Új Szó, 1993. január (46. évfolyam, 1-24. szám)
1993-01-23 / 18. szám, szombat
SPORT 1993. JANUAR 23. I. JÉGKORONGLIGA, 34. FORDULÓ „HULIGÁN REVANŠ" POZSONYBAN (r-ok) - Azoknak lett igazuk, akik ördögöt festettek a falra, mert a pozsonyi téli stadionban a borúlátók által megjósolt botrány nem maradt el. Pedig a keddi Pardubice - Slovan mérkőzés rendkívül sportszerű volt. Ez nem érdekelte a suhanc Slovan-szurkolókat, akik az utolsó harmadban a gyors két cseh gólt követően „átrendezték" a jeget, így Danko játékvezető kénytelen volt félbeszakítani a meccseket. Aztán mégis folytatták... Ugyanúgy. Kapuš lövését a vendégkapus a gólvonalon csípte el, persze a dühös kékek beljebb látták, a hazai válogatott Karabín Jančaŕíkon akart elégtételt venni-ököllel. A pardubiceiek sportszerűen válaszoltak: lőttek még két gólt. Litvínovban más döntött, a listavezető (főként a veterán Hübl játékkedvének köszönhetően- 2 gól, 2 gólpassz) „lemosta" a trencsénieket. Foghíjas védelemmel (az 5. bekk csak az utolsó harmadban lépett jégre) utazott az az Olomouc Prágába, mégis pontot rabolt a Spartától. Itt emlíjük meg, hogy a külföldi profiskodás után visszatér a cseh fővárosba a gólerős válogatott csatár, Petr Hrbek! KOŠICE - PLZEŇ 7:1 (1:0, 2:0, 4:1), gólütők: Plavucha 2, Pindár, Bartánus, Peter Zűbek, Mižík - illetve Volák. SLOVAN - PARDUBICE 2:5 (1:1, 1:1, 0:3), Mosnár, Rusznyák. - Pospíšil, Blažek, Weber, Czerlinski, Jiroutek. POPRAD - JIHLAVA 6:7, Stantien 2, Saloň, Kroták, T. Turan, Škovira - Mejzlík 2, Kucharčík 2, Poukar, Kaňkovský, Chlubna, LITVÍNOV - TRENČÍN 9:3 (4:0, 3:2, 2:1 - 0:1), Hübl 2, Machulda 2, Blažek, Prorok, Šulc, Šíp, Kysela - Hlinka, Jánoš, Medŕík, 5600 néző(!). VÍTKOVICE - Č. BUDÉJOVICE 6:2 (1.0,3:1,2:1), Kysela, Folta, Flašar, Holáň, Peterek - Pýcha, M. Bláha 5300 néző(!). SPARTA - OLOMOUC 3:3 (2:0, 0:3, 1:0 - 0:0), Gelfert, Výborný, Zelenka - Brančík 2, Slávik. KLADNO - ZLÍN 3:2 (1:0, 1:1, 1:1), Gardoá, Eichenmann, Patera - Hub Meluzín. A következő forduló mérkőzéseit kedden játsszák: Plzeň - Vítkovice, Pardubice - Trenčín, Jihlava - Košice, Poprad - Slovan, Olomouc - Litvínov, Zlín - C. Budéjovice, Kladno - Sparta. 1. Litvínov 34 21 3 10 144:109 45 2. č. Budéjovice 34 18 6 10 130:101 42 3. Sparta 34 16 9 9 117:98 41 4. Kladno 34 19 1 14 120:118 39 5. Vítkovice 34 17 3 14 148:127 37 6. Trenčín 34 16 4 14 139:130 36 7. Košice 34 16 3 15 113:116 35 8. Zlín 34 15 3 16 105:104 33 9. Jihlava 34 13 4 17 114:118 30 10. Olomouc 34 l 3 4 17 110:128 30 11. Poprad 34 14 2 18 103:129 30 12. Slovan 34 11 5 18 98:118 27 13. Pardubice 34 12 3 19 103:135 27 14. Plzeň 34 11 2 21 108:120 24 'EREDMÉNYEK - ISEMÉNYiK - EREDMÉNYEK • A MAGYAR LOTTÓ 4. játékhetének nyertes számai: 29, 41, 51, 65, 