Új Szó, 1993. március (46. évfolyam, 49-75. szám)

1993-03-11 / 58. szám, csütörtök

1993. MÁRCIUS 11. ÚJ szói HÍREK - VÉLEMÉNYEK 2 SOBOŇA FURCSA ÉRVELÉSE GYÓGYSZERHIÁNY­ASAJTÓ BŰNE A Szlovák Köztársaság Nemzeti Taná­csa egészségügyi és szociális bizottságá­nak ülésén Viliam Soboňa miniszter a sajtókampányt hibáztatta a gyógyszer­hiányért. Azt mondta, ,,a világon sehol sem számít, mit Írnak az újságok". Ez a kampány félelmet váltott ki az állampol­gárok körében, akik fölöslegesen halmoz­ták fel a gyógyszereket. Kijelentette, hogy néhány gyógyszerből januárban a köztár­saság egész területén elegendő mennyi­ség volt. Szavai szerint a gyógyszerellá­tás nem pénzhiány függvénye. Január­ban, amikor csúcspontjára hágott a hiány, a rendelkezésre álló pénzösszeg 83 szá­zalékát kimerítették. Figyelmeztetett arra, hogy a gyógysze­rek orvosi elosztása autonóm terület, amelyre az egészségügyi minisztérium­nak semmilyen ráhatása nincsen. „Ké­sőbb egész biztosan találunk majd olyan momentumokat, amelyek a mostani álla­potot okozták, és idővel mások felelőssé­ge is megmutatkozik. Mindennek széle­sebb összefüggései vannak, ezért keres­sük, hol találhatók a gyógyszerek" - je­gyezte meg Viliam Soboňa. HARMINCMILLIÓJUK VAN IRAKBAN A négy évtized alatt elvégzett építkezé­sek és a vállalat sikereinek felsorolásán kívül néhány probléma is szóba került a Doprastav útépítő vállalat fennállásának 40. évfordulója alkalmából tegnap Po­zsonyban tartott sajtóértekezleten. A jelenleg még állami vállalat három éve készül arra, hogy részvénytársaság­gá váljon, több részleg már különvált az anyavállalattól és külön társasággá ala­kult. Nagy problémát okoz a prágai kiren­deltség helyzete: a jelenlegi előírások szerint önálló jogi szubjektummá kell vál­nia, hogy tovább működhessék. A válla­latnak 30 millió dollár kinnlevősége van Irakban, melyre egyelőre nem számíthat. Pozsonyban kénytelen leállítani a Vajan­ský rakpart és a legújabb híd építkezési munkálatait, mivel a beruházóvállalatok fizetésképtelenek. A Bécsi úti hídfeljáró viszont teljesen kész, minden szükséges terhelési próbát elvégeztek rajta, s állító­lag már csak az állami hivatalnokok pasz­szivitása az oka, hogy még nem adták át a forgalomnak. (gaál) A DUSLO IS BŰVÖS KÖRBEN (Folytatás az 1. oldalról) spekulatív magatartása is, amelyek a korona körüli huzavona miatt kivá­rásos álláspontra helyezkedtek fize­tési kötelezettségeik teljesítésében. Egyébként összesen mintegy 200 millió korona a Csehországgal szembeni tartozásunk. Ebben ben­ne vannak a hosszú lejáratú fizetési kötelezettségeink is, de 120 millió korona adósság esetében már lejárt a fizetési határidőnk, és ebbe a kate­góriába tartozik a két említett brünni gépgyár is. A pozsonyi FIZAKO illet­ve a brünni KSK, az adósságok köl­csönös beszámítására szakosodott két kft.-nek köszönhetően egyéb­ként már az Első Brünni Gépgyárral szembeni tartozásunk több mint 17 millió koronával, 13,5 millió koronára csökkent, a Královopolei Gépgyárral szembeni tartozásunk pedig több mint 2,5 millió koronával, 11,9 millió­ra. Vállalatunk Csehországgal szembeni követelései egyébként összesen 164 millió koronára rúg­nak. Hogy miként kerülhetünk ki a bűvös körből? Arra várunk mi is, hogy a kormány az ígérgetéseken kívül konkrét lépéseket is tesz vég­re. .. (pákozdi) VITAEST Kelet-Közép-Európa és Magyarország - ez lesz a címe annak a vitaestnek, amelyet