Új Szó, 1993. február (46. évfolyam, 25-48. szám)

1993-02-05 / 29. szám, péntek

1993. FEBRUÁR 5. ÚJSZÓi PUBLICISZTIKA 8 MÚLTFAGGATÓ Egy város meghódítása általában katonai megszállással kezdődik, és az őslakosság lelki megtörésével, fizikai megsemmisítésével fejeződik be. E két esemény közt igen gyakran a birtokba vétel hosszú és bonyolult folyamata játszódik le, amelynek eszközei nem mindig finomak, választékosak, s nem is mindig a megszállók valódi szándékaitól függnek csupán, hanem az őslakosság ellenkezésétől is. Ezért aztán az eszköz igen gyakran továbbra is a fegyver, a durva erőszak és indulat marad; máskor viszont a ravaszság eszközéhez nyúlnak, és kegyes hazugságok, szép ígéretek, rózsaszín eszmények, eszmék szirénhangján bódítják az embereket, s így törik meg ellenkezésüket. közgyűlést, mind a városi képviselőtestületet feloszlatom." Továbbá: „A közönségnek tudomására hozom, hogy Szlovenszkó hivatalos nyelve a szlovák nyelv, de ott. ahol más anyanyelvűek tömegesen laknak, más nyelvnek a hivatalos használata is meg van engedve. Az erre vonatkozó intézkedést későbbi rendeletem fogja Pozsony csehszlovák meghódításában mindezek az eszközök együtt és külön-külön is fontos szerepel játszottak A katonai megszállást egy hét nyugalom követte. Ezalatt a néhány nap alatt Pozsony város lakói, legális vezetői, valamint az idegen seregek közt már-már idillikus együttélés alakult ki. Az emberek egyfajta hálát éreztek, hogy megszabadították őket a rettegéstől. És ez már egymagában se kicsiség, ha figyelembe vesszük amit Karl Jaspers, a nagy német filozófus ezzel kapcsolatban mond: „A lépés a rettegésből a nyugalomba emberileg az elképzelhetetlenül legnagyobb, amit csak tenni lehet." Az élet vijjogó hangjai tehát elültek. A randalírozó vörös gárda elvonult, a fosztogatókat példamutatóan megbüntették, a helyszínen agyonlőtték, s a pozsonyi polgár boldogan pihenhetett új nyugalmában. Beülhetett régi hivatalába, kinyithatta üzletét, dolgozhatott műhelyében. Úgy hitte, végre elérkezett a rég óhajtott béke, és a csehek is eltávoznak majd, mihelyst Párizsban a béketárgyaláson igazságot tesznek, hiszen Wilson elnök elvei a nemzetek önrendelkezéséről a magyarokra is vonatkoznak. Ez az idillikus nyugalom minden bizonnyal a megszállókat is meglepte, akik csak nehezen ocsúdtak meglepetésükből, hogy Pozsony egyetlen puskalövés nélkül, érett gyümölcsként hullott az ölükbe Zavaruk azonban nem tartott sokáig, és eredeti céljaiknak megfelelően, szemben a pályaudvaron kötött megállapodásokkal, január 5-én a városparancsnok a következő rövid közleményt adta ki: „Katonai okokból a távíró és távbeszélő forgalmat a további parancsig beszűntetem. A Duna-hidat az utazók és mindennemű kocsik számára január 5-én 12 órától lezárom." Ha ehhez hozzávesszük, hogy a vasúti összeköttetés Béccsel és Budapesttel már szilveszter óta szünetelt, akkor ez az intézkedés azt jelentette, hogy Pozsonyt tökéletesen elEGY VAROS MEGHODITASA záriák a világtól. Mégsem gyanakodott senki, hogy a megszállók valamire készülnek. A város vezetői fenntartás nélkül bíztak a jó megjelenésű városparancsnokban, az elegáns antanttisztben, aki minden tanácskozáson jóindulatáról biztosította a város lakóit, s ily módon egy csapásra megnyerte a pozsonyiak szívét. Nem csoda hát, ha a legravaszabb hírlapíróban sem merüli fel a gyanú, hogy egy várost általában akkor szoktak a külvilágtól elzárni, amikor a politika olyasmire készül, amit nem szeretne azonnal a világ orrára kötni, vagyis bizonyos szempontból a világot kész helyzet elé