Új Szó, 1993. április (46. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-02 / 77. szám, péntek

OLVASÓINK OLDALA DE Ml LEGYEN A BALFÉK UTÁN? 1993. ÁPRILIS 2. Meglehetősen vegyes érzelmekkel olvastam végig Soóky László Balfék című, Igazán figyelemfelkeltő írását. A cikk súlyos mondanivalója mindenféleképpen gondolkodásra készteti a közössége iránt felelősséget érző szlovákiai magyart. Be kell vallanom, engem is felkavartak a szerző gondolatai, meglátásai. Nagyon éles kritikának veti alá a szerinte csődöt mondott és majdnem teljesen eredménytelen szlovákiai magyar politizálást. Kétség nem fér hozzá, hogy Soóky úr szinte valamennyi megállapításának van valós alapja. Kétségkívül nagyon sok kivetnivalót hagy maga után politizálásunk színvonala. A mozgalmainknak, pártjainknak felrótt hibákat túlnyomó részben megalapozottaknak tartom. Csak az az érzésem, mintha a szerző — véleménye kialakításában — abból a szemléletből indulna ki, hogy politikusainkról eleve nem tételezhet fel jóhiszeműséget. Mintha kivétel nélkül valamennyien, minden alkalommal csak kicsinyes, szánnivaló önzésük, hiúságuk miatt hibáztak volna. Ezért talán nem ilyen mértékben sötét a kép, és nem ennyire kilátástalan a helyzetünk. Nem vitatom, hogy politizálásunk átfogó értékelése negatív kicsengésű. Elsősorban kifogásolható a pártjaink közötti megfelelő kapcsolattartás hiánya, aminek egyenes következménye, hogy nincs a szlovákiai magyarságnak jól kidolgozott, egységes stratégiája, még nemzetiségünk alapvető sorskérdéseiben sem. Politikai pártjaink, mozgalmaink kapcsolatában még mindig a kölcsönös gyanakvás, a rivalizálás dominál. A második alapvető hibának a nem eléggé következetes munkát tartom. A kitűzött célokat sok esetben a napi problémák függvényében kezelik. Mindezek ellenére politikai struktúránk nem vethető el teljes egészében. Meggyőződésem, hogy van benne egy egészséges, nagyon józan ftólőkópességgel rendelkező mag. Politikai ballépéseink sem voltak minden esetben a másik iránti türelmetlenségnek, a nézetek kizárólagosságának, a mindenáron a saját pártomé legyen a dicsőség elve érvényesítésének a következményei. Esetenként egyszerűen csak a tapasztalatlanság ós a politizálás tudományában való járatlanság vezetett helytelen döntésekhez. Nem érthetek egyet a lévai magyar értelmiségi találkozó teljes elvetésével. Bármilyenek voltak is az előzmények, mindenáron meg kell próbálni túllépni ezen az áldatlan állapoton. Nem vallhatjuk azt a nézetet: eddig minden rosszul sikerült, ezért hagyjunk fel minden jobbító szándékú kezdeményezéssel. A teljes passzivitás biztos, hogy nem megoldás, ellenben a kezdeményezés magában hordozza az előrelépés lehetőségét. Félre kell tenni a régi sérelmeket ós azzal az elhatározással kell leülnünk a tárgyalóasztalhoz, hogy addig onnan fel nem állunk, amíg konszenzusra nem jutunk. Arról nem is szólva, hogy Soóky László szerint „teljes letargiába süllyedt magyarságot" nehezen tudnánk felrázni bódulatából, amennyiben azt állítjuk, most már minden késő. Még van egy momentum ebben az eszmefuttatásban, amelyről említést kell tennem. Ugyanis ez az írás csak látszólag pártsemleges, valójában pártérdeket szolgál, azzal, hogy burkolt formában, nevek említése nélkül vádol egy konkrét mozgalmat és annak vezetőjét. Éppen ezért engedtessék meg nekem, hogy én is pártok és személyek konkrét megnevezése nélkül reagáljak erre a vádaskodásra. Közvetlenül az után a passzus után, ahol olyan személyről van szó, aki hazudik, ködösít és