a Bajcsy-Zsilinszky Társaság és a Rákóczi Szövetség tart 1993. március 12-én, pénteken 17.30 órakor Budapes­ten, a TIT Kossuth Klubjában (VIII., Mú­zeum u. 7.). A politikai fórumon részt vesz dr. Bába Iván helyettes külügyi államtitkár, Zalat­riay István, a Határontúli Magyarok Tit­kárságának elnökhelyettese és dr. Kiss Gy. Csaba, a Közép-európai Intézet igaz­gatója. -u­MILYEN KÁRTYÁI VANNAK A KORMÁNYNAK? (Folytatás az 1. oldalról) Ezután a kormány előtt álló tennivalók­ról szólva megállapította: a politikai füg­getlenség után a gazdasági függetlenség elérése a legfontosabb. Továbbra is érde­ke a kabinetnek a szociális és környezet­barát piacgazdaságra való áttérés. A pri­vatizáció lelassulását azzal magyarázta, hogy kimerültek a pénzintézetek erre szánt forrásai. Ez készteti a kormányt a hagyományos privatizációs formák - így a versenypályázatok - újbóli bevezetésé­re és a külföldi töke nagyobb mértékű beengedésére. Az ebből származó bevé­teleket a gazdaság szerkezeti átalakítá­sára használják fel. Szerinte az 1993-as gazdaságpolitika három területre irányítja a figyelmet: az ország gazdasági visszaesésének meg­állítására, az élénkítés előkészítése és a transzformáció idején a szociálisan elvi­selhető határ túllépésének megakadályo­zására. Prioritásként emlegette a szlovák korona árfolyamának stabilitását, s a leér­tékelést jelentős nyomás ellenére sem tartja szükségesnek. A restriktív pénzpoli­tikát idén semleges váltja fel, ami szavai­ból ítélve eléggé rendhagyó az átmeneti helyzetben levő gazdaságokban. Ennek elérése céljából folytatják a devizatartalé­kok ideiglenes szabályozását, s külföldi hiteleket próbálnak szerezni. Bejelentette: szűkül a szlovák piac mozgástere, s a kettéválással kapcsolat­ban büszkén jegyezte meg: a cseh köz­ponti szervek már 1991 januárjában meg­tárgyalták az ország kettéosztásának első változatát, és Szlovákiának később csak a szétesés fékezésére maradt lehető­s e9 e- (j. mészáros) AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG BEVONÁSÁVAL (Folytatás az 1. oldalról) Michal Kováč köztársasági elnök tegnap látogatást tett az SZK Sajtó­ügynökségénél, és távozása előtt rögtönzött sajtótájékoztatót tartott. Arról is nyilatkozott, miért fordult az alkotmánybírósághoz a külügymi­niszter felmentése ügyében. Ezt mondotta: ,,A miniszterelnök javas­latát még nem küldtem meg az al­kotmánybíróságnak. Minden ide el­juttatott beadványt megfelelően kell megfogalmazni, hogy az SZK Alkot­mánybírósága el tudja dönteni, reá tartozik-e az ügy." Államfőnk elmondta: továbbra is pozitívan vélekedik Milan Kňažko és reszortja munkájáról. Viszont hang­súlyozta: a kormány elnökének jo­gában áll eldönteni, kivel akar együttműködni. Szerinte a probléma lényege - ós ezért fordult az alkot­mánybírósághoz - a következő: Amennyiben a kormány valamely tagjától megvonja a bizalmat a par­lament, az államfő számára nincs más lehetőség, mint a miniszter fel­' mentése. Viszont a törvényhozási szakértők testülete nem jutott egyér­telmű álláspontra abban a kérdés­ben, vajon ha a kormányfő kéri a fel­mentést, a köztársasági elnöknek nincsenek-e egyéb alkotmányos le­hetőségei. Michal Kováč még kilá­tásba helyezte, hogy találkozik a mi­niszterelnökkel és a külügyminisz­terrel, hogy megpróbálja feloldani a közöttük feszülő ellentétet. A MEZŐGAZDASÁG VÁLSÁGÁRÓL Vladimir Mečiar kormányfő tegnap Pozsonyban