66. • THOMAS HELMER a legdrágább német futballista a Bundesligában. A népszerű Kicker magazin listáján az áll, hogy a Dortmundból a Bayernbe igazolt hátvéd 8 millió márkáért szerződött új klubjába. A további sorrend: 2. Scholl (Karlsruhe - Bayern) 5,9 milió, 3 Jorginho (Leverkusen - Bayern) 5,6, 4. Mattháus (Inter Milano - Bayern) 4,0. • ÚJABB ÁLOMCSAPATOT kívánnak indítani az NBA amerikai profi kosárlabdabajnokság játékosai. Az 1994-es torontói világbajnokságon a „Dream Team SAKK A németországi Baden-Badenben egyidejűleg két nagymesterversenyt bonyolítottak le, két bankvállalat anyagi segítségével. A Svájci Hitelbank által szponzorált torna volt az erősebb mezőnyű, 14. kategóriájú. Karpov volt világbajnok veretlenül, két pont előnnyel lett a győztes Meglepetésre Christopher Lutz lett a második, olyan erős sakkozókat előzve meg, mint az orosz Juszupov, az izraeli Pszahisz, a német Hübner, Bönsch, a francia Lautieré s mások. A Hofmann Bank támogatásával rendezett 11. kategóriájú torna élén hármas holtverseny alakult ki, és a másodlagos értékelés alapján a holland van der Wiel nagymesteré lett az első díj, az azonos pontszámot elérő magyar Ribti Zoltán végzett a második, illetve a svájci Brunner a harmadik helyen. Ez utóbbi versenyen a kínai Hszie Tyün nöi világbajnok nagyszerűen rajtolt - 7 forduló után még vezetett, de azután „zsinórban" négy vereséget szenvedett. Az exvilágbajnok egyik győzelme: VEZÉRINDIAI VÉDELEM Világos: Karpov - Sötét: Lobron 1 d4 Hf6 2 c4 e6 3 Hf3 b6 4 g3 Fa6 5 b3 Fb7 6 Fg2 Fb4+ 7 Fd2 a5 (a régebbi 7...Fe7 mellett találkozhatunk a 7...C5 folytatással is, pl. 8.0-0- 0-0 9.Fc3 Ve7 nagyjából egyenlő játékkal) 8 0-0 0-0 9 Vc2 (Karpov e megnyitás talán legjobb szakértője, mert sötéttel is szívesen alkalmazza. Egy Beljavszkij-Karpov, Linares 1992 játszmában 9.Fc3 d5 10.He5?! Vc8! 11.Fb2 dxc4 12.Hxc4 Fxg2 13.Kxg2 Vb7 után sötét kitűnően állt) 9 . h6 10.a3 Fe7 (egyszerűbb 10..Fxd2 11.Hbxd2 d5) 11 Hc3 d5 12 Bfd1 Vc8 13 cxd5! exd5 (13...Hxd5 14 e4 Hxc3 15.Fxc3 Ha6 jobb volt) 14.Ff4! Bd8 15 Hh4 Ff8 16HÍ5 Bd7? (c5 ugyan nem ment Hb5 miatt, de Ha6 még mindig játszható volt) 17.He3! Vd8 18 Fe5 c6 19 Fh3 Be7 20.Fxf6 gxf6 21 Hf5 (sötét állása már reménytelen) 21 . Be8 22.Vd2 Kh7 Number 2" meghatározó tagjai a jelenleg még csak zöldfülűnek számító ifjú tehetségek (O'Neal, Larry Johnson, Mournin) lehetnének. Az NBA játékos szövetségének elnöke, C. M. Newton február 1-jén kívánja megtárgyalni javaslatát. • ELMARADT Ljubljanában a Nemzetközi Jégkorong Szövetség ülése, amelyen a szlovák jégkorong-válogatott ügyét kellett volna megtárgyalnia az érintett feleknek. igy tehát továbbra sem dőlt el, hogy selejtezőt kell-e játszania Szlovákiának, vagy egyenesen részt vehet a DélAfrikában sorra kerülő C-csoportos világbajnokságon. 23 Vd3 Fa6 24 Vf3 Fc8 25 Vh5 Fe6 26 Bd3 Fg7 27.e4! dxe4 28.Hxe4 Bg8 29 Bf3 Hd7 30 Bc1 Ff8 (vagy 30...c5 31.d5 Fxd5 32.Hxh6 Fxh6 33.Ff5+ Kg7 34.Bd1!) 31 Bxc6 Bg6 32 Hh4! He5 (32.. Hxh3-ra 33.Hxg6 nyer) 33 Fxe6 és sötét feladta, mert 33...Hxc6-ra 34.Ff5 Ve8 35.Hxf6+ dönt. 1807. SZ. FEJTÖRŐ F. Michel (1960) IIIIIIIIIISIIII m 111 11 111! •i i i 1 H II 1111 1 1 II 1 N 11 i M 1 III H EM B •f 1 j llllllllll iffli Világos indul és 2 lépésben mattot ad Ellenőrző jelzés: Világos: Ke1, Va3, Bd2 és g8, He3 és g3, Fd1, gy: d4 (8 báb). Sötét: Kh3, Bc6, Hh6, Fh7, gy: h4 (5 báb) A megfejtések az Új Szó szerkesztőségének címére küldendők „Sakk" megjelöléssel. A megfejtés beküldésének határideje - az 1805 és 1806. sz. fejtörőkkel együtt: február 1. A helyes megfejtést beküldők között minden feladvány után két 200 koronás pénzdíjat sorsolunk ki! Az 1802. sz. fejtörő (M. Wborbel) megfejtése. 1.Vd3! 200-200 koronát nyert: Máté Béla, Tornaija; Balla Viktor, Komárom Az 1803. sz. fejtörő (A. C. White) megfejtése. 1.Bb4! 200-200 koronát nyert. Trnavsky Imre, Léva: Bodnár János, Szepsi. Az 1804. sz. fejtörő (J. W. Smith) megfejtése: 1.Vc4! 200-200 koronát nyert: Krokhely János, Péder; Petrik Ernő, Rimaszombat. DELMÁR GÁBOR AUSZTRÁL NEMZETKÖZI TENISZBAJNOKSÁG KORDA IS BÍRJA A HŐSÉGET Melbourne-ben a 3. forduló mérkőzéseivel folytatódott az ausztrál nemzetközi teniszbajnokság. Nem született különösebb meglepetés, a favoritok biztosan menetelnek. A cseh Korda négy játszmában győzte le az ukrán Medvegyevet A nők között a 16.-nak kiemelt Garrison vereséget szenvedett a francia Halardtól. öröm Korda-módra, Melbourneben az ukrán Medvegyev sem tudta megállítani a cseh teniszezőt. A 7. helyen kiemelt játékos négy játszmában búcsúztatta 18 esztendős ellenfelét. Az érdekesebb eredmények - FÉRFIAK, 3 forduló: Courier - Raoux 6:4, 6:3, 6:4, Bruguera - Siemerink 7:6, 4:6, 6:3, 3:6, 9:7, Garner - Witsken 6:2, 6:1, 4:6, 4:6, 6:4, Korda - Medvegyev 6:4, 4:6, 6:3, 7:6, Carlsen - Woodbridge 7:5, 5:7, 6:4, 6:4, Stich - Stoltenberg 5:7, 6:4,7:6, 4:6, 6:1, Forget - Morgan 6:3, 6:2, 6:2, Jones - Wheaton 0:6, 6:3, 6:4, 6:2. NÖK 3. forduló: Szeles - Fendick 6:1. 6:0, Tauziat - Dahlman 6:2, 6.1, Halard - Garrison 6:4, 7:5. Martinez - Oremans 6:3, 4:6, 6:4, Sabatini - Po 6:1, 6:3, Provis - (Demongeot 6:1, 6:2, Pierce - Davenport 6:3, 6:0, G. Fernandez - White 7:6, 3:6, 7:5. FÉRFI PÁROS, 1. forduló: Edberg, Siemerink - Connel, Galbraith 7:6, 6:7, 6:2, Grabb, Reneberg - Korda, Vacek 6:4, 3:6, 6:1. NÖI PÁROS, 1 forduló. M. J. Fernandez, Garrison - Mroz, Teodorowitz 6:2, 6:4, Szavcsenko, Novotná - Coetzer, Field 2:6, 7:6, 6:1, G. Fernandez, Zvereva - Glitz, Santrock 6:2, 6:3, Martinez, A. Sanchez - Driehuis, van Lottum 6:4, 6:2, McQuillan, Porwick - Goldemeister, Habšudová 6:3, 6:2. VEGYES PÁROS, 1. forduló: Jaggard, Eltingh - Richardson, Warder 6:4, 5:7, 13:11. MOGILNIJ ES BURE AZ ELEN Óriási érdeklődés mellett folytatódik az észak-amerikai profi jégkorongliga küzdelemsorozata. Mario Lemieux-nél, a jelenleg legnagyobb sztárnál rákos megbetegedést észleltek az orvosok, ezért kórházi kezelésre szorul. Hogy mikor játszhat újra, vagy egyáltalán jégre léphet-e, a Pittsburgh centere az csak a későbbiek során derül ki. Eric Lindros, a nagy dérrel-dűrral beharangozott 21 éves hórihorgas korongozó a vártnál kevésbé tündököl. Bár az igazat megvallva csapata, Philadelphia Flyers eléggé gyengén muzsikál. Tavaly Lindros megtagadta, hogy a Quebec együttesében szerepeljen, mert az a bajnokság leggyengébb együttesének tartotta. Az idei pontvadászatban a Quebec a legjobbak közé tartozik, míg a Philadelphia csoportjában a sereghajtó... Meglepetésre, a góllövőlista élén két orosz csatár. Mogilnij (Buffalo) és Bure (Vancouver) áll. Az előbbi 43-szor, az utóbbi eggyel kevesebbszer talált a hálóba. A legutóbbi forduló eredményei: Philadelphia - Boston 4:5, Minnesota - Ottawa 7:2, Chicago - Washington 6:2, Los Angeles - Vancouver 4:5, Hartford - San Jose 4:2, Detroit - St. Louis 5:3, Tampa Bay - Toronto 1 :6. PATRICK-DI VÍZIÓ 1. Pittsburgh 47 31 4 12 207:159 66 2. Washington 46 24 4 18 184:162 52 3. New Jersey 45 23 3 19 156:149 49 4 N Y Rangers 47 21 7 19 188:188 49 5. N Y. Islanders 47 20 5 22 186 174 45 6. Philadelphia 44 17 7 20 173:177 41 ADAMS-DIVÍZIÔ 1 Montreal 49 29 5 15 200:160 63 2 Quebec 47 26 6 15 199:169 58 3. Boston 46 25 3 18 182:164 53 4. Buffalo 46 22 6 18 200:164 50 5 Hartford 45 12 4 29 144:207 28 6 Ottawa 49 4 3 42 106:232 11 NORRIS-DIVÍZIÔ 1 Chicago 50 27 6 17 167:135 60 2. Detroit 49 26 4 19 204:169 56 3. Minnesota 46 23 6 17 160:154 52 4. Toronto 47 21 7 19 156:155 49 5. St. Louis 47 19 6 22 162:169 44 6. Tampa Bay 48 15 2 31 153:187 32 SMYTHE-DIVÍZIÓ 1.Vancouver 46 28 5 13 208:133 61 2. Calgary 47 25 5 17 180:153 55 3. Los Angeles 46 23 5 18 188:189 55 4. Winnipeg 47 23 4 20 173:174 50 5 Edmonton 49 16 7 26 132:188 39 6. San Jósé 47 6 2 39 131:228 14 (Sz. Z.) DÉTARI A LEGJOBBAK KÖZÖTT Teljesen jogosan a szakemberek nokságäriak az olasz ANem csoda, hiszen világsztárok egész sora szerepel Itáliában. A Gazzetta dello Sport népszerű sporthetilap minden forduló után osztályozza (egytől tízig) a játékosokat. Oétárí Lajos klasszisát dicséri, hogy az Ancona középpályása helyet kapott a legjobbak között, pedig csapata ádáz harcot vív a bennmaradásért . Az eddigi mérkőzések után a legjobb tizenegy a következő (zárójelben a klub és az átlagos osztályzat szerepel): Paglíuca (Sampdoria. 6,60) - Aldair (Roma, 6,66), Fusi (Torino, 6,73), Maidini (Milan, 6,64) - Effenberg (Fiorentina, 6,8), de Paola (Brescia, 6,5). Oétárí (Ancona, 6,4), Orlando (Fiorentina, 6,5), Oell'Anno (Udinese, 6,54) - Mancini (Sampdoria, 6,87), Slgnori (Lazio, 6,78). Tehát hiányzik van Basten, Ouílit, Rijkaard... (sz) MUNKÁBAN AZ IAAF Bőven akad dolga a Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetségnek az utóbbi napokban. Az IAAF végrehajtó bizottságának dzsakartai ülésén Jugoszlávia ügyét tárgyalták. Gyulai István (a népszerű magyar sportriporter), a szövetség főtitkára elmondta, mindaddig nem engednék jugoszláv sportolókat nemzetközi atlétikai versenyekre, amíg érvényben vannak az ENSZ-szankciók. Fejtörést okoz továbbá a volt Szovjetunió atlétáinak ügye, a probléma kapcsán született az a megoldás, hogy amennyiben legalább két érvényes útlevéllel rendelkezik a sportoló, maga döntheti el, melyik államot kívánja képviselni. Eldőlt, hogy a terep Világ Kupa csapatverenyeken a cseh és a szlovák szövetségeket külön tagként jegyezték. A legnagyobb gond azonban továbbra is megoldatlan, mivel Primo Nebiolo elnök ellenzi az atlétika nagy csillagainak nemrégi bojkottálási szándékát. Néhány vezető azonban máris kompromisszumkészségről tanúskodott, hiszen javasolták, hogy a stuttgarti világbajnokság minden egyes résztvevője kapjon 1000 dollárt, illetve az ország atlétikai szövetsége, s az majd arra használja fel a pénzt, amire jónak látja. Az IAAF a továbbiakban is vállalja a világversenyek résztvevőinek uti- és szállásköltségeit. ARANYLABDÁSOK - 1969: GIANNI RIVERA AKI NEM FERT BE A VALOGATOTTBA A Corriere della Serra című olasz lap írta: „Tojásból bárki készíthet tojáslepényt, de nélküle csak a géniuszoknak sikerül. Ez Gianni Rivera esete." Ilyen „szakács" volt az olasz futball kiválósága, akit, a tizenöt éves korában Itália legjobb 21 éven aluli labdarúgójának választottak. „Ez a gyerkőc csakugyan fenomén - mondta róla az első bajnoki meccs után Silvio Piola, a 30-as évek egyik legjobb középcsatára, a 38-ban világbajnokságot nyert olasz válogatott tagja. - Fantasztikusan kezeli a labdát és csodálatos érzéke van a játék szervezéséhez. Egyszer nagy labdarúgó lesz". Gianni Rivera (1943. VII. 18-án született) mindig gentleman módjára viselkedett a pályán, finom technikára alapozta játékát, gyűlölte a durva erőszakot. Százszázalékos profi volt, művészként végezte a munkáját. Minden tudását az AC Milan szolgálatába állította, KEK-et, BEKet és Világ Kupát nyert a lombardiai együttessel. Rivera szenior biztatta fiát, hogy erejét és energiáját a futballnak szentelje, nem akart belőle ügyvédet, egyetemi tanárt, vagy banktisztviselőt. Egyre csak azt hajtogatta Ginninak: „Híres labdarúgó leszel". Attól a pillanattól bízott benne, amikor a 16 éves Gianni először szerepelt az USC Alessandria színeiben a nagynevű Inter ellen. A meccs előtt mindenki azt kérdezte, hány „fát" kap a milánóiaktól az Alessandria, de az eredmény 1:1 lett. Rivera akciója után született az egyenlítő gól... Rivera eleganciája és technikája biztosíték volt arra, hogy futballcsillag lesz. Bár amikor az apa először vitte el 12 éves fiát az alessandriai klubba, nem így álltak a dolgok. Azt mondták neki, Gianni alacsony, gyenge, nincs esélye. Eltanácsolták. Egy fél év múlva érte mentek. Mivel Alessandria a Milan-Genova-Torino képzeletbeli háromszög közepén fekszik, biztosnak tűnt, előbb vagy utóbb megszerzi Giannit valamelyik mamutklub. Az AC Milanban kötött ki, első meccsét 1960 őszén játszotta. Amikor már kezdtek valóra válni Rivera szenior álmai, a rámenős Oriana Fallaci riporternő, aki színészekkel, írókkal és politikusokkal készített interjúkat, „betört" Riveráékhoz, és meg merte kérdezni: mif fog csinálni Gianni, ha befejezi pályafutását? „Azt kérdi, mi lesz velem, ha nagy focista leszek? Én már az vagyok. Talán azért, mert mindig idősebb emberekkel barátkozom." A Nagy Mágus, Helenio Herrera, az Inter edzője sem nagyon ismerte el Giannit. „Beállítanám csapatomba, ha kiskapuznánk. Normális pályán nem bírja az iramot, a nagy megterhelést, túl gyenge fizikumú." Herrera a labdarúgó 175 centiméterjére és 65 kilójára gondolt. A nagy trénereknek is joguk van a tévedésre. Elpirult-e Herrera egy kicsit, amikor Riverát Európa legjobb labdarúgójává választották? 0 volt az első olasz. Meazza után a második legnépszerűbb olaszként ünnepelték. Összekötőt játszott és középpályást, Intelligens karmesterként dirigálta csapatát. Tizenkilenc évig futballozott az AC Milanban (1960-79), mindig választékosan, finom technikával; lábbal rúgta a labdát, de fejjel játszott. Természetes könnyedséggel látta el karmesteri szerepét, nem volt viszont ilyen természetes a viszonya Sandro Mazzolával. Az AC Milan és az Inter Milano rivalizálása Rivera és Mazzola személyére koncentrálódott. Ha Saragat olasz elnök kitüntette Mazzolát, Gianni hívei kikényszeritették Rivera kitüntetését is. Paradox helyzet alakult ki: Európa legjobb labdarúgójának nem jutott hely az olasz válogatottban! Értelmes, okos, türelmes ember módjára viselte el nélkülözöttségét. A légies játékáról, tökéletes labdakezeléséről híres Rivera négy vb-n indult (1962, 66, 70, 74), de Valcareggi szövetségi kapitány Mazzolát favorizálta, ezzel többször megalázta Riverát, akit rendszerint csak csereként küldött a pályára. 1974-ben mindketten játszottak a vb-n. Hattyúdaluk volt a címeres mezben. Rivera 60 meccsen 14, Mazzola 70-en 22 gólt lőtt. TOMI VINCE