Új Szó, 1993. január (46. évfolyam, 1-24. szám)

1993-01-08 / 5. szám, péntek

1993. JANUÁR 8. KLAUSNAK MEGSÚOTÁK? Václav Klaus már december dere­kán megmondta, hogy a Nemzetközi Valuta Alaptól (IMF) várható hitele­ket nem a Prága és Pozsony között létrejött egyezség értelmében 2:1, hanem 2,29:1 arányban osztják el. Lett is erre nagy felháborodás az akkor még szövetségi állam keleti felében. Marián Tkáč leendő szlovák bankfőnök nagyon kikelt magából, példáját több parlamenti honatya is követte, viszont Hvezdoň Kočtúch, a szlovák parlament gazdasági és költségvetési bizottságának elnöke óvakodott a dühkitöréstől. Ö ugyanis azzal a gyanúval élt, hogy a cseh kormányfő szándékosan egy ,,ka­csát" dobott be, amikor azt állította: az említett tartalmú faxot kapta az IMF washingtoni székházából. Koč­túch szerint volt már ugyanis példa arra, hogy épp a szlovák gazdasági szakemberekből álló küldöttség ta­valy nyári IMF-beli látogatása idején, pozsonyi szemmel ítélve ,,gusztus­talan" üzeneteket faxoltak onnan a föderalistáknak. S aki ezt tette, az nem volt más, mint Klaus embere az IMF-ben, vagyis az a személy, aki akkor még Csehszlovákiát képvi­selte. Kočtúch úr azonban melléfogott, mert korántsem arról volt szó, amit ő a dolog mögött sejtett: nevezete­sen, hogy Klaus bejelentésével nyo­mást akart gyakorolni a vagyon­elosztásról egyezkedő szlovák ve­zetésre. Az óév utolsó napján ugyanis megszületett az IMF döntése a kvóták ügyében, amely hajszál­pontosan úgy szólt, ahogy a cseh miniszterelnök beharangozta. Tehát a Cseh Köztársaság kapná a kvóták 69,61 százalékát, míg Szlovákia a fennmaradó 30,39-et. Ilyen arány­ban osztódnának a réméit hitelek és a különvált tagságból eredő kötelező befizetések. Azért a feltételes mód, mert ez a washingtoni döntés lénye­gében ajánlat, amelyet, ha egyetér­tenek vele, a felek elfogadhatnak, ellenkező esetben igazságtételért a Hágai Bírósághoz fordulhatnak. A két utódállamnak fél év áll a ren­delkezésére, hogy eldöntsék, elfo­gadják-e az említett kvótaelosztást és a megosztott tagsággal kapcsola­tos egyéb IMF-feltételeket. Csehor­szág és Szlovákia január 1-től egye­lőre feltételes különtagsága a Nem­zetközi Valuta Alapban az igenlő válasz esetén véglegessé válik. Po­zsonyban van tehát min töprengeni, mert Prága nyilvánvalóan elfogadja azt, amit neki felkínáltak, hiszen nem jár rosszul. A szlovák politikusoknak és főleg a bankszakma élgárdájának most el kell gondolkodniuk azon, szüksé­ges-e, illetve érdemes-e ujjat húzni ezzel a tekintélyes pénzintézettel. Most, hogy pár napja ismert az IMF ajánlata, egyelőre nagy a csend a szlovák fővárosban. Még a de­cemberben oly harcias Marián Tkáč is tompítani próbálta a kedvezőtlen hírt azzal a kijelentésével, hogy Szlovákia ugyan kevesebbet kap, és a szavazásoknál majd a szlovák voks is kevesebbet nyom a latban, de vigasztaljuk magunkat azzal: tag­illetékként is kevesebbet kell befizet­nünk az IMF-nek. Egy ország leendő bankjának valószínű főnöke csak kínjában mondhat ilyet. Mindenesetre úgy tűnik, hogy szlovák körökben a hír vétele után jobban visszafogják magukat, s nem nyilatkozgatnak meggondolatlanul, dühtől, féltékenységtől és kisebbsé­gi érzésektől vezérelve - talán azért is, mert úgy vélik, ez nem illő az immár önálló állam felelős politiku­sához? Vagy csak tanácstalanok? Vagy pedig kivárnak, mivel nem ildo­mos magára vonnia a külföld figyel­mét olyan országnak, amelynek tag­ságáról várhatóan január derekán szavaznak az ENSZ-ben? Remélhetőleg az előbbiről van szó, és a szlovák fővárosban belát­ták; az IMF döntésének eleve nem az a célja, hogy diszkrimái ja Szlová­kiát és ugyanakkor pártfogolja Prá­gát. A kvóták elosztásánál ugyanazt a módszert használta az IMF, mint más országok esetében, tehát fonto­sabb gazdasági mutatókat vett ala­pul. Igaz, a washingtoni pénzügyi központban voltak annyira alaposak, hogy a felerészt szlovákok alkotta szövetségi kormány adatait