Új Szó, 1993. február (46. évfolyam, 25-48. szám)

1993-02-25 / 46. szám, csütörtök

1993. FEBRUÁR 25. DOKUMENTUM 10 (JTMUTATO AZ S2IT 317/1992. ZZ. SZÁMÚ TÖRVÉNYE SZERINTI INGATUHADÓ BEVALLÁSÁNAK KITÖLTÉSÉHEZ A KÉSÉSÉRT 10 SZÁZALÉKKAL IS NÖVEKEDHET INGATLANADÓJA MÁRCIUSIÉI G VALLJUK BE! Az ingatlanadó bevallását (a nyomtatványokat) március 1S-éig kell az illetékes hivatal­hoz eljuttatni. Ebben az esetben az a városi vagy községi hivatal az illetékes, amelynek területi körzetében az ingatlan fekszik. Előfordulhat tehát, hogy az adóalany több adóbe­vallást fog kitölteni, s több helyre fogja azokat továbbítani. Ha az adóbevallás nem törté­nik m*g idejében, az adó kezelője az adó tíz százalékának megfelelő összegű bírságot róhat kí, illetve az adót tíz százalékkal emelhetiis. Ha az adóköteles ingatJan (föZd vagy épület) több személy társtulajdonában van, eset­leg többen használják közös számlára, az adóbevallást közülük az terjeszt: elő, akit ezzel megbíztak; egyébként az adó kezelője bármelyiküket felszólíthatja az adóbevallás előter­jesztésére. Ha a* adót bármelyikük befizette, a többi társtulajdonostól követelheti a rájuk eső rész megtérítését Az ingatlanadót március 31-éig kell befizetni, ha a magánszemély esetében nem halad­ja meg az ötszáz koronát, a jogi személy esetében pedig az ötezer koronát Az említett összegeket meghaladó ingatlanadó részletekben is befizethető. A földadó is az épületa­dó négy, egyenlő összegű törlesztésben fizetendő be, mégpedig a kővetkező időponto­kig: a folyó év március 31-élg, június 30-iig, szeptember 30-áig és november 30-áig. Ha viszont szántófőidért, komlóültetvényért, szőlőért, kertért vagy gyümölcsösért fizetendő adóról van szó, az adót három részletben kelt befizetni, mégpedig az adó húsz százalé­kát április 30-áig, az adó további 30 százalékát augusztus 31-éig, s végül az adó fennma­radó ötven százalékát november 30-áig. Az 1993-as évben az első részletet május 31-éig. kell befizetni. Ami az adókedvezményeket illeti, a földadó esetében az új törvény nem érinti a Szlo­vák Köztársaság kormányának 48/1392, tt. számú rendeletével megállapított adómentes­séget, amely az 1990-ben és akövetkező években induló, önállóan gazdálkodó földműve­sek számára két évi adómentességet adott. Az ingatlanadóról szóló 317/1992. Tt. szántó SZNT-törvény 5 évre mentesíti az adó atói azokat a földeket, amelyeket mezőgazdasági termelésbe fogtak az önállóan gazdálkodó földművesek, s mentesek a földadó alól az is­kolák és egyéb nevetőintézmények földjei is, amennyiben nevelési és művelődési célok­ra vannak kihasználva. Az adó Kezelője a helyi körülmények alapján állapíthat meg adókedvezményt azokra a földekre, amelyek szociálisan ráutalt személyek tulajdonában vannak, ha ezek a földek ki­zárólag a személyi szükségleteik kielégítését szolgálják. Az épületadónál jóval bővebb az adómentesség köre: így például a magánszemélyek tulajdonában levő új épületekre, illetve lakásokra a használatbavételi engedély kiadását követő évtől számítva 15 évig jár adómentesség, ha a ház kizárólag arra szolgál, ho$y abban a tulajdonos vagy a hozzá közelálló személyek lakjanak, s az épületet nem hasz­nálják fel vállalkozói, illetve kereseti tevékenységre, esetleg bérbeadásra. Az utóbb em­lített feltétel mellett 13 évi adómentesség illeti meg azokat az épülettulajdonosokat is, akik az egyes kárpótlási törvények alapján kapták vissza házukat. Őt évi adómentesség vonatkozik azokra a házakra, Illetve lakásokra, am*fc»kat az állami vagy községi lakása­lapból magánszemélyek vásároltak meg, illetve a szövetkezeti lakásalapba szereztek; az adómentesség azonban csak az első tulajdonost vagy a hozzá közelálló személyeket illeti meg. (m-n.) Az adóbevallás egyes részeiben az adóalany csak a fehér sorokat tölti ki. A színes sorokat az adó kezelője tölti ki. A kitöltetlen sorokat ne húzza át. Amennyiben valamelyik adat nem vonatkozik önre, a sort (az ablakot) hagyja kitöltet­lenül. Az egyes sorokat balról jobbra töltse ki, pl.: így A kataszteri terület (KÚ) neve es nem igy: A kataszteri terület (KU) neve 04 DiE VIÍ INISIKIAI |N|0|V|Á| ,V,E,S JJLLEi~J_ IMI J L DIEiVI I |N|S|K|A| i N Q V,A iV E S J L A szlovák koronára, négyzetméterre, szintek számára stb., jobbról balra töltse ki, pl.: így: 20 základ dane lü iiii |2|5|0 és nem így: 20 základ dane iü 2i5,0I i • i i AZ ADÓBEVALLÁS FEJLÉCE (KÖZÖS ÚTMUTATÓ A JOGI ÉS A MAGÁNSZEMÉLYEK SZÁMÁRA) 01. - Az adóalany személyi száma - tüntesse fel azt az adatot, amely a régebbi személyi igazolványokban a 14. vagy az 1. oldalon, az újabb személyi igazolvá­nyokban pedig a 6. oldalon található. 