félrevezet, következik annak a politikusnak a kritikája, aki mozgalma nevében meghirdeti a szlovákiai magyar területi autonómia tervezetét, amit fél év elteltével visszavon, mivel azt nem tartja megvalósíthatónak a gyakorlatban. Ezek után a napnál világosabb, kiről van szó. Az olvasóban akaratlanul is felötlik a gondolattársítás a hazug politikus ós a programját visszavonó politikus között. Ilyen szövegkörnyezet igen nagy valószínűséggel ezt a képzetet kelti az olvasóban: íme egy hazug politikus, aki megmásította szavát. De tisztelt Soóky úr, ez azért már túlzás, itt szó sincs tudatos félrevezetésről. Ebben az esetben legfeljebb arról van szó, hogy az említett politikus és mozgalma nem mérte fel elég alaposan a körülményeket, és időközben a problémakör tüzetesebb áttanulmányozása során ismertté váltak olyan mozzanatok, melyek szükségessé tették az eredeti elképzelés korrigálását. Szintén igen erős, konkrét személy ellen irányuló éle van a cikk utolsó mondatának. Név itt sincs feltüntetve, azonban éppúgy, mint az előző esetben, a hazai magyar politizálásban magát csak kissé is kiismerő olvasó előtt nyilvánvaló, kit céloz meg a szerző. Itt arról esik szó, hogy a választások előtt kellett volna létrehozni az egységes fellépést, amelyet éppen az a politikus szorgalmaz, aki ezt a lehetőséget meghiúsította, kivette a szlovákiai magyarság kezéből. A vád nagyon súlyos és nagy bátorságra vall kizárólag csak egy személyt tenni felelőssé a dolgok ilyetén alakulásáért. Általában kettőn áll a vásár! Az sem elhanyagolható körülmény, hogy egy másik pártunk, amelyik az utolsó választások előtt szorgalmazta elsősorban a megegyezést, régebben ezt nem tartotta szükségszerűnek. Annak idején e párt vezetője kijelentette: Nem célszerű a nagy magyar összeborulás. Miért hát e hirtelen fordulat? Talán csak nem azért foszlott szét a magabiztosság, mert az említett párt koalíciós javaslatait a többségi nemzet mozgalmai rendre elutasították? Az első parlamenti választások eredményei pedig semmi jóval nem kecsegtettek az egyedül indulás eremdényességót illetően. Esetleg e kényszerhelyzet hatására módosult a párt álláspontja a magyar politikai csoportosulások egymás közötti együttműködésével kapcsolatban? A szóban forgó párt kifelé hangoztatott és gyakorlati politizálása között nagy különbség mutatkozott. Kifelé igyekeztek olyan benyomást kelteni, mintha ők lennének a szlovákiai magyarság érdekvédelmének legkövetkezetesebb felvállalói. Parlamenti és kormyánzati tevékenységük során már messziről sem vállalták fel ennyire egyértelműen kisebbségünk képviseletét. A kormánykoalíciós tagság korlátait nem merték átlépni. Nem egy alkalommal ellenszavazataikon vagy tartózkodásukon múlott a számunkra kedvező törvényjavaslatok elvetése. Ilyen előzmények után érthető, hogy tárgyalópartnereik bizonyos feltótelekhez kötötték az együttműködést. A szóban forgó párt ezek teljesítését elutasította. Nem etikus úgy viszonyulni a koalícióhoz, hogy segítségetekkel mandátumokhoz jutok, aztán többé nem ismerjük egymást, ós ha érdekem úgy kívánja, akár ellenetek is foglalok állást, még az alapvető nemzetiségi érdekeket érintő ügyekben is. Ilyen okoknál fogva nem értek egyet Soóky úr kategorikus, kizárólagos ítéletével a választások előtti tárgyalások eredménytelenségének megindoklásával kapcsolatban. Végezetül ennyit: remélem, soraimmal hozzájárultam a Soóky László által a szlovákiai magyar politizálás oly szakavatottan és éleslátással feltárt hibáinak árnyaltabb megismertetéséhez. Hiszen a hallgattassék meg a mindkét fél elve, az objektív tájékoztatás alappillére. EGYÜD LÁSZLÓ Feled KI TUD ELIGAZODNI? Több mint 85 éve az OsztrákMagyar Monarchiában született, Kassa mellett. Édesanyja magyarul beszólt hozzá, magyar altatókkal ringatta álomba. Ez a nyelv van a vérében, ezt tanulta az iskolában. Mellette még a némettel is bírkozott, hiszen a monarchia így kívánta. Ám a monarchiát feladarabolták, területén a szélrózsa minden irányába új határokat húztak. Szülőhelye nem maradt a régi hazában. Szlovákia déli részén ólt — a szülőhelyén —, s Csehországban katonáskodott. A magyar és német szavak helyett szlovák és cseh nyelvvel küszködött, ám a gyorsan növő fa már nehezen hajladozott. Fejében minden összezavarodott, s úgy ahogyan milliók, ő sem értette a dolgok alakulását. Amikor már túl járt a harmincon, szülőhelyét ismét volt hazájához csatolták, s az ország északi részén élt. Hát nem érdekes — szülőhelye egyszer az ország közepén, aztán a déli, majd az északi részén! A szörnyű világégés után szülőhelye megint máshová tartozott, a népi demokratikus Csehszlovákiához. Ekkor még nem volt negyedéve, s megint új zenére kellett táncolnia. Próbálta az újat járni, nem sokáig. Változott a belső elrendezés, szülőhelye a Csehszlovák Szocialista Köztársaság lett, s mire éveinek száma meghaladta a félszázat, már a szövetségi Csehszlovákia, ami nemsokára Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársasággá alakult. Közben megöregedett, elfáradt. Pedig még nincs vége! Jött ugyanis a bársonyos forradalom, s a három év alatt Szlovákiában a negyedik kormány. És szülőhelye megint új országba került — a Szlovák Köztársaságba. Megkezdheti megint a honosodást és honosulást — sőt, erre még nyelvtörvény is van —, amiből azonban már nem sok minden lesz, hiszen a fa már korhadásnak indult ebbe már nem lehet oltani, se átoltani. Évekig nem volt ideje ezekre a dolgokra, most még kevesebb ideje lesz, hiszen már mászik a hátára a kilencedik keleszt. Arról már nem is beszélve, hogy tanúja volt a népvándolásnak, a lakosságcserének, a kényszer-kitelepítéseknek... Nem tud eligadzoni. Miért kell a Kárpát-medence térségében, ahol vagy tfz nemzet él, egy emberöltő alatt ötször — hatszor tologatni a határt, változtatni az országokat s azok belső rendszereit? Az emberek érdekében vagy a hatalmon levők becsvágya miatt? Hogyan lehet az, hogy az Amerikai Egyesült Államok területén már kétszáz éve 48 kis állam működik eredményesen, lakossága vagy 50 nemzetiségből tevődik össze, de a népnek ott nem kell egyáltalán honosodni vagy hasonulni. Még csak nyelvtörvényre sincsen szükségük. Hát igen, ezt a rébuszt már valaki megfejthetné — a nép érdekében. IVÁN SÁNDOR Kassa EURÓPÁN KÍVÜL Ahhoz, hogy az emberek műveltek, toleránsak és egymással szemben megértők legyenek, ahhoz bizony rengeteg munka szükséges. S mindezt az alapoktól kell kezdeni: a praktikus és rugalmas iskolarendszertől. A kulturáltság és a tolerancia terén, bizony még lenne mit behoznunk, nem beszélve az abszolút rugalmatlan iskolarendszerünkről. De úgy látszik, hogy még ez sem kell nekünk. Sorra szűnnek meg a gyermek- ós ifjúsági házak, az óvodák, a kisegítő iskolák, szinte egyik pillanatról a másikra tűnnek el a diákok órarendjéből a nem kötelező tantárgyak (elsősorban az idegen nyelv). Nem értjük, hogy miért növekszik a fiatalkori bűnözés, és hangoztatjuk, hogy az okokat fel kell deríteni. Úgy látszik, nem tudjuk, hogy közben olajat öntünk a tűzre. Úgy gondoljuk, minek is töltse a gyerek szabadidejét egy rajzkörön, vagy éppen kosárlabdaedzésen, amikor ott az utca. Majd azokból lesz ép állampolgár, akiket az utca nevelt! Lehet, hogy mi nem is Európához szeretnénk csatlakozni? Ki tudja! Ám addig is jusson eszünkbe a régi, bölcs mondás jobb (ma) félni, mint (holnap) megijedni... TEREBESSY KRISZTIÁN Nagykapos KISÜT A NAP? Temetésen voltam egy gömöri faluban. Meghalt Irma néni, az utolsó nagynénénk. Anyánk, aki már egy jó évtizede pihen a föld alatt, életében szorongó tisztelettel viseltetett iránta, mert Irma néni hadiözvegy volt. Ebben a faluban még nem készült el a ravatalozó, a halottak a házakban feküsznek. Irma néni nagyon kicsi volt a koporsóban, életében sem volt magas. Az udvaron felcsendült a kálvinista zsoltár. Az esperes úr ismertette Irma néni életét. Az első világháború első évében született. A második világháború — nyolc évi házasság után — elvitte a férjét. Magára maradt kicsi lányával. Szörnyű dolga a világnak, hogy az emberek háborúban ölik egymást. De a legszörnyűbb az, hogy milliók halnak meg úgy, hogy szeretteik soha sem tudják meg, sírja merre van. Irma néni koporsójában nemcsak egy öregasszony, hanem félévszázados özvegysége ós bizonytalansága is feküdt. A temetési menet elindult fölfelé, mert a falusi temetők mindig a falu legma gasabb pontján feküsznek. A gyászoló gyülekezet viszi a sorsát a koporsó után. Ezt a falut az utóbbi évtizedek minden nyomorúsága meglátogatta. Háború, kényszermunka Oroszországban, erőszakos szövetkezetesítés, a nehezen rendeződő élet és a jelen bizonytalansága. A temetés után tudni vélem, miért vannak a falusi temetők a legmagasabb ponton: fölfelé menet a múltra kell gondolni, lefelé jövet a jövőre. A falu nyirkos, tavaszi ködbe burkolózik. Tavasz van, egyre melegebb, fölszáll a köd. Ugye, kisüt a nap? GYŐRI SAROLTA Szepsi HALLGASSON MEG BENNÜNKET VALAKI! Az ipari szövetkezetek osztható vagyonát szabályozó 42/1992. Tt.sz. törvény embertelenségéről szeretnék több nyugdíjas társam nevében is panaszkodni. Ez a törvény ugyanis megfeledkezik azokról a tagokról, akik 30—35 esztendőt dolgoztak a szövetkezetben, éspedig a legnehezebb időszakoktól kezdve, amikor még nagyon keményen kellett dolgozni a szövetkezet puszta létéért is. Mi, ma már nyugdíjas szövetkezeti tagok kitartottunk, és a szövetkezeti eszme felvirágzott. Az ipari szövetkezetekben dolgozó fiatalabb munkatársak elgondolkodhatnának azon, hogy az alapító tagok nélkül ma ők sem dolgozhatnának mai helyükön. Azon is elgondolkodhatnának a volt munkatársak, de főleg a törvényhozó-testületek, hogy annak idején az volt a módi: Jöjj közénk, és hozd, amid van! Munkapadok, szerszámok, varrógépek, cipészkellékek vándoroltak a megalapított ipari szövetkezetekbe, ós ezekért semmilyen pénz nem járt. Lassan amortizálódtak, tönkrementek, roncstelepre kerültek. Nem sajnáltuk, a közös vagyon gyarapítása érdekében tettük. Tudom, ma már ez senkit sem érdekel. Pedig jó volna, ha minden szövetkezeti dolgozó tudná, hogy mi, a már nyugdíjas szövetkezeti tagok teremtettük meg a mai szövetkezeti vagyon alapját. Sajnos, a transzformációs törvény mellékvágányra terelt bennünket, magyarán szólva: kisemmizett. Nem így képzeltük el a demokráciát és az emberséget. Még lenne egy panaszom: több helyről értesültem, hogy egyes ipari szövetkezetek tavaly már nem szervezték meg a nyugdíjasok ünnepi találkozóját. Talán már nem divat? Vagy az illetékesek netán félnek a nyugdíjasok véleményétől, hozzászólásaitól? Nem kapunk már üdülési lehetőséget sem, pedig szívesen fogadnánk. Nem alamizsnát kérünk, csak emberséget... SITKA GYULA, Léva PÉNZKERESŐ Csábos reklámszöveg hatására vettem egy mindentudó porszívófejet. Alig vártam a szombatot, hogy kipróbálhassam. Ment is minden, mint a karikacsapás: a perzsaszőnyeg percek alatt tisztává vált, a porszemek és a szőnyegbe tapadt hajszálak hosszú tekercsekké formálódtak, majd eltűntek a porszívófej torkában. A sikeren felbuzdulva a nappali után as hálóban folytattam a dolgom. Mielőtt a szőnyeg tisztításához hozzáfogtam, a matracokból távolítottam el a port. Egymás után váltak szinte újjá. Amint fölemeltem az egyik ágybetétet, szinte kővé meredtem. — Nini, egy ötszázas). — rikkantottam egyet örömömben —, előkerült, ami a januári költségvetésből hiányzott. — Jaj, Istenem, hiszen ez felülbólyegezetlen — keseredett sóhajtássá iménti örömujjongásom. — Csak gond lesz vele! Életemben egyszer találok pénzt, azzal is rohanhatok a hivatalba! És ki tudja érvényesfthetem-e még? Vagy csupán könyvjelzőnek használhatom, esetleg papfrhajóként leengedem a Dunán? a takarítást folytattam, miközben azon merengtem, milyen jól jönne nyugdíjasainknak vagy a kispénzű, többgyerekes cssaládoknak egy ilyen pénztaláló masina. Havonta egyszer-kétszer bekapcsolnák, keresnének, kutatnának, s legalább időnként előkerülne egy-egy zöldhasú. akkor talán láthatnák jókedvű néniket-bácsi

kat is az utcákon, s kevesebb lenne a magába roskadt fiatal anyuka. De még mielőtt a tanácskérők megrohamoznának, elárulom: a pénztaláló porszívófejet Pozsonyban vettem. Ha valaki kezében nem is válik pénzcsinálóvá, használatával egy kevés villanyáramot, időt, energiát mindenesetre megspórol. Gyorsan ós tökéletesen csinosítja a lakást s ha csupán egypár szösz éktelenkedik a szőnyegen, be sem kell kapcsolni a porszívót párszor végighúzom a szőnyegen magát a porszívófejet, és vendégfogadásra kész a nappali. Praktikus volta miatt azoknak is ajánlom, akik az ínséges időkben sem szenvednek pénzhiányban, ZÁRECKY KATALIN Galánta EGY SZÜLETÉSNAP MARGÓJÁRA Van egy szlovák rádióadó, a Rock FM, amely nagyon népszerű a fiatalok körében. A napokban ünnepelte megalapításának második évfordulóját. Engem olyasmi ragadott meg műsorából, amire talán a gyermekeim s a többi fiatal zenerajongó oda sem figyel. Először azt hittem, roszszul hallok, amikor a kétéves évfordulóra hirdetett nyereményakció kapcsán a Pozor, pozor! után elhangzott a Figyelem, figyelem! Nem nagy dolog, de olyan szivet melengető, hogy valaki, valakik tudják: a magyar fiatalok is hallgatják a zenés műsort. Régi szólás, hogy a zene nem ismer határokat de az ifjúság nem hiszi, (nem is akarja) hogy határokat lehet vonni (vonjanak) közéjük. Ebben a műsorban ezzel a két szóval bizonyítják a demokráciát nem szólamokkal, spontán módon, egyszerűen. A bemondók örülhetnek, hogy nagyon szóles körben, korosztályra, nemzetiségre való tekintet nélkül közkedveltek, népszerűek, ós ha ilyen szellemben csinálják műsorukat ezután is, biztos vagyok benne, hogy még sok születésnapot megél a Rock FM. Nem reklámot akarok csinálni az adónak (nem is kell) csak figyelek, ós a sok tiltás, kisebbségbe való kergetés mellett méltányolom még ezt a két magyar szót is — szlovák adón, szlovák államban... BÍRÓ KATALIN Tornaija A nézetek sokrétűségé érdekében olyan leveleket Is közlünk, amelyeknek tartalmával szerkesztőségünk nem ért teljes mértékben egyet. Köszönjük olvasóink bizalmát, és várjuk további leveleiket.