Új Szó, 1993. február (46. évfolyam, 25-48. szám)

1993-02-20 / 42. szám, szombat

1993. FEBRUÁR 20. ÚJ szói HAZAI KÖRKÉP 4 ...AHOL A PART SZAKAD Zötyögünk, zötykölődünk. Minimum nyolcas van az ország kerekében. Ki kéne venni belőle, de ott a kormánynál senki nem mutat hajlandóságot rá, vagy nem ért hozzá, de az is lehet, hogy nem lehet küllőhúzót kapni. így aztán velünk együtt minden is zötyög, zötykölődik, illetve mindennel együtt mi is. Ilyenképpen, ha netán érkezik mégis jó hír, abban sincs köszönet. Olvasom, hogy kis országunkban (nem mintha eddig valami nagy lett volna, de mindenesetre nagyobb) csökkent a környezetszennyezés mértéke. Nocsak?! Már kezdenék örvendezni, iám azért csodák is történnek nálunk, ám a folytatás lelohaszt: csökkent, de csak azért, mert csökkent a termelés. Ha netán növekedett volna, a környezetszennyezés is nagyobb lett volna. Ott vagyunk, ahol a part szakad. Nemcsak Bősnél. Egyébiránt Bős meg a többi haszontalanság, a menetrend szerint érkező közéleti balhék, politikai szemfényvesztések sora mintha teljesen elterelné az illetékes és közfigyelmet az átfogó környezet- és természetvédelemről, illetve -szennyezésről. Pedig, tisztelt zötykölődök, de főként zötyögtetők, a saját törvényei szerint élő, egyszersmind alkotó bioszféra továbbra sem fogja elnézni, még kevésbé tolerálni a mi dolgainkat, szülessenek, alakuljanak azok bármilyen értékrend szerint. „Ha például kitennénk a Mona Lisát az amazonasi őserdőbe, akkor az erdő ebből csak az elbontható szerves anyagok mennyiségét értené" - mondja Sebeök János. Bár felbecsülhetetlen kár érné az emberiséget, az élet szempontjából ez még a jobbik eset. A rosszabbik: ha bárhol a földön kiöntünk, mondjuk, két liter fáradtolajat, annak a tevét mi isszuk meg. Apropó. Sebeök János! Nem tudom, figyelik-e a fiús arcú, törékeny alkatú fiatal magyarországi író, természetvédő munkásságát. Igen, ő az, aki egyszer beült a budapesti állatkert egyik ketrecébe. ,,Számomra nemcsak az erdélyi magyarságról vagy más etnikumokról van szó, amikor »emberi jogokról« gondolkodom - nyilatkozta a közelmúltban -, hanem, hogy így fejezzem ki magam a nem emberi népcsoportok, a genetikai formációk természetesen szervezett életközösségének autonómiájáról is." Hogy ez mit jelent? ,,A bioszféra jogi személyként birtokolhasson például erdőt, garantáljuk a bioszféra mint kisebbségi etnikum területi és nem területi autonómiához való jogát, továbbá ismerjük el a géngenocídium tömeggyilkosság voltát, hiszen a számitások szerint évente ötvenezer faj pusztul ki." Ha elfogadjuk Sebeök János globális jogrendre épülő, a bioszféra deklarált jogait tartalmazó természetvédelmi alapelvét, mely szerint a tudatos emberi társadalom és a nem tudatos természeti társadalom egyenértékű, mi több, már holnaptól eszerint akarnánk élni és cselekedni, vagyis figyelembe véve és betartva a természet jogait, na akkor lenne itt nagy felfordulás. Merthogy nemcsak bocsánatot kellene kérnünk a természettől (lenne hozzá erkölcsi erőnk?), nemcsak kárpótolnunk kellene ót (miből?), nemcsak a mocskainkat, hulladékainkat, vegyszereinket kellene visszahoznunk (hová tennénk?) lágy öléből, ha van még neki olyan, hanem gépestül, robbanóanyagostul ki kellene vonulnunk a földekről, földek alól, az erdőkből, - bizonyos határok közé. Hagyd abba a hülyeségeidet, ezzel a Sebeőkkel vagy kivel együtt, mondhatja némely olvasóm. Épp jókor. Ugyan szerettem volna még Jacques Cousteau-t, a világhírű francia oceanológust is idézni, aki, mint olvasom, javasolja az ENSZnek: mondja ki, hogy a jövő generációinak joguk van szennyeződésektől mentes világban élni, egyben minden nemzedéknek kötelessége is megőrizni az elődöktől örökölt természeti környezetet - de fölösleges hegyibeszéd itt egyelőre minden szó. Megszakítva e jegyzet írását, kimentem újságot venni, és