Új Szó, 1993. február (46. évfolyam, 25-48. szám)

1993-02-18 / 40. szám, csütörtök

1993. FEBRUÁR 18. ADÓSSÁGOK A HATÁRON TÚLRÓL Egy ország szétverése néha bizony képtelen helyzeteket teremt. Csehszlovákia esetében ide tartozik a cseh és szlovák vállalatok kölcsönös tartozásainak sorsa. Az egykori Csehszlovákiában ugyanis, ahol különböző okok miatt még Václav Klaus. sem merte teljes mértékben bevezetni a csődeljárás intézményét, a vállalatok ós vállalkozók tökélyre fejlesztették a fizetésmegtagadás módszereit és az (gy megtakarított összegek sokuknál a gazdaságossági számítások természetes részévé váltak. Ennek következtében még a jóimenő vállalatok között is általánossá vált az ún. sorbanállás, vagyis a másodlagos fizetésképtelenség Olyan körbetartozások alakultak ki, amelyeket ezidáig számítógép segítségével sem sikerült hatékonyan kibogozni. A nagy nem adok — nem kapok során egyedül az adóhivatalnak van esélye, amely elmaradó fizetések esetén letilthatja az illető bankszámláját ós megkaparinthatja a partnerektől érkező befizetéseket. Napjainkra a cseh—szlovák kereskedelmi térségben a fizetésképtelenség meghaladja a 300 milliárd koronát és ennek háromnegyedét a sorbanállás teszi ki. A két ország fizetési rendszerének különválasztása után azonban kérdésessé vált a cseh ós szlovák vállalatok kölcsönös tartozásainak jövője. A Szlovák Pénzügyminisztérium felmérése szerint ugyanis a szlovák vállalatok csehországi partnereikkel szembeni tartozásai összesen 16,5 milliárd koronát, fordítva pedig 15 milliárd koronát tesznek ki. Szlovákiában a legnagyobb adósok a túrócszentmártoni gépgyár (1,7 milliárd), a besztercebányai gépgyár (594 millió) és a dubnicai gépgyár (543 millió). A legnagyobb csehországi adósok listáját szintén a túrócszentmártoni gépgyár vezeti (685 millió korona folyósítását várja hiába), őt követi a surányi Elitex (513 millió), a kassai vasmű (498 millió) és a partizánskei cipőgyár (470 millió). A legnagyobb csehországi adósok között szerepel a kopfivnicei Tatra (880 millió), a prágai Motokov (533 millió) és a szintén prágai Exico (400 millió). A sorbanállások miatt kialakult kilátástalan helyzetet valószínűleg csak a csődtörvény hatályba lépése oldja fel — várhatóan meglehetősen fájdalmas folyamat során. Csehországban ez előreláthatólag áprilistól indul meg, Szlovákiában a kormány egyelőre nem nyilatkozott az ügyben. Bármi is történjék azonban, február nyolcadika óta az adósoknak gyakorlatilag semmiféle közvetlen lehetőségük sincs a másik köztársaságban fennálló követeléseik behajtására, (gy azután nem marad más megoldásuk, mint hogy a már nemzetközivé vált kereskedelmi vitának a hágai bíróság elé való terjesztésére. Több tucat ilyen jellegű per megjelenése viszont jelentősen rontaná Csehszlovákia két utódállamának külföldi hírnevét, (gy azután nem lesz elegendő, ha a probléma hallatán Vladimír Mečiar továbbra is csak a vállát fogja vonogatni. Az országot szótverő politikusoknak ezért nagyon gyorsan valamiféle más megoldást kell találniuk. Látva a szlovák kormány eddigi teljes gazdasági tehetetlenségét, már csak abban reménykedhetünk, hogy ennek kimunkálása valamiféleképpen a cseh kormánynak is érdekévé válik. TUBA LAJOS B iÚJSZÓ* GAZDASÁG 8 HINTA-PALINTA, AVAGY MIT TEHET A MAGÁNGAZDA A SZÖVETKEZETTEL SZEMBEN A szövetkezetek transzformációjáról számos írás jelent már meg. Hol így vitték véghez mindazt, amit a törvény előír, hol úgy. Hol