is átnéz­ték, azonban aligha Klausék okolha­tók azért, hogy végül is nem a 2:1 arány diadalmaskodott, (p. vonyik) PUBLICISZTIKA ňw^ LŐRE MINDEN CSENDES Január 1-től Csehország és Szlovákia 220 km hosszú közös határán 13 közúti és 7 vasúti határátkelőhely kezdte meg működését. A pozsony-brünni autópályán közlekedő jármüveket a lanšhoti pihenő előtt tábla figyelmezteti a közeli határállomásra. Ott január 6-án reggel fél nyolckor két cseh vámőr ellenőrizte az áthaladó forgalmat - bár a korai órákban még nemigen volt mit. A személyautókat meg sem állították, nekünk is intettek, folytathatjuk utunkat. Hát ez a helyzet pillanatnyilag a cseh-szlovák határon. Egyelőre minden csendes, a forgalom szinte zavartalan, folyik ugyan valami tessék-lássék ellenőrzés, aminek vajmi kevés értelme van - legalább is úgy tűnik első pillantásra a kívülálló számára. Hogyan lesz tovább? - majd meglátjuk. A Szlovák Köztársaság Központi Vámigazgatóságá­nak a sajtóban közzé tett nyilatkozata szerint január 12-éig a vámőrség csupán ellenőrzi a vám- és adóelőírások betartását. De idővel bevezetik az árunak a határátkelőhelyeken történő elvámolását. Kíváncsian vár­juk, hogyan alakul majd akkor a helyzet. S. FORGON SZILVIA - Egyelőre csak a teherforgalmat ellenőrizzük - magyarázza készsé­gesen a hidegtől kipirult arcú fiatal rendőr. - Evidáljuk a kimenő és bemenő áruforgalmat, ellenőrizzük, hogy rendben vannak-e a szükséges ira­tok. De akkor sem történik semmi, ha netalán hiányzik a vámnyilatko­zat; az illető adatait ugyan feljegyez­zük, és mehet tovább. Beszélgetésünk alatt egymás után érkeztek különböző rendszámú művezetőktől elkérték a szükséges iratokat, melyek alapján bent a „vámházban" Jan Zimmel felje­gyezte a szükséges adatokat. - Hétfőtől egyfajta statisztikai ki­mutatást végzünk - magyarázta munkája lényegét. - Feljegyezzük, hogy az egyes járművek mennyi árut visznek, honnan, hová, kinek a ré­szére - mindezt a faktúrák alapján. A feljegyzett adatokat a Breclavi Vámigazgatóságra továbbítjuk. - A vámőrség dolgozói éjjel-nap­Az utolsó simítások személy- és teherautók, az ellenőr­zést a vámosok gyorsan és rutino­san végezték. Egy újvári rendszámú gépkocsi vezetője, miután átesett a vizsgálaton, elmondta, rendszere­sen utazik Csehországba üzleti ügy­ben, s bár kissé szokatlan, hogy ezentúl vámnyilatkozatot kell majd tenr.is, ha áruját át akarja vinni a ha­táron, megérti, hogy ez a rend. - Mindig ilyen simán megy a munka? - fordultam beszélgető­partneremhez. - Többnyire igen, - hangzott a válasz. - Az igazat megvallva, nem valami kellemes itt a szolgálat. Az emberek is különbö­zőképpen viszonyulnak hozzánk: vannak, akik nyugodtan viselked­nek, mások viszont velünk veszek­szenek, nem tetszik nekik, amiért ellenőrizzük őket, fölösleges buze­pal végzik munkájukat, 12 óránként váltják egymást, egy-egy műszak­ban szükség szerint ketten-hárman teljesítenek szolgálatot. Többségű­ket a déli és a nyugati határvidékről vezényelték át, hogy ideiglenesen kisegítsék a helyi vámhatóságokat, amíg azok nem tudják biztosítani a kellő számú vámtisztviselőt. Zim­mel úr elmondta, a sudomericeiek megértéssel fogadták őket, bár nem titkolták, nincs ínyükre a válás. Az idősebb helybeliek még emlékeznek arra az időszakra, amikor községük­ben néhány évig működött határát­kelőhely Csehország és Szlovákia között. A Veselý nad Moravou felől Vág­újhely felé tartó utazó a Strání nevű falu határában lépi át az új államha­tárt. Az út mentén itt is zöld egyenru­Két ország határán rálásnak tartják. Mi nem tehetünk róla, ez a munkánk. Oto Binder maga sem repesik a boldogságtól, hogy ezt kell csinál­nia. Ö is azok közé tartozik, akiknek a határ mindkét oldalán élnek roko­nai, barátai, hiszen az édesanyja szlovák nemzetiségű. Nehezen tud­ják elképzelni, hogy ezentúl egy va­lóságos határon keresztül fogják tar­tani a rokoni kapcsolatokat. Lanšhotból Kútyn keresztül észak felé folytattuk utunkat az