Új Szó, 1993. február (46. évfolyam, 25-48. szám)

1993-02-15 / 37. szám, hétfő

MOZAIK . ÚJSZÓM 1993. FEBRUÁR 15. AKIK NEM TUDTAK FELEJTENI 1947 januárja szomorú emlékeket idéz a naszvadi nép emlékezetében. Akkor kezdődött ugyanis az a folyamat, melynek eredményeképpen az egykor tisztán magyarok lakta katolikus faluból több nemzetiségű és hitű község lett. Azt 1947-ben és 1948-ban lezajlott deportálások, áttelepítések előtt Naszvad lakóinak száma 5768 volt. Egy év leforgása alatt a lakosság fele Magyarországra került, körülbelül 80 család pedig Csehországba. Helyükre új telepesek érkeztek: szlovákok Magyarországról, Romániából és Észak-Szlovákiából. Jelenleg Naszvad lakóinak száma 5200. Hatvanöt százalékuk magyarnak, harmincöt százalékuk szlováknak vallja magát. A naszvadiak tragédiája 1947. január 6-án, "háromkirályok napján kezdődött. A deportálásokról szóló hírek ugyan már korábban elérték a falut, az emberek azonban minden rossz előérzetük ellenére sem tudták elhinni őket. Bár már nem voltak állampolgári jogaik, nem voltak iskoláik, a sorköteles fiúkat sem vitték katonának, az idősek nem kapták a nyugdíjukat - ök művelték a földet, gondozták a jószágot vagy napszámba jártak, hiszen arra még jó volt a magyar, hogy dolgozzon. A félelem először akkor jelentkezett, amikor megérkeztek a „fehér cédulák". Dobosi József 46 év távlatából a következőképpen emlékszik viszsza a történtekre: - Én 1946 februárjában kerültem haza a hadifogságból. Akkor már osztogatták a fehér cédulákat. Az emberek féltek, de hallgattak. Senki sem próbált ellenszegülni, elbújni vagy elmenekülni. Hová is mehetett volna? Újvárban már üldözték a magyarokat, a környéken mindenfelé csendőrök cirkáltak. Gyanús volt az ember a saját falujában is. A kitelepítésről szóló papírlapokat egy illetőnél rakták le az udvarban, ott keresgélte a falu népe, hogy ki kapott és ki nem. Én akkoriban már udvaroltam egy lánynak, együtt mentünk el megnézni, kaptunk-e mi is végzést. Attól féltünk, hogy kitelepítenek bennünket, s akkor el kell válnunk egymástól. Szerencsére nem így történt. Ma sem értem, hogyan úsztuk meg. Szegények voltunk, szüleim napszámba jártak dolgozni, földünk sem volt, bennünket mégsem deportáltak. Nem úgy, mint a szomszédunkat, Nagy Gábort és családját. Emlékszem arra a hajnalra, amikor a ponyvás teherautó beállt az udvarukra. Ők nem akartak rá felülni, erre jött egy szakasz katona, és körbefogták a házat. Kevéske bútorukat feldobálták a raktérre, utána két katona megfogta Nagy Gábor reszkető feleségét, karján a kis gyerekkel, és őket is feltuszkolták. Paluska Margit néni 16 éves volt, mikor szüleivel és két nővérével együtt szintén el kellett indulnia a nagy útra. Édesapja hiába próbált számukra felmentést kieszközölni, miután megtudta, hogy egyesek 5 ezer korona fejében itthon maradhattak. Mire nagy nehezen összeszedték a pénzt, tőlük már nem fogadták el ,, Valakinek el kell menni" -ezt válaszolta a csendőr. A naszvadiak Csehországban Kolín és Čáslav környékére kerültek - cselédeknek a cseh gazdákhoz. Hónapok teltek el, míg az otthon maradottak hírt kaptak róluk. De alighogy lezajlottak a deportálások, a naszvadiakat máris újabb megpróbáltatások érték: a kitelepítés. Erre 1947 kora őszén került sor. - Ha nem is volt olyan megrázó, mint a deportálás, az elválás épp olyan fájdalmas volt - emlékszik vissza Dobosi József. - A kitelepítettek vihettek magukkal mindent, amijük csak volt, éppen csak a házukat, földjüket kellett itthon hagyniuk. De lehet-e nagyobb veszteség egy parasztember számára, mint ha meg kell válnia a földjétől, melyet két keze munkájával szerzett, a háztól, melyet ő, vagy szülei építettek? Bizony sírva mentek el Magyarországra a tősgyökeres