Új Szó, 1993. március (46. évfolyam, 49-75. szám)

1993-03-03 / 51. szám, szerda

OLVASÓINK OLDALA . . , —— I Hl UJSZÚi TÖBB MEGBECSÜLÉST Ä FŐÁLLÁSÚ ÉDESANYÁKNAK! A KISZOLGÁLTATOTTSÁG NYOMASZTÓ ÉRZÉS A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsában a közelmúltban elfogadott, a Nemzeti Biztosítóról szóló törvény alaposan felkavarta a kedélyeket. Több társadalmi csoport sérelmezi, hogy a kötelező biztosítási befizetések hátrányos helyzetbe juttatják őket, veszélyeztetik létüket. Nem'esik viszont szó arról, hogy ez a törvény szociális érzéketlenséget tanúsít a főállásban lévő édesanyákkal szemben. Elsősorban azokkal szemben, akik megszültek ós felneveltek két-három gyereket, elérték a nyugdíjkorhatárt, de nem szereztek jogot önálló nyugdfjra és nincs semmiféle jövedelmük. A törvény havi 300 korona egészségügyi biztosítás befizetésére kötelezi őket. Természetes, hogy azok, akik a törvényt előkészítették, ós azok is, akik megszavazták, ismerik helyzetüket. Tudják, hogy nem képesek a befizetést saját jövedelmükből teljesíteni. így hát hivatalos elvárás, hogy a családi kasszából fizessék be a főállású édesanyák betegbizNapjainkban sajnos nemcsak gazdasági, hanem társadalmi válságban is élünk Szerintem sokkal színesebb, sokkal nyitottabb életet kellene élnünk. Az új világban meg kell találnunk létünk új minőségét, mert felborult az emberek lelki egyensúlya. Az agyontechnizált világ minden lélekemelő szépet, jót és nemeset kiszorított életünk perifériájára. Ebben a szünet nélkül vajúdó légkörben, ebben az ellaposodott életben az ember nem lehet boldog, kulturált. Meg kellene reformálni ezt a mai társadalmat? Minden bizonnyal, de mindenekelőtt új emberre van szükségünk. Mi kissé kiszolgáltatva, de békében, kellő toleranciával élünk. De sajnos nem mindenki gondolkodik így. Változó világunkban a nemzeti kérdések tekintetében már nem volna szabad helyet adni különböző érzelmeknek. Az uralkodó államhatalomnak új erkölcsi értékrendet kellene programjába iktatnia, európai dimenziókban kellene gondolkodnia, teljesen megútosítását. Csakhogy ezeknek, a múltban is csak egy jövedelemre épülő családoknak nem volt, ós ma sincs szilárd gazdasági hátterük. A múltban is inkább az alacsony jövedelműek közé tartoztak. Jelenleg, amikor nagy többségük már egy nyugdíjra van utalva, szó szerint a nyomor határán egyensúlyoznak. Ezeknek az ötvenegynéhány éves, töbnyire képesítetlen, főállású édesanyáknak a Nemzeti Biztosítóról szóló törvény megnehezítette az életét. A jelenlegi gazdasági körülmények között, mint munkavállalók nem jöhetnek számításba. Hogyha az állam az ilyen, és az ehhez hasonló elemi szolgáltatásokat nem tudja, vagy nem akarja nekik alanyi jogon biztosítani, olyan kiszolgáltatott helyzetbe taszítja őket, ami már emberi méltóságukat sérti. Hivatalokban fognak kilincselni, mint szociális ráutaltak. Pedig ezek az édesanyák több megbecsülést érdemelnének a társadalomtól. Tudom, hogy az efféle döntéshozatalokat mély társadalmi elemzéjult szellemben. Ezt a követelményt Emanuel Rádl. a neves politikus-tudós fejtette ki a legmarkánsabban: „A törvényeknek csakis addig van létjogosultságuk, amíg azok a gyengéket védik. A győztesek, akiknek hatalom van a kezükben, törvények nélkül is könynyen boldogulnak Egyetlen országban sem lehet demokráciáról beszélni átfogó kisebbségi jog nélkül." Nekünk is minden vágyunk és óhajunk, hogy ha szülőhazánkban van is kisebbség, de ne legyen kisebbrendűség. Továbbra is küzdeni kell létérdekeinkért. Első fegyverünk legyen Babits Mihály A könnytelenek könnyei c. versének egyik kitétele: „valljatok magyar csillagok, védjétek a magyart, volt-e dalunk vagy sóhajunk, mely nem békét akart?" Igen, így igaz. Most is békét akarunk. Egy kis humorral mondva, „szabadpiaci" módszerrel, mert ugye kettőn múlik a vásár: mi BÉKÉT kínálunk, de vajon lesz-e rá vevő? Szalay János, Zseliz