Új Szó, 1993. január (46. évfolyam, 1-24. szám)

1993-01-11 / 7. szám, hétfő

1993. JANUÁR 11. . ÚJSZÓI KALEIDOSZKÓP LAPSZÉLEN TÉRDMAGASSÁG Európához tartozni! A szlovák politikai életben ezt harsogja egyre hangosabban mindegyik magára valamit is adó párt; nemzeti jelszavakkal teletűzdelve ezt hajtogatja szinte mindegyik politikus. Természetesen a júliusi önrendelkezést a szeptemberi alkotmánnyal és az újévi önállósággal megtoldó kormánypárt is unos-untalart azt ragozza, hogy Szlovákiának miben s miként kellene felzárkóznia Európához - miközben a pozsonyi kabinet legtöbb megnyilvánulása éppen ennek ellenkezőjét bizonyítja. Ám hogy a kép még teljesebb legyen, hozzáfűzöm: én, a csehszlovák állampolgárnak született szlovákiai magyar nem kívánok felzárkózni Európához! Azért nem, mert a csallóközi, a medvesalji vagy akár az Ung-vidéki polgártársammal együtt ösztönösen európainak vallom magamat. Jómagam például épp a magyarságom okán. Pozsonyban születtem, sőt anyai nagyanyám is itt született. Es ha tisztelem is a mások kultúráját, nem kívánom letagadni, hogy elsősorban a magyarsághoz fűződő örökségen nőttem fel. Valamelyest ismerem István király óta a történelmünket, művészetünket, a magyar szürkeállomány jelentőségét a világban, úgyhogy senki ne próbáljon meggyőzni arról, hogy nem vagyok európai. De ne győzze meg a csallóközi vagy a bodrogközi parasztembert sem. Ő sem butább, mint - mondjuk - Franciaországban a champagne-i borgazda. A különbség kettőjük között talán csak ott van, hogy amannak ugyanannyi tudással és szakismerettel, eleve biztosítva van a megélhetése. Nem kell fusiznia, svarcolnia meg a privatizáció elakadásán törnie a fejét. Az Európához való tartozás nem lehet földrajzi fekvés kérdése. Az európaiság ugyanis szemlélet, életfelfogás és emberi tartás dolga. Namármost: számomra valahogy olybá tűnik, hogy az európaiságot hozsannázók jelentős hányada - például a pozsonyi parlament arénahangulatában - elfelejtette azt, ami a kulturáltság és az emberség révén az európaiság lényege. Lehet, hogy korábban, mielőtt a karrierizmus és a hatalomvágy kirepítette őket emberi vackukból, tökéletesen tisztában voltak ezzel; ám a kormánypártban vagy szekértolóiként mindezt ma már másként értelmezik. Szlovákia jelenlegi politikai élete nagyon hasonlít a sakktáblára. Mit jelent ez a gyakorlatban? Pontosabban: a mai szlovák parlament, a mai szlovák belpolitika berkeinek hétköznapjaiban? Nos, azt, hogy én magyar vagyok, te kereszténydemokrata, amaz meg baloldalivá átvedlett kommunista, akí a magát demokratának füllentő kormánypárttal és a nemzeti színekben lihegő csatlóspárttal úgy ad mattot az ellenzéknek, hogy ők hármasban még csak bábuveszteséget sem szenvednek... Ez ám a sakkparti, bárki megcsodálhatja! Olyan remek a játszma, hogy a győzelem - legyen szó szuverenitásról, önállóságról avagy a közhivatalokban a normalizáció éveit idéző tisztogatásról, esetleg a csúfos Smena-botrányról - egy pillanatig sem kétséges. Nem kell hozzá más, csak odaállni a mikrofonhoz és jól odamondani annak, akí a demokrácia elveire hivatkozva más véleményen van. Mi sem egyszerűbb, mint fennhangon, a népet s a nemzetit istenítve meggyalázni és sárba taposni a másikat. Persze, csakis úgy, hogy eközben ugyanazon szájból az Európához való tartozás elengedhetetlen szükségességét illik hirdetni... Nos, szerintem az európaiság fogalmába mindenekelőtt a másság, a más vélemény, a más vallás elfogadása, egyszóval a tolerancia a belépőjegy. Ennek értelmében viszont nemigen tudom, kinek jó az