Új Szó, 1993. március (46. évfolyam, 49-75. szám)

1993-03-15 / 61. szám, hétfő

MOZAIK IÚJSZÓÄ 1993. MÁRCIUS 15. DSZM-ÜLÉS A FOLYOSÓRÓL NÉZVE A losonci Pelikán Szálló, ahol a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom szombaton tartotta országos választmányi ülését, már a rendezvény előtti napon megközelíthetetlen volt az újságírók számára. Zöld és fekete egyenruhás, valamint civil ruhás rendőrök állták el a hivatlan megfigyelő útját. A „kapuőrök" kérlelhetetlenek, a recepcióig sem engednek. Minden kérdésre ugyanazt válaszolják: az egész szálloda foglalt, a rendezvény zártkörű. A sztriptíz elmaradt A szálloda bejárata elé sereglő újságírók értesüléseket cserélnek. Főként a DSZM előző napi üléseiről, amelyeket a járás hat városában, illetve községében tartottak. A legtöbb szó természetesen a vékony jégen táncoló külügyminiszterről esik. Valamint Matúš Kučera oktatási miniszterről, aki a losonci pedagógusokkal tartott találkozóján - az egyik kolléga elmondása szerint - az egybegyűltek nagy megrökönyödésére egyszer csak azzal kelt fel az asztaltól, hogy ő nem a helyi problémák orvoslása céljából érkezett Losoncra. A választmányi tagok többsége még pénteken megérkezett a városba. A magánkézben lévő szállodában szálltak meg, amely a bennfentesek szerint a legjobb a környéken. Az egyik helybéli kolléga meséli: a tulajdonosok mindent megtesznek, hogy becsalogassák a vendégeket. Rendszeresen vannak zenés esték és - sztriptíz. E hét végén - mondja a hírforrás - a vetkőző szám elmaradt. A vendégek kérésére. Az értesülést később a személyzet egyik tagja is megerősíti. Szigorúan zárt ajtók mögött Röviddel fél tíz után száll ki sötétkék BMW-jéből Vladimír Mečiar szlovák kormányfő. Pozsonyból érkezett, nem vett részt kabinetje pénteki munkalátogatásán. Tíz óra előtt néhány perccel bebocsátást nyer a szállodába, illetve annak előterébe a Szlovák Sajtóiroda munkatársa, valamint egy fotós. Az utóbbinak, miután készített néhány felvételt a tanácskozás kezdetéről, el kell hagynia az épületet. A TA SR munkatársa maradhat. Igaz, nem az ülésen - az zárt ajtók mögött zajlik -, csak a folyosón. Később megtudjuk, nekünk azért kell a bejárati ajtó előtt várakoznunk, mert más lap és hírügynökség jelenlétéhez a miniszterelnök nem járult hozzá - legalábbis a DSZM sajtótitkárának magyarázata szerint. A tőle kapott információ: a déli szünetig nem esett szó a MečiarKňažko viszályról. Mindenki biztosra veszi, hogy erre majd az „egyebek" között kerül sor. Valamikor késő délután. Vannak még csodák Rudolf Filkus közbenjárására fél három tájt a többi újságírót is beengedik az előtérbe. Sőt, egy öltönyös férfi mindenkinek felszolgál egy presszókávét is. Vannak ugyan, akik Filkus lépésével nem értenek maradéktalanul egyet, s az újságírók távozását követelik, végül mégis megegyezünk: ha nem széledünk szét a folyosón, maradhatunk. A Pravda kicsit később érkező tudósítója megrökönyödve meséli, hogy a bejáratnál egy fekete seriff azt mondta neki: aztán tessék jól viselkedni! A cseh kollégák pedig a TA SR munkatársának alábbi kijelentésén nem tudnak napirendre térni: ,,Egy pártrendezvényen semmi keresnivalójuk a külföldi tudósítóknak. Tessék már tudomásul venni, hogy Csehszlovákia kettészakadt!" Délután a pincér ásványvizet szolgál fel. Kiderül, valaki a szervezők közül rendelte a sajtónak. Fél hat tájt pedig sonkás, sajtos hidegtálat is kapunk. Úgy tűnik, történnek még csodák -, jegyzi meg valaki, miközben a fotósok lencsevégre kapják a vacsorát. 