változott valami, hol nem. Azok, akik tagjai maradtak az új, transzformálódott szövetkezetnek, többnyire elégedettek, a szövetkezetből kilépők, a földjüket kikérők viszont nem. Nem is csoda, hiszen a jogtalanul elvett vagyonuk ma sem az övék. S nem is lesz az egyhamar. Ugyanis aki idő előtt lépett ki a szövetkezetből, illetve kérte ki a földjét a közösből, azt sok helyütt „közellenségnek" tekintik. Nem titok, hogy a szövetkezeti elnökök a tagság, a közösség érdekeit — s egyben posztjukat — védik, s bár eleget kell tenniük a törvénynek, gyakran hintába ültetik a magángazdákat. Nemcsak az ő bűnük, hogy tehetik. Ilyen a törvény. Tévedtek, akik úgy vélték, hogy a transzformáció befejezésével egycsapásra megoldódnak az ágazatot szorító gazdasági és szociális problémák. A tapasztalat inkább az, hogy az esetek többségében csak a szőnyeg alá söpörték a szemetet A kompromiszszumra való hajlam hiányában ugyanis a legtökéletesebb transzformációs törvény sem lesz képes orvosolni a sérelmeket. S erről a transzformációs törvényről a legnagyobb jóindulattal sem mondható el, hogy maga a tökély. A folyamat elején ugyan felcsillantotta a vagyonszerzés lehetőségeit a jogosult személyek előtt, a beépített fékek révén azonban gyakorlatilag kivitelezhetetlenné teszi ennek érvényesítését. Lapunkban is nemegyszer felhívtuk a figyelmet, a jogosult személyek vegyék komolyan a transzformációs gyűléseket, figyeljenek oda, milyen tervezetet készítenek, illetve fogadnak el. Az utólagos panaszokból, sajnos, kitűnik, hogy az esetek többségében a könnyebb ellenállás útját választották. S kialakult az a felemás helyzet, hogy bár kiszámították számukra a vagyonrészüket, nem rendelkezhetnek vele. Az újonnan megalakult szövetkezetek pedig a törvényre hivatkozva hintába ültethetik a kérelmezőket, vagy egyszerűen meg sem hallgatják őket. Tehetik, hiszen ilyen a törvény. Németh Lajos udvardi olvasónk saját maga és néhány sorstársa nevében szerkesztőségünknek írt levelet, amelyben elpanaszolta, hogyan értelmezte a falu szövetkezetének vezetése a transzformációs törvényből eredő jogokat és kötelességeket, hogyan próbálnak meg szinte naponta keresztbe tenni a magángazdáknak. A dolog még 1990-ben kezdődött, amikor levélírónk édesapja, aki rokkantnyugdíjas, néhány hasonló cipőben járó társa nevében azt kérte a szövetkezettől, hogy a nyugdíjasok számára is emeljék meg a természetbeni juttatásokat, vagy pedig mérjenek ki számukra fél hektár földet, amibe azt vethetnének, amit akarnak. Sajnos, az elutasító válasz mellett néhány gúnyos megjegyzést kaptak csupán. Aztán jött a transzformáció. Levélírónk édesapja a transzformációs tanács tagja lett, s gyűléseken többször is rámutatott a tapasztalt hiányosságokra. Többek között arra, hogy a tanácskozásokról nem írtak jegyzőkönyvet, hogy a transzformációs tervezetet nem láthatta a bizottság mindegyik tagja. Mikor ezt nehezményezték, kaptak két órát, hogy átnézhessék. A második transzformációs közgyűlésen pedig kidolgozott forgatókönyv szerint tették lehetetlenné vagy kifütyülték azokat, akik a szövetkezet vezetése ellen akartak szólni. Az egész színjáték akkor tetőzőtt, amikor levélírónk törvényadta jogával élve kérte a kiszámított vagyonrész kiadását. Véleménye szerint az elnökkel nem lehet megegyezni. Sem a szőlő, sem a bevitt gépek, sem pedig az épület ügyében, amelyet bérbe szerettek volna venni. Azt ugyanis éppen az elnök rokona használja. Kiderült, hogy