Szorongó szívvel olvasom a napi sajtóban az alternatív iskolákról szóló írásokat. Akaratlanul is az jut az eszembe, hogy az oktatásügyi minisztériumban most is olyan „szakemberek" ülnek, mint harminc évvel ezelőtt. Sőt azt a feltevést is meg merem kockáztatni, hogy valahonnét előkaparták a három évtizedes dokumentumokat. De azt is látniuk kellene, hogy ez a módszer már akkor sem mutatkozott életképesnek, ezért is szüntették meg szépen, csöndben. Sajnos, jómagam is szenvedő alanya vagyok az alternatív iskolának. Amikor 1961-ben megkezdtem tanulmányaimat az érsekújvári magyar tannyelvű általános műveltséget nyújtó középiskolában, nemcsak a magyar és a szlovák iskolákat vonták egybe, hanem kötelezővé tették az anyagismeret szlovák nyelven való tanítását azzal a szándékkal, hogy az érettségi bizonyítvány mellett a géplakatosi segédlevelet is megszerezzük. Annak rendje és módja szerint meg sek, más hasonló rendszerek működésének tanulmányozása előzi meg. Meggyőződésem, hogy ez most sem volt másképp. Nem tudom, melyek voltak azok az államok, amelyek példaként szolgáltak. Akár német, akár svéd, akár angol vagy osztrák rendszer szolgált példaképül, ezeknek a rendszereknek, mivel piacgazdaságról van szó, soha nem kellett a miénkhez hasonló átmeneti problémákat megoldaniuk. Ezt a tényt a tanulmányozás során mindenképpen figyelembe kellett volna venni. A Nemzeti Biztosítóról szóló törvény azt mutatja, hogy erről nemtörődömségből, vagy szociális érzéketlenségből megfeledkeztek. Mintha az előterjesztők ós a jóváhagyók nem gondoltak volna arra, hogy negyven éven keresztül az egészségügyi ellátás állampolgári jogon valósult meg. Ha most megváltozik ' a helyzet, illő lenne azokról, akik már saját erejükből képtelenek az új rendszerbe beépülni, hasonlóan gondoskodni. MárA nemzeti kisebbségek elnemzettelenítésének egyik módjára és érzelmi világunk szétzúzásának egyik okára szeretnék rávilágítani, önmagunkkal szembeállítanak a rosszul irányított, esetenként konok és tudatlan anyakönyvvezetők, akik a szülészeteken és az anyakönyvi hivatalokban (tisztelet a kivételnek) nem azokat a neveket írják be az okiratokba, amit a szülők akarnak adni gyermekeiknek, hanem például György helyett Jurajt, Gyula helyett Júliust, Erzsébet helyett Alžbetát. Ha ne adj'isten Gyöngyi, Gyöngyvér, Emese, Győző névre esett a választás, akkor kitör a botrány, lehurrogják a szülőket és egyszerűen nem írják be az újszülött irataiba az említett és az ezekhez hasonló neveket. Többek között én is így jártam. Annak idején a szüleim által választott nevet nem fogadták el és így az Ilona helyett Helena került irataimba. Tehát szüleim akarata ellenére adtak nekem nevet, amit soha, a hivatalos iratokon kívül sehol nem használtam. Teljesen idegen tőlem ez a név a mai napig is. Megfosztottak bennünket attól az alapvető emberi jogunktól, hogy saját gyermekeink nevét magunk határozhassuk és választhassuk meg úgy, ahogy is bíztak egy szlovák anyanyelvű szaktanárt (aki mellesleg egy kukkot sem tudott magyarul) az anyagismeret oktatásával, s a szükséges szlovák tankönyvet is megkaptuk. Megkezdődött a tanítás, a tanár lelkesen magyarázta a tananyagot szlovák nyelven, mi pedig hallgattunk, mert az osztály legkevesebb 90 százaléka nem tudott szovákul, nemhogy a szakkifejezésekben kiismerte volna magát. így amikor feleltetésre került sor, a tanár felkérte az osztály egyetlen szlovákul folyékonyan tudó diákját, fordítsa le szlovákra a diák által elmondottakat. Mivel a tananyagból nem értettünk semmit, így magyarul sem tudtuk volna visszaadni azt, kénytelenek voltunk diákcsínyhez folyamodni. Az említett szlovákul tudó diák megtanulta az anyagot, mi meg egyszuszra mondtuk azt, ami éppen eszünkbe jutott (nem egy esetben verset szavaltunk), s ő pedig mondta szlovákul a tanár által követelt tételt. így esett (eshetett) meg, hogy az év végépedig a