Vasárnap, 1992. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)

1992-07-31 / 31. szám

Q Vasárnap „M i nem határmódosítást akarunk, hanem természetes jogainkat kérjük“- Janics úr, a publicisztikáját és nyilvános megszóla­lásait figyelve úgy tűnik, ön kitart a meggyőződése mellett. Elsősorban ama tekintetben, hogy a kisebbségi jogok nem a szlovákság ellen irányulnak. Ellenkezőleg: ezek demokratikus kiteljesedése csak elősegítheti a megbékélést, a szlovák-magyar kiegyezés szándé­kát. ön, aki 1990 júniusát követően két esztendeig a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom parlamenti képviselője is volt Pozsonyban, vajon a vágkirályfai magányból miként tudja nyomon követni a belpolitikai élet fordulatait?- Olvasni kell, hogy tisztán lássak. A napisajtót, a hetilapokat, a frissen megjelenő folyóiratokat s köny­veket. Ez eléggé költséges dolog, de elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy az ember meglássa és kié- rezze: milyen érzelmek vannak jelen a társadalomban, illetve minő irányvonalak vannak kibontakozóban...-Kereken két hét távlatából miként látja Václav Havel lemondásának tényét?- Hogy teljes mértékben igaza volt, amikor a lekö­szönés mellett döntött. Tulajdonképpen ez egyfajta reváns volt a vele szemben tanúsított szlovák magatar­tásért. Persze, hozzátartozik az igazsághoz, hogy nem a szlovákság, hanem a szlovákok egy csoportja vált Havel ellenessé. Jobbára azok a politikusok, akik szinte szemrebbenés nélkül átejtették a szlovák választópol­gárok jelentős hányadát. A parlamenti képviselethez jutott szlovákiai pártok közül ugyanis sem a Demokrati­Interjú Janics Kálmánnal 992. VII. 31. kus Szlovákiáért Mozgalom, sem a körülötte legyes- kedő Demokratikus Baloldal Pártja nem mondta ki világosan, hogy közös erővel kiütik a nyeregből Havelt, illetve a szuverenitási nyilatkozat ürügyén szétverik Csehszlovákiát. Ezt nyíltan legföljebb a Prokes vezette Szlovák Nemzeti Párt hangoztatta, ők viszont csak a szavazatok hét-nyolc százalékát kapták! Mindebből nyilvánvaló, hogy mind Vladimír Meciar, mind Peter Weiss egyszerűen felültette a szlovákiai választóknak több mint a felét.- ön szerint a ,,bársonyos ellenforradalom “ idősza­kát éljük, avagy a hetvenes évek legelejéről ismert normalizáció látszik visszatérni?- Én egy veszedelmes rebolsevizációs hajlandósá­got tapasztalok. Olyan elöérzeteim vannak, hogy első­sorban a sajtót akarják megrendszabályozni; innen pedig már csak egyetlen lépés szükségeltetik ahhoz, hogy a társadalmat is megfélemlítsék.- Állampolgárként vagy szlovákiai magyarként van­nak-e inkább félelmei?- Magyarként is, állampolgárként is. Úgy tűnik, Szlo­vákiában valóban könnyűszerrel válságba sodródhat a demokrácia, és akkor a bennünket megillető jogokat is csak nehezen, vagy egyáltalán nem tudjuk kiharcolni. Jelenleg ugyanis a nemzetállam szelleme, a naciona­lizmus légköre van előretörőben. Az objektivitás kedvé­ért hozzá kell tennem a szlovák nacionalizmus hátterét. Kevesen tudatosítják ugyanis, hogy 1945 óta itt két nemzedéket magyargyűlöletben neveltek föl; s most csak kamatoztatni kell az évtizedeken át táplált ellen­ségképet. Szlovákiában ma még kevesen tudatosítják, hogy a múlton rágódó érzelmi politika sehová sem vezet. Ez olyasmi, mintha térkép nélkül menne valaki a vadonba. Pedig most itt lenne az esély, hogy kiküszö­böljük mindazokat a veszélyeket, amelyeket ránk épí­tett a sztálinizmus. A szlovákiai magyarság csupán azt kéri, hogy ruházzanak fel bennünket mindazon jogok­kal, amelyeket az európai fejlődés alapján megkövete­lünk. Az emberi jogokba ugyanis beletartoznak a nem­zetiségi jogok is. És fordítva: a nacionalizmus az elnyomás eszköze. Ezért az európai integráció alapfel­' tétele nem lehet más, mint az ilyen irányú politikai gondolkodás megváltoztatása és a múlt századi meg­közelítések ellehetetlenülése. Sajnos, Szlovákiában egyelőre más irányú a fejlődés. A nacionalizmus veszélyeinek elhárítása, az intellektuális és emocioná­lis környezetvédelem helyett, inkább az idő és a törté­nelem csapdájában vergődünk. Ezért tapasztalni magyarellenességet, a csehekkel való szembefordulás szándékát...- Véleménye szerint egyenlőségjel tehető - például - a Meciar-Knazko-Prokes trió és az átlagember közé?