a panaszosunk ismeri a törvényes rendelkezéseket, buktatókat, joghézagokat egyaránt. Nem titkolta, hogy jogainak érvényesítésekor másképpen értelmezi a törvényt, mint az elnök. — Miként látja, ítéli meg a helyzetet az udvardi elnök? — kérdeztük az energikus, rendkívül beszédkészséggel megáldott, kissé nyers modorú Stanislav Becík mérnöktől. Nem örült jöttünknek, de hellyel kínált. Nem is kérette magát, mondta a magáét, nagy hangerővel. Egek — gondoltam megdöbbenve — ha ebben a stílusban, ekkora hanggal tárgyal az emberekkel, az idősekkel, csoda, hogy megrémülnek? A kollégával egymásra néztünk, s tovább hallgattuk az elnököt, aki sorra elutasította a panaszos „vádjait". — A törvény betűje szerint transzformálódott a szövetkezetünk. Nálunk nem volt létszámcsökkentés, itt nincs létbizonytalanság, fizetőképesek vagyunk. Az is jelez valamit, hogy csak kevesen kérték ki földjüket. Sajnos, a magángazdálkodók közül nem tudunk mindenkivel közös nevezőre jutni. Főleg, ha a kárpótlás fejében potom áron követelnek tőlünk olyan gépeket és épületeket, amelyek piaci értéke jóval nagyobb, mint amennyit kérnek érte. Ebbe nem mehetünk bele, hiszen elsősorban a tagság érdekeit kell védenünk. — A raktár épületét, ugye, a rokona használja? — állítottuk meg a szóáradatot. — Nem használja, szabályosan bérli. Havi harmincezer koronáért. Ha kell a magángazdáknak, odaadjuk, de a kikiáltási ár 1,5 millió korona! — közölte, s azonnal behívatta a pénzügyi osztály vezetőjét, akinek bizonyítania kellett, hogy minden előírásszerűen zajlott. — Nem azt néztem, rokon kéri vagy sem, hanem azt, hogy ő ajánlotta fel a legmagasabb bérleti díjat — zárta le a témát. A nyugdíjasok megemelt juttatásának kérdésére is rövid választ kaptunk. Erre csak a szövetkezet alapszabályának módosítása révén lett volna lehetőség, azonban azt is hozzátette, hogy ebben az esetben az aktív tagok juttatásából kellett volna elvenniük. A gépek felértékelése is külön téma. - Miért nem fogadja el a mezőgazdasági gépeket felbecsülő szakértői véleményeket? — Valaki csúszópénzt ad a szakértőnek, s én 20 ezerért adjam oda, kótyavetyéljem el az 50 ezret érő traktort? Nem estem fejre! Mondtam már, s hangsúlyozom még egyszer, hogy 1127 tag érdekét kell védenem! Bárki bármit mond, az eredményeink jók. Nem azért választottak meg, mert félnek tőlem az emberek, hanem azért, mert megbíznak bennem és vezetési módszereimben. Azt elismerem, hogy a transzformációs törvényben sok minden félremagyarázható. Igyekszünk kielégíteni a magángazdák igényeit, de talán érthető, hogy nem részesítjük őket előnyben. Az elnök maga is földtulajdonos, mintegy negyven hektáron önállóan gazdálkodhatna, de nem teszi. Bizonyára tudja, hogy miért. Kétségtelen azonban, hogy ügyesen öszszefogja az embereket, hiszen a szövetkezet biztos megélhetést jelent számukra. Az udvardi példa egyike a vagyonnevesítés körül várhatóan még hosszú ideig húzódó problémáknak. Keserű tapasztalat, hogy bár jogsértés általában sehol sem történik, hiszen a szövetkezet vezetése a törvény megfogalmazásaival nyugodtan takarózhat, valójában újabb ezeréves sérelmek alapjait rakják le egymás között azok, akik belemennek ebbe a játékba. A magángazda számára azonban nincs más lehetőség. Egyezkedhet. Vagy meghallga^ák, vagy nem. A vagyonnevesítéssel beültették egy hintába, amely a politikai széljárástól függően egyszer fent van, egyszer pedig lenn. Jelenleg úgy tűnik, a