39:0:12 A sajtótitkár időnként tájékoztat, hogy miről tárgyalnak az ülésteremben. Megígéri: a legvégén lesz sajtótájékoztató is. Hét óra tájt fokozódik a nyüzsgés. Kiderül, hogy a határozatot fogalmazzák. A beharangozott sajtótájékoztatóra a számunkra érdekes személyek közül csak Vladimír Mečiar és Ivan Gašparovič jött el. A többiek, mint később kiderült, nem kaptak meghívást. A pártelnök kormányfő sorolja: az országos választmány határozatba foglalta, hogy Milan Kňažko a sajtónak adott nyilatkozataival naponta megszegte a februári rendkívüli választmányi ülés határozatait, pontosabban a 10. pontot, amely megtiltja, hogy a mozgalmon belüli ügyekről a nyilvánosság előtt nyilatkozzanak. A választmány helybenhagyta a miniszterelnök indítványát is, hogy az államfő hívja vissza Kňažkót mindkét tisztségéből. Mečiar szavai szerint a leváltást szakmai okok miatt indítványozta. Mert Kňažko tevékenysége a DSZM, annak programja, érdekei, valamint Szlovákia ellen irányulnak - mondta szó szerint. A határozatot 39-en támogatták, senki sem szavazott ellene, mindössze 12-en tartózkodtak - válaszolja kérdésemre. S hogy az általa mondottak ellentétben vannak azzal, amit a parlament külügyi bizottsága a külügyminisztériumban tapasztalt? Erre a kérdésre Mečiar azt válaszolja: Ivan Laluha bizottsági elnök a választmányi ülésen módosított a nyilatkozatán. Szerettem volna helyben megkérdezni Laluhától, illetve Kňažkótól, hogy egyetértenek-e Mečiar szavaival. Ám a két politikus a személyzet tájékoztatása szerint az ülés befejeztével elviharzott. Csak tegnap délelőtt sikerült őket telefonon elérni. Kňažko nem volt hajlandó nyilatkozni, mondván, ma délután úgyis sajtótájékoztatót tart. Ivan Laluha viszont kategorikusan kijelentette: nem módosította korábbi nyilatkozatát, csak kiegészítette. „Továbbra is kitartok amellett, hogy vannak tartalékok és hiányosságok a tárca munkáját illetően, ám ezek nem olyanok, hogy a tárca főnökét le kellene váltani. Az más kérdés, hogy a miniszterelnök kivel tud együttműködni és kivel nem" - szögezi le, majd megjegyzi: szeretné a szombati sajtótájékoztatón elhangzottak rá vonatkozó részét meghallgatni, hogy reagálhasson Mečiar szavaira. Úgy tűnik, a DSZM háza táján a közgyűlésig történnek majd érdekességek GÁGYOR ALÍZ Még mindig tudott mosolyogni Úgy mint mindig: a magabiztos és az egyetértő A MÚLT KÍSÉRTÉSE Közhelynek számít, hogy az életben és a történelemben vannak visszatérő helyzetek. S e felismerés kiváltképp csábít az olyasfajta múltidézésre, mely a hasonlóságok és rokonvonások mögött mindenáron tanulságokat keres és törvényszerűségeket kíván felfedezni. Ingoványokat rejt magában a múlt és a jelen közötti „szabados" közlekedés, mert ez végül is a korábbi tapasztalatok leszűrése helyett a mai aktuálpolitikai és önigazolási törekvéseket vetíti vissza a múltba. Talán ezért is jár egy-egy történelmi párhuzamnak akárcsak villanásszerű érzékelése is kissé a visszafojtott élmény vibrálásával. Mintha emögött ott élne a gyanú, hogy a nyílt bevallással esetleg könnyen nevetségessé is válhat az ember. Gondoljunk csak arra, hogy mennyi szakmai vita és gúnyos érvelés támad akörül: miként is vonható meg a határ a történelmi regény és a múltat csak puszta keretként kezelő társadalmi és filozófiai mű között. Tudjuk, művészi alkotásokban a jelen és múltbeli helyzetek hasonlósága főként eredendő tudatos írói lelemény. Még a korhüségre kínosan ügyelő szerző is szabadjára engedi a fantáziáját. Valószínű, hogy ez a „lebegés" a történeti valóság és a képzelet határán kölcsönöz igazi vonzerőt a múltba révedő művészi igyekezetnek. Viszont történészek és irodalomtörténészek meglehetősen méltatlankodva utalnak arra, hogy az 1848-49-es forradalomról élő kép a Jókairegények szinte meghatározó vonásait viseli. Igen, bármennyire a romantika stílusában születtek is ezek a könyvek, az emberek valahogy szeretnék - önmagukkal is szembesíteni a történteket. Van áramkör a múlt és a jelen között. S ezért nem lenne jó