állandó sárdobálás, az örökös nemzeti körtánc, a más nemzetiségűek vagy a más véleményen lévők folytonos pocskondiázása! Nem értem, mert sokadmagammal én európainak tartom magam. És szeretném is magam annak érezni. Itthon. Már most is; a jövőben pedig duplán. MIKLÓSI PÉTER KI HOGYAN ÉLTE ÁT AZ ÖNÁLLÓSÁG ELSŐ HETÉT? SOKK, AVAGY: IDEJE FELÉBREDNI,,, Milyen érzések és remények kerítették önt hatalmába az ország kettéválását követő első héten? - tettük fel a kérdést Prágában szlovák magyar és cseh közéleti személyiségeknek. PETER MARIANEK, a Human mozgalom vezetője: Erről eddig nem is gondolkodtam. Kapásból azt válaszolhatnám, hogy jómagam csalódott semmiképp sem vagyok, mert nem voltak illúzióim, sem elvárásaim. Márpedig manapság az nagyon szomorú dolog, ha az embernek nincsenek elvárásai, ami önmagáért beszél. Szerintem efelett el kell töprengeni. Úgy vélem, sok olyan ember él közöttünk, aki szintén nem táplál illúziókat, tehát nem reménykedik. Egy dolgot feltétlenül hozzá kell tennem: mindezek hamis elképzelések, mert arra szabadna csak számítanunk, amit magunk megcsinálunk, és csak akkor szabadna csalódnunk, ha magunknak okozunk csalódást. Az, hogy mások csapnak be bennünket, mi pedig hiszünk nekik, a saját butaságunk bizonyítéka. Ébredj fel, Szlovákia! KOCSIS LÁSZLÓ ATTILA, a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetségének szervező titkára: Az immár volt köztársaság nyugati felében élő magyarok nevében mondhatom, hogy már az elválás előtti napokban nyugtalanok voltunk, mert sajnáltuk a szélválást. Az Új Szó is közölte korábban azt a felhívásunkat, amelyben népszavazást sürgettünk a közös állam sorsáról, de végül is megkérdezésünk nélkül hullott szét az állam. Itt élő honfitársaink zöme Dél-Szlovákiából származik, tehát gyakran látogat oda, s nem szerettük volna, ha idegenként kell majd felkeresnünk szülőföldünket. Furcsa, hogy külföldiként járunk majd haza, de nem tragédia, illetve akkor nem lesz az, ha a mostani helyzet nem fordul rosszabbra. Ha így alakult, elfogadjuk, hogy a cseh és szlovák nemzetnek miért ne lehetne saját állama, viszont abban csorbítatlan jogokat kérünk a magunk számára, hogy otthon érezhessük magunkat. Nem jóindulatot kérünk, hanem törvényes garanciákat. Személy szerint én internacionalista vagyok, de nem a régi értelemben, hanem úgy értve, hogy jól akarok kijönni mindenkivel, legyen az illető bármilyen nemzetiségű. Az önállóság első napjaiban főleg erre gondoltam, s bízom abban, a továbbiakban úgy alakul a helyzet mindkét országban, hogy nem talál táptalajra a nemzeti összeférhetetlenség és az idegengyűlölet. ZLATICA ČERNA, a Prágai Nemzeti Múzeum Európán kívüli kultúrákkal foglalkozó részlegének munkatársa, Kína-szakértő: Nagyon sajnáltam Csehszlovákiát, hogy ilyen sorsra jutott. De másrészt viszont, mivel rengeteg ismerősöm van szlovákiai múzeumokban - magyarok és szlovákok egyaránt -, s tudom róluk, hogy továbbra is érdeklődnek a cseh múzeumokkal való együttműködés iránt, nos, ennek tudatában remélem, hogy az ország széthullása nem jelentheti egyúttal a kapcsolataink végét sem. HELENA KLÍMOVÁ, pszichoterapeuta, az emberek közti kapcsolatokkal foglalkozó tanácsadó alkalmazottja: Szilveszterkor a családdal egy üdülőben voltunk, félszemmel a tévét néztük, majd amikor felhangzott a csonka himnusz, úrrá lett rajtunk a sírás, nemcsak rajtunk, hanem a többi üdülővendégen is. Én a történteket hazám elvesztéseként fogom fel, mert e fogalomba Szlovákia is beletartozott. Hiszen ha külföldön bárhol kérdezték tőlem, honnan vagyok, azt feleltem: from Czechoslovakia. Nagyon furcsán érzem magam, mintha idegen helyen lennék. Ugy élem át azóta is az elszakadást, mint érzelmi és kulturális sokkot. (p. vonyik) GYOZI-E A PENZTARCAJA A MAI ÁRAKAT? (Folytatás az 1. oldalról) A. GABRIELLA, Somorja: Még nem nagyon volt alkalmam körülnézni az üzletekben. Tudja, régebbi tartalékainkból élünk. Eddig csak tejet, vajat, kenyeret meg ehhez hasonlót vettem. Az egyik somorjai üzletben átlagosan 25-30 százalékkal mentek fel az árak. Két közeli boltban pedig mondhatni üresek a polcok. Úgy hallottam, privatizálni fogják, ezért nem rendelnek új árut. LUKÁCS JÓZSEF elektroműszerész, a Kassai Tömegközlekedési Vállalat dolgozója: - Eddig is szerényen éltünk, de most még nehezebb. Nálunk egy munkásnak tíz évet kell ledolgoznia a vállalatunknál ahhoz, hogy a legmagasabb fizetési osztályba kerüljön, ahol az órabér 17,40 korona. Ez a maximum, - bruttó-, amit megkaphatunk. Ebből kell megélni, amikor a legolcsóbb kolbász 48 korona, egy kenyér pedig 15-18. A feleségem rokkantnyugdíjas. Félek, nem tudom, mi jön még. Ha felemelik a lakbért, a gáz, a víz árát, kétes, hogy a lakásunkat fenn tudjuk-e majd tartani. Ez a szomorú valóság. G. I. építészmérnök, Kassa: - Az új árakat a pénztárcám se igen bírja és látva azt a sok disznóságot, amint egyes magas posztokat betöltő egyének aljas ügyeskedéssel a privatizáció kapcsán milliókat szereznek maguknak, félő, hogy lelkileg sem fogom tudni elviselni. Nem akarnék az utcára kerülni, ezért a nevemet ne írják ki. Nem mondhatok mást, sanyarú a helyzetem. Csak azért drukkolok, nehogy infarktust kapjak, mert ezzel még rosszabb helyzetbe hoznám a családomat, hiszen ma egy temetés költsége minimum húszezer korona. O. L., kisvállalkozó, Kassa-vidéki járás: - Családom nem él nagy lábon, de azt sem mondhatom, hogy szűkölködne. A szükséges élelmet és ruházatot rendszeresen megveszszük, luxuscikkekből viszont kevés található nálunk. Most egyébként egy tehergépkocsit akarok vásárolni, ugyanis bővíteni szeretném a vállalkozási tevékenységemet. No persze ehhez tudni kell, hogy naponta, általában szombaton is, nem nyolc órát dolgozom, hanem jóval többet. Egyelőre bírom erővel... H. ERZSÉBET, nyugdíjas, Rozsnyó: - Sajnos megérzi pénztárcám és a háztartásom az áremeléseket. A mostanit is. A kis nyugdíjamat egyre nehezebb úgy beosztani, hogy fussa belőle a lakbérre, a kosztra, az alapvető háztartási cikkekre, a gyógyszerekre... Évekkel ezelőtt két-három hetilapot is vásároltam, előfizettem, ma viszont az egy is sok. Van egy kevéske megtakarított pénzem, de ahhoz csak elvétve nyúlok, mert ki tudja, mit hoz a holnap... Egy középkorú munkanélküli kassai férfi: - Ne bosszantson még ön is, uram, elég bajom van így is. S attól tartok, a hozzám hasonló sorsú itteni emberek többségének Csehszlovákia kettéválása következtében tovább romlik az anyagi helyzete. Hallom, a helyi gépgyár is csökkenteni kényszerült a termelést, a dolgozók zöme csak teng-leng, mert nincs munkája... Hát igen, Pozsony ünnepelhette az ország különválását, ugyanis ott most új minisztériumok, központi hivatalok, intézmények egész sora alakul, s ott egy csomó embernek lesz munkája, viszont a vidék csak ráfizet a központi adminisztráció bővítésére. Én így látom a helyzetet, a pénztárcámat is nagyban befolyásoló tényezők összefüggéseit... ITTHON TÚRTÉNT - 7 NAP ALATT ISMÉT HÁTRÁNYBAN A NYUGDÍJASOK. Még minden érintett emlékszik arra, mekkora felháborodást váltott ki annak idején a Szövetségi Gyűlésnek az a törvénye, amelynek értelmében a dolgozó nyugdíjasok kétszerannyi béradót fizettek, mint fiatalabb munkatársaik. Mindenki fellélegzett a 60 évesnél idősebbek közül, amikor az Alkotmánybíróság törvénytelennek nyilvánította ezt a rendelkezést, és valamennyien remélték, hogy az adóztatásban megszűnik az idősebb korosztály hátrányos megkülönböztetése. Derült égből villámcsapásként vettük a hírt, hogy az önálló Szlovák Köztársaság illetékes szervei úgy rendelkeztek, hogy január elsejétől a dolgozó nyugdíjasok is kötelesek lesznek jövedelmük után járadékbiztosítást fizetni. Ismétlem: járadékbiztosítást, noha ennek befizetése egyáltalán nem befolyásolja nyugdíjuk összegét. Aligha van a világon társadalombiztosítási szakember, jogász vagy államigazgatási vezető, aki képes lenne akár csak egy nyugdíjassal is elhitetni, hogy méltányos ez az intézkedés. Ma még csak alig tudjuk elképzelni, hogy milyen káosz lesz a nyugdíjintézetben, ha hatályba lép a dolgozó nyugdíjasok betegségi biztosítását szabályozó rendelkezés. Ugyanis - és ebben van némi logika - betegségi biztosítási hozzájárulást is fizettetnek velük. A logika azonban csak eddig terjed. A fizettetésig. Mihely megbetegednek, a táppénzfolyósítás idejére kötelesek leállíttatni nyugdíjuk folyósítását. A törvény értelmében kizárt, hogy valaki (nyugdíjasként) táppénzt is kapjon, és a nyugdíját is folyósítsák. Ez lenne az új társadalombiztosítási filozófia a gyakorlatban? Amelyről - kidolgozása idején - azt hallottuk, hogy a lényege: minél többet fizetsz be, annál nagyobb nyugdíjat kapsz. A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom a választások előtt azt ígérte, felszámolja a dolgozó nyugdíjasok hátrányos megkülönböztetését. Most pedig kiderül, hogy az ő rovásukra (is) próbálja egyensúlyban tartani az állami költségvetést. ELNÖKJELÖLTEK A TÉVÉBEN. Az önállósult Szlovák Televízió bemutatott néhányat a lehetséges elnökjelöltek közül. Mit mondjak? Egyikük sem kápráztatott el sem intellektuális teljesítményével, sem az általa vázolt elnöki programmal. Még talán Roman Kováč, az egykori orvos, majd később szakszervezeti vezető, még később a Mečiar-mozgalom egyik vezetője tűnik olyannak, aki talán alkalmas lenne az államfői tisztség betöltésére. Van azonban egy nagy hibája: szakszervezeti csúcsfunkcionáriusként ugyanúgy viszonyult a biztos befutóként induló mozgalomhoz, mint egykor a mindenkori szakszervezeti boncok az állampárthoz. Magyarán szólva: odahatott, hogy a szakszervezetek Szlovákiában Mečiart támogassák. Nagyrészt ennek köszönhette Mečiar a győzelmet, Roman Kováč pedig a miniszterelnök-helyettesi széket. Most, nem sokkal az elnökválasztás előtt egyre többen vetik a szemére, hogy nem a legetikusabban járt el. Michal Kováč, a másik DSZM-elnökjelölt tulajdonságait úgyszólván senki sem ismeri Szlovákiában. Amíg csak banki szakemberként nyilvánult meg, még elismerést is aratott szakértelmével a pénzügyi berkekben. A Szövetségi Gyűlés elnökeként tett megnyilvánulásai azonban a nemzeti erőkön kívüli politikai tömörülésekben és a politika iránt kevésbé érdeklődök között inkább visszatetszést váltott ki. Ugyanis úgy prezentálta az ország kettéválását, mintha az egy dicséretes tett lett volna. Ilyen közelmúlttal most, amikor napról napra nagyobb a válás miatti kiábrándulás, nehéz lesz népszerűvé válnia Szlovákiában. A szlovák alkotmány értelmében az államfő hatás- és jogköre meglehetősen korlátozott lesz. Ilyen viszonyok között lenne abban némi logika, hogy köztiszteletnek örvendő, a mindennapi politikával túlságosan nem törődő