immár gya­korlatilag is két országot kettévá­lasztó határvonal mentén. A sudo­méficei határátkelőt a falu végén egy CLO-ZOLL feliratú tábla és egy fehérre meszelt provizórikus épület jelzi, mely előtt két vámőr állítgatta szorgalmasan a gépkocsikat. A jár­hás vámosok fogadják az érkezőket. Munkájukról Bohumil Vlach vám­asszisztens adott felvilágosítást. Megtudhattuk, ezen a határállomá­son nincs túl nagy forgalom, a kami­onosok inkább a közeli Starý Hro­zenkov-i átkelőhelyet veszik igény­be. De mint megjegyzi, nem is igen tudja elképzelni, hogyan lehetett itt komolyabb vámvizsgálatot folytatni, hiszen a vámház céljára szolgáló ideiglenes épületet a falu főutcája mellett helyezték el, amely túl kes­keny ahhoz, hogy ott több jármű is megállhasson, míg a vámvizsgálat tart, s közelében sincs olyan szabad terület, ahol megfelelő leállósávot tudnának kialakítani. Pillanatnyilag, amíg csak olyan rutinellenőrzés fo­lyik, így is megfelel - mondja -, de Itt még kicsi a forgalom - Maguk a szlovák vámőrök? - kérdeztük, miután sem táblát, sem a cseh oldalról már jól ismert „vám­házat" nem láttunk a környéken. - Mi tennénk, de hogy minek, ma­gunk sem tudjuk - válaszolta szinte egyszerre a párkányi Marsai Zorán és az Ipolyság mellől származó Racskai Gyula, akik január 2-án ér­keztek új állomáshelyükre Párkány­ból. - Mi a véleményünk? - néz kollégájára Racskai Gyula -, az, hogy nincs semmi értelme. A csehek egy kilométerrel innen ellenőrzik a forgalmat, mi meg itt másodszor buzeráljuk az embereket. Ha leg­alább együtt lennénk. De úgysem lenne több értelme, hiszen akkor sem tehetünk semmit, ha nem talá­lunk a kocsmában - szlovákul, ma­gyarul, csehül.». Marsai Zorán szerint még az a szerencséjük, hogy feletteseik em­berségesek velük. Az a benyomása, ők maguk sem tudják, mi is a teen­dő. Róluk azért gondoskodnak. Kel­lemes környezetben, egy volt pionír­táborban szállásolták el őket, nem messze „állomáshelyüktől", és a szolgálat is kibírható. Egyik nap éjjel szolgálnak 12 órán át, aztán nappal, majd két nap szabadjuk van. A szolgálatot is úgy oldották meg, hogy társaikkal két óránként váltják egymást, hogy ne kelljen fölöslege­sen fagyoskodniuk, hiszen még egy árva őrbódé sincs, ahová behúzód­hatnának a szél vagy a hó elől. Prikler László felvételei ha a jövőben rendes vámvizsgálatot akarnak folytatni, ahhoz a vámigaz­gatóságnak meg kell teremtenie a feltételeket. Kinstlerová asszony, a stráníi vámállomás vezetője megerősíti be­osztottja szavait és reméli, felettes szervei a közeljövőben bebiztosítják az alapvető munkafeltételeket, igy például a felszerelést, hiszen egye­lőre a két irodahelyiségben csupán egy asztal és három szék képezi a „vámhivatal" berendezését. Neki egyébként meggyőződése, hogy a vámállomások szükségesek, hi­szen mint mondta: ki tudja meddig tart a vámunió. Hogy a csehek e te­kintetben megelőzték a szlovákokat, azt annak tulajdonítja, hogy ök már előbbre gondolkodnak. Búcsúzóul viszont figyelmeztetett bennünket, hogy ha kíváncsiak vagyunk, Starý Hrozenkovban már láthatunk szlo­vák vámosokat is. S valóban, utunk során ez volt az első olyan határállomás, ahol nem­csak a cseh oldalon találkozhattunk vámellenőrzéssel. A Starý Hrozen­kovból Drietoma felé vezető út men­tén jóval innen az államhatárt jelző táblán a vámosok zöld egyenruháját viselő két fiatalember fagyoskodott. Nemigen állítgattak ők senkit, még inkább ők lepődtek meg, mikor szer­kesztőségünk kocsija lefékezett mellettük. Kérem az okmányokat... lünk mindent rendben, mert vámot egyelőre nem vethetünk ki. Úgyhogy csak itt állunk, nevetünk magunkon kínunkban. A helybeliek meg raj­tunk. Ők meg aztán végképp nem értik, mire jó ez az egész; hetven éven át együtt jártak sörre, borra, egyik faluból a másikba, most meg határátkelő vámellenőrzést varrnak a nyakukba. De nem panaszkodha­tunk, bennünket barátságosan fo­gadtak. Tegnap este is együtt dalol-

Next

/
Thumbnails
Contents