Új Szó, 1993. január (46. évfolyam, 1-24. szám)

1993-01-07 / 4. szám, csütörtök

7 KULTÚRA ÚJ SZÓ. 1993. JANUÁR 7. LAUDÁCIÓ ĽUBOMÍR FELDEK BETHLEN-DÍJÁHOZ' 1980 táján, a husáki konszolidáció legsötétebb éveinek Csehszlovákiájában, Ľubomír Feldek írt egy később elhíresült, terjedelmesebb esszét, melyben a hatvanas évek derekának oldottabb légköre után talán elsőként vette szemügyre azokat a körülményeket és mozzanatokat, melyek nemzedékének indulását az ötvenes évek közepén, végén meghatározták. A szóban forgó nemzedékig esszében, melynek írónk a Hogyan címet adta, Feldek a sematizmusról, a költői mű formai fontosságáról, s - ezek kapcsán - éthoszról beszél. 1982-ben, amikor Csehszlovákiában erőteljes kísértetek történtek az ötvenes évek művelődéspolitikai gyakorlatának az elfogadtatására és újraélesztésére - sőt, Sztálin rehabilitálására is -, amikor újból a tartalomnak a formával szembeni elsődlegessége lett a művészet alapkövetelménye, s amikor a pártosság, az ideologizmus nyomult mindenfajta éthosz elébe, ezekről a dolgokról beszólni felért egy nyílt istenkáromlással, istentagadással. A szlovák pártközpont hatalmasságaitól meg is kapta ezért az esszéért Feldek a magáét: könyve, a Homo scribens, melyben a Hogyan is olvasható, különféle hercehurcák után a zúzdában kötött ki. A betiltott, zúzdába került, vagy a legjobb esetben csak visszatartott, esetleg megcsonkított formában megjelent könyvek egyébként egész eddigi, valamivel több mint három és fél évtizedes írói pályáján végigkísérik Feldeket. Az imént említett sorsra jutott már a legelső könyve is 1961ben, amely ráadásul - azt hiszem, ilyen sem nagyon történt még! - gyermekkönyv volt. Pedig Feldek.ék nemzedéke, ezen belül főként ez az irodalmi csoportosulás, melyhez ő is tartozott, az ún. Nagyszombati csoport, az ötvenes évek túlpolitizálódott légkörében egy csaknem vegytisztának számító esztétikai program meghirdeA Közép-európai Kulturális ós Politikai Intézet Prágában megjelenő Strední Evropa c. folyóiratának legutóbbi, 24. számában ismét több figyelemre méltó tanulmány látott napvilágot. Első helyen érdemel említést Molnár Imre történész összefoglaló tanulmánya Esterházy János életútjáról. A cseh, s természetesen a szlovák történészek, s általában a csehszlovákiai kisebbségi kérdés történetének kutatói, első ízben ismerhetik meg átfogóan, cseh fordításban a tragikus sorsú szlovákiai magyar politikus pályafutását, küzdelmét a szlovákiai magyar nemzeti kisebbség egyenjogúságáért, felemelkedéséért, emberi jogainak kiteljesítéséért. A tanulmányból a cseh tudományos közvélemény is tudomást szerezhet arról, hogy a nemzetek közti tolerancia képviselője, Esterházy János volt az egykori szlovák állam parlamentjében az egyetlen képviselő, aki félelmet nem ismerve egyedül szavazott a hírhedt zsidótörvény ellen. Molnár Imre tanulmányából világosan kitűnik, hogy ez a tiszta erkölcsű, állhatatos kisebbségi magyar politikus miért volt kényelmetlen egyaránt a fasiszta és a kommunista rendszer számára. Esterházy Jánost mély demokratizmusa, magyarsága, európaisága és keresztény tésével lépett föl. E program lényege a költői kifejező eszközök, a költői kép, a metafora megújítása mellett egyfajta tervszerű világranyitotttság, továbbá a szlovák költészetnek a legfrissebb világirodalmi áramlatokhoz való közelítése, a szlovák költői nyelvnek a legkorszerűbb törekvésekre való alkalmassá tétele volt. Csakhamar kiderült azonban, hogy vegytiszta esztétikai program, esztétikai újítás önmagában - nem létezik. Egy, három évvel ezelőtti kérdésemre válaszolta ezzel kapcsolatban