kívánja állítani. Pozsonyban 1919. január 6-án valami ilyesmi történt. A Híradó beszámolója szerint „Pozsony városának csehszlovák hadsereg által történt megszállását, ami e hó elsején meni végbe, tegnap a város közigazgatásának átvétele követte. Zoch Sámuel modori evangélikus lelkész, akit a csehszlovák kormány már karácsony előtt kinevezett Pozsony vármegye és Pozsony város főispánjává (zsupán), már akkor kijelentette, hogy városunkat a csehszlovák köztársaság impériuma alá helyezi. Az átvételt tegnap, vízkereszt napján hajtották végre oly módon, hogy a vármegyeházat megszállta a csehszlovák hadsereg. Zoch Sámuel csehszlovák főispán pedig megjelent a kormánybiztos hivatalában, és Jankó Zoltán magyar kormánybiztos-tőispánt a hivatal átadására szólította fel. Jankó Zoltán tiltakozott, s azután átadta a hivatalát." Ezután Zoch Sámuel felhívást adott ki, melyben a lakosság támogatását kérte, és kifejtette a csehszlovák politika Pozsonnyal kapcsolatos törekvéseit. „Tudom - írta -, hogy Pozsony város magyar nyelvű lakosai bizonyos természetes és érthető idegenkedéssel néznek a csehszloAz egykori Vármegyeház épülete 1919-ben. Ma a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának a székhelye. Arcpirító események, nyilatkozatok? Meglehet. Mi azonban, akik átéltük az 1968-69 utáni konszolidáció eseményeit és más politikai fordulatokat is, nem csodálkozunk, hogy „az ezeréves magyar elnyomás" megtestesítői egyetlen hét alatt hűséget esküdtek az új csehszlovák államnak. Zoch Sámuel ugyanis pap létére minden állami, városi hivatalnoktól, köztisztviselőtől, pedagógustól, postástól, vasutastól, villamoskalauztól és utcaseprőtől hűségnyilatkozatot követelt. Az illető csakis így maradhatott meg állásában, és a kenyerüket, egzisztenciájukat féltő embereknek, ha élni és létezni akartak, meg kellett hajolnihozni. Előre is megjegyzem, hogy kormányom ellensége minden nyelvi elnyomásnak, s eltökélt szándékunk, hogy volt nemzeti elnyomásunkat nem fogjuk hasonló eszközökkel megbosszulni... Viszont a leghatározottabban hangsúlyozom, hogy az államunk elleni izgatást, a fegyveres erő ellen kitejtett mindennemű ellenséges magatartást, államunk nyelve ellen való izgatást a legnagyobb szigorral fogom megtorolni." A vármegyeháza és a kormánybiztosi hivatal elfoglalása után a városháza meghódítása is könnyen sikerült. Január 8-án Kánya Rikárd alpolgármester a riadt tisztviselők jelenlétében fogadta az új főispánt, és üdvözlő beszédében leszögezte: „ Városunk közigazgatásának a Csehszlovák Köztársaság kormánya által való átvételét, mint bevégzett tényt tudomásul kellett vennünk, s mivel mi, városi tisztviselők úgy vagyunk értesülve, hogy egyelőre állásunkban maradunk, a főispán-kormánybiztos urat tiszteletteljesen üdvözölve, ezennel kijelentjük, hogy szülővárosunk és kenyéradónk érdekében a változott viszonyok között is híven és becsületesen akarunk dolgozni", és ezért „magunkat szíves jóndulatába ajánljuk." Zoch Sámuel, hogy megmutassa jóindulatát, magyarul válaszolt a magyar nyelvű beszédre: „Én Pozsony város egész hivatalnokkarát átveszem, és kérem, hogy a kinevezésig mindenki a helyén maradjon, és teljesítse kötelességét. A hivatalnokoktól meg kell követelni, hogy nyilatkoztassák ki, miszerint addig, míg kinevezésük megjön, a csehszlovák állammal szemben engedelmeskedni fognak." A városházáról Zoch a Vigadóba hajtatott, „ahol Valach Ferenc alkapitány vezetésével a városi rendőrség tisztviselőkara, detektívtestúlete és rendőrlegénysége gyűlt össze a kisteremben, és arra kérte a