főállású édesanyák szintén ebbe a kategóriába tartoznak. Tanulságos ós hasznos lett volna olyan államokban is körülnézni, amelyek hasonló problémákkal küszködnek mint mi. Például a Magyar Köztársaságban. Ott a főállású édesanyák egészségügyi ellátását törvénnyel, alanyi alapon rendezték. Sőt. Annak, aki gyermekeket nevelt, vagy legalább öt óv munkaviszonyt tud felmutatni, a törvény biztosít, megint csak alanyi jogon, szociális nyugdíjat, ami a létminimum kb. 55-60 százalékát teszi ki. Tudom, ez az összeg nem nagy, de az önbecsüléshez, az emberi méltóság megőrzéséhez azért némileg hozzájárul, mert enyhíti a kiszolgáltatottság nyomasztó érzését. Minden jel arra mutat, hogy a törvényt rövidesen novellizálni fogják. A főállású édesanyákról viszont nem esik szó. Meg vagyok győződve arról, hogy a szűkös anyagi lehetőségek ellenére is meg lehet oldani gondjukat, csak egy kis odafigyelés, és jóakarat szükséges hozzá. Ennyit az édesanyák igazán megérdemelnek. Benkovics József Galánta azt érzelmeink diktálják, vagy később a név viselője óhajtja. Hugóm már szerencsésebb helyzetbe került, mivel szüleim neki az Éva nevet választották, amit már nem tudtak kitekerni. Sajnos, ez a probléma sok emberre rányomja bélyegét. Meg szeretném kérdezni a nagyokosokat, vajon szerintük önmagára ismerne-e Božena Némcová cseh író, ha nevét az alábbi alakban hallaná: Nemec Erzsébet vagy Elena Maróthy Šoltésová, ha Maróthy Soltész Ilonának hívnák. Hát ezt eredményezi a nevek megváltoztatása. Magam és sorstársaim nevében azzal a kérelemmel fordulok hazánk jogászaihoz, nyelvészeihez, a kisebbségi pártok vezetőségeihez, hogy foglalkozzanak ezzel a témával. Hassanak oda, hogy emberi jogainkat akadálytalanul gyakorolhassuk. Továbbá kérem az illetékes hatósági szerveket, hogy ha sor kerül az új személyi igazolványok és útlevelek kiadására, kérdezzék meg a tulajdonostól, hogy hogyan óhajtja Íratni és viselni a saját nevét. Tegyenek végre pontot az ilyen és hasonló problémák végére. F. I. Komárom (Cím és név a szerkesztőségben) re kivétel nélkül mindenkinek jó jegy került a bizonyítványába, annak ellenére, hogy nem sajátítottuk el az anyagot. Bár sokunkat - többek között engem is - nagyon érdekelt az említett tantárgy, nem sajátítottunk el belőle semmit, amit életem végéig sajnálni fogok. Úgy látszik, hogy a minisztériumi elvtársak rájöttek döntésük esztelenségére - mivel a harmadik évfolyam második félévétől megszüntették az említett tantárgy oktatását, így az iskola befejeztével szakvizsgát sem kellett tennünk, és természetesen a segédlevelet sem kaptuk meg az érettségi bizonyítvány mellé. Tehát két és fél évet pazaroltunk el feleslegesen, ahelyett, hogy azt hasznosabb tantárgy elsajátítására fordíthattuk volna. S lám, három évtized elteltével az oktatásügy felelős dolgozói ismét erre akarják kényszeríteni fiataljainkat! Nagy András, Kamocsa 1993. MÁRCIUS 3. TISZTELT SZERKESZTŐSÉG! ...Nagy aggodalommal tölt el az ország gazdasági helyzete, az egyszerű munkásmeberek megélhetési gondjai. 1989 novembere után nem ezl ígérték. Szerintem a vezetés elsőrendű feladata az ország gazdasági helyzetének a megoldása lenne. Ehelyett folyik a hatalmi harc, a legfontosabb probléma az ország szétválása és szítják a nemzetiségi gyűlölködést. Felmerül bennem a kérdés, vajon indokoltan kapják-e vezető politikusaink a magas fizetésüket? Az egyszerű munkások még most is csak két-három ezer koronát keresnek, ami bizony nagyon kevés. Félreértés ne essék, nem voltam sohasem kommunista. Az árak azonban már csakem a háromszorosára emelkedtek, de a fizetések a régiek maradtak. A múlt rendszerben, ha sérelem érte az embert, panaszt emelhetett a szakszervezeteknél. Ha most nem tetszik valami, mindjárt azt mondják, hozd a személyazonossági igazolványodat és mehetsz. Bott Árpád, Dunaszerdahely ...A minap arról írtak, hogy egy nyugdíjas házaspár nem tud