naszvadiak, sőt sokan már sírni sem tudtak bánatukban. Folyt a kitelepítés, a naszvadiak hónapokon át kísérgették ismerőseiket, rokonaikat az érsekújvári állomásra, ahonnan a vonat az ismeretlen felé vitte őket. Császártöltés, Hajós, Csávoly, Bácsbokor lettek az új otthonaik. Az e falvakból kitelepitáltak után üresen maradt házakba is. A szomszédunknak, a már említett Nagy Gábornak a házában például hatan laktak. Mikor felesége 1948 tavaszán a két gyerekkel hazaszökött Csehországból, be sem akarták engedni. A 81 éves Nagy Juliska néni remegő hangon idézi föl a történteket. Egy ideig a testvéremnél aludtam, aztán meg hol itt, hol ott. Ráadásul terhes is voltam. Elmentem az orvoshoz, aki miután elpanaszoltam a helyzetemet, megígérte, szól majd az érdekemben. Fogtam magam, és hazamentem a gyerekekkel. A konyhában állítottunk fel egy ágyat, abban aludtunk mi. A szlovákok kihívták a csendőrt, aki felszólított, hogy menjek ki. Mondom neki: ,,Ez az én házam, én rongyoskodtam érte, nem ezek." A csendőr erre azt felelte: ,,Ha elvitték Csehországba, ott a helyük. Hogy mert hazajönni?!" Aztán megfenyegetett: ha este hatra nem megyek ki a házból, erőszakkal fog kidobni. Én mégis maradtam. Végül a szlovákok mentek el. Egyik a másik után. A Csehországból hazaszállingózó embereket 1948 nyarán többnyire hasonló helyzet fogadta a faluban Itthon hagyott vagyonkájuk ebek harmincadjára jutott, jószágaikat elkötötték, szerszámaiknak lába kélt Idegenek laktak házaikban, ideNaszvad a húszas évek elején tett svábok helyére kerültek: száműzött a száműzött helyére. A dunántúli falvakban épp olyan idegenül, helyenként ellenségesen fogadták őket, mint ahogy Naszvadon a helyükre érkező szlovákokat. Pedig ők nem önként mentek el falujukból, nem jószántukból költöztek a kitelepített svábok házaiba. - Követeik már két-három hónappal az áttelepülés előtt eljöttek körülnézni. Jártak utcáról utcára, nézegették a házakat, s amelyik megtetszett, annak a tulajdonosa rákerült a kitelepítettek listájára - meséli Dobosi József. - Megálltak a mi házunk előtt is, de az kicsi volt: hát nem tetszett nekik. Viszont pár méterrel tovább már az utcában levő csaknem összes házat kiválasztották. Tulajdonosaikat pár hónapon belül Magyarországra telepítették, s helyüket az áttelepülők foglalták el. Beköltöztek a Csehroszágba deporgenek gazdálkodtak a földjeiken, igy jártak Paluskáék is. - Szüleimnek a deportálás előtt már egész szép kis vagyonkájuk volt - meséli Margit néni -, s mire hazakerültünk, csupán két ágyunk maradt. A bútorainkat Csehországban kellett hagynunk, mivel szöktünk, Emlék 1947-böl: a Paluska családot ábrázoló felvétel Čáslavban készült haza már nem hozhattuk, amit meg itthon hagytunk, azt széthordták. Vajon kárpótolnak-e valaha is bennünket a kárért? A faluba települő szlovákokat a helybeliek nem fogadták barátságosan. Tehetetlenül kellett nézniük, ahogy ismerőseik házába beköltöznek, így a hangulat sokáig feszült volt. Vajon mit éreztek mindebből a Naszvadra áttelepült szlovákok? Pinke István Kiskőrösről került Naszvadra családjával együtt Engedett a rábeszélésnek, bízva az áttelepülést propagáló megbízottak ígéreteiben: ideát Kánaán várja őket. - Ahhoz képest, ahogy Kiskörösön éltünk, itt valóban jobb körülmények fogadtak - vallja be őszintén. - Odaát mi igen szegényesen éltünk, volt ugyan szőlőnk, de nem sok, meg annyi földünk, amiben a télire való krumpli megtermett. Nyaranta napszámba jártam, télen aztán abból éltünk, amit a szezonmunkáért kaptam. így aztán, mikor hallottam, hogy itt szép vidék, jó termőföld, takaros házak várnak, én is aláírtam az áttelepülési ívet. Hozhattunk mindent, amink csak volt, még az aprófát is felpakoltuk. Itt nagyszerűen fogadtak, volt diadalkapu meg ünnepi beszéd, aztán mindenkit elvezettek a számára kiutalt házhoz. Mi pedig beköltöztünk. Később tudtuk meg, hogy az egykori tulajdonos a Dunántúlra került valami svábnak a helyére. Hozzánk hiába is mentek volna, mert nem fértek volna el a mi házainkban, udvarainkon. Pinke István tehát elégedett volt. S ha eleinte furcsán is érezte magát az idegen házban, az idegen szomszédok között. Nem ment volna vissza Kiskőrösre semmi pénzért. Viszont akadtak olyanok is, akik miután látták, miként válnak miattuk földönfutókká egész családok, inkább visszamentek a saját falujukba. Olyanok is voltak, akik nem tudtak megszokni Naszvadon, s egy idö után más faluba, más vidékre költöztek. A többség viszont maradt, s azóta is Naszvadon él. Dobosi József szerint körülbelül tíz évig tartott, amíg az őshonos lakosság és a betelepültek között rendeződtek a viszonyok, amíg a kezdeti ellenségeskedés megszűnt. A barátkozást a fiatalok kezdték, s az első vegyes házasságok után az idősebbek is összebékültek. Ma már nincs különbség az őshonosok és az áttelepültek között. Szlovákok és magyarok békében élnek egymással. A negyvenhét évvel ezelőtti eseményekre már csak kevesen gondolnak: akik átélték, akik megszenvedték és elviselték. Ők nem tudnak felejteni. S. FORGON SZILVIA TANÁCSOK: ADÓÜGYBEN § FÖLDÜGYBEN § BIZTOSÍTÁSÜGYBEN § MOLNÁRNÉ (Zselizről) több kérdésre is választ vár adószakértőnktől. Többek között azt kérdezi, hogy férje csak alkalomszerűen tesz szert mellékjövedelemre, de vállalkozásához gépkocsiját is használja. Kell útadót fizetnie? - Ha gépkocsiját beviszi a vállalkozásba, akkor mindenképpen útadót is kell fizetnie Miképpen számolja el a kéz alól vett használt írógépet? - Ha valaki bármit is költségként el akar számolni, bizonylattal kell alátámasztania. Ha nincs bizonylat - számla valaminek a megvételéről - nem is számolhatja el költségként. Férje eddig nem fizetett jövedelemadót, mert bevételeiből leírta a leírható tételeket, s gyakorlatilag nem maradt megadózandó összeg. Az adóhivatalban azt mondták, hogy az idén ezt már nem teheti meg, könyvelést kellett volna vezetnie. Igaz ez? - Ez igaz. Ha férjem betegállományba kerül, kap táppénzt a főállásból és a vállalkozásból befizetett adóból? Hiszen az egyikből 12 %-ot, a másikból pedig 50 %-ot kell befizetni. - A kérdésfeltevő talán tévedett, amikor a biztosítás helyett adóról beszélt, mert a táppénzt a betegségi biztosításra befizetett alapból kapja a beteg. És hogy mennyi táppénzre számíthat a befizetett biztosítás alapján? Elsősorban tudni kell, hogy a táppénzt az összbiztosítási járulékból számítja ki a biztosító, ugyanakkor azonban a táppénzfolyósítás limitálva van. A legmagasabb összegű táppénz egy napra jelenleg 162,- korona lehet. Sajnos, több nem, de kevesebb igen. Ha valaki erején felül vállal munkát azért, hogy családját el tudja tartani, kaphat valamilyen kedvezményt? Nem járna jobban, ha szociális segélyt kérne? - Sajnos, semmi ilyesmire nincs lehetőség a szociális segélyen kívül. Szociális segélyt pedig a munkanélküliek kapnak. Itt mondanám el, hogy gyakran hozza ki az embert sodrából egy-egy miniszter, amikor teljesen másképpen magyaráz bizonyos kérdéseket, mint ahogyan a törvény rendelkezik, majd magyarázatának végén mintegy mellékesen megjegyzi, hogy ez még nincs benne a törvényben, de készülnek a módosításra. Az ilyen kijelentések különösen gyakran hangzanak el napjainkban a biztosítással kapcsolatban. Azt viszont semmiképpen sem tanácsolnám, hogy a jelenlegi hatályos törvények ellenében cselekedjen kérdezőnk férje, mert késés esetén bírságot is kiróhatnak rá. Hiszen a demokrácia alapszabályaiba beletartozik, hogy ha nekem személy szerint