fogadta a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara vezetőit. A találkozót a kamara kérte az ágazat válsága miatt - főleg pénzügyi téren, E találkozót követő rövid sajtóértekezleten a kormányfő hangsúlyozta, hogy az állami költségvetésből nagyon hamar pénzügyi eszközöket kell felszabadítani a mezőgazdaság számára. Bejelentette, legkésőbb két héten belül ismét összehívják a kamara képviselőit, a gazdasági szakminiszterek részvételével, s az idei gazdasági évre vonatkozóan azonnali döntéseket hoznak. LEMONDOTT A CSMKP ELNÖKE (Munkatársunktól) - Jirí Svoboda, a Cseh- és Morvaországi Kommunista Párt elnöke csalódott pártja központi bi­zottságának legutóbbi döntése miatt. A testület ugyanis szombati ülésén gyö­keres módosításokat hajtott végre azon a levéltervezeten, amelyben Svoboda a párt nevének megváltoztatásáról belső vitát kezdeményezett. A plénum kihagyta a levélből a „demokratikus szocializmus" fogalmat, s így elvetette a javaslatot, hogy a CSMKP a Demokratikus Szocializmus Pártjára változtassa a nevét. A CSMKP elnöke, mivel elképzelései nem találtak visszhangra a központi bizottság ülésén, elhatározta: pénteken lemond elnöki tiszt­ségéről. Svoboda tegnapi sajtóértekezle­tén közölte, hogy nem kíván új pártot alapítani. Arról is szólt, hogy személyesen is felelős a történtekért, mert például Mi­roslav Štépán volt prágai fővárosi vezető titkár és Jaromír Obzina volt belügymi­niszter és miniszterelnök-helyettes, vala­mint a hozzájuk hasonlóak párttagsága ellen nem lépett fel egyértelműen és hatá­rozottan. (sm) MAGYARÁZZÁK A BIZONYÍTVÁNYT (Folytatás az 1. oldalról) adott nyilatkozatában a miniszterasszony kiemelte, hogy a szociálpolitikát ma nem lehet összetéveszteni a szocialista állam politikájával. Meg kell keresnünk a segít­ségre és az állam támogatására szoruló embereket. Viszont a szocialista rendszer ezt a dolgot olyannyira eltúlozta, hogy tekintet nélkül jövedelmi viszonyaira, min­denki részesült ilyen jellegű juttatásokból. Igy elveszett a rászorultság és a jogosult­ság közötti különbség. Méltán hitték azt az emberek, hogy aki jogosult az egyben rászorult is. Oľga Keltošová szerint, ha majd vilá­gosan kimutatható lesz milyen támogatás szükségeltetik az oktatásra, az iskolai étkeztetésre és a diákszállókra, akkor az is tisztázható lesz, mennyit kell adniuk azoknak, akik azt objektíve igénylik, és mennyit kell kérni azoktól, akiknek jöve­delmük alapján nem jár szociális juttatás. A szlovák kormány szociálpolitikájáért felelős két politikus hangsúlyozta, meny­nyire szükséges az egyes gazdasági ága­zatokban március végi határidővel meg­határozni a költségvetési fejezetnek azt a részét, amely szociális jellegű. Ez lehe­tővé teszi az állam szociális kiadásainak meghatározását, s egyben azt is tisztáz­za, mennyit adhatnak vissza a költségve­tésnek. DEVIZAPIACI ÁRFOLYAMOK ÉRVÉNYBEN: 1993. március 11-én Deviza Devizaárfolyam Valutaárfolyam Vétel Eladás Közép­Vétel Eladás Közép­árfolyam 1 egységre, koronában Angol font 42,885 42,305 42,095 40,53 43,67 42,10 Francia frank 5,171 5,223 5,197 5,04 5,36 5,20 Kanadai dollár 23,436 23,672 23,554 22,77 24,33 23,55 Német márka 17,544 17,720 17,632 17,17 18,09 17,63 Olasz líra (1000) 18,080 18,262 18,171 17,45 18,89 18,17 Osztrák schilling 2,493 2,519 2,506 2,45 2,57 2,51 Svájci frank 19,022 19,214 19,118 18,59 19,65 19,12 USA-dollár 29,208 29,502 