Új Szó, 1993. április (46. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-29 / 99. szám, csütörtök

VENDEGOLDAL 1993. ÁPRILIS 29. Heti Ili, Cukrová 14, 813 39 Bratislava, Tel,: 36 49 03. Az oldal felelős szerkesztője: D. KOVÁCS JÓZSEF. Nyelvi szerkesztő: J. CSÖLLEY ZSUZSANNA. Grafikai elrendezés: SZABÓ ÉVA. Gépírónő: RABAY IVETA. Nyomdai előkészítés: MICROGRAMMA, HARASZTI GYULA. Mondóm a magamét A LATHATATLAN LEGIO Egyszer már megírtam e szerény rovatocskában, hogy viszonyom az önálló Szlovákia önálló hadseregével meglehetősen cikis. Figyelmes és jó memóriá­val megáldott olvasóm tehát tudja: tartalékos altiszt vagyok, ám az a hadsereg, amely engem, a szerény katonai képességekkel megáldott civilt tartalékolt, időközben megszűnt. S megszűnt a katonai esküm tárgya, Csehszlovákia is, amelyért ama szent fogadalom értelmében köteleztem magam véremet is ontani. Mit mondjak? Eskü ide vagy oda, az a bizonyos ország eltűnt a térképről. S nekem annyi vért sem kellett ontanom, mint amennyi egy naposcsibében csörgedez. Hála Istennek! Tény viszont, hogy most, tartalékos zupásként itt állok hadsereg nélkül. Kénytelen voltam hát mobilizálni magam. A szlovák hadseregre nem esküdtem fel, azt is mondhatnám akár, hogy semmi közöm hozzá. Ha ez így igaz, akkor viszont abszolút nem értem magamat, miért ment fel kiontatlan vérem nyomása, amikor a Republik cimű újság egyik vezető újságírójának vezércikkét olvastam úgy április elején. Azon kesereg ugyanis Roman Kaliský, hogy láthatatlan a szlovák hadsereg. Először nem nagyon értettem, mire is céloz a jeles újságíró, miért akarja mindenáron az utcán látni uniformisban önálló államocskánk haderejét. Perverz gondolattársításként ugyanis az jutott eszem­be, hogy Srebrenicában meg Szarajevóban látható a légió, máshol sem mászkálnak csak az utcákon, és ettől a helyi lakosok aligha boldogok. A lapban viszont Kaliský úr tollából fehéren feketén az áll, hogy térjenek vissza a szlovák városok utcáira a katonák, legyen rajtuk egyenruha és a szlovák állami címer. Hogy ez növelné az ország lakosainak biztonságérzetét... Roman Kaliský nem viccel. A kormánylap tekintélyével szólítja fel a védelmi minisztert, rendelje el a kötelező egyenruha-viseletet az utcán is. Itt végre nekem is leesett a fatantusz. Dehogy akar Kaliský úr Srebrenicát! Ő azt a 89-es forradalmi vívmányt akarja visszacsinálni, amely szerint a kiskatona a szolgálat leteltével a kaszárnyán kívül civilben parádézhat mind a mai napig. Tehát vissza a gyökerekhez, a régi szép szocialista szokásokhoz! Aki volt katona, az tudja, hogy a kimenőn, eltávozáson kín volt a khekiszín. Az angyalbőrbe kényszerített kiskatona, legalábbis a többség, már nem tudott olyan fesztelenül randevúzni vagy éppenséggel berúgni. Ezért aztán, ha tehette, a lebukás veszélyét is vállalva, civil ruhát húzott magára. Hányunkkal megtörtént, hogy civilben az utcán szabályszerűen tisztelegtünk a katonatiszt­nek. A feltételes reflex az, ugye, feltételes reflex, nem csak Pavlov kutyája rá a bizonyíték. Mint mondtam, nem rajongok Kaliský úr ötletéért. A hadsereg akkor jó, ha békeidőben láthatatlan. Ezt én mondom, a hadserege nélküli öreg zupás. POLÁK LÁSZLÓ A Magyarok Világszövetségének folyóiratában érde­kes írás jelent meg Tamáska Péter tollából "A szlo­vák mozaik" címmel. Az alábbiakban egy bennünket, szlovákiai magyarokat érintő részt közlünk belőle. A