elhallgatni, hogy ez ilyenkor, március 15-én kiváltképp működésbe lép. Persze, lehet, hogy csak úgy, alkalomszerűen. Mert talán az 1848-49-es forradalom olyan szakasza és eseménye a 19. századi középeurópai történelemnek, amelyről évről évre elhangzik, hogy komoly tanulságok forrása: az itt élő népek egymásra találásának akkor és később elsikkadt lehetőségéről vallva. De mi juthat az ember eszébe, ha nem kíván túlságosan belebonyolódni a történelmi tanulságok és „a tanulási folyamatok" elemzésébe? Mi minden vetődhet fel például 1989. november 17dike kapcsán? Vajon az akkori örömmámorban, mondjuk a pozsonyi főtéren, azon a bizonyos „permanens emelvényen", ahol Szlovákia valamennyi népének képviselői jelen voltak, hovatartozásukat demonstrálva, kinek jutott eszébe egy 1848-as Kossuth-idézet? ,,Kicsinyhitűek! Nem ismeritek ti a szabadságnak varázshatását; erósebb ez, mint a nemzetiség, a vallás, a vér és baráti rokonság, melyeket mind egyesíteni képes a haza fiságban." Nos, aki akkor, négy évvel ezelőtt ebben felismerte - a kossuthi fogalmazás alapján - az áradozás történelmi eredetét, minden valószínűség szerint annak örvendett, hogy ez valójában, egy évszázad múltán is az 1989-es korszellemet tükrözi. Csakhogy voltak ennek hátulütői. Azok, akik 1989-ben a pozsonyi tribün közelségében tartózkodtak, alighanem úgy vélték, hogy nem következik be a kossuthi értelmezés ellentmondásossága: vagyis az egyéni szabadságjogok a közösségi egyenjogúságra is kiterjednek majd. Nem így történt. Ezért is érdemes visszatekinteni a múltba. A jeles történész, Kovács Endre írja 1977-ben megjelent monográfiájában, hogy sokáig a szerző „csinálmányainak" tartották a Steier Lajosnak az 1848-49-ről szóló monográfiájában összegyűjtött, egész csokorra való szlovák versikéket és dalokat, melyek mind a forradalmat, Kossuthot éltették. Ezekből egyébként idéz a jeles szlovák történész, Daniel Rapant is, aki könyvében és többkötetes dokumentumgyűjteményében sejteti: a szlovák nemzeti mozgalom képviselői körében már elég korán élt a gyanúper. Igaz, hogy Paulíny-Tóth azt írta; „a magyar haza most már a mi hazánk is". Viszont Steier az általa „kivételes történelmi elhivatottságú személynek tekintett" Hurbanról azt írja, hogy már a József-napot követően Bécsben három kétcsövű pisztolyt, egy díszes kardot és lőszert vásárolt magának. Mint tény roppant érdekes. A lényeg viszont az, hogy Štúrék akkori meglehetősen visszafogott nemzetiségi-nyelvi követelései visszautasításra találtak. A fejlemények pedig ismertek. Az elmúlt évtizedekben viszont nem nagyon esett szó arról, hogy az akkori és a későbbi szlovák követelések elutasításában milyen szerepet játszott az orosz veszélyre, a pánszlávizmusra hivatkozó érvelés Hogy ennek mennyi volt a tényleges realitása - történészek közötti vita tárgya. De mint veszély, kétségtelenül létezett. S később, a dualizmus idején, annak az 1868-as nemzetiségi törvénynek zátonyra futásában - amely az egyéni szabadságjogokat tekintve példaadó volt Európában - nyomós érv volt a pánszlávizmus veszélye, az erőszakos asszimilációt szolgálva. S talán itt keresendő most a helyzetek ismétlődésének, illetve rokonságának érzése. Ma nem a 19. században vagyunk. A határok szerepét csökkentő európai integráció a cél. Ugyanakkor bevallatlanul elhallgatva, félig kimondva jelen van egy hasonló zavaró tényező, mint a 19. század folyamán. A közép-európai nemzetiségek létük önkiteljesedésének legkedvezőbb keretét az autonómia megvalósításában látják. Ugyanakkor egyre világosabb, hogy egy ilyen megoldás a közép-európai államok közt messzemenő bizalmat igényel. A közelmúltban. Szegeden lezajlott értelmiségi találkozón a szlovák-magyar megértés igazi hívei kijelentették: A szlovák értelmiség körében