Új Szó, 1993. március (46. évfolyam, 49-75. szám)

1993-03-11 / 58. szám, csütörtök

1993. MÁRCIUS 11. íŰJSZÓé PUBLICISZTIKA 8 CSEMADOK-KONFERENCIA FELFÜGGESZTVE IS... Az elmúlt szombaton majdnem minden küldött ott volt a Csemadok Érsekújvári Területi Választmányának járási konferenciáján, A beszámoló hírt adott gondokról és eredményekről, de talán ez utóbbiakról ritkábban. A járás 37 szervezete közül gondban vannak azok, amelyek élére évek óta nem sikerül megfelelő embert találni. Két nagyközség neve hangzott el: Tardoskeddé és Muzsláé... Egyes szervezetek „felfüggesztették" a működésüket - tavaly még a tagsági illetéket sem rendezték... Huszonnégy alapszervezetben folyik rendszeres munka.,, Folyamatos és színvonalas az éneklő és lolklórcsoportok, citerazenekarok munkája Bényben, Nagykéren, Kürtön, Pozbán, Besenyőn, sót, új éneklő csoport alakult Érsekújvárott, és újra dolgozik a besenyői és a szálkái csoport... növekszik a gyermek- és folklórcsoportok száma.. A felnőtt színjátszók tevékenysége a múlt évben kissé hanyatlott" - tájékoztatott Dániel Erzsébet. A szűkös anyagi feltételek ellenére is megtartották a tervezett akciókat, pedig 1992-ben a titkárság csökkentett létszámmal dolgozott. A közömbösségre utalt dr. Filakovszky János, az Együttélés parlamenti képviselője, amikor megjegyezte: hallott olyan Prikler László felvétele elmarasztaló véleményt, hogy a Csemadok gittegylet. A Pál utcai fiúk történetében az a bizonyos gittegylet óriási fontosságot kapott, mondta a képviselő. A gitt szót helyettesítsük be az anyanyelvvel, s akkor nincs kétség - ennek a szervezetnek élnie kell. Pénzes István szímői iskolaigazgató a magyar pedagógusokhoz intézte felhívását: tőlük nem csupán tagságot, hanem aktív tevékenységet várnának el...; de még a passziv tagság sem létezik. A pártonkívüliség hangoztatása rendjén van, mondta, de a Csemadokonkívüliség már nem, ugyanis ha valaha volt szükség összefogásra, az éppen most van. Száraz Dénes (Érsekújvár) szervezeti problémákat vetett fel. A munkát megkönnyítené, ha a titkárság egy munkatársa a hét bizonyos napján Párkányban működne, hiszen ebben a körzetben 23 alapszervezetet tartanak nyilván, az újváriban pedig 14-et. Tiltakozásra szólított fel az olyan hangok ellen, melyek „előírják", hogy a végzős diákok tablóin csak hivatalos nyelven tüntessék fel a helységnevet. Csicsay Alajos Párkányból nem is az effajta problémákat nehezményezte, hanem magát a nyelvtörvényt, amely infantilis játékba kényszeríti bele a kisebbséget. Hangsúlyozta a Csemadok és az iskola elválaszthatatlan egységét, valamint hogy az oktatásnak nagy szüksége van a Csemadokra - és viszont. Köbölkút polgármestere, Kovács Ferenc, a helyi kábeltelevízióról is beszámolt. A vasárnap délutánonként sugárzott másfél órás műsort másfél ezren nézik, sokkal többen, mint ahányan a kultúrház rendezvényeire elmennek. Ami nem azt jelenti, hogy élő kulturális rendezvények nincsenek, de a kábeltévé a falu kulturális életére is kihat. A konferencia Sidó Zoltánt választotta meg elnöknek, titkárnak pedig Dániel Erzsébetet. A küldöttek határozati javaslat. ban tiltakoztak a hátrányos nemzetiségi megkülönböztetés ellen, és elutasították a magyar iskolák tanítási nyelvének megváltoztatását. (kopasz) BÍRÓNAK LENNI NEM FŐNYEREMÉNY Bírónak lenni - a jogászok ranglétráján - a csúcsot jelenti. Mégis gyakran kapunk olyan híreket, hogy a bírók visszaadják megbízatásukat. A minap arról számoltak be a hírközlő szervek, hogy egy fiatal, 26 éves bíró közvetlenül kinevezése után mondott le. E szokatlan lépésre magát elszánó jogászdoktort Hájos Zoltánnak hívják. • A Jogi Egyetemre minden évben óriási a túljelentkezés. Miért van akkor mégis égető bíróhiány? Az igazságügyi tárca vezetője szerint további 120-140 bíróra lenne szükség. - A helyzet az anyagi megbecsülés miatt olyan amilyen. En is nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy mit tegyek, érdemes-e ilyen feltételek mellett elvállalni ezt a felelősségteljes munkát. Családalapítás előtt állok. • Döntése bizonyára nem pillanatnyi elhatározás eredménye volt. Vagy netán így szerette volna felhívni a közvélemény figyelmét erre a kérdésre? - Nem, ez nem állt szándékomban. Mindig arról álmodtam, hogy bíró leszek. Az egyetem után a Dunaszerdahelyi Járásbíróságra kerültem. Kollégáim segítettek, úgy is fogalmazhatnék: mindent megtettek azért, hogy álmom teljesüljön. Két év után jelentkezhettem a bírói vizsgára, melyet októberben tettem le. • Ezt követően egyetértett azzal, hogy bíróvá válasszák, majd pedig a februári ünnepélyes eskütétel után lemondott... - Október és február között történt egy és más. Decemberben a tárca vezetője beterjesztette a kormány elé a bírói testület stabilizálásának koncepcióját, amely egyebek között a bírók fizetésének kérdését is tartalmazta. Ezt a tervezetet a kabinettel a bírák érdekvédelmi szervezete is megvitatta, ám a parlament a tervezetet elvetette. Ez volt az első lépés, amely megrengette a bírói társadalmat. Februárban a miniszter asszony újabb tervezettel állt elő, ám ezt már a kormány vetette el, s azt javasolta a tárca főnökének, hogy a bírósági illetékekről szóló törvénymódosítással együtt terjessze majd be. A két törvény egyáltalán nem függ össze. Úgy tűnik a kormány el akarja odázni ennek a kérdésnek a megoldását. • Lehet, hogy indiszkrétnek tartja kérdésemet, de mennyi a bírák fizetése? - Nem szeretnék számokat említeni. A bírák mindenesetre nem részesülnek olyan erkölcsi és anyagi elismerésben, mint a miniszterek, vagy a parlamenti képviselők, pedig a szlovák alkotmányban is rögzítve van a háromhatalmi megosztás - a kormány, a parlament és a bírói hatalom. Minden törvény elfogadása politikai konszenzus eredménye. A politikai döntés jogi formája a törvény. Azonban a bírók nincsenek képviselve a parlamentben. S egyik politikai párt sem vállalta fel teljes mértékben az igazságszolgáltatás ügyét, egyik sem tűzte ki célul a stabil bíróság megteremtését. A rendszerváltás óta öt, vagy hat minisztere volt a reszortnak. Olyannyira sűrűn váltakoztak, hogy nem volt idejük rendet teremteni. Gyakran hangoztatjuk, hogy jogállamot akarunk. Ennek jogi feltételei - az alkotmányban, a polgári perrendtartásban, a polgári törvénykönyvben, a Btk-ban - ugyan megvannak, ám a jogállam technikai feltételei nincsenek megteremtve. A bíró mint a hatalom képviselője dönt, de ő nem hivatalnok. Viszont egzisztenciális szempontból az állami hivatalnokok többet keresnek, mint a bírák. Ezért olyan a bíróságok helyzete, amilyen. A bíráknak is meglenne a becsületük, ha az állam nem hanyagolná el a harmadik hatalmi ágát. • Úgy tudom, az ET-csatlakozás egyik feltétele volt a bírák fizetésének rendezése. Ezek szerint Csehszlovákia, illetve Szlovákia nem tett eleget ennek a kötelezettségnek? - De igen. A szlovák törvényhozás még 1991-ben elfogadta a bírák és a bírói gyakornokok fizetéséről szóló törvényt. A következő béremelésnek csak az infláció mértékét kellett volna követnie. • Miként vélekedtek kollégái, hogy „megzavarta" a kinevezési ünnepséget? - Én hétfőn mondtam le, kedden pedig hat új bíró cselekedett ugyanígy. Ez magáért beszél. A családomnak, illetve a járásbíróság elnökének már korábban jeleztem szándékomat. A többiek a sajtóból szereztek tudomást a történtekről. • Megkérdezhetem, hogy hány percig volt bíró? - Még most is az vagyok. Ugyanis a felmondási idő három hónap. Ez