- Miroslav Kusy professzorral egyetértésben azt vallom, hogy a szlovákság hetven-nyolcvan százaléka nem eredendően nacionalista; viszont könnyen kijátsz­ható holmiféle ügyes propagandával. Régi igazság, hogy ha a szomszédban túl sok a bunkósbot, akkor ki­ki előbb-utóbb a saját udvarán is elkezd keresgélni ilyesfélét valami porlepte zugban. Nos, a legutóbbi választások előtt a Demokratikus Szlovákiáért Mozga­lomnak kitűnően sikerült. Sikerült elhitetniük a szlovák átlagemberrel, hogy csakis jó jövőt sejtethet, ha Meciar és csapata visszatér. Most már inkább a kijózanodás időszakát éljük, a DSZM jelenleg aligha kapna újra 37 százalékot. Például egy referendum esetén.- ön még bízik a népszavazásban?- Illenék, hogy megrendezzék, elvégre ez alapeleme a demokráciának. Ha viszont időnap előtt kettészakad az ország, akkor már nemigen lesz értelme megtartani.- Országszerte sűrűn hallani olyan hangokat is, hogy a cseheknek immáron balgaság lenne közös államban maradni Meciarral...- Nekem az a véleményem, hogy a csehek semmi­képpen sem akarták felrúgni Csehszlovákia egységét. Ugyanakkor megdöbbentek, amikor a Szlovák Nemzeti Tanácsban egy cseh- és magyarellenes, lényegében nacionalista koalíció jutott többséghez. Valószínűleg ezért változtattak ők is hangnemet, beszédstílust, a tár­gyalások során ezért lettek ők is keményebbek.- ön szerint a csehek, egy kedvező fordulat esetén, akár visszakozt is fújnának?- Én ezt elképzelhetőnek tartom, hiszen Vladimír Meciarról köztudott, hogy olykor egyik napról a másikra is megváltoztatja a nézetét, ami a Morva folyón túl bizonyos fokú engedékenységet eredményezhetne. Titkon bízom egy ilyen fordulatban...- Nem illúzió ez?- Ki tudja. Az életben, kiváltképpen a politikában, semmi sem kizárt dolog.-ön hogyan értékeli az 1992. július 17-én elfoga­dott, örömtüzekkel is megünnepelt szlovák szuvereni­tási nyilatkozat szövegét?- Frázisszerűnek tartom, hiszen semmi újat nem mond. Az áll benne, amit az 1968-as alkotmány is rögzít. Határozottan hiányolom viszont, hogy meg sem említi a magyar nemzeti kisebbséget, amely Szlovákia lakosságának több mint 10 százalékát alkotja! Itt kell elmondanom azt is, épp ezért hibásnak tartom, hogy a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom - amelynek tiszteletbeli elnöke és két évig a parlamenti képviselője voltam - reprezentánsai egytől egyig tartózkodtak a szavazásnál. Én elvártam volna, hogy rendre nemet mondjanak.- Janics Kálmán tehát nemmel szavazott volna?- Határozottan.- Elsorolná az érveit is?- Mert pontosan, konkrétan, következetesen kell politizálni. Nem kerülő úton, hanem közvetlenül kell elvetni az olyasmit, ami megtagadja a nemzeti kisebb­ségek egyéni és közösségi jogait; ami másodrangú állampolgárrá, „minőségünkben“ is kisebbséggé süly- lyeszt bennünket. Elvégre nem fenyegetjük a szlovák nemzet egyetlen egy más jogát azzal, ha saját intézmé­nyeket, kulturális és oktatásügyi önigazgatást, a helyi önkormányzatok megerősödését szorgalmazzuk. Mi nem határmódosítást akarunk, hanem természetes jogainkat kérjük. ’92 nyarán némi keserű szájízzel kell megállapítanom, hogy e tekintetben már a gyászosan levitézlett CSKP 1968-as akcióprogramja is mesz- szebbre ment, mint a mai „demokraták“.-A szuverenitási nyilatkozat parlamenti vitájában Csáky Pál azt kérte: az SZNT adjon garanciát arra, hogy a leendő szlovák alkotmány tételesen is rögzíti majd a Szlovákiában élő nemzeti kisebbségek konstitú- ciós jogait. Ezt az indítványt a teremben jelenlévő 147 pozsonyi honatya közül mindössze 17-en támo­gatták!. ..- Ez meghökkentő valóság! Most hasonló a helyzet, mint 1990 őszén. Akkor a Matica slovenská által benyújtott nyelvtörvényjavaslat bizottsági vitájában fölálltam, és fölolvastam a szóban forgó előterjesztés azon mondatát, hogy a Szlovák Köztársaságban csak a szlovák nemzet az államalkotó, így csakis az ö nyelve lehet az államnyelv. Utána pedig azt mondtam: „Kérem, most egy másik idézet következik: »Állampol­gár csak az lehet, aki tagja a nemzetnek. Ez az idézet nem egyéb, mint Hitler Adolf 1920-ból származó dekla­rációja 23. pontjának szövege!