amikor jövök haza, hát látom, hogy iskolatáskás legényke éppen kitörte házunk előtt az egyik tavaly ültetett facsemetét. Zötyögünk, zötykölődünk. Hová, merre? BODNÁR GYULA SÄRDÓZÁS ZOBORALJI FARSANGI SZOKÁS A falusi élet legvidámabb időszaka a farsangi időszak. Vízkeresztkor, azaz január 6-án kezdődik és hamvazószerdán fejeződik be. Az utolsó hét végén, amit farsang farkának is neveznek, Zoboralján, de általában országszerte a falu fiatalsága, legénysége, élükön a legénybiróval csoportba tömörültek, bandát alakítottak és így járták végig a falut zenekar kíséretével, régebben duda kísérettel és egy jó adag hangoskodással. így fassangoltak, illetve „sárdóztak". Volt olyan falu, ahol már szombaton megkezdődött a vigalom, de általában vasárnap és hétfőn reggel és egész nap járták a falut. Kast vittek meg fakardot, ták a lányok, mindig oda siettek, ahol hallották a zeneszót, hogy minél többet táncolhassanak. Este a mulatságon illett mindenkinek részt venni, és a legények részéről illett minden lányt egy kicsit táncba vinni. A fiatalok mellett ott mulattak a fiatal és vig kedélyű nős emberek és asszonyok is. Kedden táncolás közben nagyokat kellett ugrani az asszonyoknak, hogy nagyra nőjjön a kender, magos legyen a kander. Kedden volt a „tőketánc" is. A teremben kijelöltek egy helyet a tőkének - székre ült egy ember, vagy csak a kezében tartott egy tőkét (fatönköt), ez volt a bank, a kassza. Ezen a táncon szedték botokat, nyársat, a bakterok „halapardeját", a legénybíró pedig a feldíszített cifra botját, a ,,villő"-t, a legénybíró jelképet. A legények hangos, vidám énekszóval járják a falut, az udvarokba be-bekiáltanak: „Van fassang?" Az igenlő válaszra és a kedves biztatásra eléneklik az ez alkalomhoz kötődő éneket, rigmust. A vidám hangulatkeltés mellett a sárdónak varázsigézö, télúző, tavaszváró jelentése is van. A rigmusban termésvarázsló szöveg is rejlik. Ez az első falujárás az egész falunak szólt. Minden gazda várta őket, mert bíztak, reménykedtek a bő termésben. A sárdózók énekeltek is, s utána megkapták a járadékot, kitől mi tellett, tojást, kolbászt, szalonnát. A gazdák borral kinálták a legényeket. Amikor bejárták a falut, a kocsmában vagy egy lányos háznál vacsorát készítettek a sárdózóknak az összegyűjtött adományból. Ez volt a vacsora a zenészek vagy a dudás részére is. Este a kocsmában, táncteremben folytatódott a mulatság. Másnap a legények ismét csoportosan, zenekísérettel végigjárták a falut, de csak a lányos házakhoz mentek; a lányokat az udvaron megtáncoltatták, amiért pénzt kaptak, s az egyúttal belépő is volt a mulatságra. Ezt az alkalmat nagyon vára pénzt a menyecskéktől. Egy megbízott legény a görbebot kampójával elkapta a menyecske lábát és a „tökéhez" vonszolta, húzta, ahol fizetnie kellett. Aztán hangos szóval tudtul adták a közönségnek, hogy mennyi pénzt fizetett. Volt, ahol lánccal vagy más módon „kényszerítették" fizetésre, a menyecskét beültették a „tőke" ölébe, és addig nem engedték el, mig nem váltotta ki magát vagy valaki nem fizetett helyette. A keddi mulatozásnak, táncnak 10-11 óra tájban a falu szokásai szerint a bíró, esetleg a pap vetett véget. Némely helyen harangszó figyelmeztetett arra, hogy befejeződött a farsangi vigadalom, és kezdődik a böjt. Azt tartották, hogy aki a 40 • napos böjti időben mulatozik, táncol, énekel, annak lehull a fáiról a szilva, nem terem gyümölcs, a kertjében. A Zoboralján a sárdózás szokása a második világháború után kezdett elmaradni. Értelmét és jelentőségét végleg a szövetkezetesítéssel veszítette el. De a játékosság, a jókedvcsinálás néhány mókás formája a mai napig is él például Zsérén, ahol a szokások éltetésének közösségformáló ereje is van. Általuk is összetartóbbak, ellenállóbbak, magabiztosabbak, kitartóbbak az emberek. JÓKAI MÁRIA KIT DICSÉR A FOBIZTOS? Nem éppen a legszerencsésebb beállításban számolt be az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet (EBEÉ) nemzetiségi ügyekben illetékes főbiztosa szlovákiai látogatásáról. Úgy tűnt, mintha a szlovákiai nemzetiségi kérdést csak a szlovák-magyar együttélés problémájaként értelmezné, esetleg amúgy mellékesen - még a roma problémával is számolni kell. Más nemzetiségek problémáival nem foglalkozott, pedig a rutének helyzete sem rózsás. Egyes képviselőik kifejezetten népirtásként minősítik azt a tényt, hogy az elmúlt negyvenvalahány év alatt mintegy negyvenezerrel csökkent a népszámlálás szerinti lélekszámuk. A szlovák kormányzat nagy eredményként könyvelheti el Max van der Stoel főbiztos sajtóértekezletét, hiszen szlovákiai tapasztalatairól nyilatkozni ugyan nem akart, de azt mégiscsak elmondta, hogy Milan Kňažko szlovák külügyminiszter meghívására érkezett, Jozef Markušsal, a Matica slovenská elnökével, a szlovák kormány több tagjával, sőt magával Vladimír Meéiarral is találkozott, és mindenki biztosította öt; a Szlovák Köztársaság felkészült a nemzetközi kötelezettségeinek, így például a koppenhágai záródokumentum ajánlásainak teljesítésére. Arról, hogy a magyar kisebbség képviselői mii mondtak, egyetlen szót sem ejtett. Rendkívül hálás volt viszont a szlovák külügyminisztériumnak a neki nyújtott segítségért, no meg azért is, hogy „a szlovák kormány egyes tagjai nyíltan szóltak a magyar kisebbséggel kapcsolatos kérdésekről". Hogy ez a „nyíltság" mit jelent, arról a parlament felszólalások alapján képet alkothatunk magunknak. Mert ugye, a szlovák parlamentben egészen „nyíltan" vádolnak minket a szlovákok elmagyarosításával és elnyomásával, törvények megsértésével, fasiszta, horthysta, nyilas múlttal, a szlovák nyelv ignorálásával... Az EBEÉ kisebbségi főbiztosa persze másról sem igen kívánt nyilatkozni, főként pedig arról nem, hogy összehasonlítható-e a szlovákiai magyar kisebbség helyzete a nyugat-európai kisebbségek helyzetével. Olyan kitérő választ adott az említett kérdésre, amelynek értelmében még örülhetünk is, hogy nem vagyunk kifejezetten üldözve, s képviselőink nincsenek bebörtönözve. Mit mondjak? Kis öröm, de azért most már ennek is őrülünk. Végezetül pedig el kell mondani, hogy Milan Kňažko személyes befolyásolása, lobbyzása egyelőre ugyancsak eredményesnek mutatkozik. Vladimír Mečiar állítólag ezért sem igen hajlott arra, hogy a főbiztost személyesen fogadja, mert ezzel ugye rácáfolt volna - mint ahogy rá is cáfoll - arra a nemrégi kijelentésére, miszerint a szlovák külügyminisztérium a kormány leggyengébb láncszeme. Ami viszont azt illeti, ennek a „leggyengébb láncszemnek" nem ez volt az első látványos külpolitikai sikere. A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom két vezető személyisége között esetleg éppen ezért keletkezett nemrég konfliktus, talán csak arról van szó, hogy Vladimír Mečiar attól tart, Milan Kňažko szalonképesebb lesz Európában, mint a szlovák kormányfő. FEKETE MARIAN MEGGYŐZTE KUČERA URAT? Matúš Kučera oktatási miniszter állta szavát, és érdemben nem válaszolt Fóthy János kereszténydemokrata képviselő interpellációjára a szlovák parlamentben. Hogy ebben milyen szerepet játszott az, hogy a képviselő nemzeti kisebbségről beszélt, azt csak ő tudja. Mindenesetre a miniszter ebbe a - megítélése szerint - nem hivatalos megnevezésbe kötött bele, mondván: mivel nemzeti kisebbség nincs, neki nem kell reagánia az elhangzottakra. Fóthy János nem fogadta el a miniszter okfejtését. A nemzeti kisebbség fogalmát kétségbe vonó kijelentésével kapcsolatban idézte Odylo Štampachot, a Károly Egyetem ismert teológusát: „Keresztény filozófiai szempontból a világon minden nemzet azonos értékű. Nemzetiségi kisebbségek nem léteznek. Csak nemzetek s tehát nemzeti kisebbségek vannak (kivételes esetben nemzetiségi