jelenlévőket, nyilatkozzanak altelöl, akarnak-e ezentúl is szolgálni... Valach Ferenc doktor, alkapitány kijelentette, hogy a városi rendőrség tisztviselői és alkalmazottjai mostani kormányukat minden tekintetben kötelességtudóan fogják szolgálni." Ezzel egyidőben a munkásőrséget feloszlatták, s minden jel azt mutatta, hogy a város birtokbavétele teljesen zavartalan lesz. A megriadt hivatalnokok és közalkalmazottak kenyerüket féltve hűséget fogadtak az új államnak. A megyeházán egymás után jelentek meg Zoch Samu előtt a különböző küldöttségek, a gyáriparosok, az egyházak, az egyesületek stb. küldöttei, akik együttműködésükről biztosították az új főispánt. uk. És meg is hajoltak, bár mindannyian tudták, hogy nem volt semmiféle nemzetközi döntés arról, hogy Pozsony valójában hová fog tartozni: Magyarországhoz vagy Csehszlovákiához. A 70 ezer lakosú Pozsony kiszolgáltatva borult a 800 cseh katona lába elé, akárcsak a középkori városhódítók előtt az elődeik, ők is meghajoltak. És a megszállók most már a teljességre törekedtek. Megkezdhették az előkészületeket a csehszlovák állam hivatalos képviselőinek hivatalos bevonulására. Ám ekkor olyasmi történt, amire senki sem számított. De ez már egy más történet. SZŐKE JÓZSEF H

osszú évtizedeken át ismeretlen volt számunkra, még a fogalommal sem igen találkozhattunk, hacsak olvasmányaink során nem. De hála az új viszonyoknak, immár kis hazánkban is megnyíltak az első zálogházak. Pozsonyban például már három is működik. Az egyik éppen a városközpontban, a Széplak utcában, egy kapualj alatt. A cégtáblája nem különösebben szembetűnő, ám aki keresi, mégis könnyen megtalálja. S bizony egyre többen keresik... - Ez a zálogház a múlt év márciusában nyílott meg, de az azóta eltelt tíz hónap alatt egyértelműen bebizonyosodott, hogy mennyire szükség van rá - állítja a zálogház vezetője, Boris Burger úr. - Ügyfeleink között minden réteg képviselve van. Megfordulnak nálunk tehetősebbek éppúgy, mint szegények. Ügyfeleink nagy többségét (kb. 70 %-át) már ismerjük, állandó kuncsaftjaink. A fennmaradó hányadba tartoznak azok, akik először térnek be hozzánk. Van köztük olyan is, aki jómódú, csak éppen megszorult, vagy nincs nála elég pénz, ezért tér be hozzánk. Aztán, persze, vannak olyanok, akik az utolsó értéktárgyukat hagyják nálunk, ők először pirulva állnak meg a pult előtt. Van, aki többször is benéz, mindig valami más ürüggyel, amíg véglegesen elszánja magát. Hiába, az emberek többsége számára még idegen ez a dolog, és mintha szégyellenék, hogy nincs pénzük, s ezért hozzánk kell fordulniuk... Ennek ellenére a Széplak utcai zálogházban egymásnak adják a kilinZÁLOGHÁZ eset az emberek. Fiatalok, idősebbek, férfiak, nők, jól öltözöttek és kopottas viseletűek. Bejönnek, sorakoznak a pultnál, a becsüsnél, a pénztárban kezükben papírlap, rajta számok: a kapott összeg, az elzálogosítás dátuma, a kiváltás határideje. Egyre több érték vándorol a zálogház raktárába, egyre több ember megfordul a pultok előtt. - Mi tulajdonképpen segítünk az embereken - hangsúlyozza Burger úr. - Akinek sürgősen pénzre van szüksége, az nálunk pillanatokon belül hozzájut valamely zálogba helyezett értéktárgya ellenében. Lehet az arany, ékszer, műtárgy, értékes festmény vagy működő márkás elektronikai cikk, szóval bármi, a ruhaféléket kivéve. Ugyanis azokat raktározni nem tudjuk, meg az értékesítésük is gondot jelentene. Az ügyintézés roppant egyszerű: az ügyfél a letétbe helyezett tárgy fejében kap egy bizonyos összeget. Hogy mennyit, azt természetesen ők határozzák meg. A