01. - IČO - tüntesse fel a kereskedelmi cégjegyzék által a jogi személynek kiutalt azonosítási számot. Az IČO (azonosítási szám) a kereskedelmi cégjegyzék hatá­rozatában, illetve a kereskedelmi cégjegyzék kivona­tában van feltüntetve. Az FO (magánszemélyek) nyomtatvány 21-23. sorait és a PO (jogi személyek) nyomtatvány 23-25. sorait csak az adóbeval­ló FMV. részeinek kitöltése után töltse ki! 21 FO - Mellékletek száma, földadó - tüntesse fel azoknak az önálló nyomtatványoknak, betétlapoknak a mennyi­24 PO ségét, amelyeken a földadó bevallását előterjeszti. 22 FO - Mellékletek száma, épületadó - tüntesse fel azok­nak az önálló nyomtatványoknak - betétlapoknak a mennyiségét, amelyeken az építményadó bevallását 25 PO előterjeszti. 23 FO - Egyéb mellékletek száma - tüntesse fel azoknak az iratoknak, okmányoknak, okiratoknak stb. a men­nyiségét, amelyekkel az adókötelezettség megítélése szempontjából jelentős tényeket igazolja (például az államigazgatás illetékes szervének a földadó vagy az épületadó alóli mentesítés céljára kiadott igazolása). I. rész - ADATOK AZ ADÓALANYRÓL MAGÁNSZEMÉLY 02. - Vezetéknév - tüntesse fel a vezetéknevét, amelyet joga és ugyanakkor kötelessége használni. Azok a külföldi személyek, akiknek összetett vezetéknevük van, az útlevél szerint tüntetik fel vezetéknevük egy részét. 03. - Utónév (keresztnév) - az utónevet (keresztnevet) a születési anyakönyvi kivonattal vagy a keresztlevéllel összhangban tüntesse fel. A külföldi személyek az út­levelük alapján tüntetik fel utónevüket (keresztnevüket). 04. - Cím - tüntesse fel akadémiai elmét, amelynek az érvényes jogszabályok szerinti viselője. Az akadémia elmet teljes egészében szükséges kiírni. 05-11. - Utca és házszám, postai irányítószám, községnév, állam, telefonszám, fax száma - tüntesse fel az ál­landó lakóhelyére vonatkozó adatokat, a 06. sort az adóalany nem tölti ki, a 09. sort az az adóalany tölti ki, akinek állandó lakóhelye a Szlovák Köztársaság területén kívül van (az állam elnevezését rövidítéssel tüntesse fel; pl.: ČR, SRN, Maď. r., Rak. stb). A tele­fonszámot a körzet hívószámával együtt tüntesse fel. 12-18. - Az átmeneti lakóhely címe - a kitöltésre megfele­lően vonatkoznak a 05-11. sorokhoz fűzött útmutatá­sok. 19. - A pénzintézet neve - tüntesse fel annak a pénzin­tézetnek (banknak) nevét, amelyben számlát nyittatott 20. - A számla száma és a bank numerikus irányítószá­ma (NSKB) - tüntesse fel a számlája számát és a számlát vezető bank numerikus irányítószámát. JOGI SZEMÉLY 02. - A vállalat kereskedelmi neve - írja be a vállalat nevét, úgy ahogy az a kereskedelmi cégjegyzék hatá­rozatában, illetve kivonatában szerepel. 03. - Forma - tüntesse fel a szervezet jogi formájának számkódját. 04-10. - A vállalat székhelye - Utca és házszám, Postai irányítószám, A község neve, Állam, Telefonszám, Fax száma - tüntesse fel a vállalat székhelyét illető adatokat, a 05. sort az adóalany nem tölti ki, a 08. sort az az adóalany tölti ki, akinek a székhelye a Szlovák Köztársaság területén kívül van (az állam el­nevezését rövidítéssel tüntesse fel, pl. ČR, SRN, Maď. r., Rak. stb.). A telefonszámot a körzet hívószá­mával együtt tüntesse fel. 21. - A pénzintézet neve - tüntesse fel annak a pénzinté­zetnek (banknak) nevét, amelyben számlát nyittatott. 