Feldek: ....időnként úgy tűnik, hogy a politikában tapasztalható mozgásnak és az esztétikában tapasztalható mozgásnak nincs sok köze egymáshoz... Ám egyszerre csak kiderült, hogy e kettő nincs is olyan meszsze egymástól... Ott, ahol felszabadul a tehetség, minden esetben felszabadul az ember is. A tehetség szabadsága és az ember szabadsága ugyanaz a szabadság. (...) Ebben az értelemben a szabad politikai gondolkodás lehetősége olyan lámpás, mely az esztétikai útkeresés közben, az esztétikai szabadság fennhatósága alá eső területeken is világít az embernek." A fiatal Feldeknek és társainak esztétikai forradalma mögött a különbözni vágyás, a saját arc ós a saját hang akarásának magától értetődő gesztusa rejlik. írónk költői, írói fejlődése minden tekintetben, így ezen a területen is öntörvényű, ezen belül pedig egyenesvonalú. Mi sem természetesebb hát, ha minduntalan szembetalálja magát a hatalom autokratáival, a pártokrácia posztsztálinista bástyáival, s a nyolcvanas évek végére Husákék szlovák ellenzékének egyik tekintélyes alakjává vált. S annál sincs természetesebb, hogy ott találjuk meggyőződése miatt üldözték, kínozták testileg-lelkileg, s aláztak meg emberi méltóságában. Példaértékű magatartása miatt került a hírhedt szovjet intemálótáborokba, majd a hazai börtönökbe, ahol 1957 márciusában, tizenkét évi fogság után, 56 éves korában mártírként távozott az élők sorából. Ez a cseh nyelven közzétett tanulmány, 35 évvel Esterházy János halála után e történelmi személyiség rehabilitálása terén fontos lépésnek tekinthető. A csehszlovák állam kettéválásának történelmi előzményeivel és következményeivel foglalkozik kommentárjában a folyóirat főszerkesztője, Rudolf Kučera. Az ismert történész és politológus egyebek közt megállapítja: A fő konfliktus ma a nemzetállamok és a föderalizmus közt megy végbe. Véleménye szerint, ha a szlovákok nem léptek volna ennyire egyértelműen a saját nemzeti államuk felé vezető útra, akkor a jelenlegi államszövetség modem szövetségi képződménnyé, egy igazi szövetségi állammá alakulhatott volna, amely biztosította volna a kereteiben élő nemzetek és nemzetrészek jogait és lehetőségeit, s új kapcsolatokat hozott volna létre szomszédaink és az Európai Közösség irányában. Csehszlovákia széthullása két őt az 1989 novemberében kezdődött (cseh)szlovákiai változások polgári-liberális - hangadói között, s talán az is előre megjósolható lett volna, hogy egy idő után immár a hatalomgyakorlás időszakában - hirtelen visszahúzódott a háttérbe, majd saját mozgalmával, a Nyilvánosság az Erőszak Ellennel is szembekerült. Azt pedig már említeni sem kell, hogy a balról érkező, s vitorlájukba a szlovák nacionalista és populista politikai irányzatok szelét is befogó jelenlegi kormányfő országlásának már az első óráiban összetűzésbe került az új hatalom régi-új uraival. Mindemellett alig van a XX. századi szlovák irodalomnak olyan műfaja, amelyben ne próbálta volna ki az erejét, amelyet bizonyos értelemben ne újított volna meg, amelybe ne csempészett volna valami újat, szlovák viszonylatban addig hiányzót. Eddig kiadott könyveinek, műveinek száma eléri tán a százat is, műfajai között a költészet, a gyermekirodalom és a műfordítás mellett egyaránt található regény, értekező próza, dráma (mi több, bábjáték!), tévéjáték, filmforgatókönyv is. Neve a magyar olvasó előtt sem ismeretlen: műveit, írásait a csehszlovákiai magyar és a magyarországi lapok és folyóiratok, illetve antológiák az utóbbi egykét évtizedben többé-kevésbé rendszeresen közölték, sőt, meséiből, verseiből, színműveiből egyébként megjelent nyelvükön egy-egy válogatás, a közelmúltban pedig Van Stiphout című regényének magyar fordítását is kézbe vehettük. Ennek a fordításnak az az érdekessége, hogy elsőként, a szlovák kiadást megelőzve adja közre a regény teljes, csonkítatlan szövegét, hiszen első STREDNÍ EVROPA Revue pru stredoevropskou kulturuu polil ikiJ nemzeti államra semmi jóhoz nem vezet, egyedül konfliktusok, s lehetséges, hogy fegyveres összetűzések okozója is lehet. írása végén Rudolf Kučera kifejti: nem lenne helyes, ha a szétvált állam nyugati felében cseh nemzeti államot hoznánk létre. Inkább a magyar Eötvös József báró és a cseh František Palacký által képviselt történelmi és politikai individualitásokra épülő cseh föderalizmust kell tovább fejleszteni. A föderalizmus a történelmi és a természetes jogot hatékonyan egyesíti a szabad elhatározás alapján létrejött szerves kapcsolatra épülő szövetség fogalma. A nyelvi szempontból indokolt nemzeti elvnek semmi köze a mai Európához - írja a Strední Evropa főszerkesztője, majd hozzáfűzi: A nemzeti elv nemcsak elválasztható, megkülönböztethető, destruktív, de egyben pogány princípium is! Az évtizedekig tartó marxista agymosás, s egyoldalú történelmi oktatás következtében a cseh kiadásai idején erős kurtításokkal láthatott csak napvilágot. S volt idő - 1988-ban, 1989-ben - amikor Feldek egyik-másik verse, nyílt levele, memoranduma, felszólalása - egyedül magyarul, magyarországi folyóiratokban jelenhetett csak meg nyomtatásban, amiben akár a szlovák-magyar együttműködés, illetve egyetlen közös cél felé tartás szép, napjainkban különösen időszerű példáját is láthatnánk. Igaz is - szlovák-magyar együttműködés. Feldek, különösen a hetvenes évek végétől, a hetvenes-nyolcvanas évek fordulójától kezdve ennek is a hangadói, meggyőződéses szorgalmazói közé tartozik. A szlovák szépirodalmi könyvkiadónál eltöltött évei alatt egymás után segítette napvilágra a csehszlovákiai magyar ós magyarországi költők, írók szlovák nyelvű fordításait, Csokonai és Balassi fordítását tervezi, a csehszlovákiai magyar irodalom érdekeinek és a csehszlovákiai magyarság ügyének odaadó szószólói közé tartozik a legkülönbözőbb szlovák fórumokon, s a nyolcvanas évek második felében kevés olyan szlovák-magyar értelmiségi találkozó volt, amelyen ne lett volna jelen. Feldek mindemellett arra is kitűnő példa, miként lehet valaki saját nemzete nemzeti tudatának és nemzeti vonásainak célratörő formálója és erősítője úgy, hogy közben minduntalan igyekszik tekintettel lenni a szomszéd népek, más nemzetek érzékenységére is. Egyik kitűnő magyar értékelőjétől, Bába Ivántól veszem kölcsön a minősítést: a .korszerű szlovák önértékelés" ama konfliktusokat is vállaló élharcosa Feldek, aki egyszerre „gazdagítja a szlovák kulközvélemény, főként az idősebb nemzedékek, még mindig érzékenyen reagálnak a 3,5 milliónyi szudétanémet lakosság kitelepítésének kérdésére. A németek kiűzését a Szudéta-földről 1989-ig ebben az országban történelmi igazságszolgáltatásnak tartották, anélkül, hogy a közvéleménynek módjában állt volna a másik fél, az érintettek véleményének megismerése. A Strední Evropa legutóbbi számában e tárggyal kapcsolatban érdekes tanulmány jelent meg Friedrich Prinz német szerző tollából. A tanulmány címe: Széthullóban Beneš mítosza. Kutatásai alapján a szerző arra a következtetésre jutott, hogy Eduard Beneš 1943 decemberében Moszkvában kitartóan harcolt a csehszlovákiai német kérdés erőszakos megoldásáért, szűkkeblű bosszúvágytól égve, nacionalizmustól átfűtve mindent elkövetett azért, hogy a szovjet szerveket megnyerje a németek kitelepítése gondolatának támogatására. Beneš a német kérdés „végső megoldásához" minden eszközt felhasznált. Szovjet partnereit arról győzögette kitartóan, hogy a németek kitelepítése tulajdonképpen „a szociális forradalom" része, s a termelőeszközök általános államosításának a kezdete. Elvakult németellenes érzelmei vezették Benešt arra, hogy a szovjeteknek több befolyást ígért Csehszlovákiában, mint amennyit akkor maga a szovjet vezetés követelt. Friedrich Prinz ebben látja túrát, támadja a közhelyeket, elutasítja a gondolatok kényszerpályáit". Látom őt, amint túlbuzgó budapesti egyetemistáknak magyarázza szelíden, hogy „a szlovákság órája másképp jár" - bizony, nem ártana néha jobban odafigyelnünk erre is -, s ugyanakkor látom őt, amint a Jánošík a la Vivaldi című szomorú komédiájában", avagy a Szlovák a Holdon című kötetének szatirikus verseivel nemzettársai egynémelyikének pöffeszkedő nemzeti gőgjét, más népekkel szembeni intoleranciáját ostorozza epébe mártott tollal. „Mert mi is a történelmi kontinuitás tudata?" - teszi föl a kérdést egy helyütt. S figyeljünk csak a válaszára, hiszen az a mi meg-megújuló vitáinkra is rímel: „Bizonyosan nem a történelem mögé rejtőzés művészete! Sokkal inkább az a képességünk, hogy a történelmet mai szemmel nézzük!" Laudációmat itt fejezem be. Mostanában ugyanis - a szlovákmagyar kapcsolatok rég nem tapasztalt mélypontján - a magyar sajtó tükréből mintha csupa magyarfaló, területrabló, ránk ujjal mutogató, fenyegetettségérzetünknek tápot adó bős', bocsánat, bősz szlovák soviniszta tekintene ránk. Pedig Feldekre és a feldekekre - a józan és a közös sorsot hangoztató megnyilatkozásokra is jobban oda kellene figyelnünk. Mert tőle, tőlük is lenne mit tanulnunk, mert ők sincsenek kevesen. Miként Feldek és fegyvertársai is tudásuk, tapasztalataik egy részét bevallottan tőlünk, magyaroktól, általunk, magyarok által szerezték. S ez is, sőt talán egyedül ez (Közép)-Európa: az, hogy egymáshoz járunk, illetve egymáshoz (is) járjunk iskolába. Gratulujem Ti ILubo. Gratulálunk, llubo. TÓTH LÁSZLÓ * Elhangzott 1992 novemberében, Budapesten, a Bethlen Gábor Alapítvány díjkiosztó ünnepségén. pl. a Marshall-terv visszautasításának, sőt, az 1948-as februári kommunista hatalomátvétel okát. Beneš a kitelepítésben ritka alkalmat látott a csehek ós szlovákok egységes nemzetállamának megteremtésére. A német kérdésben annyira elvakult volt, hogy figyelmen kívül hagyta Csehország ós Szlovákia történelme ennyire brutális korrektúrájának messzemenő politikai következményeit. Beneš sose vonzódott az etnikai kérdések valamiféle föderalisztikus, vagy legalább autonomisztikus megoldása iránt. Nacionalista, sőt, soviniszta volt és maradt. 1945-ben a németek erőszakos kitelepítésére, kiűzésére szólította fel gyűlölettől izzó beszédeiben a cseh lakosságot. Tulajdonképpen nem volt másról szó, mint régi vágyálmának, a szudétanémet kérdés „végleges megoldásának" megvalósításáról - olvashatjuk a Strední Evropa hasábjain. A folyóirat a fenntieken kívül szakavatott tanulmányt közöl a dél-tiroli autonómia előzményeiről és jelenéről, s feleleveníti a lengyel-cseh kapcsolatok egyik mindmáig kényes kérdését, a Téšín vidéki lengyel kisebbség 1918 utáni történelmének részleteit. Az olvasó megismerheti továbbá Moritz Csáky ausztriai történésznek a Prágai Magyar Kulturális Központban rendezett Széchenyi-emlékülésen elmondott „Nemzetiségi sokrétűség és kulturális közösség, a közép-európai azonosság kritériumai" előadását is. SOMOGYI MÁTYÁS ÚJRAÉRTÉKELT TÖRTÉNELEM TALLÓZÁS A STREDNÍ EVROPA HASÁBJAIN