idő alatt ugyanazokkal a jogokkal rendelkezem, mint a többi bíró. Ez az idő arra szolgál, hogy a megkezdett ügyeket befejezzem, esetleg átadjám másnak. • Pereskedő nép vagyunk? Szeretjük a bíróságok bevonásával intézni ügyes-bajos dolgainkat? - Igen. Éppen ezért akarják ismét emelni a bírósági illetékeket, hogy csökkenjen a tyúkperek száma, amelyek nagyon megterhelik a bíróságokat. Igy is nagyon sok a munkánk. Januártól nincsenek állami jegyzőségek, a hagyatéki ügyek is átkerültek a bíróságokhoz. Eddig gazdasági döntőbíróság döntött a vállalatok és jogi személyek közti vitákban. Ma már ez is a járási és a kerületi bíróságok asztala. Egy szó mint száz: több bírára lenne szükség ahhoz, hogy a bíróságok maradéktalanul eleget tudjanak tenni feladataiknak. • A bíráknak is van normájuk? - Néha elhangzik a miniszterek szájából, hogy aki többet ítélkezik, annak több fizetést kellene kapnia, illetve aki kevesebbet, annak csak a teljsítményéhez mérten. Én ezt badarságnak tartom. A „norma" úgymond 20-30 ügy havonta - területtől függően. Am csak az számítódik ebbe, ami törvényerőre emelkedik. A bírónak valójában kétszer, háromszor többet kell ítélkeznie, hogy havi normájának eleget tegyen. • Mindig olyan érzéssel fejezi be a napot, hogy igazságos ítéletet hozott? - Vannak esetek, amikor a bíró másként döntene, mint azt a törvény megszabja. A bírónak a törvények és a méltányosság alapján kell döntenie. Aki csak a törvényeket nézi, s az embert nem tiszteli, az nem jó bíró. • Mihez kezd, ha letelik a felmondási idö? - Nem mondtam le teljesen arról, hogy egyszer bíróként visszatérek a bíróságra. Most belső kényszerből távozom. S hogy miért nem akarnak a joghallgatók a bíróságon dolgozni? Mindenki ott akar elhelyezkedni, ahol jól fizetnek. Menőnek jelenleg az ügyvéd, a jegyző és a kereskedelmi jogász számít. Ezekben a szakmákban nem csak a szaktudás dönt, sok múlik az ügyességen is. • Amikor lemondott, bizonyára már tudta, hogy a három hónap után hol helyezkedik el. Tehát? - Maradjunk annyiban: állami hivatalnok leszek. GÁGYOR ALÍZ GYÜMÖLCSEI A GYŰLÖLETNEK Napok óta foglalkoztatja - s nemcsak a magyarországi - a közvéleményt, mi lesz a sorsa a Szegeden született román csecsemőknek, s mi lett volna, ha végre nem derül fény erre a kétes ügyletre. Valóban jómódú gyermektelen amerikai házaspárok fogadták volna őket örökbe vagy netán ugyancsak gazdag szülők vásárolták volna meg őket szervátültetésre váró beteg gyermekeik megmentése érdekében? Ez utóbbit még elgondolni is szörnyű, bár tudjuk, vannak olyan szervkereskedők, akik a gyermekrablástól és gyilkosságtól sem riadnak vissza a nagy jövedelem reményében. Van azonban az éremnek egy másik oldala is: az a nyomor, amely a román anyákat kényszeríti még meg sem született gyermekük eladására. Nem lehet, nem szabad őket gondolkodás nélkül elítélni, hiszen nem tudhatjuk, milyen mesével hitegették őket. Ami megdöbbentő, hogy már Európát is elérte a gyermekkereskedelemnek az a szörnyű formája. Gyermekáldozatai a politikának, a háborúknak is vannak. S áldozat sok gyermek akkor is, ha életben marad, ha meg sem sérül. Merthogy jobb lett volna, ha meg sem születik... Ennek kapcsán jutott eszembe egy régi történet. A hetvenes évek elején a (akkor még) leningrádi egyetemen tanult egy nagyon csinos fiú. Karcsú volt, úgy 190 magas, picit sárgás börű, picit ferde szemű. Teljesen kirít vietnami társai közül. Az ő nevét sem tudtam megjegyezni, de felesleges is lett volna, mert mindenki csak Johnnak hívta. Számomra ő volt Vietnam viharos történelmének megtestesülése: anyai nagyapja francia volt, az apja amerikai. Mivel a Vietkong „forradalmi törvényszéke" az anyját halálra ítélte és kivégezte az amerikaiakkal való együttműködés vádjával (ennek egyetlen bizonyítéka éppen John volt!), a fiú Saigonból északra került, a számtalan árvaház egyikébe. Itt talált rá a leningrádi egyetem egyik tanárnője, amikor olyan tehetséges gyerekeket keresett, akik szovjet ösztöndíjat kaptak. John Leningrádba került, a tanárnő védőszárnyai alá. Orosz nyelvet és irodalmat tanult, mellette franciát és angolt, amelyet egy kicsit még beszélt. A francia szakos tanárnő segítségével felkutatta lyoni rokonait. Nagy bánatára, nem nagyon akartak tudni róla, soha egy sort sem írtak neki, viszont rendszeresen küldtek csomagot és megkeresték John apját. A fiúnak szerencséje volt, New Orleansban élő apja nem tagadta meg őt, bár volt családja. Nyomban útra kelt, s meg sem állt - Helsinkiig. Megint a tanárnő segített: a dékántól kiutazási engedélyt szerzett John számára, ami Brezsnyev országában pokolian nehéz dolog volt. Helsinkiben az is kiderült, az apa már kereste a fiát, de a hanoi hatóságok közölték vele, hogy meghalt az egyik utolsó amerikai bombázás során - hadd legyen lelkiismeret-furdalása egy életen át! S jött a happy end. John megszállottként tanult, az öt évet négy év alatt végezte el, s friss diplomájával elutazott New Orleansba. Igaz, az apjának előbb le kellett perkálnia néhány ezer dollárt Vietnamnak és a Szovjetuniónak fia példás szocialista neveléséért ... Nem minden hasonló história végződött és végződik ilyen megnyugtatóan. Ellenkezőleg, tisztában vagyok azzal, hogy John esete olyan kivétel, amely erősíti a szabályt: élő szülőknek is vannak hadiárváik. Apátlan félamerikaiak százai maradtak Vietnamban, előtte Japánban és Koreában, legutóbb pedig a Fülöp-szigeteken. Sajnos, még az ilyen tragédiákra is rálicitál a kuvaiti vagy a boszniai helyzet. A gazdag, konzervatív emírségben kiadott hivatalos adatok szerint a megszálló irakiak kb. 500 kuvaiti nőt erőszakoltak meg - nem mindig következmények nélkül. S mivel az iszlám tiltja a terhességmegszakítást, több tucat „hadiárva" meg is született. Mire vége lett a háborúnak, mire a hatóságok szembekerültek ezekkel az emberi tragédiákkal, sok esetben már késő volt. A vallási vezetők -tekintettel a rendkívüli körülményekre - kivételesen engedélyezték az abortuszt, de csak a terhesség 16. hetéig. Sok nő számára későn jött ez a döntés: számukra maradt a szégyen egy életen át, a kiközösítés még a családon belül is. A több tucatnyi gyerek pedig árvaházba került. Az állam azért teljesen nem feledkezik meg róluk, megkapják a kuvaiti állampolgárságot, s havonta 30 dinárt (65 dollárt) helyeznek el számukra a bankba. A fiúk ezt az összeget 21 évesen kapják meg, a lányok pedig férjhezmenetelükkor - hogy legyen miből megkezdeneniük az önálló életet. Már most nyilvánvaló, hogy ha rövidesen be is fejeződik a háború Boszniában, ott sokkal több ilyen tragédia lesz - s már van is. Bizonyított tény, hogy az etnikai tisztogatás legocsmányabb formájaként a szerbek muzulmán nők ezreit erőszakolták meg. Több gyerek már megszületett, s anyja eldobta őt magától. Túlélési esélyeik minimálisak, hiszen ennivaló és gyógyszer alig van, s az árvaházaknak még a kevésnél is kevesebb jut. Nem kizárt, hogy szerb lányok és asszonyok is ki voltak téve ilyen megaláztatásnak. Akár szerbek, akár muzulmánok ezek a nők, aligha sikerül megszabadulniuk a szégyen bélyegétől. Súlyosabb helyzetben csak a nem kívánt gyerekek vannak, akik igazán nem kéredzkedtek erre a kegyetlen, érzéketlen világra. Sem Boszniában, sem Kuvaitban, sem Vietnamban, sem másutt. Mégis egy életen át viselniük kell annak következményeit, hogy nem a szerelem, még csak nem is egy hirtelen fellángolás gyümölcsei ők, hanem - a gyűlöleté. GÖRFÖL ZSUZSA