22. - A számla száma és a bank numerikus irányítószá­ma (NKSB) - tüntesse fel a számlája számát és a számlát vezető bank numerikus irányító számát. II. rész - FÖLDADÓRÓL SZÓLÓ ADATOK Ebben a részben a földadó kiszámításához szükséges adatokat tüntesse fel; földadót a Szlovák Köztársaságban fek­vő földterületek után kell fizetni. A földterület művelési ágá­nak (fajtájának) feltüntetése szempontjából az ingatlankatasz­terben feltüntetett adat az irányadó. A „beépített területként ós az udvarként" vezetett földterület esetében földadóköteles az a rész, amely nincs ténylegesen beépítve épületadó-köte­les építménnyel. Különböző fajtájú, nagyobb mennyiségű földterület eseté­ben az egyes fajtájú földterületekről szóló adatokat külön la­pon (mellékletben) kell feltüntetni. A földterületen levő növényzet után nem kell földadót fizetni. Az egyes sorokhoz: 01.,02. - IČO (azonosítási szám), Személyi szám - az adó­bevallás fejlécében szereplő adatokkal azonos adato­kat tüntessen fel. 04. - A község neve - tüntesse fel annak a községnek nevét, amelynek területén a földterület fekszik. 05.,06. - Kataszteri terület (KÚ) száma, Kataszteri terület neve - tüntesse fel annak a kataszteri területnek szá­mát és nevét, amelyen a földterület(ek) megjelölt faj­tája fekszik. 07. - Parcella száma - a parcella számát az ingatlanka­taszter szerint tüntesse fel; amennyiben több parcella után tesz adóbevallást, tüntesse fel az egyik olyan parcella számát, amelyen a kataszteri területen a földterület megjelölt fajtája fekszik. A többi (összes) olyan parcella számát, amelyeken az ugyanazon ka­taszteri területen a földterület megjelölt fajtája fekszik, a megjegyzésekben sorolja fel. 08. - A földterület fajtája - a földterületek egyes fajtái­nak alábbi megjelölése szerint, az ábécé nagybetűjét jelölje be. A földterület fajtáját az ingatlan-nyilvántar­tás (ingatlankataszter) vagy a község területi-tervezé­si osztályának adatai szerint kell meghatározni. A tényleges helyzetnek - a földterület hasznosítása tényleges módjának - a földadó szempontjából nincs jogi jelentősége. A - szántó, szőlő, komlóültetvóny, tartós füves nö­vényzet, gyümölcsösök, B - kertek, C - erdei földterület, amelyen gazdasági erdő van, D - halastavak ós gazdaságilag hasznosított vízfelü­letek, E - beépített területek ós udvarok, F - építési telkek, G - egyób földterületek. 09. - A földterület jellemzése - részletesebben jellemez­ze a földterület megjelölt fajtáját, például szántóföld, rét, díszkert, játszótér, raktározási terület, udvar stb. 10. - Jogviszony - kereszttel jelölje be a földdel kapcso­latos jogviszonyát. A földadó céljaira tulajdonosnak tekintendő az is, akit a földhöz a gazdálkodás joga, a tartós használati jog vagy a községi vagyon kezelésé­nek joga illet meg. 11. - A társtulajdonosok száma - tüntesse fel a megje­lölt fajtájú földterület esetleges társtulajdonosainak számát (hányan vannak), vagy azoknak az alanyok­nak számát, akiket a földhöz közös gazdálkodási jog vagy közös tartós használati jog illet meg. 12. - Meghatalmazott társtulajdonos - tüntesse fel, hogy a 11. sorban említett alanyok meghatalmazták-e az adóbevallás előterjesztésére, esetleg arra, hogy önmagát mint adóalanyt feltüntesse vagy az adóköte­lezettség befizetésére az egész földterületért. 13. - Az adómentesség jogcíme - a törvény 4. §-ának első bekezdése szerint tüntesse fel a földadó alóli mentesség valamelyik indokát (például; önállóan gaz­dálkodó földműves, vallási közösség tulajdonában le­vő építménnyel funkciós egységet képező földterület, közterület stb ). 14. - Az adómentesség érvényesítése kezdetének idő­pontja - az az időpont (a nap, hónap ós óv megjelö­lésével), amikor az adómentességet indokló tény be­következett. 15. - A földterület nagysága - tüntesse fel a kataszteri területen fekvő ós a 08. sorban említett földterületfaj­ta tényleges nagyságát, amely az egy nyomtatványon (az adóbevallás egy betétjében) említett valamennyi parcella nagyságának végösszege. Ha beépített terü­letről ós udvarról (E) van szó, a telek nagyságából ki kell vonni az építményadó alá eső építményekkel ténylegesen beépített terület nagyságát, s a maradék összeget kell beírni. 16. - A 4. § szerinti mentességre való igény - tüntesse fel milyen nagyságú földterületre érvényesíti az adó­mentességet a 13. sorban említett indokok alapján. 17. - A földterület csökkentés utáni nagysága, 15. sor ­16. sor - tüntesse fel azt az adatot, amelyet a 15. és 16. sorok közti különbözetként számolt ki. 18. - A föld négyzetméterenkénti ára - ha az A, C és D (Folytatás a 9. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents