Új Szó, 1993. január (46. évfolyam, 1-24. szám)

1993-01-15 / 11. szám, péntek

5 PUBLICISZTIKA ÚJS35Ô* 1993. JANUÁR 15. együttműködést. Elsősorban az orvostanhallgatók cseréjére gondoltunk, de az ilyen mozgásba beleértődik az orvostovábbképzés is. Engem személy szerint a nyelvi továbbképzés érdekel. Magyarországon különös fontossága annak van, hogy a nagyon kis szórványban élő szlováksághoz szlovák nyelvet beszélő orvos jusson. Ezt különösen a gyerekgyógyászat területén tartom fontosnak. A szlovákiai magyarság nyelvének megőrzésében jelentős szempont lehet, ha az orvosi ellátásban is megfelelő nyelvi hátteret teremtenek. Ezért szorgalmazom akár az orvostanhallgatók cseréjét, akár az orvostovábbképzést nyelvi vonatkozásban. Nem titok, hogy a határon túl élő magyarok, bár a hétköznapi életben tökéletesen használják anyanyelvüket, orvosi szakszöveget képtelenek értelmesen - magyarul - elmondani. Azért, mert a szaknyelvet történetesen szerbül tanulják. Ilyen értelemben egyfajta továbbképzés az állampolgárok jobb orvosi ellátását szolgálja mindkét oldalon. • Mikor vetődik fel a szlovák -magyar kapcsolatok ilyen irányú fejlesztésének igénye? Tárgyalásaik során szóba került a politikai helyzet is? - Soboňa miniszter úrral nem most láttuk egymást először. Koppenhágai találkozásunk alkalmával elhatároztuk, hogy tekintettel a két ország között található számos feszítő problémára, megpróbáljuk bebizonyítani - az egészségügy területét felhasználva -, hogy a két nép tud és hajlandó együtt dolgozni. Már az előbb emiitettem a határ menti egészségügyi együttműködést, amely - ugye - túllépi az egészségügy kereteit. A politika - rossz értelemben - megbeszélésünkön nem került szóba. Jó értelemben viszont nagyon is itt volt. Megpróbáltam kifejteni, hogy ebben a közép-európai térségben az elmúlt negyven évben is rengeteg szó esett barátságról, együttműködésről, kölcsönös segítségről. A nyilatkozatok szóvirágaiból csodálatos csokrot lehetne kötni. Valójában azonban ezeket a szóvirágokat kevesen vették komolyan Azt gondolom, hogy a mesterséges feszültségkeltések hallatlanul felelőtlenek, s mindkét nemzet elemi érdekei ellen vannak. Mi gyakorlati ós tényszerű dolgokat akarunk csinálni, tudatosan építeni a két fél kapcsolatát. Találkozónk a legszorosabb értelemben vett jószolgálati misszióként értékelhető tehát. • Elárulná végezetül, hogy mikor írják alá az együttműködési egyezményt? - Időben be fogjuk jelenteni. PETERFI SZONYA ÚT A SZÉLESEBB EGYÜTTMŰKÖDÉS FELÉ BESZÉLGETÉS DR. SURJÁN LÁSZLÓ MAGYAR NÉPJÓLÉTI MINISZTERREL Az egészségügyi ellátás minősége minden beteg számára kulcsfontosságú. Közép-Kelet Európa volt szocialista államainak lakosai a bőrükön érzik, mennyit ért s hova vezetett az „ingyenes" gyógyítás. Nem vonható kétségbe, hogy az eltelt esztendők során születtek nagy győzelmek, nagy és kis sikerek, bár egy-égy jelentősebb, csúcsminőségű műszer megszerzése a személyi (elvtársi) kapcsolatok függvénye volt. így aztán voltak jól s kevésbé jól felszerelt kórházak, rendelőintézetek. A társadalmi változások következtében láthatóvá váltak az óriási különbségek nemcsak a kórházak és a rendelőintézetek között, hanem a keleti és a nyugati országok betegellátásának színvonala között is. A kis országok érzik, önerőből - egyelőre - nem képesek felzárkózni a fejlettebb országok nívójához. Talán ezért is összefogással kívánják áthidalni a nehézségeket. Szerdán, amikor Magyarország népjóléti és Szlovákia egészségügyi miniszterei megbeszélést tartottak, már megtették az első lépést a közeledés, az egymás segítése felé. Találkozójukat követően dr. Surján László népjóléti miniszter nyilatkozott lapunknak. - Természetesnek vesszük, hogy a jogutód ország az előző egyezményeket megtartja, érvényben levőnek tekinti. A magyar fél természetszerűleg hasonlóan érvényesnek tekinti a szerződéseket, az egyezményeket. A konkrét egészségügyi egyezménnyel kapcsolatban mindkettőnknek az a véleménye, hogy érdekünk a sürgős átdolgozása. Az új egyezmény ki fog terjedni állampolgárainknak a másik ország területén való akut egészségügyi ellátásának kérdéseire. A pénzügyi vonatkozásokat nyilván egyeztetniük kell a két ország társadalombiztosítási szakembereinek, de nem tűnik lehetetlennek egymás állampolgárainak ingyenes ellátása sem. A részleteket az új egyezmény • Miniszter úr, mi célból jött létre a mai találkozó? - Magyarország ós Csehszlovákia 1989 novembere után - az egészségügy területén is - szerződésben rögzítette együttműködési szándékát. A szerdai megbeszélésen - az új körülményeket figyelembe véve - a kétoldalú szerződés előkészítéséről tárgyaltunk, illetve a közös határok mentén élő régiók együttműködésének lehetőségeit beszéltük meg. • Kifejtené szándékaikat részletesebben is? - Megegyeztünk abban, hogy e hónap folyamán bizottságot állítunk fel, amelynek május elsejéig egy konkrét javaslatot kell kidolgoznia, részletes szabályozással az ipolysági és a váci térség egészségügyi együttműködését illetően. Felfogásunk szerint ennek a bizottságnak részint minisztériumi munkatársakból, részint társadalombiztosítási szakemberekből, részint a szóban forgó terület reprezentánsaiból kell állnia. Kívánatosnak tartjuk az első együttműködési blokk kiszélesítését úgy, hogy az egész szlovák-magyar határ mentén javuljon az egészségügyi ellátás. Az ipolysági és a váci régió együttműködési szándékának mozgatórugója alapvetően az ipolysági kórház igénye volt, hogy CT-re Vácra tudjon betegeket küldeni. Egyrészt azért, mert nincs számítógépes rétegröntgenjük, másrészt azért, mert fizikailag is közel van. Ellentételezésképpen felajánlotta a sürgősségi ellátást a határ menti magyar területeken. Elméletben ezt mindannyian támogatjuk, de figyelembe kell venni, vajon a magyarországi beteg akarja-e vagy sem? Nem garantálható, hogy árban a két igény azonos lesz, bár biztos vagyok abban, találunk valamiféle kiegyenlítő mechanizmust. Azt gondolom, hogy régióként, városonként és kórházanként változó a határ menti zónák konkrét igénye. Ez a kérdés egyik oldala. A másik az, hogy a két országban meg kell oldani az ilyen sürgősségi betegellátás jogi vonatkozásait. Mondok egy példát. Hirtelen szülés jön rá valakire Vámosmikolán, s nem Vácra szállítják, hanem Ipolyságra. Szlovák területen születik valaki, akinek nem vonjuk kétségbe, hogy magyar az állampolgársága. És ez fordítva is érvényes. Tehát nagyon sok merev jogi szabályt kell lazítani. Az előkészítés folyamatában a magyar szervek részéről meglepő rugalmasságot tapasztaltam. Nagyon remélem, hogy ugyanez a rugalmasság meglesz a szlovák partner részéről is. Mert itt nem az egészségügyön fog állni vagy bukni a rendezés, minthogy a jelentősége is túlnő az egészségügy keretein. Hozzá szeretném még fűzni, hogy mindkettőnk megítélése szerint egy ilyen együttműködési rendszer kidolgozása és jogi érvénybe léptetése a tényleges együttműködésnél is nagyobb jelentőségű. Mert kifejez egy szándékot, a két nép együtmműködésének a szándékát. Es ez, ugye, több, mint pusztán egészségügyi kérdés! • A szlovákiai betegek a múltban gyakran magyarországi orvosoktól remélték gyógyulásukat. Főleg a gyermek-agybénulásban szenvedők szülei a budapesti Pető Intézetben szerették volna kezeltetni gyermeküket. Ez az igény ma sem csökken, sőt... Beszéltek ilyen jellegű együttműködésről is? - A Pető Intézetről konkrétan nem esett szó, mivel az intézet állami felügyelete nem a Népjóléti Minisztériumra tartozik. De nem látok semmi olyan problémát, amely az eddigi rendszer bármilyen változtatását indokolná. Amennyiben ilyen igény felmerül, mindig kész leszek elősegíteni a megoldást. Szó esett viszont sok konkrét kérdésről, kiemelten a szívsebészet és az idegsebészet