29,365 28,66 30,06 29,36 ECU EK 34,042 34,384 34,213 ECU CSK ­­36.924 DIPLOMÁCIÁI SZEMFENYVESZTES SOROZATOS TÁRGYALÁSOK BOSZNIÁRÓL - MINDEN EREDMÉNY NÉLKÜL Bili Clinton amerikai és Francois Mitterrand francia elnök keddi wa­shingtoni találkozója során többek között a Boszniával kapcsolatos kö­zös stratégiáról tárgyalt. A későbbi sajtóértekezleten Clinton elmondta, megegyeztek abban, hogy Fran­ciaországnak nem szabadna fokoz­nia katonai jelenlétét Boszniában, az amerikai egységeknek pedig csak a boszniai ellenséges felek közötti bókemegállapodás megkötése után kellene a térségbe érkezniük. Az amerikai elnök szerint mindkét or­szágnak további diplomáciai erőfe­szítéseket kellene tennie a Vance -Owen terv elfogadása érdekében, kében. Mitterrand elnök a tervek szerint ma találkozik szerb partnerével, Szlobodan Milosevicscsel. A tár­gyalásokon jelen lesz lord Owen és Cyrus Vance, a Jugoszlávia-konfe­rencia két társelnöke is. A DPA hír­ügynökség szerint ezt az információt Franciaország washingtoni nagykö­vetsége megerősítette. A boszniai rádió tájékoztatása szerint a körülzárt Gorazde lakossá­ga 23 élelmiszer- és két gyógyszer­csomagot taiált meg, ezeket az el­múlt napokban dobták le amerikai gépekről. Srebrenicában összesen 56 élelmiszercsomagot találtak meg a lakosok. Az amerikai légierő teg­napra virradó éjszaka is folytatta ejtőernyős segélyakcióját. A célpont ezúttal is Srebrenica volt, ahová a gépek 42 tonna élelmiszert és több mint ezer kiló gyógyszert juttattak el. A hírügynökségi jelentések sze­rint Észak-Boszniában tovább folytatódtak a harcok, heves össze­csapások voltak Gradacac és Brcko környékén, ahol a muzulmánok megpróbálták felszámolni a szerb folyosót. Harcok voltak az adriai partvidéken is, Szarajevóban vi­szonylag nyugodt volt az éjszaka. Kedden este kénytelen volt visz­szatérni a szerb-boszniai határ kö­zelében lévő humanitárius központ­ba az a konvoj, amelynek evakuál­nia kellett volna a kelet-boszniai vá­rosokban rekedt sebesült és beteg muzulmánokat. A horvát rádió infor­mációi szerint a gépkocsioszlop Konjevic Poljebe tartott, ám a helyi szerb parancsnok Mali Zvornik tér­ségében feltartóztatta a gépkocsi­kat. Állítólag azért, mert feletteseitől nem kapott semmiféle utasítást. Egy másik hírforrás szerint a szerb pa­rancsnok engedélyt adott arra, hogy evakuálják a sebesült gyerekeket, nőket és öregeket. Ha a szerbek elutasítják a Vance -Owen-tervet, akkor a bosnyák kormány felkéri a nemzetközi közös­séget, tegyen kivételt, oldja fel a fegyverszállításra vonatkozó em­bargót - közölte Harisz Szilaj­dzsics külügyminiszter keddi török­országi látogatása során. Az Egye­sült Államok és Nagy-Britannia vi­szont a Jugoszláviával szembeni szankciók megszigorításával kíván­ja rákényszeríteni Belgrád szövetsé­geseit, vagyis a boszniai szerbeket a nemzetközi bókemegállapodás aláírására. Az újabb intézkedések keretében megbénítanák a Szerbián és Crna Gorán át vezétő közleke­dést, a szerb és a montenegrói hatá­rok közelében lezárnák az összes közlekedési útvonalat. Az ENSZ Biz­tonsági Tanácsa azonban egyelőre nem szorgalmaz ilyesfajta döntést, mert a bosnyák kormány még nem hagyta jóvá a Vance-Owen-terv döntő fontosságú részeit. PRAGAI TARGYALASOK A V AGYONELOSZTÁSRÓL Prágában a pénzügyminisztérium épületében tegnap délután röviddel 16 óra előtt megkezdődött a cseh-szlovák közös bizottság tanácskozása a