakoribbak az egyes termékeknél. Árufajta Mértékegység Minimális Maximális LeggyaAz áremelkoribb kedés ár ár ár mértéke 1992 dec. = 100% Marhaszegy kg 48,30 88,00 65,00 107,15 Marhacomb kg 71,00 96,00 89,00 104,42 Sertéskaraj kg 79,70 97,00 88,00 102,60 Sertésoldalas kg 44,00 54,00 47,00 108,63 Sonkaszalámi kg 84,00 110,00 105,00 105,94 Liptói szalámi kg 50,00 79,00 60,00 106,45 Virsli kg 46,00 76,90 66,00 102,95 Csirke I. osztály kg 46,0057,00 49,00 104,58 Tej 2% 11 7,30 10,00 9,00 109,99 Eidami sajt kg 78,00 106,00 90,00 111,82 Joghurt 200 ml db 3,80 9,60 5,20 117,18 Túró 250 g db 8,00 13,20 11,00 112,21 Tojás A db 1,60 2,80 2,00 95,54 Étolaj 600 g db 18,50 25,60 21,00 101,93 Vaj kg 84,00 112,00 96,00 106,84 Félgrízes liszt kg 7,20 10,30 9,00 114,08 Rizs I. osztály kg 15,20 20,90 17,50 104,08 Kenyér kg 6,93 14,40 8,80 118,47 Kifli db 0,80 1,40 1,00 115,56 Kristálycukor kg 15,00 18,00 16,30 107,18 Kávé 75 g db 9,10 14,00 10,50 71,95 Burgonya kg 4,00 8,00 6,00 — Sör 12% 0,5 I 7,00 12,60 8,00 115,53 Szörp 900 g db 15,80 25,90 21,00 117,33 Kakaó 100 g db 7,90 12,00 8,50 114,91