területéről. Itt látok lehetőséget arra, hogy a közeljövőben aláírandó egyezmény keretein belül lehetősége legyen országaink állampolgárainak a másik ország egészségügyi szakintézeteit igénybe venni. Volt erre eset a múltban is. így ebben a térségben Besztercebányán volt először számítógépes rétegröntgen és ezt a lehetőséget annakidején sok magyar állampolgár vette igénybe... • Mennyiben tér el tehát a most készülő egyezmény a múltban elfogadottétól? rögzíti majd. Mindkét ország érdekelt abban, hogy állampolgárai belátható időn belül szabad kórházválasztási joggal rendelkezzenek. Persze, ez automatikusan nem terjeszthető ki más ország területén való gyógykezelésre, biztosítási költségre. De bizonyos körülmények között, netán a saját országban levő kapacitás hiányakor, ez is megvalósítható. • Engedje meg, hogy rákérdezzek az orvoscsere, az orvostovábbképzés lehetőségeire. - Ezt részleteiben nem tárgyaltuk, de elő kívánjuk segíteni az orvostudományi egyetemek közötti Dr. Surján László népjóléti (balról) és dr. Viliam Soboňa egészségügyi miniszter N

émi meglepetést okozott a nézőnek - alighanem a Magyar Televízió szándékától függetlenül -, amikor vasárnap, fő műsoridőben elkezdődött a Teller Edéről szóló amerikai riportfilm. A külföldi televíziók műhelyéből vett sorozat részeként ugyanis a Teller-portré eredeti angol kísérőszöveggel és magyar nyelvű feliratozással került a képernyőre. A beharangozásból ezt nem mindenki sejthette. Annál érdekesebb volt a tudóst angolul hallgatni. Nem kellett különösebb nyelvtudás ahhoz, hogy a nézőnek gyanúja támadjon: amint Teller professzor jellegzetes magyar beszédén érződik az idegenes akcentus, ez valószínűleg fordítva is jelentkezik. A néző a feliratra figyelve is élvezhette, amint szenvtelenül, szinte rezzenéstelen arccal - de lélekben vele összekacsintva - adomázik, hogy miként is szerzett doktori diplomát. Németországban, Lipcsében éveken át dolgozott egy kézzel hajtható roppant lassú számítógéppel, mire a disszertációjára felügyelő, nála nem sokkal idősebb, fölötte lakó profeszszor kijelentette: elég, adja be a munkáját úgy, ahogy van. S közben a képernyőn egy pillanatra felvillant a budapesti Trefort utcai gimnázium képe, ahol Teller Ede érettségizett. Zenei aláfestésként pedig fel-felcsendültek Mozart dallamai, magának a zongorázó professzornak az előadásában. Teller professzor akadémiai körökben jelentette ki: „A zene az, amit szeretek... A zenében van egy sajátos ellentét. A zenében az ismétlés nagyon fontos, és még fontosabb, hogy az ismétlés ne legyen egyhangú." Persze, azok, akik nyáron végignézték a Magyarok Világkongresszusának megnyitóját, tapasztalhatták, hogy Teller Ede tud rendkívül szenvedélyes hangon is beszélni. így tett hitet a magyarság önértéktudatát erősítő öszszefogás mellett. Az „élő legendának" is nevezett tudós számára ugyanis az összefőHA EGYMÁSSAL SZÓT ÉRTÜNK... TELLER EDE NYOLCVANÖT ÉVES gás egyet jelent a tudás és a szellem szárnyalásával. A Magyar Tudományos Akadémián tartott előadásában - már mint tiszteletbeli tag - kijelentette: Négy magyar jóbarát, négy magyar tudós vezérelte őt abban, hogy magyar voltával sohasem tudott és nem is akart szakítani. Ezek: Kármán Tódor, a híres repülőgéptervező, Szilárd Leó, a láncreakció perspektívájának felfedezője, Wigner Jenő, az első magreaktor megalkotója, és Neumann János, korunk egyik legnagyobb matematikusa. Kiváltképp szoros szálak fűzték Szilárd Leóhoz, akivel - mint elmondta - mindig is magázódtak. Már mint amerikai tudós - a Washington Egyetem tanára - ő vitte el Szilárdot Einsteinhez, hogy megmutassa neki azt a levelet, amely később - Einstein aláírásával- Roosewelibez eljutva elindította az atomenergia-kutatást. Teller professzor többször is hangsúlyozta, hogy mindig is tiszta fizikaelmélettel akart foglalkozni. Mégis, azt követően, hogy Roosewelt több mint kétezer amerikai tudós előtt kijelentette, rajtuk múlik a világ sorsa, a civilizációt fenyegető Hitler őrült szándékainak meghiúsítása, vállalta a részvételt az atombomba létrehozásában. A Los Alamos-i atomváros Tudományos Laboratóriumának az igazgatóhelyettese lett. A háború befejezése után Teller Ede szembekerült az atomtudósok közösségével. Ragaszkodott a kísérleti atomrobbantások folytatásához, illetve a hidrogénbomba kifejlesztéséhez. Meg volt győződve arról, hogy a szovjetek előbb-utóbb úgyis hozzájutnak az atombombához, s a fegyverkezést a két szembenálló rendszer könyörtelenné váló harcának logikája alapján ítélte meg. Úgy vélte, hogy a megrekedés egyet jelent az egyensúly megbomlásával, a Szovjetunió felülkerekedésének veszélyével. Aggályait igazolva látta, amikor Sztálin bejelentette, hogy a Szovjetuniónak is van atomfegyvere, ,,és még több is lesz". Teller professzor egy interjúban elmondta, hogy számára nem volt kétséges: Sztálin már ekkor a hidrogénbombára célzott. S a professzor ezt azzal is kiegészítette, hogy jóval később Szaharov elárulta neki: a Szovjetunió a hivatalos leszerelési propaganda ellenére mindent megtett a hidrogénbomba előállítása, a fölény megszerzése érdekében. Teller Edét ekkortájt játszott szerepe folytán nevezték el a ,,hidrogénbomba atyjának". S a stratégiai védelmi kezdeményezés, az ún. csillagháborús fegyverfejlesztés is sokban Teller Ede nevéhez fűződik. Végül is, mint ismeretes, ez kényszerítette ki a fegyverkezési verseny visszafogását, amikor Gorbacsov ráébredt, hogy a Szovjetunió nem képes vállalni a súlyos anyagi terheket. Háborús uszítónak kijáró támadások kereszttüzébe került Teller professzor ekkori magatartásáért a szocialista táborban. Hoszszú ideig még a nevét sem volt szabad leírni. Felesleges lenne elhallgatni, hogy Teller professzor az Oppenheimer elleni perben 1954ben hozzájárult az elmarasztaló ítélet meghozatalához. Oppenheimer, a Los Alamos-i Atomkutató Intézet egykori igazgatója ellen a szovjetek javára végzett kémkedés vádja a mccarthyzmus jegyében született. Az akkori amerika-ellenes tevékenységet vizsgáló boszorkányüldözést nem alaptalanul hasonlítják a szocialista országokban lezajlott, ötvenes évekbeli koncepciós perekhez. Az Oppenheimer körüli bizonytalanságból végül is nem lett büntetőbírósági ügy, hanem fegyelmi útra terelődött, s az Atomenergia Bizottság személyzeti biztonsági hivatala előtt zajlott le. Teller Ede tudós tanúként kijelentette, hogy bár Oppenheimer nem nyújtott neki segítséget a hidrogénbomba előállításához, szerinte ,, tudatosan és saját jószántából semmi olyat nem tett, ami fenyegetné az ország biztonságát". Ugyanakkor hozzátette, ,.bölcsebb dolog lenne", ha nem adnák meg neki az engedélyt, hogy hozzájuthat az atomtitkokhoz. Teller vállalta vallomása következményét. A vizsgáló bizottság egyetlen tudós tagja feltette neki a kérdést: Nem válhat-e a bizottság tevékenysége, döntéseitől függetlenül vita forrásává akadémiai és tudományos körökben? Teller így válaszolt: ,,Ez már meg is történt, és a jövőben is így lesz." A kommunizmus és a kapitalizmus közötti nagyhatalmi szembenállás megroppanása majd csődje nyomán egyre inkább a maga egészében nyilvánvalóvá válik, hogy Teller professzor tudományos hitvallása a társadalom szolgálatában áll. A Magyarok Világkongresszusának szünetében úgy nyilatkozott az egyik lapnak, hogy az emberiségre nézve a legnagyobb veszélyt az emberek közötti rossz viszonyban látja. ,,Ha egymással szót értünk, meg tudunk élni, a többi már egyszerű" - mondotta. T

eller professzor ezen munkálkodik, a tudomány erejébe vetett töretlen hitet árasztva, bárhol is jelenjen meg elmaradhatatlan „hosszú vándorbotjával", mellyel, - ahogy azt találóan állapították meg - immár 85 évesen mintha több ezer éve járná a megismerés útját. KISS JÓZSEF