vagyonelosztásról. Szlovákiát többek között Július Tóth pénzügyminiszter, Ľudovít Černák gazdasági miniszter és Marián Tkáč, a Szlovák Nemzeti Bank alelnöke képviselte. A cseh érdekek képviseletét Ivan Kočárník miniszterelnök-helyettes, Vladimír Dlouhý kereskedelmi és ipari miniszter, Jan Stráský közlekedési miniszter és Josef Tošovský, a Cseh Nemzeti Bank elnöke vállalta. Černák miniszter a tárgyalások előtt kijelentette, hogy a szlovák kormány egyetlen előkészületben lévő intézkedése sem irányul a Csehországgal való kereskedelem ellen, s valamennyi szigorúan tiszteletben tartja a vámunió elveit. OROSZ KÜLDÖTTKONGRESSZUS JELCIN MEGNYERTE AZ ELSŐ CSATÁT Moszkvában tegnap délelőtt megkez­dődött a népi küldöttek rendkívüli kong­resszusa. A szuperparlament feladata, hogy megoldja a parlament és az államfő közti vitát a hatalom megosztásáról. Az államfő legkomolyabb ellenfelei, a prokommunista és a reformellenes erők máris előterjesztették határozati javasla­tukat, amely lényegében megakadályoz minden hatalommegosztást az elnök és a parlament között. Első olvasatban azon­ban nem hagyták jóvá ezt az indítványt, s ezzel a tanácskozás első napja be is fejeződött. Az előterjesztett dokumentum határo­zott intézkedéseket javasolt Jelcin ellen, követelte az áprilisi referendum visszavo­nását, s egyben kizárta a kétoldalú meg­állapodást is, amit Jelcin javasolt, mint a viszály lezárásának másik lehetséges módját. 517 szavazat hiányzott a jóváhagyás­hoz, ami Jelcin első győzelmét jelenti. Éjszaka egy kongresszusi bizottság fog­lalkozik a dokumentummal, melyet holnap új, esetleg változatlan formában terjeszte­nek a küldöttek elé. NEMZETKÖZI SZAKVÁSÁROK BRÜNNBEN SALIMA-DÍJ GALÁNTÁRA (Munkatársunktól) - A várakozást is messze felül múló érdeklődés mellett zaj­lik Brünnben az élelmiszeripari, csomago­lástechnikai, raktározási és vendéglátó­ipari termékeket és berendezéseket be­mutató nemzetközi szakvásár. Csak az élelmiszeripari termékeket felvonultató Salimára 28 országból több mint 700 cég jött el, hogy jelenlétével is igazolja: az élelmiszerpiac választékában van mit kí­nálni a fogyasztóknak. A vásárvárosban megközelítőleg 20 ezer négyzetméter ki­állítási területen a hazai gyártók mellett olyan világhírű élelmiszeripari cégek kí­nálják termékeiket, mint a Nestlé, a Ja­cobs Suchard, a Douwert Egberts stb. Szlovákiából több mint 160 vállalat képvi­selteti magát a seregszemlén, bizonyítva, hogy az előző években kialakított kapcso­lataikat a csehországi partnerekkel to­vábbra is fenn akarják tartani. Az általuk bemutatott termékek minőségéért sem kell szégyenkezni, hiszen a pozsonyi Pal­ma Fritol étolaja, valamint a galántai Milex Kaškaval sajtja elnyerte az idei Arany Salima Díjat. -tszl­EBEÉ-MEGBÍZOTTAK SZLOVÁKIÁBAN Hattagú tényfeltáró bizottság járt tegnap Pozsonyban, hogy a nemzetközi szervezet prágai titkárságának és főmegbízottjának kezdeményezésére megvizsgálja, milyen körülmények között élnek a szlovákiai nemzeti kisebbségek. Nils Eliasson, az EBEÉ­titkárság nagyköveti rangú igazgatója elmondta: sokat tudnak arról, miként érvényesül­nek Szlovákiában az emberi jogok. Mindazonáltal - jegyezte meg - saját szemükkel is látni kívánták, mi a helyzet. A Svédország, Olaszország, Svájc és Kanada küldötteiből álló csoportot Augustín Marián Húska és Jozef Prokeš, az SZK NT két alelnöke is fogadta.

Next

/
Thumbnails
Contents