az ötezer koronás nyugdíjból megélni. De hogyan éljen meg egy négytagú család, mint mi, 2600-2800 koronás fizetésből? Én megértem a nyugdíjasokat is, de miért aggódik mindenki csak miattuk? Ránk, kisgyermekes családokra senki sem gondol? Pedig mi még hátrányosabb helyzetben vagyunk, mint ők. Ráadásul nekünk nemcsak magunkra kell gondolnunk. Nagyon fáj, ha nem tudok valamit a fiaimnak megvenni, pedig ez gyakran előfordul. U. E. Nagymegyer ...Nyolcvannégy éves vagyok és úgy látom, hogy a kispénzű emberek nagyon megsínylik az áremelkedéseket. Hogyan lehet, hogy a gabonát olcsón átveszik és mire liszt lesz belőle, az ára háromszorosára emelkedik? A szegény nyugdíjas már egy nyomorult Taras Bulbát sem szívhat el, az is ötször drágább lett. Tudom, hogy minden kezdet nehéz, de ez már mégis sok. Az árak csak emelkednek, míg a fizetések és a nyugdíjak nem. Nagyon meg szeretném élni, hogy jobb legyen a sorunk. Luzsicza István, Érsekújvár KAPÁST JELEZ &ÄÁJD Ä H0RGÁS2BÔT? Érsekújvárott nagy érdeklődés mellett zajlott le a sporthorgászok évzáró taggyűlése. Ami a fogási eredményeket illeti, sok szépet hallottunk Ivičifc Péter mérnöktől. Egy kissé fordított értékűnek tűnt a dolog, ugyanis a tagság zöme, kevés kivétellel, januártól decemberig hallatja panaszszavát, nehezményezve a szinte egész évre jellemző eredménytelenséget. Az ismertetés szerint a közel kétezer felnőtt, ifjúsági és gyerek horgász közül pár tucatnyian szép eredményekkel dicsekedhetnek. De hol vannak a többiek, akik sok csendes horgásznapot végigülve a vizek partjain bizony a legtöbb alkalommal úgy távoztak kedvenc helyükről, hogy „a halak még azt sem kérdezték meg tőlük, mit is kerestek ott". A tilalmi idő letelte előtt, az idén április 25-én, Udvardon, május 8-án pedig Érsekújvárod versenyhorgászaton vesznek részt a jelentkezők. A tilalmi idő május 15-ével lezárul, tehát a két versenynap a halasított vizek gazdag korszakában lesz, és ha az időjárás is kedvez, a szerencsések komoly horgászélményekkel is számolhatnak. Ezután egy ideig még a halastavak aránylag jól fizetnek, később mintha kiürülnének, jönnek a meddő, üres, halban eredménytelen hetek, hónapok. Jánosy Sándor Érsekújvár A nézetek sokrétűsége érdekében olyan leveleket is ködünk, amelyeknek tartalmával szerkesztőségünk nem ért teljes mértékben egyei. Köszönjük olvasóink bhwlmát, és várjuk további leveleiket. Ml BÉKÉT KÍNÁLUNK LESZ RA VEVŐ? ILONA HELYETT HELENA LETTEM AZ ÚJ SZEMÉLYIBE MÁR SAJÁT NEVEMET ÍRJÁK BE! IEM TANULTAK A MÚLTBÓL? ÉN IS AZ ALTERNATÍV ISKOLA SZENVEDŐ ALANYA VAGYOK Ä PQSTkU CSAK SZLOVÁKUL Évek óla járok a lüleki postára, de még soha senki sem figyelmeztetett arra, hogy milyen nyelven beszéljek. A minap azonban olyan dolog történt velem, hogy azóta kissé szorongva lépek be oda. No, nem azért, mert félek, hanem azért, mert idegesít az a tenyérnyi felirat, amely az ablaknál arra figyelmeztet két nyelven, hogy beszéljek szlovákul. Igen, két nyelven, hogy netán a szlovák polgárok se kérjenek magyarul, mert akkor úgy járnának, mint az a 70 év körüli idős néni, aki Magyarországra szeretett volna levelet küldeni és volt bátorsága megkérdezni, hogy hány koronás bélyeg kell a levélre Az üvegfal túlsó oldalán ülő ifjú hölgy leipattant, rábökött a cetlire és megkérdezte a nénit, hogy nem tud-e olvasni. Szó szót követett, a néni mondta a magáét magyarul, a posta alkalmazottja pedig szlovákul Végül akadt egy tolmács, aki elmagyarázta, hogy mit is akar a néni. A jelenlévők véleménye megoszlott. Volt, aki csak a fejét csóválta, volt, aki felháborodott, az előttem álló nő pedig megjegyezte: Na Slovensku po slovensky. Hazafelé tartva én azon morfondíroztam, hogy ki is a hibás? A hetvenéves néni, aki nem tudott megtanulni szlovákul, vagy pedig az, aki az ilyen forgalmas postára a levélfeladással olyan alkalmazottat bízott meg, aki nem tud magyarul Kovács Mária, Fülek