hinta holtponton áll, s nincs, aki meglökje... PÉTERFI SZONYA T. SZILVÁSSY LÁSZLÓ 25 EZER FORINTOS ERTEKHATAR FELETT „MEHRWERTSTEUER" - MAGYARORSZÁGRÓL Aki Ausztriából ezer schillingnél értékesebb holmit hoz haza, a vámnál lepecsételteti a számláját és visszajár neki az adó, közkeletű nevén a Mehrwertsteuer. Magyarország kormányrendeletben könnyített a visszaigénylés szabályain. Polgárainknak a következő mozzanatokra kell ügyelniük. Az adóvisszatérítés az eladó hibátlanul kitöltött, 25 ezer forintnál nagyobb értékű, egy vagy több dologból álló vásárlását igazoló számlájának mellékletével, kérelem útján lakcímet, a megvásárolt áru ellenértékének megfelelő konvertibilis valuta forintra váltását igazoló nyugtát és a magyar vámőrség igazolását, miszerint a számlán szereplő árut valóban kivitték az országból. A kérelemben a turista rendelkezhet, hogy hol kívánja a visszajáró, fogyasztási cikkek esetében zömében 25 százalékos adót felvenni. A kérelmet APEH Fővárosi Igazgatóság, Sas utca 2. Irányítószám: 1052 címre kell elküldeni. Az adóhatóság 30 napon belül határoz és döntéséről levélben értesíti a jogosultat. Lakjon az Nagymegyeren avagy Oregonban. Ha az adóra váró mondjuk egy pozsonyi bankba kérte a pénzt, akkor a külföldre utalásért az OTP Bank ezer forint kezelési költséget levon. A maradékot konvertibilis valutában küldi Szlovákiába. Az is elképzelhető, hogy a bevásárló egy határközeli magyar bankot jelöljön meg, ahol az adóhatóság döntését követően 5-6 napon belül felvehető az összeg. A belföldi átutalás költségmentes. Ez a követelés Magyarországon nem évül el, vagyis csak ezért nem érdemes útra kelni. Mint az ismert, Magyarországról koronáért csak három ezer forintot meg nem haladó árut volt szabad kivinni. A szlovák koronával ugyanez a helyzet, de a magyar devizakódex ősz elejére esedékes módosítása ennek többszörösét fogja engedni. A változtatást sürgetik a magyar kereskedők. Az M1-es autópálya tatabányai csomópontjánál található — micsoda véletlen: csehszlovák elemekből épített — Galla Flóra a maga 3000 négyzetméterével az ország legnagyobb kertészeti centruma. A hazai magánszemélyek tulajdonában álló kft. az áruháA Galla Flórában nem ritka a csallóközi (A szerző felvétele) zi profil mellett évente majd egymillió szőlőoltaványt és mintegy 300 ezer darab gyümölcsfacsemetét állít elő. Az áruház igazgatója Temesi László agrármérnök. Valaha mezőgazdasági technológiákat tervezett Szlovákiában. Akkori kollégái közül mind többen az üzleti partnerei lesznek. — Nyitásunk, vagyis a múlt év júniusa óta járnak át hozzánk csallóköziek. Nem egy szlovákiai vevőmnek kevés a tíz kilós kiszerelésű lucerna, vöröshere vetőmag — mondja. — Az Érsekúkjvár környékiek sok vetőmagot visznek. Meglepően sok vetőburgonyát vittek, sőt még kukoricát és búzát is keresnek. Eddig semmi bajom, ám ha egy minden kiegésztőjével felszerelt kapálógépet akar megvenni egy nagymegyeri gazda, kénytelen lennék levetni kereskedői mivoltomat. — Mert? — Kérdezősködni kezdek, mint egy hatósági ember: Hogyan viszi át a határon? Úgy jött át hozzám vásárolni, mintha Bécsbe indult volna? Elegendő dollár, márka beváltását tudja igazolni? Mert akkor nemcsak ingyenes kertészeti tanácsokkal segítjük, hanem arra is ügyelünk, hogy visszakapja az adót. Dehát, tudja, én a visegrádi együttműködést valahogy úgy szeretném megélni, ahogy egy francia kereskedő szolgálhatja a belga vevőket... V. PAIZS GÁBOR