VILAGSZÖVETSEGBEN RÓLUNK "Ha a magyarok fáradt fantáziája az 1939-es nemze­tiségi térképre vetül, lobbanékonyságuk mindjárt érthe­tővé válik. A déli, Magyarországhoz visszacsatolt sáv a Kassa alatti résztől eltekintve akkor még túlnyomóan magyar volt, az önálló Szlovákia pedig tele volt hintve népes német szigetekkel, magyar és ukrán (ruszin) nyúl­ványokkal. A déli területet kivéve ma már minden egynemű, s ide is úgy nyomulnak be színtelen lakótele­peikkel a többségi nép fiai, mintha hódítók lennének. A magyar névtáblákat leveszik, az ellenszegülő hivatalno­kokat elbocsátják. Nem szívesen jegyzik be a magyar keresztneveket. Szlovák orvosok Dunaszerdahelyen is sokszor csak tolmácsolás útján érintkeznek magyar be­tegeikkel. Zoboralján pedig már a gyónáshoz is tolmács kell. Dunaszerdahelyen azt rebesgetik, hogy nemcsak a romák, hanem a magyarok is sterilizáltatták magukat a régi rend idején néhány ezer korona fejében. Az alsóbb néprétegekben a rossz táplálkozás folytán ismét megje­lentek az ötvenes évek hiánybetegségei, ugyanakkor csökkent a relatív jólét idején oly gyakori infarktusok száma. A szlovák hadsereg megjelenése is az asszimilá­ció lehetőségeit tágítja: tiszti családok költöznek majd délre, a magyar újoncokat pedig az északi, tisztán szlovák járásokba viszik." P ~ Q D D [K 'E íŕ ^ Interjú Baracs Jánossal — Az ember annyi mindent hall mostanában rólatok. Kezdjük az ele­jén. Mi újság? — Semmi olyasmi, amit esetleg a szenzációhajhászok várnának. A csa­pat nem oszlott fel! Ráadásul CSEPRE­Gl ÉVA "szülési szabadsága' is lejáró­félben van. Kisfia, Dávid, tényleg sok idejét elfoglalja. Újra együtt az alkotó­gárda; készülnek az új dalok. Meglepe­tés a cikk, és az év vége felé várható. — Nem is olyan régen azt mond­tad, hogy Végvári Ádámmal közös lemezre készültök... — Még mindig érvényes a kijelentés. De nem igazán szeretem a szólistasze­repet. Persze néha szükségem van egy Medvetáncdalra vagy egy Elutazóm­ra. Meg vagyok róla győződve, hogy nem vagyok egy különleges basszusgi­táros, de mint basszusgitáros, zene­szerző, színpadi ember, tehát igy együtt, e három minőségben növelem az együttes értékét — Ádám énekelt egy dalt az idei táncdalfesztiválon. Kinek a szerze­ménye a Balatoni nyár? — Saját szerzeménye. Tudod, ő nem is azzal a szándékkal indult ezen a fesztiválon, hogy nyerjen. Már elég sok­szor bizonyított. Például a tokiói YA­MAHA-fesztivál nagydíjával. Szerette volna egyszer egyedül, szólóban is megmutatni, mire képes. — Ott táncolt mögötte három lány. Edinát és Renátát, az Évaneoton tag­jait felismertem. Ki volt a harmadik? — Csak a tévé kedvéért állt össze ez a trió. A harmadik lány VÉGVÁRI ÁDÁM lánya, ANITA volt. — Nemrég jelent meg a Boney-M magyarul cimü kazettátok. Sokaknak tetszik, mások meg azt kérdezik: mi nem lesz még magyarul... — Régebben valaki megírta a Lila ködök a réten című szerzeményét, amely négy fürdőkádra és három író­gépre volt hangszerelve, kiadták. Elkelt belőle öt példány, de rettenetesen nagy művésznek kiáltották ki az illetőt, és az állam támogatta. Ma már minden együt­tesnek el kell tartania magát! A zene elsősorban üzlet ugyanis. Ha az Abba vagy a Boney-M jó volt az akkori kor­osztálynak, miért ne lehetne jó a mosta­ni fiatalságnak is! Azután meg hányszor előfordul, akár itthon, akár kint, nálatok, hogy egy hétköznapi ember elfütyüli a dallamot, de nem érti a szöveget, mert azt esetleg angolul írták... A mi kazet­tánk valamennyi szövege teljesen fedi az eredetit. így nem lett, mondjuk, a Raszputyinból Ó, Józsikám, Józsikám. Meglepően hü és szép szövegek szület­tek. — Meglepetést ígértünk a végé­re... — Az elmúlt két év az Évaneotonnál a mélypont felé vezetett. Ezek voltak azok a bizonyos ötpontos évek. Kilenc­venhárom tízpontos év lesz! CSEPRE­Gl ÉVA újult erővel veti magát a munká­ba. Világszínvonalú, nagy lemezkiadók csaptak le erre az együttesre, szinte mindennaposak a szerződésekről szóló tárgyalások. Válogatunk, melyik lesz számunkra a legkedvezőbb. Olyan ba­rátaink vannak, akik elhatározták, nem hagyják, hogy baj érje ezt a csapatot. A leglényegesebb: az Évaneoton azért van, hogy a lemezeken egyórányi kelle­mes zenét, a koncerteken önfeledt szó­rakozást kínáljon. A meglepetés októ­berben jön! Egy minden eddiginél hosszabb, minden eddiginél látványo­sabb Évaneoton-koncertet tartunk, amelyen felvonultatjuk a ma Ameriká­ban használatos legújabb technikát. Készülőben az új nagylemezünk, me­lyet egy Magyarországon eddig nem használt eljárással veszünk fel. Szep­temberben vagy októberben kerül az üzletek polcaira. BÁRÁNY JÁNOS Egy kép a FAMÍLIA cimű lapból IFij^im^ig©!!" fí(S>g)§)®!lľ(D Esetleg a farmergatyájából nyisszantotta le azt a dara­bot, amely amúgy is beleló­gott a vízbe. Ami a lényeg, ha jól számolom, másodszor dü­börög újra a banda (SKOR­PIÓ), s azt rebesgetik, Szerda­helyen majálisoznak. Ott lesz mindenki, mondják, akit vala­ha is megcsípett a Skorpió Némethtől Tátraiig, Papptól Szűcs Antalig. Persze nem Fe­ketén. A frontembert meg, ugye, beleraktuk a címbe. Te­hát, rockerek, dübörgésre fel! Vár a Karcsi bácsi. -dék­Archív felvétel T őkés László Király-hágó melléki püspök az utóbbi időben nem egy kijelentésével felborzolta a kedélyeket. Az alábbi­akban egy régebbi hasonlatát adjuk közre, amely még febru­árban hangzott el Budakeszin, de aktualitását korántsem veszí­tette el. Eszerint: a Magyarországon kívüli, kárpát-medencei magyar­ság egy, a zsidótörvények korabeli állapotra emlékeztető helyzetben él. I n ÍMl®y llM — Még nem gyilkolnak bennünket, nem is biztos, hogy fognak, de egymást érik a megszorító intézkedések, a hátrá­nyos helyzetbe hozó törvények. A varsói láger lakóinak dilem­májához hasonlónak érzem lassan a miénket; talán ha a nagy vérveszteséggel járó kitörést végrehajtják, még úgy is többen menekültek volna meg a gettó lakói közül. Ók ezt elmulasztot­ták — mi ama dilemma előtt állunk, hogy most mit tegyünk. Tiltakozzunk, legyünk úgymond radikálisabbak, vagy simuljunk bele a rendszerbe, és várjuk ki a végét? Végzetes lehet, ha a határokon kívüli magyarság nem adekvát módon viszonyul a helyzetéhez. -VSZ­Jó vicc...! Az egyszeri skót borotválko­zás közben megvágja ma­gát. Gyorsan felhívja telefo­non a kórházat: — Mondják, kérem, mit fi­zetnek önök vérátömleszté­sért? Mikor van abszolút tavasz? — Amikor a leány elmegy ibolyázni, és gólyahírrel tér vissza. Két volt ellenzéki beszélget. Egy harmadik volt ellenzéki, ma már polgármester van te­rítéken: — Hallottad mit beszélnek? — Mit? — ... a fejében olyan sötét van, hogy ha egy szentjános­bogár beleszáll, pótelemeket visz magával. Ez az oldata PAPP-MIX hangkazettaküldő szolgálat anyagi hozzájárulá­sával jött létre. Cím: P.O.Box 72,817 72 Bratislava 15.

Next

/
Thumbnails
Contents