« Gondolom, mind a kizárólagosságra építő nyelvtörvény, mind a nemzet­állam szorgalmazói nagyon veszedelmes útra téved­tek. Európa nyugati fele ugyanis az integráció felé halad, ott manapság már senki nem fogadja el azt a tételt, hogy az államot csupán egyetlen nemzet alkotja.-Hogyan értékeli a Meciar-kormányzat kormány- programját, amely csak egyénenként, itt élő állampolgár­ként ismeri el a szlovákiai magyarságot, nemzetrész­ként viszont nem. Ráadásul az anyanyelvi oktatást is csak másodlagosnak mondja ugyanez a program...- Nézze, az egyéni jogokról beszélni látványos do­log, de nem egyéb az üres gesztusnál, hiszen egyé­nenként szinte lehetetlenség megszervezni a jogvédel­met, az ide tartozó kisebbségi jogokat. Hatszázezer, vagy annál is több szlovákiai magyar - egyénenként - aligha fog jogorvoslásért folyamodni az Európa Tanácshoz, netán a hágai nemzetközi bírósághoz... Ellenkezőleg, a közösségben viszont enyhül a félelem. Például az anyanyelvi oktatás jogának megőrzését illetően. Ahol ugyanis nincs anyanyelvi oktatás, ott könnyen eláraszt mindent az asszimiláció veszélye. Ez az egyik fő oka annak, hogy én a helyi önkormányzatok autonómiájának elvét vallom, elvégre ók ismerik a leg­jobban a helyi viszonyokat. Ez irányú bizalmam egyik forrása, hogy Dél-Szlovákia szerencsére csendes, nincs e tájon semmiféle szlovák-magyar konfliktus. Legföljebb a hajdani áttelepültek izgágáskodnak néha­napján.- Jozef Márkus, a Matica slovenská elnöke is Nyír­egyházán született...- Igen. Tulajdonképpen az édesapjától kellene meg­kérdezni, aki „odaát“ is lelkész volt, hogy a háború után miért hagyta faképnél a híveit? Hogy nincs-e lelkifurdalása az értelmiség nélkül maradt magyaror­szági szlovákság létszámbeli megfogyatkozásáért?! Persze, 1946-ban nemcsak a Markus-család, hanem a magyarországi szlovák értelmiség színe-java átjött Csehszlovákiába, ahol életszínvonal dolgában össze­hasonlíthatatlanul jobb körülményeket találtak.-Ha már a lavírozásnál tartunk, ugorjunk vissza a mába! ön nem furcsállja, hogy a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom és elsősorban Vladimír Meciar elutasítja a párbeszédet a parlamenti képviseletet szer­zett magyar koalícióval?- Erről egyszerűen nincs különösebb véleményem, hiszen ez sértő és antidemokratikus magatartás. Úgy tűnik, a DSZM-ben megfeledkeznek arról, hogy Európa szívében vagyunk; így a világ nemcsak látja ezt, hanem jegyzi is. Ez a magatartás Václav Havel ignorálásával rokonítható.-A fennkölt s agyonünnepelt szuverenitásból így akár szomorú magány is lehet?-Valószínűleg. Először szánalmas magány, azután pedig pénztelenség. Az ilyesmire a külföldi tőke is érzékenyen reagál.- ön közép-európai súlyú ügynek tartja az önrendel­kezési nyilatkozat kikiáltását?- Okvetlenül. Már csak azért is, mert Havel, Dubcek, Carnogursky ellenében, a nemzeti kisebbségeket kis- korúsítva és népszavazás nélkül döntöttek erről a dek­larációról. Mindez erősen bolsevista ízű taktika. Az elmúlt évtizedekben bőven tapasztaltunk ilyesmiket.- Janics úr, indokoltnak tartja a szlovákiai magyar­ság egyre sűrűbben tapasztalható félelmeit?- Bonyolult kérdés. Egyrészt úgy érzem, hogy az itt élő magyarság a rendszerváltás óta önérzetesebb, öntudatosabb lett. Másrészt viszont senki sem hatály­talanította a kassai kormányprogramot, senki egy par­dont sem mondott a kollektív bűnösség és a hontalan­ság éveiért; ráadásul a szlovák történetírás is elegán­san, szinte nyomtalanul elsiklik efölött.- ön viszont könyvvel, publikációkkal is igazolható­an értője a szóban forgó időszaknak. Hadd tegyem fel hát a kérdést: vajon mire gondolt negyvenvalahány esztendővel később, 1992. július 17-én, a szlovák nemzet államát sürgető szuverenitási nyilatkozat elfo­gadásának estéjén?- A tévét néztem, és bizonyos értelemben megnyug­tatott, hogy az örömtüzek körül sehol sem volt akkora örömujjongás, mint ahogy azt előzetesen beharangoz­ták. Érdekes, hogy az esti ünnepségeken, az előzetes híresztelések ellenére, Vladimír Meciar sem jelent már meg az emberek között. Mintha a szlovákság körében is egyre nagyobb aggodalmat tapasztalnék... Meg­szokták a közös államot, és most nagyon sokan becsapottnak érzik magukat. Úgy tűnik, egyre többen vannak, akikben tudatosul a lépéshátrány veszélye.- Köszönöm az interjút! MMÍs/ Péter Méry Gábor felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents