Új Szó, 1993. április (46. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-21 / 92. szám, szerda

3 HÍREK-VÉLEMÉNYEK ÚJ SZÓ* 1993. ÁPRILIS 3. OROSZORSZÁG RUCKOJ KIVONT KARDDAL TAMAD Alekszandr Ruckoj orosz alelnök indulni kíván az elnökválasztáson, ha a jelenlegi államfőnek, Borisz Jelcinnek le kell majd mondania. Ezt maga Ruckoj közölte a Komszo­molszkaja Pravda című napilapnak adott nyilatkozatában. Az olvasók kérdéseire válaszolva elmondta, hogy az április 25-i referendumban az előrehozott elnökválasztás meg­rendezésére fog szavazni. Mint is­meretes, Jelcin már korábban kije­lentette: lemond, ha a népszavazá­son nem kap bizalmat. Ruckoj, aki korábban Jelcin szövetségese volt, s jelenleg élesen bírálja az államfőt, hangsúlyozta: ,,Csak egy dolgot akarok, megállítani a korrupciót és a káoszt, amelyet reformnak ne­veznek". Andrej Kozirev orosz külügymi­niszter hétfőn óva intett a polgárhá­borútól, amely véleménye szerint Jelcin veresége esetén robbanhat ki. Az Eho Moszkvi rádióállomás­nak adott nyilatkozatában hangsú­lyozta: ,,Nézzék csak meg, ki tör a hatalomra. Ha Jelcin nem szerzi meg a bizalmat, már készen áll az alelnök és készülődik parlamentünk elnöke is. Mögöttük pedig a Nemzeti Megmentési Front áll. A Front maid az orosz ajkú lakosság védelmének ürügyén erővel beavatkozik a többi köztársaság ügyeibe". Kozirev sze­rint Oroszországot a jugoszláv vari­áns veszélyezteti „hazai kivitelben". A külügyminiszter reagált Ruckoj pénteki parlamenti felszólalására is, amelyben korrupcióval és az ország vagyonának szétlopásával vádolta a Jelcin környezetében lévő magas rangú orosz állami képviselőket. Ko­zirev szerint az alelnök most még egyszer demonstrálta a ,,primitiviz­mus példáját a politikában". Jelcin egyébként tegnap feladatul adta az orosz biztonsági és belügyminiszté­riumnak, hogy az ügyészséggel kö­zösen vizsgálják át az állítólagos korrupcióról szóló tényeket, ame­lyekről az alelnök szólt. A Moszkvában akkreditált orosz és külföldi újságírók nem számíta­nak a választók nagy részvételi ará­nyára a vasárnapi referendumon. Túlnyomó többségük úgy véli, hogy a népszavazáson a választásra jo­gosult polgárok 50-60 százaléka vesz részt. Az orosz újságírók 81 százaléka, a külföldiek 87 százaléka véli, hogy a szavazók többsége tá­mogatni fogja Jelcin elnököt. POZSONY, CHARLIE CENTRUM MÁTÓL: FASSBINDER-FILMEK ..En a nemzet lelkiismerete vagyok. " Ezt ó, Reiner Werner mondta. Meg azt is, hogy „Ez a rendszer, amelyben élünk, nem az, amelyben élni is lehetne." És még egy idézet tőle: ,,Csak azt akarom, hogy szeressetek." Hiába akarta, nem nagyon szerették. Legalábbis ott fönn, nem nagyon. Reiner Werner Fassbinder, aki radikális volt és bombák helyett filmeket csinált, megér­tésre vágyott, de abból is csak keveset kapott. Kegyetlenül vad volt és vadul szókimondó, a hatvanas-hetvenes évek német szubkultúrájának szexuális sza­badságot hirdető, kemény hangú vezérü­rüje. Aki tudta: A szerelem hidegebb a ha­lálnál. Mellesleg ez volt az első játék­filmje 1969-ben. Ezután forgatta A dög­vész isteneit és a Miéd lett R. úr ámokfu­tót. Brémában, Frankfurtban és Ham­burgban színházban is rendezett. 