becsüs felbecsüli az árut (az aranytárgyakra pontosan meghatározott árak vonatkoznak, grammonként, karátonként), az ügyfél pedig vagy egyetért az ajánlattal és megkapja a pénzét, vagy tovább megy. Alkudni nem lehet. A zálog kiváltásának határideje három hét: vagyis a kapott összeget 21 napon belül kell visszafizetni, a kamatokkal (ami hetenként plusz 4 %) valamint a megőrzésért felszámított 55 koronával együtt Ha az illető három hét elteltével nem jelentkezik, előbb egy írásbeli figyelmeztetést kap, s ha az azt követő két hót elteltével sem jelenik meg, hogy rendezze az ügyét, az elzálogosított értéktárgy a zálogház tulajdonába megy át és eladásra kerül. Ha az ügyfélnek huzamosabb ideig nincs pénze, viszont nem szeretné, ha a tulajdona elveszne, három hetenként megújíthatja a zálog kiváltásának határidejét - a kamatok és a letéti díj kifizetése ellenében. (Ezer korona után ez 175 koronát tesz ki három hetenként.) Erre annyiszor van lehetősége, ahányszor akarja. Csupán az a kérdés: meddig éri meg? - Mi az árainkkal is arra ösztönözzük az ügyfeleinket, hogy a letétbe helyezett értéktárgyaikat váltsák ki. Vagyis, ha mi egy 8000 koronát érő videóért „mindössze" 2500 koronát adunk, vagy egy 2000 koronás gyűrűért 300-at, azzal azl szeretnénk elérni, hogy az embereknek megérje kiváltani a tulajdonukat. Egyébként ritkán történik meg, hogy az elzálogosított tárgy nálunk marad. Ha igen, úgy az is valami kevésbé értékes dolog, egy régi rádió, egy elszakadt nyaklánc. Az emberek ragaszkodnak a tulajdonukhoz, s ha tehetik, minél előbb kiváltják. A Széplak utcai zálogház viszonylag rövid időn belül ismertté lett a városban, s mint Burger úr mondja, kéthárom hónapja már a vevőkörük is állandósult Kuzma istván például egyike állandó ügyfeleiknek. Ez a fiatalember ottjártunkkor éppen 7 darab (!) A zálogházra szükség van - állítja Boris Burger. aranygyűrűt adott be; kétezer koronát kapott értük. - Az a helyzet, hogy a pénz, amit a napokban vártam, nem érkezett meg, ezért elzálogosítottam a gyűrűket. Lehet, hogy már holnap kiváltom. Gyakran járok ide, számomra megfelel a pénzkölcsönzésnek ez a módja. Veszíteni nem veszítek rajta, hiszen amit beadok, azt három hét múlva kiváltom. Ha van pénzem, akár előbb is. Ha nincs pénzem, viszont a letétbe helyezett tárgyra szükségem van, beteszek valami mást és a kapott őszszegen kiváltom. Aztán ez így megy körbe-körbe... Egyre több érték vándorol a zálogház raktárába... Méry Gábor felvételei Sok ember gondolkodik Kuzma Istvánhoz hasonlóan, s Burger úr éppen rájuk számíthat leginkább. - Nem panaszkodom, jól megy az üzlet. S úgy gondolom, a jövőben csak nőni fog a forgalmunk. Mert úgy látom, egyre rosszabb az emberek szociális helyzete, mert egyre többen keresnek fel bennünket. Am mégha javulna is az általános gazdasági helyzet, a pénzkölcsözés ilyen formájára akkor is szükség lesz - mondja búcsúzóul Burger úr. S alighanem igazat kell adnunk neki... S. FORGON SZILVIA vák állam kormányára..., s mi nem is akarjuk az érzelmeiket máról holnapra átváltoztatni, s nem akarunk senkinek a lelkiismeretén erőszakot elkövetni. Viszont azonban elvárjuk Pozsony város magyar nyelvű lakosaitól, hogy a történelem és az isteni gondviselés által adott helyzettel számolni fognak, s országunknak minden tekintetben engedelmes és hű polgárai lesznek." Ugyanakkor: „A közönséget kérem, számoljon azzal a megdönthetetlen ténnyel, hogy Pozsony város a csehszlovák államhoz tartozik, s ezen már változtatni nem lehet. A város ezen állam részének tővárosa...", és ezért „mind a megyei