kimondatlanul is él a gyanú, hogy az autonómia egy lépést jelenthet a határok megváltoztatásához is. Ennek hatása alatt sokszor inkább elzárkóznak a vitáktól. A bizalmatlanság viszont ettől mégiscsak tény marad. Talán némiképp ahhoz hasonlóan, ahogy a 19. században a pánszláv veszély hatott. Ezért mégiscsak érdekes a múltbeli párhuzamkeresés. Valószínűleg nem az erőltetett tanulságlevonás okán. Csupán azért, hogy a történelem élesebb fényben és körvonalakkal láttassa azt, ami napjainkban is, más vetületben gondot jelent. KISS JÓZSEF SZÓRVÁNYBAN JOGOK NÉLKÜL? Simon és Garfunkel Híd a zavaros folyó felett című slágere szokott eszembe jutni anno, mikoron a nemzeti kisebbséget hídként emlegették, avagy úgy minősítették helyzetét, érezze megtisztelve magát, mert hídszerepet tölt be. Személy szerint többnyire önmagam szeretek lenni, s ha egy mód van rá - magamért, tetteimért, gondolataimért vállalom a felelősséget, nem egy tömeg nevében. A megváltozott (azaz manapság inkább csak módosult) társadalmi körülmények között valamelyest alakult, alakulgatott helyzetünk. A víz zavaros továbbra is, de már nem híd vagyunk fölötte, sokkal inkább Duna-kavics, amit örvény keletkezésére belehajítanak. Velünk, helyzetünkkel mindig lehet érvelni. Pro és kontra. A legmagasabb és a legalacsonyabb szinten. Tőlünk viszont ritkán kérdezik meg, hogy vagyunk. Holott vagyunk, a körülményekhez képest majdnem egyformán. Hosszú évekig a nemzeti kisebbség Csehszlovákiában a szlovákiai magyarsággal volt egyenlő. A kettészakított országokban, az utódállamokban azonban már kétféle magyarság él. Szlovákiai és cseh-morvaországi. Hogy ki van előnyösebb, jobb helyzetben? Egy szlovákiai vagy egy csehországi? Objektív, széles látókörű ember legyen a talpán, aki ezt meg tudja ítélni. Szlovákiában a kulturális, oktatásügyi minisztériummal, a parlamenttel hadakozunk jogos járandóságainkért. A cseh kormánynak nincs tapasztalata a nemzetiségi kérdés kezelésében, nem épült ki a hivatalok struktúrája - szó sem lehet anyagi támogatásról. A Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége ezzel együtt és ennek ellenére van, éldegél, dolgozgat. A nyugatra szakadt országrészben mintegy húszezer magyar él, a szövetségnek ötszáz tagja van. Amint azt Csémy Tamás, a szövetség elnöke Pozsonyban, a Magyar Kultúra székházában elmondta, legmeglepőbb számukra, hogy a tagság átlagos életkora 35 év (a 25-40 évesek képezik a törzsgárdát, lényegében azok, akik egykor az Ady Endre Diákklubtagjai voltak); Prágát és környékét 200-230-an képviselik, 50 ostravai jár rendszeresen rendezvényeikre. A szervezet februárban ünnepelhette volna fennállásának harmadik évfordulóját, de nem ünnepelni, szolgálni kíván. Tavaly ősztől rendszeresítették a magyar nyelvű katolikus szentmiséket, havonta egyszer magyarul foglalkoznak a gyerekekkel a vasárnapi iskolában, Prágai Tükör címmel negyedévenként megjelenő folyóiratot adnak ki, melyet nemcsak a csehországi, hanem a kassai, amerikai és magyarországi magyarok is megrendelnek. Könyvkiadásra is vállalkoznak - ehhez, persze, szponzorokat keresnek... -, cseh és magyar nyelven szeretnék megjelentetni a Magyarok a Cseh Köztársaságban 191 &-1992-ben című könyvet, valamint csehül Újváry Zoltán Szülőföldön hontalanul című művét. Fontosnak tartják az utódok nevelését, a gyerekeknek magyarnyelv-oktatást tartanak a Prágai Magyar Kultúrában; a felnőtteknek előadásokat, művelődési esteket szerveznek. Ismerkedni, barátságot kötni és ápolni jöttek Szlovákiába tizenöten azok közül, akik nem gondolkodhatnak anyanyelvi oktatásban, országos szintű rendezvényekben, államilag (és a Magyarok Világszövetsége által) támogatott sajtótermékekben, könyvkiadásban; csak saját jószándékukban, energiájukban. SEBŐK ÁGOTA