személyiség kerül az államelnöki székbe. Ladislav Ťažký ilyen ember. Még számunkra, magyarok számára is a leginkább elfogadható lenne. A PÉNZÁTVÁLTÁS KÉRDŐJELEI. Ma már teljesen nyilvánvaló, hogy a Csehszlovákia kettészakításában főszerepet játszó politikusok is tisztában voltak vele, hogy a minimum fél évre tervezett vámunió tiszavirágéletű lesz. A korona értéke más-más módon alakul az immár önálló két köztársaságban. Július Tóth szlovák pénzügyminiszter bejelentette, hogy bármelyik pillanatban beindulhat a pénznem szétválása. E bejelentés percétől kezdve úgyszólván csak erről beszél az ország népe. Ez indokolt, hiszen sok százezer esetben egy élet munkája eredményének sorsáról van szó. A legnagyobb riadalmat az okozta, hogy a pénzügyminiszter bejelentette: a háztartásokban levő készpénzt csak egy bizonyos összeghatárig „hitelesítik" át lebélyegzéssel, az ezen felüli összeget a bélyegzés napján mindenkinek be kell tennie a bankba, különben a pénz elveszik. Ez a 24 órás határidő különösképpen aggasztja az embereket. Mert kérdés, vajon képesek lesznek-e a bankok egy nap alatt átvenni az összeghatáron felüli pénzt. A benfentesek szerint az állam vezetése csak azért „híreszteli" a 24 órás határidőt, hogy rávegye az embereket pénzük bankban való elhelyezésére. Nem a legszolidabb módja ez a lakosság gazdasági magatartása államhatalom általi befolyásolásának. TÓTH MIHÁLY „A CSAPDÁBA NEM Ml SÉTÁLTUNK BE" DURAY MIKLÓS A 1 68 ÓRÁBAN Talányos mondatokat vélt felfedezni a Magyar Rádió 168 óra című népszerű műsorának munkatársa Duray Miklósnak abban a múlt heti nyilatkozatában, amelyet az Új Szóból átvett a budapesti Magyar Hírlap is. így például azt a kijelentését, miszerint az űj szlovák állam keretei között óriási esélyt lát a kiegyezésre. Duray szerint az államjogi rendezés egy újrakezdési lehetőség. Ha ez kihasználatlanul marad, hangsúlyozta a rádió munkatársának válaszolva, akkor elkerülhetetlen, hogy a 20. század elején elkezdődött bomlási folyamat tovább folytatódjék. A szlovák alkotmány nemzetállami beállítottsága s az a tény, hogy a szlovák miniszterelnök első két munkanapját a hadsereg körében töltötte, sajnos baljós előjel - figyelmeztet Duray. Úgy látja, hogy az űj állam a harmincas évekre emlékeztető politikát kezd követni. A kormányfő magatartását illetően úgy véli, hogy a szlovákok kezdenek félni attól az önállóságtól, amit „Mečiar a nyakunkra hozott." Ezért keresi - a nemzeti ideológiát a hataloméhségnek alárendelve - a hadsereg kegyeit, ami együtt jár az ellenségkép kergetésével. A fejlemények alapján a riporter feltette a Pesten tartózkodó Duray Miklósnak a kérdést: a szlovák önállósodási törekvések támogatásával nem kerültek-e csapdába. „Tévedés. A csapdába nem mi sétáltunk be, a csapdába Mečiar sétált be, mi a csapda mellett elmentünk..." - jelentette ki Duray. Elmondta, hogy a szlovák önrendelkezési törekvések iránti megértés - alapvető demokratikus követelmény. Sajnálatos viszont, hogy a szlovák nemzeti mozgalom élére - a 19. századdal ellentétben - nem az elit, hanem a középszerű vagy még annál is gyengébb képviselet került. Az autonómiaigény egyébként - mondotta Duray - a szlovákiai helyzet alakulásától függetlenül fogalmazódott meg. Az Együttélés elnöke a „fejét követelő" szlovákiai nemzeti beállítottságú fiatalok és a magyarországi garázdálkodások közötti rokonsággal kapcsolatban kijelentette, hogy Szlovákiában és Romániában a szélsőséges megnyilatkozásokat a hivatalos körök által hangoztatott, tehát úgymond legitim nézetek jellemzik. (k-s)