kisebbségnek nevezhető az az etnikai csoport, amelynek nincs anyaállama). A sztálini kommunizmus szüleménye az az elmélet, hogy a nemzetiség kevesebb, mint a nemzet. Ez az elmélet a gyengébb feletti uralmat szolgálta. Meggyőződésem, hogy az SZK területén kívül élő szlovákok kulturális és nyelvi vonatkozásban a szlovák nemzethez tartoznak. Tehát nemzeti és nem nemzetiségi kisebbséget alkotnak." Ennyi az idézet. Vajon sikerült meggyőzni a miniszter urat? ~ -rTAKARÉKRA ÁLLÍTVA (Folytatás az 1. oldalról) hetö osztályok számát. Ahol kevés a gyermek, ott osztályok megszűnésével kell számolni. Természetesen, a gyermekek átkerülnek más óvodákba, amelyekben ezáltal feltöltődik a létszám. Az óvónők közül viszont lesznek, akik állás nélkül maradnak, hacsak nem egyeznek meg egymás között, hogy egyenlő mértékben csökkentik a kötelező óraszámot. - Ezzel az átcsoportosítással a bérekre szeretnénk megspórolni némi összeget - kapcsolódik bele a beszélgetésbe Pluhár igazgató úr. - Van azonban egy másik probléma is: az üzemeltetési költségek előteremtése. Ezen a téren sem tudunk mást tenni, mint hogy a nem kihasznált épületeket egyelőre leállítjuk. Tíz-tizenegy óvodáról lenne szó a járás területén, olyan óvodákról, melyeket annyira kevés gyerek látogat, hogy ráfizetéses a működtetésük. Az esetek többségében van a közelben másik óvoda, ahova át lehet helyezni a gyerekeket. Viszont a fölöslegessé váló takarítónők, szakácsnők, óvónők további sorsa a felmondás lesz. Tudatában vagyunk e probléma komolyságának, de mi arra törekszünk, hogy az intézkedések ne sújtsák a gyermekeket. Lehet, hogy a szülőknek tíz méter helyett egy kilométerre kell hordaniuk a csemetéjüket, de lesz hová. Egyelőre azoknak az intézményeknek az esetében folyamodunk ilyen megoldáshoz, amelyek nem kötelezőek: tehát az óvodák, a művészeti alapiskolák esetében. Az iskolákat a tervezett takarékossági intézkedések egyelőre nem érintik, éppen csak a napközi otthonokat annyiban, hogy ott, ahol azt az alacsony létszám indokolja, csökkentjük a nevelők kötelező óraszámát. Senkitől sem várunk el olyan munkát, amit nem tudunk megfizetni, viszont csak azt a munkát tudjuk megfizetni, amelyet valóban elvégeztek. A fentiekből is kitűnik; a Komáromi járásban március elsejétől valóban várható néhány óvoda megszűnése, pedagógusok és más alkalmazottak elbocsátása. A tanügyi igazgatóság kényszerhelyzetre hivatkozik, nem is alaptalanul. De vajon mit szólnak mindehhez maguk az érintettek, a komáromi pedagógusok? - Ha őket hallgatjuk, hogy mennyi gyermek jut néha egy óvónőre, hogy milyen fölösleges munkaerőket fizetnek, akkor belátjuk: valóban tenni kell valamit. Ahol lehet, ott takarékoskodjunk. De az nagyon kellemetlen lesz, ha embereket kell elbocsátani. Az iskolákat, amennyire tudom, ezek a változások nem érintik. Viszont jó lenne tudni, hogy valóban ez a megoldás-e a legjobb, s hogy elégségesek lesznek-e ezek az intézkedések? - teszi föl a kérdést sokadmagával Vörös Mária, a Béke utcai alapiskola igazgatónője. És ez az, amire a tanügyi igazgatóság sem tud válaszolni. Maguk is attól tartanak, a tervezett takarékoskodási intézkedések nem sokat fognak javítani a helyzetükön. Akkor pedig várhatóan újabb lépések következnek. Úgy tűnik, a Kučera miniszter által meghirdetett takarékossági programnak köszönhetően oktatási rendszerünk a jövőben korántsem lesz olyan „nagyvonalú" a tanulóifjúsággal szemben, mint azt ez idáig „Valóban ez a legjobb ma dás?" - kérdezi Vörös Mária (Méry Gábor felvételei) megszoktuk. Bár az ésszerű takarékoskodásnak az iskolaügy háza táján is van, lehet létjogosultsága, am azonban ügyelni kell, hogy a spórolás semmi esetre se érintse hátrányosan a gyermekeket, a peda gusokat, sem pedig az oktatás színvonalát. Ezt pedig nem lesz könnyi elérni. S. FORGON SZILVIA Zsérei sárdózás (A szerző felvétele]