1971­ben A zöldségkereskedót, hetvenkettő­ben a Vadcsapást, hetvenháromban a Dróton rángatott világot viszi filmre, aztán A szabadság ököljogát, a Kínai rulettet, a Bolwiesert, a Lolát, a Berlin, Alexanderplatzot, majd 1982-ben halála évében a Querelle-l Gengszterek, digók, kokózók, kemény szerelemre éhes tengerészek világában érezte igazán otthon magát, a társadalom perifériáján élő stricik és prostik között. Pozsonyban, a Charlie Centrumban Fassbinder-filmeket tűznek most műsor­ra. Ma este a Katzelmachert és az Eva Braun házasságát, holnap az Effi Bries­tet, holnapután pedig a Petra von Kant keserű könnyeit láthatják a nézők. Csü­törtökön délután öt órakor, a Goethe Inté­zet meghívásából H. G. Pflaum. a Süd­deutsche Zeitung kritikusa tart előadást a különös sorsú rendezőről. ..Hőmérő vagyok a kultúra fenekében" - állította Fassbinder. A hőmérő széttört, a higany kifolyt. Apró kis cseppek marad­tak belőle. (sz-ó) OLASZ NÉPSZAVAZÁS GYŐZÖTT A VÁLASZTÁSI REFORM Az Olaszországban megrende­zett népszavazáson a résztvevők 82,7 százaléka szavazott a válasz­tási törvény reformja mellett. A bel­ügyminisztérium tegnap kora reggel közzétett hivatalos jelentése szerint a szavazók a többségi választási rendszer mellett szálltak síkra. A Mario Segni volt keresztényde­mokrata politikus köré csoportosult reformerők pedig a politikai fejlődés új szakaszát kívánják megnyitni. Az olasz napilapok túlnyomó többsége tegnap üdvözölte a refe­rendum eredményeit. A La Republi­ca azt irta, hogy az „igen" lavinája maga alá temette a régi rezsimet. A Milánóban megjelenő konzervatív Corriere della Sera az új Olaszor­szág megszületéseként értékelte a referendum eredményeit. A torinói liberális La Stampa megállapította, hogy az eredmények csapást mér­tek a régi rendszerre. Csak a római II Manifesto vélte, hogy a szavazás a kormányzó pártok győzelmét hoz­ta. Véleménye szerint ezeknek a pártoknak sikerült továbbra is megőrizni a hatalom megosztását. FÉLRESIKERÜLT FBI-AKCIÓ Bombahírként terjedt el a világban, hogy a texasi Waco város melletti ran­cson meghúzódó Dávid szekta tagjai magukra gyújtották az épületkomplexu­mot, miután az FBI emberei harckocsi­val próbálták lerombolni a több hete körülzárt rejtekhelyet. A CNN televíziós állomás beszámolója szerint az említett tank előbb valóságos lyukat fúrt az épü­let falába, majd könnygázzal próbálták megadásra bírni a szekta tagjait, köztük vezetőjüket, David Koresht. Az akció félresikerült, a szektások nem adták meg magukat, s túlnyomó többségük - a legutóbbi jelentések szerint 95 em­ber, köztük több gyerek - bennégett az épületben. AZ IMF KÉPVISELŐJE SZERINT NEM ELÉG JÓ A SZLOVÁK KORMÁNY GAZDASÁGPOLITIKÁJA A Lidové noviny tegnap terjedel­mes interjút közölt Jeremy Carter­rel, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselőjével, amelyben nagy fi­gyelmet szenteltek Szlovákiának is. Arra a kérdésre, hogy az IMF hogyan ítéli meg a szlovák kormány gazdaságpolitikáját, a bankszakem­ber azt válaszolta, hogy az nem olyan jó, mint amilyennek lennie kel­lene. Leszögezte, hogy szlovák részről nagyon ambiciózus állami költségvetést dolgoztak ki, amely azonban a jelenlegi gazdasági hely­zetben rendkívül nehezen megvaló­sítható. A szlovák devizatartalékok­kal összefüggésben megjegyezte, meglepné őt, ha ezek a tartalékok jelentősek lennének. A szlovák ko­rona árfolyamával kapcsolatban hangsúlyozta: fontosak a vállalatok és a lakosok általános várakozásai, mivel ezek önmagukban is nagy­mértékben befolyásolják a kurzust. Az IMF szakértője azt ajánlotta a szlovák központi bank vezetőjé­nek, hogy mindenképpen törekedjen a jó kapcsolatok fenntartására a nemzetközi pénzügyi szerveze­tekkel. Arra a kérdésre, hogy Szlovákia várhat-e pénzügyi támogatást a Nemzetközi Valutaalaptól, Jeremy Carter kijelentette: Készek vagyunk a tárgyalásokra Szlovákiával, még­hozzá olyan gyorsan, amilyen gyor­san azt Pozsony kívánja. Az IMF azonban nem egy pénzeszsák, csak jelzéseket ad az egyes bankoknak arra, hogy az illető országban beru­házzanak. AJÁNLÁSOK RECEPT NÉLKÜL Merthogy Nyugat Európa gazdasága a maiaknál jobb napokat is látott már, az Európai Közösségek pénzügyeiért felelős miniszterei úgy határoztak: ismét eljött az idő, hogy összedugják a fejüket és ezúttal az Európai Szabadkereskedelmi Társulás országait képviselő kollégáikkal közösen töprengjenek el a megoldáson. Együtt keressék a lehetőségeket, amelyekkel fellendíthetnék a recesszió által hol kisebb, hol nagyobb mértékben sújtott gazdaságot. Ehhez megvolt minden: az elhatározás, a jószándék, az eredményeknek azonban nem sok jele mutatkozott a hét eleji luxemburgi tanácskozás után. A résztvevők tárgyalásaik alapjául azt a terjedelmes, nyolcvan oldalas dokumentumot választották, amelyben a tizenkettek állam- és kormányfői a tavaly decemberi edinbourghi csúcson elvben rögzítették Európa fejlesz­tési távlatait, gazdasági terveit. Ezeken kívül természetesen új tervek is napvilágot láttak, melyek (a régiekkel együtt) több milliárdot hozhatnak össze, s melyek segítségével ki lehetne evickélni a csúfos válságból. Szó volt hitelekről, támogatásokról, állami és magánberuházók ösztönzéséről, a költ­ségvetési módosítások és a béremelések visszafogásának szükségességé­ről - a gazdasági hanyatlást megállítani hivatott megannyi intézkedésről. Ismét megállapítást nyert: a maastrichti utat kell követni, szükség van a megállapodások mielőbbi ratifikálására az összes aláíró által, s nélkülözhe­tetlen ez EK és az EFTA-államok között létrejött szabad gazdasági térség gyakorlati kihasználása. Kétségkívül érdekes, ám mégiscsak konkrétumokat nélkülöző, mondhatni, recept nélküli ajánlások. Az igazat megvallva „bajszuk alatt" mosolyoghatnak a brit pénzügyisek. Bár még mindig Németország és Franciaország Európa húzóországai, irányadói, tagadhatatlan, hogy komoly pénzügyi, gazdasági problémákkal küzdenek. London, mint ismeretes, a kamatháború nyomán kilépett az Európai Monetáris Rendszerből, s azóta egyre inkább úgy tűnik, hogy ez a bizonyos különút mégiscsak vezet valahová. Lábadozni látszik a brit gazdaság, legalábbis a legújabb mutatók szerint. (urbán) AZ IGAZSAG NAPJA VOLT? Római lapok az igazság napjaként harangoz­ták be a vasárnapi és hétfői népszavazást, amelytől azt várták, hogy lezárja a 45 éves, megcsontosodott, korrupt politikai intéz­ményrendszert ós az első lépés lesz az új Itália, az úgynevezett második köztársaság felé. A nyolc kérdés közül a legfontosabb a választási rendszer módosítására vonatkozott és a lakos­ság igent mondott rá. Az a paradox helyzet állt elő, hogy a kormánypártok, amelyeknek a jelen­legi rendszer fenntartása, hatalmuk átmentése az érdekük, kénytelenek voltak támogatni a referen­dumot a mindegyiküket érintő kenőpénzbotrá­nyok, s a még ezeknél is súlyosabb vádak - maffiakapcsolatok, gyilkosságokban való bűn­részesség - miatt. Mi sem jellemzi jobban az olasz politikai rend­szer labilitását, mint az, hogy a második világhá­ború óta már az 51. kormányát „fogyasztja". Ez szó szerint értendő, hiszen Amato miniszterelnök várhatóan holnap nyújtja be lemondását. E pilla­natban még nem tudni, ki lesz az utódja, lehet, hogy ő maga. Az eddigi arányos választási rend­szer következtében az olasz parlament felapró­zódott. (Például a tavaly áprilisi választásokon a 16 parlamenti párt közül 12 még a hat százalé­kos szavazatarányt sem érte el.) Ennek követ­keztében mindig négy-ötpárti kormánykoalíciót kellett létrehozni, gyakran elvtelen megalkuvások és alkudozások árán. És közülük mindig akadt egy, amely zsarolta partnereit, kiugrott a koalíció­ból és máris ott volt a menetrendszerű olasz kormányválság. E rendszer megfelelt a háborús években, ami­kor a fő cél a kereszténydemokraták (DC) utáni második legnagyobb erő, a 30 százalékot vagy többet is elérő OKP hatalomból való kizárása volt. A kommunizmus világméretű bukása nyo­mán az OKP is szétesett, de furcsa módon az Occetto-féle utód, a Baloldali Demokratikus Párt (PDS) tartja második helyét a ranglistán. Az utóbbi két év jellemző tendenciája pedig az, hogy előtörnek a kisebb, a szélsőséges vagy regionális pártok, a hagyományos pártok viszont rohamo­san veszítenek népszerűségükből. Februárban távozni kényszerült Bettino Craxi, a szocialisták (PSI) vezére, most pedig a vádlottak padjára akarják ültetni Andreottit, Olaszország legismer­tebb politikusát, a DC nagyágyúját, aki hétszer volt kormányfő és harminchárom kormányban miniszter. Olyan elképesztő vádak is elhangzot­tak ellene, hogy belekeveredett a Moro-gyilkos­ságba, s hogy ő állt Dalia Chiesa tábornok, a szicíliai rendőrprefektus meggyilkolása mögött. Tehát a lényeg: a hagyományos politikai elitből már alig van valaki, aki ne lenne gyanús, akiben az emberek megbíznának. A mindenkori kor­mánykoalíciók két vezető pártja, a DC és a PSI pedig szétesőben van, éppen az említett botrá­nyok miatt. Az olaszok többsége most tehát arra voksolt, hogy a régi emberek tűnjenek el. Egyes megfigyelők úgy vélik, hogy az angolszász típusú többségi választási rendszerrel, az egyéni vá­lasztókörzetek kialakításával megszabadulnának a korrumpálódott garnitúrától, és kevesebb párt jutna be a parlamentbe. Ezt, természetesen, a kisebb pártok ellenzik, a referendummal sem értettek egyet. Ok a parlament azonnali feloszla­tását és az új választások kiírását sürgették. Azzal érvelnek, hogy a kormánykoalíció, ha akar­ta volna, már megalkothatta volna az új rend­szert, s attól félnek, hogy a „nagyobbak" a nép­szavazást időhúzásra fogják kihasználni. Egy biztos: Olaszország a második világhábo­rú utáni legmélyebb válságát éli, s ezt nem fogja egyhamar leküzdeni, a rendszer átalakítása sem lesz túlzottan gyors. Rengeteg kérdés nyitott, s nagyon valószínű, hogy ha a szocialista párti Amato lemondása után megint őt bízza meg az államfő az új kabinet megalakításával, az elége­detlenség hullámai nem fognak elülni. Hosszú időbe telhet tehát, amíg az igazság napja igazsá­got szül. MALINÁK ISTVÁN NÉHÁNY SORBAN N émetország kormánya teg­nap eldöntötte, hogy mintegy 1500 katonát küld Szomáliába. A kontingens részt vesz a Felújított remény hadművelet második szaka­szában - tájékoztattak tegnap bonni kormányforrások. A Bundeswehr fegyveres tagjai így először vesznek részt a NATO területén kívüli misz­szióban. G eorge Mickelson, Dél-Daco­ta amerikai állam kor­mányzója és kíséretének hét tagja tegnapra virradó éjszaka repülőgép­szerencsétlenség következtében életét vesztette. A kormányzó gépe Cincinattiból tért vissza Dél-Dacotá­ba, ám lowától északra lezuhant. A szerencsétlenséget valószínűleg a sűrű köd és az erős esőzés okozta. A szkar Akajev kirgiz elnök teg­nap ötnapos hivatalos láto­gatásra Tokióba érkezett. Akajev a japán politikai és gazdasági veze­tőkkel kíván tárgyalásokat folytatni. Várható, hogy a Mijazava Kiicsi kor­mányfővel megtartandó csütörtöki találkozón a legfelsőbb kirgiz vezető gazdasági segítséget kér országa számára. Tokió egyébként már ko­rábban eldöntötte, hogy a japán Vö­röskereszt révén 2,25 millió dolláros humanitárius támogatást nyújt Kirgí • ziának. B udapesten tegnap kétórás sztrájkot tartottak az autó­buszsofőrök, akik 19 százalékos béremelést követelnek. A városi közlekedési vállalat azonban vesz­teséges, és nincs pénze a béreme­lésekre. A sofőrök ennek ellenére azzal fenyegetőztek, hogy kibővítik sztrájkakciójukat, amennyiben nem teljesítik követeléseiket. L ech Walesa elnökről és a volt ellenzék több más tagjáról szóló dokumentumok mikrofilmjeire bukkantak a volt kommunista állam­biztonság egykori tagjának gdanszki lakásán. A Zycie Warszawy című napilap jelentései szerint a lengyel biztonsági szolgálat emberei akkor találták meg a mikrofilmeket, amikor radioaktív anyagok illegális eladásá­val összefüggésben kutatták át az említett lakást. A belügyminiszté­rium egyelőre nem foglalt állást az üggyel kapcsolatban, tájékoztatott a DPA hírügynökség. r_ év elején jelentős mérték­ei ben csökkent a német kivi­tel és a behozatal. A wiesbadeni székhelyű központi statisztikai hiva­tal tegnap közzétett adatai szerint januárban 45,176 milliárd márka ér­tékű árut vittek ki Németországból, az import 43,345 milliárd márkát tett ki. A tavaly decemberi kereskedelmi mérleghez viszonyítva ez 10-10 mil­liárd márkás csökkenést jelent. J asszer Arafat, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet el­nöke tegnap Szíriából Jordániába utazott, hogy a palesztin képviselők­kel tárgyalásokat folytasson a Közel­Keletről szóló béketárgyalásokon való részvételről. A PFSZ forrásai szerint Arafat találkozott a washing­toni tárgyalásokon részt vevő pa­lesztin küldöttség vezetőjével és a delegáció több más tagjával. Ara­fat hétfőn a megszállt területeken élő palesztinok vezetőivel együtt a szíriai Latakijában tárgyalt Hafez Asszad szír elnökkel. M oszkvai jelentések szerint az eredeti tervekkel ellentétben fél órával tovább tartott a Mir űrállo­máson tartózkodó két orosz kozmo­nauta űrsétája. Az orosz televízió arról is tájékoztatott, hogy ez volt az orosz űrhajósok 200. „sétája". Gen­nagyij Manakov és Alekszandr Pol­jescsuk, akik már több mint három hónapja tartózkodnak a Mir állomá­son, 5 óra 25 percig voltak az űrben, a hajó külső burkolatán végeztek javítást. A dana dél-törökországi város­ban tegnap merénylet áldo­zata lett Ethem Ekin ügyész, aki a szélsőséges csoportokkal szem­beni eljárásért volt felelős. Biztonsá­gi források szerint a 44 éves ügyész gépkocsiját két férfi és egy nő tá­madta meg. A sofőr nem sebesült meg, ám Ekin testőrének állapota súlyos.

Next

/
Thumbnails
Contents