nem is tetszik egy törvény, mivel az parlamentáris úton született, alá kell magamat vetnem. TÓTH JÁNOS UJ POLGÁRMESTEREK - ÚJ TERVEK Január végén helyhatósági pótválasztások voltak, melyek során néhány dél-szlovákiai község élére magyar nemzetiségű polgármester került. Közülük kértünk meg kettőt, hogy néhány mondatban mondja el jövőbeni terveiket. Bokros Ferenc, Hegyéte polgármestere: - A választásokon független jelöltként indultam. A hároméves képviselői, majd tanácstagi tevékenységem során szerzett tapasztalataim azt bizonyítják, hogy a falu fejlődését fel lehet gyorsítani, s ezért jelöltettem magam. Ami a konkrét terveimet illeti: a vízvezeték több éve tartó építését mielőbb befejezni, s a gáz bevezetését, valamint a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítését is meg szeretnénk oldani. Községünk területén helyezkedik el a járási szennyvíztisztító állomás, s erre szeretnénk a falut mielőbb rákapcsolni. Szociális programunk keretében segiteni szeretnénk a hátrányos helyzetű lakosokat, és ebből a célból egy bizottságot hozunk létre, amely megállapítja, melyek azok a családok, amelyek valóban segítségre szorulnak. Egyébként három község, Hegyéte, Balázsfa és Balázsfa-kolónia tartozik az igazgatásunk alá és munkámmal egyformán szeretném a Dunaszerdahelyi járás három településének fejlődését segíteni. Az ötszázharminc lelket számláló Füleksávoly választásra jogosult polgárainak többsége Pavlik Lászlóra, az Együttélés jelöltjére voksolt. A 41 éves polgármester elképzeléseiről a következőképpen nyilatkozott: - Községünkben a legnagyobb problémát az ivóvízellátás jelenti. Főleg a magasabb fekvésű, új negyedben okoz ez gondot. Ezért úgy gondoltuk, hogy a vezetékes ivóvízellátásra állunk át. Az állami gazdaságnak van egy víztározója, amely az egész községet el tudná látni elegendő és jó minőségű vízzel Reméljük, sikerül megegyeznünk az állami gazdaság illetékeseivel. Tervbe vettük továbbá a földgáz bevezetését is, mert a szénnel, illetve beszerzésével minden évben gondok vannak. Községünkben aránylag sok az idős polgár, ezért a képviselő-testülettel úgy határoztunk, hogy egy rendelőt hozunk létre a községi hivatal egyik helyiségében, ahol hetente egyszer orvos rendelhetne. Nagy gondot jelent a munkanélküliség is. A falu munkaképes lakosságának húsz százaléka nincs állásban Sajnos, nincs lehetőségünk számukra munkát biztosítani, (g-g) SZOLGÁLATI KUTYÁT IS LOPOTT A védelmi minisztérium a napokban nyilvánosságra hozta a poprádi katonai objektumban történt fegyverlopás néhány érdekes részletét. Tény, hogy a zsákmány - 45 kiló plasztik robbanóanyag, 20 darab kézigránát, 2 irányítható tankelhárító lövedék, 600 darab kilenc milliméteres pisztolytöltény,,valamint több tucat világító- és jelzőrakéta - komoly fegyvertárt képezett. A nem mindennapi fegyverrablás körülményei egyértelműen arra utaltak, hogy a tettesnek kitűnően kellett ismernie a helyszínt, az őrszemek mozgását. Ez segítségül szolgát a nyomozásnál, s mindenekelőtt az alakulatnál szolgálatot teljesítő katonák körmére néztek, igy jutottak egy alaposan gyanúsítható - korábban kétszer lopásért elítélt -, tényleges katonai szolgálatát teljesítő közkatona nyomára. A bizonyítékok súlya alatt a gyanúsított csakhamar beismerte tettét. Kiderült, egy másik alakulatnál a szolgálati kutyát - amellyel őrjáratot teljesített - is ellopta. A fiatalember, aki apa nélkül, nehéz családi körülmények között nevelkedett, kitűnt kalandvágyó természetével, s nagyon fiatalon kapcsolatba került az alvilággal. Fegyverrablás útján pénzhez akart jutni A robbanóanyag (kilója a feketepiacon állítólag 85 000 koronába kerül) és a fegyverek értékesítése után Svájcba szeretett volna emigrálni. M. L.